-Fúj, erre rá fért volna egy tic tac, nem de bár?- kérdezte mosolyogva az elképedt fiút, aki szavak helyett csak magához ölelte. A lány hagyta magát.
-Még mindig el akarsz menni?- kérdezte a fiú.
-Igen, de tehetsz ellene, ha akarsz. Tudod mi a dolgod.
-Rendben.
-Ennyire pótolhatatlan lennék?
-Nem is tudod mennyire.- közelhajoltak egymáshoz, és megcsókolták egymást.
-Hogy- hogy nem hatott rád a dementor?
-Ó, csak azt ne mondd, hogy nem jössz rá. Na jó, megkíméllek a gondolkodástól. Mikor megfogott, tudtam mit akar. Egyszerűen megéreztem benne. Nincs még egy ilyen gonosz lény a világon! Mindenesetre elválasztottam a lelkem a testemtől, csak egy kis időre. Mikor ezt megtettem, rögtön jöttél te, és már csak a testem láthattad. De így mindent amit éreztél, gondoltál, én is átéreztem… és bár te nem vetted észre, de egyesültem veled.
-Ezért lett olyan a patrónusom.
-Igen.- bólintott a lány.
-Ez így nem jó, hogy nem tudsz varázsolni.
-Lizbeth sem tudott.
-De Serven igen.
-Talán csak Lizbeth tulajdonságait örököltem.
-Talán.
-Mindenesetre eddig sem tudtam varázsolni, valahogy majd csak most is megleszek nélküle.- kacsintott a fiúra.
-Remélem is!
-Felsegítesz?- Harry felsegítette. Ekkor egy ordítás hallatszott a Tiltott Rengetegből. A lány elkezdett berohanni, a fiú pedig utána.
-Ne menj be!- felnézett az égre.- Telihold van, a fenébe. Liana!- berohant utána. A lány eltűnt a semmiben.- Liana!
-Harry!
-Liana! Hol vagy?
-Te hol vagy?! Segítség… aaaa!!!- és a kiabálás közepette gyors futás, morgás hallatszott valahonnan. Liana kiért az erdőből és iszonyatosan gyorsan futott. Annyira amennyire csak bírta. Nyomában egy vérfarkassal, melynek sebessége pont akkora. A lány nem bírja tovább. Lerogyott a földre és levegő után kapkodott. Négykézláb térdelt, s hallotta a mögötte lihegő állatot. Az már nem futott, csak lassan közeledett felé. A lány szembefordult vele. Látta az állat szemeiben az elszántságot az éhességet és a rengeteg szenvedést. Nem adta föl. Megragadott egy husángot amit a földön talált, és támadó állásba állt. Az állat elrugaszkodott és nekiment, de az megütötte a husánggal. A farkas a földre zuhant és többé meg se nyikkant. Letette hát a botot. Nagyon megsajnálta a földön heverő jószágot. Odahajolt hozzá és megnézte él e még egyáltalán. Nagy megkönnyebbülésére élt. Simogatta és keltegette. Az állat lassan kinyitotta szemeit. Szelíden nézett a lányra, akinek pusztatekintete képes volt megtisztítani mindentől. Nyüszített fájdalmában. Liana megakarta menteni, ezért önként dugta karját az állatnak. Csak nagy nehezen tudta rávenni. Abban a pillanatban mikor megharapta, furcsán maró és fájdalmas seb keletkezett karján. Elkezdett szédülni, de tűrte. Mikor az állat abbahagyta és elengedte, akkor újra erőre kapott és felállt. A lány viszont a földön ült és émelygett. Az állat felállította, majd elkezdte cipelni, de hamar fel kellett adnia. Liana saját lábaira állt és megpróbált menni, de szédelgett. Furcsa, egyre inkább távolodó hangokat hallott, egy hozzá közelhajoló embert érzett, egy kezét nyalogató farkast, majd egyszerűen elsötétült előtte minden és a hóba zuhant.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Másnap reggel a gyengélkedőn ébredt föl. Óvatosan felült, majd felszisszent. Újdonsült farkasa akkor is ott gubbasztott mellette. Nyújtózott egyet, majd újra felszisszent és bekötözött karjához kapott.
-Á, végre felébredt, Miss. Életmentő.- jött be Madam Pomfrey. - Ettől a nyavalyás farkastól nem sikerült megszabadulnom !- az állat morgott egyet, ezért Liana megsimogatta, hogy megnyugtassa. A dolog tökéletesen bevált. Békésen szendergett tovább. -Ugye tudod mit jelent ez a harapás?- kérdezte gondterhelt arccal a javasasszony, miközben leült az ágya szélére.
-Igen…au… hogy még nagyon- nagyon sokáig fog fáááájni…au?
-Nem igazán. Azt, hogy minden teliholdkor vérfarkassá fogsz válni.
-Nem.- mondta a lány.
-De igen. Kicsim, te nem vagy boszorkány, ezért nem tudd mit jelent, ha egy embert megharap egy vérfarkas.- ez az anyáskodás nagyon szokatlan volt tőle. Talán túl komoly volt a dolog.
-De én nem leszek vérfarkas minden teliholdkor. Ez holdbiztos.
-Tudom, hogy most nehéz, de miért ne lenne rád is igaz?
-Nem mondhatom el.- rázta fejét a lány.
-Ma este megint telihold lesz. Csak azért, mert a mugliknak sikerült megbontaniuk a körforgást. Mindenesetre ma kiderül.
-Mikor…?
-Ma még itt maradsz, és majd éjjel kiderül.
-És Harry hol van?- kérdezte rosszat sejtve.
-Már tegnap elindultak megkeresni, és ma is, de semmi nyomát nem találták. Nagy szerencséd volt. Egy ideje sok halálfaló ólálkodik a környéken. - mondta és gondterhelt arccal kiment. Liana egy darabig maga elé meredt. Aztán hatalmas ezüst színű könny cseppek potyogtak ki szemeiből. „Elvesztettem! És ezért csakis én vagyok a hibás! Ha rá hallgatok, ha nem megyek be abba szörnyű erdőbe, akkor még most is itt lenne!”- ilyen gondolatok jártak fejében. Persze mindenért magát hibáztatta, s lényegében igaza is volt. Kinézett az ablakon, majd megtörölte szemeit. A zsebkendője szépen volt hímezve, még az anyjától kapta, beletörölte könnyeit. Azok nyomot hagytak, méghozzá ezüstöseket.
~~~~~~~~~~~~~~

Mikor délután a javasasszony visszajött, már csak a zsebkendőt találhatta ott. A lánynak se híre se hamva. Szólt Dumbledore- nak. Persze ezt mindenki megtudta, aki a Roxfortban tartózkodott. Mrs. Weasley elment a könyvtárba és a lányhoz kapcsolódóan megkereste azt a könyvet, melyben Servenről és Lizbethről írtak. Régen ez kötelező olvasmány volt, mint egy kitalált mese. Majd kivette azt a könyvet is, amiben csak Lizbethről írtak. Ezeket elvitte a Rend tagjainak is, hadd olvassák el. Már szinte mindenről tudomást szereztek amit Dumbledore nem mondott el nekik, csak egyetlen egy dologról nem tudtak, ami hátrány lehet. Harry megzavarodásáról. Gondolom tudjátok mire gondolok. Arra ami az utóbbi időben nem nagyon volt. Csak most nem rég volt egy alkalommal. Az igazgató magához hívatta Ang- et, de az igazság az volt, hogy a lány beszélni akart vele.
-Ülj le kérlek!- mondta, mikor Mrs. Weasley bevezette és kiment. A lány leült. -Gondolom hallottál a történtekről.
-Igen.
-Nincs sok információnk, és bevallom tanácstalan vagyok, mert sehol sem találjuk őket.
-És ara gondolt, hogy én tudok segíteni?
-Igen. Tehát?
-Nem tudok semmit.
-Az életükbe is kerülhet a hallgatásod.
-Úrnőm életébe is kerülhet.- mondta a lány, majdnem könnyes szemekkel. De Dumbledore-t egyetlen szó fogta meg. Úrnő.
-Ki a te úrnőd?
-Nem árulhatom el!
-De igen, bennem megbízhatsz.- mondta nyugodtan.
-A varázslók megbízhatatlanok!!!- fakadt ki a lány.
-Már miért lennének azok?
-Mert kegyetlenül ölik egymást! Barát, barát ellen fordul! Lopnak, csalnak és hazudnak!- kiabálta az igazgató képébe.
-A muglik talán nem?- kérdezte amaz még mindig nyugodtan. Úgy tűnik végképp ezt a taktikát fogja alkalmazni, amit Harryvel is egy évvel ezelőtt… majdnem ezelőtt…
-De igen. A muglik is. Mind egyen rangúak! Jól hallotta! A varázslók semmivel sem rosszabbak mint a muglik! Téveszmékben élnek, ha azt hiszik a muglik csak úgy ölik egymást! Nekik van indokuk! De a varázslók csak a hatalomért ölnek! Semmi másért!!!!
-Te nem vagy mugli?
-Muglinak nézek én ki? Ugyan már. Ébredjen, ha mugli lennék, hogyan is ismerhetnék ennyi lényt és mindent a varázsvilágból?
-Mondjuk a nem létező bátyádtól?
-Úgy van. Nem létezik. Családom sincs aki ilyen lenne.
-Tehát nem vagy varázsló sem.
-Hát nem is.- mondta undorodva.
-Akkor tehát mi vagy?
-Egy nayly.
-Nem tudtunk róla, hogy élnek ilyen emberi lények.
-Nem vagyunk emberi lények. Mi halhatatlanok vagyunk.
-Hol éltek?
-Nem képzeli egy varázsló, hogy el is mondom, ugye? Persze maga tényleg megbízhatónak látszik. És nincs más választásom, hát válaszolok, de akkor segítenie kell!
-Rendben. Tehát?
-Az erdőkben élünk. Külön városaink vannak bennük, de azt senki sem láthatja, ha nem mutatkozunk meg. Csodás városaink vannak. Nálunk tökéletes a harmónia, mert mindannyian tiszták vagyunk. Még veszekedésen sem kapnak rajta minket. Sosincs válás. Tiszta a szerelmünk is. Elérünk egy bizonyos kort, olyan 20 körülit és halhatatlanok leszünk. Ember is lehet nayly, csak annyi kell, hogy az úrnőnk közénk válassza. Még halál után is vissza tudja hozni őket, de erre csakis ő képes. Senki más. Mi engedelemmel tartozunk neki. Persze varázsolni is tudunk, ahogyan maguk mondanák, de nekünk nem kell holmi pálca. Nincsenek szárnyaink sem, tehát nem vagyunk tündérek. De most, a varázslók miatt, úrnőnk meghalt.
-Ki volt az?
-Lizbeth Clerensa.
-Ő már réges- régen meghalt.
-Nem. Mi sose halunk meg! A lelke még él! Csak ki kell szabadítania valakinek. Mindig tudtuk, hogy közénk tartozik, de csak vártuk a kellő időt. Benne minden csodás képesség meg volt. És eljött az idő. Felnőtt. Immáron biztosak voltunk benne, hogy ő az kire vártunk. És igen, megtettük királynénknak. Nagyon jól uralkodott, de rátámadtak a különböző varázslények. Koboldok vagy mik. Nekünk a gyengepontunk a szívünk az érzéseink. Azzal, hogy Servent megölték, már haldoklott. S miután életet adott fiának, meg is halt. Pedig halhatatlan volt. Utódaiban nem volt meg többet ez a képesség. Férfiakban is kerestük, de nem. Még Serven nyomdokaiba se léptek. Ez meglepő volt. Aztán jött egy különleges különc az elfajult családba. Egy igazán tiszta lélek. Még több, jó tulajdonságai is volt mint Lizbethnek, igaz rossz is, de az csak elvétve és nagyon kicsi. Közénk tartozott, de nem tudta és még mind a mai napig se tudja, mert a varázslók nem ismernek minket nem is tudták, hogy Lizbeth kicsoda és micsoda. Mindannyian szépek vagyunk, de Liz, mindenkin túl tesz. Akárcsak Lizbeth. Még fel is tudja éleszteni a holtakat. Persze csak ha akarja. Még mély érzelmek szükségesek ehhez számára, de idővel mindent meg tud majd csinálni. Megszelídíti a legvadabb állatot is. És még sorolhatnám, hogy mikre képes. Mégis az úrnő legfontosabb tulajdonsága, hogy uralni tud valamit. Ami csodás, ugyanakkor borzalmas is. És senki más, csak ő képes erre. Ha valaki mégis megpróbálja, azt kikészíti és megöli. Tudja mi ez?
-A lelkek gömbje.
-Úgy bizony! Ezt még a varázslók is ismerik! Úgy tudták, hogy Lizbeth erre talált rá, de ez nem igaz. Az a sok szenvedés ami érte a sok heves érzelem arra kényszerítette, hogy létrehozza. Nem is volt baj, mert ő uralni tudta, de halála után lelke elszállt a gömbbel együtt. Mindenki aki megtalálta belehalt. Gondolom ezt maguk is tudják. Ezért rejtették egy piramisba. A hiba csak ott volt, hogy hagytak rátalálni egy régészcsapatot. Melyben ott volt maga Lara Elizabeth Megan. Az utolsó esélyünk az életben maradásra. Ő még nem volt halhatatlan. Nem tudta irányítani a gömböt és az úgy vált eggyé vele. Persze szerencséjére nem sokáig. Úgy tűnt visszaszállt helyére, de az csak álca volt a régészeknek, hogy hagyják békén őt. A gömb ténylegesen egyesült a lánnyal. Ekkor következett a változás. A csúnyácska lány megszépült és teljesen megváltozott. A képességei időről időre jöttek és jöttek, mint elődjénél. Számára ijesztő volt és már azt hittük belehal, mikor jött a megmentő. Egy szintén elkeseredett ember. Először azt hitte mugli. Ismét kiborult mikor kiderült, hogy hazudott, de akkorra már megtörtént amitől féltünk. Egymásba szerettek és hónapokig csak fonódott ez a szerelem. Elválaszthatatlanok lettek. Mit tehettünk volna, hagytuk. Mikor megjelent a fiú, rögtön küldtek neki egy védelmezőt, nevezzük őrangyalnak. Nevezetesen engem. Csak azért engem, mert sok mindenre képes vagyok. Majdnem mindenre amire Lizbeth. Én lettem volna az utódja a „trónon”, de nem akartam. Bíztam, hogy lesz egy méltó vér utódja. És lám sikerült, megszületett Lara Elizabeth Megan. Itt kezdődött minden. Mindig figyeltem és szemmel tartottam. Akaratlanul is megszerettem. Szinte mint lányomra tekintettem rá. Igazán megijedtem, mikor éreztem azt ami kettejük között volt a levegőben. Ez is egy tulajdonságunk. Értjük az érezhetetlen érzelmeket. De a fiú ugyanúgy csodabogárnak számít, tehát összeillenek. És kalandról kalandra, szenvedésről szenvedésre mentek. Még elértünk ide. Nem tudtam mi lett a fiúval, de nem is érdekelt egy darabig. Egészen addig míg nem láttam Lizt, ugyanúgy haldoklani, mint Lizbethet. Végig nézni ahogyan szenved. De benne élt a remény és elment megkeresni. Nem tudom hová. De ez az ő csatájuk, nem szólhatunk bele.
-Értem.- az igazgató nem is feltételezett soha életében ilyeneket. Bár ifjú diákkorában furcsának találta, hogy ilyeneket írnak Lizbeth Clerensa- ról.- Nem tudod megnézni, hol vannak?
-De igen. Lizt kitudom deríteni, mert ugyanolyan mint én.
-Kérlek, mutatnád mi történik vele?
-Csak magának?
-Nem, még „néhány” embernek.- a lány furcsán nézett rá, ezért hozzá tette.- Hátha ismerik a környéket.
-Hát legyen.- még mindig rosszallta a dolgot. Az igazgató behívta a Rend tagjait, a Weasley családot és Hermionét. A lány elkezdett koncentrálni, míg végül gondolat útján kapcsolatba lépett mindenkivel. Pitonnal volt a legnehezebb dolga. Nagyon nem bízott meg benne. Aztán Lizzel kereste a kapcsolatot a lány nem tudta, hogy most a gondolataiban kutatnak és kapcsolatban állnak vele. Ők mint egy képet, úgy látták kívülről, ahogyan a lány haladt. Őt is kívülről látták, hála Angnek.
Egy sűrű bozótos erdőrészen haladt végig, a korcsolyázós ruhájában. Más nem volt a gyengélkedőn, ne hogy legyen mibe elmennie. Haja koromfekete volt. Úgy volt összefogva, hogy két vastag tincset előröl hátravitt és összetűzte őket. Csak egy kis tincs lógott ki elöl. Óvatosan és lassan haladt. Elért egy jeges részhez. Levette a hátáról a korcsolyákat és felvette. Lassan csusszant a jégen. Nagyon rossz előérzete volt. Ez abból is látszott, hogy folyton hátra tekingetett. A jégen haladva mégis gyorsabban ment mint szárazon. Csak ott volt a hiba, hogy a jég egy sötét barlangban folytatódott. Megállt, kinyújtotta tenyerét, és fújt rá egyet, mire egy apró kék fényecske jelent meg rajta. Így haladt tovább a barlangba. A kicsiny fényecske az egész barlangot bevilágította. Rengeteg ideig haladt tovább, míg egy olyan részhez ért, ahol már eleve ki volt világítva. Eloltotta a fényt. Körbenézett. A falakon örökzöld növények voltak, de az egész hely telis tele volt örökkön örökké virágzó virágokkal. Jobb oldalon középen volt egy oltár. Közelebb ment. Egy kékbársony asztalterítő volt egy aranyos asztalra terítve, s azon rajta egy fénykép. A fényképen levő nő kísértetiesen hasonlított rá, és mellette pedig egy férfi volt. Mind a ketten szívből mosolyogtak. Ez olyan mugli kép lehetett, mert nem mozogtak. Boldognak látszottak. Egy aranybetűs felirat hirdetett valamit felette a falon, míg a fénykép körül sorban örökmécsesek égtek.
-„Lizbeth Clerensa Megan és Serven Megan emlékére, akik a nagy kobold lázadás idején, 1624-ben haltak meg, és sosem találtuk meg őket. Két különleges emberért sír e hely, kik éltek haltak az igazságért és a békéért. Ha erre jársz vándor, emlékezz rájuk, kik ártatlanul haltak meg!” Juj… ez több mint hátborzongató!- és észre vett egy kék gyémánttal díszített arany koronát a fénykép mellett. Angel próbálta rávenni, hogy fogja meg. „Téged illet! Csak rád várt! Fogd meg! Vállald el!” Ezt a gondolatátvitelt ők is hallották.” Eljött a jogos utód ideje! Nem hagyhatod őket cserben!” Liana nagy nehezen rávette magát. Kinyújtotta jobb kezét, hogy megfogja. Ahogy közelített a koronához, egy különös kék felhő jelent meg körülötte. Ez a felhő felfelé haladt. A lány visszarántotta kezét, de a felhő nem szűnt meg. „Te vagy a jogos utód! Téged nem fog bántani! Nem teheti! Ne félj! Bízz bennem!” Ezek a szavaik ismét hatással voltak a lányra, s összegyűjtve az energiáját, magabiztosan megfogta. Tenyerére tette. A tárgy megszólalt, oly módon mint a Teszlek Süveg szokott, csak nem egy vágással, hanem az ékkövek segítségével, melyek benne voltak a kis arany tárgyban.
-Örömmel látom, hogy úrnőm visszatért.- a lány először megijedt és elejtette.- AU!- kiáltott fel a korona, mire a lánynak végkép elkerekedtek a szemei. Lehajolt érte.
-Bocsánat!- kért elnézést.
-Semmi baj, már kezdem megszokni.
-Olyan sokan jártak már itt, öhm… nálad?
-Oh, igen- igen! Sokan próbáltak meg ellopni és ezzel gyalázatos bűnt elkövetni, de egyiküknek sem sikerült. Persze egy nemes kislány mindig segített nekem. Nem akarta, hogy bárki meggyalázzon. Sosem bántanám.
-Ki?
-Te is ismered. Persze már nem olyan kicsi, de hát… erről nem tehet, csak az idő.
-Kicsoda…?
-Ha azt mondom Angelina Soffie, úgy ismerős?
-Ang?!
-Igen, ez volt a leánykori neve, de hát az idő múlt és mindenkiben csak Angel néven maradt meg. Ez az Ang név újítás?
-Igen, de akkor ő azt is tudta, hogy a vár… és végig hazudott nekem!!!!
-Csak a te érdekedben!
-Na ne mondd! Biztosan meg fogom neki köszönni!
-Te nem az én úrnőm vagy! Ő meghalt. Akkor egy leszármazott?
-Kinek…?
-Kislány, van még mit tanulnod. Az én volt úrnőm Lizbeth Clerensa volt, de most már te vagy, Liz.
-Nem szeretem a Lizt, úgyhogy ha megtennéd, ne hívj így! Lehetőleg. Köszönöm!
-Viszont úgy érzem minden megvan benned, sőt több is.
-Nem mondod?- kérdezte megjátszottan.
-Persze a szemtelenséged egy hátrány, de majd kinövöd!
-Álmaidban!- megpróbálta belegyömöszölni a hátán levő hátizsákba, de az nem akart menni.
-És micsoda öltözék ez, kérem!
-Mi bajod van a verseny ruhámmal?!- kezdett kiborulni.- Menj már bele!
-Ő sosem viselt volna ilyen, hogy is mondják a mai fiatalok… kihívó ruhát!
-Ád egy: én nem ő vagyok, ád kettő: nem tudod még mi az a kihívó és ád három: nekem most fontos dolgom van, és ha te nem vagy képes bemenni a táskámba, az olvasztó kemencében fogod végezni!!! Erről én fogok kezeskedni!- kiabálta.
-De hát ott sötét van!
-És?!- kezdett kijönni a sodrából, de teljesen.
-Félek a sötétben!- nyivákolt a korona.
-Ha nem mész bele, hamarosan örök fényességbe fogsz kerülni, és garantálom, hogy inkább a sötétséget választottad volna!- erre korona végképp berezelt és hagyta magát beletuszkolni.
-Klausztrofóbiám van!
-Hívd a rendészetet!
-Rendészet! Segítség! Egy ártatlan koronát kínoznak! Ezért legalább 10 évet kapsz!
-Fogd be!- mondta miközben tovább haladt a barlangban. Megállt és koncentrált. Mikor figyelmes lett valamire, megérezte a fiú közelségét, újra megszólalt a korona, és ettől nagyon kiakadt.
-Fázom!- nyafogott.
-Akkor úgy mondom, hogy megértsd!!! Kuuuuuuuuuuuuuuuu….s!!!!- a jég mintha alatta egy csapóajtó lett volna, úgy nyílt meg. A lány belezuhant. Lent hatalmas koppanással érkezett meg. Ráesett egyik lábára, ami nem volt túl nyerő. Hatalmas reccsenés, és már el is tört. -Auu!!! Ez is miattad van!- iszonyatosan fájt neki.
-Lám, lám, kit látnak szemeim!- a hang túl ismerős volt számára, hogy elhiggye.- Csak nem Lara Elizabeth Megan kisasszony alias Liana jött ide?- az alak akitől a hang jött előre sétált.
-A- anya?
-Már nem vagy a lányom! Kitagadtalak!
-Miért?
-Jaj, ne sírj!- gúnyolódott.
-Nem szokásom a sírás!
-Ó, ugyan már én ne tudnám, hogy mennyire érzékeny vagy? És miért tagadtalak ki? Nem megmondtam neked, hogy fojtsd el ezeket a kényszereidet?!
-Milyen kényszereket?
-Ugyan már! Most is! Egyre feketébb a hajad, például!
-De hát ezekről nem tehetek…
-De hogy nem! Ha te valamit nem akarsz, akkor az nem is fog sikerülni! Viszont ha szófogadó akartál volna lenni, és rendes kislány lennél, akkor azt akartad volna, hogy ne legyenek! Megszűntethetted volna!
-De nem- tu- dom!
-Se baj! Most már mindegy. Azt is megmondtam, hogy ne barátkozz vele! Erre te mit csinálsz?! Beleszeretsz!
-Tudod mi?
-Na? Most milyen indokot fogsz kitalálni? Milyen hazugságot akarsz beadni? Egy mókuska kényszerített az egészre?
-Nem. Ugyan, ez nem az én stílusom.- váltott át egy másik stílusára. A keményebb, érzelem nélküli gúnyosra.- Ennyire ismerhetnél.
-Persze, hisz a lányom voltál, valaha.
-Én? Nem. Az nem én voltam. Az a ti nevelésetek alapján alkotott lány volt. Én sosem voltam olyan, csak előttetek, de ennek már réges régen vége. Ez az én életem! Nem a tiétek! És ebbe senkinek sincs joga beleszólni! Főleg nem nektek!- ezt undorodva mondta.
-Hű, de kemény lett a kicsike! Nemrég még szükséged lett volna ránk, de nem hoztál vissza minket!- anyja dühös volt.
-Egyszer elkövettem ezt a hibát, de megfogadtam, hogy többet soha.- a lány nyugodt volt és simán ráállt törött lábára.
-Nem tört el a lábad?!- förmedt rá.
-De igen.
-Akkor meg, hogyan?!
-Nem fogok NEKED magyarázkodni, mert úgy sem értenéd meg, amilyen alacsony az IQ- d.
-Nem elég, hogy hagytál meghalni minket örökre, még szemtelen is vagy?
-Te jó ég!- kezdett színészkedni.- Nem mondod, hogy erre csak most jössz rá? Én évekkel ezelőtt rájöttem!- váltott vissza normál stílusára.
-Mondták már, hogy jó színésznő lehettél volna?
-Néhány említést tettek erről a dologról. És miért csak volna?
-Mert meg fogsz halni, mint az akit keresel.
-Nem mondod?- gúnyolódott, de szöget ütött fejébe a felismerés. Szülei azért jöttek ide, hogy elbánjanak vele, de Harryt is ismerték.
-De mondom. Látom nem hiszel nekem.- a lány behunyta szemét és koncentrált. Érezte, hogy a fiú itt van valahol és… és… él! Ebben teljesen biztos! Érzi, hogy él!- Na hát, csak nem sikerült ezt is megtanulnod?
-Hazudsz.- nyitotta ki hirtelen szemeit.
-Miben?- éretlenkedett amaz.
-Hogy meghalt.
-Mert így is van. A volt apád ölte meg sikeresen egy mugli fegyverrel. Persze neki nem kellett volna meghalnia…, de ha egyszer gyenge volt… mi megpróbáltuk megmenteni. De tényleg, ez igaz. Sajnos már abba belehat, hogy kivettük belőle a golyót. Persze könnyebb lett volna, ha nem 5 golyót lőtt volna bele… ennyit elpazarolni!- megölték! Hogy tehették ezt?! De ő érzi!!!
-Hazugság!!!- kiabálja a nő képébe.

--Hát persze, csakis. Nem mondták még neked, hogy az ha érzed a közelségét és az, ha érzed az életet egészen más.
-Hm, nekem ilyen primitív dolgokat nem kell mondani. Rájövök magamtól is.
-Tényleg nagy a szád. És megdöbbentően hidegvérű vagy.
-Volt kitől tanulnom. Igaz, nekem jobban sikerült. A jelek szerint, legalábbis.- tette hozzá a nő értetlen arcát látva.
-Tudsz róla, hogy iszonyúan idegesítő vagy?
-Köszönöm!- művészien meghajolt.
-Szóra sem érdemes.- a másik a fogát csikorgatta és elő vett egy gépfegyvert. A lány mélybarna szemeivel meredt rá. Pontosabban farkasszemet néztek, de itt nem az volt a tét, hogy ki bírja tovább nevetés nélkül. Itt az élet volt.- Sajnálhatod, hogy nem vagy halhatatlan.
-Mi értelme halhatatlanak lenni?
-Csak annyi, hogy nem halsz meg egy fegyvertől. Tovább élsz mindenkinél. Ugyanolyan csinos maradsz- ezt a lánynak címezte.- és egyéb „apróságok”.
-A fegyvert ki tudom védeni. A külső egy idő után nem számít. És nem bírnám végig nézni, ahogyan meghalnak mellettem a szeretteim és egyáltalán, bárki. Kérdezem én, mi értelme egymást ölni? Talán a pénz? Ez mindig őrültség!
-A hatalom megszerzése most a cél. Mit számít az apró pénz? Kit érdekel?! A hatalom amiért most ölni kell. Ezt a gyengék nem érhetik el!
-Azok a gyengék akik erre vetemednek!
-Na ne mondd. És miért?
-Gyengeség csak azért ölni, hogy ily módon kaparintsa meg valaki a hatalmat. És mi a hatalom? Egy értelmetlen dolog! Egy nagy semmi!
-Akkor add ide szépen a koronádat!
-Nem az enyém, így nem tehetem.
-De igen. Ne akard, hogy erőszakkal vegyem el!
-Csak nyugodtan!
-Köszönj szépen a halálnak!- megpróbálta lelőni egy mugli fegyverrel, de a golyók mind megálltak a lány előtt és földre hullottak.
-Ó, mily ismerős ez a szöveg…c-c-c… nem gondolta, hogy a lebukás veszélye fenyegeti?
-Mindig is tudtam, hogy a mugli fegyverek semmit sem érnek! De az álca kellett.
-Maga egy álnok kígyó. Az első perctől kezdve tudtam, hogy nem lehet ő. Ők sosem voltak ilyenek.
-Utolsó esélyed, hogy az én oldalamra állj. Nem érek rá napokig, sajnos. A hatalom már vár. Pedig elhiheted, hogy szívesen „játszadoznék” még veled. Egyébként amit Potterről mondtam, mind igaz. Az egyik halálfalóm volt aki ezt tette vele. Nem gondolod, hogy elképesztő hatásuk is van ezeknek?- a fegyverre mutatott ami immáron a földön feküdt. De kezdett visszaváltozni Voldemorttá, míg végül teljesen visszaváltozott.
-Juj!- sikkantott fel a lány.
-Valami baj van?- kérdezte ördögi mosollyal az arcán.
-Csak egy egészen icike- picike.
-Mondd csak nyugodtan.
-Nem venné fel megint az alakját?
-Ugyan miért?
-Mert elfog a hányinger és rosszul leszek ha látnom kell a képét!- és gyilkos tekintettel nézett rá.
-Sajnálom, de nincs kedvem.
-Valamiért sejtettem.
-Ki állsz ellenem egy párbajra, vagy félsz?
-Hoppá. Van néhány, probléma.- játszotta a nagyon sajnálkozó kislányos arcot.
-Mégis mi?- kérdezte unottan, mert már nagyon unta a lányt, de mégis élvezte, hogy az így elviseli.
-Ád egy: nem vagyok boszorkány. Ád kettő: nem tudok párbajozni és ád három: ez nem az én harcom.
-Akkor kié?
-Azé, akit maguk elvileg megöltek, de ezt csak hiszik, mert nem halt meg, persze ezt maguk nem tudják, mert azt hiszik meghalt, de ez nem igaz, szóval érti.- és ezt mind elhadarta.
-Értem, de az a baj, hogy most meg kell halnod. Örültem volna ha a halálfalóim gazdagodnak egy ilyen taggal.
-Maga?! Örült volna?- hitetlenkedett, de mintha közben kezdett volna átlátszani.
-Igen. Adava Kedavra!- az átok lassítva közelített a lány felé, aki széttárta karját, és lassan az átlátszóból teljesen eltűnt. Voldemort nem lepődött meg ezen. Elindult egy járaton keresztül. Liana egy szobába futott. Mintha egy mugli börtön lenne. Az egyik rács másik oldalán, talált egy letakart testet. Gyorsan megkereste a kulcsot és benyitott. Odarohant mellé és felrántotta a leplet. Harry feküdt ott.
-Ez nem ő…- suttogta, de ekkor minden és bezáródott és az ajtó is. Voldemort volt az, aki mindezt megtette. A lány még látta, amint a varázsló elhagyja az egész helyet és rábízza egyik halálfalójára. A szoba elkezdett megtelni vízzel. -Ajaj. Na most van gáz.- keresett egy járatot vagy repedést rést, szellőzőt vagy valamit, de semmit nem talált. Sőt még a falak is elkezdtek összenyomódni, de ez hamar abbamaradt. Hallotta ahogyan az ott maradt halálfaló állandóan szitkozódik, míg végül felkiált, hogy heuréka, és megnyílt fent egy csapóajtó. A lány ott hagyta a testet, és így próbált meg felúszni, mert már nem volt levegője és a kis szoba teljesen megtelt. Feljutott a felszínre és kimászott, nagy nehezen. Itt fellélegzett és lemászott a miniatűr hegy tetejéről, ami most került oda nem rég a jelek szerint. Viszonylag hamar leért az aljára és pont jó kor, mert a hegy hirtelen elkezdett felrobbanni, de csak kisebb részek. A földre vetett magát és befogta fülét. A hegy teljesen felrobbant és lángolt. A lány ezt már nem nézhette tétovázva, mert mi történik ha leég az erdő?! Gyorsan elkezdte lehűteni az egészet. Annyi elég is volt, hogy kezét elhúzta a hegy előtt. Mint egy jégtömb, úgy festett az egész. Ezután kimerülve eldőlt a hóba. Nagyon fáradt volt és Harryt se találta meg. Ekkor hirtelen valaki fölé hajolt. Monstro apja volt az. A lány hirtelen megnyugodott és felállt, majd a nyakába vetette magát. A férfi átváltozott Harryvé.
-Nem tudtam hol vagy.
-Nem tudtam, hogy mit keresel abban a szobában.
-Ezt te csináltad?- bökött a volt hegy felé, mire a fiú előhúzott egy köteg piros valamit.
-A dinamit csodája.- a lány elmosolyodott, majd kedvesen leszidta.
-Legközelebb az erdőt hagyd ki a dologból.
-Legközelebb felröpítem a magasba, hogy ott robbanjon fel az egész, rendben? Így legalább csak az ózonlyuk fog megsérülni és tovább nőni.
-Végül is, csak az egész élet fog a Földön megszűnni.
-De egy dolog biztos lesz legalább.
-Mégis mi?
-Hogy tőle megszabadulunk.
-Az egyszer biztos, csak akkor semmi értelme sem lesz már, mert akkor tőlem lehet egyeduralma is.
-Persze, egy egyedből álló uralma.
-Hagyjuk ezt a témát.
-Egyedértek.
-Látom, nem megy egyszerűen, hogy leszállj erről a témáról, de nem bánom.
-Én igen, mert már unom.- közelebb hajoltak egymáshoz, de pont mikor, megszólalt a korona.
-Fázom és vizes lettem! Segítség!- Harry értetlenül meredt a lányra, aki széttárta karját és mintha azt mondta volna „mi van?!” vagy „na és?” esetleg „ne nézz így rám!” „Fogalmam sincs!”. De emiatt a helytelen mozdulat miatt, és azért mert már nem hatott a kis bűbája, lába megbicsaklott,- ha emlékeztek eltört- és majdnem földet fogott, de Harry még előtte elkapta. Így ismét egy romantikus helyzet alakult ki. Esélyt adva egy csóknak. Természetesen van aki nem nyugszik.
-Fel fogom jelenteni a 17. századi antik darabok kínzás ellenes szövetségénél!- a lány erre válaszul földhöz vágta táskával együtt és még meg is taposta.
-Most jelents fel!- dühöngött. Majd újra megpróbálták, de az se nyugodott le.
-Auuuuu!!! Ez fájt! Hogy tehet ilyet! Szegény én! Jaj szegény köveim…- Harry fájdalmas arcot vágott, és talpra állította a lányt, miután azt a varázslatot használta, melyet Lupin használt, mikor harmadéves korukban Ronnak eltört a lába. Közben a nap teljesen lement, átadva helyét az éjszakának.- Kezd besötétedni. Keresek egy barlangot vagy valamit. Mindjárt jövök.- mondta és elment. A lány dühösen meredt a táskájára, majd dühösen vágódott le mellé a hóba. Karbatett kézzel, fújtatva meredt a nagy semmibe.
-Nem csináltam volna ezt, ha normálisan viselkedsz velem!- panaszkodott.
-Ajánlom, hogy dugulj be, mert mindjárt megszívod!- nagyon fenyegető hangja volt.- Nekem nincs szükségem rád, de a jelek szerint neked igen rám. Tehát én teszek neked szívességet. Te meg tedd meg nekem azt, hogy befogod!!!
-De ez fájt!- a lány elkezdte utánozni a nyivákoló koronát.
-De ez fájt! Hogy oda ne rohanjak…
-Én túl érzékeny vagyok hozzád! Te kőszívű!!!
-Én túúúl éérzékeny vagyook hozzáád! Te kőőőszívűű!!! A kőszívű ember fiaira gondolsz?!
-Nem bírom, ha gúnyolódnak!- a lány szíve megenyhült, mikor a korona elkezdett hallhatóan, sírni. Kivette a táskából és nézte a síró pityogó koronát.
-Hiányzik!!!!- sírta.
-Most meg mit bőgsz?! Én nem is ismertem!
-Miattad halt meg!!!
-Ho- ho… most már elég legyen! Mit képzelsz magadról?! Még hogy miattam?!!!!
-Akkor is így van!- hüppögte.
-Na ne mondd… véleményed szerint, több száz éves vagyok. Nem baj, ne is zavartasd magad.
-Neeeem!!!
-Hagyd már abba a bőgést! Megértő tudok lenni ha kell, meg minden, de ez nem olyan dolog! Nem is halt meg!- erre a korona abbahagyta és ránézett a lányra.
-Nem?- kérdezte reménykedve.
-Nem hát.- válaszolta amaz. Közben Harry visszajött, de valamiért nem csodálkozott el a korona láttán. Pálcájából fényesség áradt, így a fénynek hála, láthatták a koronát.
-Akkor buli van!!!!- fakadt ki az, hatalmas örömmel, majd elkezdett táncolni a lány tenyerén.- Everybody ye, ye!- így szórakozott a korona, amin már ők is nevettek. Főleg akkor, mikor különböző mai, mugli számokat is énekelt. Franciául, portugálul, magyarul, angolul, németül és oroszul. Bevonultak abba a barlangba, amit Harry talált. Liana és Harry együttes erővel diszkó fényeket teremtettek és elkezdtek bulizni. Egész végig a korona énekelt. Egyszer Liana is beszállt, de Harryt nem lehetett rávenni. A lánynak viszont csodás hangja volt. Mit csináltak volna? Hát eléggé mugli módra táncoltak, ahogyan azok szoktak egy diszkóban. Liana haja időközben teljesen szőke lett, mint annak idején, mikor még nem talált rá a lelkek gömbjére. A hiba csak ott volt, mikor a hold bevilágított a barlangba. A lány elkezdett összezsugorodni, egészen picire, majd egy zsömle színű kiscica meredt a fiúra. Akiből majdnem kitört a nevetés.
-A franycba!- hangzott egy tömör kijelentés.
-Nem mondod, hogy tegnap éjjel…?
-De igeny! És tye ezt tudtad?!
-Részben…- hogy elfojtsa nevetését, inkább ő is átváltozott, majd macska formában buliztak ugyanúgy tovább. Egy fekete macska és egy zsömle színű macska táncolt egész éjjen át, miközben egy korona énekelt nekik. Igazán önfeledt móka, december 25- én éjjel. Majd a hold el kezdett fogyatkozni és Liana visszaváltozott. Ezt követve persze Harry is.
-Na jó, most kicsi nyugit!- jelentette ki a lány, a fiú nem kis megkönnyebbülésére.- Te meg mit csinálsz?- kérdezte szemrehányóan mikor látta, hogy a fiú lesöpri a terepet, hozzá teszem kézzel.
-Készülök aludni.- jelenti ki természetességgel.
-Csak nem gondolod, hogy én itt…
-EVERYBODY YE,YE!!!!- hangzik a koronától, mire a lány elszámolt ötig és folytatta.
-…tudok aludni e - a tárgya felé bökött fejével.- mellett?
-Ha lecsillapodik akkor majd tudsz.
-Ez?! Soha! Legalábbis amíg az én érdekem lenne addig biztosan nem!
-Ez furcsa…- mondta miközben hátradőlt egy megtisztított részen.
-Mi?
-Itt egy uralkodó, aki nem ért egyet a koronájával, semmiben.
-Hányszor mondjam, hogy én nem…- fakadt ki.
-… vagyok királynő!- fejezte be helyette a fiú.
-Tudod mennyire szemét dolog befejezni a mondatomat amit elkezdtem, ráadásul a saját stílusomban?!- mondta miközben lehuppant mellé.
-Tudom.
-Akkor jó. Elmehetnél színésznek.
-Isten tudja miért, de nem vágyom több hírnévre. Valahogy ennyi rajongó is pont elég. Még sok is.
-És ha kiderül, hogy ripacs vagy?- néz rá a lány „ártatlanul”.
-Na látod, ez szemét dolog.
-Tudom.
-Akkor jó.
-Játsszunk valamit!- mondja a lány ártatlan arccal és kislányosan, mire a fiú elhűlve mered rá, majd röhögő görcsben tör ki és ezt mondja:
-Nem bánom, mit?
-Hm… na látod, ez egy kivételesen, hangsúlyozom kivételesen jó kérdés volt.- ezt a normál nagyképű stílusban.
-Hozzám képest. - egészítette ki a fiú.
-Ez magától értetődik. Egyébként nincs egy kis fakéreg, kőris levél és hó?
-Csakis ezeket hordom magamnál.
-Valahogy sejtettem.
-Minek kellene?
-Csak a lábamra, meg a te lőtt sebedre, amit eddig kiválóan takargattál, csak az arckifejezésed volt ”enyhén” fájdalmas.
-Most mit akarsz? Egészen jól használta a fegyvereket, ahhoz képest, hogy gyűlölik a muglikat.
-Az a gond, hogy ezek tényleg fájdalmasak tudnak lenni és ezt talán élvezik.
-Szerintem biztos.
-Hülyék.- összefoglaló vélemény Liana kisasszonytól.- Hányat kaptál?
-Szerencsére csak egyet.
-Benned van még a golyó?
-Nincs.- fintorgott Harry.
-Hogy szedted ki?- kérdezte a lány olyan furcsa… talán aggódó képpel.
-Na, az érdekes művelet volt, inkább megkíméllek tőle.
-Még Voldinak is a becsületére vált volna?
-Nem kéne ennyit emlegetni.
-Miért?
-Vagy idejön az emlegetésekre, vagy csuklógörcsben fog meghalni. Ez utóbbi miatt nem sajnálnám.
-Én igen. Úgy kéne megfosztania hatalom vágytól, hogy ne kelljen megölni… biztos nem olyan rossz…
-Nem is, mert szörnyen gonosz…- a lány nem is figyelt rá.
-… talán meg kéne tisztítani a lelkét…- a fiú a lányra meredt. Egy sokat mondó pillantás és a lány mindent felfog.
-Na na! Utálom ezt a fanatikus nézést! Nem, nem és nem!!!!
-Szóltam én egy szót is bármiről? A jellemzésen kívül.
-Elég a nézésed.- mondta.- Én…én… nem tudom megtisztítani! Még sosem… és különben is… hát…- ekkor kapcsolt.- Te babonás vagy?
-Eddig nem voltam, de volt kitől tanulnom.
-Ha?- a lány túl értelmesen nézett.
-Ezt a jól nevelt stílust…
-Ugye, egyedi tervezésű!- mosolygott és büszkélkedett.
-Vigyázz mert jön a zordó és véged lesz…- hörgés szerű hang, majd kidől.
-Ja, ezt is felfogtam. Na! Egész szépen haladunk! Everybody ye, ye! Ó nem! Ez fertőző!- a fiú meg e mozdult, ez hang sem. Hangos ál horkolás.- Kinyúltál végre?
-Nem, alszom! Nem hallod?
-Mondtam már, hogy süket vagyok?
-Eddig még neeem!- hatalmas ásítás.
-Témaváltás.- mondta gépiesen.- Van egy olyan játék amikor kiindulunk egy nagyobb egységből, előtte mindig oda kell tenni azt a színt amivel indítottunk. Az egészet így kell folytatni. Én kezdem. Fekete erdő.
-Memória játék?
-Nem. Energia játék.
-Akkor végképp nem játszom.
-Szólánc? Videó játék? Fogócska? Na jó kíméletes leszek. Tánc vagy játék?
-Egyik sem! Én már alszom, csak nem látszik! Ne kívánd, hogy fel álljak, mert úgyis összesem.
-Aaaaaa!!!
-Mi a…?- kérdezte, de rögtön észrevette. A hidegből a fényre és melegre bejött egy kígyó is. Szép nagy volt és hosszú.
-SSSssssz!!!!- sziszegett Harry képébe. Vagy egy centire lehetett a fiú arcától.
-Mit akar?- kérdezte a lány.
-Sszzzeszhhh?
-Szsssiesszszi!
-Fázott és éhes.
-Remek. Legalább mérges kígyó?
-Sziessz?
-Szzz!
-Nem, ő megfojtja az áldozatát.
-Az ember reménykedik a gyorshalálban, de miért is lenne szerencséje?! Á, -legyintett.- már úgyis hozzá szoktam. Mit akar?
-Ssssz?!
-Sziessszhászi!!!
-Osztozkodik felünk, ha hamar elalszunk. Szeretne nyugodtan vacsorázni.
-Elég volt ebből!- csapta össze a lány a tenyerét. A kígyó elé állt.- Megharaptak, megkínoztak, és éhes vagyok!- kezdett el kiabálni azzal.- Egész éven át ez ment! A különböző bajaimról, töréseimről, és dolgaimról nem is beszélve. Egy bazi nagy társad meg is kart enni, egy ÁLOMBAN!!!
-Szegényt nehéz olvasmány érte.- tájékoztatta Harry a kígyót párszaszóul.
-Találkozok egy idiótával aki világuralomra akar törni, plusz az idétlen társaival, majd egy még hülyébb koronával!- Harry felült és a falnak dőlt, mert érezte, hogy ez hosszú lesz.- Nem elég, hogy ez az egész kiborít, de persze még a családfám után is kutatnom kell, mert egy vár tájékoztatott róla, hogy mi történt több száz évvel ezelőtt!!! Arról, hogy folyton bajba kerülök nem is beszéltem még! Nem lehetek se jogász, se régész, se focista se semmi, mert kiderült, hogy uralkodó vagyok! Persze azt nem tudom kinek és miért, de ez van!- és így folytatta és folytatta… Harrynek egy örökké valóságig tűnt, míg a hangok távolodni kezdtek és elaludt. A kígyó túl éhes lehetett már, mert megpróbált rácsavarodni a lányra. Persze lehet, hogy egy kis csendet akart. Ekkor a lány abbahagyta és fenyegetően nézett az állatra. Amaz még jobban megijedt mint a hangoktól és elmenekült.- a lány elégedetten húzta ki magát, majd vissza zuttyant Harry mellé. A fiú fel sem ébredt. A lány megpróbált elaludni, de össze vissza forgolódott, míg végül csukott szemmel megkereste hátizsákját és vakon hozzávágta a koronához. Az eszméletét vesztette és csendben maradt.
-Végre.- nyugodott meg, de mellette elkezdett kuncogni a másik.- Ne hogy te is el kezd, mert kint fogod tölteni az éjszakát.
-De csak utánad.- ilyen félálomban csipkelődtek még, míg végre elaludtak.

*****
Reggel egymás karjaiban ébredtek. Valószínűleg éjszaka fázhattak és forgolódtak. Minden esetre nem vették még észre, csak mikor nyújtózkodtak, de olyan zavarba jöttek, hogy nem tudtak megszólalni csak rákvörösek lettek. Liana valamit pakolászott. Harry addig útra készen várt a falnak dőlve. A lány felvette a földről az ájult koronát, ami most elkezdett felébredni. Gyorsan berakta táskájába. Így indultak volna ki a barlangból, ha annak bejáratát nem temette volna be hó. Harry elővette pálcáját, és sikeresen varázsolt egy lángoszlopot, ami egy hosszú eléggé nagy lyukat vájt a hóba. Azon keresztül mentek ki, de közben a korona sem nyugodott le.
-Miért van ilyen sötét?
-Meeeert éjszaka van!- förmedt rá a lány egy nagy ál ásítás közepette.
-Efelől semmi kétségem, de akkor miért nem bulizunk?