Reggel mindenki korán ébredt, még Harry is. Felöltöztek és reggeliztek, majd indulásra készen vártak. Mugli közlekedéssel akartak menni, miközben Harryn rajta van a láthatatlanná tévő köpenye. Ez be is jött, mert gondtalanul elérték a vonat állomást- a sikítozó idős néniket, akik kirohantak a járművekről a furcsa csapat láttán, és azokat a verekedő embereket is leszámítva, akik ott nyomorogtak a buszon, de valamiért egy bizonyos pont üres volt, és állandóan lökdösték ezért egymást…szóval mindezt leszámítva-, sőt, egy órával korábban érkeztek meg. Mikor átértek a falon, Harry hirtelen észbekapott.

-Elhagytam a tollam! Biztos a fal másik oldalán. Megyek megkeresem.- mondta, és gyorsan visszament.

30 perccel később…45 perccel később… Harry visszaért a vonathoz.

-Hol voltál?- kérdezte idegesen Mrs. Weasley.

-Már mindenhol kerestünk!- folytatta Hermione.

-Tényleg, még a büfékbe…és vécékbe…és a másikoldalon is kerestünk.- bizonygatta Ron.

-Nemt’om…eltévedtem…- mondta bizonytalanul a fiú, és már nyoma sem volt a reggeli jó hangulatának…mindenkinek gyanús volt…de inkább a gyerekek gyorsan felszálltak az Expressre, hogy helyet találjanak maguknak. Hermione és Ron előrementek. Harry Ginnyvel ült be a legutolsó kocsi, legutolsó fülkéjébe. Mikor a vonat elindult, és eltelt negyedóra, végre megjelent a két prefektus is.

-Na?- kérdezte Hermione.

-Mit na?

-Hogy- hogy eltévedtél?!- türelmetlenkedett  lány.

-Nemt’om…elfelejtettem…nem emlékszem, Hermi!- ezen mindenki ledöbbent. Az út hátralevő részében mindenki csendben ült, és hallgatott. Mikor járőrözniük kellett, akkor Hermione prüszkölve ment ki:

-Hermi?!- Ronnak nagyon furcsa lett Harry, de mikor visszatértek, Ginny és Harry, már javában beszélgettek Nevillel.

-Szia Neville!- hangzott a kórus.

-Harry, kijönnél egy kicsit a folyosóra?- kérdezte udvariasan Hermione.

-Persze Hermione!- mondta Harry, és kiment a lánnyal. A folyosóra érve, arrébb mentek, és az ajtót becsukták.

- Harry…miért szólítottál az előbb Herminek?

-Herminek?! Mikor?- kérdezte a fiú.

-Nemrég! Mikor Ronnal itt voltunk, és nem mentünk el járőrözni…- Hermionénak kezdtek kétségei támadni.

-De hisz, csak most jöttetek először ide, mióta felszálltunk a vonatra! Emlékszem, hisz Ginnyvel beszélgetem…aztán bejött Neville is…

-Ja! Tényleg! Biztos elbambultam!- mondta Hermione mentőötletként, mert látta, hogy valami nagyon nem stimmel Harryvel.- Harry! Vérzik a sebhelyed!- mondta rémüldözve.

-Ja, ez? Csak bevertem a mosdóban…tudod, az állomáson, mert közben kimentem mielőtt visszamentem volna.

-Aha…- nyugodott meg Hermione, és egy pálcaintéssel elállította a vérzést.

-Köszönöm.- mondta Harry, és visszamentek a kabinukba.

Draco Malfoy egyáltalán nem jelent meg az út során. „Szerintem fél.”- tippelt Harry. Mikor megérkeztek, ismét nem volt szerencséjük, mert megint esett az eső. Ázva érkeztek meg a kastélyba. Már javában beszélgettek a folyosón, mikor McGalagony ment oda hozzájuk.

-Granger, Weasley, maguk kísérjék be az elsősöket a nagyterembe, és  várjanak meg ott.- Hermione teljesen odáig volt a feladattól, és vidáman kezdte terelgetni az elsősöket. Ron csak megvonta a vállát, és kiskutyaként követte a lányt.- Potter, maga velem jön!- Harry nem értette, hogy mit akarnak tőle. Végig mentek néhány folyosón, majd McGalagony ismét felküldte Harryt Dumbledore- hoz, ezután elment. A fiú belépett Dumbledore irodájába, ahol már az igazgató várta.

-Harry! Már vártalak. Ülj le kérlek!- leült.

-Meg kellene beszélnünk néhány dolgot. Ismét be kell vallanom valamit…- Harry hirtelen üvegesen meredt előre, majd felállt, odasétált az ablakhoz és érdeklődve kibámult rajta. Dumbledore megértően követte, és mögé állt.- Harry, gondolom még mindig nem bocsátottad meg…- a fiú nem reagált, csak ugyanúgy állt, mire az igazgató rátette a kezét a vállára.- Harry?- a fiú megfordult és értetlenül meredt az előtte álló professzorra.

-Ööö… hozzám beszél?

-Igen Harry.- felelte türelmesen.

-Én nem vagyok Harry.- az igazgató nagyon rosszat sejtett.

-Akkor ki vagy?- kérdezte, mire a fiú elgondolkodott, és látszott rajta, hogy nagyon koncentrál.

-Nem tudom.- felelte végül. Dumbledore kiküldte Harryt az előtérbe, hogy nyugodtan nézzen körül, csak maradjon ott. Ezután az igazgató lement a nagyterembe, és felhívta Ront meg Hermionét a szobájába. Leültek az asztalhoz, pont Dumbledorral szemben, és értetlenül pislogtak.

-Nem akarlak titeket megijeszteni, de fel kell tennem néhány kérdést. Nem vettetek észre valami furcsát Harryn?

-Nem.- mondta Ron.- Ugyanolyan volt mint máskor…

-Azért nem teljesen.- vágott közbe mosolyogva Hermione.- Vidámabb volt, de annak más az oka.- fejezte be sután, mert majdnem kikotyogta amit megtudtak.

-Mi?- kérdezte kíváncsian Ron.

-Nem arra gondoltam.- válaszolta Dumbledore.

-Hát…- kezdte Ron.- Úgy viselkedett mint általában, csak mikor az állomáson voltunk, visszament megkeresni a tollát…, de háromnegyed óra múlva jött vissza… és nem emlékezett rá, hogy mi történt, csak annyit mondott, hogy eltévedt.

-És a vonaton,- mesélte tovább Hermione, de már nem mosolygott.- le Hermizett, miközben tudja, hogy utálom! Aztán elmentünk Ronnal, és mikor visszaértünk, már újra önmaga volt.

-Ennyi?- kérdezte Dumbledore.

-Igen.- válaszolta Ron.

-Nem egészen…- szólalt meg ismét Hermione, mire az igazgató és Ron ránéztek.- Mikor újra visszamentünk a kabinba, furcsálltam, hogy Harry nem viselkedik már úgy, szóval újra a régi. Félre hívtam és megkérdeztem, hogy miért szólított úgy, de ő nem is emlékezett rá. Furcsállta az egészet. Annyira emlékezett, hogy visszajött, felszálltunk a vonatra, és ő Ginnyvel ült, mikor mi benyitottunk. Pedig azelőtt már jártunk ott…

-Ettől féltem.- mondta Dumbledore, és most először, tényleg félelem csillant a szemében.

-Ha szabad megkérdeznünk, mitől?- kérdezte Ron.

-Harryvel valami történhetett, mikor a fal másik oldalán volt. Nem lett volna szabad egyedül elengedni. Sajnos, senki sem tud rajta segíteni, amíg nem derítjük ki, hogy mi történhetett.

-Ugye…ugye, nem kerül a…- kezdte Hermione szinte sírva.

-Nem, az veszélyes lenne, ha a Szent Mungóba kerülne, bár kétségtelen, hogy ez lenne a legjobb megoldás. Addig is valamelyikőtök mindig legyen mellette. Sose tudhatjuk, hogy mikor kezdi el megint. Ha megint lenne egy ilyen, akkor szóljatok nekem, és hozzátok el Harryt, ide, de addig ne mondjatok neki semmit. Valószínűleg arra sem fog emlékezni, hogy itt volt.

-Rendben.- hangzott a kórus.

-Akkor menjetek, és kísérjétek vissza Harryt a klubhelyiségbe, mert jobb lesz, ha ott tér magához a kábulatból.- kinyitották az ajtót, de Harry már nem volt sehol se.

-Eltűnt!- sikkantott fel Hermione. 

-Nyugi!- szólt rá Ron Hermione- ra.

-De hisz…

-A vonaton kölcsön kértem Harrytől a Tekergők Térképét, mert megakartam rajta nézni valamit.

-És?- hökkent meg Hermione.

-Megnézhetjük rajta, hogy hol van Harry!

-Akkor gyorsan vedd elő!- sürgette Hermione, mire Ron elővette, és hozzáért pálcájával, de nem csinált semmit.- Mi a baj?- kérdezte gyanakodva Hermione.

-Hát…

-Igen?

-…elfelejtettem, hogy mit kell mondani.

-Hogy- hogy? Még én is megtudtam jegyezni, pedig nem szeretem, mert mindig tilosban járunk vele…- ekkor a két gyereknek eszébe jutott, hogy nem ketten hanem hárman vannak, és az igazgató mosolyogva figyeli beszélgetésüket.

-Én nem hallok semmit.- mondta, mire Hermione odaérintette a pálcáját és így szólt:

-Esküszöm, hogy rosszban sántikálok!- erre a szokásos módon megjelent a Roxfort térképe.- Itt van!- kiáltott fel Hermione vidáman.- A Szükségszobájában!

-Szerintem már nem szorul segítségre, de ha gondoljátok keressétek fel.- mondta Dumbledore.

-Gyere Ron!- elköszöntek az igazgatótól, és a helyiség felé vették az irányt. Beakartak nyitni, de az ajtó zárva volt.

-Harry! Nyisd ki!

-Tudjuk, hogy bent vagy!- az ajtó nem nyílt ki.

-Alohomora!- szólt Hermione, mire az ajtó erőtlenül megmozdult, de csak egy kis résig nyílt ki. Az épp elég volt, hogy meglássák Harryt, aki abban a teremben feküdt, ahol Sirius meghalt, és a függöny is ott lebegett.  -Akkor hogyan jutunk be?

-Hát…próbálkozzunk néhány alohomora- val, és egyszer, csak lesz akkora a rés, hogy egyikünk beférjen és kinyissa a másiknak.

-Te kisebb vagy.- jelentette ki Ron.

-Mintha ezt nem tudtuk volna.- és elkezdték a varázsigét mondani, felváltva és sokszor. Már vagy húszadszorra kellett ismételniük, és még mindig csak 10 cm- es volt a rés, mikor Hermione megunta az egészet, és dühösen- tiszta hangerőből kiabálta:

-Alohomora!!!- mire az ajtó kicsapódott. Harry erre sem reagált nagyon. Mintha ebben a teremben nyugodtabb lenne…

-Ez nem lehet igaz!!!- dühöngött Hermione, miközben odarohant Harryhez.- Mi a fene van veled?! Süket vagy?!

-Nem…- hangzott a nyugodt felelet, amin Hermionénak elkerekedett a szeme.

-Jól vagy?- kérdezte Ron, de más hangnemben mint Hermione.

-Persze. Miért? Aggódtatok?- kérdezte gúnyosan, de ő viccnek szánta. Barátai viszont lesütötték szemüket, és a padlóra meredtek.- Szóval tudjátok.

Harry a padlón feküdt, és mereven bámulta a plafont.

-Nem figyel ránk.- súgta Hermione Ronnak.

-Harry…

-Nem kell magyarázkodnotok… figyeltem az időt…órák estek ki…és a furcsa dolgok amiket mondtam illetve csináltam, és én nem emlékszem rá…

-Nyugi…- vigasztalta Hermione, aki majdnem elsírta magát.

-Szóval te is rájöttél, hogy nem stimmel veled valami.

-Igen.

-Akkor elmondhatjuk neki, mert engem nem érdekel, hogy mit mond Dumbledore. A múltkori ötletének is az lett a vége, hogy Harry elvesz…- itt elharapta a mondatot, mert a függöny vészesen gyorsan mozgott, mintha nagyon erős szél fújná…de Harry arca mit sem változott…miért?

-…tettem Siriust. Igaz?- fejezte be a mondatot Harry.

-Igen…- válaszolta, meglepetten Ron. Hermione te mit mondasz?

-Igaz. Mind a kettő.- Ront már ez a válasz is nagyon zavarta. Hogyan lehetnek ennyire nyugodtak, és szokatlanok? Érettebbek lennének?

-Harry…- kezdte Hermione.- Mikor visszamentél a fal túlsó oldalára, akkor történhetett valami, amire nem emlékszel. Ennek hatására… néha kiesik az emlékezeted, de ilyenkor más vagy…más személyiség…és nem tudni miért. Még Dumbledorenak sincs semmi ötlete. Ezért hát…

-Gondolom normál esetben a Szent Mungóba kerülnék…de most, túl veszélyes lenne, igaz?- a lány összeráncolta a homlokát. „Harry valamiért megváltozott. Az igazi…eredeti személyisége… bár…vajon ez az igazi? Harry sosem gondolkodna ennyire élesen…”- gondolta Hermione.- Igen.

-Te- tessék?- kérdezte döbbenten Hermione.

-Csak válaszoltam a kérdésedre.- mondta Harry, miközben még mindig a plafonra meredt, mereven.

-É- én nem kérdeztem semmit…- motyogta félve Hermone.

-De igen. Azt, hogy ez- e a valós személyiségem, vagy a másik amit én nem ismerek. Erre mondtam Hermione, hogy igen ez a valós személyiségem, de valószínűleg hatással van rá a másik is.- és most először a lány szemébe nézett. Harry két zöld szeme értelmet és határozottságot tükrözött. A lány megigézve bámult rá. Egymás szemébe néztek, és mintha egy lánc kötötte volna őket össze, mintha gondolatokkal beszéltek volna…

-Várjatok… elvesztettem a fonalat…- szakította meg Ron a kapcsolatot.- Szóval… Harry tud olvasni a gondolatunkban?- most már mindketten Ronra néztek.

-Igen.- válaszolt a lány, nem is törődve a helytelen meghatározással.- még hozzá, nem is akárhogyan.

-Miért?

-Nem nézett a szemembe, emlékszel? A legilimenciához, szükséges.

-Huh, Harry, ez tök jó.

-Nem, nem az.- válaszolta a lány.- ameddig Harry nem tudja irányítani, addig akaratlanul is meghallhat olyan dolgokat amiket nem kéne.

-Hát…nemt’om…ez nem olyan nagy baj…

-De igen, Ron, az.

-Fáradt vagyok… felmegyünk a klubhelyiségbe?- szakította őket félbe Harry.

-Persze.- vágta rá rögtön Ron, aki bár fáradt volt és nagyon éhes, nem akarta barátját cserben hagyni. Út közben, már minden a régi volt. Harry ismét úgy viselkedett ahogy szokott, Ronnal viccelődtek, miközben Hermione lesajnáló pillantással, kioktatta őket. Azt is elmesélték, hogy sosem hagyhatják egyedül, mert bármikor előjöhet ez az „izé”, és ebbe Harry bele is egyezett, hisz be kellett látnia igaz. Mikor felértek, nem is beszélgettek többet, csak elköszöntek egymástól, és elmentek aludni.

Következő fejezet...