Kvintesszencia - G-Portál

- Csak álom. Csak álom - suttogta maga elé, remélve, hogy senki nem hallotta meg. Eléggé kellemetlen volna, ha a szomszédos szobák lakói becsődülnének hozzá. - Nyugalom. Minden rendben van. - Keze még mindig lapos hasára tévedt, és gyengéden cirógatta. - Ne féljetek édeseim, mami csak rosszat álmodott. Semmi baj. Apátok tényleg egy hülye alak, de ... szeretem. Ti is szeretni fogjátok majd. Nagyszerű srác, igazán. Jól fogtok szórakozni vele... és Harry bácsikátokkal is... jól van. Semmi sem történt vele... - hirtelen levegőért kapott. - Óóóóó! - csapott a homlokára. - Miért nem gondoltam erre előbb?

Kiugrott az ágyból, suhintott a pálcájával, hogy meggyújtsa a gyertyákat, az asztalhoz szaladt, és remegő kézzel kinyitotta Bájgúnár Bill életrajzának harmadik kötetét.

- Itt kell lennie... valahol itt... - mormolta, olyan sietve lapozva a könyvet, hogy néhány oldal elszakadt. - Ó, igen! - kiáltott fel, amikor megtalálta azt az oldalt, amelyet keresett. - Exsugo vium magicae... - Elkezdett olvasni, a döbbenettől tágra nyílt szemmel. Mire végigolvasta a leírást, szabályosan elállt a lélegzete. - Nem... - mellére szorította a kezét, és levegőért kapkodott. - Jaj, ne! - még egyszer átfutotta az oldalt, remélve, hogy rosszul értelmezte a sorokat... de nem volt ott semmi félreértés. - Ó, jaj, miért nem jutott ez korábban az eszembe? - Kezébe temette az arcát, és nagyon nyomorultul érezte magát. A könyvnek ezt a részét évekkel ezelőtt olvasta és már majdnem elfeledkezett róla... - De... háromszor kell megtörténnie... a harmadik még nem történt meg! – Hermione kicsit reménykedni kezdett. - Meg tudom akadályozni, ha továbbra is követem Harryt mindenhová! Nem téveszthetem szem elől... Még a fürdőszobába is vele megyek, ha kell, de nem hagyhatom, hogy megtörténjen! - szorosan lehunyta a szemét. - Miért... miért teszi ezt vele az a szörnyű nő? Mit akar elérni vele? - zakatoló aggyal bújt vissza az ágyába. Akárhogy próbálta, egész éjjel nem jött álom a szemére.

* * * * *

- Holnap... holnap... ó, egek! – motyogta magában Dennis másnap a vacsoraasztalnál.

- Hé, fel a fejjel Dennis, menni fog! - veregette meg a karját Natalie McDonald.

- Ja, szuper leszel! - tette hozzá Eleanor.

- Meg kell verned azt a szépfiút, hallod? - mondta neki Graham Pritchard. - Nem bírnám ki, ha az a Guillaume Jan Luc Akárki nyerné meg a tusát!

- Győznöd kell Creevey! - tette hozzá Malcolm Braddock.

- Megpróbálom, rendben? - mondta Dennis ingerülten.

- Tedd, vagy ne tedd! Ne próbáld! - mondta bölcsen Eleanor.

- Yoda? - Dennis végre elmosolyodott - napok óta ez volt az első vidám kifejezés az arcán. Egyszerűen túl ideges volt ahhoz, hogy mosolyogjon.

- Ne izgulj Dennis, az Erő veled lesz! Meg a pálcád is. Nagyszerűen fog menni - vigyorgott Eleanor.

- Bárcsak igazad lenne - mosolygott vissza a fiú.

* * * * *

Vacsora alatt Harry a második próbát beszélte meg Aberforthszel és nem tudta figyelmen kívül hagyni, hogy az öregember lopott pillantásokat vet McGalagonyra, aki időnként elkapta a tekintetét, aztán újra és újra elfordul.

Harry nagyon szórakoztatónak találta a dolgot, de jobbnak látta, ha nem tesz róla említést egyiküknek sem.

Krum kicsit jobb hangulatban volt és élénken beszélgetett Madame Maxime-mal.

Harry, bár mélyen elmerült a Dumbledore-ral folytatott eszmecserében, észre vette, hogy Hermione egyáltalán nem eszik. A boszorkány sápadt volt, mintha beteg lenne. Harry a terhességnek tulajdonította a dolgot, amely már köztudomású volt a kastélyban. Hermione sok gratuláló lapot kapott tanártársaitól, sőt még a diákoktól is. Harry írt a terhességről feleségének, de megkérte, hogy ne mondja el Ronnak. Ginny nagyon örült az újságnak, és megígérte, hogy nem kotyogja ki a dolgot a bátyjának.

Harry nevetségesnek tartotta, hogy Hermione nem bocsát meg Ronnak, de úgy döntött, nem szól bele. Ezúttal mégis úgy érezte, meg kell kérdeznie, jól van-e.

- Ne izgulj Harry, jól vagyok. Csak kicsit hányingerem van – válaszolt Hermione erőltetett mosollyal. - Ez normális az állapotomban, ugye?

- Az. Reggel Ginnynek is hányingere volt, amikor a gyerekeket várta – bólintott Harry.

- Csakhogy most este van, Harry - ráncolta a szemöldökét Hermione. - Mindegy, ne is törődj vele.

- Gondterheltnek látszol - jegyezte meg Harry. - Nem hiszem, hogy a reggeli rosszullét miatt, igaz?

- Olvasol a gondolataimban, Harry? – a nő kutatóan nézett barátjára.

- Nem - rázta fejét amaz, odanyúlt és megfogta a kezét. - De ismerem a legjobb barátomat. Ismerlek téged, és tudom, hogy aggaszt valami.

Hermione mélyet sóhajtott. - Igazad van, Harry. Aggaszt valami.

- Micsoda?

- Olvastam valami... hátborzongatót Bájgúnár Bill életrajzában. Neked is látnod kell.

- Már láttam azt a könyvet, Herm... cipeltem is. Borzasztó nehéz.

- Harry. Gyere velem. Meg akarom mutatni. Muszáj.

- Rendben – sóhajtotta Harry és felállt.

A fiatal boszorkány is felállt, aztán kétrét görnyedt, halkan felsikoltott és Harry karjába zuhant.

- Hermione! – Harry gyengéden megpaskolta az arcát, hogy magához térítse.

- Hermijjóni! - Krum felugrott és rémült arccal rohant oda.

- Mi történt vele? - aggódott Minerva.

- Elájult - felelte Harry. - Ez normális... azt hiszem. Felviszem a szobájába.

- Én viszem - mondta Krum. – Te csak menj, keresd meg a javasasszonyt!

Harry bólintott és elhagyta a termet.

Mire a nővér befejezte Hermione vizsgálatát, az egész kastély elnéptelenedett, mindenki lefeküdt.

Harry megkönnyebbülten hallotta, hogy barátját nem fenyegeti veszély, és a kisbabák is jól vannak Viktor Krum ragaszkodott hozzá, hogy Hermione ágya mellett virrasszon, és aludni küldte Harryt.

Harry azonban úgy döntött, hogy alvás helyett inkább eszik valamit, ugyanis a második próba Aberforthszel való megbeszélése majd a Hermionéval folytatott beszélgetés miatt nem volt ideje, hogy evésre használja a száját.

Aberforth már hónapokkal korábban elmondta neki, hol van a konyha, így Harry lement a földszintre, hogy kérjen a házimanóktól abból az ízletesnek látszó sültből, amelyet vacsorára szolgáltak fel. Elővarázsolhatott volna magának némi ennivalót, de biztosra vette, hogy pálcája nem "főz" olyan jól, mint a házimanók.

Miután befejezte vacsoráját, felfelé indult. Örült, hogy végre megjegyezte, merre kell menni a szobájába. Vagy mégsem?

Befordult egy ismerősnek tűnő sarkon, és rájött, hogy a kastély ismeretlen részén jár.

Akkor meg hogy tűnhetett az a sarok ismerősnek? Őrület, gondolta. Deja vu érzés kerítette hatalmába, de mégsem emlékezett rá, hogy járt volna már ezen a folyosón.

Észrevett egy hatalmas festményt rajta egy bosszús bojárral, aki ingerülten tapogatta az arcát újra meg újra, azt motyogva: gyűlölöm Nagy Pétert! Gyűlölöm!

- Miért gyűlöli őt? - kérdezte Harry kíváncsian. - Nem kell válaszolnia, ha nem akar.

- Áh! - legyintett türelmetlenül a nemes. - Péter egyszerűen őrült. Nézze, mit tett velem! Meg az összes bojárral!

- Mit? - vonta fel szemöldökét Harry. Semmi különöset nem látott a férfin.

- Mit? Megborotvált minket! - szólt a bojár megbotránkozva. - Elment arra az ostoba utazásra Nyugat-Európába, ott látta az embereket borotválkozni... aztán visszatért és leborotváltatta a gyönyörű szakállunkat!

- Azt hiszem, ön elég jól néz ki szakáll nélkül - vont vállat Harry. - Meg tudná mondani, hol vagyok?

- A Durmstrangban, maga bolond - morogta a nemes.

- Azt nagyon jól tudom. De melyik részén?

- Nyugati torony - felelte a festmény. - Utálok mindent, ami nyugati, és ezt nagyon jól tudják! Ezért is tettek ide, hogy bosszantsanak! Gyűlölöm Nyugat-Európát, gyűlölöm a Nyugati Tornyot, gyűlölöm Nagy Pétert!

Harry a szemét forgatta és továbbment - elege volt a bojár nyafogásából. Úgy tűnt, ebben a kastélyban mindenki nyafog: Anna Karenina, Mileta, Ivan Iljics, Mileta, Nagy Katalin, és persze Mileta.

Harry nagyon örült neki, hogy mostanában nem kellett Krum húgával beszélgetnie.

- Megint eltévedt, Harry? - kérdezte egy hang egy félig nyitott ajtóból.

- Öhm, Tatyana – mondta az ifjú varázsló. - Nem, nem tévedtem el, csak kedvem támadt sétálni egyet - füllentette, nem akarván beismerni, hogy ismét nem tudja, merre jár.

- Sötét folyosókon szottyant kedve sétálni? - ráncolta a szemöldökét a tanárnő. - A Durmstrang veszélyes hely, nem tudta, Harry? Vannak veszélyesen ostoba szellemek, veszélyesen bosszantó festmények és veszélyes bájital tanárok, mint én.

- Nem hiszem, hogy ön veszélyes lenne - felelte amaz. - Nincs semmi okom, hogy veszélyesnek tartsam... különben is, megmentette az életemet.

Az asszony mosollyal jutalmazta ezt a kijelentést. - Akkor... van kedve bejönni és inni velem valamit? Tudja, valahogy unatkozom. Kellemes, ha az ember társaságot kap.

- Éppen társaságra vágyom én is, és egy jó italra – mosolygott vissza Harry a nőre. Igencsak szomjas volt, hiszen semmit nem ivott a sós sült után.

- Gondterheltnek látszik - állapította meg a tanárnő, amint leültek Tatyana kőasztalához. - Mi aggasztja annyira?

- Nos... Hermione... és Ron. Azt hiszem.

- Összevesztek? - kérdezte a nő, átnyújtva az italt.

- Elég csúnyán... és teljesen ostobán.

- A legtöbb veszekedés ostoba, nem igaz?

- Igen, viszont a legtöbb pár veszekedik néha-néha.

- Ezt tapasztalatból tudja?

- Nos, igen. De a feleségem és én mindig megoldjuk a problémáinkat.

- Akkor ön szerencsés férfi - mosolygott a nő.

- Az vagyok – bólintott az ifjú varázsló, kortyolva egy kicsit az italából. - Én vagyok a legszerencsésebb fickó a világon, mert ő szeret engem. - Húzott még egyet a pezsegő narancsszínű folyadékból. - Ginny egyszerűen... csodálatos. Ginny... - ránézett Tatyana szürke szemére, amelyet addigra zöldnek hitt... és hollófekete hajára, amelyet Harry abban a pillanatban lángvörösnek látott. - Ginny...

* * * * *

Hermione reggel hétkor ébredt. Körülnézve meglepődött, hogy Viktor Krumot látja az ágya lábánál szunyókálni. Az igazgató egy karosszékben ült és fejét a matracra hajtotta, igencsak kicsavarodott pozícióban.

- Viktor? – szólította meg a nő.

- Hermijjóni! – a varázsló kinyitotta a szemét, pislogott és ásított. - Jól érzed magad?

- Igen, de... mit csinálsz te itt?

- Csak virrasztani akartam melletted - mondta a fiatalember fájós nyakát masszírozva.

- De miért?

- Mert aggódtam érted – válaszolt Viktor halvány mosollyal. - Végül is elájultál…

- Elájultam? - ráncolta a szemöldökét a kismama, próbálva emlékezni. - Harryvel beszélgettem a vacsoránál, aztán mondtam neki, hogy jöjjön velem, mert mutatni akarok neki valamit... óóóóóóó... – Hermione megragadta a fiatal varázsló kezét. - Viktor! Menj és nézd meg, Harry a szobájában van-e! Menj!

- Miért?

- Csak menj, kérlek!

Viktor kissé furcsának találta a kérést, de engedelmeskedett. Kiment a szobából és bekopogott Harry ajtaján.

- Mi vaaaaaan? - jött az álmos hang bentről.

Viktor visszaszaladt Hermionéhoz. - Bent van.

- De egyedül van, ugye? - kérdezte amaz aggódó arccal.

- Öö, nemtom. Egy pillanat - felelte a fiatalember és visszafutott Harry szobájához, hogy újra kopogjon.

- Tessék!

Viktor belépett, és egy borzasztóan fáradtnak látszó Harry pislogott rá.

- Szia Viktor. Mit akarsz?

- Semmit. Öö... csak azt akartam kérdezni, felkészültél-e a mai bíráskodásra.

- Hát persze, hogy fel! - morogta Harry, a fejére húzva a párnát.

- Jól van, akkor a reggelinél találkozunk.

Krum visszasietett Hermionéhoz.

- Egyedül van. - Látván a nő megkönnyebbülését, megkérdezte: - Mit gondoltál, ki lehet vele?

- Senki - mosolygott Hermione. - Azt hiszem, ideje felkelni.

- Elég jól érzed magad hozzá?

- Persze. Jól vagyok. Kimennél, hogy fel tudjak öltözni?

Krum elpirult és bólintott. - Hogyne.

- Hé, Viktor! - kiáltott utána a nő.

- Igen? - fordult vissza az ajtóból az igazgató.

- Köszönöm, hogy vigyáztál rám.

- Nincs mit.

* * * * *

Reggel kilenc órára az összes diák és tanár lent volt a tónál.

- Kíváncsi vagyok, mi lesz a feladat - fordult Hermionéhoz McGalagony.

- Én is. Remélhetőleg semmi olyan, amitől bőrig áznak a versenyzők. Még emlékszem, milyen volt fél órán át vizes ruhában lenni, miután Viktor kihúzott a tóból. Kész kínszenvedés volt.

- Ne aggódjon, a bajnokok ezúttal nem lesznek vizesek - szólt közbe Aberforth, mikor odaért a mankóival. Már nem viselt gipszet, de még mindig nem tudott rendesen járni.

McGalagony elfordult, próbált úgy tenni, mintha nagyon érdekelné Guillaume Lochar, aki a fürtjeit igazgatta egy nagy tükörben, melyet két beauxbatonsos tartott neki.

Míg Lochar teljesen gondtalannak látszott, Dennis remegett izgalmában, Mileta pedig inkább morcosnak látszott, és gyanakodva méregette Guillaume-ot.

Hermione látta, hogy Harry, aki csatlakozott hozzájuk, ugyancsak megviseltnek látszik.

- Mi történt veled? - kérdezte.

- Nem tudom - szólt amaz. - De borzalmasan érzem magam. Olyan vagyok, mint egy kifacsart citrom. Alig volt erőm fölkelni.

- Harry, csak nem... - kezdte Hermione, de nem tudta befejezni mondatát, mert felhangzott Aberforth mágikusan felerősített hangja:

- Legyetek üdvözölve a Trimágus Tusa második próbáján! Remélem, mindenki izgatott, nemcsak a bajnokok! Mint tudjátok, a bajnokok személyenként ötven pontot szerezhetnek ennél a feladatnál, amely itt fog lezajlani - mutatott a tó melletti kis dombon lévő jégbarlang szájára. - Különböző csapdákat és varázslatokat találtok majd útközben... csak mint rendesen... Itt azonban csak egy út van, míg az első próbán, a hegyen, különböző ösvényeket választhattatok. Az egyetlen út azt jelenti, hogy együtt kell mennetek, ki kell próbálnotok, hogyan tudtok csapatban dolgozni. Igen... tudom, hogy furcsának találjátok, hogy ebben a feladatban csapatmunkát kell végeznetek, de ne feledjétek, a jó varázslónak nemcsak egyedül kell tudnia megfelelni a követelményeknek. Képesnek kell lennie együtt működni másokkal, harcolnia kell másokért... túl kell tenni magát az esetleges sérelmeken... Innen figyeljük majd a tevékenységeteket Videus Camericus bűbájok segítségével, amelyeket a barlangban több ponton rejtettünk el. Sosem fogjátok tudni, hogy éppen figyelünk-e benneteket, vagy sem. A bírók az együttműködési készségeteket fogják jutalmazni. – Széles mosolyt villantott a bajnokokra, akiknek úgy tűnt, egyáltalán nem tetszik a dolog. Dennis például el se tudta képzelni önmagát, amint Guillaume Locharral működik együtt, mert utálta a felvágós fiút; és nem sok kedve volt együttműködni Miletával sem, aki tetszett neki. Tudta, hogy a lány nem viszonozza az érzelmeit, és ettől kényelmetlenül érezte magát a jelenlétében. A karácsonyi bál óta egy szót sem váltottak egymással. Dennis gyakorlatilag rejtőzködött a lány elől.

Mileta sem szívesen dolgozott volna együtt a francia fiúval, aki nem törődött vele, amikor bajba került a jetivel. Dennis bolond vonzalma pedig egyenesen zavarta a lányt.

Guillaume megvető pillantást vetett a másik kettőre, de szíve mélyén remegett a félelemtől. Ha ennél a próbánál igazán segíteniük kell egymásnak, tudta, hogy komoly bajban lesz. Kételkedett benne, hogy akár Dennis, akár Mileta segítene neki, ha szüksége lenne rá.

- Mielőtt bementek, - folytatta Aberforth, - tudnotok kell, hogy a barlang patkó alakú, ami azt jelenti, hogy két ösvényt láttok, de bármelyiket választjátok, ugyanazon az úton haladtok majd végig. Egyébként a jobb kéz felőli ösvény a bejárat, a baloldali pedig a kijárat. Sok szerencsét!

Mindhárom bajnok felemelt pálcával lépett a barlang bejáratához. Vastag szőrmebundát viseltek, mivel a barlangban feltehetőleg fagyott.

- Az Erő legyen veled, Dennis! – kiáltotta a roxfortos bajnok után a Star Wars rajongó Eleanor Branstone, mire a fiú visszafordult és hálásan rámosolygott.

- Akkor hát… - Aberforth felemelte pálcáját és zöld szikrákat lövellt belőle. – Induljatok!

Harry figyelte a három bajnokot, amint beléptek a barlangba és örült, hogy ezúttal nem neki kell teljesítenie. Különben is túl fáradt és gyenge volt ahhoz, hogy szörnyeket nyomjon le, vagy rontásokat védjen ki.

Hermione körülnézett, Fjodrovna professzort kereste a tömegben, de sehol sem látta. Hátán végigfutott a hideg. Rossz előérzete támadt.

Minden tanár és diák a barlangban lejátszódó eseményeket figyelte a három hatalmas lebegő mágikus képernyőn. Micsoda gondatlanság volt a Roxfort részéről, hogy nem használtak ilyen képernyőket, gondolta McGalagony. Ha használtak volna, láthattak volna mindent, ami a tó mélyén és a labirintusban történt. Láthatták volna, hogy Harry találta meg elsőnek a túszokat, vagy hogy valaki félreátkozta az akadályokat Harry útjából az utolsó próbán.

Az egyik képernyő hirtelen elsötétedett.

- Elromlott a bűbáj! – mérgelődött McGalagony, felemelve pálcáját; de Harry gyorsabb volt, és megsuhintotta a pálcáját, hogy helyreállítsa a vételt. Semmi sem történt.

- Elromlott a pálcám! – morogta Harry. Nem ez volt az első eset, hogy a varázspálcája nem működött megfelelően. Újra megpöccintette, próbálva rávenni, hogy csináljon… valamit. De a pálca nem csinált semmit. – Ostoba pálca! – szitkozódott Harry, vadul lengetve a pálcát, de mind hiába.

- Próbálj egy ráolvasást, akármit – javasolta Aberforth.

- Orchidessus! – mondta Harry, de pálcája nem hajtott virágokat. – Lumos! – még mindig semmi.

- Hadd próbáljam meg én - szólt Hermione remegő hangon, és falfehér arccal kihúzta a pálcát Harry kezéből. – Lumos!

Kicsi láng tűnt fel Harry pálcájának a végén.

- Nekem miért nem működik? – kérdezte döbbenten az ifjú varázsló.

- Harry… - Hermione nagyot nyelt. – Találkoztál… találkoztál esetleg Fjodrovna professzorral tegnap este?

- Tatyanával? – Harry megvakarta a fejét. – Iiiiigen. Meghívott egy italra, aztán… Nem emlékszem.

- Jaj, ne! – kapott levegőért Hermione, visszanyomva a pálcát Harry kezébe. – Próbáld újra! Kérlek, próbáld újra!

- Rendben… Incendio nem, Avis!… Serpensortia!… Nem megy.

- Lumos! – kiáltotta Harry idegesen. – Nem megy, Hermione…

- Mi történt, Potter? – kérdezte McGalagony, miután megjavította a képernyőt.

- Én… én…