Ja, gondolta, biztosan Malfoy miatt dühös rám. De az nem az én hibám volt! Hanem  Neville-é! De Draco biztosan azt mondta neki a gyengélkedőn, hogy én voltam. Az a hazug! Igazán megérdemelné, hogy fává változtassák. De... nem, rosszabb lenne, mint a Fúriafűz! Draco a Megkergült Mahagóni, ...vagy a Bolond Bükkfa? – Harry nem találhatott ki újabb neveket, mert odaértek McGalagony szobájához.

- Menjen csak be, Potter! - Pomfrey kinyitotta az ajtót, majd az orvosi részleg felé indult, hogy aludni térjen, bár nem volt biztos benne, hogy képes lesz-e egyáltalán lehunyni a szemét.

Harry egyedül maradt a félig nyitott ajtóban. Gombócot érzett a torkában. - Rossz előérzetem van - gondolta, bár fogalma sem volt, mitől van ez a rossz érzés. De tagadhatatlanul volt valami baljós előérzete.

- Jöjjön be, Potter! - hallotta átváltoztatás tanára hangját odabentről. Nagy lélegzetet vett és belépett a szobába.

Az első dolog, ami feltűnt neki az volt, hogy nem lát messzebb az orra hegyénél. - Miért van ilyen sötétben? - csodálkozott Harry, ahogy az asztal felé tartott - vagyis inkább abba az irányba, amerre az asztalt sejtette.

- Üljön le! - utasította a szigorú hang.

A fiú előre nyújtotta a kezét, hogy kitapogassa a széket. – A csudába, miért nem hoztam el a pálcámat? És miért nem mondja egyszerűen, hogy Lumos? - A keze végül megtalálta a szék támláját. Egy-két másodpercig habozott, aztán leült.

Hirtelen ragyogó fény villant fel, egyenesen az arcába - teljesen elvakítva őt. Ösztönösen felemelte a kezét, hogy eltakarja a fényforrást, amely fokozatosan vesztett erejéből, de továbbra is megvilágította az arcát. Semmi mást, csak az arcát.

Harry nagyot nyelt, azt gondolván, hogy vagy szegény McGalagony bolondult meg, vagy valami szörnyűség folyik itt. Olyan volt az egész, mint egy kihallgatás. De miért hallgatják ki? MIÉRT?

- Bizonyára meglepődött a furcsa üdvözlésen - mondta az asszony mogorván.

- Meglehetősen, professzor - vallotta be Harry. Rossz előérzete percről percre nőtt.

- Biztosan kíváncsi, miért akartam látni magát ilyen későn – mondta Minerva. - Nem rablom sokáig az idejét, ha gyorsan válaszol a kérdéseimre.

Gyorsan? Akkor ki vele! - gondolta Harry. - Nem én voltam, McGalagony professzor! Nem akartam Dracót virágzó fává változtatni, nem kárörvendtem rajta, soha nem voltam szerelmes a macskába, pláne nem Frics macskájába, és...

- Fogalmam sincs, miről beszél Potter - vágott közbe Minerva, - de ez biztosan nem az, amit meg akarok vitatni magával.

- Nem? - vonta fel szemöldökét a fiú. Ha nem Draco, vagy a Mrs. Norris iránti szerelme, akkor meg mi lehet?

- Weasley kisasszonyról kívánok beszélni magával - mondta morózusan az igazgató-helyettes.

Harry szeme tágra nyílt a meglepetéstől. Pomfrey látta őket csókolózni? Elmondta Minervának? Ó biztosan ez lesz az. - Megígérem, többet nem csókolom meg őt az iskolában, professzor. Mehetek?

- Nem érdekel, ha maga és Ginny csókolóznak, Potter - válaszolt a McGonagall szigorúan. - De természetesen ennek is köze van a dologhoz... Mondja, szereti őt?

- Hm, professzor... én... - Harrynek sejtelme sem volt, miért kérdez tőle az asszony ilyen személyes dolgot.

- Igen vagy nem?

- Nos, igen - vont vállat az ifjú varázsló. - De miért?...

- Szereti annyira, hogy feleségül vegye?

- Hogy mit? - pislogott meglepetésében Harry. - Vegyem feleségül? Csak tizenhét éves vagyok, és ő... ő még kiskorú, és...

- Nem kellene túl fiatalnak éreznie magát a házassághoz, ha nem érezte magát túl fiatalnak ahhoz, hogy teherbe ejtse.

- HOGY MIT? - Harry azt hitte, menten leesik a székről. - Mit... mit mondott? - dadogta.

- Azt mondtam, hogy Ginny gyermeket vár... és minden okom megvan rá, hogy azt gondoljam, az a gyermek a MAGÁÉ - mutatott ujjával a fiúra.

- Az nem lehet, professzor – tiltakozott Harry. – Ginny elvégezte magán az Anti-Conc... ó... - mindkét kezét a szájához kapta. - Elárultam magam!

McGalagony zordan rámosolygott. - Nos, hajlandó feleségül venni vagy sem?

 Harry azt kívánta, bárcsak rémálom lenne az egész. De nem az volt. Visszaúton a hálóterembe minduntalan nekiment a boszorkák és varázslók szobrainak, melyek azelőtt nem voltak ott. Vagy ott voltak? Egyszerűen túl zavarodott volt ahhoz, hogy a lába elé nézzen. Nem, ez nem történhet meg vele!

Vagy mégis?

Most megint Trelawney figyelmeztetése jutott eszébe. A vén banyának igaza volt! Az ő gyerekéről beszélt... az Ő gyerekéről!

Meg kellett állnia, hogy a falnak dőljön, mert úgy érezte, menten elájul, ha nem keres valami támaszt. Szorosan behunyta a szemét, és azon fohászkodott, hogy ébredjen fel, ébredjen fel és vegye észre, hogy az egész nap – élete legszörnyűbb napja - csak álom volt, semmi más.

Több borzalmas dolgot tapasztalt rövid tizenhét éve alatt, mint más ember egész életében: szülei elvesztését, elhelyezését olyan embereknél, akik gyűlölték és megvetették őt, többszöri találkozást a Sötét Nagyúrral, küzdelmet egy sárkánnyal, csontjai elvesztését, kígyóharapást, a Fúriafűz ütéseit, és az Avada Kedavra átkot, méghozzá kétszer. De ezek közül semmi sem volt mérhető ahhoz a kibírhatatlan teherhez, ami ezen az éjszakán nehezedett a vállára.

Apa lesz.

Apa?

Hogy lehetne? Neki sohasem volt apja. Fogalma sem volt, milyennek kell lennie a jó apának - nem olyannak, mint Vernon bácsi, az biztos.

És mit fog szólni Ginny, amikor megmondja neki? Mert NEKI kell elmondania - nem Pomfrey-nek, nem McGalagonynak vagy bárki másnak, akiknek semmi közük az ő gyerekükhöz.

Az ő gyerekük…

Harry érezte, hogy valami furcsa, ismeretlen melegség önti el egész testét, amitől a szíve ki akar ugrani a mellkasából.

Ó a mindenségit, mibe keveredtem? – sóhajtott, s mivel már elég erősnek érezte a lábát ahhoz, hogy elbírja, folytatta útját a hálóterembe.

A szobában mind a négy fiú mélyen aludt. Bár Ron úgy döntött, megvárja Harryt, hogy kikérdezze McGalagony furcsa meghívásáról, akarata ellenére elnyomta az álom.

Harry lábujjhegyen az ágyához ment, ledobta talárját egy székre és bemászott az ágyba. Már majdnem éjfél volt. Biztos volt benne, hogy le sem tudja majd hunyni a szemét egész éjjel.

Legalább Ginny pihenhet most - nem kételkedett abban, hogy másnaptól ő sem tud majd aludni.

Este el kell mondanom neki - gondolta. Mindazonáltal fogalma nem volt, hogyan mondja el.

Oké Gin, tudod Pomfrey hazudott neked, és mindenkinek. Nincs az az... akármi nevű bajod, terhes vagy - megrázta a fejét. - Ez hülyeség.

Ginny, akarsz a feleségem lenni? Gondold meg, kérlek, ha nem akarsz szégyent hozni a családodra... ó, ne! Ez így túl formális.

Szia Gin, bocs, hogy mondom, de felcsináltalak a prefektusi fürdőben. Akarsz hozzám jönni? - homlokára csapott. - Nem tudsz kitalálni valami értelmesebbet, Potter? - kérdezte magától.

Ginny, mondanom kell valami nagyon fontosat. Kérlek, ne rémülj meg. Tudom, ez elég ijesztő lesz, de meg fogjuk oldani... együtt. – Harry bólintott. - Ez már sokkal jobb. Kicsit finomítani kell, de működni fog. Működnie kell.

Mivel az álom egész éjjel elkerülte, Harry elhatározta, hogy 'felkészül' a holnapi mágiatörténet tesztre. Elővette a pálcáját, Lumost suttogott és elkezdte írni a puskát. A lebukás lehetősége Damoklész kardjaként lógott a feje fölött, de az, hogy Binns puskázáson kapja, semmi volt ahhoz képest, amit McGalagony mondott Ginny terhességéről. Csak remélte, hogy nem fog elaludni a dolgozat alatt. 

Másnap reggel Ron, Neville, Seamus és Dean ott találta a teljesen felöltözött, alvó Harryt egy könyvből kimásolt, dátumokkal és nevekkel teleírt lappal az ölében. Feje oldalra billent, szemüvege az orra hegyére csúszott, világító pálcája a levegőben lebegett.

- Kemény éjszakája lehetett, srácok - állapította meg Dean, míg Ron odanyúlt, hogy megveregesse Harry karját.

- Hé, cimbora, ébredj! Ideje reggelizni!

Harry pislogott, kinyitotta a szemét és egy percig fogalma sem volt mi történt. Csak egy szokásos reggel volt, nem?

Ó, nem, nem volt az.

Ahogy pillantása a pálcájára esett, hirtelen eszébe jutott, hogy miért volt fent olyan sokáig. Nem, nem a mágiatörténet dolgozat miatt, hanem szörnyű bűntudata miatt.

- Hé, jól vagy? - kérdezte Ron kétpercnyi csend után. Mi történhetett a barátjával? Beszédesebb szokott lenni.

- Igen, jól vagyok - felelte Harry és szemüvegét megigazítva megmarkolta pálcáját. - Nox! - a fény kialudt. - Fent maradtam tanulni. Ez minden.

- Tanulni, mi? - kuncogott Seamus, a Harry ágyán lévő puskára mutatva. - Ne izgulj, én is írtam valami ilyesmit. Csak azért, hogy biztosan ne felejtsem el Röhejes Rudolfot és Büdös Brúnót.

Harry vigyorgott, és követte a fiúkat a földszintre.

 - Reggelt, Herm - üdvözölte Ron új barátnőjét, aki az asztalnál ülve mélyen belemerült Bájgúnár Bill Biográfiájának második kötetébe, miközben egy szendvicset majszolt.

- Jó reggelt Ron – Hermione fel sem nézett.

- Szia, Hermione - mondta Harry. - Mit olvasol? Talán valami háttéranyagot a kobold-lázadáshoz?

A lány elvörösödött. - Nem. A dolgozatra már tanultam. Csak elhatároztam, hogy felfrissítem a tudásomat az indiai mágiáról.

- Indiai? - kérdezte Harry.

- Jaaa, ez csak Bájgúnár Bill - magyarázta Ron.

- Ki?

- Lord William Montgomery a múlt századból - felelte Ron. - Nagyon jóképű volt, így kapta a Bájgúnár Bill becenevet. Két évtizedet töltött Indiában a helyi varázslás tanulmányozásával. Sokat tanult a kígyóbűvölésről, a fakírokról meg minden. De anya szerint leghíresebb műve a 'Miért szent állatok a tehenek, amikor nincs is varázserejük'. Jut eszembe Harry, mit akart tőled McGalagony tegnap este?

Harry arca megrándult. - Semmit... azaz a kviddics csapatról akart beszélni.

Hermione felnézett a könyvéből. – Este tízkor?

- Gondolom, nem vette észre, milyen késő van - vont vállat Harry, és remélte, hogy sem Ron, sem Hermione nem fog többet kérdezni. Utált hazudni, főleg a legjobb barátainak.

Szerencséje volt: a kérdezősködésnél jobban érdekelte Hermionét Bájgúnár Bill életrajza, Ron pedig olyan éhes volt, hogy inkább evésre használta a száját, mint beszédre.

Harry kevergetni kezdte forró kakaóját, kizárva tudatából a külvilágot. Gondolatai messze a nagyteremtől, Ginnynél jártak. Még mindig nem tudta, hogyan mondja el neki a sokkoló hírt. Aztán hirtelen ötlete támadt: mi lenne, ha megkérdezné Siriust?

Mióta ártatlansága az előző évben bebizonyosodott, Sirius Black a Mugli Tárgyakat Felügyelő Főosztályon dolgozott Arthur Weasley-vel együtt. Persze nem ez volt a legjobb munka egy olyan tehetséges varázslónak, mint Sirius, de - amennyire Harry tudta - keresztapja elégedett volt, és örült, hogy valami hasznosat csinálhat. Sokan továbbra sem bíztak benne és még mindig bűnösnek tartották, de akadtak szép számmal olyanok is, akik nem kételkedtek az ártatlanságában. Tavaly Black segített a roxforti diákoknak kivédeni Voldemort újabb, rendkívül komoly támadását, és ezzel sok varázsló család bizalmát nyerte el.

Oké. Akkor írok neki. Mindjárt a dolgozat után - gondolta Harry.

Amikor a trió felállt az asztaltól, egy kárörvendő hang állította meg őket.

- Hé Potter, meghívsz az esküvődre? - Malfoy volt az.

Harry ereiben megfagyott a vér. Hogyan tudhat Draco az ő közelgő 'házasságáról'? McGalagony vagy Pomfrey elmondta volna neki? De az összes diák közül, miért pont neki?

- Miről... beszélsz? - fordult Harry Malfoyhoz.

Gonosz vigyor terült szét a szőke fiú arcán. - Hallottam a románcodról Mrs. Norris-szal. Csak kíváncsi voltam, mikor tartjátok az esküvőt. Weasley lesz a tanúd? Ó nem, inkább Granger macskáját kérd fel erre a fontos szerepre. És Hagrid legújabb büdös állatai lehetnének a koszorús lányok.

- Ó, fogd be Malfoy! - kiáltott rá Hermione. - És jobban gondold meg, mit mondasz, Virágzó Almafa úr!

- Lefogadom, jól szórakoztál, amikor úgy láttál, ugye? - somolygott Malfoy. - De tudod, még mindig jobban néztem ki, mint a kis barátod a gondnok macskájával csókolózva!

- Én nem... - kezdte Harry, de Ron a karjánál fogva kivonszolta a nagyteremből. 

A pennák sercegésén kívül semmi sem hallatszott a teremben. Binns professzor szakállát húzkodva bámulta asztalát, annak biztos tudatában, hogy a teremben egy diák sem merészel puskázni. Ezért soha nem használt puskázás-gátló bűbájt a pennákra. Jobban bízott a diákokban, mint saját tanári képességeiben. Talán nem kellett volna.

Miután mindenkitől beszedte a dolgozatot, a csilláron keresztül elhagyta az osztálytermet.

- Ez volt a legjobb dolgozat, amit valaha írtam - sugárzott Ron, amint a trió a kastély nyugati szárnya felé ballagott a következő órára, a sötét varázslatok kivédésére.

- Persze, egyfolytában puskáztál - Hermione helytelenítően nézett rá. - Ezért nem fogsz tudni soha semmit a kobold-lázadásról.

- Kit érdekel? - nevetett Ron. – Igaz, Harry?

- Mi? - Harry zavartan nézett fel. - Bocs, elgondolkoztam.

- Elgondolkoztál? Miről? - kérdezte Hermione. Nem volt hozzászokva, hogy Harry nem figyel a legjobb barátaira.

- Sajnálom - motyogta Harry. - A bagolyházba kell mennem. Találkozunk tizenöt perc múlva. El fogok késni az óra elejéről, kérlek mondjátok meg Lupin professzornak, hogy hamarosan jövök, jó?

Amint Hermione a lépcsőn felszaladó Harryt figyelte, Ron megszólalt: - Valami nincs rendben vele. Amióta felébredt, olyan szórakozott. Valami nagyon aggasztja. De nem beszél róla, még nekem sem.

- Pedig ez nem jellemző rá - jelentette ki a lány. - Az az érzésem, hogy furcsa viselkedésének valami köze van a tegnap éjjeli látogatáshoz McGalagonynál.

- Igazad lesz - bólintott Ron. - Nem hiszem, hogy a kviddicsről beszéltek.

- Biztos vagyok benne, hogy nem - állította Hermione morcosan. - De miért hazudik nekünk Harry?

- Nem tudom, miért van az az érzésem, hogy valami rossz van készülőben?

- Mert még mindig látogatod Trelawney professzor óráit. Régen le kellett volna adnod, és valami hasznosabbat tanulni. Na gyere, menjünk Sötét Varázslatok Kivédésére.

- Oké - a fiú elmosolyodott és megfogta a lány kezét. Hermione semmi jelét sem adta, hogy még mindig mérges lenne az előző esti beszélgetés miatt. Kéz a kézben léptek be az osztályterembe. 

Ezalatt Harry egy ablakpárkányon ült a bagolyházban egy darab papírral a kezében. Hóbaglya, Hedvig vidám köröket írt le a levegőben, kirepült az ablakon, majd vissza, jelezve, milyen lelkesedéssel várja, hogy vihesse a levelet.

- Jól van, kislány, kérlek maradj nyugton egy kicsit, zavarsz! - paskolta meg a bagoly fejét Harry. -Hadd fejezzem be.

Hedvig huhogással emlékeztette, hogy még el sem kezdte, nemhogy befejezné. Harry mélyet sóhajtott. Nem tudta, hogyan szövegezze meg a levelet Siriusnak. Keresztapja nagyot fog csalódni benne, az biztos.

- Na jó - motyogta és írni kezdett. 

Kedves Sirius!

Attól félek, sokkolni foglak ezzel a levéllel, de nem azért írtam. Ellenkezőleg, a tanácsodat szeretném kérni, bízva bölcsességedben és tapasztalatodban. Bár biztos vagyok benne, hogy Te soha nem szembesültél olyan problémával, mint az enyém). Na jó, nem kerülgetem tovább a forró kását, szerelmes vagyok Ginny Weasley-be. Ez önmagában nem lenne baj, de az a helyzet, hogy túl vagyunk kapcsolatunk plátói szakaszán, és

- Jajistenem, még leírni is olyan nehéz! - sóhajtotta, aztán folytatta az írást.

…hát terhes lett. Tudom, hogy a legbutább dolgot csináltuk, de már megtörtént, és nem tudunk változtatni rajta. Ma este el kell mondanom neki az újságot, és képzelheted, milyen ijedt lesz, de akkor is meg kell tudnia – végül is ő az anya, nem? Elég furcsa nekem, hogy előbb tudtam meg, mint ő – McGalagony tegnap este közölte velem – azt hiszem, Madame Pomfrey mondta meg neki. (Pomfrey megvizsgálta Ginnyt, miután elájult az átváltoztatás-tan órán.) McGalagony ragaszkodik hozzá, hogy feleségül vegyem! Sirius, ettől a hideg futkározik a hátamon! Szeretem Ginnyt, tiszta szívemből, tudod, de mindketten túl fiatalok vagyunk, és még nem tudjuk, hogyan is kell szülőnek lenni. (Én legalábbis biztosan nem.). A puszta gondolattól, hogy el kell mondanom Ginnynek a hírt, frászt kapok. Mi van, ha nemet mond? Mi lesz, amikor az emberek tudomást szereznek a babáról? Ugyebár ez nem olyasmi, amit túl sokáig titkolni lehetne? Tudnál segíteni valahogy? Adnál valami tanácsot? (És kérlek, ne küldj rivallót, bármennyire is szeretnél, mert titokban akarjuk tartani a dolgot, legalább addig, amíg Dumbledore visszatér.)

Megértésedet előre is köszönöm.Harry

- Na, kész vagyok – nézett fel Hedvigre egy halvány mosollyal Harry. A bagoly leszállt a térdére, amíg odaerősítette a levelet a lábához. - Repülj egyenesen Siriushoz, amilyen gyorsan csak tudsz, és amint megírta a választ, siess vissza. Sürgős - a bagoly beleegyezően huhogott és elrepült. 

- ... és ez az, amiért az ősi átkok ismerete olyan fontos. Ron bizonyára tud mondani nekünk néhány érdekes részletet az egyiptomi átkokról... Ó, jó, hogy látlak, Harry - fordult Lupin professzor a belépő fiúhoz, tíz perccel az óra kezdete után. - Ülj le kérlek, és figyeld Weasley úr előadását a fáraók és egyiptomi királyok sírjaiban előforduló átkok kivédéséről.

Harry bólintott, és leült, miközben Ron felállt és odament az írásvetítőhöz.

- Hm, professzor úr, nem tudom hogy működik - mondta zavartan.

- Sajnos nekem sincs fogalmam róla, hogy működik - mosolygott Lupin. - Az egyik mugli-születésű diák szülei adományozták az iskolának. McGalagony professzor szerint képek bemutatására használják, de senki sem magyarázta el a használatát. Nos, tudja valaki, hogy kell bekapcsolni ezt az ügyes készüléket?

Dean Thomas feltette a kezét. Mivel ő muglik közt nőtt fel, tudta, hogy kell működtetni a készülékeket.

- Igen, Dean? - mosolygott a professzor. – Kérlek, segíts nekünk.

- Nem hiszem, hogy ez a vetítő működni fog itt - ismerte be Dean. - Tudja, tanár úr, elektromossággal működik.

- Aha, telekromosság? - Ron arca felragyogott. – Apám el van bűvölve tőle. Többször kapott telekromos ütést, de még mindig kedveli.

- Képzeld el Weasley urat, amint mind a tíz szál haja égnek áll! - súgta Seamus Harrynek, akinek egyszerűen muszáj volt nevetnie a gondolatra. Hermione mindkettejüknek küldött egy megvető pillantást, majd Lupinoz fordult. - Még ha tudnánk is, hogy működik, akkor sem használhatnánk a Roxfortban. Tudja tanár úr, a mugli készülékek nem működnek a kastély mágikus légkörében.

- Ó, persze Hermione, igazad van - felelte Remus. – Rendben, Ron, ha nem használhatjuk ezt, akármi legyen is, akkor csak add körbe a képeket, és beszélj az átkokról.

- Igen, professzor - bólintott Ron. - Nos, tudjátok én és a családom négy évvel ezelőtt Egyiptomban jártunk. Megnyertük a... nem fontos. Szóval ott voltunk és láttuk az összes gizahi piramist meg a sírboltokat a Királyok Völgyében. Az ikerbátyáim be akarták zárni Percyt a piramisba, de anya nem engedte. Nem mintha nem érdemelte volna meg, hogy ott ragadjon, de... el tudjátok képzelni azt a szörnyű végzetet, ami ott várta volna? A Nagy Piramist halálosabb átkok védelmezik, mint az Avada Kedavra.

- Ugyan! - vágott közbe Seamus. - Annál semmi sem halálosabb.

- Kipróbálnád Seamus? - kérdezte Ron. - Az Avada Kedavra egyszerűen csak megöl, szenvedés és sérülés nélkül. De azok az átkok megkínoznak, mielőtt megölnek. Olyanok, mintha a Cruciatus és az Avada Kedavra kombinációi lennének. Először több száz szkarabeusz bogár rágja a lábadat, beleeszik magukat a testedbe. Aztán a főpapok csontvázai, akik elkísérték a fáraót a piramisba, rád vetik magukat, és szablyával a kezükben bekergetnek egyenesen a fáraó nyughelyére, ahol a fáraó múmiája saját kezűleg fojt meg.

- A családom azt tervezte, hogy jövő nyáron Egyiptomba megyünk - mondta Lavender - Azt hiszem, lebeszélem őket róla.

Az osztály nevetni kezdett.

- Köszönöm szépen az élvezetes előadást, Ron. Én sem tudtam volna jobban elmagyarázni - állt fel Lupin. - És most megtanuljuk, hogyan védekezhetünk a múmiák támadása ellen.

 Ebéd után Harry meglátogatta Hagridot. Előző napra ígérte látogatását, de Mrs. Norris-szal való afférja után nem tudott odamenni.

Ahogy belépett a vadőr kis fakunyhójába, borzalmas bűz csapta meg az orrát. Rögtön eszébe jutott Malfoy megjegyzése az új büdös állatokról, amelyek koszorúslányok lehetnének az esküvőjén.

- Ha… Hagrid? - Harry befogta az orrát. - Mi… mi ez a bűz?

A félóriás hozzá fordult. Arcán a legszélesebb vigyor terült el, amit Harry valaha látott. - Ó, gyere Harry, gyere, látnod kell őket!

- Kit, mit?

Hagrid a sarokba vezette, ahol egy csomó zöldes labda feküdt egy rakásban. - Most mondd meg Harry, nem csodálatosak? - kérdezte elragadtatott hangon.

- Hm, ezek újféle gurkók, amelyeknek a bűze ájulást okoz a játékosoknál, ahelyett, hogy letaszítaná őket a seprűnyélről? - találgatott Harry.

- Neem – rázta a fejét Hagrid. - Ezek igazi marslakók.

- Igazi mik? - vonta fel a szemöldökét Harry. Hagrid valószínűleg megőrült.

- Marslakók - ismételte a vadőr. - Olympe kapta őket egy orosz varázslótól. Tudod, az orosz varázslók titkos utazást tettek a Marsra, hogy versenyezzenek az amerikaiakkal. Az amerikaiak szálltak le elsőnek a Marson az Through Space 2002 seprűikkel, de az oroszok találkoztak elsőként értelmes lényekkel a bolygón.

Értelmes? - gondolta Harry. Nem nevezett volna semmit vagy senkit értelmesnek ilyen szaggal. - Ah, Hagrid, és mit tudnak? Miért olyan különlegesek, az érdekes szagukon kívül?

- Miért, miért, hát mert a Marsról jöttek! Ez elég különlegessé teszi őket, nem?

- Aha, biztosan - sóhajtott Harry, szájon át véve a levegőt. - És mit fogunk csinálni a marslakó labdákkal? Kviddicsezünk velük?

- Ó, dehogy - nevetett Hagrid. - Nem maradnak ilyenek. Még nagyon fiatalok, azért néznek ki labdának. Később kicsavarodnak és nőni kezdenek.

- Nőőőni? - Harry azt hitte, megáll a szíve. - Milyen nagyra nőnek?

- Hm... őszintén szólva fogalmam sincs - vont vállat Hagrid

Harry bólintott. - Mi lenne, ha odakint beszélgetnénk ezekről a csodás lényekről?

- Felőlem - egyezett bele Hagrid kissé vonakodva. Nem akarta egyedül hagyni drágalátos új kedvenceit.

Leültek a ház előtt, Agyar pedig rögtön odafutott Harryhez és fejét az ölébe dugta.

- Hiányoztál neki. Két hete nem látogattál meg - jelentette ki Hagrid szemrehányóan.

- Sajnálom, elfoglalt voltam - felelte a fiú.

- Valami nem stimmel veled kölyök - mondta a vadőr gyengéden. – Gyere, öntsd ki a szíved. Segíthetek valamiben?

- Bárcsak tudnál - sóhajtotta Harry.

- Azt hiszem, tudom már - kuncogott Hagrid. - A Frics macskája körüli incidens miatt vagy kiakadva, ugye?

Harry megrázta fejét. - Nem Hagrid, sokkal rosszabb annál.

- Rosszabb? Komolyan mondom, megijesztesz. Mit titkolsz előlem? - kérdezte Hagrid aggódva. – Bár… ha nem akarod elmondani… végül is mindenkinek lehetnek titkai.