Harry mereven nézte a két levelet. Nem tudta eldönteni melyiket bontsa ki, melyikre van nagyobb szüksége. Végül a szüli levelénél döntött. Remegő kezekkel szétnyitotta és  olvasni kezdte:

Drága kisfiunk!

 Ha ezt a levelet olvasod, mi nem lehetünk melletted, mert a végzet másként döntött. Megkértük Dumbledore professzort, hogy a KELLŐ pillanatba adja át, és a jelek szerint elérkezett. Ha ezt a levelet olvasod, már Sirius sincs veled.

 Szeretnénk neked mondani néhány dolgot, az első, hogy tudd, ha nem vagyunk veled, mi akkor is szeretünk és a lelked mélyén melletted állunk!

A második, és harmadik dolgot, majd később fejtjük ki.

 Ha bár nem lehetünk melletted, hogy tanácsokkal lássunk el, szeretnénk megpróbálni!

Drága kisfiam, Harry!

Tudom, nehéz idők járnak most rád! Rengeteg minden zúdulhatott rád, megtudhattad, amit kellett. Tudhatsz a jóslatról a rég történtekről. Tudom, hogy hatalmas fájdalom lehet számodra, Sirius elvesztése,(mert csak ekkor kaphattak meg a levelet) de már velünk van, és együtt vigyázunk rád! Kérdezheted, hogy miért hagytunk el, miért kellett így lennie, és miért pont te. Erre csak annyi a válasz, hogy az életben mindennek oka van. Senki sem születik hiába. Mindenkinek meg van a feladata, és végzete, de a sorsát mindenki maga alkotja! Ha az ember nagyon akarja, talán még a végzetét is megváltoztathatja  Harry! A te feladatod nagyon fontos! Tudom, hogy nehéz, de meg kell tenned mindent, hogy a sorsodon változtathass. Mivel kiválasztott lettél, ezt nem dobhatod el magadtól! Segítened kell az embereken! Ha az embernek meg kell halnia, legalább úgy haljon meg, hogy érzi, tett valamit, amit meg kellett tenni, és mindent kihozott magából.

Azt is tudom, hogy van egy lány, kire most számíthatsz és szereted, de gondold meg, hogy viszont szeret- e. (ez volt a harmadik ok, amit tudnod kellett, mert szintén csak ekkor kaphattad meg a levelet) Ha nem, hiába az érzelem Harry, nem fog megszeretni, mert bármikor ellened fordulhat. Ha viszont tiszta szívéből szeret is, legyetek óvatosak! Vigyázzatok egymásra, és egyikőtök se tegyen elhamarkodott döntéseket!

Sose feledd! Jobb félni mint megijedni, de gyáván élni még rosszabb!

Szerető anyád:

Lily

Kedves fiam!

 Hallgass anyádra, mert igaza van! Azt se feledd el, hogy az igazi barátaidra mindig számíthatsz!

Nem kell rettegésben élni, és várni, hogy mit hoz a jövő, közben élvezni kell az életet is! Remélem szeretsz kviddicsezni! Gondolom tudod, hogy én fogó voltam, és hallhattál eleget mit csináltunk Siriussal meddig nem nőtt be a fejünk lágya. Hát gondold meg, és vigyázz, meg változni sose késő, de gondolj bele, hogy szükséged van- e rá vagy, hogy az- e az igazi éned!

Remus is a barátunk volt, de tőle nem tudtunk elbúcsúzni, kérlek búcsúzz el tőle a nevünkben!

Szerető apád:

James

Drága keresztfiam!

Nem tudom, hogy találkozhattunk- e, de remélem igen, és hogy minden kérdésedre válaszoltam!

Harry! Egyszer mindenki meghal! Vagy így vagy úgy! Semmi képen se hibáztasd magad, akármi történjék is!

Mindannyian tudjuk, hogy nehéz lesz megállni a helyed, de meg kell próbálnod! Ebben az időszakban a barátaidra számíthatsz igazán! Ne húzódj vissza! Ne változz meg, légy mindig önmagad! Mindig!!!

Nem adhatunk semmilyen olyan amulettet, melyben bűbáj vagy védővarázslat van, mert Voldemort ellen nem segítene. Fogadd hát tőlünk ezt a képet, és ezt a medált. Lehet, hogy csak érzelmileg fog segíteni, de segíthet túltenni magad a dolgokon! A medál még Lilyé volt, a képet pedig a születésed után nem sokkal készítettük!

Szerető keresztapád:

Sirius

Harry! Sose feledd a szavainkat, mert bármikor támaszkodhatsz rájuk! Az érzések, amik meg különböztetik az embereket, nem a képességek és mindenféle tulajdonságok! Fogadd hát el sorsod, és egyet jegyezz meg csupán:

Soha ne légy boldogtalan, mert nem tudod milyen boldogságot hoz a jövő!

Örökké szeretnek:

Lily, James és Sirius

Harry lassan leeresztette a levelet, és két zöld szeméből, két hatalmas, ezüstösen csillogó könny folyt ki, majd lassan legördült az arcán, és végül az állán. Kivette a fényképet, megnézte. Sirius és James, közrefogták Lilyt, aki Harryt tartotta, és mind integettek neki, mosolyogva. Siriust még nem viselte meg az azkabani fogság, és mindhárman olyan gondtalannak látszottak. Letette a fényképet az éjjeliszekrényére, majd kivette a nyakláncot is a borítékból. Egy arany nyaklánc volt, amin egy aprócska szív alakú medál lógott. A medálba belevolt karcolva gyöngybetűkkel: L. E.- nek, J. P.- tól . Kinyitotta és az, egy lágy kellemes dallamot kezdett el lejátszani. Harry felvette a medált, és hagyta, hogy a zene álomba ringassa. Nem vette be az italt, de csodás álma volt, amit még másnap délután 6- ig álmodott. Sokáig álmodott Lianaról, hogy együtt vannak, egymás karjai közt, nem választatta el őket senki, aztán valamilyen oknál fogva, a szüleiről és Siriusról kezdett el álmodni, hogy milyen lehetne velük élni…

-Harry!- hallott egy hangot, amire felriadt.

-Te- tessék?- kérdezte álmosan. 

-Azt hittük már megint baj van.

-Nem, ezúttal szépet álmodtam…

-Hogy- hogy álmodtál?!- hitetlenkedett Madam Pomfrey, aki eddig is ott állt, csak a fiú nem vette észre.- Potter, megint nem vetted be?! Pedig a te érdekedet szolgálja…- és elkzdett kiselőadást tartani, mire barátai fejükkel intettek, hogy ők inkább elmennek. Harry bólintott, de úgy mintha a javasasszonynak bólintana. Barátai kifele menet még hallották- Különben is, hogy tudtál ennyi ideig aludni?! Van valami amit nem mondasz el?

Kint:

-Szegény Harry!- szólalt meg Hermione, és egy vágyakozó pillantást tett, mintha ott akart volna maradni minden áron de Ginny pillantását elkapva, lesütötte szemét. Sajna ezúttal Ron sem volt tétlen, mert kivételesen vette az adást.

-Még mindig tartod a kapcsolatot, Krummal?

-Közöd?- kérdezte Ginny, mire barátai meglepődve rá néztek.- Most mi van?! Nevilletől hallottam! Különben is, hogy bír ki titeket Harry?! Folyton veszekedtek ez több mint idegesítő! Ne nézzetek rám így, mert így van!- Piton sétált a lány mögé, mert az nagyon hangosan kiabált már.- Hary sose mondta nektek, pedig nagyon jól tudta! Tudjátok mik vagytok?! Szerelmesek! Ráadásul egymásba! Nem lehet mellettetek meg maradni sem! Így sosem lesz jobban, mert nem törődtök senkivel és mindenkit felkavartok!- fakadt ki, és ment volna vissza Harryhez, de beleütközött Pitonba, s ijedten nézett a tanárra.

-Azt hiszem Weasley kisasszonytól le kell vonnunk 8 pontot, mert túl hangosan ordítozott a folyosón.- mondta hűvösen, és kárörvendően továbbsétált. Ginny semmilyen magyarázatot sem várva, visszafutott Harryhez. Ron és Hermione egymásra néztek, aztán egymás szemébe mindkettőjük arca égővörös lett. Nem mertek a lány után menni, mert féltek, hogy ismét leteremti őket. Inkább halkan sétáltak egymás mellett. Immáron mindkettőjük tudta mit érez a másik.

-Szerintem Ginnynek igaza volt.- szólalt meg Ron.- Harryt múltévben tényleg kiboríthattuk és nem csak ideges volt.

-Igen és én még egy csomószor üzentem is veled, hogy mondd meg neki ne rajtunk töltse ki a dühét holott igaza volt.

-Szerintem ne veszekedjünk többet.

-Szerintem sem.

Közben Ginny visszament Harryhez, akinek a javasasszony megmondta, hogy igya meg végre az italt, de mikor kiment, a fiú letette a poharat, és a lány is észrevétlenül slisszolhatott be. A lány elmondott mindent, és sírva fakadt. Harry megpróbálta megvigasztalni, de sikertelenül.

-Én meg kész csődtömeg vagyok.- jelentette ki végül, mire a lány abbahagyta a sírást és felé fordult.

-Miért?

-Nem elég, hogy itt fekszem már egy csomó ideje, mert rémálmaim vannak, még téged sem tudlak megvigasztalni.- a lány elmosolyodott, mert Harry őszinte komolysággal mondta.

-Nem vagy csődtömeg , de én mindig mindent elszúrok! Mindig jár az a nagy szám és olyan béna vagyok és és megint miattam vesztett pontot a Griffendél!

-Mennyit?

-8- at.

-Az semmi.

-Semmi?!- kerekedett el a lány szeme.

-Bizony, egyszer Hermione, Neville meg én, 50 pontot vesztettünk el, egyszerre.

-Az, fejenként.

-Pontosan! Fejenként 50- et!

-Fejenként.

-És mit szóltak a többiek?

-Nem álltak velünk szóba. Persze mikor év végén visszaszereztük, de mindegy.

-Olyan kedves vagy és - a lány nem tudhatta, hogy Harry mire gondol, de a fiú rémüldözött és imádkozott, hogy Ginny ne szeressen bele még egyszer.

-És?   

-Nagyon jó barát!

-Aha.- válaszolta a fiú, de legszívesebben huh- t mondott volna.- Köszi!

-Mikor jöhetsz ki?

-Szerintem holnap, de akkor mindenképpen ha kell meglógok!

-És azt hiszed kicselezheted?

-Ha egy gurkót sikerült.

-Reménykedni lehet- mondta nevetve a lány.- Azt hiszem én megyek, mert jön vissza ellenőrizni. Szia!

-Szia!- mondta a fiú is, majd egy hajtásra megitta az italt,- sajna az egész pohárnyit, ami ezúttal hatalmas volt- és máris az igazak álmát aludta.

-Harry?- kezdte ébresztgetni Dumbledore másnap ugyanilyenkor, mire Madam Pomfrey is megjelent, és odaállt a gyerekek mellé.

-Nem fog felkelni egy darabig.

-Miért?- rémüldözött Ginny.- Tegnap még jól volt!

-Ma is jól van, csak túl sokat ivott belőle még tegnap ilyenkor. Annyira mérges lettem, hogy dupla adagot töltöttem bele, és ő megitta az egészet.

-Ha felébredt, kérlek mondjátok meg neki, hogy visszatérhet, igen Poppy.- fordult Dumbldore most a hitetlenkedve meredő javasasszonyra.

-Rendben…maga tudja.- mondta morogva, és kiment, s az igazgató is követte példáját.

-Ez nem lehet igaz bezzeg ő mindig csak alszik!- morogta Ron, miközben megszemlélte Harry éjjeliszekrényén levő dolgokat.- Nézzétek!- mutatott a képre.

-Ezt még sosem láttuk!- jelentette Hermione.

-Nem, tényleg nem mutatta meg, de miért? És ott egy levél meg még egy.

-Nem!- hangzott egyszerre Hermione és Ron szájából, mire mintha Ginny egy kicsit duzzogott volna.

-Rendben, de úgysem fogjátok sokáig bírni.- igaza is lett, mert kb. 2 percig bírták.

-Talán lehet, hogy nem ártana biztos elmondaná- szólalt meg először Ron.

-Pontosan! Majd elmondja ő, ha ránk tartozik!- vélekedett Hermione, és úgy tűnt ezzel le is zárta a vitát. A két testvér, nem ellenkezett, hisz valszín, ez a leghelyesebb. Csak vártak, míg végül Harry egy hatalmas ásítás és nyújtózás közepette felébredt.

-Már azt hittük, sose ébredsz fel! Minek ittad meg az egész pohárnyit?- kérdezte Hermione.

-Nem tom így alakult- vágta ki magát Harry, azt mégsem mondhatta el, hogy álmodni akart.

-Gyanús vagy te nekem mindenesetre menjünk! Mi Ginnyvel kint várunk míg felöltözöl.- mondta Hermione, majd a másik lánnyal együtt kiment.

-Harry van valami amit nem mondasz el nekünk?- kezdte óvatosan Ron, mikor Harry átöltözött, és már a dolgait rakosgatta el táskájába.

-Nem, nincs.

-Nézd tudod, hogy elmondhatod nekünk ránk mindig számíthatsz!- Harry hirtelen elbambult Ránk mindig számíthatsz mindig

 Azt se feledd el, hogy az igazi barátaidra mindig számíthatsz!... igen, bennük megbízhat, de ehhez semmi közük miért kéne elmondania, hisz ez neki szól, csak neki, nem az ő szüleik írták, semmi közük hozzá! Nekik nem számít ez semmit! Nem mondja el és kész!

-Ron nincs semmi!

-Akkor jó!- sértődött meg a fiú.- De legalább azt elmondod, hogy mi történt akkor?- kédezte még mindig duzzogva. Harry abbahagyta a matatást, és Ron szemébe nézett, így álltak néhány percig, mikor is végre Harry megszólalt.

-Nem.- válaszolta.

-De- kezdte volna Ginny, mert visszajöttek közben, de a fiú közbe vágott.

-Inkább megmutatom.- barátai elképed arcát látva, folytatta.- Biztonságos.

-De hogy?- tört ki a kérdés Ronból.

-Majd megtudjátok, este illetve éjfél körül.

-Rendben.- sóhajtottak egyszerre, mert úgy döntöttek feladják a kérdezősködést.

-Akkor menjünk!- indítványozta Harry, de ő, a többiektől eltérve vidám volt. Volt egy titka, ami megnyugtatta. Felmentek a klubhelyiségükbe, és ott külön váltak. Ginny és Hermione felmentek a szobájukba beszélgetni, míg Ron és Harry tanultak. Illetve Harry inkább tanulásnak álcázta amit csinált, mert a könyvében a Lianatól érkezett levél lapult, s azt olvasgatta.

Kedves Harry!

 Olvastam előző leveled, és amint látod, használtam azt a bő borítékot (vagy mit), tudod amit küldtél szóval küldtem egy naplót!

 Harry, tudod, hogy bennem megbízhatsz és számíthatsz rám! Megérzem ha bajod van!- ezt vedd méltatlankodásnak!- Mindenesetre, nem szeretném ha bármit is elhallgatnál.

 A téli szünetről csak annyit, hogy menj ki a pályaudvarra december 23- án, mikor a roxfortosok vonatra szállnának!

 Van egy barátnőm, tulajdon képen a legjobb barátnőm Ang, és az ő bátyja is roxfortos volt csak még régebben. Szóval ő mesélt róla meg rólad néhány dolgot még amit nem olvastam az újságban.

 Dudley folyamatosan ír és nem hagy békén! Ennyi hírem van róla, de nem áltatom semmivel, csak egyszerűen nem száll le rólam! Ez szemétség!

 Nem akarom azt mondani, hogy jól vagyok, mert nem igaz szóval eléggé furcsa dolgok történnek itt.. és szeretném megbeszélni valakivel, persze megpróbáltam beszélni ezekről Angelinaval, de mindig megijed valamitől, és témát vált nem akarok panaszkodni, de nagyon kellenél! Bárcsak itt lehetnél! Annyira hiányzol! Nem rég is volt egy furcsa álmom nem tudom kik voltak ott, de boszorkányoknak meg varázslóknak tűntek karácsony volt és mindenki együtt ünnepelt. Te csak beszélgettél néhánnyal, s én néztelek, de te nem jöttél ide! Én akárhányszor felálltam vagy odamentem volna hozzád, megijedtem, hogy nem szeretsz és nem akarsz többé látni! Tudom, hogy butaság, de én tartok ezektől és ez az álom is fura volt, mintha tényleg ott lettél volna, s nem csak egy álom lett volna. Sajnos hamar vége szakadt, mert fel kellett kelnem, így nem tudom mi lett volna a vége. Mindenesetre ebből mindenre rájöttem. Ha nem vagy velem, ha nem tartasz a karjaidban, én félek és üresnek érzem magam! Hát ezért hiányzol, mert biztosra tudom, hogy tiszta szívemből szeretlek és örökké szükségem van rád!

Örökké szeret:

Liz alias Liana

( Ang nevezett el így, szerintem egy kicsit gáz, de mindegy, mert kezdem megszokni! : )  )

U. i.: Tudom, hogy nagyon érzelgős vagyok, de ha már nem szeretsz vagy valami baj van a kapcsolatunkban, feltétlenül szólj, mert nem bírom ki ha eltitkolnak előlem valamit!   

U. u. i.: Minek írunk ennyi utó- utó iratot? 

Harry letette a könyvet és csak meredt a levélre. Hirtelen rengeteg gondolata támadt. Olyan érzése is támadt mintha félne, vagy inkább… nem… , de igen! Nem ő fél, hanem félti Lianat! Iszonyatosan, s a félelem azért mardossa, mert fél a lány elvesztésétől. Ezek szerint szívből szereti, s ez nemcsak egy olyan gyorsan elmúló gyerekkori szerelem…, de mit tegyen? A lánynak szüksége van rá, s ő nem mehet el… ez túl veszélyes lenne… hacsak… -eszébe jutott az álom amiről a lány mesélt. Hirtelen felkapta a könyvet és kirohant (szó nélkül) a szobából.

-Harry!- kiáltott utána Ron, de a fiú csak rohant és rohant… fel egészen a szükség szobájába. Háromszor elsétált, s közben nagyon koncentrált valamire. Olyan este 8 körül járhatott már az idő. Egyszer csak egy ajtó jelent meg a falban. Harry habozva ugyan, de kinyitotta, s belépett. Egy lányos szoba tárult a szeme elé, aminek falain plakátok, fényképek, hirdetmények és szabályok voltak kirakva. A szoba teljesen üres volt, mert nem volt benne senki, mármint rajta, Harryn kívül senki, csak a bútorok. Az egyik ágy fölött ráismert arra a fotóra, amit még ő küldött el Liananak. A fénykép mozgott, és Harry folyton elesett rajta, hisz a focilabda mindig eltalálta. Mikor odament a képen lévő lány és fiú integettek neki. „Tehát ez az ágya.”- gondolta, majd lefeküdt aludni az előtte lévő ágyra. Ahogy lehunyta a szemét elaludt, de hirtelen elkezdett forogni vele a világ, s mintha felébredt volna, ott találta magát ugyanabban a szobában. Hirtelen hátulról a nyakába ugrott valaki, s az a valaki szorosan átölelte.

-Harry! Úgy örülök, hogy látlak!- válaszolta végül a lány,- hallani lehetett a hangjából- majd elengedte, mire a fiú megfordult. Arca rögtön felderült hisz sikerült… rájött hogyan tud kapcsolatot teremteni a lánnyal.

-Hogy- hogy már alszol?

-Az a helyzet, hogy megfáztam, és lázas vagyok… persze csak a valóságban, mert itt semmi bajom sincs. Hogyan jöttél rá… hogy tudunk találkozni?

-Amikor az álmodról olvastam… akkor derült ki… ugyanazt álmodtam és ugyanúgy…

-Ez képtelenség… ez az egész olyan abszurd!

-Liz, te egy varázslóval beszélsz, akinek a kalandjairól eleget hallhattál!

-Miért hívsz Liznek?!- és elkezdett hátrálni.- Ki vagy te?!- kérdezte szinte kétségbeesetten.

-Nyugi, jó?

-Te- te ne mondd nekem, hogy nyugi!!! Azt sem tudom ki vagy!

-Liana! Harry vagyok…

-Nem… nem látlak!- behunyta a szemét és a földre rogyott. Harry rögtön odarohant hozzá és átölelte.- Bocsáss meg!

-Semmi baj… ezek szerint az, hogy a valóságban beteg vagy, hatással van az álombéli önmagadra is!

-De nem látok!

-Nyugi, a valóságban fogsz!- nyugtatgatta a fiú, de igazából félt, hogy a valós világban is ez lesz. Az órájára nézett, s mintha az idő repült volna, már 11 óra volt.

-Megnyugtató, hogy itt vagy velem!- mondta a lány, miközben hozzábújt. Kinyitotta a szemét, s belenézett a zöld szempárba.

-Látni fogsz, ha hiszel benne, hisz ez csak egy álomvilág.- mondta Harry, mire a lány kinyitotta a szemét, lassan… nagyon lassan… mintha látni vélte volna a fiú körvonalait kirajzolódni… és tényleg! Egyre élesebben látott… látta azt az ijedt és mégis reménykedő arcot, mely őt nézte.

-Látok…-mondta végül.

-Látod, csak hinned kellett benne…- könnyebbült meg a fiú, de a lány a fejét rázta.

-Én benned hittem. Hittem, hogy itt vagy velem és szeretsz, hogy szükséged van rám, s nem dobsz el magadtól.

-Sose tennék ilyet…

-Találkoztam én már olyannal elégszer…

-Én más vagyok…

-Tudom.

-Akkor miért nem hittél bennem?

-Mert nem vagyok hiszékeny. Annyi furcsa dologgal találkoztam…

-Én is furcsa vagyok?

-Igen, de egy olyan furcsaság, melyre az embernek szükség van, mert szereti.

-Liana…

-Azt mondtad Liana… pedig az előbb még Liz voltam.

-Nekem mindig is az én kis Lianam maradsz!

-Örülök! Bocsi, hogy így idegileg kikészültem meg minden…, de…

-Tessék…- és Harry levette a medált a nyakából, majd a lány nyakába kötötte, de ekkor a felirat megváltozott rajta: L. E. M.- nek H. P.- től.- …ez még anyáé volt, mert apától kapta. Ez a medál majd vigyáz rád.- tudta, hogy a szülei is ezt akarták volna.

-Köszönöm…- ennyi jött ki a lány száraz ajkain keresztül… teljesen szárazak voltak és csak egy dologra vártak. A lány és a fiú egymás szemébe meredtek, majd arcuk lassan elkezdett közeledni egymáshoz… már csak milliméterek választották el őket egymástól, hogy csókban forrjanak össze, de ekkor mintha mind a kettőjük egy hatalmas rántást érzett volna, gyorsan távolodtak egymástól, de még látták a másik kinyújtott kezét, é s hallották a másik hangját.

-Harry!!!

-Liana!!! 

Harry úgy érezte mintha hirtelen kirántották volna egy vizesárokból. Lihegett és mélységesen csalódott volt, hisz el sem búcsúzhattak… felnézett és észre vette, hogy miért is ébredt fel.

-Jól vagy?- kérdezte Ron.

-Igen, persze…- válaszolta Harry, de még nem ocsúdott föl.

-Megint álmodtál?- kérdezte Hermione karbatett kézzel.

-Igen, de ez, kivételesen kellemes volt!- válaszolta a fiú, s ezzel lezártnak tekintette a témát.

-Rendben, csak kérdezte.- védte Ginny Hermionet.

-Szóval, hogyan csináljuk amit csinálunk?- kérdezte Ron.

-Varázslattal.- válaszolta egyszerűen Harry.- Találtam egyet aminek a segítségével visszatudunk menni egy bizonyos álomba.

-Nem lenne egyszerűbb ha elmesélnéd…?

-Nem lehet elmesélni.- válaszolta Harry.

-Akkor kezdjük.- indítványozta Ginny, de előtte nyelt egyet.

-Mit kell tennünk?- kérdezte Hermione.

-Le kell térdelnünk, s mivel négyen vagyunk egy négyzet alakba. Mindenkinek el kell kiáltania a varázsigét egyszerre, de a pálcáitokkal rám kell, hogy mutassatok. Nekem közben be kell hunynom a szemem, és koncentrálnom kell arra a bizonyos álomra. Ha sikerül, akkor mindannyian illetve csak ti hárman végignézhetitek az álmot.

-Te hol leszel?- kérdezte gyanakodva Hermione.

-Veletek.

-Akkor miért csak hárman nézzük végig?

-Mert, én újra átélem.

-Nem.- vágta rá a lány.

-Ez az egyetlen esély, hogy el tudja mondani valaki.

-Te miért nem tudod?- kérdezte Ron.

-Mert… az történt, hogy…

-Mi??- kérdezte egyszerre Ron és Ginny.

-Nem mesélheted el…- jött rá Hermione.

-Mi?! Hogy?!

-Egy átokkal elintézte, hogy ne tudd se rávenni magad, se elmondani az álmot, vagyis rajtad kívül senki se tudhatja meg mi történt… de neked meg kellett mutatni, mert…- itt csuklott egyet. 

-Igen.- bólintott fásultan Harry.

-Akkor kezdjük.

-A varázsige…Nacolitus extixux!

-Ez bonyolult, és nyelvtörős!- fakadt ki Ron.

-Ezért kell halkan, és pálca nélkül gyakorolnotok!- adta ki az utasítást Harry, mire elkezdték a gyakorlást. Úgy 10 perc múlva mindhármuk kiválóan ejtette ki.

-Akkor háromra…- mondta ismét Harry.- Egy… kettő…- behunyta a szemét és elkezdett koncentrálni…- …HÁROM!!!!- három pálca fény, három hang, és négy alak eltűnt. Hermione, Ginny és Ron, ott álltak egymás mellett a pályaudvaron, miközben emberek tömkelege ment át rajtuk, vagyis nem is látszódhattak. Keresték Harryt, és pont megtalálták. Éppen magyarázott valamit. Gyorsan közelebb mentek, hogy hallhassák.

-Elhagytam a tollam! Biztos a fal másik oldalán. Megyek megkeresem.- hallhatták ismét, majd Harry eltűnt, de ezúttal ők is utána mentek. A fal túlsó oldalán Harry tényleg nagyban kereste a tollát, de hamar megtalálta. Ment volna vissza, de ránézett egy feliratra. „Toilet” Meggondolta magát s a vécé felé vette az irányt. Bement. A többiek haboztak… hisz nem kíváncsiak mit csinált bent Harry… de mi van, ha… ekkor hangos pukkanások hallatszottak.

-Valaki hoppanált!- kiáltotta Ginny.

-Vagy dehoppanált!- vélekedett Hermione.

-Vagy becsinált.- viccelődött Ron, de a két lány pillantását látva elhallgatott.

-Gyertek siessünk!- gyorsan berontottak…illetve, átmentek a falon. Elkerekedett a szemük, és Hermione Ginnyvel együtt felsikított. Harry a tükör előtt állt, és vagy 10 halálfaló vette körül.

-Malfoy is itt van?- kérdezte Ron.

-Nincs.- válaszolta holtra vált arccal Hermione.

-Addig örüljön.

-Te jó ég!- sikított fel Ginny.

-Mi van?

-Malfoyék megszöktek!

-Hogy?!- kérdezte a másik kettő egyszerre.

-A fenébe!

-Biztosan a nyáron szöktek meg csak Harry miatt nem írtak róla az újságok…

-Vagy Caramel próbálta eltusolni a dolgot…

-…nem hinném.- válaszolta Hermione.- Annyi esze még neki is van…nem?

-Nem, nincs!- hangzott a kórus.

-Nézzétek!- eddig csak álltak, de úgy tűnt most történni fog valami.

-Potter!- szólalt meg Bellatrix.- Legutóbb alábecsültelek.

-Pedig én figyelmeztettelek.- kapcsolódott be Lucius is.

-Mit akarnak?- sziszegte Harry, mert csak ennyi bírt kipréselni magából.

-Azt hittem van valamennyi eszed!- szólalt meg gúnyosan Malfoy.

-Természetesen velünk jössz.- felelt mézes mázos hangon Bellatrix.- A Sötét Nagyúr már alig várja, hogy találkozhassatok!

-Csak kár, hogy még nem halt bele.- jött a szokatlan gúnyos válasz Harrytől.

-Ő nem, de te fogsz, mert eljössz velünk! Lódulj és…- Harry nem látott semmit. Iszonyúan fájt a sebhelye eddig is amióta a pályaudvarra értek, de mostanra a feje is fájt.

-Nem megyek sehova! Magukkal legalábbis biztosan nem!

-Helytelen válasz, Harry.- hangzott egy rideg vérfagyasztó hang, de Harry a hozzá tartozó alakot nem láthatta. Nem volt szüksége rá, hogy lássa, hisz rögtön beugrott neki a halálfejes arc az izzó vörös szemekkel.

-Voldemort…

-Úgy bizony! Látom semmit sem változtál legutolsó találkozásunk óta… és belátom hiba volt, hogy megakartalak ölni és odamentem. Sejtenem kellett volna, hogy hamarosan Dumbledore is ott lesz. Azóta mindenki tud arról, hogy visszatértem. Sokat vesztettem ezzel, de te is. Nem igaz?- Harry dühösen meredt a hang irányába, de dühétől lassan kitisztult a látása.- Hát persze. Látod, én sosem kerülhetek ilyen helyzetbe, mert nem pazarlom az időmet ilyen fölösleges dolgokra.

-Érzések nélkül nehezen menne!

-Nincs szükségem az érzésekre. Senkire sincs szükségem.- Voldemort még higgadt volt és Harry is megpróbált higgadt maradni.- Hát ismét megtapasztaltad ezt az érzést. Még mindig nem adod fel? Még mindig nem hagyod ott ez az érzést? Semmire sem jó! Ezzel nem lehet hatalomhoz jutni, se semmihez. Csak elvakítja az embert. Nincs semmi értelme.- talán igaza van… talán tényleg fölösleges a szerelem és a szeretet… csak fájdalmat okoz neki… csak fájna elvesztenie mindenkijét… ha nem szeretne és nem lennének ilyen érzelmei, akkor Voldemortnak sem lenne kapaszkodó pontja… ekkor beugrott neki valami, ami úgy rémlik a fejében, mintha egy perccel ezelőtt lett volna.

„-Szia! Mit keresel?

-Egy kötelet.

-Minek?

-Hogy felkössem magam arra a fára.

- Tudod, néha az embernek összegyűlnek a dolgok, és arra gondol, hogy ennél nem lehet jobb soha.

-Mert így is van.

-Nem, ez tévedés. Az ember tetteivel, jobbá teheti a sorsát, és akkor, már nem igaz ez a gondolkodás. Sokan azt hiszik, hogy a halál a legrosszabb, és ennél rosszabb nincs. Ha pedig meghalnak, akkor már csak jobb lehet.

-Fogadjunk, hogy ez sem igaz.

-Hát, nem is.

-Véleményed szerint mi a legrosszabb?

-Egyedül meghalni. Mikor az embert senkise szereti.

-És ha valaki úgy hal meg, hogy még változtatni akart valamin, a többiek érdekében, ha nem akart meghalni, mert annak döntő szerepe volt, ahhoz mit szólsz?

-Azaz ember boldogan halhat meg, mert a többiek nem fognak rá haragudni, hisz megpróbált segíteni, és ő is ezt fogja érezni a szíve mélyén, hogy ő mindent megtett… de ennél többet már nem tehet.

-Még akkor is ha nagy teher van rajta?

-Akkor is, ha tényleg megtett mindent, amire képes volt.

-Érdekes elképzelés.

-Érdekes kérdés.

-És ha az egész világ sorsa azon az emberen áll?

-Ha nincs egyedül, ha van aki mindig mellette áll, aki segíti és sose hagyja el, és úgy bukik el, akkor se legyen szomorú, mert a sorson még tudnak változtatni az emberek, de a végzeten nem. Miért érdekelt ennyi minden?

-Semmi érdekes, csak elgondolkoztam egy könyvön, aminek a főhőse, egy szerencsétlen ember, mert ebbe a helyzetbe került.

-Egyáltalán nem szerencsétlen, hisz valami fontosat tehetett az életben, aminek nyoma marad.

-A könyvekben…

-Nem. A szívében, a lelkében, hogy segíteni akart. Mi lett a főhőssel?

-Azt senki se tudja.” Nem lehet igaz…

„Kedves Harry!

 Én is! Nem tudom mióta, de szeretlek!” Liana levele és Liana szavai… szereti…vagyis fontos valakinek.. nem hagyhatja cserben! Voldemort pont ezt várja el tőle! És ott vannak a barátai is… és a Rend tagjai… a diákok…a tanárok…Dumbledore…Hát nem! Sosem lesz olyan érzéketlen mint Voldemort! Ameddig az ereje bírja… ameddig egy cseppnyi élet vagy erő is van benne, ő harcolni fog! Ellene!

-Utolsó esélyed, hogy dönts! Csatlakozol, hogy hatalmas lehess, hogy mindened meglegyen, hogy megbosszuld mind azt amit elvettek tőled!!- Harry lassan felemelkedett. Óvatosan felállt. Az ájulás kerülgtette, de egyenesen Voldemort szemébe nézett. Most már mind a ketten látták a másik gondolatát.

-Rendben, igaz.- a három barátnak a lélegzete is elállt.

-Ho- hogy mondhat ilyet?- kérdezte végül Ron, de Voldemort arca nem tükrözött diadalmas győzelmet, viszont Harry arcán egy fanatikus és undok mosoly bújt meg.

-Megbosszulom!!! Adava Kedavra!- kiáltotta gyorsan Harry, épp úgy, ahogy Bellatrix elmondta neki hogyan kell. Élvezni akarta. Csakhogy a pálcából kitörő méregzöld színű csík nem Voldemort felé röppent, ahogyan azt mindenki elvárta volna, -s még maga Voldemort is meglepődött ezen- hanem iszonyatos sebességgel száguldott Bellatrix felé, majd eltalálta, s amaz holtan esett össze. Túl hirtelen érte ez a támadás. Harry örült… iszonyatosan… határtalanul boldogvolt és elmosolyodott.

-Tessék Sirius. Megbosszultalak.- motyogta alig hallhatóan, majd komoly, de egy gonosz mosollyal lappangó arccal Voldemortra emelte tekintetét. Amaz arca nem árult el semmit. Gondolatai egyáltalán nem voltak… Harry várt és csak várt.

-Ügyes vagy. Megölhetted az egyik leghűségesebb halálfalómat, de te is a sorsára jutsz Harry!- most először haragot, dühöt és valami furcsát érzett a fiú Voldemortban.

-Ő tanított meg. Azt kérdezte megtanítson? Nem válaszoltam, de most eljött az ideje a gyakorlásnak.- jött a válasz.

-Most… nem, nem. Előbb elmondod szépen azt a jóslatot.

-Nem.

-Nem hallottam.

-Azt mondtam nem!

-Ne légy bolond!

-Ha nem érti, olvassa le a számról! Azt mondtam SOHA!!!

-Crucio!- és Harry a földre vetette magát, majd elkezdett vonaglani, de iszonyat gyorsan…, de ez még nem volt elég…nem…úgy felordított mint még soha…”mikor Voldemort legutóbb csinálta vele ezt, akkor nem fájt ennyire, talán azóta fokozta a dühét…, de mivel? Csak nem? Az nem lehet!”- gondolta a fiú

-AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA!!!!!!!!!!!!!!- nem bírja tovább… mindjárt meghal, de mit számít, ha enyhül, de nem. Voldemortnak is volt esze, s abbahagyta, mert még tervei voltak a fiúval.

-Ennyi elég volt ízelítőnek? Hidd el, ez az egész nem éri meg. De te döntöttél így.- Harry még a földön fetrengett. Megszólalni sem tudott, nem hogy pálcát emelve átkot küldjön rá… ahhoz meg kéne tudnia mozdulni. A Sötét Nagyúr viszont nem pihent.- Viseld hát a következményeit! Crucio!- és a fiú ismét felordított, még hangosabban. Ezúttal nem kellet több ideig szenvednie, viszont rövidebb idő alatt többet szenvedett. A varázsló ismét abbahagyta.- És most elmondod szépen a jóslatot.- Harry válaszolt volna…tiltakozott volna, de hangja alig hallatszott, és egybeolvadt. A nagy csendben, éppen hogy érteni lehetett valami motyogást.

-Hmegloksemoha!- Voldemort arcán vigyor terült el. A fiú akaratlanul is remegett, mert még érezte az átok hatását.

-Nem mondtam egy szóval sem, hogy önszántadból kéne. Imperio! Mondd szépen a jóslatot!- „mondd ki…nyugodtan! Nem fog semmise történni!...Ne! Nem!!! Soha!! Nem mondhatod el!... hidd el attól megenyhülsz!... Nem!!!”

-Sha!

-Azt hiszem szükséged van még egy kis ösztönzésre! Crucio!- és így ment még vagy háromszor, mikor is Harry már teljesen elveszette az öntudatát. Csak annyit érzett, hogy mindene fáj…már nem tudta hol van, csak annyit tudott, hogy bármit megtenne, csak szűnne a fájdalom.

-Én ráérek! Imperio! Gyerünk!- „nem bírja tovább, miért ne mondhatná el? Azt sem tudja mit kell elmondania!”

-„Közeledik az Egyetlen, aki diadalmaskodhat a Sötét Nagyúr fölött…, azoknak születik, akik háromszor dacoltak vele, s a hetedik hónap halála szüli őt… A Sötét Nagyúr egyenrangúként jelöli meg, de benne olyan erő lakik, amit a Sötét Nagyúr nem ismer. És egyikük meghal a másik keze által, mert nem élhet az egyik, míg él a másik… Az Egyetlent, aki diadalmaskodhat a Sötét Nagyúr fölött, a hetedik hónap halála szüli…”

-Hát így… tudtam, hogy meg  jön az eszed. Mennyi szenvedéstől kímélted volna meg magadat… hát akkor, ifjú Potter, ideje véget vetnünk a fájdalmaknak melyek nem akarnak szűnni, vagy nem így gondolod? Hát persze, hogy nem! Nem is én fogok veled végezni! Lucius!- erre egy újabb hang hallatszott.

-Draco!- s a halálfalók közül kilépett Draco Malfoy. Arca falfehér volt.       

-Féregfark!- szólalt meg ismét a Nagyúr. Imént nevezett személy remegve kissé, összegörnyedve lépett elő.- Küldjetek rá egy nagyon- nagyon gonosz átkot! Gyerünk!- Féregfark és Draco Harry elé álltak ő szembenézett velük, de nem volt ereje hozzá, hogy felálljon.

-Potter, meg van az esélyed a védekezésre és a támadásra is. Mire vártok még?!- kezdett kijönni a béketűréséből…khkh…már ha volt egyáltalán neki…mindegy!

-Adava Kedavra!

-Exmemoriam!

-Protego!- hangzott egyszerre három hang, de ez utóbbi (Harryé) elég gyengén sikerült…és ez még elég enyhe kifejezés. Az átkok ugyan valamennyire visszapattantak, ami lássuk be, egy halálos átoknál eléggé szokatlan, lévén, hogy nem is lehet kivédeni, de Harry így is nekivágódott a falnak. Malfoy és Peter megtántorodtak, de nem estek el. Őket nagyon gyengén érte az átkuk. Legfeljebb egy óráig lehetnek olyan állapotban, hogy nem emlékszenek semmire. Az ő állapotuk pillanatnyilag senkit sem érdekelt, mert mindenki Harryt nézte, pontosabban imádkozott, hogy végre fűbe harapjon (vagy padlóba, ha jobban tetszik  ; )  ).

-Meghalt végre?- suttogta valaki alig hallhatóan, de Voldemort így is hallotta, s az a halálfaló aki ezt mondta, hamar a másvilágra került. Ebből is látszott, hogy a Sötét Nagyúr nagyon ideges volt. Az idegei pedig, kötélen táncoltak, de megőrizte „nyugalmát”. A fiú nem úgy tűnt mintha nagyon magához akart volna térni. Intett Luciusnak, aki kelletlenül ugyan, de kitapintotta Harry pulzusát, és ellenőrizte, hogy lélegzik- e, majd kelletlenül intett, hogy él.

-Rendben, ezúttal túlélte, bár kíváncsi leszek hogyan…- mosolyodott el Voldemort.- Lucius, nagyot csalódtam a fiadban! Egyelőre nem léphet be a halálfalóim közé, addig nem, míg nem bizonyított. Van még mit gyakorolnia. Féregfarkkal is lesz megbeszélni valóm. Monstro!

-Igen, Nagyuram?

-Térítsd magához Pottert!- adta ki a parancsot, majd hopponált –Bell