- Harry még mindig nem tért vissza... Ideje... ideje eltemetni Ginnyt – szólt Arthur, felesége  vállára téve kezét.

Az emelvény előtt álló Molly bólintott, fáradt szemét egyetlen lányának kréta fehér arcára szegezte.

Ginny még holtában is gyönyörű volt. Hosszú, sötét szempillái árnyékot vetettek majdnem áttetsző bőrére.

Molly még mindig nem tudta elhinni, hogy azok a csokoládébarna szemek soha többé nem csillannak meg pajkosan, azok a cseresznyepiros ajkak soha többé nem mosolyognak rá... de mégsem sírt… a könnyei már elapadtak.

- Tartsunk csöndes temetést, kis körben. Az én kicsi Ginnym nem akarná, hogy nagy tömeg nyüzsögje körül - fordult Mrs. Weasley a férjéhez.

- Az nem lesz könnyű – jegyezte meg Dumbledore. - Minden barátjuk, és sokan mások is jönni akarnak... egész Anglia... az egész varázsló világ tudja, mi történt...

- Nem érdekel. Ne engedje idejönni őket - felelt Molly könyörgő hangon.

- Drágám... - Weasley úr éppen jobb belátásra akarta bírni, amikor Harry hoppanált mellettük.

- Harry! - Arthur levegőért kapott.

- Harry, drágám! - sikoltotta Molly, összecsapva kezét. - Mi történt? Hol voltál?

A fiú nem válaszolt, csak odasietett szerelme testéhez, egy kísérteties zöld lángot tartva a puszta kezében.

- Mi a...  - vetette közbe Molly, de Arthur intett neki, hogy maradjon csendben.

- Ssssh! Nézd! - suttogta.

A Weasley szülők a fiúra és halott lányukra meredtek: Harry kinyújtotta a lángot tartó jobb kezét mellkasa fölött. Molly visszatartotta a lélegzetét, amint a zöld tűz apró lángcsóvává vált és eltűnt Ginny testében. Harry elhátrált pár méternyire.

Egy pillanatig úgy tűnt, hogy a lány teste tüzet fogott, zöld szikrák táncoltak körülötte, furcsa sistergő hang kíséretében.

- Ó, Arthur mi...

- Ssss! - Weasley úr az ajkához emelte a mutatóujját.

- De... - tiltakozott Molly, majd elkerekedett a szeme, amint a sistergés és szikrázás hirtelen véget ért. Arcán rémült kifejezéssel markolta meg férje karját. Arthur arckifejezése az asszonyét tükrözte, amikor hirtelen egy hang törte meg a csöndet:

- Harry... Nem tudott megölni... ugye?

A Weasley szülök az emelvényhez rohantak és látták, ahogy a halottsápadt, de élő Virginia Weasley megpróbál felülni, kinyitva smaragdzöld szemét.

- Ó, istenem! - Molly a lányához ugrott és szorosan a karjába zárta.

- Molly, Molly, még megfojtod! - kiáltotta Arthur örömkönnyekkel a szemében, és átölelte mindkettőjüket.

Pár pillanat múlva a család többi tagja is berobbant a szobába, a nyomukban Hermionéval, Sirius-szal és Lupinnal.

- GINNY! - kiáltották kórusban, és a családtagok az ölelkező trió nyakába borultak. Az ünneplő csoport pont úgy nézett ki, mint egy sok-lábú, sok-karú százlábú (Hagrid imádta volna!)

Amikor az őrülten kiáltozó csapat végül leszállt Ginnyről, a lány megkönnyebbülten felsóhajtott. - Jaj, de nehezek voltatok.

A szoba falai megremegtek a családtagok és a barátok kitörő nevetésétől. Szinte hihetetlen volt, hogy pár perce még gyászoltak.

- De... hogyan? HOGYAN? - kiáltotta Fred. – Hiszen halott voltál! Hogyhogy újra élsz?

- Pontosan ez érdekel engem is - tette hozzá Dumbledore.

- A Zöld Lángú Fáklya - felelte Harry.

- A micsoda? - kérdezte George.

- Van egy fáklya Egyiptomban... vissza tudja hozni a holtakat, de csak ha párszaszájú használja - magyarázta Harry. - Bár eléggé hosszú történet. Hadd meséljem el később.

Dumbledore rejtélyes mosollyal bólintott. Tehát tényleg létezik az a fáklya... ezek szerint nem csak legenda..

Percy utat tört magának Ginnyhez. - Hugi, nagyon sajnálom, hogy mérges voltam rád! – mondta könyörgő Bambi-szemekkel.

- Ó, Percy... nem haragudtam ám rád – mondta Ginny, majd felállt, hogy átvágjon a tömegen Harryhez, aki a háttérben álldogálva figyelte a családi érzelemkitörést.

Mindenki elhallgatott: tudták, hogy senkinek sincs joga elrontani ezt a szent pillanatot a között a két ember között, akik annyira szerették egymást, hogy készek voltak feláldozni magukat, csak hogy a másik élhessen.

- Harry... - suttogta Ginny, smaragdzöld szeme szikrázott a boldogságtól.

- Ginny... - motyogta a fiú, aki könnyek függönyén át szemlélte a lányt. Alig tudta elhinni, hogy valóban visszakapta szerelmét... először nem is vette észre, hogy a Zöld Lángú Fáklyának köszönhetően Ginny szemének a színe megváltozott.

- Szeretlek - mondta a lány.

- És én is szeretlek – Harry gyengéden megcsókolta a lány ajkait, szorosan a karjába zárva őt. Úgy ölelte, mintha soha nem akarná elengedni.

Az ikrek kuncogni kezdtek, Ron Hermionéhoz lépett és megfogta a kezét, Fleur pedig Bill vállára hajtotta a fejét, míg Molly könnyekben tört ki.

Sirius, Lupin és Dumbledore csöndesen mosolygott, és Albus arcán látszott, mennyire büszke mind Harryre mind Ginnyre.

- Hé... elég ebből, srácok! - George megveregette Harry vállát.

- Ha? - a fiú elengedte Ginny ajkát, és úgy elvörösödött, mint a lemenő nap.

- Ezt tartogassátok az esküvőre! - vigyorgott Fred. - Mert lesz esküvő, igaz?

- Hát persze, hogy lesz - bólintott Harry. - Amilyen hamar csak lehet.

- Ha már ilyen sokáig vártatok, nem várhatnátok karácsonyig? - vetette közbe Dumbledore.

- Miért? - vonta fel a szemöldökét Harry.

- Mert múlt novemberben esküvővel összevont karácsonyi bált ígértem a diákoknak - mosolygott Albus. - És szeretem megtartani a szavam.

- Ez azt jelenti... azt jelenti, hogy visszajön, Dumledore professzor? - Hermione arca felragyogott.

- Igen, Granger kisasszony... Attól tartok, hogy kénytelen lesz elviselni egy ilyen bolond főnököt – válaszolt Albus, miközben szeme pajkosan csillogott. - A minisztérium tegnap küldött egy baglyot. Újra szükségük van rám.

- Akkor Piton nem lesz többé igazgatóhelyettes! - rikoltotta örömmel Ron.

- És nem lesz sötét varázslatok kivédése tanár sem - somolygott Dumbledore. - Szeretettel várjuk vissza Remust.

Lupin mosolygott – Én pedig örömmel folytatom a tanítást.

- Király! - kiáltotta George. - Minden jól végződött! Mi lenne, ha most rendeznénk egy jó kis bulit?

- Nagyszerű ötlet! Hozok néhány Filibuszter csillagszórót! - tette hozzá Fred. - Meghívhatom a Griffendéleseket, a Hollóhátasokat és a Hugrabugosokat?

- A Griffendéleseket... a Hollóhátasokat... és a Hugrabugosokat? - Molly elsápadt. - Hány személy az?

- Kábé hatszáz - vont vállat George, angyalian ártatlan arccal.

- Óriási! Vállalom a költségeket! - kiáltotta Harry. - Végül is nyertem ötezer galleont a Hold Futamon... El ne kezdjétek a bulit nélkülem!

- Miért? Hová mész? - kérdezte a jegyese.

- Indiába... ott hagytam a holmimat... meg egy kis barátot is...

Amint Harry dehoppanált, egy bagoly repült a házba az aznapi újsággal.

- Nézzétek! Egy cikk Stonhenge-ről! - olvasta fel Bill. – Muglik beszámolói a Stonhenge-nél észlelt UFO tevékenységről.

- Micsoda? Mi az az UFO? - kérdezte Ron.

- Azonosítatlan Repülő Tárgy - magyarázta Hermione. - A muglik a más bolygókról érkezett látogatókra használják ezt a kifejezést.

- De... milyen UFÓk tűntek fel a Stonhenge-nél? - kiváncsiskodott Fred.

- Semmiféle UFO nem volt ott - mosolygott Dumbledore. - De azt hiszem, én tudom, miért hitték a muglik, hogy mégis földönkívüliek jártak arrafelé...

- Miért? - kérdezte Molly Weasley.

- Nos, valószínűleg Sirius kicsit túllőtt a célon, amikor kérésemre az eredeti állapotába állította vissza a Stonhenge-et... véletlenül a több ezer évvel ezelőtti helyükre tette a köveket, ahol akkor voltak, amikor az egész épületet emelték.

- És a muglik azt hiszik, hogy a marslakók voltak? - nevetett George.

- Úgy tűnik - bólintott Albus.

- Istenkém. Olyan vakok, amikor varázslatról van szó... - vigyorgott Arthur.

* * * * *

Csillogó hó borította a roxforti kastélyt és parkot, a tavat pedig vastag jég, amely millió csillag apró fényét verte vissza.

Az éjszaka csendes volt - odakint.

Odabent azonban a legpazarabb karácsonyi buli folyt, amelyet az öreg kastély valaha látott.

Nemcsak magyal és fagyöngy függött a Nagyterem csillagfényes mennyezetéről, de szalagok és hatalmas fehér meg rózsaszín virágfüzérek is. Abu, a majom mászókötélnek használta a füzéreket.

Amint az este vendégművészei, a Walpurgis Leányai játszani kezdték a nászinduló rap változatát, hat ember lépett a terembe: három fehérbe öltözött nő, három férfi kíséretében: Ginny Weasleyt Arthur vezette, Hermionét Sirius, Millicent Bulstrode-ot pedig (!) Piton professzor.

Odaléptek a három szmokingos fiatalemberhez, akik Dumbledore előtt álltak.

Az igazgató kitárta karját:

- Barátaim! Kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy itt köszönthetlek titeket, ezen a különleges estén! Csodálatos látni, ahogy itt álltok örömtől és szeretettől sugárzó arccal. Meg kell mondanom, hogy erre az estére vártam hatvan éve - azóta, amióta a Mágiaügyi Minisztérium felhatalmazott, hogy párokat adhassak össze. Ez idáig nem volt alkalmam, hogy éljek ezzel a jogommal, de ma végre... Ne aggódjatok, nem szándékozom hosszú beszédet tartani, mert tisztában vagyok vele, milyen éhes mindenki... Tehát térjünk a tárgyra... - széles mosolyt villantott a tömegre. - Mint tudjátok, azért vagyunk itt, hogy tanúi legyünk annak a pillanatnak, amint ez a hat ember a házasság szent kötelékébe lép... - balra fordult, - Harry, Ronald, Dudley, akarod-e hogy Virginia, Hermione és Millicent a feleséged legyen jóban-rosszban, egészségben-betegségen, amíg a halál el nem választ?

- Igen, akarom - felelte Harry, ragyogó mosolyt küldve menyasszonyának.

- Én is - Ron Hermionéra mosolygott.

- Dettó - tette hozzá Dudley, még mindig nagyon meg volt illetődve a sors kegyétől, hogy most itt lehet. Mugli lévén McGalagony annak idején megtiltotta, hogy belépjen a Roxfortba. Az adott körülmények, és Dumbledore nagy szívének jóvoltából most mégis itt lehetett, hogy oly-nagyon-gyűlölt unokatestvérével együtt nősüljön meg. Azzal az unokatestvérével, akit - bármilyen furcsán hangzik - már nem is gyűlölt többé.

- Csodálatos! - szólt Dumbledore. - És most... Virginia, Hermione, és Millicent akarod-e Harryt, Ronaldot és Dudleyt, férjedül, jóban-rosszban, egészségben-betegségben, amíg a halál el nem választ benneteket egymástól?

- Igen - ragyogott Ginny, zöld szeme valósággal szikrázott a boldogságról.

- Igen - válaszolt Hermione ünnepélyesen.

- Még jó hogy - somolygott Millicent.

- Kitűnő! És most... - az igazgató intett a pálcájával, elővarázsolva hat aranygyűrűt. - A gyűrű szerelmetek jelképe, töretlen és ragyogó... - figyelte, ahogy az újdonsült párok egymás ujjaira húzzák a gyűrűket. - Most, hogy esküt és gyűrűt váltottatok, férjnek és feleségnek nyilvánítalak titeket. Megcsókolhatjátok egymást.

Harry ajka Ginnyére tapadt, ahogy Roné a Hermione ajkára, és Dudleyé Millicentére.

Molly Weasley szipogott és örömkönnyeit törülgette. - Ó, Arthur... a mi kis Ginnynk... és Roncimonci!

- Harry Potter feleségül veszi Ginny Vízit! Ó, milyen boldog nap! – sóhajtott Dobby, majd miután kifújta az orrát, felkérte Abut egy táncra.

- Milyen meg’ató... - sóhajtotta Fleur, Lilyt dajkálva. - Tudod, Bill...

- Igen édesem? - Bill lesimította három centi hosszú haját (a Stonehenge-nél történt szerencsétlen skalpolás után úgy döntött, megnöveszti eredeti hosszúságára.)

- Tudod... 'ogy Lily nálunk lesz az iskolaév végéig, jó gyakorhlat lesz nekem, mer’ a mamád végül megkapja aszt asz unokát, akihről múlt novemberhben beszélt.

- Micsoda? - Bill szeme elkerekedett. - Édesem? Te... te?

- Igen, drhágám - Fleur arcon csókolta a férjét. - Lilynek lesz egy khis unokatestvéhre.

Míg a három ifjú pár csókolózott, Neville felsóhajtott. Én ezt megálmodtam... emlékezett négy évvel ezelőtti álmára, arra az álomra, amelyben Ginny hópehely-kristályokat viselt a hajában... amelyben zöld színű volt a szeme... amelyben feleségül ment Harryhez.

- Jól vagy, drágám? - egy fiatalos arcú, de őszes hajú asszony tette Neville vállára a kezét.

- Ja, jól vagyok - a fiú rámosolygott a nőre és a mellette álló férfira. - Minden úgy történt, ahogy történnie kellett.

Amikor Harry végül elengedte felesége hívogató ajkait, tekintete Pitonéval találkozott.

A bájitaltan tanár úgy tűnt, az arcizmaival küzd, hogy szenvtelen maradjon, de hiába: életében először Harry igazi mosolyt látott feltűnni Piton arcán.

Egy bizonyos négy hónappal azelőtti nap jutott Harry eszébe: a Ginny feltámadása utáni buli. Majdnem hatszázan ünnepeltek az Odú kertjében, amikor Neville hirtelen falfehér lett - mintha kísértetet látna. Aztán futni kezdett egy férfi és egy nő felé, akik kinyújtott karral, csillogó szemekkel álltak a kapuban. Harrynek úgy tűnt, hogy őszes hajuk ellenére még viszonylag fiatalok.

Neville zokogva és reszketve ugrott a két ember nyakába. Az asszony simogatni kezdte a haját, miközben könnyek csorogtak az arcán. A férfi arca boldogságot és büszkeséget sugárzott.

Lehetséges ez? - gondolta Harry.

Az volt.

Voldemort halála óriási hatással volt az egész varázsló-világra: a gonosz meghalt, és a még élő áldozatokon végrehajtott gonosz varázslatok a zsarnokság bukásával hatásukat vesztették.

Neville visszakapta a szüleit.

Nem sokkal később egy másik alak tűnt fel az Odú kapujában: egy feketébe öltözött férfi.

Piton.

Harry nyelt egyet, és egyenesen a férfi szemébe nézett. Tudta, hogy Piton hozzá jött.

Letette vajsörös serlegét és odasétált a bájitaltan tanárhoz.

Már alkonyodott, de még ki tudta venni a szokatlan fényt a férfi fekete szemében. Olyan fény volt, amit Harry még sosem látott.

- Professzor úr? - kezdte Harry. - ...mit?

- Hagyj beszélni, Potter - intett Piton. – Épp elég nehéz volt rászánnom magam, hogy idejöjjek, ne tedd még nehezebbé.

Harry felvonta a szemöldökét.

- Azért jöttem, hogy köszönetet mondjak - jelentette ki Piton.

- Köszönetet? - a fiú elképedt. Biztosan hallucinál.

- Igen - bólintott Perselus. - Megmentetted az életemet Stonehenge-nél, amikor Black meg akart ölni. Köszönöm.

- Nem kell megköszönnie... először maga segített nekem azzal, hogy meglazította a kötelemet - motyogta Harry. - Hm, professzor úr, volna kedve csatlakozni hozzánk az ünnepségen?

- ...nem... köszönöm - szólt Piton és dehoppanált.

Visszatérve a bulizókhoz, Harry azon tűnődött, vajon csak képzelődött-e, amikor úgy látta, hogy a professzor habozott, mielőtt elutasította meghívását.

- Drágám? - Ginny hangja rázta fel a révedezésből.

- Ha? Ó, bocs édesem - fordult újdonsült feleségéhez Harry, a múltról a jelenre fordítva figyelmét.

- Táncolunk?

- Hát persze.

Számos pár ringatózott a táncparketten, köztük Ron és Hermione, valamint Dumbledore és Mrs. Figg.

Mialatt táncoltak, Colin Creevey fényképeket készített róluk, Hóborc pedig karácsonyi pudingos tálakkal dobálta őket.

- Hóborc! - kiáltotta McGalagony mérgesen, amint letörülte süvegéről a rózsaszín ragacsot.

- Rá se rántson, Minerva - nevetett Flitwick és tovább forgatta a táncparketten.

Amint McGalagony szerencsésen hátra ugrott, nehogy Flitwick gólyalába véletlen elgáncsolja, Hóborc - szintén 'véletlenül' - McGalagony fejére ejtette az egyik (ötemeletes) esküvői tortát.

- Ezért megfizetsz Hóborc! - Minerva a másik két tortára szegezte pálcáját, és átröpítette őket a szellem gonoszul vigyorgó képén, egyenesen Dudley ölébe (nézd, Milli, torta!)

- Kajacsata! - kiáltotta Seamus, megragadva egy lédús görögdinnyét, melyet egy csoport Mardekáros felé küldött. Fred és George csatlakozott hozzá egy kancsó narancslével (Malfoyt célozták meg vele).

Draco, akivel többé nem volt ott két csatlósa, hogy megvédelmezze, viszonozta a szívességet, némi mentolos humbugot küldve az ikrekre, akik félreugrottak a 'rakéta' elől, így az Dumbledore professzort találta el. Az igazgató suhintott egyet a pálcájával, és arcán széles mosollyal a mentolos humbugok útra bocsátóját finom, illatozó hagyma szósszal jutalmazta.

Hamarosan káosz tört ki.

Siriust megdobálták brokkolival, Dobby új gesztenyebarna pulóverét vajsör áztatta el, Hermione fátylát pedig saláta borította be.

Harrynek le kellett törülnie a ketchupot a szemüvegéről, míg Piton a haját tisztogatta a dizsoni mustártól. (Ez volt az első alkalom, hogy valaki látta a haját tisztítani!) Tíz perccel később a legtöbb diák őszinte sajnálatára Dumbledore professzor elvégzett egy mindent-tisztító bűbájt, eltűntetve a szétszóródott ételt és kiömlött italt.

Amint újra tiszták lettek, a még mindig lihegő Harry, Ginny, Hermione és Ron leült egy asztalhoz.

Hermione megigazított a fátylát (már nem volt rajta saláta), és egy pohár hideg pezsgőért nyúlt.

- Bárcsak itt lennének a szüleim! - sóhajtotta. - De nem, nekik arra a hülye Nemzetközi Fogász kongresszusra kellett menniük Tazmániába! Na jól van, ez akkor is életem legszebb napja - jelentette ki epekedő csókot adva férjének.

- Életed legszebb napja? Azért mert feleségül jöttél hozzám, - vigyorgott Ron. - vagy a kajacsata miatt?

- Mindkettő miatt - somolygott a lány.

- Van még valami más is? - kérdezte Ginny.

- Van bizony - bólintott Hermione. - Múlt héten volt Rita Vitrol tárgyalása. A Reggeli Próféta egy névtelen olvasója feltárta, hogy illegális animágus. Négy hónapra ítélték az Azkabanban, és hátralévő életében nem írhat egyetlen cikket sem.

- Egy névtelen olvasó? - vonta fel szemöldökét Harry.

- Aha - kacsintott Hermione. Mielőtt Harry megkérdezhette volna, vajon az a névtelen olvasó nem ő volt-e, Dudley (akinek még mindig makaróni lógott a hajáról) és felesége (csokoládétól maszatos arccal) csatlakozott hozzájuk.

- Hogyan köszönhetném meg, Harry? - kérdezte Dudley.

- Mit? - unokatestvére kortyolt egy kis pezsgőt.

- Hogy megismertettetek Millivel - ragyogott Dudley, és átölelte a feleségét.

- Nem nekem kell megköszönnöd - mutatott rá Harry. - Végül is Millicent jött a Privet Drive-ra.

- Így igaz - bólintott az ifjú Mrs. Dursley. - Akkor még nem gondoltam, hogy a 'legkomiszabb fickó' akihez majd hozzámegyek nem te vagy Harry, hanem Dudley.

- Hogyan szerettetek egymásba? - érdeklődött Ginny.

- Hát szóval... baglyokat küldtünk egymásnak múlt karácsony óta - pirult el Millicent.

- Ó, emlékszem! Dudley ajándékot adott neked! - jegyezte meg Hermione.

- Pontosan - bólintott Millicent. - Ezt a kristályt - mutatott a nyakláncáról függő nyakékre. - Először dühös voltam rá mert Piton 200 pontot vont le a Mardekártól... de aztán rájöttem, hogy szeret... levelezni kezdtünk… meg...  minden...

- Mit szólt Petunia néni és Vernon bácsi a kapcsolatotokhoz? - tudakolta Harry.

- Nos, egészen októberig nem mertem elmondani nekik... sajnos Marge néni még októberben is 'látogatóban volt' nálunk... - vont vállat Dudley. – Amikor végül elmondtam nekik, Marge néni úgy meglepődött, hogy le kellett ülnie, pont Marcangra. Szegény kutya... de végül is öreg volt már... Apa üvöltözni kezdett, hogy kitagad és megfoszt az örökségemtől...  anya meg úgy kiakadt, hogy attól féltünk, elveszíti a kisbabát.

- Kisbabát? – Harry prüszkölve kiköpte a pezsgőt. - Még egy Dursley gyerek?

- Ja - bólintott Dudley. - Mostanában várható.

- Biztosan nagyon boldog vagy, hogy kistestvéred lesz, ugye, Dudley? - kérdezte Ginny.

- Persze - bólintott Dudley és elhagyta az asztalt Millyvel, hogy keressenek még egy kis édességet.

- Jaj, ne, nézzétek... - szólalt meg Ron. - Malfoy...

Draco az asztalukhoz lépett.

- Nem tudod elrontani a jókedvemet, Malfoy - Ron keresztbe tette a karját.

- Fogd, be Vízlipatkány, nem hozzád jöttem.

- Akkor meg mit akarsz? Ki vele, aztán menj, mert rontod itt a levegőt - jelentette ki Hermione morcosan.

- Potterrel akarok beszélni - felelte Draco.

- Ma semmi sem ronthatja el a boldogságomat, még te sem Malfoy - állt fel Harry. - Gyere, menjünk ki.

- Mi az ördögöt akar ez a szemét Harrytől? - ráncolta a homlokát Ginny.

- Fogalmam sincs - rázta fejét Hermione. - Elég baj az, hogy Harrynek még egy évet kell itt lehúznia ezzel a nyavalyással... Dumbledore helyében nem engedtem volna, hogy Malfoy visszajöjjön és befejezze a tanulmányait.

- Én sem - értett egyet Ron. - Az ő bűne, hogy Harrynek meg kell ismételnie a hetedik osztályt.

- Azért az nem olyan rossz... - vigyorgott Ginny. - Ugyanabba az osztályba jár, mint én...

- Lefogadom, hogy nagyon élvezitek ezt a tanévet - kuncogott Ron.

Ginny elvörösödött és a serlegébe kuncogott.

- Még mindig a prefektusi fürdőt használjátok? - kérdezte Ron.

- Neeeem - rázta fejét Ginny, még jobban elpirulva. - Nem akarjuk Hisztis Myrtle-t 'szórakoztatni'...

- Akkor mégis hol…? - erősködött a bátyja.

Most Hermionén volt a sor, hogy elpiruljon.

- Te tudsz valamit - állapította meg Ron. - Mondd el!

- Túl kíváncsi vagy, drágám - mutatott rá a felesége.

- Ginny? - Ron a húgához fordult, magyarázatot várva.

- A számmisztika tanteremben - vallotta be Ginny, elkerülve Ron pillantását.

Fivére döbbenten nézett. - MICSODA??? Hermione!!! Megengeded, hogy a tantermedben csinálják???

- Ne aggódj Ron. Ott nem kell tartani Hóborctól, és egy jó kis Silentium bűbájjal észrevétlenné tehetik magukat.

- Ezt azért nem hittem volna... a cinkosuk vagy!

Hermione kuncogott. - Igen, az vagyok.

- Kíváncsi vagyok, mit mondhat Draco Harrynek - szólt Ginny, csak hogy valami kevésbé zavarba ejtő dologról beszéljenek, amikor Hagrid lépett hozzájuk.

- Hello srácok, leülhetek? - kérdezte széles vigyorral.

- Persze - felelték.

- Hol van Harry? - nézett körül a félóriás.

- Valahol Malfoyjal - válaszolta Hermione.

- Malfoyjal? - dörmögte Hagrid. - Ezt nem hiszem el! Tudjátok, szerintem Dumbledore nagy hibát követett el azzal, hogy hagyta visszajönni ezt a fickót... bár meg kell vallanom, majdnem megsajnáltam, amikor az apja megőrült.

- Én is - bólintott Ginny. - De Lucius rendbe jött, nem?

- Aha - Hagrid ivott egy nagy korty mézbort. - Valamit mondanom kell nektek és Harrynek.

- Mit? - kérdezte a másik három.

- Olympe... nos... igent mondott! - suttogta a vadőr álmodozó arccal.

- Igent mondott? Mire?  - vetett rá kérdő pillantást Ron.

- A házassági ajánlatomra! - ragyogott Hagrid.

- Házassági ajánlat? - Hermione felpattant, hogy megölelje a félóriást. - Gratulálok, Hagrid! Ez nagyszerű!

- Ja, csodálatos, ugye? - somolygott Hagrid és kiürített még egy kupa mézbort.

- Nagyszerű estély, nem? - szólt közbe Fejnélküli Nick, büszkén viselve a Fejnélküli Futam tagságát igazoló jelvényét. - Azok az édességek... összefut a nyál a számban... Kár, hogy nem tudok enni! Na, mindegy, sebaj... Marie Antoinette! Várjon meg, drágám! - és ellebegett, követve egy csinos fejnélküli kísértetet.

* * * * *

- Miről akarsz beszélni velem? - kérdezte Harry, Draco szagától fintorogva a folyosón. Malfoy még mindig a hagymamártástól illatozott.

- Szóval... nem hiszem, hogy valaha is kedvelni foglak, Potter...

- Sosem gondoltam, hogy kedvelni fogsz - rántotta meg a vállát Harry.

- Hadd fejezzem be - mondta Draco. - Nem foglak kedvelni, de... nem akarom a következő hat hónapot, és az egész életemet azzal tölteni, hogy veled veszekszem. Belefáradtam.

Harry pislogott. Draco nyilván megőrült.

- Ne hidd, hogy megbolondultam - folytatta Malfoy, narancslé cseppeket törülgetve a homlokáról, - csak... valahogy... bölcsebb lettem.

- BÖLCSEBB? - Harrynek nevethetnékje támadt. Narancslétől csöpögő hajjal Draco mindennek kinézett, csak bölcsnek nem.

- Igen - bólintott a szőke fiú. - Apa őrültsége sok mindenre megtanított... például, hogy minden rosszra fordulhat, és soha nem lehetsz eléggé felkészülve...

- Ezúttal a meggyilkolásomat tervezed, ahelyett, hogy megszabadulsz tőlem? - találgatott Harry.

Malfoy megrázta a fejét. - Azt, hogy nem lehetsz eléggé felkészülve, úgy értettem, hogy bármikor megsérülhetsz, vagy meghalhatsz, és az hogy valaki gyűlöl és te gyűlölsz valakit abban a pillanatban... az rossz. Nagyon rossz.

- Egyetértek - bólintott Harry. - De még mindig nem értem, hová akarsz kilyukadni.

Malfoy lebiggyesztette az ajkát. - Nem akarod megkönnyíteni a dolgomat, mi?

Harry vigyorgott. - Kölcsön kenyér visszajár. Te sem könnyítetted meg az enyémet soha. De... végül is neked köszönhetem a boldogságomat.

- Nekem? - ráncolta a szemöldökét Draco. – Hogyhogy?

- Te és Dudley adtátok nekem a bájitalt, amitől elvesztettem az emlékezetemet. Találkoztam Lockharttal, Egyiptomba mentünk, és tudomást szereztem a Zöld Lángú Fáklyáról, amely végül megmentette Ginny életét. Köszönöm, Draco.

Mosoly tűnt fel Malfoy ravasz arcán. - Nem volt szándékomban boldoggá tenni téged... egyáltalán nem.

- Sosem gondoltam, hogy igen - válaszolta Harry.

- Mindenesetre, - folytatta Malfoy, - túl régen vagyunk haragban. Ideje véget vetni neki.

- Ássuk el a csatabárdot?

Malfoy bólintott. - Akarod...?

Harry kinyújtotta a jobbját. - Hát persze.

Draco habozva megrázta a kezét. - Rendben... de ne bízd el magad, Potter - tette hozzá kárörvendő vigyorral, mintha félne, hogy egy pillanatra gyengének tűnt. - A Mardekár legközelebb a Griffendéllel törli fel a kviddics pályát.

- Álmodban, Malfoy.

* * * * *

- Ki az ördög hívta meg ezt a tetűt? - Sirius Lupinhoz fordult, Gilderoy Lockhartra mutatva, akinek valahogy sikerült elkerülnie az ételbombákat, és egy tucat rajongótól körülvéve pöffeszkedett a táncparkett közepén. Éppen arról mesélt a hölgyeknek, hogy hogyan is mentette meg Abysmal sun-Amun lányát, amikor a szőnyege megbokrosodott.

- Ó, Gilderoy, maga olyan bátor! - sóhajtotta Parvati

- És olyan okos! - tette hozzá Lavender.

- És olyan eljegyzett... - fejezte be Lockhart.

- Eljegyzett??? - sikították a boszorkányok rémülten.

- Igen. Feleségül veszem Anck sun-Amunt! Hát nem csodálatos?

- Uramisten, az a szegény lány! - suttogta George Frednek és Charlie-nak, akik buzgón bólogattak.

- Ezt a tetűt ki kellene tiltani a Roxfortból - jegyezte meg Percy.

- Pontosan, drágám - bólintott Penelope.