Meleg és napos novemberi nap volt, ami már magában is furcsa, mivel Nagy Britanniában a november sosem meleg és napos. Bizonyára különleges nap lehetett.

A madarak csodálatos koncertet rendeztek a fák tetején, mintha hálát akarnának adni az égnek azért, hogy adott még egy ilyen szép napot a tél beköszönte előtt.

A Roxfort diákjai, akárcsak mindenki más az országban, biztosak voltak benne, hogy ez különleges nap... hogy ez a november 6-a egyáltalán nem egy szokványos nap. Nem tudták megmagyarázni ezt az érzést, egyszerűen csak volt valami a levegőben – valami, ami azt sugallta, hogy furcsa dolgok vannak készülőben. Senki sem tudta mire számítson, hogy a küszöbön álló események pozitívak-e vagy negatívak, de nem is igazán törődtek vele. Egyszerűen boldogok voltak, hogy sétálhatnak a kertben, leülhetnek élvezni a meleg napsütést - és persze - kviddicsezhetnek anélkül, hogy az eső áztatná és a szél csapkodná őket.

Harry Potter sokkal jobb hangulatban volt, mint az előző másfél hónapban. Minden oka megvolt rá, hogy boldog legyen. Minden feltétel adott volt kedvenc játékához: szép idő, modern seprűk, szenzációs csapat. Két évvel azelőtt - ötödikes korában - ő lett a Griffendél csapatának kapitánya, és azóta mindig sikerült győzelmet aratniuk a tetves Mardekárosokon. Harry számára mindig is örömöt jelentett a Mardekárosok legyőzése, de most, hogy Draco Malfoy lett a nagy ellenfél csapatkapitánya, (ráadásul prefektus is), még nagyobb elégtételt okozott neki a győzelem.

* * * * *

Ebéd után Harrynek bűbájtan órája volt. Erről az óráról Hermione a könyvtárba távozott - micsoda meglepetés -, Harry és Ron pedig kénytelen volt végigülni egy rém unalmas jóslástan órát Trelawney professzorral.

Különös módon ebben az évben az öreg professzor nem jósolgatott Harrynek borzalmas kínokat vagy szörnyű halált, - legalábbis egyelőre nem. De ami késik, nem múlik...

Miközben Ron azt próbálta kitalálni, hogy mi a csudát jelenthet a banánt evő rózsaszín pillangó a varázsgömbjében, Trelawney beszélni kezdett:

- Következő heti óránk elmarad, mert borzasztó fejfájásom lesz. Így a következő óránkra - két hét múlva - mindenkitől kérek egy esszét. Weasley úr, a magáénak az lesz a címe 'Hogyan tüntetem el három éven belül a szeplőimet', Patil kisasszony az öné 'Milyen tragédiát okoz egy tükör eltörése'. Potter úr, maga pedig a 'Hogyan fog megölni engem Ő-Akit-Nem-Nevezünk-Nevén'  címet kapja. Jó munkát mindenkinek, az órának vége.

Ahogy a tanulók elhagyták a termet, Sybill Harry után szólt: - Potter, maradjon kérem, szeretnék pár szót váltani magával!

- Kint megvárlak - mondta Ron, és becsukta az ajtót maga mögött.

- Igen, professzor? - fordult Harry Trelawneyhez. - Miről szeretne beszélni velem?

- Látomásom volt, Potter. Múlt éjjel. Magáról - jelentette ki a professzor fojtott hangon.

- És abban a látomásban Voldemort végzett velem? – kérdezte Harry szórakozottan. Kifejezetten mulatságosnak találta, ahogy Trelawney megborzongott a 'Voldemort' név hallatán. - Miért kell esszét írnom róla, ha ön már most tudja, hogyan fog történni?

Trelawney nem reagált a szarkasztikus megjegyzésre. - A Szaturnusz baljós konstellációban áll a Plútóval a Halak előtt. Ez semmi jót nem jelent.

- Honnan tudja, hogy ez a rossz konstelláció rám vonatkozik? - kérdezte Harry. - Nos, sebaj. Végül is minden rossz jel rám vonatkozik, nemde?

- A Mars rendkívül fényes ma este - felelte a professzor álmodozó hangon.

Harry a homlokára csapott. - Ne, már megint! - Ah, úgy érti, hogy kentaurrá változom? Hát ez elég ciki…

- Nem kentaur, Potter úr - rázta a fejét Sybill. - A Szaturnusz és a Plútó konstellációja a Halak előtt egy gyermek születésére utal.

- Hm, kinek kell gratuláljak? Ki vár babát? – vigyorgott a fiú. Biztosra vette, hogy Trelawney szokásához híven nincs magánál.

De a professzor nem válaszolt. Csak mosolygott. Keserűen mosolygott.

- Nem mondhatom meg magának. Csak azt szeretném tanácsolni, hogy készüljön fel, mert furcsa dolgok történnek majd... sötét dolgok.

Naná, sötétek - somolygott gúnyosan Harry. - Nyitva tartom a szemem, professzor, ígérem – válaszolt távoztában, és örült, hogy végre megszabadulhatott ettől a bolond vén banyától.

* * * * *

- Hű, milyen kellemes címet választott neked! - ráncolta a homlokát Ron, ahogy végigsétáltak a folyosón. - Remélem nem veszed komolyan.

Harry megrántotta a vállát. - Csak egy bolond vén csaló, és sosem törődtem a jóslataival, hiszen tudod… - elhatározta, hogy nem mond semmit Ronnak Sybill víziójáról. - Különben is, semmi értelme az egésznek. Sosem hittem a jóslataiban.

- Majdnem soha - emlékeztette Ron. – Egyszer, a harmadévi vizsgád után, meg voltál győződve, hogy Trelawneynek IGAZI látomása volt. És, ha jól emlékszem, tényleg megjövendölte, hogy Makesz, izé… Féregfark visszatér Tudodkihez, és Tudodki feltámad.

Ron hirtelen ugrott egyet, ahogy Mrs. Norris keresztezte az útjukat. - Ez az átkozott macska, majdnem átestem rajta! És megint meglógott!!! Ó, Harry csak egyszer rúghatnék bele!

- Kibe akarsz te belerúgni? - vágott közbe Argus Frics dühös hangja a hátuk mögül.

A fiúk gyors pillantást váltottak, aztán Ron felkiáltott: - Futás!

- Gyertek vissza, semmirekellő csibészek! - kiabált utánuk a gondnok - Úgyis elkaplak titeket, esküszöm, és megbánjátok azt is, hogy a Roxfortba tettétek a lábatokat! Gyertek vissza ti...

De a két fiú már hallótávolságon kívül volt, vihogtak és olyan neveken nevezték Argust, hogy ha Hermione hallotta volna őket, bizonyára ugyanolyan csúnyán nézett volna rájuk, mint Percy szokott.

* * * * *

Hermione éppen kilépett könyvtárból, karjai nehéz könyvekkel voltak tele. Kérdő pillantást vetett Harryre és Ronra, ahogy azok kuncogva futottak lefelé a lépcsőn. - Mi olyan vicces srácok? Én is szeretnék nevetni.

- Semmi... semmi... - kacagott Ron, elképzelve Fricset, amint gutaütést kap a dühtől és elbotlik saját macskájában.

- Harry? – fordult el a lány Rontól, remélve, hogy Harrytől értelmes választ kap.

- Ah, Herm, nos...-  Harry is nevetésben tört ki. - Bocs, nem... nem tudom... elmondani...

Hermione hitetlenkedve rázta fejét. - Ti fiúk olyan gyerekesek vagytok. Mikor fogtok végre felnőni?

- Jaj, Hermione, nem mi vagyunk gyerekesek, te vagy túl szigorú - jegyezte meg Ron. - Lazíts egy kicsit!

- Lazítsak? Bolond vagy? - torkolta le a lány. - Ebben az évben lesznek a záróvizsgáink, és azt akarod, hogy lazítsak? Azt hiszed, nem fontos a tanulás? Hát nagyon is az! Azon kívül, mint prefektusnak, példát kell mutatnom a többieknek…

- Ronnak igaza van, Hermione - mondta Harry. - Még hét hónapunk van a vizsgák előtt, és te máris tanultál rájuk.

- Csak azért, mert nem akarok megbukni. Ha évet akarsz ismételni, és lehetőséget adni Malfoynak, hogy kinevessen, hát csak rajta. Én viszont tanulni fogok – ezzel ott is hagyta a fiúkat a könyvtár előtt.

- Erre a lányra ráférne egy jó kis csók, öregem – jegyezte meg Ron, ahogy Hermione távoldó alakja után nézett. - Az elfeledtetné vele azokat a hülye könyveket.

- És teszem fel, te lennél a bátor lovag, aki életét e nemes küldetésnek szenteli?

- Nos... – pirult el Ron. – Végül is, miért ne?

Harry rávigyorgott. - Ja, miért ne?

- Harry?

- Hmmm?

- Csókolóztál már valaha is egy lánnyal?

Most Harryn volt a sor, hogy elvörösödjön.

- Ez igent jelent - állapította meg Ron.

- És? Mi van, ha igen? - vont vállat Harry.

- Ki volt az?

- Ki volt ki?

- A lány, akit megcsókoltál.

- Jaaa, az? Nem a te dolgod - felelte Harry, kerülve a barátja tekintetét.

Ron felhúzta a szemöldökét. – Hűha, a nagy Harry Potter titkolódzik a legjobb barátja előtt. Ez komolynak tűnik, haver.

- Figyelj, Ron ne haragudj, de... de nem mondhatom el.

- Ó, Harry, csak azt ne mondd, hogy Pansy Parkinson volt az! - kiáltotta a vörös hajú fiú tettetett kétségbeeséssel. - Kérlek! Ne ő! Bárki csak ne ő!

- Honnan a csudából veszed, hogy Pansy volt? - Harry kezdett zavarba jönni. - Persze, hogy nem ő volt. Sohasem csókolnék meg egy nyavalyás Mardekárost.

- Micsoda megkönnyebbülés! - sóhajtott Ron színpadiasan. – Na gyerünk, vár a bájitaltan óra.

* * * * *

Aznap Piton elhatározta, hogy megtanít a diákoknak egy nagyon trükkös Bájoló Főzetet. Nem mintha azt akarta volna, hogy bárki is vonzódjon hozzá, hiszen ő sem szeretett senkit. Nos, talán Dracót igen, de tényleg ő volt az egyetlen tanuló, akit legalább egy kicsit kedvelt. Legkevésbé Harryt és Neville-t bírta. Harryt azért utálta, mert régi ellenségének, James Potternek a fia volt, Neville-t pedig megvetette, mert ügyetlen volt, és folyton elrontotta a főzeteket.

A mai óra sem különbözött a többitől: Piton dicsérte Dracót amiért elsőként készült el a bájitalával, undorodó pillantásokat vetett Harryre és Ronra, majd közölte Hermionéval, hogy kibírhatatlan okostojás. Végül rádörgött Neville-re, aki három varangy láb helyett négyet tett a főzetébe és ezzel nagy robbanást okozva büdös, zöld nyálkával fröcskölte össze több társát. Draco, aki a legközelebb állt Neville üstjéhez, kiabálni kezdett, mert egy rózsaszín virágokkal teli ág nőtt ki a bal füléből. Crak és Monstro nem tudta megállni nevetés nélkül, de mikor Draco egy 'durrfarkú-szurcsókká-változtatlak-titeket' pillantást vetett rájuk, azonnal abbahagyták a vihogást.

- Crak, kísérje fel Malfoyt Madame Pomfreyhez. - utasította Piton. - És siessen vissza!

Crak tehát felkísérte Dracót a gyengélkedőbe, ahol Madame Pomfrey kifűrészelte az ágat a fiú füléből.

- Feltételezem, most boldog, hogy ilyen állapotban láthatta Malfoyt, ugye Potter? - fordult Piton Harryhez, aki kárörvendő vigyorát úgy igyekezett elrejteni, hogy mereven bámulta az üstjében kavargó khaki színű szirupot.

- Kérdeztem valamit, Potter! - emelte fel hangját Piton.

Harry zavarodottan felnézett. - Sajnálom professzor úr. Azt hiszem túlságosan el voltam foglalva a főzetemmel.

- Úgy, tehát azt akarja, hogy tökéletes legyen a főzete, ugye Potter? - fintorgott Piton. – Akkor talán magán kéne kipróbálni.

- Rajtam? - hőkölt hátra Harry.

- Igeeen, magááán - felelte a professzor gonosz vigyorral. – Megissza  szépen,  aztán  behunyja  a szemét, amíg az apró elmosódó csillagok eltűnnek, végül kinyitja a szemét, és hihetetlenül vonzódni fog ahhoz a lényhez, akire az első pillantása esik. Ilyen egyszerű.

- Ez kegyetlenség - suttogta Parvati Lavendernek, aki bólintott. - De azért remélem, hogy engem lát meg majd először.

- Nem, engem kell meglátnia! - suttogott vissza Lavender, és mindketten kuncogni kezdtek.

Lányok! - sóhajtott Ron. Nem hallotta ugyan, hogy miről beszélnek, de nagyjából sejtette, miről lehet szó.

- Gyerünk, igya meg a főzetet Potter! - parancsolta Piton.

Harry gombócot érzett a torkában. - Nem ihatom meg ezt a vackot, mondogatta magának.

- Rajta! - kiáltotta a professzor. - Vagy levonok a Griffendéltől ötven pontot. Gondolja meg, Potter.

Harry megtöltött egy poharat a khaki színű lével, és remegő jobb kezével a szájához emelte.

- Vigyázzon, Potter, kilötyögteti az egészet a padlóra! - mordult rá a professzor.

Harry elhatározta, hogy nem adja meg azt az örömöt Pitonnak, hogy levonjon ötven pontot a Griffendéltől, így aztán egy slukkal lenyelte a folyadékot.

A következő pillanatban kénytelen volt becsukni a szemét, mert millió apró csillag kereszttüzébe került. Az apró csillagok nekiütődtek, majd visszapattantak róla, végül pedig elhalványultak. Harry túlságosan kába volt, hogy meghallja az ajtó nyikordulását, amikor Crak belépett a terembe. Rettenetesen szédült, és mivel nem tudta megtartani az egyensúlyát, elesett.

Legalább két percig nem mozdult, várva, hogy az utolsó csillag is eltűnjön, aztán lassan kinyitotta a szemét. Az első dolog, amit meglátott, egy sárgás szempár volt. Pislogott, próbálva tisztább képet kapni a környező világról, főként azokról a gyönyörű sárga szemekről.

Felült, megdörzsölte szemét - egy kis csillag biztosan ellopta a szemüvegét - és rájött, hogy az a teremtmény, akit lát, nem más, mint Mrs. Norris.

- Cicuska! - kiáltotta és felkapta az állatot, olyan szorosan ölelve, hogy az majdnem megfulladt.

- Aranyos kicsike, cica, cica, cica... - búgta a rémült macskának, amelyet soha senki nem becézgetett így, Fricsen, a gazdáján kívül.

- Ez megőrült - motyogta Lavender.

- Nem őrült, csak őrülten szerelmes a macskába - magyarázta Parvati. - Nem értem, hogy került ide ez a nyavalyás.

- Crak kinyitotta az ajtót, miután Harry megitta a főzetet - mondta tárgyilagosan Hermione, aki megpróbált nyugodt és pártatlan maradni, de sápadtsága elárulta, milyen mérges.

- Kicsi cicus, szeretlek, cicamica - Harry a karjában ringatva egyfolytában simogatta a szerencsétlen állatot.  - Akarsz egy kis tejet, édes cicuska?

Ron, Neville és a többiek nem tudták, mit mondjanak. A jelenet rettentően mulatságos lett volna, ha nem Harry a szenvedő alanya. Még a Mardekárosok is elfelejtettek nevetni.

- Ebből elég! - kiáltotta végül Hermione, a tanárhoz fordulva, aki nem is próbálta elrejteni győzedelmes mosolyát. - Professzor, ezúttal túllőtt a célon! Készítse el az ellenszert, de azonnal!

- Fenyeget, Granger kisasszony? - Piton mosolya kicsit elhalványult.

- Igen! - kiáltott a lány. - És, ha nem teszi meg, akkor megyek Dumbledore professzorhoz, és elmondom neki, hogy bolondot csinál a diákjaiból az óráján. Elmondom neki, hogy megfélemlítette Harryt, hogy megigya a bájitalt. Elmondom, hogy megzsarolta őt. Szóval, akkor csinálja azt az ellenszert vagy menjek az igazgatóhoz?

Piton keményen összeszorított szájjal, dühösen méregette a lányt, de bólintott.

- Aludjál, aludjál, hunyd le nagy sárga szemed, la-la-la-la, la-la-la... - Harry altatódalt énekelt a szerencsétlen macskának, amely nagyon idegesnek tűnt.

- Hagyd abba, kérlek! – könyörgött a barátjának Ron, de Harry nem figyelt rá, elfoglalta Mrs. Norris álomba ringatása. Meg volt győződve róla, hogy szegény cica rossz állapotban van, és törődést igényel. Nem sejtette, hogy éppen az ő törődése jutatta a szegény macskát ilyen rossz állapotba.

* * * * *

Félórával később a tanulók a történteket vitatva hagyták el Piton osztályát. Néhány Mardekáros nevetgélve mutogatott Harryre, aki még elég kába volt, és fogalma sem volt, mi történt vele. Ron és Hermione támogatta el a Kövér Dáma portréjáig.

- Ó, istenem, Harry, fiam, borzasztóan nézel ki! - csapta össze kezét a Kövér Dáma. - Mi történt vele? - kérdezte a másik kettőt.

- Piton - felelt kórusban Ron és Hermione.

A Kövér Dáma csak bólintott. Tökéletesen értette, hogy 'Piton' nem jelent semmi jót, különösen nem Harry Potternek.

- Jelszó?

- Bűzösborz - mondta Ron, és a portrélyuk kinyílt. Ő és Hermione valahogy berángatta Harryt a szobába.

- Remélem, hogy az emberek nem fognak túl sokat beszélni a történtekről - sóhajtott a lány. - Nagyon kellemetlen lenne Harrynek.

- Nos, egyelőre még biztosan nem tudnak róla - felelte Ron. - Különben nem hiszem, hogy a Griffendélesek gúnyt akarnának űzni belőle. De nem mondhatom el ugyanezt a Mardekárosokról. Tartok tőle, hogy holnap az egész iskola Harryn fog röhögni.

- Szegény Harry. Nem ezt érdemli.

- Piton soha nem jött ki vele. Tudod, hogy mennyire gyűlöli.

- Ki... gyűlöl... kit? - motyogta Harry. Barátai szavai nem teljesen jutottak el a tudatáig.

- Senki - felelte Hermione. - Gyerünk Harry, feküdj le.

- Neeem… megígértem Hagridnak... - motyogta a fiú, de amint barátai betuszkolták az ágyába, rögtön elaludt.

- Mit mondott? - érdeklődött a lány.

- Megígérte Hagridnak, hogy meglátogatja ma este - mondta Ron. - Hagrid állítólag meg akart mutatni neki valami ...érdekeset.

- Érdekeset? - vonta fel a szemöldökét a lány. - Nézőpont kérdése, mit nevezel érdekesnek. Szerintem a szurcsókok például nem tartoznak az érdekesnek mondható dolgok közé.

- Szerintem sem - szólt egy hang hátulról. Neville volt az, aki Harry szemüvegét hozta. - A pince padlóján találtam, amikor feltakarítottam.

- Ó, Piton már megint veled takaríttatta fel az egész pincét? - kérdezte Ron részvétteljes hangon.

- Ja - válaszolt Longbottom rezignáltan. - Nézd a kezem, vörös és sebes! Ó, mennyire gyűlölöm azt a pasast!

- Én is! - jelentette ki Ron és Hermione kórusban – De mennyire! - tette hozzá Harry félálomban.

* * * * *

Miután megbizonyosodtak róla, hogy Harry mélyen alszik, Ron, Hermione és Neville elhatározta, hogy robbantóst játszanak a klubhelyiségben. Odaérve azonban észrevették, hogy a többiek hármas-négyes csoportokban élénken beszélgetnek valamiről.

- Ó, ne - sóhajtotta Hermione. - Már tudják. Nem fogják békén hagyni Harryt, az biztos.

- Ha nem lennék Harry legjobb barátja, én sem hagynám békén - somolygott Ron.

- De Ron! – méltatlankodott a lány.

- Azt mondtam, ha nem lennék a legjobb barátja - emlékeztette a fiú. - Különben is, ismerd el, hogy nagyon vicces volt. Harry beleszeretett egy macskába! Majdnem olyan mulatságos volt, mint Malfoy a pattogó görény.

Neville egyetértően bólogatott.

Hermione mindkettőjükre vetett egy-egy megvető pillantást, majd csatlakozott Lavenderhez és Parvatihoz, akik élénken beszélgettek egy hatodikossal.

- ...és hogy történt? - kérdezte Lavender Susan Cunninghamet.

Ha Lavender kérdezi, és nem Susan, akkor nem beszélhetnek Harry ügyéről - mondta magának Hermione.

- Szia Herm, hallottad mi újság? - kérdezte Parvati.

- Melyik újságot? Hogy Draco virágzó fává változott?

- Nem – vihogott Lavender. - Bár az tényleg muris volt, ugye lányok?

- Biztosan az lehetett - nevetett Susan is. - De mi Ginnyről beszélünk.

- Miért? Mi történt vele? - érdeklődött Hermione.

- Elájult átváltoztatás-tanon - felelte Parvati. - McGalagony átváltoztatott egy könyvet skorpióvá, és mindenki felugrott a padra ijedtében. Mindenki, kivéve Ginnyt, mivel ő elvesztette az eszméletét, amikor meglátta a skorpiót.

- És? Miért olyan nagy újság ez? - csodálkozott Hermione. - A skorpiók elég ijesztőek. Meg tudom érteni a viselkedését.

- Biztos, csakhogy te nem tudod, amit mi... ööö amit Susan tud - vigyorgott Lavender - Van valami különös Ginny körül.

- Különös?

- Ja. Már két hete nincs jól - mondta Susan. - Nem kellene elmondanom senkinek, de miután elájult, köztudottá vált a dolog. Most mindenki azt találgatja, mi lehet a baja.

- És te tudod? - kérdezte Hermione a lányokat.

- Nem tudom és Parvati sem - vont vállat Lavender. - Susan meg nem akarja elmondani, olyan egy gonosz boszorkány! Tudja jól, majd meg halunk, hogy megtudjuk, de akkor is eltitkolja előlünk!

- Remélem semmi komoly, vagy ha igen, azt Rita Vitrol biztosan megtudja, és akkor az igazság helyett holnap mindenki elferdített tényeket olvashat a Reggeli Prófétában.

- Még mindig jobb, ha Ginny misztikus betegségéről ír, mint Harry ügyéről - jegyezte meg Lavender.

- Igaz - bólintott Parvati.

- Harry ügye? - nézett rá zavartan Susan. – Miért, mi történt Harryvel?

- Semmi - felelte kórusban Hermione, Lavender és Parvati.

- Semmi? - ráncolta a homlokát Susan.

- Semmi, amit ne tudnál már holnap ilyenkor - mondta Lavender. - Szegény Harry.

- Aha. Különösen, ha Rita vezércikket ír róla a szokásos elbűvölő modorában - sóhajtott Hermione.

- Pontosan. Tényleg Herm, miért engedted el Ritát, miután megfogtad és bezártad abba az üvegbe? Jobban ellennénk nélküle.

- Ez igaz - vallotta be Hermione. - De nincs jogom elvenni más szabadságát... túl sokáig legalábbis nem.

- Nagy kár - biggyesztette le ajkát Parvati. - Rita jól nézne ki egy bogárgyűjteményben... mondjuk egy pillangó és egy szitakötő között.

- De nem nézne ki olyan jól, mint Draco pattogó görényként - vágott közbe Ron.

Hermione a szemét forgatta. - Ez a mániája, Draco, a pattogó görény.

- De Draco virágzó faként szintén csúcs volt, nem gondoljátok? - tette hozzá Parvati.

- Bárcsak beleköltözött volna néhány szú – tette hozzá Ron sóvárogva.

* * * * *

Nemsokára mindenki lement vacsorázni. Úgy tűnt, a Hollóhátasok és a Hugrabugosok nem hallottak sem Harry sem Ginny ügyéről. Néhány Mardekáros sutyorgott és kuncogott, de mikor meglátták Draco szigorú tekintetét, mosolyuk lehervadt az arcukról. Draco nem lehetett biztos benne, hogy rajta nevetnek-e vagy Harryn.

* * * * *

McGalagony nem volt jelen a vacsoránál. Madame Pomfreyhez ment, hogy megtudja mi baja Ginnynek.

Ahogy belépett a gyengélkedőbe, elkapta Madame Pomnfrey ideges pillantását – a védőnő fel-alá járkált a szobában. Mozgó ajkából ítélve magában beszélt.

- Poppy, jól érzed magad? - kérdezte McGalagony. - Idegesnek tűnsz. Mi történt?

- Gyere Minerva, menjünk a szobámba. Nem hallhat meg minket - mutatott a még mindig alvó Ginnyre és átvezette McGalagonyt a szomszédos szobába, majd becsukta az ajtót.

- A mennykőbe is Poppy, soha nem láttalak ilyennek! - türelmetlenkedett Minerva. - Mi ütött beléd?

- Nem belém, inkább Ginny Weasley-be - mondta a másik asszony.

- Mi van vele? Megvizsgáltad? - Pomfrey bólintott. - Ééés?

- Végeztem egy kis kutatást, miután megvizsgáltam - Pomfey hangja remegett. - Kerestem egy csomó könyvben, a Roxfort Történetét is beleértve, de sehol sem találtam még egy ilyen esetet az iskola ezer éves történetében. Borzasztó... olyan borzasztó... micsoda botrány... hogy fogjuk ezt átvészelni?

- Poppy - vágott közbe McGalagony. - Még mindig nincs a leghalványabb fogalmam sem, miről beszélsz. Ginny betegsége ragályos? El kell különíteni őt a többi diáktól? Különleges, csak Dél-Amerikában termő gyógynövényekre van szüksége?

Pomfrey megrázta a fejét.

- Hát akkor?  Mi  baja? Ki vele!

- Ginny Weasley... nos hát...

- Igen?

- Gyermeket vár.