- Harry?

- Igen?

- Alszol?

- Aha.

- Nem igaz, nem alszol - Ginny felült, és az éjjeliszekrényen álló óra világító számlapjára pillantott. - Hajnali három óra van.

- Nem hiányzott, hogy tudjam - sóhajtotta Harry a hátára fordulva. - Miért vagy még ébren, Gin?

- Mert tudom, hogy nem tudsz aludni - felelte a felesége és könyökére támaszkodva a csíkokat figyelte, amelyeket a hold az ágytakaróra festett. – Biztos voltam benne hogy nem fogsz tudni elaludni azután... azután, amit Dudley mondott.

- Muszáj ezt pont hajnali háromkor megbeszélni? - kérdezte Harry ingerülten.

- Ha egyikünk sem alszik, miért ne? - jött a válasz.

- És pontosan mit akarsz, miről diskuráljunk? Hogy a családom egy rakás kvibli? Beszéljünk a nyomorult vérvonalamról, amelyből nagy eséllyel mágia-mentes gyerekek születnek? – morogta és hátat fordított a feleségének.

- Nem - suttogta az asszony, majd kinyújtva kezét, megérintette a férje karját. – Azt akarom, hogy tudd: nem érdekelnek az Evans gének.

- De engem igen! - Harry felült, még mindig háttal neki. - Engem... engem érdekelnek.

Ginny feltérdelt, kezét férje vállára helyezve. – Pedig nem kellene. Nem a te hibád. Semmit sem tehetsz.

- De én egyszerűen... nem tudom elfogadni, Ginny! - fordult vele szeme Harry. - Nem tudom elfogadni, hogy nem tehetek semmit! A családom... a vérem... a mágia-mentes gyerekeim... - megrázta a fejét. - Miért olyan igazságtalan az élet?

- Nem igazságtalan, drágám – Ginny férje vállára hajtotta a fejét.

- Nem igazságtalan? Akkor meg milyen? - sóhajtotta amaz.

- Az élet... csak élet. Egyszer fent egyszer lent, szerencse és katasztrófa, boldogság és bánat... de minden vihar után kiderül az ég, és újra kisüt a nap.

- Mi van, ha a viharnak sosincs vége? - vonta össze a szemöldökét Harry.

- Talán meg kéne kérdezned erről Trelawney professzort – válaszolt a felesége, és Harry meg mert volna esküdni rá, hogy mosolyog, pedig nem látta az arcát a sötétben.

- Még mindig az ő reszortja az időjárás jelentés? - kérdezte.

- Igen. Ma éjszakára például hóvihart jósolt. De nézz csak ki - mutatott ki az ablakon. - Nézd a holdfényt. Ragyogóbb, mint valaha. - Összekulcsolta ujjait Harryével, és arcát a nyakába fúrta. - Ma éjjel nincs vihar.

Harry átölelte feleségét és kinézett a holdfényben fürdő téli csoda-országra. Úgy érezte, mintha egy kicsiny fény szűrődne a szívébe, az azt körülölelő sötétségen át. Ginnynek tulajdonképpen igaza van. Semmi értelme előre rágódni a dolgokon... még ha megtörténhetnek is.

- Gyere - visszadőlt a párnájára, magával húzva feleségét. Ginny a pizsamakabát felső gombjára csúsztatta a kezét. - Ne - Harry megfogta a kezét. - Csak... csak hadd szorítsalak magamhoz ma éjjel. Csak hadd tartsalak a karomban

- Rendben - ezzel Ginny férje ölelő karjába bújt és fejét a vállára hajtotta. Hallgatta a szívverését: nagyon nyugodtan vert. - Szeretlek Harry - suttogta, bár egyenletes lélegzéséből már tudta, hogy férje álomba merült.

* * * * *

A következő reggel tényleg úgy indult, mint a legunalmasabb karácsony-másnap, amit Harry valaha is átélt: Ronnak tökéletesen igaza volt Percy új mániájával, az esküvővel kapcsolatban.

- Tudod, Harry, - Percy leült mellé a szófára, - gondolkodtam.

- Gondolkodtál? - vonta fel szemöldökét Fred. - Milyen szokatlan tőled.

- Az esküvő szervezésén gondolkodtam - folytatta Percy, mintha nem is hallotta volna Fred megjegyzését. - Azt gondoltam, hogy én, mint fontos minisztériumi dolgozó...

- Fontos? - pislogott George. - a Nemzetközi Varázskavarók osztályvezető helyettesének a helyettesének a helyettese vagy.

- Nemzetközi Varázskapcsolatok - szólt Percy, kihúzva magát, újból Harryhez fordult. - Azt akartam mondani, hogy fontos ember lévén, megfelelő esküvőt kell tartani az én pozíciómban.

- Ezek szerint úgy érted, szurcsókokat tervezel felkérni koszorúslánynak. - vélekedett Fred.

- Úgy értettem, - mondta Percy emelt fővel, - hogy valaki... valaki fontos embernek kell a vőfélyemnek lennie. Megtisztelnél ezzel, Harry?

- Én? - Harry meglepődött. Percy és ő sosem voltak túl jó viszonyban. - Nos... rendben.

- Köszönöm barátom - Percy igen méltóságteljes modorban nyújtott kezet.

- Nagyon köszönöm, hapsikám! - Fred odébb lökte Percy kezét, megragadta Harry kezét, és megrázta.

- Ja, az adósod vagyok! - George is megrázta Harry kezét.

- De fiúk - rázta a fejét Molly Weasley, az ikrekre meredve. - Ti ketten sohasem nőtök már fel?

- Nem hát - felelték azok vigyorogva.

Hirtelen Ginny hoppanált ragyogó mosollyal Harry mellett. - Tényleg működik, Harry!

- Micsoda, édes?

- A gyűrű! Fent voltam a szobánkban, és nem tudtam pontosan melyik helyiségben vagy... lehettél volna akár a nappaliban, vagy az előszobában vagy bárhol. Szóval erősen koncentráltam, és a gyűrű segítségével sikerült pont melléd hoppanálnom!

- Ez azt jelenti, hogy valami használhatót vettem - mosolygott Harry és magához vonta feleségét egy csókra.

- De Harry... húzódott vissza kicsit amaz. - Mi van, ha történik veled valami, és a Durmstrangba akarok hoppanálni, hogy a segítségedre legyek? Nem lehet közvetlenül hoppanálni oda, ugye?

- Nos, az ékszerész azt mondta, hogy a mágikus kötelék, amely az ékkövek között van, lehetővé teszi, hogy a viselője mindenképp odaérjen a másikhoz. Ez tulajdonképpen nem hoppanálás... ez olyasmi, mint a teleportálás.

- A micsoda? - vonta fel szemöldökét a fiatalasszony.

- Kár, hogy nem nézted a Star Trek sorozatot, drágám. Vagy az transzportálás volt? Mindegy - sóhajtotta Harry. - Különben is, ez nagyon hasonló a hoppanáláshoz, tehát eljutsz a Durmstrangba, ha akarsz...

- Bármikor? - vonta fel szemöldökét a felesége.

- Ó, sajnos nem - rázta fejét Harry. - Ha egy varázslattal olyan jól védett helyre akarsz eljutni, mint a Durmstrang, csak veszélyben működik. Bár nagyon kellemes lenne, ha minden este eljönnél... de ez lehetetlen.

- Jó, rendben – biggyesztette a száját Ginny. - Kár, már kezdtem beleélni magam... most csalódott vagyok.

- Ne legyél, csak ígérd meg, hogy sosem veszed le a gyűrűt.

- Miért? - jött a kérdés.

- Mert ha leveszed, a mágikus kapcsolat megszakad. Persze, ha újra fölveszed, a mágikus kötelék helyreáll, de azt hiszem, jobb, ha nem veszed le egyáltalán. Én például egyáltalán nem akarom levenni.

- Én sem – mosolygott Ginny, és újra megcsókolta férjét, amikor Ron mérges kiáltása hangzott fel:

- Micsoda? Elfogadtad Krum ajándékát?

A szobában mindenki Ron és Hermione felé fordult.

- Mi van, ha igen? - vágott vissza Hermione. - Ez csak egy fülbevaló! Látta rajtam a brosstűt, amelyet tőled kaptam, és meg akart lepni valamivel, ami ugyanolyan színű! - ezzel a tengerkék ruháján lévő zafír melltűre mutatott.

- De... miért ad neked ajándékot, mi? - csattant fel Ron ökölbe szorított kézzel. - Még azt gondolják... hogy...

- Te gondolod, azt, Ron, senki más! - kiabálta a felesége. - Mert senki más nem olyan ostoba, hogy azt képzelje, hogy valamit is érzek Viktor iránt!

- De úgy látszik, igenis érzel valamit iránta! - dühöngött Ron. - Felvetted az ékszert, amit tőle kaptál! Miért???

- Miért? Mert te nem vettél fülbevalót nekem, ami megy ehhez a ruhához, azért! - Hermione a sírás határán volt. - Tessék... nem is viselem többet! - szabályosan kitépte a fülbevalót a füléből, csoda, hogy nem kezdett vérezni, és a legközelebbi asztalra dobta.

- Hermione... - Ron közelebb lépett, látván, hogy túl messzire ment. - Nem akartalak... meggyanúsítani, vagy valami, de... csak nem értettem, hogy Krum miért adott ajándékot neked.

- Miért ne adott volna? - vágott közbe Harry. - Adott egy hasonló tengerkék köves melltűt McGalagonynak is... ugye, Hermione?

- Ja, persze. - bólintott amaz.

- Tényleg? - pislogott Ron.

- Ja. - vont vállat Harry.

- Ó... akkor oké, azt hiszem - mondta Ron. - Bocsáss meg, Herm... kérlek?

- Rendben van... különben is karácsony van - bólintott a felesége, és hagyta, hogy férje átölelje. Ron válla fölött Hermione hálás pillantást vetett Harryre. Harry csak egy kacsintással válaszolt.

* * * * *

A karácsony és Szilveszter közti hét elrepült, és máris eljött az újév.

- Tíz perc múlva 2000 lesz - szólt Ron, pezsgőt töltve öt pohárba. - Mit gondolsz Harry, milyen lesz a harmadik évezredben élni?

- A harmadik évezred csak 2001 januárjában kezdődik - mondta Hermione, szokásos mindentudó modorában.

Ron vállat vont. - Percy ugyanezt mondta. De sokak szerint 2000 már a huszonegyedik század.

- Tévednek - felelte Hermione. – De most komolyan! Azok nem tudnak számolni? Az első század Jézus születésétől 100. december 31-ig tartott, a második század másnap, azaz 101. január 1.-én kezdődött. Ugyanez

vonatkozik a ...

- Jól van, jól van hiszek neked - forgatta a szemét Ron. - Különben is, nem mindegy mit ünnepelünk? Csak az számít, hogy legyen mit ünnepelni és ...inni rá.

- Bizony - értett egyet Sirius, átvéve poharát Rontól.

- Nos ideje kívánni valamit az újévre - szólt Ron.

- Tévedsz, drágám - felelte Hermione. - Ideje fogadalmat tenni az újévre... például, hogy megfogadod, jövőre kevesebbet iszol.

- Olyan bolondnak nézek ki? - ráncolta homlokát Ron. - Nem teszek ilyen fogadalmat... de kívánok valamit.

- Remélem, semmi... veszélyeset – tette csípőre kezét a felesége.

- Deeehogy - vigyorgott amaz.

- Két perc srácok - szólalt meg Harry, a sarokban lévő állóórára nézve.

- Te is kívánsz valamit? - kérdezte Ginny, megfogva a kezét.

- Mit kívánhatnék? Mindenem megvan... és amit kívánnék, az lehetetlen, így semmi értelme kívánni - mondta Harry.

A fiatalasszony megszorította a kezét. - Vannak csodák, Harry... néha...

- Nem hiszek a csodákban - felelte amaz szomorúan mosolyogva.

- Hé! - Sirius feltartotta a kezét. Css! Tíz... kilenc... nyolc... hét... hat... öt... négy... három... kettő... boldog új évet!

- Boldog új évet! - kiáltották kórusban. Egy csomó Filibuszter-féle, garantáltan tűzmentes, vízálló csillagszóró robbant fel a kertben, szivárványszínűre festve az eget.

- Boldog új évet, szerelmem - Harry megcsókolta Ginnyt. Sirius rájuk vigyorgott, majd elfordította tekintetét a csókolózó párról, csak hogy a másik oldalon Ront és Hermionét pillantsa meg, akik ugyanazzal voltak elfoglalva.

Ajaj, miért nincs egy asszony az én életemben is? - gondolta keserűen. Ez az! Ez a kívánságom: ebben az évben nőt akarok!

* * * * *

- Akarod-e Percival Weasley, Penelope Clearwatert feleségedül? - kérdezte a lelkész. (Igen a varázslóknak is vannak lelkészeik!)

- Igen, akarom - felelte Percy ünnepélyesen.

- Te pedig, Penelope Clearwater, akarod-e hogy Percival Weasley legyen a férjed?

- Még nem késő meggondolni magad, Penny! - szólalt meg Fred, mire az anyja gyilkos pillantást vetett rá, amelyet ő természetesen teljesen figyelmen kívül hagyott.

- Akarom - válaszolta Penelope.

- Már késő - nyögött fel George. - Meg fogja bánni.

Amint a lelkész Percyt és Penelopét házasoknak nyilvánította, Fred George-hoz hajolt: - Én aztán nem követem el ezt a hibát, hogy megnősüljek.

- Nem? - suttogta Ginny az ikreknek. - Azt hittem, te kaptad el Millicent csokrát, Fred.

- Ugyan! Olyan asszony még nem született, aki engem rávesz, hogy elvegyem! - jelentette ki Fred, elkapva Angelina Johnson pillantását.

- Még ő sem? - mosolygott Ginny, látván kit bámul a bátyja.

- Nem. Szó se lehet róla – felelte Fred határozottan.

* * * * *

- Kellemes parti, nem? - mondta Remus Lupin, felemelve pezsgős poharát. - Elbűvölő a menyasszony.

- Ja, szinte ragyog - felelte Sirius. - Kíváncsi vagyok, meddig tart.

- Tényleg, Sirius, hogyhogy még nem találtál asszonyt magadnak? - kérdezte Lupin. - Annyi csinos egyedülálló boszorkány van, például ezen a bulin is.

- Akkor miért nem hajtasz rájuk?

Remus elvörösödött. - Nem hiszem, hogy ...

- Mit nem hiszel? - érdeklődött Sirius.

- Hogy pont egy vérfarkas kellene nekik... - vont vállat a barátja.

- De a régebbi barátnőid... őket nem zavarta, ugye?

- Milyen barátnők? - Remus kortyolt egyet a pezsgőből.

- Micsoda...? Remus! - kiáltotta Sirius. - Úgy érted, hogy te még soha...?

- Csssss! - Remus a szájára szorította az ujját.

- De Remus! - Sirius észre sem vette, hogy még mindig kiabál.

- Silencio - Lupin barátja torkára szegezte pálcáját, aztán suttogva közelebb hajolt. - Nem akarom reklámozni, Sirius. Biztosan príma főcím lenne a jelen lévő újságíróknak... Remus Lupin, a szűz vérfarkas, de... lennél szíves nem szétkürtölni?

Sirius bólintott.

- Akkor jó. Finite Incantatem - mondta Lupin.

- Te szegény, szegény fickó - Sirius hitetlenkedve rázta a fejét. - Borzasztó. Elutasítottak a nők amiatt, mert vérfarkas vagy, vagy nem is próbáltad hm… meggyőzni őket?

- Volt valaki, aki tetszett nekem, még régen - mondta Remus álmodozó arccal. - Ő is kedvelt engem, de amikor megtudta, hogy mi vagyok... megrémült.

- Aztán? Mi történt vele? - Sirius egészen kíváncsi lett.

- Nos, tanár lett belőle.

- Nem erre vagyok kíváncsi. Férjhez ment, vagy valami?

- Nem. Ha jól tudom, egyedül él - felelte Remus.

- Tudod, mit jelent ez? - vigyorgott Sirius. - Még mindig téged szeret!

- Micsoda? Ugyan már! - legyintett Lupin. - Hogyan szerethetne egy vérfarkast? Nem... biztosan már nem érez semmit irántam.

- És te?

- Mi van velem?

- Te még mindig szereted, ugye?

- Az nem számít - vont vállat Remus, újabb pohár pezsgőért nyúlva. - Az már igazán nem számít.

- Tehát te még igen - állapította meg Sirius. - Szereted őt. Mondd, hogy tudnék segíteni rajtad barátom?

- Nincs szükségem a segítségedre, Sirius - rázta fejét Lupin, komor arccal.

- Remus, Remus, ne játszd itt nekem a büszke vérfarkast! - sóhajtotta barátja.

- Nem játszom semmit, csak nem akarom, hogy sajnáljanak, és kész! - válaszolta Lupin. - Most menjünk, Penelope éppen felvágja az esküvői tortát. Nem akarok lemaradni róla.

- Mmm. a kedvencem - sóhajtott Albus Dumbledore boldogan, egy falat tortát kóstolgatva.

- Van olyan torta, amelyet nem szeret, professzor úr? - kérdezte mosolyogva Harry.

- Nem, azt hiszem nincs olyan - vigyorgott az öregember. - Szép vőfélyi beszédet mondtál, Harry.

- Köszönöm. Eléggé meglepődtem, amikor Percy engem kért fel vőfélynek. Úgy értem, mi ketten sosem voltunk valami jóban...

- Azt hiszem, Percy barátunk egy fontos embert akart vőfélynek... tudod, milyen ambiciózus. Kíváncsi vagyok, a házasság lenyugtatja-e kicsit a mi kis törtetőnket.

- Nos... ez Penelopén múlik. Remélem, egy kicsit zsarnokoskodik majd fölötte. Azt érdemli - jegyezte meg Harry.

- Ha már zsarnokoskodásról beszélünk... - Albus szemében pajkos kis fénnyel pillantott rá. - A sógornőd ugyanúgy parancsolgat, mint ahogy szokott?

- Hermione? Ó, jobban parancsolgat, mint valaha! - somolygott Harry. - nem mintha ez zavarná Ront. Ő olyannak szereti, amilyen. Nem azért szereti, mert parancsolgat, hanem mert olyan jószívű és olyan segítőkész mindenkivel szemben - a terem túlsó végében táncoló két legjobb barátjára nézett. - Kicsit kotnyeles, és néha fecsegő, olyasmit is kibeszél, amit nem kellene, de mint Aberforth is mondta, csak segíteni akar, és azt hiszem, ez jó. Csodálatos boszorkány ez a Hermione - Harry visszanézett Dumbledore-ra, akinek már nem volt olyan vidám az arca, mint egy perccel korábban. Most összevonta a szemöldökét, és ragyogó kék szemében nyoma sem volt a pajkosságnak. Harry nem tudta, mi rosszat tett, vagy mondott.

- Aberforth... - az öreg varázsló letette a tányérját a félig megevett torta szelettel. - Az igazat megvallva, Harry fiam, elfelejtettem, hogy a fivérem is bíró a Trimágus Tusán. Mondd csak... jól van?

- Igen - felelte Harry. - Amellett, hogy... szóval egy kicsit különc. Nem akarom megsérteni uram, de a fivére kicsit furcsa.

- Furcsább, mint én? - pislogott Albus, komolyan meglepődve.

- Öö... úgy tűnik.

- Ezt örömmel hallom - Albus csintalanul mosolygott. Mindig azt hittem, én vagyok a bolondabb kettőnk közül.

Harry visszafojtotta a nevetést.

- Na és mit csinál az én "furcsa" fivérem Oroszországban?

- Egy rénszarvasok vontatta szánt hajt, jetikkel barátkozik, McGalagony professzornak udvarol... - Harry ennyit tudott hirtelen felsorolni.

- Micsoda? Minervának? - Albus kétrét görnyedt a nevetéstől. - Ó... ez... ez tényleg... nagyon jó tréfa. Azt hiszem pár bordám eltört. Tudsz még ilyen jó vicceket?

- Tulajdonképpen hallottam egyet három jetiről, akik... de nem vicc volt, uram. Aberforthnek tényleg tetszik McGalagony professzor.

- Ó, szegény Minerva - mondta Dumbledore az előbb letett tányérjáért nyúlva folytatta a tortaevést. – Tartom vele a kapcsolatot, mióta megérkeztetek a Durmstrangba, de nem említette Aberfortht. Szegény, szegény Minerva.

- Miért...? Azt gondolja, hogy olyan szörnyű lenne McGalagony professzornak, ha... összejönne az ön fivérével? - vonta össze a szemöldökét Harry.

- Nooos... talán igen... talán nem - válaszolta Albus. - Jaj, bocsáss meg, Harry, muszáj még egy szeletet szereznem ebből a tortából. - ezzel elsietett a tányérjával.

* * * * *

Fred kibámult az ablakon, az Odú kúria parkjára (ez volt a beceneve a Weasleyék új házának). Megivott már pár pohár pezsgőt és talán egy kevés Ogden féle Lángnyelv viszkit is, úgyhogy most enyhén pityókásan, tűnődő arckifejezéssel vizsgálgatta a hófödte tájat.

Hirtelen egy kezet érzett a vállán. Fred előrántotta pálcáját a zsebéből, hogy Stuport kiáltson, amikor meglátta a "támadóját", Angelinát.

- Ó, szia, bébi - vigyorgott rá.

- Már megint berúgtál, Fred - nézett rá csúnyán a lány.

- Miért, nem lehetek kicsit betintázva a nagy testvérem esküvőjén? - vitatkozott a fiatalember. - Tényleg, Angie, egy esküvő tökéletes ok az ivásra.

- Komolyan remélem, hogy a mi esküvőnkön nem rúgsz be. - font össze a karjait a lány.

- A micsodánkon? - pislogott Fred. - Te is bepiáltál, édes?

- Fred, én nem piás vagyok, hanem terhes - felelte a fiatal boszorka hűvösen.

- Te... te... micsoda? - kiabálta Fred.

- Hé, mi van, Fred? Angelina? Miért kiabáltok? - sétált oda hozzájuk George egy pohár pezsgővel a kezében.

- Éppen azt mondtam a fivérednek, hogy gyereket várok tőle - mondta Angelina.

- De... ez... ez... teljesen lehetetlen! - ordította Fred, mire a teremben lévők mind elhallgattak és a vitát kezdték figyelni. - Nem voltunk együtt mióta is... Harry szülinapi bulija óta! Az pedig öt hónapja volt!

- Micsoda? - sziszegte Angelina. - Tagadni mered, hogy együtt voltál velem Guy Fawkes napján? Akkor éjjel, úgy értem?

- Micsoda? - Fred kezdett igazán összezavarodni.

- Az istállóban! Nem emlékszel? Mikor a többiek kinn voltak az örömtűznél? - kiabálta vissza Angelina. - Akkor is eléggé részeg voltál! - tette hozzá dühösen.

- Az nem én voltam! - vágott vissza Fred. - Nem tudom, ki... - hirtelen ikertestvéréhez fordult, aki az utolsó pillanatban kezdett hátrálni, remélve, hogy eltűnhet a tömegben.

- GEORGE!

- George? - sikította Angelina. - Csak nem azt akarod mondani...?

Addigra George elérte a tömeg szélét. - Locomotor Mortis! - kiáltotta Fred, megsuhogtatva pálcáját, amelyet még nem tett zsebre Angelina "támadása" óta. George hanyatt esett.

- Fred... figyelj... - kezdte. - Piás voltam... Csak azt láttam, hogy egy nő el akar csábítani, és az ördögbe is... hagytam magam! Már reggel volt, amikor rájöttem, hogy Angelina volt az!

- Szóval... tényleg TE voltál az!?! - üvöltötte Fred. Testvére nyelt egyet, krétafehéren. - Angelina! - fordult vissza barátnőjéhez Fred. - Hogyhogy NEM vetted észre, hogy nem én vagyok az?

- Hogy vettem volna? - sziszegte amaz. - Sötét volt, az isten szerelmére! Néha fényes nappal sem tudlak megkülönböztetni benneteket, hogy tudtam volna töksötétben?

- Te... - Fred a földön fekvő ikertestvérére szegezte pálcáját. - Elveszed őt feleségül, megértetted?

- Vegyem feleségül? Megőrültél? - ordította George, előhúzva pálcáját a talárjából, a lábára mutatott vele. - Finite Incantatem - aztán felállt.

- Ha nem veszed el... - morogta Fred.

- Akkor...? - George lépett egyet hátra.

- Akkor...

Akkor elszabadult a pokol. Asztalok röpködtek a levegőben, étel borította a padlót és a vendégeket, akik - főleg a hölgyek - sikoltoztak. Kicsit sem hasonlított a kajacsatára, amely Harry esküvőjén zajlott, ez ugyanis nem csak játék volt.

Harry néhány másik varázslóval együtt odaszaladt, hogy szétválassza a verekedőket, de csak annyit ért el, hogy kapott egy szúró átkot Fred pálcájából. Ha Fred nem lett volna részeg, vagy ha pontosabban célzott volna az átok - amely mellesleg ugyanolyan volt, mint amilyen két évvel azelőtt elválasztotta Félig Fejnélküli Nick fejét a testétől -, megölhette volna Harryt. Szerencsére Harryt csak az átok "gyengébb" változata találta el, amitől csupán elesett és beverte a fejét.

Félóra múlva, amikor magához tért, az aggodalmas Ginnyt látta maga fölé hajolni.

- Ó, Harry... – a lány lehajolt hozzá és megcsókolta, míg könnyek gördültek le az arcán.

- Mi történt? - krákogta Harry, szédelegve. Biztos egy kis agyrázkódást kapott.

- Úgy megijedtem... - szipogta a felesége. - A szomszéd szobában voltam, amikor villogni kezdett az ékkő a gyűrűmben... Tudtam, hogy bajban vagy... Rögtön hoppanáltam... vagy inkább hm... teleportáltam magam hozzád, és láttam, hogy elájultál.

- Ne aggódj, jól vagyok – Harry lassan felült és körülnézett, látta, hogy még az Odú kúria halljában vannak, de a vendégek már nem voltak ott. Mindazonáltal mindenfelé felborult székek, abroszok hevertek a padlón és borzasztó rendetlenség volt. - Ó... a verekedés - mormolta. - Mi történt?

- George a Szt. Mungoban van - felelte Ginny . - Eszméletlen.

Percy esküvője minden idők legkatasztrofálisabb esküvőjeként vonult be a történelembe. Az ifjú férj, aki mindent oly gondosan és alaposan megtervezett és előkészített, teljes depresszióba süllyedt. Egyes pletykák szerint annyira elkeseredett volt, hogy nem is töltette a nászéjszakát a feleségével.