49. – Tánc

Perselus a Szükség Szobájába lépett, és elégedetten bólintott a környezetre. A szoba pontos hasonmása volt annak a kardbemutató-teremnek, ahol őt képezték ki. Nyílt terület, kitömött birkózószőnyegekkel a földön. Az egyik falon a plafonig tükrök sorakoztak, és a hosszú asztalok a távolabbi fal mentén tele voltak mindenféle karddal, amit csak el lehet képzelni. Bőségesen lesz fegyver, ami közül Harry választhat.

Perselus céltudatosan sétált át a szobán, és levette a kinti talárját meg tunikáját, míg csak fekete nadrágot meg egy hozzáillő fehér vászoninget viselt. Egy pálcaintése felmelegítette a szoba levegőjét, távol tartva a téli hideget, ami beszivárgott a kastély régi kövein keresztül.

A Harrynek tett ajánlata ösztönös volt, és valószínűleg rosszul tervelte ki, de nem bánta. Bárhogy próbálta, nem tudta leküzdeni a kéjt, ami fogva tartotta, nem tudta megszelídíteni a vágyat, hogy megérintse Harryt. Mivel elutasította, hogy megadja magát a szenvedélynek, csak két társadalmilag elfogadható módot talált arra, hogy csillapíthassa az érintés utáni vágyát: a tánc, vagy a kardforgatás. Valahogy nem igazán hitte, hogy a fiú nagyon lelkesedne a táncleckékért.

Már több olyan emberrel edzett az évek során, akik a kardforgatás mesterei voltak – olyanokkal, akiket kedvelt, és olyanokkal, akiket utált. Remélte, hogy a vívás élvezetes tapasztalat lesz Harrynek, és bízott benne, hogy ezzel létrejön majd egy olyan kötelék kettejük között, egy közös szenvedély, aminek élményét megoszthatják egymással. Merlinre, ilyen reménye a bájitalokkal kapcsolatosan nem volt, mivel Harry éppen csak elviselte a témát, de talán ez egy olyan közös szórakozás lesz, ami vonzza a griffendélest, és esetleg ezáltal jobban meg fogja kedvelni őt. Tudta, hogy a fiúnak szüksége van valamilyen figyelemelterelésre; a farkas és kutya miatti állandó aggodalma és a minisztérium mahinációi miatt idővel megőrülne. Perselus saját tapasztalatból tudta, hogy a vívóképzés gyakran azt az érzést kelti az emberben, hogy van uralma az amúgy zűrzavaros élete fölött.

Az ajtó kinyílt, és Harry kissé kifulladva besietett, mintha idáig szaladt volna. Miután beszélgettek, visszament a Griffendél klubhelyiségébe, hogy dolgozzon a házi feladatán. Perselus figyelte, ahogy a fiú felméri a környezetét, s zöld szemei felvillannak, amikor meglátja a kardokat az asztalon. Nem tudta nem csodálni a pírt, ami Harry arcát borította.

- Vedd le a talárod – mondta neki Perselus magára vonva a figyelmét.

A fiú összezavarodott a parancstól, és egy pillanatig ijedten bámult rá. Aztán a pillantása végigsepert a férfi testén, és megfigyelte, hogyan van felöltözve. Megértően vigyorogva hozzálátott levenni a kinti talárját. Perselusszal ellentétben ő egy zöld mugli pólót viselt a nehéz téli talárja alatt, de az alakjához illő fekete nadrág az volt, amit a férfi vett neki. Valami megmozdult a bájitalmesterben a látványra – örült, hogy Harry abba a ruhába van öltözve, amit ő vásárolt neki.

- Most válassz egy kardot – sürgette az asztal felé intve. Ahogy Harry a pengék közelébe ért, Piton hátrébb lépett, és kíváncsian figyelte, hogy melyiket fogja választani.

Először az óriási, kétkezes skót Claymore-t vette szemügyre. Szemtelen vigyorral felemelte az asztalról, s pajkosan Perselusra nézett. A penge több, mint hat láb hosszú volt, magasabb, mint maga a fiú és túlságosan nehéz neki. Tántorgott a súlya alatt. Alrik forgathatott volna ilyet, de Harry nem.

- Kiszámítható – mosolygott önelégülten Perselus a fiúra. – Az ember azt gondolná, valami hiányosságot akarsz pótolni.

A fiú távolról sem sértődött meg, úgy látszott, tudta, hogy ugratja, mert felnevetett, és félretette a pengét, majd a többihez lépett. Mindegyiket külön-külön kézbe vette, megcsodálta – a Római Gladius és Spathatól kezdve, amit sok fiatalabb férfi részesített előnyben Winter Landsban, a nagyobb, görbe élű Scimitar és Khopeshig. Volt néhány variáció vívótőrből is, és ő mindegyiket meglengette néhányszor a levegőben, majd arcán zavarodott kifejezéssel mindegyiket félretette.

Úgy tűnt, vonzza a Japán Katana, hosszú ideig csodálta a markolatát fogva, lassan kihúzva a pengét a fahüvelyből, majd óvatosan megforgatta a kezében. Egyike volt Perselus kedvenc fegyvereinek, bár úgy vélte, a kisebb Wakizashi megfelelőbb lenne Harrynek. A fiú végül ezt is félretette, majd az Angol hosszúkard felé fordult.

Ahogy kipróbálta, szemei felvillantak az élvezettől, és Perselus nem tudta megállni, hogy el ne gondolkodjon, hogy azért választotta-e azt a pengét, mert látta, hogy a keresztapja is ilyet használt. A rendes hosszúkard, amit Sirius használt, nem illett Harryhez, túl nagy volt a kis termetéhez. Örült, mikor a fiú végre félretette a nagyobb pengéket, és helyette egy kisebb változatát választotta annak a hosszúkardnak, amit a Templomosok részesítettek előnyben. Hosszú ideig tartotta a kezében, csak nézte, majd házastársához fordult.

- Ez az – mondta magabiztosan.

A férfi bólintott.
- Miért éppen az? – kérdezte. Biztos akart lenni benne, hogy a fiú meg is tudja magyarázni a választását.

- Mert ismerős – mondta egyszerűen. – Megbízom benne.

Perselus megértően bólintott.
- Griffendél pengéjének mintájára készítették, amivel megöltél egy Baziliskust. Természetes, hogy bízol benne. Miért tetted félre a vívótőröket? – kérdezte kíváncsian, hiszen Harry felépítéséhez jobban illett a vívás.

- Nem szerettem a súlyukat – vonta meg a vállát.

A Mardekár házvezetője halványan elmosolyodott. Ez tipikus griffendéles jellemvonás, hogy valami szilárdabbat akarjon a kezébe. A végső választása mégis jó volt.

- A penge, amit választottál jó, de bölcs dolog több stílust megtanulni, különben lassan fogsz hozzászokni a változó helyzetekhez. Kezdjük a hosszúkarddal és a Wakizashival – intett a kisebb japán pengére. – A két kard nagyon különböző harcstílust követel, és mindkettő jól illik hozzád.

- A kard, amit te használtál hosszúkard volt, nem? – kérdezte Harry.

A bájitaltanár elégedetten húzta fel egyik szemöldökét, amiért a fiú észrevette, milyen pengét használt.
- Rendelésre készült, varázsacélból – magyarázta. – Ha elsajátítod ezt a művészetet, valószínűleg neked is készítenek egyet.

Intett Harrynek, hogy kövesse a tömött birkózószőnyegre.
- Első dolog, amit meg kell tanulnod, a Tectum bűbáj – világosította fel, miközben előhúzta a pálcáját. A pengére intett vele, amit a fiú fogott, és lassan ejtette ki a varázsigét, hogy Harry megtanulja. Rövid időre ragyogó fény vonta be azt, majd eltűnt. – Később gyakorolhatod a bűbájt, de soha ne dolgozz nélküle, míg én meg nem engedem, megértetted?

Harry bólintott és óvatosan kipróbálta az élt, rögtön észrevéve a bűbáj hatását – bár éles volt, a legnagyobb nyomás sem okozna sérülést a bőrén.

- Egy mugli soha nem tanulna éles pengével – mondta Perselus. – Egy varázsló bűbájt használ, hogy megvédje magát. Nélküle garantálhatom, hogy megvágnád magad. Na, most lengesd meg a pengét, szokj hozzá.

Félreállt, és szórakozottan nézte, ahogy az ifjú griffendéles lelkesen előre-hátra forgatja a kardot. Engedte, hogy néhány pillanatig folytassa, majd elkezdte a tanítást a legnyilvánvalóbb, de alapvető javítással:
- A bal kezeddel, Harry – vigyorgott önelégülten. – Varázsló vagy, nem mugli. A pálcád a legtökéletesebb fegyvered. Az maradjon a domináns kezedben; a kard meg a másikban.

Harry szégyenkezve elpirult, és gyorsan a másik kezébe vette új szerzeményét. Ezúttal sokkal ügyetlenebbül forgatta a kardot.
- Ez furcsa - vallotta be.

- Hosszú ideig az lesz. Meg fogod tanulni, hogyan használd mindkét kezeddel mind a kardot, mind a pálcát, de úgy kezdjük, mint a rendes varázslók – intett a fiúnak, hogy álljon szembe a tükrökkel, aztán mögé állt. – Most kezdjünk néhány egyszerű gyakorlattal.

A fiú megmerevedett, mikor megérintette, s idegesen nézte a tükörben, ahogy jobb kezét Harry csípőjére tette, bal kezét lecsúsztatta a karján, hogy befedje Harry kezét a kardmarkolaton. Főhősünket olyan ritkán érintették meg eddigi élete során, hogy már ennyi is olyan bizalmasságnak számított, amivel nem tudott mit kezdeni. - Lazíts, Harry – suttogta a fülébe Perselus csendesen. –Megmutatom, hogyan mozogj.

Ezután hozzálátott, hogy megtanítsa a fiúnak, hogyan fogja a pengét, milyen fogást használjon, hogyan álljon, hol tartsa a súlyát. Mögötte állt, a kezeivel körülölelte a fiatal fiút, s megmutatta, hogy lengesse a pengét. A legkisebb nyomásra a csípőjén áthelyezte a súlyát, és mikor a lábai nem mozdultak azonnal a megfelelő helyre, a saját lábával lökte meg, nyomást gyakorolt a térdén, vagy a lábszárán, hogy elmozdítsa a rossz testtartásból.

Végighúzta a kezeit a fiú vállán, hogy eltűntesse a feszültséget a testéből, lecsúsztatta a tenyerét a gerincén, hogy a megfelelő helyzetbe hozza, a csípőjét fogta, hogy megfordítsa, miközben a pengét lengette. Egy bökés a lábával, vagy egy gyengéd kéz a combja belső felén megváltoztatta az állását, és helyreállította az egyensúlyát.

Egy különleges tánc volt ez, egy tapintható tapasztalat, amit a fiú kérdés nélkül elfogadott. A lecke közben a kényelmetlen feszültség a testéből gyorsan eltűnt, mialatt hozzászokott a bájitalmester érintéséhez. Ellenkezés nélkül fogadta el a magánszférájába való behatolást, s engedte, hogy Perselus a kard lassú tánca közben mozgassa a szobán keresztül. Bár a fiú nem volt született kardforgató, csendes kecsesség uralta, jól mutatva kviddicstehetségét, ami sokat segített a gyakorlatban. Lelkes örömmel, csillogó szemekkel végezte a gyakorlatokat. Távolról sem kerülték el a figyelmét a férfi eleinte szokatlan érintései, az első sokk után azonban már sokkal inkább itta magába őket.

Perselus érezte a meleget, ami Harry testéből áradt. Az izzadtság illata és izmainak sima suhanása a kezei alatt részegítő volt. Miközben a fiatalember elfogadva a tánc csendes ritmusát átadta magát a mozgásnak, Piton érezte a fiú testében égő mágiának egyenletes dobogását, és ez valamelyest csillapította az őt emésztő éhséget. Ugyan kevés volt ahhoz, hogy szexuális vágyát kielégítse, de ahhoz elegendő, hogy az érintés szükségességét, az intimitást némileg kisebb lángra állítsa. Perselus nem is sejtette, hogy ezeknek az érzéseknek birtokában van. Ez a fajta intimitás olyan kapcsolatot kovácsolt közöttük, amit örömmel ragadott meg. A keresztapjának kellett volna ezt megtanítania neki, de ő most nem volt itt. Ez az örömteli feladat így rá hárult, és ezt a világon semmiért sem szalasztotta volna el.

Még akkor is, mikor ellépett a fekete hajú griffendélesünktől, és engedte, hogy egyedül mozogjon, érezte a mágia dübörgését, amint átrobog rajta, megtölti a szobát, s az ő varázsereje elemi szinten válaszol neki. Elgondolkodott rajta, hogy Harry tudatában van-e egyáltalán erejének, amit sugároz, vagy megértette-e, miért vonzódnak hozzá annyira az emberek. Így látva őt, élvezettől csillogó szemeit, miközben valami egyszerű, de mégis szép dologban leli örömét, Perselus gyanította, hogy párja megfeledkezett a világ többi részének létezéséről.

- Jól van, Harry – dicsérte meg, mikor a fiú sikeresen véghezvitt egy kecses fordulatot és egy vágást a pengéjével. A háta mögé állt, ismét a teste köré csúsztatta a kezeit, egyiket a csípőjén, a másikat a kardon levő kezén nyugtatva, miközben átvette a hatalmat a teste fölött. – Most a másik irányba – suttogta lágyan a fülébe. – Mozogj velem, és tanuld meg az érzését.

A bájitaltan professzor korán kelt a következő reggelen, ahogy az utóbbi időben ez már szokásává vált. Egyedül akarta hagyni Harryt a hálószobában, mikor reggel felöltözik. Az utolsó dolog, amit akart, az az volt, hogy a fiú nyugtalanul érezze magát az otthonában. Ez is azok közé a dolgok közé tartozott, amire az első együtt töltött éjszakájuk óta nagyon vigyázott.

Megitta a reggeli csésze kávéját, miközben átfutott néhány utolsó percre hagyott esszén, amire jegyet kellett adnia, de figyelmetlen volt, és nehezen tudott összpontosítani. A tegnapi vívás jól ment. Harry olyan őszinte örömmel köszönte meg utána, hogy Perselus elgondolkodott, mi lehet ennek az oka. Emlékezett az estére, mikor házastársa vonakodva mondott köszönetet neki a ruhákért, amiket vásárolt, és hálásnak tűnt a kis változtatásokért is, amiket a lakosztályában azért hozott létre, hogy megfeleljen a fiúnak. De a vívólecke valami más volt, valami, amire Harry mohón vágyott, és fenntartás nélkül megköszönt. Ismét azzal a gondolattal küzdött, hogy valami sötét epizód a felelős ezért, valami, ami a fiú gyermekkorában történt, és azt kívánta, bár tudná, mi volt az. Nyilvánvalóan valamit jól csinált, és tudni akarta, mit, hogy meg tudja ismételni. Gyakran.

A férfi észrevette a derűs csillogást Harry szemében, mikor végre előjött a hálószobából, hogy összeszedje a könyveit, és elindulhasson a Nagyterembe reggelizni.
- Jó kedved van ma reggel – jegyezte meg, s azon gondolkodott, elmondja-e neki a házastársa, hogy mi jár a fejében. Jó volt a fiút boldognak látni ilyen sok őrültség után. Tudta jól, még mindig aggódott Blackért és Lupinért, de az a már eldöntött tény, hogy keresztapjának nem kell elvennie Draco Malfoyt, sokat enyhített a feszültségen.

- Ma nem leszek az újságban – mondta egyszerűen, mintha ez mindent megmagyarázott volna a hangulatáról.

Perselus összeráncolta szemöldökét. Tudta, hogy Harry nem szerette a nyilvánosságot, bár elképzelése sem volt róla, hogy évekig hogy gondolhatta az ellenkezőjét. Egyszerűen vak volt, hagyta, hogy a fiú apja iránti érzései befolyásolják.
- Nem leszel? – kérdezte értetlenül, nem tudva, mitől olyan biztos benne a párja.

Megrázta a fejét.
- Mivel Draco lesz benne – magyarázta. – A Charlie-val való eljegyzése miatt. Ez néhány napra elég jó lesz pletykának, és a Malfoyok szeretnek az újságban lenni.

- Gondolom – értett egyet vele Perselus, bár nagyon is kételkedett benne, hogy ez a házasság olyasmi, amit Lucius szívesen reklámozna. Harry lehet, hogy azt gondolja, hogy egy házasság egy Weasleyvel jó dolog, de Lucius soha nem látná Weasleyéket többnek, mint közembereknek, akik a társadalmi ranglétrán alatta állnak.

Aztán a fiú rávigyorgott, szemei csak úgy csillogtak.
- Elgondolkodtam, mit fogok tenni azért, hogy visszafizessem – jelentette ki.

Visszafizesse? Perselus zavarodottan nézett rá. Mi az ördög volt ez?
- Visszafizetni, mit? – követelte. Jó lenne, ha ez nem megint a ruhákról szólna.

- A vívóleckéket – magyarázta Harry. – És a bájitalt, amit Remusnak készítesz. Te mindezeket megteszed értem, és én soha nem teszek érted semmit.

A bájitalmester érezte, egy forrósághullám nő benne házastársa szavaira – egyrészt öröm a nyilvánvaló háláért, és nagy adag bűnös szégyen. Hogy mondja el a fiúnak, hogy a világon semmi nem állíthatja meg, hogy elkészítse a bájitalt – valamit, amit csak Mardekár Malazár készített el? Vagy hogy mondja el, hogy biztos benne, hogy sokkal többet kapott a kardleckékből, mint Harry? Még annak a szilárd fiatal testnek az emléke is elég volt, hogy felizgassa. Az, hogy Harrynek fogalma sem volt a motivációjáról, csak még bűntudatosabbá tette. Egyetlen lecke után rabja lett a testi kontaktusnak – annyira, hogy megbeszélte vele, hogy hetente háromszor találkoznak a Szükség Szobájában, azokon a délutánokon, mikor Harrynek nem volt kviddicsedzése.

- Harry, nem kell visszafizetned – szólalt meg végül. – Ezt egyszer már megbeszéltük.

- Tudom – biztosította a fiú. – De akkor is tenni akarok valamit. Szóval, le fogom neked fordítani Mardekár többi könyvét.

Perselus a döbbenettől pislogott egyet, s nem volt biztos benne, hogy jól hallotta. Ő kardleckéket ajánlott a fiúnak – egy nagyon gyengén leplezett kísérletként arra, hogy rátegye a kezét a testére. Erre fizetségként Harry hozzáférhetőséget ad a világ legértékesebb könyvéhez. A griffendéleseknek fogalmuk sem volt semmiről. Egyáltalán nem volt fogalmuk. Törvényben kéne kikötni, hogy mindegyikük mardekárossal házasodjon össze – ebben a világban ugyanis nem élnék túl olyasvalaki nélkül, aki elég ravasz és önálló ahhoz, hogy vigyázzon rájuk. – Harry… – kezdte, de nem tudta, hogyan folytassa; nyilvánvalóan nem akart lemondani egy ilyen ajánlatról. De akkor is… nem akarta, hogy Harry úgy gondolja, hogy kötelezettsége van felé a vívóleckék miatt.

A fiatalember viszont csak elmosolyodott, és intett neki.
- Reggelinél látjuk egymást! – kiáltotta, s kiment az ajtón.

- Feltétlenül szükség van arra az útmutató kézikönyvre – motyogta magának.

Befejezte az utolsó percre hagyott javítást, aztán ő is a Nagyterembe ment. Illedelmesen bólintott Albusnak és a többi tanárnak, miközben leült a főasztalhoz, aztán végignézett a Mardekár hosszú asztalán. Úgy tűnt, ma reggel a mardekárosai jólneveltek – Draco ismét a figyelem középpontjában volt, és úgy látszott, nem romlott a presztízse Charlie Weasley miatt. Még mindig büszkén fitogtatta a nyakában levő Sárkányaranyat – és míg elég nyilvánvaló volt, hogy a tanulók nagy része össze van ettől zavarodva, többen sokkal inkább irigyebben nézték, mint korábban. „Bízz benne, hogy egy Malfoy a saját előnyére fordít valami ilyesmit” – gondolta elhúzott szájjal.

Többször észrevette a lopott pillantásokat Draco és Charlie között, aki Hagrid mellett ült a főasztalnál. A vörös hajú férfi még mindig elég önelégülten nézett ki, és Draco… Csak felsóhajtott. A szőke fiú egyszerűen el volt bűvölve. Ki gondolta volna, hogy egy ilyen elkényeztetett kölyök képes a szerelemre? De kétsége sem volt afelől, hogy ez így van. Nem tudott nem arra gondolni, hogy vajon Draco kilopózott-e múlt éjjel, hogy ismét találkozzon Charlie-val. Az irigység hulláma söpört végig rajta, miközben gyorsan Harryre siklott a tekintete. Azon gondolkodott, vajon mennyire helytelen dolog az, hogy akarja a fiút? De olyan fiatal volt – mindannyian azok voltak. A pokolba, nem is olyan régen még Charlie is egyike volt a diákjainak, ő is alig volt több egy fiúnál. Fiúk, mindannyian, és ő néha annyira öregnek érezte magát.

- Valami gond van, fiam? – kérdezte Albus, félbeszakítva gondolatait.

Perselus az igazgatóra nézett, s összehúzta a szemöldökét a kérdésre.
– Nem igazán vagyok már fiú, Albus – mondta ingerülten, s furcsának tartotta, hogy az igazgató szavai ilyen jól tükrözték saját gondolatait.

Albus erre felnevetett, s szemei fényesen csillogtak.
- Ó, nem is tudom, Perselus – válaszolt. – Számomra ti már mind nagyon fiatalok vagytok. Ez csak nézőpont kérdése.

A bájitalok tanára felsóhajtott, és ismét a tanulókra nézett. A hugrabugos lányok, úgy vette észre, valamiféle furcsa szemrendellenességtől szenvedhettek, mivel szüntelenül pislogtak és kuncogtak. Elgondolkodott rajta, miért néznek rá annyian – már pár napja elég furcsán viselkedtek. Kezdett nagyon idegesítő lenni, főleg, mióta észrevett egy maréknyi hollóhátast és griffendélest is ugyanettől szenvedni.

Szárnycsapkodás és bagolyroham jelezte a reggeli posta érkezését. Saját baglya, Paracelsus ledobta elé a reggeli újságját, majd elrepült. A férfi kinyitotta a Reggeli Prófétát, s pillantása a főoldalra esett. Párját mutatta, a Winter Lands-i páncélba öltözve, ismét Cornelius Caramellel szembeszegülve. Az újság ismét bővelkedett a varázsvilág helyzetéről való elmélkedésben, és Harry Potter helyéről a társadalomban.

Házastársára pillantott. A fiú az asztalra tette a kezét, s lehajtotta rá a fejét, ezzel rejtve el

arcát. Egy kinyitott újság volt mellette. Ron és Hermione hozzá beszéltek, s vigasztalva veregették a vállát, de Harry maga volt a tökéletes kétségbeesés mintaszobra. Perselus arcán halvány mosoly jelent meg – a fiú okosabb is lehetett volna.

Az újságot gyorsan átnézve megállapította, hogy Draco és Charlie tényleg bekerültek a hírek közé, bár nem a főoldalra. Meglepő módon egyáltalán nem említették meg a Sárkányaranyat. Ehhez Luciusnak kétségtelenül köze volt; pénzéből több szerkesztőt megvett a Reggeli Prófétánál. Volt viszont egy rövid interjú Luciusszal és Narcisszával a fiuk eljegyzéséről egy Weasleyvel. Míg Lucius tárgyilagos és körültekintő volt az interjúban, addig az asszony arról ömlengett, hogy mennyire hasonlít a Draco és Charlie közötti szerelmi viszony a Rómeó és Júliához. Bár a Sárkányaranyat egyikőjük sem említette, a nő ugyan utalt rá, hogy Draco a hátuk mögött jegyeztette el magát, de az anyán annyira úrrá lett a gesztus romantikája, hogy a szülei beleegyeztek. Mivel Perselus tudta, hogy Narcisszának nem volt semmilyen szentimentalista vagy romantikus oldala, tisztában volt azzal, hogy a Malfoyok úgy forgatták a történetet, hogy minimálissá tegyenek minden társadalmi veszteséget. Végül is mindenki szerette a szerelmes történeteket.

Gyors pillantást vetett a sárkányszelídítőre, de csak szórakozottságot látott az ifjú Weasley arcán. A férfi nyilvánvalóan tudta, mibe keverte magát, mikor egy mardekárost választott. A Weasley család iránti tisztelete jelentőségteljesen megnőtt.

Mikor befejezte a reggelit, elindult az irodája felé, hogy felkészüljön az első órájára. De ahogy megközelítette az ajtót, észrevett egy sovány, furcsa kinézetű férfit, aki minisztériumi jelvényt hordott, és sok nagy pergament tartott a kezében. Perselus áthatóan nézett rá, remélve, hogy elijeszti, mielőtt megzavarja a napját.

- Elnézést! – kiáltotta a férfi. – Ön Perselus Piton?

- Igen – morogta. – Mit akar?

- A nevem Hickory McFarlen – válaszolt a jóember. – A Nagyon Fontos Személyek osztályáról vagyok. Beszélnem kell magával a rengeteg ajándékukról.

A Nagyon Fontos Személyek osztálya – Perselus soha nem hallott ilyesmiről. Ingerülten összehúzta a szemöldökét.
- Ajándékok? – kérdezte.

- Igen, uram – bólintott a másik gyorsan, s feje furcsán fel-le mozgott, miközben beszélt. – Dumbledore igazgató úr az összes nászajándékukat az én irodámba irányította. Én voltam a felelőse annak, hogy átnézzem őket. Majdnem befejeztem, és teljes könyvelést adtam volna róla – felemelte a kezében levő pergameneket. – De hirtelen még több ajándék kezdett özönleni – koronázási ajándékok a házastársának.

- Koronázási ajándékok?! – kiáltotta Piton undorodva. – Hivatalosan nem koronázzák meg!

Voltak napok, mikor kétségbeesett a varázslóvilág népességének általános intelligenciájától.

- Nem, persze, hogy nem, uram – értett egyet gyorsan a kis ember. – De nézze, uram, akárhogyan is, sok ember küld ajándékokat, és sok az olyan kérvény, amivel nem tudom, mit kezdjek.

- Miféle kérvények? – kérdezte bájitalmesterünk óvatosan.

- Bevándorlási kérvények – magyarázta egy mosollyal a férfi. – Úgy tűnik, Winter Lands hirtelen nagyon népszerű hely lett. Tényleg le kell ülnöm, és meg kell beszélnem ezt magával.

Ez is része volt azoknak a feladatoknak, amit Perselus magára vállalt, mikor elvette Harryt. Ez sajnos azt is jelentette, hogy neki kell foglalkoznia ezzel az őrültséggel.

AN:

Azok, akik még soha nem vettek semmiféle harcművészeti leckét, lehet, hogy nem tudnak róla, mennyire „tapinthatóak” lehetnek ezek a leckék. Egyik percben illedelmesen bólintasz teljesen idegeneknek, akik veled együtt tanulnak, a következőben meg már a testeiken van a kezed, miközben egymásnak segítetek, hogy megtanuljatok különböző mozdulatokat. Nem szokatlan, hogy a tanító körbejár a szobában, megérintve embereket, egy másik irányba lökve a csípődet, megfogva a térdedet vagy combodat, hogy megváltoztassa az állásodat, megütve a hátadat vagy mellkasodat, hogy megváltoztassa a testtartásod, megmarkolva a kezeid vagy karjaid, hogy egyik vagy másik irányba mozdítson – ez egy elég furcsa jelenség. Az érintést, ami udvariatlan és elfogadhatatlan lenne más körülmények között, alig az osztály környezetében veszik észre. Azonban úgy akarom folytatni, hogy az, hogy Perselus nyilvánvalóan élvezi ezt a jelenséget, NEM megszokott. Mint minden jó mardekáros, kihasználja a helyzetet. Ez nem történik meg az „igazi életben”.

Ami Harry kardválasztását illeti – úgy gondoltam, Griffendél kardjának legközelebbi verziójánál maradok, a második film alapján. Van értelme annak, ha egy jó angol fiú vonzódik ahhoz, ami a legismerősebb.

Ugyanakkor, Harry NEM lesz kardforgató mester ebben a történetben. Az ilyen képzés évekig tart. Perselus és azok, akik tehetségesek ebben a művészetben, valószínűleg 5 vagy 6 évesen kezdték el a kiképzést. Harry előtt hosszú út áll, és az, hogy rövid idő alatt legyen mester, nem lenne igazán hihető.

Ami a Remus/Sirius párosítást illeti: sokan kérdezték, hogy a Black Conscriptus ellenezné-e, hogy Sirius elvegye Remust. A válasz: igen. Ahogy most áll a dolog, Sirius nem vehetné el Remust, mert a vérfarkasokat állatoknak tartják (vagy legalábbis nem tisztának) Ez nem állítja meg Siriust, hogy „párosodjon” Remusszal – ahogy Perselus utalt rá, a párosodás és a házasság NEM ugyanaz. És nem állítja meg azt sem, hogy Sirius megváltoztassa a Conscriptust (mint családfő, joga van ehhez) úgy, hogy a házasság lehetséges legyen. De hogy megváltoztassa a Conscriptust, Siriusnak be kell lépnie a minisztériumba, és mint keresett bűnöző, nem mutatkozhat anélkül, hogy letartóztatnák. Nyilvánvaló: ahhoz, hogy bármilyen házasság megtörténjen, Siriusnak először tisztáznia kell a nevét.

Más kérdések: igen, minden kétértelmű kijelentés, vagy szójáték ami a „kard művészetével” kapcsolatos, teljesen szándékos volt. És igen, Arthur bejelentése Charlie-nak akarattal volt Mr. Bennett megjegyzésének parafrázisa a Büszkeség és Balítéletből (ügyesek vagytok!). Néhány társadalmi struktúra Jane Austen írásaira alapszik, így megfelelőnek tűnt. És igen, Perselus állandó utalása Harryre, mint „fiú”, akarattal történt. Ha visszatérsz és megnézed, Dracóról (és Charlie-ról) is fiúként gondolkodik. De Charlie nézőpontjának fejezetéből, Dracót „fiatalemberként” látja. A szóválasztás szándékos volt.

És igen, mindenki, aki fanartot akar készíteni ehhez a történethez nyugodtan megteheti – remélem, küldesz majd egy URL-t, hogy mindenki láthassa.

Meg kell köszönnöm mindenkinek a folyamatos hozzászólásokat a történethez. Ahogyan már észrevehettétek, túlléptünk 3000 hozzászóláson, ami abszolút csodálatos. Mikor először feltettem a történetet, fogalmam sem volt, hogy ilyen jól fogadjátok majd. Örülök a válaszoknak. Ugyanakkor elragadónak tartom, hogy olyan sok nem-snarry és nem-slash rajongó olvassa a történetet. Volt számos ember, aki azt mondta, hogy egyáltalán nem olvas slasht, de élvezik ezt a történetet.

Fordító megjegyzése:

A fejezetben levő fegyverek a következők:

Skót Claymore: egy nagy kard volt, amit a középkorban használtak 1500-1700 között. A legutolsó harc, mikor használták, 1689-ben volt. Valamivel kisebb volt, mint a többi kétkezes kard. Egy általános claymore 140 cm hosszú, 33 cm-es markolata van, és 107 cm-es pengéje. A súlya kb. 2,5 kg.

Gladius: kb Kr. E. 200-tól Kr. E 20-ig használták. Penge hossza 64-69 cm. Kard hossza 74-81 cm. Kard szélessége 5 cm.

Spatha: 0,75 és 1 m hosszúság közötti, Európában az első ezredben használták. Érdekeségként: 1858-ban találtak 90 ilyen kardot és egy viking hajót, amit sokan Beowulfhoz kötnek.

Scimitar: 1548 óta ismerik. Pengéje görbített. Érdekességként: C. S. Lewis és J.R.R. Tolkien könyveiben gyakran használják.

Khopesh: 50-60 cm hosszú és három fő részből áll: markolat, egy egyenes és kiélezetlen rész, ami egy görbített, növekvő hold alakú, éles pengében folytatódik.

Katana: pengéje hosszabb, mint 60 cm. Sokszor „samurai kardként” is emlegetik. Görbített, vékony, egyélű penge, kör vagy négyzet alakú védő és hosszú markolat, hogy két kézzel lehessen fogni.

Wakizashi: 30 és 60 cm közötti penge, hasonlít, a katanához, de kisebb. Általában a Katanával együtt használták.

Hosszúkard: kései középkorban és a reneszánszban használták, kb. 1350 és 1550 között. Hosszú, kereszt alakú markolatuk van, kb. 15 cm-es. Egyenes, kétélű, gyakran hosszabb, mint 90 cm. Súlya 1,2 és 1,4 kg között van. A könnyebbek kb.1 kg súlyosak, a nehezebbek 2 kg fölött vannak. Gyakran két kézzel fogják, bár van amelyiket egy kézzel is lehet használni.

Ami a múlt fejezetet illeti: elnézéseteket kérjük minden egyes hibáért, mert igen, maradtak benne. Út közben a nagyobb hibákat kijavítottam, mert néhányatok szólt (köszönöm). Csak bátorítani akartalak benneteket, hogy ha találtok még hibát, nyugodtan közöljétek, de pontosan ám, hogy javítani lehessen. Előre is köszike.

És természetesen köszönöm Mellonsnak a javítást.