- Nincs szükségünk új bundára, Aberforth - jelentette ki Harry. - Az enyém elég meleg... csak azok a pogrebinek békén hagynának már!

- Nem azért jöttünk ide, hogy kabátot vegyünk - felelte az öregember derűsen. - Az enyém is elég meleg, ráadásul még elegáns is - büszkén kihúzta magát Mikulás-szerű kabátjában.

- Akkor meg mit csinálunk itt? - kérdezte Harry.

- Én tudom - mosolygott Hermione. - Ez a bejárata Szentpétervár varázsló negyedének.

- Tényleg? - vonta fel szemöldökét a fiatalember. - Na persze, te már voltál itt egyszer.

- Gyertek utánam - szólt Aberforth, miközben beléptek a boltba.

Kellemes, elegáns üzlet volt, rengeteg előkelő és drága szőrmebundával.

Egy hirdetőtábla függött a falon, a következő szöveggel: Eladót felveszünk.

Aberforth, látván a táblát elfojtotta kitörni készülő nevetését. Harrynek fogalma sem volt róla, mi lehet olyan mulatságos.

Két eladó sietett oda hozzájuk, széles mosollyal. – Segíthetünk valamiben, hölgyem és uraim? - kérdezték.

- Nos, először körülnéznénk egy kicsit - válaszolta Dumbledore. - Még nem döntöttük el, milyen bundára van szükségünk.

- Természetesen, uram - biccentett az egyik eladó. Nagyon fiatal és lelkes volt mindkettő. Ez volt az első napjuk az üzletben és jó benyomást akartak kelteni a vásárlókban és a tulajdonosban egyaránt.

Aberforth a bolt hátsó része felé indult, és úgy tett, mintha egy szép, meleg préri-kutya bunda iránt érdeklődne.

- És most? - suttogta Harry.

Hermione odaintette a próbafülkéhez. Harry belépett, és három tükröt látott, egyet-egyet a próbafülke minden falán. Aberforth is bepréselte magát valahogy és behúzta a függönyt, hogy az elrejtse a fülkét.

- Aberforth, miért vesznek fel eladót, ha már vannak ketten? - kérdezte Harry, körülnézve a kis fülkében.

- Majd később elmagyarázom - felelte az öregember, vidáman csillogó szemmel. - Ezt figyeld - megkocogtatta a tükör közepét a pálcájával. A tükör felszíne hirtelen fodrozódni kezdett, majd amikor újra kitisztult, egy ember nagyságú nyílás jelent meg rajta.

- Nem rossz – jegyezte meg Harry és mindhárman beléptek Szentpétervár varázsló negyedébe.

* * * * *

- Ezek meg hová lettek? - kérdezte az egyik eladó a másikat.

- Fogalmam sincs, Iván - vont vállat a másik. - Csak jönnek és eltűnnek, anélkül, hogy kimennének.

- Tudom, Grisa, de ez egyszerűen kísérteties. Kezdem azt hinni, hogy ez egy kísértetjárta hely. Szellemek jönnek, és elviszik a vásárlóinkat.

- Ugyan. Miért tennék? - nyújtotta a szót Grisa. Ha szellemek lennének itt, elsőnek minket vinnének el, nem?

- És mi van, ha ez a konkurencia trükkje? Például az a kibírhatatlan Három Nővér a másik utcában. Át akarják csalogatni a vevőinket az üzletükbe!

- Még ha akarnák is, nem rabolhatják el őket a boltból, anélkül, hogy észrevennénk.

- Ó, nézd, egy új vásárló! - szólt Grisa. - De... az üzlet hátsó részéből jön! Nem emlékszem, hogy ma lett volna ilyen külsejű vevőnk. Kezdek megbolondulni?

- Nem - sóhajtott Iván. - Mindketten kezdünk megőrülni. Tudod mit, mondjunk fel és jelentkezzünk a Három Nővér szőrmeboltba.

Grisa bólintott, ahogy mindketten a talár-szerű ruhát viselő férfit figyelték, aki jó napot kívánva elhagyta az üzletet.

Egy órával később a Raszputyin szőrmeüzlet tulajdonosa rezignált sóhajjal, kitette az "Eladót felveszünk" feliratot a kirakatba. Ebben az évben ez volt a hatvannegyedik alkalom, hogy új eladókat keresett, mert egyikük sem töltött három napnál többet a boltban. - Átkozott balszerencse. - mormogta abban a hitben, hogy a Három Nővér manipulál valamit az üzletével.

Úgy döntött, leltárt vesz fel, hogy lássa, hiányzik-e valami, de már előre tudta, hogy teljes lesz a készlet. Ez volt a negyvenhetedik leltár az idén, de soha semmi nem hiányzott. Nem értette a dolgot. Egyáltalán nem.

Hitetlenkedve rázta a fejét, látván, hogy senki nem lopott el semmit. Csak a vásárlók tűntek el.

- Ezúttal megyek a rendőrségre - fogadkozott. - Vagy a bíróságra. Senkinek nincs joga ellopni a vevőimet!

* * * * *

- Hűha! Tetszik ez a hely! - szólt Harry, körül nézve a macskaköves úton, ahová érkeztek. Ez a hely egész más volt, mint Kairó varázsló-negyede vagy akár Kalkutta varázsló része is, ahol két évvel korábban járt, és cseppet sem hasonlított az Abszol Útra sem. Valahogy vadabbnak tűnt.

Átvágtak a piactéren, ahol boszorkányok és varázslók halakat lengettek feléjük, kiabálva, hogy igazán nagyon ízletesek, és aznap reggel fogták őket a Balti tengerben. Rengeteg öregember volt köztük. Az öregasszonyok nagy sálakat viseltek a fejükön, az öregemberek köpönyegeket, melyeknek csuklyája elrejtette az arcukat.

- Miért viselik ezeket a furcsa csuklyás köpenyeket? - kérdezte Harry Aberforthtől.

- Nos... ez a helyi szokás az idős varázslók és boszorkányok körében... nem szeretik mutogatni a ráncos arcukat - vont vállat Dumbledore. - Nem mindenki olyan szerencsés, mint én, hogy olyan arca van, mint a baba popsija!

Harry a szemét forgatta. Nem mintha Aberforth a korához képest nem nézett volna ki jól, de ezt a baba-popsi dolgot azért kicsit túlzásnak tartotta.

Amikor egy kerek térre értek, közepén egy befagyott szökőkúttal, egy táncoló medvét pillantottak meg.

Látva Harry meglepett arcát, Dumbledore elmagyarázta, hogy a medvét a medvetáncoltató szelídítette meg és tanította táncolni. A középkor óta ez volt a vásárok jellegzetes látványossága.

- Az a medve - tette hozzá Aberforth, - annak a kocsmának a tulajdonosáé - mutatott rá az ivóra. - "Tancujutsij Medved".

- Micsoda? - kérdezte Harry és Hermione kórusban.

- A Táncoló Medve. Ez a kocsma neve. Különleges hely - kacsintott rájuk.

- El tudom képzelni, milyen különleges - vigyorgott Harry, a Foltozott Üstre gondolva. - És most? Hová megyünk?

- Nos, én először oda megyek be - Aberforth a Bestseller nevű könyvesboltra mutatott. - Ez az egyetlen könyvesbolt egész Oroszországban, ahol angol nyelvű könyveket lehet kapni. Akar csatlakozni, Hermione? Az hallottam, ön szereti a könyveket.

- Talán később, Aberforth. Először ajándékot akarok venni a családnak.

- Rendben, akkor találkozzunk itt három óra múlva, jó?

Harry és Hermione bólintott, és továbbment az utcán.

- Pontosan mit keresünk, Herm? - kérdezte Harry. - Fogalmam sincs, mit vegyek Ginnynek, Siriusnak, Ronnak és a többieknek. Viktornak is kellene vennünk valamit, ugye?

- Persze. Csak nem tudom, mit! Na, azt legalább tudom, mit vegyek Mollynak.

- Mit?

- Valami jellegzetesen orosz dolgot: egy szamovárt. Azt hiszem ebben a boltban találunk egyet – mondta, megállva egy vasáru üzlet előtt.

- Én nem igazán akarok bemenni ide - szólt Harry. - Inkább megnézem azt a népművészeti boltot odaát.

- Oké, később találkozunk - szólt Hermione és belépett a vasáru boltba.

Harry a mindenféle népművészeti árut kínáló üzletbe indult. Voltak ott festett medvékkel díszített tányérok, balalajkák, szőrme sapkák, melyekre az "I love Szentpétervár" feliratot hímezték, és egész polcok furcsa kinézetű kis figurákkal, melyeknek csak feje és felsőteste volt karok és lábak nélkül.

- Mik azok a figurák? - kérdezte Harry egy csinos eladónőtől.

- Matrjoska babának hívják őket, uram - mosolygott rá a fiatalasszony. - Kitűnő ajándék gyerekeknek és gyerekes felnőtteknek.

Gyerekes felnőttek? vigyorgott Harry. Mondjuk Arthur Weasleynek?

- És hogyan kell játszani velük? - kérdezte.

- Egyszerűen. Szétszedik és újra összerakják őket. Megmutatom - a nő elvett a polcról egy tíz centi magas figurát (amely furcsán emlékeztetett Trelawney professzorra), és meghúzta a fejét. A figura alsó és felső része szétvált, feltárva egy kisebb figurát a belsejében. Az asszony kivette a kisebb figurát, és szétszedte azt is. Abban volt egy harmadik figura, egy negyedik a harmadikban, és így tovább. Összesen hét baba volt egymásban.

- Ragyogó! A kislányom imádni fogja! - szólt Harry. - És az apósom is. Nagyon szeret szétszedni és összerakni dolgokat.

- Akkor mennyit parancsol belőle? - kérdezte az eladó.

- Kettőt kérek. És tudna valamit ajánlani egy anyósnak?

- Nos, egy szép hímzett abroszt esetleg?

Nem sokkal később Harry megállt egy palackokkal teli kirakat előtt, melyben egy tábla függött a palackok fölött "Minőségi Varázsló-vodka" felirattal. Hagrid biztosan szívesen megkóstolná. És Sirius is. Nem beszélve Fredről és George-ról. De ők balalajkát is kapnak gondolta Harry. Kíváncsi volt rá, mi lehet a különbség a sima és varázsló-vodka között.

Az eladó, egy eléggé borvirágos orrú férfi, elmagyarázta, hogy a Varázsló-vodka még könnyebben kiüti az embert, mert tartalmaz valami véla-kivonat nevű összetevőt. Harry inkább nem akarta tudni mi a csuda lehet az a véla-kivonat.

Tíz perc múlva több üveg Varázsló-vodkával megrakodva lépett ki a boltból.

Majdnem mindenkinek vett már ajándékot kivéve Ront, Hermionét és Ginnyt.

Hermionénak egy könyvet akart venni a boltban, amelyet Aberforth mutatott. Ron ajándékára vonatkozóan semmi ötlete nem volt. Megállt egy édességbolt előtt, de megrázta fejét és továbbment, mivel az orosz csokoládé híres volt arról, hogy ehetetlen azok számára, akik Mars szelethez vannak szokva, vagy varázslók esetében Mézesfalás édességekhez.

Az is probléma volt, milyen szép ajándékot vegyen Ginnynek. Ezúttal valami különlegességgel szerette volna meglepni. De mivel?

Harry kezdett rájönni, hogy csomagjai egyre nehezebbek. Gyorsan bűbájt szórt rájuk, hogy pehelykönnyűek legyenek, és az utca vége felé indult. Szentpétervár mugli része a pékség mögött lehetett, mert hallotta az autók zaját. Az utolsó bolt a pékség mellett egy ékszerüzlet volt.

- Aha! – ragyogott fel a fiatal varázsló arca.

Amint belépett az ékszerboltba, egy töpörödött emberkét pillantott meg, aki a pult mögött állt és mélyen elmerülve vizsgált valamit nagyítóval. Nem is vette észre a vásárlót.

Harry megköszörülte a torkát és közelebb lépett.

A kis ember felnézett és valahogy nem szívesen tette le a nagyítót meg a csillogó kis vörös drágakövet, amelyet vizsgált.

- Segíthetek? - kérdezte.

- Igen, azt hiszem. Valami szépet keresek a feleségemnek.

- Aha, a feleségének - az öregember jóindulatúan mosolygott. - Boszorkány a hölgy? - Harry bólintott.

- Nagyon szereti őt?

- Jobban, mint az életemet - felelte Harry. - Ő a mindenem.

- Akkor valami különlegeset érdemel... - tűnődött az öregember. - Különleges, különleges... semmiképpen sem akarja őt elveszíteni, nemde?

- Nem - rázta a fejét Harry. - Egyszer majdnem elveszítettem őt. El sem tudja képzelni, mit éreztem akkor.

- Azt hiszem, el tudom - mosolygott az öreg. - És történetesen van itt valami, ami tökéletes lesz a feleségének. Valami, ami csinos és hasznos is egyben. Valami, ami garantálja a biztonságát.

- Micsoda? – kerekedett el Harry szeme.

- Ez a drágakő itt – mutatta neki az öregember azt a vörös követ, amelyet Harry beléptekor vizsgált.

- Varázsereje van? Hogy működik? Hogy értette azt, hogy garantálhatja a biztonságát?

- Ez egy egészen új találmány, fiatalember - válaszolta az ékszerész. - Gemma Vium Vitalum a neve. Egy másik ugyanilyen ékkővel párban működik. A két drágakövet bele kell illeszteni a jegygyűrűjükbe, és azok megmutatják, hogy a másik jól van-e. A köveket az önök testének mágiája táplálja, és amíg a kő a jegygyűrűjén egyenletesen izzik, az azt jelenti, a felesége jól van. Az ő gyűrűje ugyanúgy jelez neki magáról. Ha valami történik valamelyikükkel, a másik tudni fogja, mert az ékkövek jeleznek önöknek.

- Jelez? Hogyan? - kérdezte Harry érdeklődve.

- Ha valamelyikük bajba kerül, a kő a másik gyűrűjén villogni kezd, jelezve a veszélyt.

- De... még ha így is van, nem sokat segít, ha nem tudom, hogy akkor éppen hol van - állapította meg Harry. Eltökélte, hogy nem vesz meg semmiféle vacakot.

- Ó, de tudni fogja - felelte az öregember. - Van erre egy ráolvasás, amely köteléket létesít a gyűrűk között, és azon a köteléken keresztül tudni fogja, hogy a párja éppen hol van. A kötelék az önökben lévő mágiával működik. Tehát maga megtalálja őt, bárhol van is, ő pedig megtalálja magát, bárhol is van.

- Mi a biztosíték, hogy ez a dolog működik? - Harry még mindig szkeptikus volt.

- Hm, problémás kuncsaft! - vigyorgott az ékszerész. - Hadd mutassam meg - ezzel az üvegszekrénybe nyúlt és kivett egy gyűrűt, kezében tartva az egyik ékkövet. Megkocogtatta az ékkövet a pálcájával és azt suttogta: "Compone Gemma et Anulus." A drágakő hirtelen összeolvadt a gyűrűvel. Kivett egy másik gyűrűt az üvegszekrényből, és megismételte a bűbájt, összeolvasztva a másik ékkövet a másik gyűrűvel.

- Tessék. Itt van, tegye fel - Harry úgy is tett, és az ékszerész is feltette a gyűrűt, ami nála volt. - És most egy másik ráolvasás... - az öregember mindkét gyűrűt megkocogtatta a pálcájával és elsuttogta a varázsigét: "Coniunge per Viem Magicae." Aztán az ajtóhoz ment és kitette a ZÁRVA táblát. - És most dehoppanálok. Próbáljon megkeresni a gyűrűvel.

Egy pukkanással eltűnt.

- De hogyan? - kiáltott utána kissé megkésve Harry. – A fenébe, most hogyan találom meg? - a gyűrűjére nézett, aztán lehunyta a szemét és a másik emberre gondolt, aki a gyűrűjéhez kapcsolódik. Ekkor valami furcsa rántást érzett, mintha valami húzná a gyűrűsujjánál fogva. Amikor kinyitotta a szemét az öregember mellett ült egy meglehetősen zajos bárban.

- Isten hozta A Táncoló Medvében - vigyorgott az ékszerész, látván a meglepetést a fiatalember arcán. - Működött, nemde?

- Mennyibe kerül? - kérdezte Harry.

* * * * *

Az utolsó hely, amelyet Harry felkeresett, a Bestseller könyvesbolt volt, az utca másik végén. Meglepve tapasztalta, hogy több könyv van ott, mint a Czikornyai és Patzában. Egy magas könyvespolc mögött megtalálta Aberforht, aki egy nagyon ismerős könyvet lapozgatott: A Jószomszédom, a jeti címűt, Gilderoy Lockharttól.

- Az a könyv egy marhaság – jegyezte meg Harry. - Hidd el nekem, kötelező olvasmány volt másodikban. Nem Lockhart vitte véghez azokat a dolgokat, amelyekről írt. Nem is találkozott jetivel.

- Akkor is csak ezt az egy könyvet találtam a jetikről - felelte Dumbledore. - Megveszem.

Harry vállat vont és tovább ment, hogy keressen valamit Hermionénak és Ronnak. Nemsokára megpillantotta "Az Eastwicki cikeszek" című kötetet. Éppen mellette állt egy könyv "Kviddics karrierem" címmel Viktor Krumtól. - Nem is tudtam, hogy könyvet írt – mormolta Harry és levette a könyvet a polcról. Amolyan önéletrajz féleség volt, de nagy része technikai tanácsokat tartalmazott kviddics játékosok számára. Ron imádni fogja. Mindig nagy csodálója volt Krumnak.

Hermionénak megvette a "Büszkeség és bájitalok" című könyvet, amely egzotikus bájitalok kalauza volt boszorkák számára.

Mielőtt elhagyta boltot, Harry észrevette, hogy Dumbledore a kizárólag mugli irodalmat tartalmazó polcot vizsgálja.

A bevásárlás befejezése után Harry Aberforth és Hermione a Raszputyin szőrmebolt kijárata/bejárata felé indult.

- Hello - szólt Harry a bolt tulajdonosának, amint elhaladt mellette az ajtóban.

- Jó napot - tette hozzá Hermione ragyogó mosollyal, és Harry után sietett.

- Kellemes napot - vigyorgott Aberforth a rezignált fickóra, és kiment az üzletből.

- Elmegyek Moszkvába - sóhajtott a tulajdonos. - A Legfelsőbb Bírósághoz. És lecsukatom a Három Nővért... vagy talán pszichiáterhez kéne fordulnom helyette?

* * * * *

A nap már lenyugodott, mire visszaértek a Durmstrang kastélyba.

- Ó, micsoda nap volt! – sóhajtott elégedetten Hermione. - Azt az őrült rénszarvas vágtát leszámítva nagyon jól éreztem magam. De most borzasztóan fáradt vagyok.

- Én is - Harry elfojtott egy ásítást. - Feljössz Herm?

- Mindjárt. Előbb beszélnem kell McGalagony professzorral – a fiatal boszorkány Minervára nézett, aki Olympe Maxime-mal beszélgetett a nagyterem ajtajában.

- Akkor jó éjszakát - szólt Harry. - Jössz felfelé, Aberforth?

- Öö, nem - felelte az öregember Minervát fixírozva. - Beszélnem kell valakivel.

Harry felment és az ágyára dobta minden szerzeményét, aztán elkezdte szétválogatni, és a szekrénybe gyömöszölni őket.

Miután mindent elrámolt, éppen le akart vetkőzni, amikor hangokat hallott a folyosóról.

- Nem érti, hogy nem érdekel? - sivította McGalagony hangja.

- De Minerva... öö, McGalagony kisasszony... én csak bocsánatot akartam kérni, amiatt, hogy olyan udvariatlan voltam pár napja.

- Udvariatlan? Az nem kifejezés, Mr. Dumbledore! - sziszegte a nő.

- Cc, cc, túlreagálja a dolgokat, McGalagony kisasszony! Nem kéne olyan idegesnek lennie... veszélyes lehet az ön korában!

- Az én koromban??? - kiabálta Minerva. - Ne kezdje ezt megint! Maga legalább negyven évvel idősebb nálam, maga vén csirkefogó!

- Csirkefogó? - nevetett Aberforth. - Szeretem ezt hallani. Azt hiszem maga azért kedvel, mert csirkefogó vagyok.

- Ezt meg honnan veszi? - csattant fel Minerva. - Miből gondolja, hogy kedvelem? Nem Dumbledore úr, pont ellenkezőleg. A bátyját kedvelem, mert ő egy igazi úriember, de magát határozottan nem!

- Ó, a bátyám! - csattant fel Aberforth. - Az én olyan-nagyon-tökéletes, olyan-nagyon-csodálatos bátyám! Hát menjen, és mondja el neki, mennyire csodálja!

- Csodálom? Nem csodálom őt, csak úgy vélem, hogy igazi úriember és remek igazgató! - felelte a boszorkány.

- Ó, hát hogyne, McGalagony kisasszony! - morogta Aberforth és bevágta az ajtaját.

- Hűha.. ez volt ám a veszekedés! - suttogta Harry. - De... miért veszekednek folyton? - furcsamód teljesen éber lett, és az álom teljesen kiment a szeméből. Felébredt benne a kíváncsiság. Mi folyik e között a két ember között? És évtizedekkel azelőtt mi történhetett Albus és Aberforth között?

Miután Minerva ajtaja is becsapódott, Harry elhagyta a szobáját, hogy megkeresse Hermionét. Hátha a fiatalasszony többet tud, mint ő.

Két emeletet ment lefelé, amikor valami hang ütötte meg a fülét. Valami, ami úgy hangzott, mintha valaki sírna. Akárki is volt az, vigasztalásra volt szüksége, és Harry eltökélte, segít, ha tud.

A hangot követve balra fordult a második emeleti folyosón. Nagyon sötét volt, csak három vagy négy gyertya égett a falakon. Az egyik ablakban egy remegő alak ült.

- Hé, jól vagy? - kérdezte Harry nem is sejtve, kihez beszél.

- Nem - válaszolt az alak ismerős női hangon.

- Mileta?

A lány felnézett és letörölte a könnyeit. - Harry? Mit csinálsz itt?

- És mit csinálsz te itt? - kérdezett vissza amaz.

- Sírok. Nem látod? - válaszolt a lány dacosan.

- És miért sírsz? - leült mellé.

- Mert engem senki sem szeret - szipogott a lány.

- Tessék - Harry átnyújtott neki egy zsebkendőt.

- Kösz – Mileta kifújta az orrát.

- Miért gondolod, hogy téged senki sem szeret?

- Mert ez az igazság – vont vállat a lány. - Az osztálytársaim utálnak, mert az igazgató húga vagyok, és azt hiszik, kivételez velem.

- És ez igaz?

- Nem - rázta fejét a lány. - De akkor is azt hiszik. Biztosak benne, hogy Viktor babrált a Serleggel, hogy engem válasszon.

- Ó, ezt tudom, milyen érzés. Amikor negyedik bajnoknak engem választott a Serleg, mindenki gyűlölt, még a legjobb barátom, Ron is. Azt hitték, csalással jutottam be a tusára. De az első próba után rájöttek, hogy igazságtalanul vádoltak, és újra normálisan bántak velem. Talán a barátaidnak is időre van szüksége. Csak küzdj a Durmstrangért, amennyire tőled telik, és hidd el, elismernek és kedvelnek majd újra.

- Bárcsak igazad lenne - sóhajtotta a lány. - Bárcsak ne utálnának azért, mert Viktor húga vagyok... nem is tudják, hogy Viktor mennyire nem kedvel.

- Hogy érted ezt?

- Ő... még a születésnapomról is elfeledkezett. Ma van a születésnapom és a bátyám teljesen elfelejtette! – Mileta újra könnyekbe tört ki.

- Jól van, jól van - Harry gyengéden átkarolta a lányt. – Tudod jól, hogy mennyire elfoglalt. Szervezi a tusát, meg minden...

- De az még nem mentség, hogy elfelejtse a tizenhetedik születésnapomat! - csattant fel a lány.

- Nem, tényleg nem mentség - értett egyet Harry. - Senki más nem emlékezett rá? Talán a szüleid?

- Nem tudom. Nem küldtek ajándékot, így azt hiszem ők is elfelejtették - egy utolsó nagy könnycsepp csordult végig a lány arcán.

- Tudom, milyen érzés, amikor elfelejtik az ember születésnapját. A mugli rokonaim minden évben elfelejtették. Abban a két vagy három esetben, amikor eszükbe jutott, piszkos zoknikat és ruhafogasokat adtak nekem ajándékba... Igazán megértem, hogyan érzel... bárcsak segíthetnék rajtad... kárpótolhatnálak ezért a szörnyű napért.

- De hiszen segíthetsz! – Mileta könnyáztatta, de boldog arccal kapta el hirtelen Harry kezét. - Igazán fel akarsz vidítani?

- Hát persze.

- Akkor gyere! - magával húzta a fiatalembert, le a lépcsőn, aztán jobbra fordultak, majd balra, végül a lány kinyitott egy ajtót és betuszkolta rajta Harryt.

- Hol vagyunk? - kérdezte Harry.

- A szobámban - volt a válasz.

- A te...? Na nem! - kezdett tiltakozni Harry. - Nem várhatod tőlem, hogy...

- Hé, nem arról van szó, amire gondolsz - pirult el a lány, és a kandallóhoz vezette.

- Hopp-porral megyünk.

- Hová? - Harrynek kezdett nem tetszeni a dolog.

- Egy helyre, ahol megünnepelhetjük a szülinapomat! - mondta elragadtatva a lány és belemarkolt a hopp-porba. - A Táncoló Medve! – mondta, és eltűnt a lángok között.

- Már megint az a bár? - morogta Harry és ő is vett egy kevés hopp-port. Felelősnek érezte magát a lányért. Most már nem fordulhatott vissza, nem hagyhatta cserben. - A Táncoló Medve!

* * * * *

- Hermijjóni? - kiáltotta Krum Hermione után, amint az a lépcső felé indult a városban vásárolt csomagokat cipelve.

- Igen? – fordult vissza a lány.

- Beszélhetnénk? Kérlek... – esdeklő Bambi-tekintetet vetett az ifjú boszorkányra.

- Fáradt vagyok, Viktor. Egész nap vásároltam, és az utunk Szentpétervárra sem volt éppen kellemes.

- Aberforth volt, mi? - kuncogott a fiatalember. – Az ő őrült rénszarvasai.

Hermione szeme elkerekedett. - Micsoda? Veled is hajtatta a szánt?

- Igen. És majdnem összeütköztünk egy mugli repülőgéppel.

- De... de a végén sikerült irányítanod az állatokat, nem?

- Mi? Én? Irányítani azokat a bestiákat? - nyögte Viktor. - Nem. Aberforth az utolsó pillanatban visszavette a gyeplőt, így túléltük.

- Furcsa - suttogta Hermione.

- Mi a furcsa? - kérdezte Krum érdeklődve.

- Beszéljük meg később, jó?

- Miért nem most? Elmehetnénk valahová...

- Hová?

- Öhm, gondoltam beszélgethetnénk egy üveg bor mellett, vagy ilyesmi... Tudok egy kellemes, meghitt helyet Szentpéterváron. Biztosan tetszeni fog neked.

- Nos, tulajdonképpen csak most jöttem vissza onnan, de... jó, rendben - felelte Hermione.

- Itt várok rád - válaszolta Viktor mosolyogva.

- Ó, és Viktor... - fordult vissza a lépcsőről Hermione.

- Igen?

- Azt a kellemes, meghitt helyet véletlenül nem A Táncoló Medvének hívják?