Korábban kelt fel, de ezúttal legalább az órarendje megvolt. Rekord sebességgel öltözött fel és pakolt össze mindent ami kellhetett neki. Még így is maradt rengeteg ideje. Lemenjen a nagyterembe vagy ne menjen… ez itt a kérdés… inkább lemegy.

Szinte üres volt a terem… legalábbis nem látta azt a valakit… leült az asztalhoz. Elkezdett matatni a táskájában, mire talált is valamit. Nem egy könyv volt, de annál sokkal többet ért. Egy arany galleon volt. Nem egy átlagos, hanem egy különleges. Az a bizonyos arany galleon, melyet tavaly használtak a DS edzések titokban tartása érdekében. Próba képpen, beírt egy számára szabad dátumot, mert kíváncsi volt, hogy ki őrizte meg, s ki szeretne járni tovább. Végül is ő is élvezte, s ahogyan Liana mondta, hülyeség visszavonultan élni… más is vesztette már el a szeretteit… mint Luna…, de ő nem Siriust vesztette Harry őt, és ez egészen más! A kettő nem ugyanaz! Bár ő pedig nem ismerte Luna anyukáját… és a lány számára biztos sokat jelenthetett… hogy lehet olyan hülye, hogy azt gondolja, csak neki fájhat minden… Liana most vesztette el a szüleit… és mégsem idegroncs… bár a kórlapján idegösszeroppanással hozták be… biztos azután törte el a lábát… ha egyáltalán eltörte valamelyiket is. Túl kell tennie magát Siriuson! Ha Sirius élne, biztos nem akarná, hogy Harry így visszahúzódva éljen, önként. Biztosan bíztatná, hogy menjen közösségbe… hogy szórakozzon a barátaival… elmondaná, hogy úgy kviddicsezik mint az apja… hogy James mindig felborzolta a haját, ha Lily arra járt… akaratlanul is elmosolyodott, ha arra gondolt, hogy apja  hogyan játszhatta az eszét anyja előtt… azt tanácsolná neki, hogy lazítson egy kicsit, de legyen óvatos… ne rágódjon a dolgokon és próbálja meg magát túl tenni rajtuk… ezt is fogja tenni. A lelkében még él a keresztapja, s ameddig emlékszik rá, élni is fog! Ha nem beszélhet vele az még nem is olyan borzalmas mintha nem emlékezhetne rá… soha többé… túl fogja hát tenni magát a történteken. Ez egy eldöntött tény. Ideje volt bőven, s elkezdett körmölni egy levelet, Liananak. Mikor befejezte, felment a bagolyházba Hedvighez, hogy a lábára kötve a levelet, végig nézze, ahogy a bagoly gondok nélkül, boldogan és szabadon elrepül. A lépcsőket nyugodtan szelte visszafelé. Mikor leért a nagyterembe… pontosabban a nagyterem elé… Hermione és Ron félrehívták. Suttogva kezdtek el beszélni.

-Harry, igaz?

-Mi?- kérdezte értetlenül.

-Hát a ma reggeli…- folytatta a lány. Hangján hallatszott, hogy futottak. Ron még mindig lihegett. Valószínűleg Hermione után kellett futnia.

-Ja az…- kapcsolt Harry.

-Igen az! Mondd már!

-Hát…

-Na?

-Gondoltam először várni kéne, hogy kik akarják…

-Ezt te sem gondolhatod komolyan!- nézett rá Ron.

-Miért?

-Mert mindenki aki lejött reggelizni, idejött hozzánk, és megkérdezte!- mesélte Hermione mosolyogva és büszkén.- Persze nem tudhattuk biztosra… de most már az! Úgy örülök, hogy rászántad magad! Hidd el mindenkit érdekel... kivéve…

-Kivéve… kit?

-Chot.

-Chot? De hát miért?

-Találkoztunk vele, de amióta Ginnytől megtudta az igazságot, hát… még többet sír mint tavaly és nem áll szóba senkivel sem. Néha válaszol a tanároknak..., de azt se mindig… persze ez nem a te gondod… csak úgy mondtam…

-Miután tavaly csak úgy lelépett Cornerrel, szerintem nem kéne így kiakadnia.- mondta Ron, aki még mindig haragudott a fiúra, amiért az tetszett Ginnynek és járt is vele. Ugyanakkor Hermione elhallgattatta egy szúrós tekintettel.

-Cho azért vigasztalódott vele, mert Harryvel szakítottak.

-Nem is jártunk. Annyit veszekedtünk…

-Talán nem lettetek egymásnak teremtve. Ronnak igaza volt, hozzád egy vidámabb lány illik.- és szemében kíváncsi fény csillant.

-Hermione, nem fogok mesélni.

-Nem is vártam el… csak megjegyeztem…- magyarázkodott.

-Ja, mint amikor a jegyeinket próbálja kideríteni, ha nem mondjuk el neki vagy nem láthatja.- súgta oda Harrynek Ron. Szerencséjükre Hermione nem hallotta, mert más valakit figyelt. Egy kedvesnek látszó, jóképű varázsló sétált be a nagykapun. McGalagony üdvözölte, s úgy tűnt Dumbledorehoz vezeti. A varázsló csak 1 évvel lehetett idősebb náluk, szóval még diák lehetett. Magas volt, szőkésbarna hajú, szemei kékeszöldesek voltak, s tekintete tiszta volt. A lány nem bírta levenni róla a tekintetét, csak mikor eltűnt a látóhatárból.

-Vajon ki lehetett…?

-Remélem nem új diák. Ahogy elnézem olyan mint…- elharapta a mondatát. Inkább nem mondta ki Cedric nevét, mert nem akart Harryben emléket ébreszteni.

-Lehet, bár szerintem diák.- vélekedett Harry.

-Mindenesetre Hermionénak nagyon tetszik.- a lány rájuk nézett és elpirult.

-És ha igen? Az még nem baj!

-Szerintem menjünk reggelizni! Én már farkaséhes vagyok.

-Mintha te nem lennél mindig az!

-Közben elmesélhetitek, hogy ki az sötétvarázslatok kivédése tanárunk.

-Tényleg! Te nem is tudod!

-Nem igazán.

-Majd elmeséljük, de először indítsuk be a láncot a DS tagok között!- bementek enni, közben elindították a láncot, mely kb. 10 perc alatt elterjedt. A baj csak ott kezdődött, hogy nem csak a DS tagok akartak járni. Csatlakozhattak ugyan a DS tagokhoz, de mégis minek ha ők még nem tudták azt a sok átkot amit a többiek tavaly már megtanultak. Ekkor jutott eszébe a fiúnak amit Dumbledore mondott. Szeretné, ha Harry továbbra is tartana nyilvános önvédelmi edzéseket. Mindenkit megnyugtatott, barátai segítségével. Úgy tervezte, hogy lenne egy általános edzés és egy külön edzés a DS tagoknak.

-Na, elmesélitek?- kérdezte Harry lekváros piritósa felett.   

-Persze.- és Hermione elkezdte mesélni.- Szóval, a tanár még nem érkezett meg, mert állítólag háborúk miatt ne tud eljutni ide. Csak a második félévtől lesz sötétvarázslatok kivédése óránk.

-Ugye ez nem komoly?- kérdezte Harry sajnálkozóan, mert pont a legkedvesebb óráját nem fogják megtartani.

-Én a helyedben nem emiatt aggódnék.

-Hanem? Ennél már csak az lehetne rosszabb, ha Umbridge jönne vissza, vagy Piton dupla bájitalt tartana helyette…

-Ráhibáztál.- Harry elkerekedett szemekkel nézett a lányra.

-Bájitaltan van helyette?!- fakadt ki.

-De csak annak, aki auror akar lenni… annak nagyobb mértékben kell majd.

-Nagyszerű.

-Nézd a jó oldalát.- kezdte Ron.- Legalább Umbridge nincs itt.

-Amilyen szerencsém van, még ő is visszajön!

-Tudod, hogy ez teljes képtelenség, igaz?

-Persze… mit vettünk átváltoztatástanból?

-Semmi érdekeset. Én legalábbis biztos nem tudok róla. Még sohasem beszélt ennyit. Lassan kezd hasonlítani Binns professzora.- Harry és Ron elvigyorodtak, de Hermione zokon vette.

-Igenis érdekes dolgokról volt szó! Igaz, hogy elméleti óra volt, de lesz majd gyakorló is! És Binns professzor igenis érdekes órákat tartott. Nem az ő hibája, hogy nem tudtatok jegyzetelni.

-Nem is a miénk.

-Ha nem játszottatok volna…

-Herminyone, bocsánat.- Ron nagyon vörösödött, de a fiú direkt nem figyelt rá.- Mi megpróbáltunk figyelni.

-Így van.- állította Ron is.

-Az akasztófázás nem számít figyelésnek.

-Éppen arról volt szó.

-Ha felírtátok a dátumot és, hogy miről fog beszélni az sem számít annak.

-De legalább tudtuk, hogy mit nem tudtunk figyelni.- ezután a két fiú nem nézett egymásra, mert mikor meglátták Hermione arckifejezését, hogy ezt a csatát ők nyerték, biztosan kitört volna belőlük a nevetés.

-Szerintem menjünk órára.- tanácsolta Harry egyre vörösödő fejjel. Eközben Ron feje már nem tudott tovább vörösödni.

-Szerintem is.- válaszolta Ron.- Képzeld, kiderült, hogy elszámolták a pontjaimat, és még éppen hogy megúsztam a bukást jóslástanból.

-Ez azt jelenti, hogy neked is járnod kell továbbra is?

-Sajnos, bár neked nem telnek unalmasan.

-Ez igaz. Kíváncsi leszek, hogy idén hogyan fogok meghalni.

-Arra én is. Eddig nem kerültél szóba… legalábbis ezen az egy órán amin voltam biztosan nem…

-Figyeld meg, a bolygók, a holdak és a zordók állása szerint, én megfogok halni, mondjuk 3 óra múlva… persze ha a dupla jóslástant túlélem.

-Erre én is kíváncsi leszek. Szerintem ismétlésképen megint le kell írnunk, hogy milyen jövő vár ránk.

-Megint kifogjátok találni az egészet?

-Hermione, örülj neki, hogy neked nem kell. Különben is a múltkor is dicséretet kaptunk érte.

-Mindegy, én megyek számmisztikára. Egyre érdekesebb. Legutóbb is a …

-Szia Hermione!- vágott közbe Ron, mert semmi kedve sem volt végighallgatni a lány monológját egy olyan dologról, amiről egyáltalán nem tud semmit. Valószínűleg Harry is így lehetett, mert ő is elköszönt a duzzogó lánytól. Az egész nap hamar eltelt lévén, hogy délig tartott a tanítás. A többit nem tartották meg, mert Bimba professzor erősen gyengélkedett, és Hagridnak is dolga volt a Tiltott Rengetegben. Hermione és Ron lementek hát ebédelni, ahol Ginnyvel találkoztak.

-Sziasztok!- köszönt a lány, miközben levetette magát és táskáját az ülőhelyre.- Képzeljétek, Piton 15 pontot vont le a Griffendéltől, mert nem tudtam megmondani neki 3 választ és a főzetem alatt nem olyan volt a tűz mint amilyennek kellett volna. Szerinte miattam gyulladt meg az egyik mardekáros talárja, pedig azt egy mellettem ülő gyerek csinálta a pálcájával, mikor Piton nem figyelt. Amiket kérdezett, nem is tanultuk!

-Akkor kezet foghatsz Harryvel, mert ő is veszített vagy 20 pontot amiért állítólag elkésett. Pedig direkt 10 perccel előbb ment oda, de Piton 20 perccel előbb kezdte el, mondván, hogy tegnap szólt előre. Persze előbb elengedni őket azt elfelejtette. Ha már így szóbahoztuk, Harry hol van?

-Nem tudom.- válaszolta Hermione.- Valószínűleg visszavonult a pontveszteség miatt. Pedig azt hittem, hogy jobban lett… de hát…

-Nem, tévedsz.- mondta Ginny mielőtt a másik lány tovább találgatott volna.

-Hogy- hogy?- kérdezte szinte egyszerre a másik két gyerek.

-Találkoztam vele, mikor jöttem le ebédelni.

-Hol van?- kapott a szón Ron.

-Azt mondta, hogy a könyvtárba megy.

-Könyvtárba?!

-Igen.

-Minek?

-Mert Piton büntető munkát adott fel neki, mikor nem lett a főzete halványlilás színű.

-Miért milyen színű lett?- kérdezte mohón.

-Azt nem mondta, de hogy lehetsz ilyen undok.

-Nem azért kérdeztem, hanem azért, mert lehet, hogy Piton a saját tükörképét pillantotta meg.- a két lány lesajnálóan nézett rá.

-Na jó, én is megyek a könyvtárba.- jelentette ki Hermione.

-Minek?

-Szeretném megírni a házi feladatomat.

-Akkor megyek veled.

-Felejtsd el! Úgysem adom oda!

-Én pedig megyek az órámra! Sziasztok!

-Szia!

-Szia!- Hermione és Ron még beszélgettek.

-Szerinted tényleg a könyvtárban van?

-Lehet, de nem hinném, hogy Harry csak úgy se szó se beszéd, elmenne a könyvtárba.

-Ez azt bizonyítaná, hogy ő nem akar olyan szinten maradni mint te.- kicsit csipkelődve ugyan, de megérkeztek a könyvtárba.

-Na tessék! Tudtam, hogy nincs itt!- a lány már fordult is volna vissza, hogy megkeresse, de Ron azt tanácsolta, hogy hagyja inkább békén. Levették a polcokról a nekik szükséges könyveket, és lepakolták egy asztalra, ahová valaki már felhalmozott egy csomó könyvet. Nem is látták  ki az, mert a könyvkupacok eltakarták. Azt viszont hallhatták, hogy szorgosan körmöl.

-Ron! Az úgy nem jó!- szót rá Hermione.

-Hermione, egyszerűbb lenne, ha ideadnád a tiédet.

-Nem és nem!- közben a sercegés, amit a tolla okozott az előttük ülő személynek, már teljesen elhalt. –Ajaj.

-Mi a baj?

-Nincs itt az a könyv ami nekünk kéne a dolgozathoz. Az utolsó példányt is elvitték!

-Nézd, abban a kupacban van egy belőle.- mutatott arra a kupacra, ami a könyvtáros nő jóvoltából szaporodott.

-Kérd el!

-Én?! Hát, rendben… bocsánat!- szólította meg a könyvkupacok mögött ülő embert, de nem érkezett válasz.- Kölcsön adnád ezt a könyvet?- és rámutatott. A hallgatás igent jelent elven, elakarta venni a könyvet, de valamit elbénázott, és az egész kupac eldőlt, majd dominó szerűen ledöntötte a másikat is, míg minden könyv a földön nem landolt. Ron éppen bocsánatot akart kérni, mikor meglátta, hogy ki ült a könyvkupacok mögött. Még a szája is tátva maradt. A fiú aki ott ült, se szó se beszéd, -nem is vette észre, hogy kikbe botlott- elkezdte összeszedni a könyveket a földről, mielőtt a könyvtáros visszajön.- Tényleg itt voltál??? És te voltál az egész végig? Harry?!

-Jaj, hozzám beszélsz?- kérdezte, de nem nézett föl a könyvből amit olvasott. Így szedte föl az összes könyvet is.

-Nézz már ide!!!

-Halkabba…Ron?!- kérdezte a fiú teljesen elvörösödve.- Hermione?! Nem vettelek észre titeket…- Letette a könyvet amit olvasott.

-Ekkora könyvkupacokkal nem is csodálom…

-Mióta tanulsz ennyire?- kérdezte a mindig kíváncsi Hermione.

-Már réges régen végeztem minden leckével. Be is pótoltam mindent.- tette hozzá sután.

-Oh… hát akkor…- a lány nem jutott szóhoz. Harry gyorsabban és jobban tanulna nála?! Ez hogy lehet?!- …mit is tanulsz ennyire?

-Csak olvasgattam…- de Ron nem nyugodott meg ennyi válasszal. Felkapta a könyvet az asztalról.

-Anglia híres történetei az 1624- es években…- olvasta Ron a címet, majd elvett még néhányat.- A híres kobold lázadások és áldozatai… Híres áldozatok a koboldok miatt  1624- ben… ’620- as években épült védelmi várak és kastélyok… -abbahagyta és kérdőn nézett barátjára. A lány csak furcsállta… nagyon furcsállta…- Hogy- hogy ilyeneket olvasol?

-Csak úgy…

-Mennyin rágtad át magad?- Harry rámutatott egy nagy halom könyvre. Két barátja szeme elkerekedett.- Figyelj, már nincs szükség, hogy mágiatörténetből tudd ezeket…

-Nem azért.

-Akkor?

-Csak.- a könyvtáros visszatért. Fiatal és kedves volt. Régi könyvtárosuk nyugdíjba vonult.

-Sziasztok!- köszönt. Jobban elnézve, nem lehetett több náluk, s nagyon csinos volt.- A nevem Susan Alexandra Berger.- furcsa akcentussal beszélte az angol nyelvet. Talán magyar volt…- Hívjatok csak tanárnőnek.

-Mit tanít?- kérdezte Hermione, lecsapva a témára.

-Csak helyettesítő tanerő leszek. Afféle mindenes. Hoztam még néhány könyvet, de nem nagyon tudom, hogy mit keresel.

-Nincsenek olyan könyvek az 1620- as nagy kobold lázadásokról, amelyek nem feltétlenül valósághűek?

-Most, hogy így mondod… kapcsolódik a … valamilyen szerelmes monda… mindjárt meglesz… a Szépséges Clerensa monda….

-Köszönöm!- hálálkodott a fiú.

-Van néhány kiegészítő könyvem is mellé… igen ezek a mondákban szereplő híres emberekről szólnak, hogy mit kell róluk tudni.

-Köszönöm!

-Akkor ezt a hármat vennéd ki?

-Igen…

-Nagyszerű, neved?- a három gyerek ledöbbent. Valaki nem jön rá, hogy Harry, a híres Harry Potter??? Persze most ügyesen eltakarta a sebhelyét.- Valami baj van?

-Semmi. Harry Potter.

-Ok, jobb mese? Ígérem nem lesz megtorlás, hogyha kárt teszel bennük…

-Tényleg Harry Potter vagyok.- bizonygatta a fiú. Ilyen se volt még!

-Komolyan mondtam.

-Én is.

-Na ne…

-De igen!

-Bizonyíték?

-Tessék.- a fiú elhúzta haját a sebhelyéről, s megmutatta. Susan teljesen elképedt.

-Tényleg.- válaszolta végül, mert értelmesebb nem jutott az eszébe.- Csak ennyi lesz?

-Igen.

-Rendben, már el is van intézve.

-Köszönöm! Viszontlátásra!- a három gyerek kiment, de előtte Ron még kivette azt a könyvet, amire szükségük volt. Lementek a nagyterembe vacsorázni, de több szó nem esett köztük. Lent is csak leültek a Griffendél asztalához és ettek. Harry közben is az egyik könyvet,- ami történetesen a mondákat tartalmazó volt- olvasta. Hermione Ronnal beszélgetett, s néha néha megjegyezték, hogy társaságban nem illik olvasni, mire Harry véletlenül megjegyezte, hogy nem illik sugdolózni sem, valamikor pedig nyíltan megmondták neki, hogy ne olvassa már, de mindig azt mondta, hogy fontos. Egyszer csak hirtelen felpattant helyéről, pedig még a vacsiját se fejezte be, sőt! El se kezdte. Barátai utána szóltak, de mintha meg se hallotta volna. A bagolyházba rohant, persze miután visszafutott táskájáért, hogy tintája és lapja is legyen. Végül is csak a könyveket hagyta ott. Ron és Hermione egymás szemébe néztek, s mintha meg is értették volna egymást, rögtön felkapták az ott hagyott könyveket. Hermione elkezdte olvasni azt amit Harry a legutóbb olvasott, s csakhamar szólt Ronnak, hogy az figyeljen. Suttogva olvasta fel.

-1624-ban volt egy hatalmas kobold lázadás. Ebben az évben építette szerelmének Serven Megan a hatalmas nagy és betörhetetlen várat. A vár uralkodóját mindig szolgálja, s mindenképpen megérzi, hogy az a bizonyos vér csörgedezik- e az ereiben. Ha igen, akkor engedelmeskedik neki. Hűséges és megbízható, mindig megvédi gazdáját. Tele volt mindenféle csapdával. Serven ezt a várat szerelmének Lizbeth Clerensa- nak  építtette. Hiába fogta el néha a férfit egy- egy dühroham vagy pillanatnyi kegyetlenség Lizbethtel, a nő nem bánta. Minél többet verte, ő annál jobban ragaszkodott a férfihoz. Mikor kész lett a vár, Serven alig bírta kivárni, hogy átadhassa jogos tulajdonosának. Hogy miért is építtette? Mert iszonyatosan szerette, s a lány elbűvölte. Legendák szólnak Lizbethről, aki mindig megőrizte hidegvérét, egyszerűen szavakkal kifejezhetetlen volt gyönyörűsége, ezért a rossz nyelvek azt is beszélték, hogy Lizbethnek egy bűvereje volt, amivel az ártatlan férfiakat behálózta s kihasználta. Több csodálatos tényt és tulajdonságot is csatoltak hozzá. Persze azt feltételezték, hogy Serven is csapdába esett, mégpedig a lányéba. Őket nem érdekelte semmilyen kibeszélés a hátuk mögött. A fő az volt, hogy együtt voltak, s együtt bármire képesek lehettek. Serven meg is változott mikor a várban elvette Lizbethet. Ez csak idők kérdése volt, hogy mikor akarják majd végleg összefonni az életüket, hisz már az első alkalommal látszott pillantásaikból, hogy sosem hagyják el többé a másikat. Boldogok voltak, s biztonságban éltek a várukban, hiába tombolt kint a koboldok lázadása. Nem volt akárki szemével látható. Legalábbis azok a lények nem láthatták. Volt valaki, aki viszont elárulta Lizbethet és Servent, merő féltékenységből. Ő is szerette a nőt, de az mégis egy faragatlan, félvér, gonosz embert választott. Úgy tartják, hogy meglátta a férfiban az érző embert, s az ő segítségével nem lett többé úrrá rajta a hatalom. Bizonyos okok miatt nem várhatja el senki, hogy megnevezzük ezt a személyt. A koboldok betörtek a kertbe, mikor Lizbeth éppen virágokat gyűjtött, hogy feldíszítse a várat egy különleges alkalom miatt. Körbevették, s rátámadtak, mire ő csak sikítani tudott. Serven meglátta, hogy szerelme bajban van, de későn érkezett s a sikolyok már elhaltak. Megakarta bosszulni szerelme elvesztését, s újra úrrá lett rajta a hatalom. Kegyetlen lett és csakis gyilkolni akart. Rengeteg kobold halt meg ekkor, de Serven is. Szinte mindegyiket megölte, de nem volt energiája a menekülők után futni. (Sokan úgy tartják, hogy Serven nem volt elég erős és megölték, de ennek nincs valóságalapja.) Annyira fájt neki, hogy elvesztette hőn szeretett szerelmét, hogy összerogyva, ebbe halt bele. Lelke összeroppant. Amit nem tudott, hogy Lizbeth, hála neki, eltudott menekülni, s a vár megvédte. Miután a harcok elvonultak, rá majdnem egy évre, gyógyítót kellett hozzá hívni, mert gyermeke született. Ez volt a különleges alkalom, mit Serven sosem tudhatott meg. A gyermek fiú volt, s James Megannek nevezte el. Sajnálatos módon a gyermek születése után Lizbeth meghalt. James Megan árvaházba került, s a vár tulajdoni joga másé lett.

Kutatóink máig keresték az eltűnt várat, hátha lesz valami alapja a mondának, de erre sajnos nem került sor. Így nem bizonyított tény, hogy létezik ez a vár, valóban ez történt- e, s hogy Lizbeth és Serven éltek- e valaha is. Ugyan több utalást is találtak arra, hogy ők valós személyek voltak, mégsem hitte el senki. Ezért hivatalosan sosem éltek. Ugyanakkor tudomásunk szerint él egy mugli család, akiknek Megan a vezetékneve. Természetesen lehetetlen, hogy két ilyen nagyszerű varázslónak illetve boszorkánynak ilyen és ennyire mugli utódja legyen. Ha érdekel a személyek életéből néhány dolog, akkor ajánljuk figyelmedbe, a kiegészítő könyveinket.

-Juj… ez érdekes… tényleg… nincs véletlenül egy kép Lizbethről?

-Nem tudom lehet.- Hermione megnézte a többi könyvet. Az egyik Lizbethről, míg a másik Servenről szólt. Nem voltak vastagok, inkább tele voltak képpekkel. Érdekes módon nem az életrajzukat írták le, hanem mindent amit tudnak róluk.- Tessék, van néhány kép.- átnyújtotta a könyvet Ronnak, de mikor a fiú ránézett a borítóra, akkor eltátotta a száját.

-Mi a baj?- kérdezte Hermione.

-Né- nézd csak ki van itt…

-Tudom, hogy Lizbeth rajta van, de… te jóságos ég!- Hermione szemügyre vette.- Ez tisztára olyan, mint…

-Igen.

-Jaj, hát ez nem lehet igaz… mondjuk ő idősebb, de biztos, hogy így fog kinézni akkor is!

-Szerinted direkt kutatott?

-Nem, Ron. Tiszta véletlenül keresett ebben a korban történt lázadásokról könyvet.- Ron elegánsan felállt.

-Meg ne próbáld!- pirított rá Hermione, de a fiú nem is figyelt rá, s mielőtt még bármit csinálhatott volna, Hermione felkapta a könyveket és táskáját, majd elindult kifelé a nagyteremből. Ron követte.

-A Szükség szobájában olvashatunk róla nyugodtan.- ajánlotta békítően a fiú.

-Rendben.- morogta lány. Felmentek a Szükség szobájába, de egész úton nem szóltak a másikhoz.

-Na jó… olvasom amit Lizbethről írnak… A fiatal Lizbeth Clerensa- ról már fiatalabb korában is lerítt, hogy nem egy mindennapi gyerek. 4 éves korában, még normális volt, de nem volt se szép se tehetséges. Amihez hozzáért, tönkrement. Szinte vonzotta a balszerencsét, s mindig bajba került. … Épp egy ilyen balszerencsés bajba kerüléskor, történt valami, amire senkise számított. Mondják, hogy találkozott egy  tündérrel, aki elvarázsolta a lányt, s ezáltal az teljesen megváltozott. Azt is mondják, hogy a gyereket elrabolták, s megölték, miután feltámadt megváltozott. Ezek közül valószínűleg egyik sem igaz. Mégis sok forrást találtak, melyek szerint, Lizbeth valahogyan eljutott Egyiptomba, ahol egy furcsa piramisban talált egy gömböt. A híres Lelkek gömbjét. Ez beszívódott szívébe, s eggyé vált a lánnyal. Ő volt a legméltóbb rá. Ekkor történt a csoda. Lizbeth teljesen megváltozott, és szert tett minden képességre amit el lehetett képzelni. Mindegyik csak idővel derült ki. Nem látszott rögtön, hogy máshogyan nézne ki. Ahogyan nőtt, úgy szépült, míg végül csodálatosan szép lett. Amerre ment, a férfiak mind megbámulták a szőke, sötétbarna szemű szépséget. Haja hosszú volt, s kedvenc kékszínű ruhájában telesen elkápráztatott mindenkit. Múlt az idő, s a lány nőtt. Az a hír terjedt el, hogy rossz boszorkány, mert minden férfi fejét bűverővel elcsavarja, s azok másra rá se tudnak nézni. Ennek következtében, a muglik elfogták, s boszorkány égetéssel véget akartak vetni a lány életének. Lizbeth nem volt igazából boszorkány, mert nem tudott a varázspálcájával varázsolni. Nem is volt mugli. Nem tudjuk semmilyen csoportba sorolni az ilyen képességekkel rendelkező embereket. Ahogy égett szoknyája és nőtt a hőség, a lány egyre rosszabbul lett. A füst marta szemeit, s ezüstös könnycseppeket hullatott a tűzre. Mikor elérte lábait, nem égett meg, hanem elpárolgott. Az emberek, akikben volt egy csöppnyi érzelem is, mind szomorúak voltak, mert nem kívánták a halálát. Mikor meggyújtották a tüzet, senki sem volt az utcán, mert sajnálták ezt a tiszta lelket. Végül is a lány sosem bántott senkit. Csak az ablakukból figyelték. Teste majdnem teljesen elpárolgott, csak testének felső része maradt meg, mikor egy ara érkező fiatal férfi eloltotta a tüzet egy „bottal”. Jóképű volt. Meglátta, hogy a lánynak hiányzik a fele és elcsodálkozott. Azt hitte boszorkány és nincs semmi baja. Ugyanakkor, most hogy a veszély elmúlt, a lány teste elkezdett regenerálódni, s újra teljes volt, még kedvenc szoknyája is. A férfi kiszabadította. Bemutatkozott neki, s kiderült, hogy Serven Megan- nek hívják. Mikor a lány megmondta, hogy ki ő, Serven megörült, mert Lizbeth hírére jött ebbe a kis faluba. Bevitte a lányt a lány  házába, s ott minden nap meglátogatta. Időközben kiderült, hogy a férfin néha úrrá lesz egy hatalom, ami kegyetlen és könyörtelen. Sajnos ez általában mikor Lizbethtel volt, akkor következett be. Hiába bántotta a lányt, ha az annál jobban szerette. Sosem árulta el Servennek, hogy fél tőle, vagy hogy szomorú lenne. Nem is kellett. A lány hangulata mindig meglátszott. Ha szörnyen mérges volt, vagy bosszút állt, -ez egyszer sem történt meg- vörös haja volt, s arca mérges vonásokból állt. Szemei vörösek voltak.  Ha boldog volt és jól érezte magát, akkor szőke haja volt, s szemei a mélybarna színt öltötték fel. Tekintete tiszta, megértő és kedves. Mikor iszonyatosan szomorú volt lelke, akkor haja fekete, arca mint egy lélek tükör, s szemei éjfeketék. Bárhogyan is nézett ki, mindig csodálatosan gyönyörűséges volt. Hatalmas kobold lázadások törtek ki, pont a környékükön. Serven építetett egy várat, melyet rengeteg védővarázslat védett. Mikor elkészült, Lizbeth egy csodálatos titkot őrzött szíve mélyén és még nem akarta elmondani. Serven elvette feleségül, s valahogyan sikerült leküzdenie ezt a hatalmat. Boldogok voltak. A várat senki sem találhatta meg soha. Egyedül a jogos utód. Lizbeth régi szerelme John Potter, elárulta őket, mert túl nagy volt féltékenysége. Rögtön meg is bánta, s a kobold csapatok után indult. Mikor azok elérték a várat, akkor érte őket utol. Megpróbált mindent visszavonni, vagy törölni a memóriájukat, elintézni őket, de nem tehetett semmit, mert megölték. Betörtek a kertbe, ahol Lizbeth virágokat gyűjtött, hogy feldíszítse a várat belülről. Ezen a napon akarta elmondani a titkát, melyet 2 hónapja őrzött. Serven annyira kegyetlenül bánt el régen a koboldokkal, hogy azok rá is vadásztak, s megakarták ölni. Körbevették Lizbethet, de a lány elkezdett sikítozni. Nem akarták bántani, mert érződött rajta a lelki tisztasága. Serven ezt annak ítélte meg, hogy szerelmét kínozzák, s lerohant a kertbe, de a lány abbahagyta a sikítást, mert rájött, hogy nem fogják bántani. Serven azt hitte meghalt, s újra elkezdte lemészárolni a koboldokat. Közben Lizbeth visszajutott a várba. Olyasmi volt mintha hopponált volna. De nem, ez egészen más volt. Közben szerelme meghalt. Még ebben az évben gyógyítót kellett hívni hozzá, s ekkor született meg James Megan. A gyermek születése után, Lizbeth Clerensa , 1624- ben meghalt, kb. 20 évesen. Azt is mondják, hogy a gömb, Lizbeth lelkével együtt elhagyta a szívét, s visszakerült a piramisba. Valószínű, hogy a gömb sohasem létezett. Hiába keresték mindenhol, sehol sem volt. Ha létezik is, mindenképpen el kell pusztítani, mert bárkire veszélyes lehet! A gyermeket beadták az árvák közé. A várat pedig soha többé nem találta meg senki. Sokan úgy vélik, hogy Serven egy olyan varázslatot használt, melynek következtében csak a vérszerinti leszármazott találhatja meg s rendelkezhet a várral. Legendák szólnak még Lizbeth tetteiről, hogy milyen jószívű volt, s ha kellett akkor bátor, vagy hűséges barátaihoz. Igaz szókimondó, de tiszteletre méltó lélek volt. Ennyi.- fejezte be Hermione.- A többi az mind legenda.

-Szóval biztos, hogy az a lány a leszármazottja.

-Igen, de az a legfurcsább, hogy mindenhol azt hangoztatják, valószínűleg sosem éltek, holott úgy mesélik a történetet mint ha biztos lenne. Az aki ezt a könyvet írta, biztosan tudta, hogy ez mind igaz.

-Szerintem is.- kapcsolódott be a beszélgetésbe Harry.

-Te…te… mit keresel itt? És hol voltál?

-Csak a bagolyháznál, mert elküldtem Hedviggel egy levelet.

-Végig hallgattad az egészet?

-Igen.

-És?

-Mit és?

-Mit szólsz hozzá?

-Mihez? Hogy egy áruló egyik leszármazottja vagyok?

-Nem… nem erre gondoltam… és te nem vagy áruló, úgyhogy nem kell szégyenkezned! Különben is jóvá akarta tenni a hibáját…

-Aha, persze… csak nem jött össze neki… mindegy. Gondoltam, hogy itt lesztek.

-Nem akarsz beszélni erről?

-Ez a történet és a képek mind magukért beszélnek. Nincs mit kibeszélni, legfeljebb újra értelmezni…

-Na végre!- csapta össze tenyerét a lány. Örült, hogy Harry valamiről beszélni akart velük. Vagy nem. 

-Hermione, először én is szeretném még elolvasni!

-De hát hallottad az egészet!

-A könyvre értettem, összefüggően.

-Remek… persze eddig nem akartál olvasni!

-De most már akar, Hermione. Mi sem szoktunk zaklatni ha olvasol!

-Harry nem is, de te sosem hagysz békén. Már akkor nyavajogsz, ha meglátsz egy könyvet a kezemben.

-Mert mikor nagyon jól szórakozunk, akkor veszed elő!

-Nem is igaz!

-De igen!

-De nem!

-De igen!

-De nem, nem és nem!

-De igen, igen és igen!!!

-Nem!!!

-Abbahagyjátok, ha megkérlek titeket?

-Ron kezdte!

-Nem is igaz!

-Tehát beismered!- örvendezett a lány.

-Nem!

-Ismét!

-Nem azt mondtam, hogy nem… illetve igen…csak nem arra!!!!

-Hagyjuk abba!

-Rendben!

-Honnan tudtad, hogy itt leszünk?

-Sejtettem, és a Tekergők Térképe mindig megmutatja… ti is tudjátok.

-Nem, Harry nem mindig.

-Hogy- hogy?- Harry teljesen értetlenül meredt a lányra.

-Mikor múltkor eltűntél és kerestünk, a térkép segítségével, de nem voltál rajta… aztán mikor legközelebb megmutattad Ginnynek és nekem, hogy hogyan kell bekapcsolni, akkor Ront láttuk, és mindenkit, de te akkor sem voltál rajta, pedig mellettünk álltál…

-Ez- ez lehetetlen!- elővette a pergament.- Esküszöm, hogy rosszban sántikálok! – megjelent a térkép, s valóban nem volt rajta.- Ez nem lehet igaz! Tényleg minden diák és tanár rajta van! 

-Ez most vagy valami új képesség, vagy nagy bajban vagy!- tördelte a kezét a lány. Ekkor benyitott Frics. Nem lepte meg őt, hogy a 3 gyerek van ott. Harry rögtön a térképre nézett, és csak úgy mellesleg nyöszörögve megjegyezte:

-Még Frics is rajta van, a macskájával együtt!!!- a gondnok ránézett és elmosolyodott. Azt hitte, hogy Harry úgy gondolja hatalmas nagy bajba került és kifogják csapni, végre.

-A három jómadár, igaz?- Hermione és Ron, egymásra néztek, majd Harry, aki még mindig a térképpel bajlódott.

-Még nincs kilenc óra…addig még szabad itt lennünk.- védekezett a lány.

-Egy perc múlva már nem.- mondta a gondnok és várt. Hermione és Ron karon ragadták Harryt, úgy menekültek fel a klubhelyiségbe. Hallották, ahogyan Frics a nyomukba ered, hátha eltudja még csípni őket. Persze nagyon le volt maradva. A lépcsőket szedték, mikor Harry felkiáltott.

-Nem lehet igaz, hogy nem vagyok rajta!

-Törődj bele.- nyugtatta Ron.

-De még élek!

-Tudjuk Harry, tudjuk. Csak a térkép… hát valószínűleg elromlott.

-Ez nem egy tévé! Nem romlik el!

-Valószínűleg túl régi lehetett a varázslat, és végleg elszállt belőle… valamennyire…

-Sikerült!

-Rajta vagy?- kérdezte döbbenten Ron.

-Igen.

-Hogyan?- fordult hozzá Hermione.

-Azt akartam, hogy legyek rajta… és tessék.

-Ez tényleg nem lehet igaz!

-Kimondtad!- hadarta gyorsan Ronnak Hermione, majd témát váltott.- Amikor kerestünk fogadni mernék, hogy egyedül akartál lenni, s sikerült… a gondolatoddal…

-Gondolattal?

-Erre még Voldemort sem képes!- veregette meg barátja vállát Ron.

-Nincs is szüksége rá. Ha valaki észreveszi, egy pillanat alatt megöli és kész.- válaszolta Harry.

-Nézd a jobbik oldalát…

-Milyen jobbik oldalát?! Hermione, lehet hogy most nem veszítem el az emlékezetem, de…

-De?

-Mi de?

-Ha?- ránézett két barátjára, akikbe szöget ütött valami. Gyorsan megakarták fogni Harryt, de neki sajnos jobbak voltak a reflexei, hála a sok kviddicsnek. Talán megint…

-Gyere vissza!

-Megmondtuk, hogy ezt ne csináld!

-Rossz kisfiú!

-Blő! Úgyse kaptok el!- csúfolódott, Hary. Uh, hogy gyűlölöm, ha igazam van… megint emlékezet kiesése van… (bocsánat! Elbeszélői kiszólás! ; )  )

-Azonnal tessék visszajönni! Invito Harry!- eddig csak tárgyakkal próbálták ki, de bejött, mert Harry visszakerült melléjük, s Hermione egy ügyes varázslattal megkötözte. Ronnal közrefogták, s így vonultak fel a klubhelyiségbe. Már mindenki aludt, csak hárman voltak lent. Leültették Harryt a kedvenc foteljébe. A fiú duzzogva meredt előre.

-Ha elengedünk, nem leszel rossz, ugye?

-Én nem szoktam rossz lenni!

-Na persze!- kételkedett Ron.- Szerintem hagyjuk itt, és jöjjünk vissza később.

-Rendben. Harry, te addig itt maradsz!

-Blő!- újra kinyújtotta a nyelvét.- Ron, egy átlag kisgyerekkel nem lehet így bánni. Ettől csak rosszabb lesz.

-Ez igaz, de Harry ilyenkor nem egy átlag, kisgyerek. Legjobb esetben, ártatlanul felégetné az egész iskolát.

-Szerintem csak unatkozik! Nem lehet így itt hagyni!

-Mire gondolsz? Talán engedjük el, és hagyjuk hogy lefoglalja magát, a suli rongálásával?

-Ron! Harry sosem tenne ilyet!

-De ez nem Harry!

-De igen! Csak talán régebben ilyen volt…

-Ebben az esetben megérteném Dursleyéket, de te is tudod, hogy Harry sosem volt ilyen. Még kiskorában sem!

-Rendben, akkor hagyjuk itt. De legalább valamit…

-Nem, Hermione nem lehet! Menjünk fel a hálókörletünkbe, és egy óra múlva jöjjünk vissza.

-Ok, de nehogy elaludj! Ezt kérem!- Hermione elvette a fiú farzsebéből a pálcáját.- Csak a biztonság kedvéért!- Ron bólintott.

-De te se aludj el! Szerintem a száját is kössük be! Túl nagy lenne!

-Inkább némítsuk el és úgy kössük be!- megcsinálták, majd felmentek a hálókörletükbe. Eltel fél óra… egy óra… Harry maga elé meredve dühöngött… másfél óra… Hermione és Ron elaludtak…2 óra… Harry magához tért… megpróbált felállni, de ekkor vette észre, hogy össze van kötözve. Megpróbált kiszabadulni, de nem ment neki. Segítséget akart kérni, de nem tudott beszélni. Aztán eszébe jutott a pálcája… kereste, de nem találta. „Nagyszerű!”- gondolta. „Hol van Ron és Hermione?! Lefogadom, hogy ezt ők csinálták! De ennyire nem lehetek rossz! Valaki, segítsen már!!! Elegem van mindenből! Miért mindig én?!” Ekkor lépteket hallott. A fiú hálószoba felől lejött valaki. „Végre, hogy felébredtél Ron!” De a fú nem Ron volt, hanem Neville.” Neville!!! Ide!! Itt vagyok!!!” A fiú lesétált, csukott szemekkel, ügyet sem vetve Harryre. Tett egy kört, majd visszasétált. „Nem is tudtam, hogy alvajáró!” Végül is valahogyan megpróbált felállni, s ugrálva elindult a portrélyuk felé. „Legközelebb majd, ha egyedül hagynak így elintézve, szintén felállok és megszököm, de erre meg esküszöm!” A Kövér Dáma, mint mindig, most is méltatlankodott. Persze észre vette, hogy Harry meg van kötözve, de nem nyilvánított véleményt ehhez kapcsolódva. A fiú elkezdett lefelé ugrálni a lépcsőkön. Minden ugrással, egy fokkal lejjebb került, de sosem mert lenézni, mert jó hosszú lépcsősor volt. „Csak ezt éljem túl! Mindjárt vége… már csak néhány… ezer…” Leért arra a szintre, ahol a nagyterem szokott lenni. Elkezdett előre ugrálni, hogy haladjon is valamit. Néhány órájába beletelt, mire a nagyterem közelébe jutott. Ezután jött csak a neheze. Frics járőrözött, neki pedig l kellett volna menekülnie. Igen ám, de mégis hova?! Beugrált egy termetesebb páncél mögé, és ott bújt el. Semmiképpen sem szólhatta volna el magát. Óriási szerencséje volt, hogy a macska nem erre járőrözött, mert rögtön kiszagolta volna. Mivel Frics vagy egy óráig járta csak azt a folyosót, Harry elaludt. Horkolni még esélye sem volt. Reggel már csak úgy zajongott az egész nagyterem. Harry erre riadt fel. Gyorsan megpróbálta kipréselni magát a páncél mögül, de nem volt olyan egyszerű, mert az meg felébredt. Valahogy mégis csak sikerült, de úgy hogy akkor meg hasra esve érkezett. „Nem baj, hamarosan vége a megpróbáltatásainak! Mindjárt megtalálja Ront és Hermionét! Felállt, és elkezdett ugrálva bejutni a nagyterembe. Beletelt egy kis időbe, míg odaért. Viszonylag gyorsan, a tőle telhető leggyorsabban elindult a Griffendél asztala felé. A nagyteremben hatalmas csönd termett. Mindenki Harryt nézte. Nem értették, hogy mi történhetett, de a csend nem tartott sokáig, mert a Mardekár asztalánál kitört a röhögő görcs. Alighogy Harry odaért az asztalukhoz, belépett a terembe Hermione és Ron. A lány már majdnem sírva fakadt. Teljesen vörösek voltak a futástól. Lihegtek és alig kaptak levegőt. Hirtelen felderült az arcuk, ahogy megpillantották Harryt. Odafutottak hozzá.

-Már mindenhol kerestünk!

-….!

-Szerintem ezt beszéljük meg kint…

-….!- kitámogatták barátjukat, de közben Hermione elkezdte eloldozni. Mikor Harry lábai és karjai szabadok voltak, leszedte a kötést a szájáról. Hermione egyelőre nem adta vissza a hangját, de az magától is visszajött.

-Hogy a…?!

-Cssssss!!!!- hangzott egyszerre két barátjáról.

-De ne….!

-Pssszt!

-De ti….!!  

-Maradj már csendben!- már kint jártak a folyosón.

-Elég volt!- Harry megállt és dühösen meredt barátaira. Nem hagyta tovább vonszolni magát, mire barátai is megálltak és szembe fordultak vele.

-Miért izzadtál le így és vagy verejtékes?

-Mert egy éjszakámba telt, mire ugrálva lelépcsőztem, és elbújtam Frics elől. Aztán nem volt olyan egyszerű kipréselnem magam a nagyszerű rejtekhelyemről…

-De minek jöttél le?!

-Mert segítséget akartam kérni.

-De hát ott voltak a fiúk…

-Valamiért nem tudtam beszélni, segítséget kérni és kinyitni akár egy ajtót is.

-Legalább nem unatkozott.- jegyezte meg Ron Hermionének.- Megmondtam, hogy nem kell neki semmit otthagyni!

-De, egy kést, amivel kiszabadítom magam, ha ti elalszotok.

-Mi nem akartunk, de annyira unalmas volt hallgatni amit mondtál…

-Nem tehetek róla!

-Nem is volt unalmas! Inkább idegesítő! Rosszabb voltál mint az unokatestvéred!

-Na!- háborodott fel egyszerre a másik két gyerek.

-De tényleg! Te is tanúsíthatod Hermione! Persze te akkor is úgy kezelted mint egy normális gyereket, de szerintem kedvtelésből fel is égetted volna a Roxfortot!

-Ron! Harry nem tehet róla! És megmondtam, hogy biztosan nem tenné! Csak fogócskázni akart! Ez egy mugli játék!

-Értelmetlen egy játék, mondhatom.

-Bocsi, de…- kezdte a bocsánatkérést Harry, de Ronnak eszébe jutott, hogy nem az a kb. 5 éves szinten levő gyerek áll előtte és kér bocsánatot, hanem a legjobb barátja.

-Nyugi, ezúttal nem haraptál belénk. Egy jó pont!- a két fiú elmosolyodott.

-Pedig megérdemelted volna!- válaszolta Harry.- Ezt az ötletet… miért mentetek fel, ha nem akartatok elaludni?

-Hogy békén hagyjunk!- mosolygott most már a lány is.

-Na jó… hamarosan mennünk kellene órára. Szerintem reggelizzünk meg…

-Én inkább felmegyek átöltözni! És lekezelni a sebes lábamat, na meg a púpot a fejemen! 

-Azt mikor csináltad?

-A térdem azt állandóan, míg nem kezdett el nagyon vérezni, de a fejemet akkor, mikor megpróbáltam kimászni a páncél mögül és fejbe vágott a karjával.

-Fájdalmas lehetett…

-Veled megyünk, mert...- ekkor Lily szállt hozzájuk a nagyteremből, s rátelepedett Harry vállára.

-Nem muszáj, nyugodtan reggelizzetek...nekem még...khm...dolgom van...

-Persze, megértjük...- Hermione el akarta vonszolni Ront, de az nem értette.

-Milyen fontos dolgod van? Ugye nem kezded előről?

-Ron, hagyd...- próbálta rávezetni a fiút a válaszra.

-Nem Hermione. Mondja csak el, nyugodtan! Én ráérek.- és tényleg! Karbatett kézzel meredt Harryre.

-Hát... én...ő...- Harry feje egyre vörösebb színt öltött fel.-Szóval...- fogott bele mégegyszer.- CSak...hát..öhm...

-Ron! Hagyd már békén! Személyesen fontos dolga van!- de a fiú se nem kapcsolt, se nem engedett. Makacsul várt.- Inkább elmondom neked majd később, hogy megértsd, de most könyörgök hagyd békén!

-Én Harrytől szeretném hallani!- utóbb említett, most felkapta fejét, ami eddig le volt hajtva. Tégla vörös arccal meredt Ronra. "Nem igaz, hogy nem képes felfogni!!!"

-Ron... öhm... szóval...én...csak... hát... most flmegyek a klubhelyiségbe és később találkozunk! Sziasztok!- ezzel Harry kereket oldott, mielőtt még Ron tovább faggatta volna.

-Ha találkozunk, akkor majd kiszedem belőle! Hermione, nem igaz, hogy téged nem érdekel!

-Nem is érdekel, mert nem vagyok olyan érzéketlen tuskó mint egyesek! Nem igaz, hogy nem láttad, hogy egyre jobban vörösödött ahogy faggattad!

-De hát...

-Csak te lehetsz ilyen sötét! Szerinted mégis kitől jöhetett az a levél?! Hm?!

-Hát...