Harry tovább aludt, mert legfeljebb 1 óráig tarthatott az álom pedig a vége szép volt és Voldemort egy rövid ideig azt hiheti, hogy ő, Harry igenis meghalt Bellatrix Lestrange jóvoltából és mikor megtudja, hogy neki semmi baja hú de szeretné akkor látni az arcát annak a „félelmetes varázslónak. Persze fél tőle meg minden, de pillanatnyilag még maga Voldemort se tudta volna elrontani a kedvét. Ron kb. egy óra múlva jött be a szobába. Harry nem figyelt fel rá, csak aludt, de nem álmodott.

 Mikor reggel felébredt, barátja már nem volt sehol. Sőt, senki se volt a szobában. Megnézte az óráját, és kiderült, hogy legalább délig aludt. Felöltözött, bepakolta volna könyveit a táskájába, de olyan régen nem volt az óráin, hogy azt sem tudta milyen órájuk van ma, s hol van az órarendje. Szerencséjére Neville megint ott felejtette a sajátját, így megtudta nézni rajta. Éppen bepakolt, mikor eszébe jutott, hogy hova tette a sajátját. Elővette a Kviddics évszázadai című könyvéből és ledöbbenve vette észre, hogy órái még csak nem is egyeznek meg Neville óráival. Gyorsan pakolhatott ki, majd vissza néhányat. Ebéd után dupla jóslástan- na, erre se fog bemenni-, egy bájitaltan és egy sötét varázslatok kivédése óra volt hátra. Kicsit rontott a kedvén, hogy hosszú idő után megy először órára, és akkor is Pitonnal kellett először találkoznia! Ez hol igazságos?! Hol?! Nem rágódott tovább az élet kérdésein. Inkább lement ebédelni. Elsőnek érhetett le, hisz még nem ért véget az óra. Nem volt valami boldogító egyedül enni, de volt fél órája, hogy elolvassa a bájitaltankönyvének következő fejezetét, majd a SVK-t is. Persze azt inkább gyakorolta az előtte lévő két poháron. Azok egymásnak támadtak- mert így varázsolta el őket-, aztán egyszer szétrepítette őket egymástól, míg máskor igaz véletlenül, de felrobbantotta az egyiket, mikor a békítő bűbájt próbálgatta. Erre a másik pohár sírva fakadt, és elkezdtek potyogni a könnyei, amik lényegében tökléből álltak (az volt a pohár tartalma). Szóval, végül is sikerült kibékítenie őket, csak hát nem igazán a felrobbantás volt a cél ezek után megfogadta, hogy ezt egyelőre nem próbálja ki Ronon és Hermionén. Mikor végre sikerült megnyugtatnia, és visszavarázsolnia a szomorú poharat, inkább mást kezdett el gyakorolni. A lefegyverző bűbájt. Igaz ez már rutinból ment neki, de sose lehet biztos alapon, mégis gyakorolta. A bájitaltant kívülről tudta, de hogy miért, azt még mindig nem tudta. Vége lett az órának, s lassan diákok kezdtek szállingózni a terembe. Mindegyikük mosolyogva köszöntötte Harryt, aki valamennyire viszonozta. A lányok még fülig is pirultak. A Griffendél asztalnál már majdnem mindenki ott volt, mikor végre Ron és Hermione is megérkeztek. Ránéztek Harryre, akinek még mindig vidám hangulata volt, és összemosolyogtak.

-Végre megjöttetek!

-Mi órán voltunk!- méltatlankodott Ron.

-Hova készülsz azzal a táskával?- kérdezte félig gyanakodva, félig aggódva a lány.

-Szerintem órára. Bájitaltanra- húzta el a száját Harry.- Persze a dupla jóslástant kihagyom

-Ezt nem teheted!- tiltakozott Hermione, mire a két fiú elképedt.

-Szerinted menjen jóslástanra????- szólalt meg végül Ron.

-De hogy is! Az értelmetlen tantárgy! Nem is értem miért tanítják bár tényleg vannak igazi jóslatok, de általában csak a véletlenre építenek. Arra mondtam, hogy nem teheti, ami Dumbledore mondott.- és jelentőségteljesen ránézett Ronra, de Harry előbb értette mg a pillantást.

-Szóval szerintetek, annyira gyenge vagyok, hogy még a saját óráimra se tudok elmenni?- kérdezte nagyon halkan és viszonylag higgadtan.

-Nem, nem!- kezdte a védekezést Hermione.- Csak arra gondoltunk, hogy a tegnap esti dolgok után, mármint a két dolog után- itt elharapta.

-Ti ott voltatok az álmomban?

-Nem, dehogyis!- de a négy szempár mindent elárult.

-Értem, hát ennyire nem fogok elmenni én is az óráimra.- mondta Harry, majd felállt az asztaltól, és elindult kifelé az ajtón, de két barátja utána futott illetve kiáltott. Az ajtónál viszont Harry összeütközött Choval, akit ismét sikerült a leggyengébb pillanataiban elkapnia.

-Szia!- köszönt Harry, amit a lány viszonzott is, csak mikor a fiú tovább ment volna, akkor fogta meg a kezét és félre hívta. Mivel neki nem volt dupla jóslástana ráért. Ez arra is jó volt, hogy Ron és Hermione ne követhessék. Bementek egy üres terembe.

-Mit szerettél volna megbeszélni?- kérdezte a nagy némaságot megszüntetve Harry.

-Csak beszélgetni szerettem volna kettőnkről.- bökte ki végül a lány, de Harry szólásra nyitotta a száját, ezért gyorsan folytatta.- Kérlek ne vágj közbe, és hagyd, hogy had mondjam el végre, mert már…el kell mondanom. Légy szíves!

-Rendben.

-Először is, nagyon sajnálom, hogy tavaly annyiszor veszekedtünk, és persze, hogy elvittelek abba a kis kávéházba, de mikor veled voltam, úgy éreztem valamennyit visszakaptam Cedricből! Tudom, hogy hiba volt, de nem tudtam elfelejteni, annyira hiányzott! Persze mikor hirtelen rájöttem, hogy veled vagyok, akkor megijedtem. Tudom, hogy megcsókoltalak, de akkor is az Ő képe lebegett szemeim előtt. Annyira hiányzott, és én egyre jobban ragaszkodtam hozzád. Mikor végleg összevesztünk, nem tudtam mit csináljak. Annyira fájt, hogy téged is elveszítettelek, mert közben rájöttem, hogy szeretlek! De Michael megvigasztalt, és olyan kedves volt én pedig ismét elmenekültem, de ezúttal az ő karjai közé. De tudd, én mindig téged szerettelek! Mikor Cedrickel voltam, téged láttalak, ha veled voltam akkor Cedricet. Összevoltam zavarodva. Most már biztosra tudom, hogy szeretlek! Téged, és csakis téged! Vele pedig még a nyáron szakítottam! Hinned kell nekem!- mondta majdnem könnyes szemekkel. Közelebb lépett lassan a fiúhoz, hogy bebizonyítsa, de az nem engedett, és ettől a lány értetlenül nézett rá.

-Nézd, tavaly én is  így éreztem, de azóta történt néhány esemény

-Sirius Black meghalt, tudom, na és? Min változtat ez? Kettőnkről van szó!- a fiú kezdett mérges lenni, hisz azt várta volna, hogy ő megérti, mert ugyanolyan helyzetben vannak mind a ketten… ugyanakkor szíve elszorult, hogy ismét RÁ gondol, hogy miért kellett meghalnia, hogy ezt ismét felelevenítették, és ő nem tudott rajta segíteni, pedig a lehetőség ott volt, de ő nem merte

-Nekem igenis fontos volt, és ezek után nagyon megváltoztam, de az érzelmeimmel együtt minden összekavarodott majd jött egy újabb esemény és minden kezdett valamennyire helyre állni persze semmi sem lehetett többé ugyanaz és- nagyon mélyről kezdte felhúzni a szavakat. Onnan, ahová minden régi érzését elrejtette, hogy ne törhessenek elő, hogy múljanak el, hogy végre elfeledhesse őket, de most újra feltörni készültek. Ugyanakkor egy másik érzés, ami pillanatnyilag élesebb és erősebb volt mindennél, igazi hősként harcolt a szívéért és hősiesen védte.

-Te nem de hát kérlek!

-Nagyon sajnálom, de nem megy és jobbat érdemelsz aki megért téged és jobban tud értékelni.- a lány szemeiben összegyűltek a könnyek, de még nem potyogtak ki.

-Megértem és ha egyszer felkészültél akkor majd mondd el, hogy miért is rendben?

-Rendben- nem akarta bejelenteni neki, hogy másba szerelmes, és lényegében van barátnője.

-Akkor szia!- köszönt el Cho, és sietős léptekkel, alig figyelve Harry válaszára, kirohant a teremből. Ron és Hermione csak erre vártak, hogy megkereshessék Harryt, de egy ideig még tanakodtak. Chot nézték. Nem sírt, de nem is volt vidám olyan közömbösnek tűnhetett

-Szerinted

-Szerintem nem mondta meg neki.- jelentette ki határozottan a lány.- Ginny mit keres ott?

-Erre kíváncsi lennék!- annyit láttak, hogy Ginny félrehívta Chot, majd megbeszéltek valamit. Cho hálásan bólogatott, és mintha meg is esküdött volna, de miután visszatért az asztalukhoz, kitört belőle a sírás. Ginny is visszatért az asztalukhoz.

-Mit csináltál?- kérdezte hitetlenkedve ezúttal Hermione.

-Semmit csak megmondtam neki az igazat, hogy Harry miért nem fog vele járni és találkozni mármint értitek hogy

-De megígértük, hogy nem mondjuk el!

-Cho nem fogja! Megígérte, és a beleegyezésével átkot szórtam rá. Nem reménykedhetett az örökké valóságig! Neki is kell magánélet! Nem várhat mindig arra, hogy majdcsak kiheveri Sirius halálát

-Persze- duzzogott Hermione.

-Most mi van?- kérdezte Ron.

-Azt nem mondtam el neki, hogy te is szerelmes vagy Harrybe!- fakadt ki Ginny, mert megőrjítette ez a duzzogás.

-Köszi, ez igazán jól esett!

-Hermione szerelmes vagy Harrybe?!- akadt ki Ron is.

-Nem értem min húzod fel magad, mikor te pedig szerelmes vagy Hermionéba!  

-Ginny!!!!- kiáltotta most már egyszerre Ron is és Hermione is. Persze a nagyteremben mindenki premier plánban  nézte illetve hallgatta mindhármukat.

-Bocsi! De ha egyszer végre békén hagynátok, akkor nem lennék mindig kiakadva! Az persze tökéletes amit Hermione csinál, igaz Ron? Az persze hősies amit Harry csinál mindig, igaz Hermione?- időközben Harry úgy döntött beszél barátaival a dologról, hogy mit csináljanak, elvégre valami megoldást kell találni. Most ért vissza a nagyterembe, ahol mindenki a jelenetet nézte. Megállt az ajtóban táskával a vállán, és hallgatta a kioktató műsort.

-Szerinted mi vagyunk a hibásak?

-Az is biztos, hogy Harry nem miattam volt kiakadva és padlón mindig, hanem miattatok! Mert nem bírtok egymás mellett lenni egy percig sem anélkül, hogy ne veszekednétek. Mit gondoltok meddig lehet ezt elviselni?! Tessék! Az én idegeim eddig bírtak titeket. Nem értem, hogy bírt ki titeket évekig! Pedig ha jól tudom egyszer már megfogadtátok, hogy abbahagyjátok!

-Persze! Te vagy a megtestesült tökéletesség igaz?- vágott vissza Hermione.

-Te beszélsz?! Azok után, hogy először Krumot, majd Harryt veszed célba?!- kapcsolódott bele a beszélgetésbe Ron is.

-Nem mintha te tettél volna a piszkálásomon kívül egyetlen lépést is!!- fújtatott Hermione.

-Már megint veszekedtek!

-De te kezdted!

-Így van!

-Legalább ebben az egyben egyetértetek! Nem csoda, hogy Harry inkább egy mu…- ekkor elnémult, mint Ron és Hermione is. Sejtették, hogy ezt Harry csinálta és megfordultak, de már nem látták Harryt. Innentől kezdve egész nap szájzárral közlekedtek, mert nem mertek megkérni senkit a történtek után, hogy levegye róluk a rontást. Némán ballagtak vacsorázni egymás mellett, mikor megérkeztek a nagyterembe, minden szem rájuk szegeződött, legalábbis így érezték, s egy gyors hátraarccal szinte kimenekültek. Harry az asztalnál ült, és mikor meglátta távozó barátait, hirtelen felállt, és utánuk futott, egyébként pedig nem ment órákra, és nem találta senki egész nap. Valahogy azt is elérte, hogy a Tekergők Térképe nem mutatta sehol az ő nevét. Így ha barátai keresték volna, meg se találhatták volna. Kétszer el is indultak a keresésére, de mintha némán is veszekedtek volna. A vacsoránál pedig, Harry a semmiből tűnt fel. Barátai észrevették, s az ajtóban megvárták, karbatett kézzel. Majd némán meredtek rá, aztán Harry kérdőn tekintett rájuk.

-Nem tudunk beszélni, vagy nem emlékszel?- kérdezte Hermione, amin saját maga is meglepődött.

-Csak ennyit akartam.- Harry már sarkon fordult és ment volna fel a klubhelyiségükbe.- Jö…- fordult vissza barátaihoz, de azok ezt a mondatát nem hallották, és belevágtak.

-Azt már nem!!!- kiáltották egyszerre hárman és karonfogták a fiút, majd elráncigálták az ajtótól. A teremben sajnos még így is hallhatták őket, mert direkt csendben voltak.

-De…de…- tiltakozott a fiú, de Hermione pálcával elnémította.

-Hermione…ugye tudod, hogy ez nem fog összejönni?- kérdezte Harry átlagos hangon, mire mind a három gyerek elképedt.

-Ideje megbeszélnünk néhány dolgot.

-Például? Igazán elengedhettek, tudok állni és sétálni a saját lábaimon.

-Persze, aztán vagy összeesel, vagy másirányba mennél. Elég volt az egyedül létből, hallod? Ez nem normális dolog! És az sem, hogy minket kerülsz, de órára bezzeg bemennél.

-Kivéve jóslástanra.- mosolygott Ron, de Hermione egy dühös pillantást vetett rá, amiért kezdi elhülyéskedni a dolgokat.   

-Nézzétek,- kezdte Harry és megállt.- Nekem semmi bajom. Titeket kell félteni, mert az utóbbi időben egyre furcsábbak kezdtek lenni. Azt tudjátok, hogy nekem mi a bajom, de én nem tudom, hogy nektek mi. Szóval?

-Semmi…- habozott Ginny.

-Nem tudtok hazudni.                                                                                                                     

-És mi óta vagy te ilyen szakértő?- kérdezte Hermione, mire a másik három ránézett.- Jó… nem volt jó kérdés… jól van na!- elkezdtek mosolyogni, mert ez nem volt jellemző Hermionéra.

-Akkor felmegyünk?- kérdezte Harry.

-Hova?- kérdezett vissza Ron.

-Klubhelyiség?- találgatott Ginny, de Hermione megrázta a fejét.

-Akkor menjünk a szokásos helyre.- vont vállat Ron.

-Rendben.- helyeseltek a többiek. Még hallható volt, hogy Ron nagy lelkesen mesélt valamit Harrynek, amin elkezdtek nevetni, s a két lány pedig halkan suttogott valamit.

-Komolyan?- kételkedett Harry.

-Igen. Megfogta azt a bazi vastag könyvet, és pofonvágta vele.

-És tényleg kiterült?

-Igen…- válaszolta levegőért kapkodva Ron.

-Hát az se volt semmi, hogy…

-Jaj, fiúk…

-Nem tudtok egyszer komolyak lenni?- mosolyogtak a lányok, mert majdnem elnevették magukat.

-Hermione,- kezdte Ron.- Ha láttad volna akkor az arckifejezésed…szerintem te jobban sajnáltad a könyvet.

-Mindenesetre kár érte…- Hermione válaszán már mindegyikük elnevette magát.- Nehogy azt hidd, hogy te értelmesebb képet vágtál. Szerintem fel se fogtad, hogy mi történt. Szegény könyv.- Ron nem vágott vissza, mert még nem jutott levegőhöz.

-Az ikreknek biztosan jobban menne az üzlet, ha lenne egy ilyen vízkilövő micsodájuk…- mondta végül válaszként a fiú.

-Lehet…, de szerintem értelmetlen… sosem értettem, hogy minek brutalitásra tanítani a gyerekeket.

-Hermione ebben tényleg nincs semmi brutalitás.- vitatkozott Harry.

-Így van.- helyeselt Ginny.- a lány megvonta a vállát.

-Váltsunk témát, mert Ron mindjárt megfullad.- Mikor ránéztek az említettre, menten röhögő görcsöt kaptak.

-Szerintem ráérünk megbeszélni…-kezdte Harry.

-Nem, van amit muszáj megbeszélnünk. Ennyit még az évek alatt sem titkoltunk el egymás elől.- itt mindenki a másikra nézett. Hermione Harryre, Harry Ronra, Ron Ginnyre, Ginny pedig Hermionéra.

-Muszáj ma?- próbálkozott a fiú.

-Miért?- jött a három kérdés, és ismét megálltak, majd Harryre meredtek.

-Nem szóltam.

-Na azért.- hangzott Hermione szájából, s ő és Ginny tovább haladtak, de Harry és Ron egymásra néztek. Inkább a lányok akarták megbeszélni a dolgokat, mint ők. Szinte egyszerre bólintottak, majd óvatos léptekkel, megfordultak az ellenkező irányba. Elkezdtek futni, s a lányok utánuk, de nem érték őket egyhamar után.

-Hé! Ne süllyedjünk vissza óvodás szintre!- kiáltotta Hermione a semmibe, mert a fiúk eltűntek.- Ezek hova tűntek.

-Hermione, nálam van a térkép.

-Akkor nézzük meg!

-Én nem tudom, hogy hogyan működik.

-Én se nagyon…illetve nem akarom ezt mondani…

-Pedig csak te tudod kettőnk közül.

-Rendben, add ide!- sóhajtotta. Hozzá érintette a pálcáját, majd suttogott valamit, de mintha a térkép nem hallotta volna.

-Tessék? Ezt te komolyan gondoltad? Szerintem még a térkép sem hallotta.

-Szerinted él?

-Átvitt értelemben.

-Jaj… mindig összekeverem a kettőt…

-Milyen kettőt.

-Hát a megjelenítést és az eltűntetést. Csak az eltűntetése jut eszembe…

-Vagy csak nem akarod kimondani…

-Nem, tényleg elfelejtettem.

-Ez nem megszokott dolog nálad.- motyogta.

-Ott vannak!- kiáltott fel hirtelen a másik.

- Várjatok! Hogyan működik?- Harry megállt, és odasétált. Hozzá érintette a pálcáját, majd suttogva beszélt.

-Esküszöm, hogy rosszban sántikálok!- ekkor megjelent a Roxfort teljes térképe.

-Köszi!- mondták hálásan a lányok.- Várunk egy 3 percet. Addig van előnyötök.

-Még ne induljon el! Hol van Ron?

-Hát… a klubhelyiségünk felé tart…

-De…- Harry szemügyre vette a lapot.- Ez nem a miénk! A mardekár klubhelyisége felé tart!

-Ti is látjátok, hogy kikkel fog összefutni mindjárt?

-Malfoy!- kapta a szája elé a kezét Ginny.

-Vele van egy rendezetlen számlám.

-Ezt nem most akarjátok elintézni, ugye?- kérdezte nyomatékosan, aggódva Hermione.

-Nem, egyenlőre csak azt szeretném elérni, hogy ne fussanak össze!

-Csináljunk valamit!- toporzékolt Ginny.

-De mit?! Nem tudjuk utolérni! Hacsak…- a két lány Harryre nézett.

-Ne nézzetek így rám!

-Te is segíteni akarsz Ronnak, nem?

-De…

-Akkor?

-Csinálj valamit!

-Mégis mit?!

-Honnan tudjam! Nem fedeztél fel valami újdonságot, pont most?!

-Hát…

-Tessék… már megint nem mondtál el valamit!- csapta össze tenyerét Hermione.

-Csak ma fedeztem fel…

-Nem érdekel mi az! Csak csináld és kész!

-Rendben!- sóhajtotta a fiú. Becsukta szemét, és elkezdett koncentrálni. A két lány alig bírta kivárni a végeredményt. Ekkor Harryből hatalmas fényesség tört ki, majd elkezdett összemenni. Egyre szőrösebb lett. A lányoknak a fényesség miatt elkellett takarniuk a szemüket. A fény pedig az egész folyosót, majd lassan az egész épületet bevilágította. A nagyterem folyosóján álltak, ezért még a teremben levő embereknek is be kellett csukniuk a szemüket. Amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan vonult is el. Hermione és Ginny kereste Harryt, majd lenéztek, ahol meglátták a már ismert fekete macskát melynek a farka vége egy kicsit szürkés volt.

-Ez nem… nem lehet igaz!!!- ámuldozott Ginny.

-De hogyan? Ezt még te sem tanulhattad meg!

-Ez nem animágia!- szólalt meg a macska.

-Most hogyan tudsz beszélni? A múltkor nem ment.

-Egész idő alatt ezt gyakoroltam.

-Erről jut eszembe, hogy ma láttam egy hatalmas fényt.

-Idővel meg lehet oldani, hogy ne kelljen hozzá.

-Mindent el kell mesélned, de most használjuk ki, hogy még egy kicsit kábultak, és spurizz!

-Majd találkozunk!- mondta Harry, és hatalmas sebességgel elfutott. Mancsai nem vertek nagy zajt. Nagyon pici volt. Tényleg! Mint egy kis cica! Hamar odaért. Draco éppen kiszúrta Ront, aki még nem vette észre. Malfoy szája lassan mosolyra húzódott, de ekkor jött Harry a képbe. Odarohant Ronhoz, és suttogott neki valamit, mire a fiú elkezdett visszafelé futni. A múltra tekintve, nem volt tanácsos találkoznia Malfoyjal, mert az valamiért gyökeresen megváltozott. Viszonylag hamar visszaértek a két lányhoz.

-Jaj, úgy örülök, hogy időben odaértél!- sóhajtott megnyugodva Hermione.

-Harry? De hát… hogyan… a múltkor az rendben volt, de… ez???? És miért nem szarvas akkor már?

-Nem t’om, de ez nem animágia… csak azt akartam…, de nem jött össze…- válaszolta a macska, amire Ginny elnevette magát. A másik három gyerek kérdőn nézett rá.

-Olyan furcsa, hogy egy macskával beszélünk!- nagyon halkan beszélt, mert alig bírta kipréselni ezeket a szavakat magából.

-Ez igaz.- helyeselt a macska.

-Nem tudnál inkább nyávogni?- kérdezte Ron.- Tényleg eléggé nevetséges, ahogyan beszélsz. Furcsa hangon.

-Ha te is macska lennél, te sem tudnál másképpen.- morogta a macska egy dorombolás közepette. Erre Ginnyből tényleg kitört a nevetés.- Igazán köszönöm. Mindegy… pedig örültem, hogy sikerült megtanulnom beszélni, mau!

-Gyerünk fel a… tudjátok hova!

-Ott hagytam a könyvem!

-Nyau- nyau!

-Ezt igennek vegyük!- a macska nem válaszolt, csak elindult felfelé.

-Ne ilyen gyorsan!

-Ez felér egy tesiórával.- panaszkodott Hermione.

-Ccccccc……gyere vissza!!! Ne siess!- felértek a Szükség szobájába.

-Akkor…el…mondod…?- kérdezte Hermione kissé lihegve. Látszólag a macskának meg se kottyant ez a kis táv. Hirtelen változott vissza Harryvé, de ehhez nem kapcsolódott semmi fény.

-Egyébnyáunt…- elharapta a mondatot.- Bocsányaut!

-Azt hiszem nem tesz jót, hogy kevered a macskák és az emberek nyelvét.- vélekedett Ginny, vérvörös fejjel.

-Szerinytem, ebben nyincsen semmáu vicces!- vágott vissza sértődötten Harry.

-Azt hiszem most nem alkalmas veled beszélgetni, mert … eléggé…khkh…hát…gyakorolnod kéne a beszédet…

-Miáura gonydoltábrr? Nya jó, jehet bennye valyami.

-Akkor mennyünk le… bocsánat…kezdem átvenni…- nevetett Ron.

-Jent hagytyam a tyáskáumat! Levjön valakiii?

-Te… most macska nyelvvel vagy valami mással kevered?

-Mindannyian lemegyünk, csakhogy ne kelljen senkivel beszélned!- avatkozott a beszélgetésbe Hermione.- Ezt senki se tudhatja meg.

-Ejjet érnyünk!

-Siessünk!

-Nyau!

-Harry, nyugi!

-Ezért nyem akajtamau… de minydety.

-Köszi, hogy szóltál!- köszönte meg egy kicsit elkésve Ron. Gyorsabban értek le mint föl… ki tudja miért… ; ) A nagyteremben még javában vacsoráztak a diákok, és beszélgetéssel álcázták, hogy nem figyelnek rájuk. Hermione végig Harry mellet ment, míg Ron és Ginny kint megvárták őket. A fiú felvette táskáját. Majdnem minden rendben ment, míg Neville meg nem szólította.

-Harry, már jobban vagy.

-Igen, köszöni szépen.- szólalt meg a fiú helyett Hermione. Neville ezt eléggé furcsálta, de ráhagyta a lányra.

-Miért nem jársz az órákra? Alig lehet találkozni veled.

-Hát, gyengélkedett… és nem volt jól… azt tanácsolták neki, hogy pihenjen… bocsáss meg Neville, de most mennünk kell. Szia! További jó étvágyat!- Harry nem szólalt meg csak integetett a fiúnak.

-Sziasztok…- Harry és Hermione sietős léptekkel akartak távozni, de majdnem beleütköztek Dumbledore professzorba.

-Elnézést!- kért bocsánatot a lány.

- Semmi baj!- mosolygott az igazgató.- Beszélhetnék Harryvel?

-Tetszik tudni… eléggé… fáradt. Éppen a klubhelyiségbe indultunk… csak lent hagyta a táskáját…

-Rövid leszek megígérem.- a két gyerek egymásra néztek. Ron és Ginny is odamentek.

-Tényleg nagyon fáradt.

-Igen.- helyeselt Ron.

-Nem fogom kifárasztani, csak néhány dolgot szeretnék megbeszélni vele.

-Rendben…- válaszolta Hermione.

-Négyszemközt, ha megbocsátotok.

-Értettük…- a három barát elköszönt és otthagyták Harryt, bíztató gondolatokkal. Szegény fiú nem tudta mit tegyen.

-Ha felfáradnál a dolgozószobámba…- a fiú bólintott. „Legalább ne mindenki előtt derüljön ki!”- gondolta kínjában. –Nem kell aggódnod, csak az óráiddal kapcsolatban szeretnék veled elbeszélgetni.- mosolygott, mintha sejtett volna valamit, de Harrynek az is elég volt per pillanat, ha meg kellett szólalnia. Felértek. Dumbledore leült Harryvel szemben.

-Kérsz valamit?- ha most a fiú megrázza a fejét, az illetlenség lett volna, vagy azt sugallta volna, hogy fél. Mondjuk ez utóbbi lett  volna a teljes igazság.

-Nem… köszönöm…- ezeket a szavakat eléggé gyanús lassúsággal mondta ki.

-Tényleg fáradt lehetsz. Ezek szerint még nem készültél fel rá, hogy folytasd a tanulmányaidat…

-Gye!- kiáltotta hirtelen Harry. Elvörösödött. Nem akarta elszólni magát, mégis sikerült! Most mitévő legyen? Nem mondhatja el…, de az igazgató kedvesen elmosolyodott.

-Mondd csak el nyugodtan, hogy mi történt ma és tegnap. Az egyik dolog tehát természetesen az álom.- Tessék! Sikeresen csőbe húzták! Sejthette volna!

-Öny mutyatta meg nyekik azs ájmáum?- nyekegte a fiú. Az igazgató bólintott.

-Így akartalak megkímélni, hogy el kelljen mondanod. Úgy gondoltam, hogy baj lehet. És nem is tévedtem, igaz?

-Nyem.

-Ugye tudod, hogy tegnap meg is halhattatok volna?- kérdezte komolyabban.

-Igeny.- nem értette, hogy miért kellett ezt mondania! Kivételesen nem ő tehetett róla! Nem akart aludni! Az tagadhatatlan, hogy hiányzott neki Liana, de… ez látszott rajta… biztosan az érzelmeit használták ki!

-Remélem ilyen nem történik meg a közeljövőben.- miért akarja rá kenni?! NEM- Ő- AKARTA!!! Így dühöngött és füstölgött magában. Egyre idegesebb lett, de mintha az igazgató ezzel le is zárta a témát. „ Hogy teheti ezt?! Elkezdi és nem fejezi be?! Ráadásul megint rá akarja fogni, hogy ő a hibás!!! Ez nem igazságos! Nem baj, ezt még elnézi neki…”

-A másik dolog természetesen a mai napra vonatkozik. Tehát van egy új képességed. Kérlek, hogy mesélj el mindent.- „De ő nem akarja! Semmi köze hozzá senkinek! Dumbledore- nak aztán végképp nincs! Hogyan képzelheti, hogy megbocsátott neki mindent?! Azok után, hogy eltitkolt előle annyi mindent! Ha elmondja a jóslatot… ha megmondja mi van ott… ha nem fél tőle, Harrytől, ha nem inkább megvédi vagy foglalkozik vele, akkor nem ment volna oda és Sirius még mindig élne! Azt már nem! Elég volt ebből! Nem mondja el!”

-Látom, nem készültél fel rá, bár megjegyzem, hogy könnyítenél magadon. Az óráidra nyugodtan járhatsz. Jó éjszakát, Harry és szebb álmokat.

-Köszönöm. Viszontlátásra!- Harry kilépett a folyosóra, de ott elkezdte a falba verni a fejét. „Miért nem mondta el?! Ha nem bízik Dumbledore- ban, és nem bízik a barátaiban, akkor kiben bízzon?! Talán az ellenségeiben, mondjuk Malfoyban vagy Pitonban… igaz, hogy a professzor az ő oldalukon áll, de Harry akkor se bízik meg benne… de talán mégis… - ez annyira ironikus!” Lassan haladt felfelé. Egyedül akart lenni, gondolkodni akart a dolgokon… mindent megoldani vagy mindennek véget vetni. Végül is nem a klubhelyiségükbe, hanem a Szükség szobájába ment. Ott egyedül lehet…, de valóban erre van szüksége…? Vagy el kellene mondania valakinek? Mondjuk kinek? Ki az, aki megérti? Mondjuk Piton? Ez akkor is nevetségesen hangzik, ha nem gondolta komolyan. Persze… csakis! Perselus Piton pátyolgatni fogja, megérteni és vigyázni a kis Harry Potterre! Na jó, inkább hagyja ezt a témát… de akkor ki? Lianat inkább békén hagyja… habár a lánynak is szüksége lehet rá, de akkor mégis mit csináljon?! Rendben… meg kell próbálnia… A függöny alatt ült mint mindig, s most is elaludt. Mikor kinyitotta a szemét, a lány ott feküdt a mellette levő szobájában… illetve mégsem… ez inkább egy kórházra hasonlított. Odarohant hozzá, de az még nem kelt fel. Ekkor jobban szemügyre vette a lányt. Annak beteges külseje volt, de… ami a legfurcsább volt…, hogy fekete és hosszú haja volt. Nyoma sem volt a régi frizurájának. Megpróbálta felkelteni.

-Liana!- az lassan elkezdte kinyitni szemeit. Mikor kinyitotta mélybarna szemeit, akkor lepődött meg a fiú igazán. A lány vagy iszonyatosan fáradt volt… vagy valami nagy baj történt, aminek hatására a lány nem bírta abbahagyni a sírást. (megjegyzem: újra akadt közönségük, mégpedig Ron, Ginny, Hermione, Piton és az igazgató személyében. Erre azért volt szükség, mert ha Harry nem mondja el nekik mi történt, akkor nincs mit tenni valahonnan meg kellett tudniuk, csakhogy segíteni tudjanak neki. Ráadásul Dumbledore nem tudta tájékoztatni a Rend tagjait mindenről, persze nem is kellett mindenről, de ezzel  Piton lett megbízva. Én Harryt is és Pitont is sajnálom ezért.)- Mi történt?- kérdezte végül Harry.

-Semmi…- válaszolta a lány, de nem bírt a szemébe nézni.

-Liana.- a lány  lassan Harryre emelte tekintetét. Szemei mélységes szomorúságot sugároztak. Belenézett Harry szemébe. Szinte lehetetlen volt hazudni ennek a kedves szempárnak… amelyik mindig aggódik érte.

-Tényleg semmi…- mondta a szempárnak. Csettintett egyet, s hálóinge helyett egy fekete nadrág és egy fekete fölső lett rajta. (nagyon ment neki az álombéli varázslás) Fekete sportcipőben. Mélységesen fekete haja kieresztve , kifésülve lógott le a lány derekáig. Még így is szép volt, pedig iszonyatosan komor, kétségbeesett, és szívszorító látványt nyújtott. Levette tekintetét Harryről, és helyette a földet nézte, majd az asztalához lépett. Az asztal mellett, egész kis konyhai felszerelés termett.

-Kérsz valamit?- kérdezte végül.- Van chips, egy csomó ropi… innivaló…

-Nem, köszönyöm.- a lány keze megállt a szekrény fogantyúján. Véletlen nyelvbotlásnak tartotta, és kinyitotta a szekrényt. Beindult egy zene is.

-Ez mi?

-Bocsi, ez csak a kedvenc számom. A Titanic zenéje. Gondolom nem ismered.

-De, kivételesen van valami amit én is ismerek. Csak régen nem hallottam… sőt igazság szerint sose hallottam.

-Tényleg nem kérsz?- váltott témát hirtelen.- Főzök én kávét is, vagy teát…

-Rendben, egy csésze kávét.- a fiú nem volt se vidám, se nyugodt. Egész végig a lányt nézte. Figyelte minden mozdulatát. A lány kezei remegtek mikor vizet töltött a kávéfőzőbe… mikor a kávét rakta bele… majd készen lett. Két csészébe töltötte ki valamennyit, s megindult az asztalhoz, de közben kezei iszonyatosan elkezdtek remegni, de nem ejthette el, mert előtte, elájulva esett össze. Harry mintha csak ezt várta volna. Egy ágyat varázsolt oda, s arra fektette rá a lányt, aztán várt. Az lassan magához is tért.

-Elnézést, egy kicsit fáradt vagyok, me…- magyarázkodott, de mikor a tekintete találkozott Harryével, nem tudta elkapni. Leragadt. Nem volt számára menekvés. Szemeiben hatalmas kövér könnycseppek gyűltek össze, és folytak végig lassan, nagyon lassan az arcán.

-Elmondod?- kérdezte a fiú megértően, de a lány válasz helyett a nyakába borult és ott kezdett el zokogni. Szakadozva beszélt.

-Meghaltak… megölte őket… ma délután… az iskola előtt…

-Ott voltál?

-Nem tudom…

-Hogy- hogy nem tudod?

- Szerintem ott voltam, de nem emlékszem semmire, csak annyira, hogy bejön Velmen tanárnő a szobámba… és közli a hírt… Közli, hogy meghaltak, hogy meggyilkolták őket… és hogy egy csuklyás férfit láttak elmenni… gonosz kacajt hallatott… és én nem voltam ott!

- Most már nem tehetsz semmit.

- Nekem kellett volna meghalnom! Nem nekik!- a fiú most már végképp nem értette a lányt… mondjuk annyira igen, hogy ő is inkább meghalt volna, csak Sirius élt volna még… de nem akart ismét rá gondolni…, hogy megint eszébe jusson minden… a bosszú…

- Miért?

- Én megérdemeltem volna, de ők nem! Te nem tudod mi volt régen… de ők mindent megbocsátottak… valamiért…

- Akkor mondd el, és majd tudni fogom.- Liana válasz helyett csak tett egy mozdulatot, amitől ismét megelevenedett egy emléke.

Egy kb. egy évvel fiatalabb lány lehetett… nem… az maga Liana volt… fekete haja volt, fekete cipőben volt, és fekete koktél ruhában. Haja a válláig érhetett, de most fel volt tűzve. Szomorúnak látszott. Egy hatalmas tónál állt. Egy szál vörös rózsát tartott a kezében… Ránézett és két  könnycseppe hullott a virágra. Szívére szorította a szál virágot. Elhomályosult a kép. Az emlék Liana emlékezett vissza. „Egyiptomban voltak. Rajta egy fehér kalap, fehér top és egy fehér nadrág volt. Haja teljesen szőke volt, míg szemei akkor is barnák voltak. Nem volt olyan vonzó és szép mint most. Arca szeplős volt és szemüveget viselt. Egy piramis előtt állt egy barátjával, s emberekkel, akik a felszerelésüket cipelték. A piramisnak az egyik oldala derékszögű volt a három közül. A fiúnak fekete haja volt és feltűnően magas volt. Nem nézett ki rosszul, de Harry jobban nézett ki ebben a korában, legalábbis így összehasonlítva. Mindannyian egy eddig fel nem fedezett piramis előtt álltak. A piramis pedig egy kisebb, de nagyon gyors folyású folyó mellett lett felépítve. A folyó mint egy szigetet, úgy folyta körbe. A lány máris az utat kezdte keresni, hogy hogyan lehetne alatta átjutni.

-Mi a baj Lara Croft? Nem találod a kiutat?

-Ha –ha- ha. Valaki most nagyon vicceset mondott. Mondd csak Eric.

-Mit?

-Nem szállnál le a nevemről? Ezredszerre sem én neveztem el magam Laranak!

-Csak a Croft hiányzott. Én nem is gúnyolódtam.

-Tényleg… véletlenül sem! Már csak azt sajnálom, hogy nem vagyok Lara Croft. Ugye ezt kellene sajnálnom? Vagy azt sajnáljam, hogy egy hülyével hozott össze a sors?

-Azt sajnálsz amit akarsz, Miss. Croft!

-Leges legutoljára mondom el a nevemet! Lara Elizabeth Megan!Ha most sem tudod megjegyezni, beíratlak egy fogyatékos kórházba. Hidd el szívesen fogadnak majd!

-Legyen ahogy akarja, Tomb Raider.

-Te, én esküszöm, hogy megfojtalak!

-Jól van! Nem kell rögtön felhúzni magad, Liz!

-Köszönöm!- csapta össze a tenyerét a lány, de ebben a pillanatban, egy csapóajtó nyílt meg alatta, és ő belezuhant.- Aaaaaaaaaaaaaaaaa!!!!

-Lara!!!!- Eric odarohant a csapóajtóhoz.

-Jól vagyok!!!- hangzott nagyon mélyről.

-Hol vagy?

-Lent!!!

-Ezt valamiből gondoltam, de úgy mégis, tájold be! Van valamilyen hieroglifa?

-Gyere le és megtudod!

-Nem férek be!

-Néha utálom, hogy ennyire sovány vagyok!

-Pedig nem árt egy régésznek… egyébként mire estél rá?

-Semmire! Kapaszkodok, egy ágba! Még szerencse, hogy átnőtte magát. Nálam van az öngyújtóm?

-Remélem, mert nem tudnád elkapni!

-Minden rendben, nálam van.- meggyújtotta.- Vagy mégsem…

-Miért?

-Ezt az esést nem lehet túl élni! De megpróbálok lemászni a falon! Azt hiszem van lent egy folyosó!

-Rendben, de légy óvatos!

-Egyelőre nem áll szándékomban meghalni!- hangzott egy dühös felelet.

-A walkie- talkie nálad van?

-Igen! Lemegyek! Aaaaaaaaaaaaaa!!!!!!!!- egy hatalmas hosszú kétségbeesett sikítás.

-Mi az?- semmi válasz, csak egy puffanás.- Lara!!!- semmi.- Lara, kérlek válaszolj!!!- harmadszorra sem érkezik válasz. A fiú kezd belegondolni, hogy mi történhetett.- Az nem lehet…- bizonygatja magának.- Lara!!!- folytatja. Még nem adhatja fel.- Lara Croft!!!!

-Megmondtam, hogy ne hívj így!- hangzik a walkie- talkieban.

-Azt hittem, hogy ott hagytad a fogad!-  sóhajtott a fiú.

-Azt nem, de a kesztyűmet igen… és a kalapomat is.

-Azokért nem kár.

-A kedvenc felszerelésem volt! Jössz nekem eggyel!

-Én kértem, hogy ess le?

-Te akartad, hogy tovább haladjak! Au…

-Mi történt?

-Semmi, csak az eséstől eltörtem néhány bordám…

-Ez neked semmi?! Azonnal gyere vissza! Hallod?!