-Mert álmos vagyok és aludni szeretnék.
-Jó éjt!- elhitte és elaludt. Harry vezetésével felmásztak a hegy romjaira.
-Innen látni lehet elvileg a Roxfortot és, hogy merre kell mennünk.
-Ha nem robbantottad volna föl, akkor szinte mindent látni lehetne.
-Életveszélyes hely volt. És egy biztos.- mondta Harry, de a következő mondatot egyszerre mondták.
-Hogy nem Voldemort volt.
-Nagyon elszúrta aki megpróbálta alakítani, de bekapcsolódtam ebbe az egész baromságba… és tényleg látni lehet. Ez annyi elképesztően szép és…
-És?
-Romantikus. Ahogy felkel a nap a kastély mögött. A fehér hóra rávetítő…
-Fel kel a nap?!- hallatszott a kis idegesítő tárgy hangja.- Akkor engem megint átvertek! Követelem, hogy szedjen ki innen!
-Szerintem nincs romantikus hangulat.- vélekedett a fiú, de ez jelnek is számíthatott.
-Mekkora az esély rá, ha lehajítom innen, örökre megszabadulok tőle?
-Semennyi.
-Nincs igazság!- morgott inkább magában. -Nekem miért nem jön össze semmi?! És itt ez a nyavalyás korona is! Mindig a legrosszabbkor szól bele mindenbe.- eképpen gondolkodott, de ezt a többiek sajna hallhatták, mert a gondolataiba férkőzve jutottak odáig, hogy látják amit csinálnak.- Ez elkeserítő. Ah... mindegy!...
-Jössz? Arra kell menni, majd jobbra és…
-Nem maradhatnánk, még itt egy kicsit? A természet olyan érdekes! És legalább visszavihetjük ezt a visító borzalmat!
-A barlang beomlott.
-Ezért most haragszom, ugye tudod?
-Tudom.
-Akkor jó. És érdemes itt körül nézni! Sokkal érdekesebb mint egy unalmas kastély.
-Nekem épp elég az, ami a legfölső szinten illetve egészen lent található abban az „unalmas” kastélyban.- a fiú elindult az ösvényen amit mondott.
-Jó, hátha félsz…- a lány karbatett kézzel állt és meredt az égre. Így várta a kellő hatást. Normál esetben már ős régen visszafordult volna vagy védte volna magát, hogy ő nem fél, de most nyugodtan haladt tovább. Lianát ez kellő képen aggasztotta.- Akkor majd találkozunk ott.- mondta elszontyolodva és leült.
-Rendben.- „El se hiszem! Itt hagyott! Nem érdekel! Ha neki fontosabb az a nyamvatt kastély, csak menjen! Én nem tartom vissza!” Harry elment, már nem is láthatta, de egy kis macskabagoly szállt le a lányhoz.
-Szia Lily!- köszönt neki, mire az barátságosan huhogott. Illetve huhogott volna, csak szegény eléggé kicsi és inkább csicsergés lett belőle.- Te nem mész utána? Neked nem fontosabb egy kastély? Legalább neked vannak érzelmeid. Komolyan, mint egy jégszobor! Mitől ilyen? Ennyire nem félhet semmitől… vagy inkább… attól fél, hogy…- hirtelen megvilágosodott.- Attól fél, hogy elveszít. Hogy meghalok! Ez az! Akkor nem velem van baja!- pattant fel örömmel. - Várjunk csak, akkor meg, de hát én tudok vigyázni magamra!- Ekkor egy madársereg szállt fel valahonnan az erdő mélyéből.- Ez rosszat jelent. Ha odaér… Harry!!!!!!- kiáltotta és utána futott. Majd a fiú megjelent egy másik ösvényen keresztül arra a helyre ahol volt a lány még mielőtt utána rohant.
-Tessék? Hova…?- még egy madárcsapat.- Liana!!!!!!- és ő is fut, de ő meg a lány után.- Állj meg! Mögötted vagyok!- egyszer csak sikerült utolérnie a lányt. Az dermedten állt és pszt! mutatott az ujjával. Óvatosan hátrált. A fiú követte példáját. Egy zörrenés a bokorból…és kész, máris futásnak eredtek.
-Ne nézz hátra!- lihegi a fiú.
-Eszemben sincs!- egymás mellett futottak, ugyanolyan gyorsan, ugyanakkora sebességgel. Nem látták támadójuk, de az hatalmas sebességgel közeledett feléjük. Egy szakadékhoz értek. Alatta egy folyó, ami vígan folyt, méghozzá bulizósan.
-Ez az én szerencsém!- morogta Harry.
-Mi az, hogy a tiéd?! Én vagyok balszerencsés!
-Most ne ezen vitázzunk! Le, nem ugorhatunk.
-Semmiképpen sem! Amint leérkezünk, rögtön szívrohamot kapunk. Túl hideg lenne hirtelen a szívünknek.
-Egészségedre! Lenyeltél egy tudományos könyvet.
-Ez alap dolog.
-Aha, biztos.- Harry lenézett.- Pedig nem lesz más választásunk.
-Biztos?- nézett le a lány is, mire a fiú bólintott.- Biztos elintézhetjük vele a dolgot barátságosan is… mik ezek a csattogások?
-Ne akard megtudni!
-Most már késő…- ekkor a fák közül egy gyors mozgású óriási pók jött elő. Csáprágóit vadul csattogtatta.
-Hello…
-Kaja!
-Ez nem hangzott túl csábítóan…
-Háromra! Egy…
-Kettő három!- megfogták egymás kezét és az utolsó pillanatban ugrottak. Ha nem tették volna meg, már régen reggeli lettek volna. Így viszont zuhantak a víz felé. Harry elkapott egy ágat és azon megkapaszkodott. Liana csüngött lefelé. A fiú már alig bírta tartani, viszont volt fölöttük egy kiálló szikla, amire ha felmásznak akkor még megúszhatják.
-Mássz fel!- adta ki az utasítást Harry.
-Előbb te!
-Elég nehezen menne, ezt beláthatod!- mosolygott.
-Na jó…- elkezdett felmászni. Eléggé furcsán mutathattak amint a lány rajta keresztül haladt felfelé. Végre odaért.- Add a kezed!- a fiú figyelmes lett valamire. Az ág amibe kapaszkodott, egy gyökér volt, és ha kiszakad, ami bármelyik percben megtörténhetett, akkor a sziklán levő lány is zuhan. Kettejüket pedig nem bírja el.
-Menj tovább! Siess! Hamarosan kiszakad!
-Nem hagylak itt!!!
-Akkor nekem lesz muszáj…- Liana fogta a kezét, hogy ne engedhesse el, ha ilyen ötletei támadnának.
-Nem megyek el nélküled! Együtt jöttünk, együtt is megyünk!
-Nem jöttünk együtt!
-De idáig igen is! Akkor is csak összetalálkoztunk.
-Muszáj neked folyamatosan vitázni velem?! Pedig igazán megtanulhattad volna már, hogy nekem mindig igazam van.- néha nyögött egyet- egyet az erőlködéstől. Fel akarta húzni a fiút, de az tudta mi történne akkor és ezt nem akarta.- Add a másik kezed is!
-Nem.
-Mi az, hogy nem?!!! Add ide!!! Felhúzlak!
-Már felhúztál néhányszor!
-Ez kedves volt!
-Köszi! Tudom.
-Akkor jó. Gyerünk!- Harry válaszul nekitámaszkodott a falnak lábaival és erősen elrúgta magát. Liana akaratlanul is elengedte.- Harryyyyyyyy!!!!!!!!- borzalmas volt végig néznie, ahogyan az elmerül a vízben. Körülnézett és rögtön kitalált egy tervet. Oldalt halad a sziklákon, majd egy alkalmas úton megpróbál lejutni a folyó mellé. Onnan játszi könnyedséggel fog belemászni a vízbe. Gyorsan tudott haladni, hála a régész időnek. Szerencsésen elérte a folyó partját. Bevizezte magát, hogy teljesen nyugodt lehessen, és nem törődve a hideggel, egy fejessel beugrott a vízbe. Miután felbukkant, körülnézett, de mivel nem látta sehol, alábukott. Majd előkerült és megint. Ez pedig így ismétlődött még egy darabig, míg egy alkalommal sokkal tovább tartott, hogy feljöjjön. De ekkor már ott volt vele Harry is. Egyik kezével fogta, a másikkal megpróbált kievickélni a vízből. Persze a hullámok ellenszegültek. Nem akarták foglyukat elengedni.
-Bírd ki még egy kicsit! Au!- neki a sziklának, melynek hála ő is eszméletét vesztette. Lesüllyedtek a vízben. Illetve hirtelen magához tért, és nem hagyva abba mentő akcióját, sikeresen kiértek a partra. Valahogyan kihúzta a fiút. Nagyon kimerült, de jobban érdekelte, mi van vele. Meghallgatta a szívét. Megnézte a pulzusát. Semmi. Ez hirtelen ötlet. Elsősegély nyújtás. Elkezdte hát masszírozni a szívét és lélegeztetni. Sok ideje csinálta már, mikor végre hatása is lett. Felköhögte a vizet, -ami őszintén szólva hatalmas mennyiségű volt,- és magához tért.
-Hála a jó Istennek!
-Hívő vagy?- kérdezte még mindig kiterülve.
-Félig.- terült ki mellé a lány is.
-Az a legjobb.
-Szerintem is. Tudod, hogy úgy süllyedtél el mint a Titanic?
-Tényleg. Hogy ez nekem hogy is nem jutott eszembe! Végül is én egy bazi nagy hajó vagyok, ami neki ütközött egy jéghegynek.
-Láttad a filmet?
-De hogy! Csak az alap sztorit ismerem. Nem a kiszínezett változatot.
-Valami izgalom is kellett bele.
-Szerintem azoknak az embereknek túl sok is volt az izgalom.
-Ők döntöttek úgy, hogy fel szállnak rá.
-De akkor még senki sem tudhatta, hogy neki fog ütközni egy jéghegynek.
-Ez igaz.
-Különben is. Az a hír járta, hogy elsüllyeszthetetlen.
-Ha felszereltek volna több mentőcsónakot, akkor mindenki túlélhette volna.
-De így a többsége a jeges vízben fagyott halálra.
-Mint majdnem te is.
-Nem mindegy, hogy kint vagy bent?
-Ebből a szempontból igaz. Jó úszó vagyok?
-Bocsi, de nem nagyon láttam.
-Ja, igaz. Most lelkiismeret furdalásom van amiért elsüllyedt az a hajó!
-Végül is jogos, hiszen abban a korban éltél, és előre megmondhattad volna nekik. Persze egy csöppet sem számít, hogy hülyének néztek volna.
-És mi van akkor, ha előző életemben, szóltam is, csak nem hallgattak rám, utána pedig nem tudtam már mit csinálni! És ezért van most ilyen érzésem! Na?
-Tudod még tovább színezni?
-Tudnám, csak nincs kedvem.
-Ja, kösz a segítséget.
-Szívi! Megyünk?
-Hova?
-Hát vissza!
-Végre egy értelmes ötlet! Már csak azt kellene kitalálni, hogy hol is van az a vissza.
-Hát… arra… nem? Vagy arra?
-Gőzöm sincs. Ezt a helyet még sosem láttam.
-Szerintem keressünk egy menedéket, ahol megszáradhatunk.
-Megszáradni…
-Most meg mi van?- kérdezi a lány, mert nagyon furcsállta ezt az arc kifejezést.- Miért vagy vidám? Ha mindig vizes lennél akkor megérteném, de így…
-Nem! Nem arról van szó! Hanem eszembe jutott a pálcám!
-Gratulálok!
-De ne már! Ez most tényleg jó hír!- elővette pálcáját, amiből forró meleg áradt. Ezzel elkezdte megszárítani magukat.- hamar sikerült is.
-Nekem is eszembe jutott valami.- kapott a fejéhez a lány.
-Na, mi?
-Van nálam egy nadrág. Egész idő alatt volt, de én itt fagyoskodtam, ebben a borzalmas időben, egy szál rövid ruhában. Hogy én milyen egy észkombány vagyok…- elővette táskájából a kék melegítőjét. Illetve csak az alsó részét. A felső ugyanis hiányzott. Harry elfordult a lánynak háttal, aki bement egy bokorba. Rövid művelet volt, mivel csak fel kellett húznia a szoknya rész alá. A szoknyát ugyanis nem csatolhatta le, ha egyszer egybe ruha volt. Ki jött a bokorból. Egészen jól nézett ki így.- Most már megfordulhatsz.- mondta, mire az megfordult. Első látásra elakadt a szava.
-Hát… öhm… nagyon, designos…
-Kössz! Ennyit a fiúkról. Vedd is tudomásul, hogy ez igen is divatos.
- Meglehet, de muszáj követni is?
- Hogy tudsz ilyen gonosz lenni?!
- Na, ez nekem is túl jól esett.
- Szívesen! Számíthatsz rá máskor is!
- Tudom.
- Reméltem is. Akkor keressük meg a ki utat. Illetve a visszautat.- Ott van egy kis ösvény. Menjünk arra.
- Szerintem nem célszerű.
- Szerintem pedig igen is az!- Elindult rajta, de csak azt érte el, hogy megcsúszott, mert az, az éjszaka alatt megfagyott és tiszta jég volt az egész. Mivel lejtett is, nyilvánvalóan elkezdett lefele csúszni, fenéken. Harry keresett valamit, mondjuk egy nagy követ, amit átváltoztatott egy lapos, nagy fémedénnyé. Ő inkább azon csúszott lefele. Közben a lány, már sikított is eleget, teljesen ki volt akadva. Alig bírta kikerülni a fákat. Majd a lejtés megszűnt, és ő repült egy hatalmasat a következő hóbuckába. Harry követve példáját, ugyan így fejezte be a megállást.
- Elegem van! Gyűlölöm a havat!- köpködte ki Liana, amint kikászálódott belőle.
- Én nem.- válaszolta miután neki is sikerült.
- Addig örülj!- innentől kezdve, csak gyalogoltak é gyalogoltak. Hallgatták, hogy a korona miket nyafog a fürdésért és egyéb dolgokért. Persze el is tévedtek. Nem is ők lettek volna, ha nem teszik meg. Végre úja ráakadtak a kiindulási pontra, és ott újra bementek múltkori éjjeli szállásukra. Harry hamar elaludt. Néha még mindig köhögött fel vizet. A lány csak nézte, majd lassan megjelent szemében az első könnycsepp. Lustán végig folyt arcán, csakhogy utána ruhájára csöppenhessen.Néha még mindig köhögött fel vizet. A lány csak nézte, majd lassan megjelent szemében az első könnycsepp. Lustán végig folyt arcán, csakhogy utána ruhájára csöppenhessen. A korona csak suttogva beszélt. Megszokta a lányt, és már átérezte amit az érzett.
- Nem hinném, hogy igazad van, bár tény és való, hogy valahogy vonzod, a bajt…
- Nem lesz más választásom…- elővett táskájából egy tollat és egy papírt. Elgondolkodott és írni kezdett.

Drága Harry!

Tudom, hogy most mit fogsz gondolni, de nem igaz! Sosem hazudtam, úgyhogy most sem fogok!
Hiába szeretlek nagyon, ha folyton bajba sodorlak. Tudom, hogy te is folyton bajba kerülsz, de én még balszerencsésebb vagyok. Ráadásul mindig hülye ötleteim vannak. Ha magamat véletlenül is kihúzom a bajból, akkor is sikerül mást belekevernem! Ezért mentem el. Nem fogsz tudni megtalálni, úgyhogy ne is keress!!!
Egy valamit azért tegyél meg nekem lécci! Ne keresd, mert úgy is rád talál… szóval intézd el azokat, akik a szüleimnek adták ki magukat! Könyi!!!! És ha végképp ráérsz, Voldit is elintézheted! De légy nagyon óvatos! Ott hagyok egy kis segítséget! Tényleg segíthet! Megbeszéltem vele, hogy téged nem bánhat és viselkedjen rendesen. Mellesleg ismeri a környéket és ez sem hátrány.
Szerintem még találkozunk! Egyszer…

Örökké szeret:
Lara Elizabeth Megan, Liana

U. i.: Ne válaszolj!

Gondosan összehajtogatta a levelet, majd odarakta a korona mellé, ami csak ennyit mondott:
-Vigyázzon magára felség!
-Megpróbálok!- mosolyt erőltetett arcára. Lassan felállt, és még egy utolsó pillantás, majd átlátszóvá válik és eltűnt. Majd újra feltűnt, de ezúttal a Privet Drive- on. A házuk felé vette az irányt. Arcán patakokban folyt le az ezernyi könnycsepp, mely most együttesen egy folyamot alkotott. Egy idős hölgy lépett ki a járdára, a házuk előtt. A nagymamája volt az. Boldogan integetett neki. A lány megpróbált mosolyogva visszaintegetni. De ekkor meglátott valamit. Egy nagy buszt, ami nagyon gyorsan közelített nagymamája felé. Elkezdett iszonyat gyorsan futni. Még látta amint a busz összevissza siet. Hol ebbe az irányba, hol a másikba.
Odaért nagymamájához és még az utolsó percben arrébb lökte, de így a busz neki ment neki. Valami meghibásodhatott, mert nem tudott lefékezni, ennek az lett a következménye, hogy elütötte Lianat. A lány rögtön eszméletét vesztette és az, hogy egy hatalmasat repült már igazán nem számított. A betonon landolt, félig a járdán, de fél teste, a fejével együtt az úttestre lógott le. Arccal felfelé feküdt. A Kóbor Grimbusz rögtön láthatóvá vált és megállt. A sofőr, Ernie Prang kirohant, csak úgy mint a kalauz Stan Shunpike. A nagymama már a lány mellett térdelt a földön. Mikor odaértek a már hívta a mentőket.
-Még lélegzik! Gyerünk kicsim, csak egy kicsit bírd még ki!- nem is törődött a két férfival. Mivel a kórház a közelben volt, így a mentők hamar kiértek. Gyorsan megvizsgálták, hogy hogyan lehetne megmozdítani úgy, hogy biztonságosabb legyen megemelni.
-Sietnünk kell! Az állapota kritikus! Bármelyik percben elveszíthetjük!
-Óvatosan emeljétek meg!
-Nehéz légzése van! Lehet, hogy a légcsöve is megsérült!- sikerült megemelniük, felrakták egy hordágyra és sietve be a mentő autóba. A nagymama is beszállt a lány mellé. A két férfire nem nézett rá, csak a lány miatt aggódott. Annak egyik lábából ömlött a vér.
-Szorítsd el! Nem veszíthet több vért!- hallatszott a távozó kocsiból.
-Elveszítjük!- és a kocsi eltűnt a kórházba. Ernie és Stan csak álltak és nem tudtak mit csinálni. Az orvosok órákig próbálták menteni az életét, míg végül sikerült nekik, mert nem volt kritikus az állapota.
-Rengeteg altatót kapott, úgyhogy valószínűleg még nem ébred fel egy darabig.
-Ugye már nincs életveszélyben?
-Mi mindent megtettünk ami tőlünk telhetett. Úgy néz ki, hogy túl fogja élni. Nagyon erős lány.- itt elmosolyodott.
-Tehát hamarosan felébred.- az orvos elkomorodott.
-Nézze, nem zárhatjuk ki azt a tényezőt, hogy kómába esett.
-Kómába?
-Igen.- sóhajtotta.- Ha megadja a telefonszámát, akkor az ügyeletes nővér rögtön felhívja, amint felébred. Persze itt is maradhat vele.
-Mindent köszönök, de inkább itt maradok.
-Ahogy gondolja.- monda az orvos és kiment. Az idős hölgy, odavitt egy széket a lány ágya mellé. Az egy külön kórteremben feküdt és az ablak alatt. A szoba nagyon barátságos volt, ahhoz képest, hogy egy kórház. De a lány lélegeztető gépe volt kapcsolva, egyik karjába az infúzió, míg a másikba valami egészen más ment. Eléggé szomorú látványt nyújtott. Ang itt megszakította a kapcsolatot. Csak Hermione és Dumbledore nézte már a jelenetet. Mondjuk Harryről így sem tudtak már semmit, mert a lány nem volt ott a közelében. Ang hamar befutott a kórházba, elvégre ezért ment el onnan a Roxfortból. Hamar eltelt a tél, de valaki még mindig aludt. Sok- sok levele érkezett, egy valakitől. Harry Pottertől. Hermione megígérte Dumbledore- nak , hogy nem mondja el amit látott. Közben eltelt a tavasz is, de június közepe felé, mikor lemondtak róla, ő felébredt.
-Asszonyom, az ilyen balesetek nagy részénél már csak a gép tartja őket életben.
-Kérem, bízzon benne! Erős kis lány! Fel fog ő ébredni!- az előző orvosa már másik kórházban dolgozott és ez az új mindenképpen meg akart szabadulni tőle, de nem jött neki össze, mert a lány hirtelen, mint egy rémálomból, úgy riadt föl. Körbenézett. Hirtelen leszedte magáról a maszkot ami lélegeztette.
-Alig kaptam tőle levegőt.- indokolta meg, mikor látta az elképedt orvost.- Üdvözlöm, én Lara Elizabeth Megan vagyok! Ön kicsoda?- kezet nyújtott neki.
-Lizikém, ő az orvosod.
-Jó napot.- köszönt az orvos.- Ha ki mennének, én megvizsgálnám a hölgyet.
-Csak nyugodtan.- mondta Ang, aki vigyorgott. Közben kimentek. Az orvos akárhogyan is vizsgálta, a lánynak nem volt semmi baja, csak a lába volt enyhén gyenge. Csak az egyik, amelyik megsérült azon a napon. Hazamehet, egy kéthetes meg figyelés után.
-Még két hétig unatkozzam itt?!- panaszkodott
-Ami kell, az kell!- kiabálta az orvos.
-Nem kell, mert tudom, hogy semmi bajom!- vitatkozott a lány, ugyanolyan hangosan mint az orvos.
-Rendben elmehet, de csak saját felelősségre.
-Meglesz!
-Egy mentőautó fogja hazaszállítani. Lesz egy tolókocsija egy darabig, míg nem lesz erős a lába.
-Köszönöm!- az orvos kiment és ő rögtön felöltözött az odakészített ruháiba. A ruhái nem voltak nagyon melegek. Egy piros, alul lenge, de fölül hozzásimuló ruhából, egy pár hozzá illő piros cipőből és egy kis méretű kalapból állt. A ruhát egy ahhoz tartozó övvel lehetett megkötni. Persze a harisnya elhagyhatatlan volt. Haja aranyszőkén ragyogott, egy elegáns kontyba kötve… legalábbis lett volna, de mivel még be volt kötve feje, mellesleg ezért kellett a kalap is, így csak szabadon lógott le. Sminkjét megcsinálta, de csak a szokásos kis simításokat, szóval olyan természetes szépségnek. Még csak délelőtt volt. Készen ülve várt, de ekkor megtalálta a halomnyi levelet. Harry minden nap írt neki. Az utolsót, melyen ott virított az egy héttel ezelőtti dátum, kinyitotta és elolvasta. A lány megdöbbenve vette észre, hogy mennyi ideig nem volt magánál. A levélből ítélve a fiú eldöntötte, hogy nem vár rá többet. De valamit nem értett. Mintha a többi fel lett volna bontva, de ez az egy nem. A jelekből ítélve Harry nem tudott róla, hogy mi történt vele. Első útja a fiúhoz vezessen? Vagy hagyja békén? Elvégre mit csinálhatott volna? Ha nem hagyja el, akkor nagyobb veszélybe került volna! Vagy mégsem? Mi van, ha ez volt élete utolsó levele?! Halálán írta neki, hogy ne fájjon amiért elhagyja örökre. Vagy egy vérszomjas vérfarkas megharapta és ezért inkább elbujdosott az erdőben, hogy ne kelljen neki is ezzel a szörnyű kórral együtt élnie! Vagy, ha egy házi manót kínzott meg és ezért rabságba esett?! És közben arra kényszerítik, hogy élete végéig Ricki-tickizzen velük?! És ha pókereznie kell?! És ha öngyilkos lett?! Mi van akkor?! Hiszen azt mondta neki egyszer, nem rég… illetve régen csak neki nem régen… meg aztán ki tud ez ilyet elfelejteni, hogy pótolhatatlan?! Persze ezt nem a fiú mondta, hanem ő kérdezte, de nem mindegy?! Azonnal meg kell találnia! Szerencsére ekkor lépett be nagymamája Ang- dzsel és egy tolókocsival na meg az idegesítő orvossal. Ő is elkísérte őket a házig. Majd kitolta a duzzogó lányt. Már az utcán tolta, mikor az megállította lábával. Ki akart szállni.
-Nem megmondtam, hogy nem szállhat ki?!- kiabálta a lánynak.
-Nem érdekel! Nem szorulok rá, hogy egy ilyen kocsiban kelljen mindenhová tologatni! Nem bénultam le!
-Hála Istennek! Akkor tovább kellett volna kibírnom! És ez sem a maga érdeme!
-De nem is a magáé!
-Talán nem én vagyok az orvosa?!
-Az én normális orvosom most éppen nincs itt, mert máshol dolgozik! Maga az első percben hagyott volna meghalni! Lekapcsolt volna a gépről! Maga egy undok felfuvalkodott mogorva pokróc!- kiabálta a lány a képébe. Ez a jelenet fogadta Harry Pottert, aki most tért vissza sétájáról. Ledöbbenve áll az utca járdáján a ház előtt.
-Amíg itt vagyok nem áll fel abból a székből! Ha fel áll, teljesen tönkre mennek az izmai és még felemelni sem lesz képes a lábát!
-Nem baj, mert nem érdekel! Akkor majd lábak nélkül fogok futkosni maga előtt!- Harry elvigyorodott. Iszonyatosan félt, hogy nem láthatja többé ilyennek sem a lányt. Ránézett Angre, aki szintén vigyorgott és ujjával mutatott valamit. Hogy valamit nem szabad vagy ilyesmit. Csak a nagymama nem vigyorodott el. Meglátta fiút, de nem ismerte, tehát nem jött rá, hogy ő az a híres Harry Potter, akit unokája kiszemelt magának. Rosszallóan nézett hát a másik lányra. Azt hitte, hogy nyíltan flörtölnek.
-Fel ne merjen állni, mert én fogok gondoskodni arról, hogy teljesen tönkre menjenek a lábai! És a sikerem garantált lesz!
-Én pedig garantálom magának, hogyha nem húzza el a csíkot, hogy nem sokáig fog élni, legalábbis rosszabb állapotban lesz mint amilyenben én voltam.
-Maga egy két lábon járó zombi.
-Takarodjon innen!- megfordult és szembe nézett orvosával, de kiszúrta Harryt is, akinek közömbös képet, sőt fintorgót kellett volna vágnia.- Harry! Várj meg!- integetett neki, de a fiú nyugodtan tovább sétált. Alig bírta tekerni a kocsit.- Átok ebbe a vacakba!- hallotta a lány morgását, amin megint csak elvigyorodott, de gondosan ügyelve rá, hogy azt más ne láthassa.
-Minek követsz?- morogta oda a lánynak.
-Beszélni szeretnék veled! Mondd csak nem várnál évégre meg?
-Amint látod, nem!
-Örülök. Egyszer utolérlek! Csak kíváncsi leszek, hogy hány ezer év múlva… ha megállnál se érnélek utol!
-Na jó.- fordult vele szembe, komoly arccal. Csak megjátszotta.
-Gondolom a válaszok miatt akadtál ki.
-Nem volt semmilyen válasz. Egy sem.
-Tudom, de csak azért, mert nem voltam magamnál! Kómában voltam!
-És ez engem miért is kéne, hogy érdekeljen?
-Hát ezért akadtál ki, nem?
-Nem! Gőzöd sincs, hogy miért? - Most nem kellett megjátszania. Tényleg ki volt akadva a lányra, amiért az elhagyta.
-De, van.
-Pontosabban?
-Először mondd el te!
-Az ok egyszerű! Szakítottunk, méghozzá egy levélben, úgy hogy elhagytál, szó nélkül!
-Kérlek ne haragudj! Iszonyatosan féltettelek! Csak bajba sodortalak volna! Látod mi történt akkor is, mikor ott hagytalak rá egy néhány perccel!
-De engem ez sosem érdekelt, te is tudod!- dühösen meredt rá.
-Igen tudom.
-Ráadásul te mindig is nagyobb veszélyben voltál mint én! Pont miattam! Én kerülök folyton bajba! Engem talál meg mindig!
-De neked még fontos szereped van, ami miatt nem halhatsz meg! Épp elég bajod volt nélkülem is! És én kinek vagyok fontos?! Én nem számítok!
-De igen. Nekem számítottál! Valaha.- Ang és a nagymama elképedve nézték a jelenetet. Ez nem volt megbeszélve. Ez már szívből jött. Harry hátat fordított a lánynak és újra elindult. Szívében ezernyi érzés, mely mind azt szorongatta. Épp hogy csak nem csordult ki könny szeméből.
-És most már nem számítok?- kérdezte a lány nyugodtan, mire a fiú megállt.
-Nem.
-Hazudsz.
-És ez téged miért érdekel?- visszafordult és egyenesen a lány szemébe nézett, hogy lássa, most nem fog hazudni.
-Mert én szeretlek!
-Na ez a hazugság. És nem csak ez, hanem az is aki azt mondja a szerelem egy el nem múló érzés, ami átsegít mindenen, hogy aki szerelmes, az a másikért mindenre képes. Azt se felejtsük el, hogy létezik igaz szerelem és szerelem első látásra, na meg, hogy aki szereti a másikat az sose hagyja el, akkor se ha meghal.- Liana látta és érezte, hogy mindez a szívéből jött.
-Tényleg ez a véleményed?
-Igen. Vagy talán nem hallottad?
-De igen, csak te nem az vagy akit én szerettem! Megváltoztál.
-Te pedig tudod mi vagy?
-Na mi?
-Egy öntelt, elkényeztetett, beképzelt kis pláza cica.- ezeket a szavakat fintorogva mondta ki, majd hátat fordított a lánynak és elindult a Dursley ház felé. Unokatestvére, Dudley a kerítésnek dőlve röhögött. Már apja méreteit is felülmúlta, sőt még Marge néniét is, mármint amikor az felfújódott.
-Látod? Velem nem akartál járni, de most jól megkaptad.- röhögött miközben a lányra nézett, akinek eddig le volt hajtva a feje, hogy ne látszódhasson potyogó könnycsepp áradata.- Most, hogy béna vagy ám még enyhén csinos, már nem kellesz senkinek sem. Bánhatnád, hogy kihasználtál. Meg is érdemelted amit kaptál.- szembenézett a fiúval, egy gyűlölködő pillantást vetve rá.- Bár csak az lett volna jobb, ha az arcod is elcsúfult volna…- tovább röhögött, mire Harry megkocogtatta a vállát. Mit sem sejtve megfordult, de ennek következménye, hogy Harry behúzott neki egy akkorát, hogy az vérző orral elterült a földön. Aztán ott jajongott.- Harry az öklét masszírozta, majd vetett egy pillantást a lányra, aki csodálkozva nézte a fiút. Elfordította tekintetét az elvarázsoló barna szemektől, és újra Dudleyhoz fordult.
-Nem illik egy hölgyet sem sértegetni.- indokolta meg, majd tovább haladt.
-Ezért még kapni fogsz!- hangzott a válasz.
-Csak ne, hogy közben berezelj a bandát előtt, ha netántán összefutnánk egyik éjszaka egy sötét sikátorban.- unokatestvére ettől megijedt, de Harry akkorát behúzott neki, hogy nem bírt felkelni, akárhogyan is menekült volna. Az is igaz, hogy nem lehetett egyszerű felkelnie sem.
-Szóval ez a véleményed rólam.- hangzott a lánytól, aki most felállt.- Előbb is őszinte lehettél volna, bár mondják, hogy a szerelem vak. Talán ezért szúrtam ki magamnak egy ilyen balszerencsés bénaságot, akiről azt hittem egy darabig, hogy jó fej! De hát mindenki tévedhet, és most legalább eggyel kevesebb lesz, az ilyen…, hogy is mondtad? Ja igen… megvan! Az öntelt, elkényeztetett, beképzelt kis pláza cicákból.- Harry meg sem torpant.- De téged nem kell, hogy zavarjon. A macskáknál megszokott ha elütik.- kilépett az úttestre. Látszott, hogy jön egy kocsi, de akkora sebességgel, hogy meg sem álhatott volna. A lány ugyanis középre helyezkedett, ahol kikerülhetetlen, és kitárta karjait, mintha repülne, majd becsukta szemeit és várt. Várt a végzetre. A kocsi sofőrje nem nézett fel, mert valamivel matatott, így nem látta a lányt. Harry ezt a jelenetet látva, elkezdett futni és pont az utolsó pillanatban érte el a lányt, majd azt a derekánál megragadva oldalra rántotta. A sofőr ijedten vette észre a két fiatalt, ezért lekanyarodott a járdára. Szerencsére tovább ment mint Dudley feküdt, mert akkor az már tényleg halott lett volna. Harryék úgy landoltak, hogy a fiú ért betont, persze neki a járdaszegélynek, de Liana sértetlenül Harryn ért földet. Már az utolsó pillanatokban, amikor a fiú hozzáért, kinyitotta szemeit. Meglepődött, hogy ilyen hamar levette lábáról. ;)
-Jól vagy?
-Igen.- nyögte nagy fájdalmak közepette.- Vagy mégsem? Asszem hadirokkant lettem.
-Miért csináltad ezt?
-Valaki egyszer azt mondta, hogy sosem a halál a legrosszabb illetve a segítség. Tehát kötelességem volt erre emlékeztetni. Meg aztán…- egy fájdalmasat felnyögött.- … van ez a megmentési kényszerem is…- a lány elmosolyodott, csak úgy mint a fiú.
-Ugye nem akarsz itt nekem meghalni?
-Ha hozol egy kanalat és felvakarsz, akkor nem.
-Én jobbat tudok.- elrohant a tolókocsiért.
-Ne is reménykedj, hogy én ebbe beszállok.
-Nem akarod, hogy kárpótlásul, meggyógyítsalak?
-Ha azt az elmebeteg orvost a közelembe engeded, hát akkor…
-Nem is elmebeteg! Csak egy kicsit ködös az agya!
-Ja, a tiéd is!- a lány nagy nehezen, -lévén, hogy az nem akart beleülni- sikeresen beleültette.
-És akkor most, következzék az ápolási terápia.
-Bármit csinálhatsz, csak ne…
-Ja, és Dudlicsek, hogy valaki szavaival éljek,- közben elengedte.- nem használtalak ki, és még csak nem is áltattalak soha. Te nem hagytál békén!
-Lianaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa!!!!!- hangzott Harry hangja. Azt akarta mondani, hogy bármit csinálhat csak ne engedje el, ugyanis a lejtő miatt a kocsi magától is elindul lefelé. A lány ijedve vette észre.
-Bakker!!!!!!- észrevett Dudley mellett egy új verseny biciklit. Még nem volt használva, tehát működött és nem eshet atomjaira. Odafutott és felpattant rá. Majd rögvest a fiú után sietett. Az orvos új betegekben reménykedve, utánuk a mentőautóval. Persze abba beszállt Ang és a nagymama is. Harry közben „lelkesen” kerülgette a szembe jövő kocsikat. Nagy nehezen, de eddig mindig összejött neki. A gond csak az volt, hogy nagy volt a lejtő. Liana Harry mellett tekert.
-Ha egyszer a kezeim közé kaparintalak, azt megemlegeted! Erre megesküszöööööööööm!!!!!!!
-Ne húzd fel magad! Csak fő a nyugalom! Kerüld ki azt a kocsit!
-Aaaaaaaaaaaaaaaaa…!!!!!
-Ez meleg volt… jaj ne! A főtér! Próbáld meg kikerülni!!!
-Mégis hogyan?!- dühöngött. A főtér csak azért volt gáz, mert egy nagy szökőkút állt a közepén. A szökőkút úgy nézett ki, mint egy nagy kerek térdig érő kőmedence, közepén egy nagyon hosszú és széles éneklő hallal.
-Kapaszkodj meg, mert ez fájni fog!!!!
-Remélem tudod, hogy ezért utálni foglak!- kiabálta neki, mert a szembejövő kocsik zaja elnyomta a hangjukat.
-Igen!!! Valamiért gondoltam!!!
-Azért örülök, hogy megismertelek!
-Én is! Majd még találkozunk!
-Remélem!
-Előre megyek! Talán tudok csinálni valamit még!
-Igazán megpróbálhatnád!!!- Liana előre tekert. Még nem tudta mit fog csinálni. Amint szökőkúthoz ért, ott hagyta előtte a biciklit és elrohant az egyik boltba valami szivacsszerűért. Az egyik boltost sikerült is megfűznie. Nagy, vastag szivacsokkal körberakták a szökőkút alsó részét, hogy a kocsiból ne repülhessen ki, hanem csak simán ütközzön neki. És már érkezett is. Óriási sebességgel jött. Megpróbált lefékezni, ezernyi módon, de így sem sikerült, mert azt most olajozták be, amúgy meg agyonra volt használva. A fiú amúgy sem tartotta ezt a szivacsos dolgot túl jó ötletnek, de így még rosszabb volt, hogy látta amint befog csapódni. És akkor meglátta, amitől még a lélegzete is elállt. A biciklit!!!! Felkészült hát a legrosszabbra. Lábait felhúzta, és szemeit behunyta. Magában imádkozott. Liana is rájött, hogy ott a bicikli, de ár túl későn, mert a kocsi neki ment.
-A francba!- mondta, miközben kezével gondosan eltakarta arcát. A tolókocsi maga előtt tolta a biciklit, ami nekiment a szivacsoknak, hirtelen megállítva a kocsit, amiből ennek következményeként, Harry kirepült, egyenesen felkenődött az éneklő hal fejének. Mondhatjuk úgy is, hogy szemet szúrt a halnak. Persze amikor fejjel nekiment, rögtön eszméletét vesztette és így esett bele a vízbe. Liana kinyitotta szemét és elvette kezét, de még akkor, mikor kirepült. A lány bemászott a vízbe, és kihúzta onnan a fiút, mielőtt az még megfullad benne. Majd kihúzta a szökőkútból is. Kint aztán elkezdte magához téríteni. Annak fején, oldalt egy csíkban elkezdett lefolyni a vér.
-Harry! Könyörgök térj magadhoz!- közben befutott az orvos is, de Ang nem engedte a fiúhoz. Az elkezdett felébredni.- Jól vagy?- kérdezte, mikor az kinyitotta szemét és felült.
-Persze nagyon… legfeljebb agyrászkódást kaphattam…- mondta, majd eszméletét vesztve, kidőlt. A lány ránézett az orvosra és ezt mondta.
-Új orvost követelek!- a másik mentő is hamar kiért. Szerencséjükre ez az orvos teljesen komplett volt, és ki volt mind a négy kereke is. Dursley-ékat értesítették a történtekről, de azok alig bírták leplezni örömüket.

*******************

Másnap reggel, egy másik barátságos kórteremben.
-Szerintem ébredezik.- hallott egy halk hangot, valahonnan a messzeségből, Harry.
-Pszt!- pirított rá egy másik hang. Ezt valamivel jobban ismerte. Lassan kezdett magához térni. A hangokat sem a távolból hallotta már, hanem egészen közelről. Kinyitotta szemét.
-Szia!- köszönt neki halkan Liana mosolyogva, az ágya mellett ülve, fölé hajolva.
-Utállak!- köszönt halkan Harry is és szintén mosolyogva.
-Tudom!- kacsintott rá a lány.Ang és a nagymama csak a háttérben ültek valahol. A feje be volt kötve, de érezte is szükségét, mert iszonyatosan fájt neki. Bal lába be volt gipszelve, és jobb karja, plusz bal keze be volt kötve. Ekkor egy mosolygós férfi lépett be. Ő volt az orvosa.
-Jó reggelt!- köszönt Harrynek. Nyilván a többiekkel ma már találkozott néhányszor.
-Jó reggelt mindenkinek!- köszönt Harry.
-Tudja- e hogy nagy szerencséje volt, hogy csak ekkora baja esett?
-Na ne mondja.- válaszolta Harry.
-Ha most egy kicsit mogorva vagy, az érthető. Elvégre rengeteg gyógyszert kaptál és biztos sajog mindened, meg fájhat is.
-Nem doktor úr.- rázta a fejét a lány.- Szerintem ugyanolyan mint máskor. Sőt, kedvesebb is!
-Te is!- motyogta a fiú egy hatalmas nyújtózás közepette, mire az orvos ismét elmosolyodott.- Nagy baja nem lehet, ha vissza tud vágni.
-Ne reménykedjen, még halálán is tud gúnyolódni.- mosolygott vidáman a lány.
-TE, én egyszer ígértem neked, hogy legközelebb cserélünk.- szólalt meg Harry, a lányra nézve, bár most jött rá, hogy egy kicsit homályosan lát, s ezért elvette szemüvegét az éjjeliszekrényről, majd fel is vette.
-Igen, de az rögtön meg is történt.
-Ja, tényleg, de akkor most újra ezt mondom.
-Köszi, túl kedves vagy.
-Á, szóval önök ilyen bajba kerülős párost alkotnak?- somolygott.
-Miből gondolja? Abból, hogy már megint majdnem meghalhattam volna tőle nyugodtan, vagy abból, hogy nem rég ő volt ugyanitt egy másik szobában?
-A kettőt összesítve.
-De én is kerültem már bajba miattad, elégszer!
-Na, és?- kérdezett vissza szenvtelenül Harry, mire az orvos somolygott.
-Mit na és? Csak semmi és!
-Rendben, akkor ha a hölgyek kifáradnak, én megvizsgálnám.
-Minek az?- kérdi a lány mosolyogva.
-Hogy biztosak legyünk abban, hogy hazaengedhetjük- e.
-Nincs rá szükség. Úgyis fog találkozni még vele. Hamarabb is, mint szeretné.
-Hát ha rajtad múlik, akkor nem csoda.- a lány kacsintott egyet, majd kiment. Az orvos megvizsgálta és úgy találta, hogy hazamehet. Kapott két jóképű mankót, hogy a gipszben is tudjon majd járni. 1- 2 órával később, mentőautóval haza is szállították őket. Ők megköszönték a fuvart, és nézték ahogyan elmegy a kocsi.
-Azt hiszem nekünk vacsorát kéne főzni!- mondta nyomatékosan Ang és elvonszolta a nagymamát.- bementek a házba, és a két fiatal szemben áll egymással.
-Bocsi a tegnapiért!
-Az tegnap volt?
-Aha.
-És tegnap milyen nap volt?
-Hát… öhm… kedd…
-Akkor ma szerda van.
-Miért?
-Semmi… csak valahogyan kiment a fejemből, de most kijelenthetek valamit.
-Mit?
-Végleg nyugállományba vonulok mint életmentő!
-Miért is?
-Mert nem éri meg! A végén úgyis én iszom meg az egész levét.
-Aha. Pedig épp mikor kezdtél volna belejönni…, de azt ugye tudod, hogy nem lankadhatsz a gyakorlásban?- kérdezte fojtott hangon.
-Persze.
-A lábtörés miatt meg ne fájjon a fejed! Van rá gyógyszerem!- itt kacsintott egyet.
-Szépen néznénk ki, ha amiatt is fájna a fejem.
-Hogy- hogy amiatt is?!
-Csak azért, mert most is úgy fáj, mintha menten széthasadna, de ezt hagyjuk!
-Majd főzök rá egy kis gyógyteát! Az segíteni fog!
-Talán egy kis alvás sem ártana…
-Az se rossz ötlet, de az is i fog ütni, úgyhogy mindegy. Visszatérve a tegnapra… a vita témára…
-Igen?
-Hát… komolyan gondoltad a pláza cicásat?- Harry elmosolyodott, mert látta, hogy a lányt tényleg aggasztja a dolog.
-De hogy is! Mikor láttalak én plázában?
-Honnan tudjam?! Nem is szoktam oda járni, csak egyszer- kétszer egy évben, ha valamilyen ajándékot vagy ruhát venni kell. És a többit?
-Azt sem!- mosolygott rá, mire az a nyakába ugrott. A lendülettől, Harry elejtette a mankóit és ennek következtében egyensúlyát is elvesztve, egyszerűen a földön landolt.
-Au!- most már nagyon fájt neki.- Most már nem élem túl!- mondta színpadiasan.- Kész, nekem végem! Meghaltam!- jelentette ki, majd elegánsan hátra dőlt.
-Mit is kezdhetnék egy hullával…- töprengett a lány.- Majd elásom a kert sarkába és rakok a tetejére egy kis cserepes kaktuszt. Talán senkinek nem fog feltűnni, hogy eltűnt.
-Ha- ha- ha!- szólalt meg a fiú.- Ezt a határtalan kedvességet!
-Jé! Lássanak csodát, él!
-Felsegítenél?
-Mégis hogy gondoltad? Húzzalak fel? Mert úgysem tudsz ráállni a lábadra. Ahhoz túlságosan fájdalmas lenne.
-Nekem nagyon mindegy.- valahogyan megfordult és talpra állt, persze a mankói segítségével.
-Látod, hogy megy ez! Na gyere, menjünk be.
-Egy valamit elfelejtettél.
-Mit?
-Hogy Dursley- éknél lakom.
-Kár, pedig nálunk van egy gazdátlan vendégszoba, és szerintem őket nagyon nem érdekelné, hogy ápolni kéne. Na, gyere.- megfogta a karját és elkezdte behúzni.- Miért is kéreted magad?
-Őszintén?
-Őszintén.
-Félek tőled.- a lány kiakadt, majd gondolkodás nélkül megcsókolta.
-Még most is?
-Egy kicsit.- ismételten, de ezúttal Harry visszacsókolt.
-Hát most?
-Már nem.
-Reméltem is.- mosolygott a lány, majd kinyitotta az ajtót.- Nagyi, van egy vendégünk!
-Sejtettem. Morogta magában az idős hölgy, amin Ang elkezdett kuncogni.
-Mindjárt bemegyünk, csak még egy kicsit beszélgetünk!
-Rendben!- szólt ki a konyhából.
-Szóval, akkor most mi legyen? Kibékülünk, vagy örök időkig veszekedni fogunk, mint egy rossz házaspár?- kérdezte a lány, mikor már becsukta az ajtót.
-Nem is tudom… talán ez utóbbi jobban hangzik.
-Miért?- nevetett a lány.
-Mert akkor legalább házasok leszünk.
-És ha nem veszekednénk, úgy nem lenne jobb?
-Meglehet, de abban mi az érdekes?
-Az, hogy együtt vagyunk, örökre…
-… örökkön örökké, míg világ a világ…
-Valahogy így. Várj csak.- Liana becsukta szemeit, nagyon erősen koncentrált, majd abba hagyta.- Most szedjük le rólad ezt a gipszet.
-Tényleg?
-Bízol bennem?
-Őszintén?
-Őszintén.
-Nem.
-Valamiből gondoltam, hogy ezt fogod mondani.
-Gondoltam, hogy gondoltad. Na jó, van nálad egy fűrész?
-Rögtön a lábadtól is szabaduljunk meg?
-Talán nem is ártana… nem lenne vele több gondom.
-Az egyszer biztos. Itt van nálam ez a golyós toll. Egy kicsikét megbűvölve. -laza 10 perc alatt, sikerült is leszedniük, de közben halálra röhögték magukat. Már a fűben fetrengtek. -Mit is kezdenél nélkülem?
-Szerintem nem akarnék folyamatosan meghalni.
-Figyelj, segíthetek ebben. Nem fogsz többet majdnem meghalni, mert tényleg össze fog jönni.- odamászott a fűben és elkezdte csikizni.
-Nem ér!
-Csiklandós vagy! Nem is tudtam!- ekkor hátravetette magát, mert Harry kezdte el ugyanezt.
-De te se panaszkodhatsz!
-Most már gyertek be!- az ajtóban meglátták a nagymamát, aki igencsak mérgesnek látszott.
-Még egy perc, nagyi.- ezt követően bement és becsukta az ajtót. Liana pedig felállt.- Jössz?- kérdezte, de a fiú válasz helyett, csak félig térdelt fel, (tudjátok mint minden rajzfilmben! ;))) ) és megfogta a lány kezét. Az tudta, hogy most mi fog következni, de csak remélni merte. Szemei elkezdtek vörösek lenni. Már tisztára vizesek voltak az elfojtott könnyektől.
-Lara Elizabeth Megan, hozzám jönnél?- kérdezte a gyűrűt tartalmazó bársonyos dobozkával a kezében. A lány az ajkába harapott.
-Legszívesebben azt mondanám, hogy igen, de egy bolond érzés van a szívemben.- egy ezüstös könnycsepp folyt végig szép arcán.
-Pontosabban?
-A félelem. Téged féltelek. Csak veszélyben lennél a közelemben.
-Életveszélyben vagyok, ha nem vagy mindenhol velem.
-Vonzom a bajt!
-Szívem folyton bajban van.- könnyei lassan mindig hullottak.- Szükségem van rád. Vagy legyek öngyilkos?- mosolyodott el.- Álljak ki én is az úttest közepére és várjak egy arra tévedő kocsira?- állt fel.- Vagy netán, várjam meg Voldit? És könyörögjek neki a halálért? Nem hinném, hogy azt én is megtudnám csinálni magammal. De legalább valaki élvezné.
-Harry, te olyan hülye vagy!- mosolyodott el és megfogta a már „elindult” fiú karját.
-Tudom, de csak miattad.
-Akkor jó, mert a válaszom…- itt beállt a csend. Még a házban is, ami azt jelentette, hogy eddig is figyeltek, de most már végképp.- …igen!
-Igen?- Harry nem fogta fel hirtelen.
-Igen!!!- mosolygott a lány. A fiú felhúzta a lány ujjára a kis aranygyűrűt, melynek közepén egy aranyos akvamarin kő helyezkedett el. Ez az ikrek horoszkópú ember drágaköve. Majd miután végeztek a „hadművelettel”, Liana Harry nyakába ugrott és átölelte. Szeméből már az örömkönny áradat megindult. Majd abbahagyta az ölelést, és egy hosszú csókkal megpecsételték az egészet. Az ajtóban ott állt Ang s a nagymama. Ez utóbbi szemét törölgette a konyharuhával és motyogott valamit magában. Angnek egy hatalmas boldog mosoly terült szét arcán. Már kezdte unni, hogy sose tudja őket összehozni.
-És ennyi! Csapó, kész, vége! Csodálatosak voltatok.- a két fiatal abbahagyta és értetlenül meredtek egy jól öltözött nőre. Az úgy nézett ki, mint egy híres divattervező.
-Clarissa Melissa vagyok!- mutatkozott be.
-Maga tervezte a legszebb esküvői ruhákat!- dicsérte Liana a nőt, de közben ő és Harry még mindig karjaikban tartottá a másikat.
-Igen, köszönöm, de az utógramm kéréstől most tekintsünk el. Gondolom emlékeztek, hogy tavaly milyen filmet rendeztem.
-Eléggé béna volt. Semmi élethű nem volt benne…- jegyezte meg a lány.
-Na, pontosan az ilyen véleményektől akadtam ki s dühödtem fel. Elterveztem hát, A FILMET!
-A filmet?- kérdezte teljesen egyszerre az újdonsült jegyes pár.
-Igen A FILMET!- kezével mintha kamerázott volna.- Nagyon kiakadtam, majdnem idegösszeroppanást kaptam a kudarctól. Elterveztem hát, hogy a legközelebbi filmem, a lehető legeslegélethűbb lesz. Ezért kiválasztottam egy olyan párt, akik folyton bajba kerülnek és kalandoznak mindig. Téged láttalak a tévében,- mutatott Lianára.- éppen autóbalesetet szenvedtél és majdnem meghaltál. Ezt eléggé izgalmasnak találtam.
-Hát… öhm… köszönöm tényleg, de én nem annyira…
-Megmutatták egy olyan arcképedet, amin még a baleset előtt voltál rajta. Nagyon szépnek és csinosnak találtalak, persze arról, hogy szimpatikusnak is, ne is beszéljünk.
-Hát… köszönöm… öhm…
-Elképzelhetetlennek tartottam, hogy egy ilyen szépségnek ne legyen pasija. És lám, nem tévedtem, volt. Szóval bementem a kórházba, ahol elbeszélgetem a nagymamáddal és az unokatestvéreddel, Angelina Soffie kisasszonnyal. Elmondtam nekik a tervemet és beleegyeztek, hogy felraknak rád néhány miniatűr kis kamerát és egy- két poloskát. Persze a várakozás nem hiába. Valaki állandóan küldözgette neked a leveleket. Nagyon fontos lehettél neki. De ugyanakkor azt is megtudtam, hogy az a valaki a baleset idején, egészen máshol harcolt, egy erdőben ha jól tudom. Mindegy. És eljött az a nap, meglátogatott téged. Tele volt sérülésekkel, de azok később begyógyultak. Érdekes módon, rögtön javulásnak indultál, pedig kómában voltál. Ha jól tudom ez ritka, és ez a sztori a valóság, de csöppet sem átlagos. Eljött a tegnap is. Te meggyógyultál és hazamentél, ahol találkoztatok. Minden elő volt készítve. Az egész csak színjáték volt. Az, hogy haragudott rád. Persze a végkifejlett mikor egészen más témára eveztetek, az már szívből jött. Nagyon megbánthattad, de ekkor jött az érdekes szerencsétlenség. Melynek végeredménye, hogy most itt álltok együtt, megint. Ez a történet mindenki kedvence lenne, mert igaz! Az ismerőseitekkel megegyeztem, hogy a filmet mindenképpen megcsináljuk veletek és mindenki alá is írta. Mármint a gondviselőitek.- szúrós szemmel néztek Angre és a nagyira.- Liz, a nagymamája nagyon kedves hölgy. Fiatalember, a maga gondviselőivel, azokkal a Dursley nevezető személyekkel is megegyeztem.
-Dursley- ékkel?!
-Igen.
-Hát ez nem lehet igaz!- bosszankodott halkan.- Bezzeg amit én kérek azt sosem írnák alá. Igazság szerint nem vagyok velük túl jóban, tehát…
-Tehát a pénzt nem az ő számlájukra fogom elküldeni.
-De mi nem szeretnénk, ha…- próbálkozott tovább a fiú.
-A szerződést nem lehet meg nem történtté tenni. És mind a ketten olyan tehetségesek vagytok! Szeretném veletek az előzményeket is leforgatni. Majd holnap várlak titeket a legnagyobb Stúdiómban, reggel 8- ra. Néhány valós személyt természetesen muszáj lesz beletennem. A további ruháitokat én fogom szolgáltatni.
-De ha egyszer…
-Hagyd, fölöslegesen próbálkozol.- nyögte a lány. Teljesen elszorult a torka. Semmi kedve sem volt népszerűségre szert tenni.
-Amint leadtuk, mert, hogy holnap be is fejezzük, elkezdjük a következőt. Három filmre vonatkozik a szerződés. Vállaltam a kockázatot. Nem kell megköszönni! Holnap találkozunk! A viszont látásra!- köszönt el és elindult, de vissza fordult rögtön.- Sok boldogságot!
-Köszönjük!- kicsit lankadva mondták, majd mikor eltűnt, karba tett kézzel meredtek az ajtóban állókra.
-Magyarázatot!- mondták ezt is teljesen egyszerre.
-Az nincs!- hangzott a válasz, majd bementek. A két ott maradt személy, mereven meredt a semmibe, majd mikor már vagy 15 perce ugyanúgy álltak, egymással szembe fordultak. Belenéztek a másik szemébe. Látták a hitetlenkedést és a nem akarást a másik szemében. Majd hirtelen vállat vontak, és folytatták ott, ahol abbahagyták. Már délutánvolt, de ők még mindig csak ott álltak, egymás karjaiban. Aztán leültek a földre és elkezdtek beszélgetni. Nagyon jól érezték magukat. Majd elkezdett lemenni a nap. Vörös fénye hatalmas leplet borított a városra. A fű, mintha égett volna, de nem csoda, hisz felette égett a szerelem.