Több mint hat hét telt el a Griffendél-Mardekár meccs óta, de a diákok még mindig el voltak bűvölve Neville teljesítményétől. A korábban olyannyira mellőzött fiú az érdeklődés középpontjába került - Piton professzor őszinte sajnálatára.

Noha Parvati, Lavender és több Griffendéles, Hollóhátas és Hugrabugos lány is igyekezett Neville kedvében járni, a fiú mégis szerény maradt, nem szállt a fejébe a dicsőség. Persze jól esett neki a dicséret, de nem vágott fel a csodásan végrehajtott Whittby-dugóhúzójával. Ugyanakkor végtelenül hálás volt Ginnynek, hogy  rákényszerítette a játékra.

Piton, aki azelőtt csak megvetette, most tiszta szívből gyűlölte őt. Majdnem annyira, mint Harryt. Mivel Pottert nem terrorizálhatta, minden erejét arra fordította, hogy megkeserítse Neville életét.

Így aztán az összes diák közül Neville szenvedett a leginkább a bájitaltan vizsgán, de valahogy mégiscsak átment. Maga sem értette, hogy sikerülhetett, hiszen Piton mindent megtett, hogy megbuktassa.

Pont ez alatt az ominózus vizsga alatt küldtek le Ronhoz egy harmadikost, hogy a húgánál megindult a szülés.

Ron és Hermione gyorsan összecsapta a főzetét és a gyengélkedőbe sietett. Ron meglepődött, hogy Hermione oly kevéssé törődött egy vizsgával. Ez nem vallott rá. De hát végül is az unokaöccsükről, vagy unokahúgukról volt szó... A KETTŐJÜK unokahúgáról vagy unokaöccséről... Hermione ugyanis kezdettől fogva Ginny leendő kisbabája nagynénjének tekintette magát, hiszen mind Ginnyt mind Harryt úgy szerette, mint ha a testvérei lettek volna.

Hermione alig bírt lépést tartani Ronnal, aki kettesével szedte a lépcsőfokokat a pincéből az első emeletre.  Alaposan kifulladva és zihálva robbantak be a gyengélkedőbe.

- Ginny! - kiáltotta Ron és húgához szaladt, aki izzadságtól gyöngyöző homlokkal ült az ágy szélén.

- Hogy vagy? - kérdezte Hermione aggodalmasan.

- Jól... egyelőre - mosolygott halványan Ginny. - De még csak az elején vagyok... Madame Pomfrey megígérte, hogy gyorsító bűbájt alkalmaz, aminek segítségével hamarabb túl leszek rajta.

- Itt maradunk veled – mondta Ron, és bátorítóan megszorította a húga kezét.

- Nem hinném – felelte Poppy, aki épp akkor lépett be, arcán ideges kifejezéssel. - Granger kisasszony maradhat, de maga fiatalember jobb, ha megy. Ez női dolog.

- De Madame Pomfrey... - kérlelte Ron. - Az unokaöcsémről van szó...

- Unokahúgodról! - sikkantotta Ginny, amikor épp rájött egy újabb fájás. Fogát csikorgatta, szorosan lehunyta a szemét és várt, amíg elmúlik.

- Na, most saját szemével láthatta Mr. Weasley - mondta Pomfrey. - És ez jobb nem lesz, csak rosszabb. Biztos benne, hogy maradni akar?

Ron bólintott. - Igen. Meg vagyok győződve róla, hogy Harry is itt akarna lenni, ha tudna.

Ginny hálás mosolyt küldött bátyja felé. Örült, hogy vele marad, és azért is hálás volt, hogy megemlítette, Harry milyen boldog lenne, ha tanúja lehetne gyermeke születésének. Ginnynek fájt a szíve, mert szerelme nem lehetett mellette ezekben a nehéz percekben, de igyekezett elterelni figyelmét Harryről, hogy minden gondolatát a napvilágra igyekvő kicsiny életre összpontosítsa.

Mióta a gyermek első rúgását érezte, különleges kapcsolata volt a kisbabával - beszélgetett vele, becézgette. Érezte, és szinte értette üzeneteit. A baba nagyon élénk volt, örökké ficánkolt, bonyolult gimnasztikai gyakorlatokat végzett és egy perc nyugalmat sem hagyott az anyjának. Dean egyszer megállapította, hogy a legifjabb Potterből nagyszerű futballista lesz, Ron viszont ragaszkodott hozzá, hogy unokaöccse a Griffendél Kviddics csapatának kapitánya lesz, mint apja és két nagybátyja.

Hermione azt remélte, hogy a gyerekből iskola-első, vagy prefektus válik. Néhány Mardekáros viszont kijelentette, hogy szerintük Potter kis zabigyereke biztosan kvibli lesz. Ez az ötlet eredetileg Dracótól származott, de távozása után is tovább élt – főleg a mardekárosok körében.

Ginny nem hallgatott rájuk: se a gúnyolódó megjegyzésekre, se a baba jövőjére vonatkozó találgatásokra. Számára a gyermek egy dolgot jelentett: élete legnagyobb csodáját. Kilenc hónap terhesség után nagy izgalommal várta a kis jövevénnyel való találkozást.

* * * * *

- Biztos benne, hogy a porított csótányfű szaga kiűzi a denevér-szúnyogokat a bíbor szobából? - fordult McGalagony igazgatónő Bimba professzorhoz, amikor beléptek egy rendkívül rendetlen szobába a földszinten. A falakat valaha bíborszínűre festették, de már hámlott a vakolat. A sarkokban pókháló lógott, a levegő pedig áporodott volt. Úgy tűnt, hogy évekkel ezelőtt takarítottak itt utoljára. A szobában mindent belepett a por. Az egyetlen kivétel egy hatalmas, évszázados pergamenkönyv volt, amely egy kis emelvényen nyitva feküdt két üveg tinta között. Az egyik üveg tartalma kék, a másiké rózsaszínű volt.

Bimba professzor tüsszentett. - Allergiás vagyok a porra – mondta, és kifújta az orrát. - Hová tegyük ezt a tál csótányfüvet?

- Oda a sarokba - felelte Minerva és eltaposott egy denevér-szúnyogot. - Ezek a kis bestiák egész éjjel sivítanak. Nem tudok aludni tőlük. Tudja, a szobám éppen e fölött van.

Bimba bólintott és a sarokba helyezte a csótányfüvet, majd újra tüsszentett.

- Megyek, ellenőriznem kell a varangydudva ültetvényt az akváriumban. Jó ötlet volt Dumbledore-tól, hogy termesszünk sósvízi növényeket egy szárazföldi akváriumban.

- El sem tudja képzelni, hogy ez a varangydudva beruházás mennyit vett el az iskolai költségvetésből - felelte McGalagony morcosan. - Rá akartam beszélni Albust, hogy költse ezt az összeget új átváltoztatás-tan könyvekre, Madame Pomfrey új orvosi műszerekre akarta használni, Madame Hooch pedig ragaszkodott hozzá, hogy új seprűkre költsük. Mégis maga nyert.

Bimba vigyorgott és tüsszentett. Abban a pillanatban a penna, amely békésen feküdt a nyitott pergamen könyvön, mozgásba lendült. Beleugrott a rózsaszín tintás üvegbe, majd szaladni kezdett a papíron.

McGalagony és Bimba odalépett a könyvhöz, és a következő szavakat olvasta:

Lily Potter, született 1998. június 20, szülők: Harry James Potter és Virginia Weasley

McGalagony professzor ajka mosolyra húzódott. - Boszorkány született.

Bimba bólintott. - Már minden nap várható volt. De... Minerva, hogy írhatott a mágikus penna Lily Pottert? Weasleynek született az a gyerek, hiszen a fiatalok nem házasodtak össze!

- Jó kérdés – vont vállat Minerva. - De a mágikus penna sosem téved. Ez azt jelenti, hogy Harry visszajön, és feleségül veszi Ginnyt. Ez jó hír. - Újra a könyvre pillantott, amelynek már ezer éve az volt a dolga, hogy feljegyezze a mágikus gyermekek születését Nagy-Britannia szerte. Amikor egy varázsképességgel megáldott gyermek született, a penna beírta a nevét a nagy könyvbe. Évtizedek óta McGalagony professzor feladata volt, hogy évente ellenőrizze a könyvet, és baglyot küldjön azoknak a gyerekeknek, akik betöltik a tizenegyedik életévüket.

- Alig várom, hogy láthassam a kisbabát! Szeretem a csecsemőket! - jelentette ki a gyógynövény-tan tanár ragyogó szemmel.

- Legyen türelmes. Nem hiszem, hogy Poppy mindjárt beenged minket.

Bimba bólintott és tenyerét ruhájába törölte. - Megyek kezet mosni. Nem túl higiénikus a kezem egy babához.

* * * * *

Egy órával később Flitwick professzorral együtt bemehettek a gyengélkedőbe.

Ron és Hermione az alvó Ginny mellett ült, aki nagyon sápadtnak tűnt. Nehéz szülés volt. Ginny túl fiatal és törékeny volt az ilyen tortúrához. Egy hajszálon múlt, hogy túlélte, de Madame Pomfrey szerint hamarosan rendbe jön. Ron és Hermione végig mellette volt, támogatták, és biztosították a szeretetükről. Végre túl voltak rajta, és volt egy csodálatos kis unokahúguk.

Amint a tanárok beléptek a kórterembe, Hermione sugárzó, de meglehetősen fáradt arccal állt fel.

- McGalagony professzor, - suttogta, közelebb intve a tanárokat a bölcsőhöz. - Nézzék! Hát nem tökéletes?

A bölcsőben egy gyönyörű kicsi lány aludt, halovány bőre még jobban kihangsúlyozta hajának vörös színét.

Bimba professzor elérzékenyülve sóhajtott, és még Minerva is megengedett magának egy mosolyt.

Flitwick túl alacsony volt, hogy bele tudjon nézni a bölcsőbe, így föllebegtette magát. - Ó, a kis angyal... - csapta össze a kezét elbűvölten.

- AZ ÉN unokahúgom! - húzta ki magát büszkén Ron.

- Ha az emlékezetem nem csal, mindig unokaöcsédként emlegetted - emlékeztette Hermione.

Az ajtó kinyílt, és Piton professzor lépett be.

Ron és Hermione rémült pillantást váltott. Ron meg mert volna esküdni rá, hogy a bájitaltan tanár azért jött, hogy megátkozza a kisbabát.

De Piton csak odalépett a bölcsőhöz, és savanyú arcot vágott. - Nem is úgy néz ki, mint Potter - jelentette ki. - Biztosak benne, hogy az övé?

Hermione kérdő pillantást vetett Pitonra, és bokán rúgta a barátját, megakadályozva ezzel, hogy Ron betörje a tanár orrát.

- De Perselus... - vágott közbe Flitwick, - Mind tudjuk, hogy Harry az apa.

Piton lesimította zsíros haját és megfordult, hogy elhagyja a gyengélkedőt, de az ajtóban frontálisan ütközött Trelawneyvel.

- Ah, Sybill! - integetett Bimba. – Oly ritkán fordul meg közöttünk! Jöjjön közelebb és nézze meg ezt a kis tündért!

Trelawney elindult feléjük, mintha két centivel a padló fölött lebegne. Belepillantott a bölcsőbe és a következőket suttogta: - Hát beteljesült. Megmondtam Potternek. - Hangja üres volt, érzelemmentes, a szeme pedig távolinak tűnt, miközben a kisbabára meredt.

- Mit mondott meg neki? Hogy apa lesz? - McGalagony karba tette a kezét. Köztudott volt, hogy soha nem szívlelte a jóslástan professzort, és Trelawney tantárgyát a mágia legkevésbé megbízható ágának tekintette.

Sybill egy pillantást sem pazarolt az igazgatónőre. - Megmondtam neki, hogy a csillagok állása egy gyermek születését jelzi, amely után elkerülhetetlenül bekövetkezik a sötétség.

- Ez már több a soknál! - sziszegte Ron. - Harmadikban állandóan Harry halálát jövendölte! Ötödikben azt jósolta, hogy teherbe ejtem Hermionét hatodikban! Aztán azt jövendölte, hogy Seamus meleg lesz és beleesik Neville-be, végül megesküdött, hogy Parvati összeesküvést sző Hagrid marslakóival, és elhagyja a bolygót. Egyik sem történt meg! Gondolja, most elhisszük, hogy egy ártatlan kisgyerek születése sötétséget hoz a földre? Ez marhaság!

- Jól van Weasley, elég! Ugye nem akarja felébreszteni az unokahúgát? - szakította félbe McGalagony, nehezen leplezve megelégedettségét. Végre valaki megmondta Sybillnek, amit ő is mindig gondolt róla. - Menjenek, valamennyien. Ginnynek nehéz napja volt. Nyugalomra van szüksége.

- Nyugodjon békében - suttogta Trelawney, és elsietett, mielőtt Ron megfojthatta volna.

- Hallottad ezt? - mérgelődött a fiú, amint elhagyták a kórtermet.

- Rá se ránts, szívem - legyintett Hermione. – Az első jóslástan óránk óta nem hittem egyetlen szavát sem ennek a bolond vén banyának.

A fiú bólintott, és elindult a bagolyházba, hogy tudassa apjával és anyjával: nagyszülők lettek.

* * * * *

Másnap Madame Pomfrey őszinte felháborodására a fél iskola meglátogatta a legfiatalabb boszorkányt. A védőnő egyfolytában panaszkodott, amiért McGalagony minden tanulónak engedélyezte, hogy megnézzék a kisbabát. Tudta azonban, hogy nincs a földön az a hatalom, amely visszatarthatná a roxforti diákokat attól, hogy megnézzék a gyereket - még az igazgatónő tilalma sem.

A Griffendélesek el voltak ragadtatva a kislánytól, de a Mardekárosok nem hagytak ki egy alkalmat sem, hogy hangsúlyozzák: nem találnak semmi hasonlóságot Potter és a baba között.

Hagrid volt az utolsó látogató, de ő maradt a legtovább. Le sem tudta venni a szemét a gyermekről, még azt is kikönyörögte Ginnytől, hogy tarthassa Lilyt egy kicsit.

Fekete szemei megteltek könnyel, amikor a kisbaba felébredt és rávillantotta smaragdzöld tekintetét. - A szeme Harryé! - szipogott és kifújta az orrát. - Ó, bárcsak Harry is láthatná a lányát... olyan büszke lenne rá!

Nyolc órakor Madame Pomfreynak gumiláb-rontást kellett kilátásába helyeznie, hogy távozásra bírja Hagridot.

- Holnap visszajövök, hogy lássalak, édes kicsi Lily – mondta a félóriás. - Jut eszembe... tetszik ez a név, Ginny.

- Nekem is - mosolygott a lány, átvéve Lilyt Hagridtól.

Csak Ron és Hermione marad ott az anyával és gyermekével.

- Valósággal ragyogsz, húgocskám - állapította meg Ron.

- Boldog vagyok, Ron - válaszolta Ginny, a kislányt ringatva. - Bárcsak Harry is osztozhatna az örömömben!

- Vissza fog jönni hozzád - mondta Hermione bátorító mosollyal.

- Igen... hiszek benne, hogy visszajön - bólintott a fiatal anya, aztán ünnepélyes arckifejezése csibészesre változott. - Ronnie, csak most jöttem rá... Megnyertem a fogadást.

- Micsoda? - pislogott Ron meglepetten.

- Én nyertem... úgyhogy nekem kell adnod Pulipintyet, én meg elmondhatom Hermionénak a kis balesetedet a vécében...

- Jaj, ne... - nyögte Ron.

- De igeeen... - fintorgott Ginny gúnyosan. - Tudod mit, nagylelkű leszek...

Ron arca felragyogott.

- ... megtarthatod Pulipintyet. Csak a történetet mesélem el.

- Nem lehetne fordítva? - kérlelte Ron.

Ginny somolygott. - Nem. Herm, légy szíves tedd vissza a kicsit a bölcsőbe.

Hermione átvette Lilyt, elhelyezte a bölcsőben, és visszaült Ginny ágyára. - Csupa fül vagyok.

- Szóval... akkor történt, amikor Ron hatéves volt... - kezdett bele Ginny, miközben Ron az ablakhoz sietett, hogy valamit megvizsgáljon a parkban. - ... amikor George egy mosómedvét kapott karácsonyra. Joe-nak nevezte el. Joe még kölyök volt, és nagyon játékos. Mindent megrongált a házban. Egyszer, amikor Joe véletlenül megrágta Ron Chudley Csúzlik pulóverét, Ron olyan dühös lett, hogy 'véletlenül' lehúzta Joe-t a vécén. Nem tudta, hogy az állat nem fulladt meg, és legközelebb, amikor a vécén ült, a mosómedve kiugrott a lefolyócsőből és megharapta a fenekét - a lány kuncogott az emléken. Ron még mindig hátat fordított nekik, elrejtve vérvörös arcát. - Sosem hallottál még olyan visítást, Herm! Kirohant a vécéből, a hátsóján lógó Joe-val, és azt üvöltözte "eresz el, eressz el!" Hű, az volt csak a látvány... egy teljes hétig nem tudott leülni.

- Szóval innen ered az a sebhely... - tűnődött Hermione.

- Sebhely? - vonta fel a szemöldökét Ginny.

A másik lány elpirulva eszmélt rá, hogy hangosan gondolkodott.

- Sebhely? - ismételte Ginny. - TE LÁTTAD azt a sebhelyet?

Most Ron is megfordult, és az arckifejezése Hermione-ét tükrözte.

Ginnynek az arckifejezésük láttán leesett a tantusz, és nevetésben tört ki. - Jajistenem... ne... ne csináljátok ezt velem... Még fáj, ha nevetek...

Addigra már Ron és Hermione is kétrét görnyedt a nevetéstől.

- Hermione... Nem gondoltam volna... - kuncogott Ginny.

- Mi is ugyanezt mondhatnánk - vont vállat a barátnője. - Csak egy kis különbség van... mi sokkal óvatosabbak voltunk, mint te meg Harry.

Ginny mélyet sóhajtott. - Igen... mi nem voltunk elég óvatosak... de nem bántam meg. Akartam ezt a gyereket, amióta megtudtam, hogy itt növekszik bennem. Szeretem őt... hiszen attól a fiútól van, akit szeretek.

* * * * *

Dumbledore mélyet sóhajtott. McGalagony professzor épp most értesítette Harry és Ginny kislányának születéséről.

Eljött hát a vég kezdete - gondolta. - Voldemort nemsokára cselekedni fog… Harryt meg kell találnunk mielőtt... Harry nélkül a tervem használhatatlan, vagy még rosszabb... a legrosszabb. Ha Harry nem kerül elő időben, nincs esély rá, hogy a világ megszabaduljon Voldemorttól... ha Harry nem tér vissza mielőtt Voldemort... - megrázta a fejét. - Jobb nem is gondolni rá.

Letette a levelet, és szorosan lehunyta szemét. - Lehet, hogy nagy hibát követtem el? Mindent egy lapra tettem fel... ha a terv nem sikerül, és Voldemort rájön a cselre, elszabadul a pokol, és Voldemort bosszúja rettenetes lesz... és én leszek érte a felelős... De amikor vállaltam ezt a kockázatot, nem gondoltam, hogy ilyen hamar valóra válik... és sohasem vettem figyelembe, hogy Harry elveszhet... Nélküle minden, amit tettem hiábavaló volt, és végül katasztrófába torkollhat...

A kilátások sötétek voltak, de Dumbledore tudta, hogy ez az egyetlen esély a Sötét Nagyúr elpusztítására. Csak reménykedni tudott, hogy sikerül, és a varázsvilág megmenekülhet, még ha ennek az ára egy - vagy két - ártatlan fiatal élete is...

* * * * *

A következő napokban a hetedikes tanulóknak le kellett tenniük a hátra lévő R.A.V.A.SZ. vizsgáikat, és a legnagyobb meglepetésre senki sem bukott meg (még Crak és Monstro is átment valahogy).

Két nappal a nagyon trükkös bájitaltan vizsga után durrfarkú szurcsókká kellett változtatniuk egymást átváltoztatás-tanon.

A bűbájtan vizsga feladata az volt, hogy lebegtessék ki az óriáspolipot a tóból, amit Hermione nevetségesen egyszerűnek talált (Neville nem.)

Legendás lények gondozása vizsgán keresniük kellett egy vérfarkast, és ellopniuk egy fogát. (A vizsga időtartamára McGalagony engedélyezte a hetedikeseknek a belépést a Tiltott Rengetegbe, mondván, hogy aki R.A.V.A.SZ. vizsgát akar tenni, az már eléggé képzett ahhoz, hogy megbirkózzon a Tiltott Rengeteg veszélyeivel.)

Ronnak sikerült elkábítania egy vérfarkast, megszabadította az egész fogsorától, és minden barátjának adott egyet, hogy ne kelljen másik farkast keresniük. Neville különösképpen hálás volt neki, míg Hermione rosszallóan cöcögött. A lány elhatározta, hogy nem fogadja el Ron segítségét, és keres egy saját vérfarkast. Egy óra múlva ki is jött az erdőből - talárja rongyokban – kezében egy hatalmas foggal, arca pedig azt sugározta Ronnak "Látod, én is meg tudtam csinálni!"

A gyógynövénytan vizsgájukon néhány datolyát kellett beszerezniük a Püfölő Pálmától, amely a Fúria Fűz harmad-unokatestvére. Neville nagy monoklit szerzett a pálmával folytatott hősies küzdelem során, de sikerült megszereznie a kívánt datolyákat.

Az egyik legkellemetlenebb a sötét varázslatok kivédése vizsgájuk volt. Piton azt adta fel nekik, hogy járjanak túl egy hegyi troll eszén – a varázspálcájuk használata nélkül. Akinek a legkiválóbban sikerült a feladat az Crak és Monstro volt – no nem azért mert olyan ügyesek, hanem mert elég nagyok és erősek voltak ahhoz, hogy egyetlen ökölcsapással kiüssék a trollt. Ront majdnem eltaposta a bestia, de az utolsó pillanatban előhúzta pennáját és megcsiklandozta a troll talpát, mire az kétrét görnyedt a nevetéstől, mintha ráküldték volna a vidító varázst.

Végül elérkezett utolsó roxforti napjuk.

Hermione, Ron, Neville és a többiek egész éjjel tartó bulit rendeztek a klubhelyiségben, hogy ünnepeljenek és emlékezzenek.

Hét év telt el azóta, hogy először tették be lábukat a Roxfort területére, és az a hét év így visszatekintve csupán egy pillanatnak tűnt számukra. Rengeteget tanultak, életre szóló barátságokat kötöttek, szerelmesek lettek, leestek a seprűjükről és élvezték a versengést a többi házzal.

- Jó öreg Roxfort, hiányozni fogsz - sóhajtotta Seamus a tónál állva, alaposan a memóriájába vésve a kastély ódon falait és meredeken az ég felé törő tornyait.

- Nekem is - tette hozzá Dean elszontyolodva. - Tudod már, mihez kezdesz, Neville?

- Nem - rázta a fejét a kövérkés fiú. - És te? Még mindig azt tervezed, hogy futballozol a West Ham-nél?

- Igen. Talán. És te, Ron?

- Még nem tudom. Azt hiszem a Mézesfalásban fogok dolgozni egy darabig, mint múlt nyáron. Aztán... majd meglátjuk.

- Mi a helyzet veled, Hermione? - kérdezte Lavender, aki a Mágiaügyi Minisztériumba készült titkárnőnek.

Hermione nem felelt, csak titokzatosan mosolygott.

Este megrendezték a szokásos lakomát a Nagyteremben. Furcsa volt, hogy McGalagony tartotta az év-végi beszédet Dumbledore helyett.

- Még egy év eltelt. Habozás nélkül állíthatjuk, hogy sok minden történt - jó és rossz egyaránt. Dumbledore professzor kényszerű visszavonulása és Harry Potter távolléte rányomták bélyegüket az elmúlt évre, de egy kisbaba érkezése kissé felvidított minket.

Ebben az évben a Mardekárnak 277 pontot sikerült gyűjtenie (annak köszönhetően, hogy Piton 200 pontot vont le a házától Millicent kihágása miatt), a Hugrabugnak 402, a Hollóhátnak 489 és a Griffendélnek 521 pontja van.

Minden asztaltól vidám kurjongatás hallatszott, kivéve a Mardekárt. Ez volt az első alkalom az elmúlt 300 évben, hogy a Mardekárnak volt a legkevesebb pontja.

- A Griffendél győzelméhez - folytatta McGalagony - nagyban hozzájárult Neville Longbottom csodálatos teljesítménye. Nekem jutott a megtiszteltetés, hogy átadjam az üzenetet egyenesen a Dimbourne-i Darazsaktól, akik hallottak Mr. Longbottom ügyességéről, és várják őt a csapatba. Egyelőre természetesen csak tartalék játékosként, de később... Mr. Longbottom, hadd legyünk büszkék magára, hadd legyen büszke magára egész Anglia!

Fülsüketítő ováció következett, mindenki a döbbent Neville-t ünnepelte, aki tátott szájjal ült ott, hagyva, hogy társai hátba veregessék és a kezét rázzák – szegény mintha nem is értette volna, mi történik vele.

- És most, - folytatta Minerva - örömmel közölhetem önökkel, hogy jövőre új számmisztika tanárunk lesz, Hermione Granger személyében!

A terem elcsendesedett egy pillanatra, aztán mindenki (a Mardekárosok kivételével) tapsolni kezdett.

- Herm, miért nem mondtad nekem? - kérdezte Ron enyhén vádló hangsúllyal.

- Egy hónapja ajánlották fel az állást, de akkor még nem volt biztos – felelte a lány. - Minden Vektor professzor egészségi állapotán múlott. Múlt héten döntötte el, hogy visszavonul.

- Még két percet kérek - csendesítette le a diákokat McGalagony. - Mint mindannyian tudják, július hetedikén tartják meg Kalkuttában a híres versenyt, a Hold Futamot. A Mágiaügyi Minisztérium két ingyenjegyet ajánlott fel az iskolának, hogy adjuk oda az iskola-elsőnek. Remélem, tudják, milyen nagy megtiszteltetés ez. Szándékosan tartottam titokban a tanév végéig, így biztosítva, hogy ne az ingyenjegyekért tanuljanak, hanem önmagukért... Ami az iskola-elsőt illeti... - Minerva megköszörülte a torkát. – Mondhatom, nagyon nehéz eldönteni, ki legyen az, mivel három jelölt van: James Onedin úr, Laura Ingalls kisasszony és Hermione Granger kisasszony. Mindannyian a legjobb osztályzatokat kapták, így sorsolnunk kell. Ebbe a tálba teszem a nevüket és megkérem... Piton professzort, hogy húzzon ki egyet.

Piton elfintorodott - nem volt kedve ilyen nevetséges dologban részt venni, de azért engedelmeskedett az igazgatónőnek.

Amint a kezét a tálba tette, a tanulók - kiváltképp a három jelölt – még levegőt is elfelejtettek venni izgalmukban.

A professzor nem siette el a dolgot, hagyta, hadd izguljanak. Végül kivett egy összehajtogatott pergament, és igen savanyú arcot vágva hangosan felolvasta "Hermione Granger" nevét. Láthatóan nem örült a húzás eredményének.

Hermione barátai felugrálva ünnepeltek. Ron vigyorogva nézett Pitonra.

- Kellemes utazást kívánunk Granger kisasszony! - mosolygott az igazgatónő. - És most kezdődjön a lakoma!

Amint enni kezdtek, Ron Hermionéhoz fordult.

- Kit viszel magaddal? A mamádat? Vagy a papádat?

A lány pajkosan mosolygott. - Miért vinnék egy muglit egy varázsló versenyre, mi?

Ron szeme felcsillant. - Úgy érted...

- Hát persze, te bolond - adott egy puszit az arcára Hermione. - Téged viszlek.