-Láttad meghalni a családod és a… lányod?- Ang leroskadt a székre és csak zokogott. Nem jött ki hang a torkán, csak bólintott. Liana átölelte, hogy nyugodjon meg. Ebben az ölelésben nem volt semmi varázslat, mégis elérte, hogy a lány megnyugodjon.- Az emberek ősidők óta kutatják az örök élet titkát, de nem tudják, hogy mire vállalkoznának ezzel… remélem sohasem találják meg ennek a titkát.
-De te már tudod. Nem vagy még örök életű, de te már tudod, hogy miben rejlik.
-Tudom, de én sohasem leszek halhatatlan.
-Ez nem halhatatlanság. Meghalhatsz, de csak nagyon nehezen. Én már régóta ezen fáradozom… akármennyire is akarom, sohasem tudok majd mit csinálni! Egyedül Lizbeth vehette volna el, de ő már nem él.
-Tévedsz.
-Hogy- hogy? Az nem lehet, hogy él!
-Pedig igen is él. Csak bennem! A Lelkek gömbjében! Majd ha erősebb lesz, akkor újra fog élni és én végre szétválhatok tőle is és ettől az átkozott Gömbtől is!
-A Gömb nem átkozott! Évszázadok óta segített nekünk! Addig amíg meg nem fogtad és el nem vitted a helyéről.
-Az sem önszántamból volt!
-Tudom.
-Szóval? Mi történt vele, miután meghalt.
-Találkozott valakivel, akink elvesztése még mindig fájt neki. Persze a szüleié is, de az nem olyan fájdalmas mivel nem ismerte őket… legalábbis élőben nem… illetve találkozott már velük, de akkor is… szóval a keresztapjával találkozott.
-De ő meghalt…
-És ő is…
-Ez annyira furcsa.
-Mi?
-Meg akart halni és jutalomból vele találkozhatott, de én senkit se láthatok viszont egy percre sem! Se a szüleimet, se a nővéremet se azokat akiket elvesztettem!
-Nem Liana. Nem jutalomból, hanem mert meg is halt és ugyanoda került. És erre a találkozásra szükség lehetett, hogy ráébredjen valamire végre! Hogy felnyissa a szemét! És sikerült, mert az élni akarás ért bele vissza, mikor visszatért. Ha nem lett volna ez a találkozás, akkor soha többé nem láttad volna viszont. És biztos vagyok benne, hogy viszont fogod látni a családodat… egyszer, ha eljön az ideje. És egyszer majd én is… az enyémet. De addig is, a jelenben kell élni és nem szabad a jövőre gondolni! Vili?
-Vili.- a két lány elmosolyodott ahogyan a másikra nézett. Mint két testvér, ugyan olyan mosolyuk volt.
-Gyere, együnk egy fagyit. Hagyjuk őt aludni.
-És ha megint…
-Nem lehetsz mindig mellette. Egyébként nagyi fagyasztójában találtam egy doboz eperfagyit.
-Én erről miért nem tudtam?
-Amiért én se tudtam azért.
-Rossz szokás utánozni a filmekben levő dolgokat.- vigyorgott.
-Mire gondolsz?
-Csak arra, ha egy csajt elhagy a pasija, akkor máris fagyihoz és édességhez nyúl és mértéktelenül eszi. Túl sok benne a kalória.
-Nem tudom te, hogy vagy vele, de engem nagyon nem tud érdekelni! Persze azt csinálsz amit akarsz.
-Hozzuk át ide. Én nem akarok ott lenni.
-Félsz a háztól?
-Igen. És akkor mi van? Olyan nagy és üres, ha nincs ott a nagyi.
-Értem. Tőlem áthozhatjuk. Talán Harry is kedvet kap majd.
-Viccelsz? Mire felébred nem hagyunk belőle semmit!
-Nagyon nagy doboz. Szerintem még Dudley sem álmodott ilyen nagyról.
-Dudley minden ilyenről álmodott már.
-Lehet.- 10 perc alatt ugyanitt voltak a nagy doboz fagyival. Vettek egy- egy kiskanalat és két bögrét, majd szedtek maguknak és beszélgettek. Közben már leszállt az este. Lépteket hallottak lefele jönni. Azok irányába néztek és Harry jött le, egy nagyot nyújtózva. Még mindig rózsás kedve volt.
-Felébredt az álomszuszék!- üdvözölte ilyen kedvesen Ang.
-Nem tudsz felidegesíteni. Ahhoz túl jókedvem van.
-Ó… nem tudod még mire vagyok képes!
-Ez így igaz!- kapcsolódott be Liana is, miközben Harry leült velük szembe az egyik fotelbe. Fagyit nem kért, azért mert megfázott.- Egyszer mikor a suliban voltunk éppen az udvaron ráadásul, elkezdett szórakozni. Ki akarta húzni belőlem, hogy ki tetszik nekem. Éppen ezért mindenféle hülyeséget súgott a fülembe és énekelgetett. A végén már annyira vörös lett a fejem és mérges lettem, hogy elindultam az esőben, de mivel már minden elázott, megcsúsztam egy pocsolyában a sáron, és egyenesen előre csúszva, nekimentem egy csapat fiúnak. Pontosan leterítve azt aki tetszett. Persze mivel háttal állt, fejjel belesüppedt a sárba. Érthető, hogy elkívánta a fenébe. Nagy égés volt. Szinte kétségbeesetten menekültem el onnan és a kaput csak úgy kicsaptam, aminek következtében…
-Orrba vágta a másik fiút aki tetszett neki. Annak eltört az orra…- mesélte Ang, aki már majdnem megszakadt a nevetéstől.- és rögtön kidőlt. Ott feküdt eszméletlenül a padlón. Nem jutott semmi értelmes az eszébe, ezért fogta magát a lábánál fogva kezdte el húzni szerencsétlent a földön az orvosi szoba felé. Persze a fejére nem figyelt, így jó néhányszor mikor befordult a sarkon, azért vesztette eszméletét újra, mert nekicsapta a falnak… Mire leért az orvosi szobába, tiszta kék és zöld foltos volt szerencsétlen! Aztán… ez nem volt elég! Mikor a két fiú jobb állapotba került, egymást túlkiabálva vitatkoztak azon, hogy kijárt rosszabbul. Ugyanis a másik meg allergiás volt a sárra. Végül is kibökték, hogy ki volt, bár igencsak nehezen, mert közben állandóan Liana körül ólálkodtak. És a vége pedig az lett, hogy…
-Velmen tanárnő 2 heti büntetőmunkaként megint berakott a konyhásokhoz…
-Csak a szokásos, szóval mosogatnia kellett, főznie is kellett, felsöpörni és felmosnia is fel kellet az egész kastélyt… persze ráment az egész hétvégéje…
-A portörlést és a porszívózást kihagytad. És azt is, hogy vagy 100. 000- szer le kellett írnom, hogy „A pasikat ilyen közönséges módon nem cserkészem be, mert különben itt görbüljek meg!” Mellesleg főznöm minden alkalommal kellett. Biztosan jobban ízlett neki az én főztöm mint a konyhásoké.
-Ebben lehet valami, mert abból csak ő evett.
-Tényleg? Én is azt ettem, de rengeteget kellett főznöm. Nem igaz, hogy ti nem is ettetek belőle.
-Lehet, hogy Velmen azt osztogatta kint mint ingyen ebédet.
-Tessék, még az én babérjaimat is ő aratta le! Ezt nem hiszem el! Úgy utálom a tanárokat!
-Most komolyan… hányszor voltál büntetőmunkán az évben?- kérdezte vigyorogva Harry.
-Hát…- Liana felnézett elgondolkodva.- Ezt nem lehet megszámolni.- nézett a fiúra, miközben megvonta vállát.
-Megsúgom, hogy egész évben amíg járt suliba.
-Nem tehetek róla! Amint vége lett az egyiknek, direkt kitalált valamit, hogy lehessen a következő! Valamiért azt gondolta, hogy el vagyok kényeztetve!
-Vagy csak egyszerűen nem értékelte a csoki csótányt, vagy a borsbogyót… a mentolos békát… esetleg…
-…a mirelit egeret?- találgatott Harry.
-Na ezt meg honnan tudod?- kérdezte Ang őszintén csodálkozva Harrytől.
-Úgy mégis… szerinted ki küldte?
-Na ne… uh… és én még azt hittem, hogy ebből kimaradtál.
-Ang, néha nem értem a logikádat.- vallotta be Liana.
-Én a sajátomat értem, de a többit nem.- a két lány Harryre nézett, mert az még nem fűzött a témához semmit.
-Ne nézzetek így rám! Én még a sajátomat sem értem! Nem hogy másét!
-Na jó. Harry te kilógsz a sorból! Kirekesztett lettél.
-Nem! Legfeljebb te leszel kirekesztve, mert neked nincs párod!- védte kedvesét Liana. Ismét ránéztek.
-Én feladom! Ne nézzetek így rám! Ha majd eszembe jut valami értelmes, és ami a témához fog kapcsolódni, akkor majd szólok!
-Rendben.- sóhajtott Ang.- Hogy is volt az a mutatványotok?
-Mutatványunk?- kérdezte értetlenül Harry.
-Harry. -nézett rá „komolyan” Ang.- Abban maradtunk, hogy csak akkor fogsz megszólalni, ha értelmeset mondasz.
-Bocsánat.- válaszolta amaz ugyanannyira „komolyan”.
-Már megint nem mondtál semmi értelmeset.
-Rendben van, akkor most mondok valami értelmeset. Ang, te egyáltalán nem vagy normális, mi több te sem vagy értelmes, úgyhogy kezet rázhatunk.
-Rendben van, ez tényleg értelmes volt.- és tényleg kezet fogtak, majd folytatták ugyanolyan vidáman, ahogyan abbahagyták.
-Tehát milyen mutatványunkra gondoltál?- kérdezte ezúttal Liana.
-Arra a hülye bűvészesre…
-Tehát arra, ami nekem még azóta sem megy. Értem én a célzást.- jelentette ki Harry, mire a két lány elnevette magát.
-Nem azért, csak kíváncsi vagyok rá!
-Persze, persze. Most higgyem is el, hogy nem engem akarsz szívatni, igaz?- és elkezdtek színészkedni. Harry úgy csinált mintha sírna.
-Most nézd meg mit tettél! Hogy teheted ezt?!- Harry abbahagyta a színjátékot és felállt ahogyan Liana is. Egymással szemben álltak, kettejük között legfeljebb csak egy méter lehetett. A tévé elé álltak és folytatták.
-Nem csináltam semmit, Sara!
-De én tudom, hogy igen! Megcsaltál Carennel, Dorisszal, Melissával! Ezt még elviselném, de hogy tehetted ezt a legjobb barátnőmmel Kimmel?! Kettőnk között mindennek vége!- puff! Csattan a „pofon”, de ettől Harry hátravágódott. Liana pedig meghajolt és ahogyan lenézett a fiúra, menten elkapta a röhögő görcs.
-Jók voltatok! De folytathattátok volna!
-Miért pont ez a jelenet?
-Bocsi, de ez a kedvenc reklámom.
-Megjegyzés: sürgősen be kell tiltani a reklámokat! Ártalmas az egészségre! Legalábbis az enyémre biztosan…
-Neked nem árt semmi.- legyintett Ang.- Mellesleg tök jó volt a mű esésed.
-Ezekhez ért, de nem kellett volna elesned és folytathattuk volna!
-Egy: nem műesés volt, kettő: nem állt szándékomban elesni, csak megbotlottam valamiben.
-Miben?
-Hát… egy felismerhetetlenné vált távirányítóban. Ki hagyta ezt itt?! Vernon bácsi meg fog fojtani!
-Add csak ide!- Harry odaadta Angnek, aki megsimogatta és láss csodát, a távirányító újra a régi volt.
-Köszi.
-Végül is én hagytam lent a földön. Lássuk a bűvészest! Ccccc…!
-Te most folyamatosan engem sértegetsz?- kérdezte Harry, mikor felállt.
-Már miért sértegetnélek azzal, hogy hívtam Cirmost?
-Ne akard megtudni!
-De én kíváncsi vagyok!
-De én nem akarom Harryt kinevetni!
-Miért nevetnéd ki?- kérdezte gyanakodva a lány, de közben megérkezett Cirmos is, aki egyáltalán nem volt cirmos. Tiszta fehér volt. A lány az ölébe vette.- Mondjátok el!
-Ezt nem lehet elmondani! Ezt csak bemutatni lehet.- mondta Harry.
-Akkor mutasd be!
-De ne már! Azután olyan sok időbe telik mindig!- Liana már elkezdett kuncogni.- Én a helyedben nem kuncognék, mert neked is!
-Azzal a különbséggel, hogy nekem csak teliholdkor.
-De akkor mindenképpen.
-A lényeg az, hogy csak akkor, viszont neked eléggé sűrűn kell.
-Ez akkor is annyira ciki…
-Örülj neki, hogy rajtunk kívül más nincs itt.
-Na jó.- Liana becsukta a szemét és elfordult, hogy ne látszódjon, mindjárt kitör belőle a nevetés. Ang mereven nézte a fiút, akink helyén pár perc múlva ott csücsült, Harry, a macska. Ang eltátotta a száját. Liana rávette magát, hogy megforduljon. Lenézett a földre, majd fel az asztalra.
-Animágus vagy?- kérdezte Ang.
-Várj!- szólt közbe Liana.- Ha nem beszélsz, akkor jobb lesz... ne szúrd le a poént! Majd mondom én helyetted. Ez nem animágia. Mondjuk annyiban szerencsés, hogy így nem kellett bejegyeztetnie magát és nem kell hozzá pálca, de amúgy… kész átoknak számít.
-És mi ebben a ciki?
-Nyau!
-Nem akarja elmondani.
-Honnan tudod? A macskák nyelvét nem beszéled! Lehet, hogy sokat igen, de ezt nem.
-Az igazság az, hogy jómagam is macskává szoktam válni teliholdkor, így… értem amit mond, de per pillanat csak füstölög magában. Meg megfogod tudni, hogy mit nem akar elmondani.- Ang közelhajolt a macskához.
-Tudod, egész helyes kis macska lettél. Nincs kedved így maradni? Kivételesen ártatlan képed van.- erre a beszólásra, a macska leült az asztalra, első bal mancsával támaszkodott, míg a jobb mancsát felemelte és elkezd nézegetni. A lányok nem értették mit néz, majd egyszer csak helyes kis mancsaiból, pengeéles körmök kerültek elő.- Ugyanakkor emberként jobban néztél ki mindenképpen.- a macska visszahúzta körmeit.
-Nyau azéjt!
-Lehet, hogy rossz a fülem, de mintha azt mondta volna, hogy „na azért”.
-Nem lehet, hanem biztos.
-De hát, hogy?
-Ez á cikí á dojogbán.
-És ha újra ember vagy akkor is így beszélsz majd?- a lány vészesen vörösödött. A macska leugrott a padlóra.- Most meg mit csinálsz?
-Ajaj… az ösztönök… nem mész az ajtótól?!- rivallt rá a macskára Liana.- Sicc onnan! Gyere ide!- a macska engedelmeskedett és letelepedett a lány ölében. Ang elkerekedett szemekkel nézte ezt.
-Ez meg mi volt?- kérdezte miközben bekapcsolta a Jóbarátok- at. Közben Liana simogatta a macskát, az pedig dorombolt neki.
-Az a helyzet, hogy ilyenkor van némi… hogy is mondjam… macskaösztöne. És nem hinném, hogy szobamacska lenne. Ki akart menni a szabadba. Én viszont jól nevelt szobacica szoktam lenni.
-Tehát, ha egy egeret mutatnék neki, akkor leállna vele szórakozni és meg is enné?
-Légyszi ne használd ezt ki!
-Nem fogom, csak kérdeztem. Á, ezt a részt már láttam.
-Én is, de ez a kedvencem.
-Ugye beállítottad a videót kazettacserére?
-Persze! Nem gondoltad, hogy egy ilyennél mikor leadják az összes részt bármelyiket is kihagynám!
-Persze, hogy nem! Jó sok kazettád lesz…
-Nem baj az…
-Miért nem változik vissza?
-Ha már egyszer átváltozott, legalább egy óráig macskának kell lennie, hogy visszatudjon. Ez egy újítás. Nem vált a hasznára.
-Értem… nézd! Most jön be Rachel!- ezek után csak a tévét nézték. De a két macska halkan nyávogott, mire Ang öléből kiugrott Cirmos és egyenesen elindult kifelé az udvarra, a konyhában levő ajtón keresztül. Liana és Ang nem figyeltek, mire Harry is simán kiugrott a másik lány öléből. Liana érdeklődve utána nézett.
-Ang, Cirmos ugye nem nőstény?- kérdezte.
-De igen… miért?
-Jaj nem!- Liana felpattant és a macskák után rohant.
-Mi van?- rohant utána Ang is.
-Az hogy a macskád nőstény, de Harry macskának sem az!
-Te jóságos ég! A macskám!
-A barátom!- és egy- egy elemlámpával a kezükben baktattak. Persze az udvaron kezdték őket keresni. De sehol sem találták őket, ezért teljesen leverten bementek. Nem sokkal később hallották, hogy valaki fut az utcán. Nem törődtek vele, csak akkor mikor az a valaki hirtelen kinyitotta a bejárati ajtót és lihegve becsapta. Ők pedig hirtelen felpattantak és kirohantak az ajtóhoz. Harry volt az, de nem macskaként, hanem mint ember. Háttal az ajtónak dőlve, cipőjével megerősítve a támaszkodását próbálta megakadályozni, hogy ne tudja az a valami betörni az ajtót. Ugyanis mindig hirtelen hatalmasat lökődött az ajtó. Tehát ezt próbálta megakadályozni.
-Mi van?- kérdezte Ang értetlenül. Liana sem foghatta fel a helyzetet valami szuperül.
-Három… buldog… egy németjuhász… és két bernáthegyi…. üldözött végig… az… utcákon…- lihegte, miközben újra megakarta akadályozni, hogy betörjenek.
-Miért vadásznak rád a kutyák? És ennyien?
-Fogalmam sincs…. én csak valahol a játszótér közelében sétálgattam, miközben ezek itt,- újabb lökődés.- megjelentek és végig kergettek…- most pedig megpróbált levegőhöz jutni.
-De te már nem macska vagy hanem ember.- emlékeztette Liana.
-Tényleg?- Harry magára nézett.- Jé… tényleg! Ez jó… akkor a jelek szerint csak macska szagom van… na jó… kioktatom ezeket a méregzsákokat… nektek nem gyanús ez a csend?- kérdezte miközben kinyitotta az ajtót.- Érdekes… már egy sincs itt.
-Biztosan elmentek, mert rájöttek, hogy nincs macskaszagod.- következtetett Ang.
-Akkor kimegyek a reggeli újságért.
-Most már emlékszem mit kellett volna megcsinálnom reggel.- világosodott meg Liana, miközben Harry kiment az újságért. Már éppen lehajolt volna érte, amikor valami csaholást hallott háta mögül.
-Mi…- közben megfordult. Most még több kutya volt ott. Lassan közeledtek Harry felé. Egy nagy darab kutya lehetett a vezérük, mert ott állt Harry előtt, ő volt a legközelebb és szájából csorgott a nyál, miközben vicsorított.- Szép kutya… jó kutya…- de a kutyák csak a szagra mentek. Már pedig Harrynek macskaszaga volt.- Miért mindig én?!- hangzott a költői kérdés, s mivel a kutya gyorsabb az embernél, kénytelen volt egy szintén gyors állattá változni… vagyis újra macska lett. Őrült módon kezdett el spurizni. A lányok kimentek az udvarra nézni őket. Liana Angre nézett, aki a távolodó kutyákat és a fürge macskát nézte.
-Mi van?- kérdezte.
-A te szuper logikád. Persze, hogy nem tűntek el azok a dögök.
-Csak egyet felejtesz el.
-Mit?
-Hogyha Harrynek macskaszaga van… és most telihold van… akkor neked is terjengeni fog a macskaszagod.- és tényleg. Néhány morgást hallottak a hátuk mögül. Megfordultak és a ház előtt ott morgott és vicsorgott négy vérszomjas eb. Ang megpróbált hátrálni, de csak egy bokorban kötött ki. A kutyák megindultak a másik „macskaszagú” felé. Liana abban a pillanatban ahogyan meglátta a holdat, macskává változott és ugyanúgy elspurizott, mint imént Harry. A kutyák pedig utána. Ang fogta magát és visszament a házba, ahol már Cirmos várta a kanapén. Nézte a sorozatot. Olyan több mint két óra múlva kicsapódott a bejárati ajtó, majd be is csapódott. A lány érdeklődve ment oda. A szitu pontosan ugyanaz volt, mint az előbb, mert ismét Harry volt az és ismét nyomában a kutyákkal, de ezúttal valamennyivel lehagyhatta őket, mert volt ideje bereteszelni és bezárni az ajtót. Megkönnyebbülve dőlt annak neki, de mikor egy kutya megkísérelte azt betörni a nagy csend után, a frász jött rá.
-Vááá!
-Nyugi! Ide már nem jöhetnek be! Nem kérsz egy kis vizet? Esetleg tejet? Csak, mert nagyon vörös a fejed és alig kapsz levegőt…- de Harry nem tudott már válaszolni, mert egyszerűen elájult. Ang pedig otthagyta, mert a konyhából is ugyanez a zaj jött. Oda ment azt is megnézni. Ott Liana csukta ugyanígy a kutyákra az ajtót. Holtra vált arccal nézett a lányra, majd egyszerűen elsötétedett előtte is minden és eldőlt. Kb. 30 perc múlva térhettek magukhoz. Először Harry tért magához és Ang felsegítette. Elszédelegtek a konyháig, ahol is Harry a fagyasztóhoz lépett. Kivett egy kis jeget, amit beletekert egy zacskóba. A zacskót pedig egy ruhába. Ezt rakta a fejéhez, miközben leült. Közben Liana is felkelt, persze ő is Ang segítségével. Ő is odasétált a fagyasztóhoz és ő is kivett egy kis jeget, amit zacskóba tett, azt pedig egy ruhába, majd a fejéhez és szintén leült. Ang vigyorogva nézte őket, mert eszébe jutott a két macska ahogyan elspurizott a kutyáktól. Aztán ő is leült.
-Lámpaoszlop?- kérdezte Harrytől Liana.
-Először.
-Hogy- hogy először? Én csak egy lámpaoszlopnak mentem neki, de annak le volt kövezve a talpa.
-Az durva… nem, én az első körben egy lámpaoszloppal indítottam, majd a másodikban megpróbáltam őket lerázni a temetőnél, de esküszöm, hogy az a téglafal eddig még nem volt ott.
-Aha…- hangzott a dupla hitetlenkedés.
-Tényleg… mindegy. Onnantól kezdve duplán láttam és kapásból nekimentem minden oszlopnak ami az utamba került, aztán belejöttem és rájöttem melyik a valós és melyik a valótlan kép. Egész szépen kerülgettem meg minden, de mikor itt vissza alakultam, megváltozott a látásom, visszaromlott és riktig nekimentem háromszor egymás után a ház falának. Csak negyedszerre találtam meg az ajtót.
-Ezért remegsz?
-Megrázó élmény volt minden esetre.
-A szemüveged lencséje hiányzik.
-Csodálkozol? Szerinted miért nem láttam semmit? Mindegy… a ház segítségével, újra csak egyet látok mindenből…
-De azt homályosan.
-Felmegyek a másikért és akkor nem homályos lesz...
-Rendben.- Harry felkelt és kiment volna a konyhából, de persze a falnak ment neki.
-Uh…- hallatszott a két lánytól. Harry felment és újra igénybe vette a kontaktlencséket. Most, hogy tisztán látott, nem ment neki semminek, de ugyan akkor elfáradt és leült az ágyára. Természetesen reggel óta érkeztek levelei, de amily levelek küldőjét nem ismerte, nem igazán akarta kinyitni. Viszont örömmel vette észre, hogy Ron és Hermione írt neki. Viszont volt ott még két levél. Az egyiket Mrs. Weasley küldte, míg a másikat Dumbledore. Felemelte Dumbledore levelét és elkezdte kibontani, majd elolvasni. De még egy betűt sem olvasott el, már elnyomta az álom, fején a jéggel. Mikor sok idő múlva sem jött le, Ang megnézte s leoltotta a villanyt, plusz betakarta. Aztán egy intéssel Liana már a saját szobájában aludt. Ang pedig szintén egy intéssel, mindent ugyan olyanná varázsolt a Dursley házban, amilyen volt. Tiszta és rendes lett minden, ha holnap hazajönnek Harry rokonai, ne rendetlenség és piszok legyen. Plusz az áramot meg vizet amit elhasználtak, lekötötte saját láthatatlan ellátmányáról. Ezután hazament megfürdött és lefeküdt aludni. A fogmosást valahogy elfelejtette, de egy fél óra múlva eszébe jutott és felkelt, hogy fogat mosson.