Liana rögtön felrohant amint hallotta a pukkanást. Faképnél hagyta Anget, aki nem értette, hogy miért rohan el. Utána ment. De Liana későn érkezett csak a pukkanást hallhatta és azt láthatta, hogy a szobában már senki sincsen. Kétségbeesetten keresett valami nyomot vagy valamit…, de semmit sem talált! Belépett Ang és kérdőn nézett rá.
-Elrabolták!- fakadt ki, majd egyszerűen kirohant, le az emeletről, le a lépcsőről, ki a házból és csak futott volna, hogy megkeresse akárhol is van, de amint kiért a házból, Ang még az udvaron lefogta két kézzel.
-Eressz el!!!!!- ezt szinte sikítva mondta.
-Nem!!! Nem mehetsz el!!! Szerinted pont egy általad ismert helyre fogják vinni?! Nem olyan nagy ez a Világ végül is! Ha beleőszülsz akkor sem találod meg!!!
-De igen! Amíg van remény addig igen!!!
-Liana…- itt visszafogta hangját.- Lehet, hogy már nincs remény…- Liana abbahagyta a kapálózást és szembefordult a másik lánnyal. Szemei csak úgy csillogtak.- Lehet, hogy csak levegőre volt szüksége és elment… vagy egyszerűen lelépett…
-Ő nem ilyen! Sohasem tenne ilyet!!! Van esze és búcsú nélkül sem ment volna el! Legalább egy búcsúlevelet hagyott volna! Ez biztos!- közben Clarissa, a Dursley család és a másik család is kiment az udvarra, hogy hallgassák és megnézzék mi történt/ történik. A dühös szomszédok az ablakukon át leskelődtek.
-Akkor viszont nem tudok mást feltételezni.- hangja újra halkabb volt.
-Nem…
-Liana… Szerintem már késő. Ha tényleg elrabolták… és ennyire gyorsan mert nekik… akkor ezt előre megtervezték…
-Nem…
-Ha pedig így volt, akkor már túl késő… szörnyen sajnálom, de szerintem…
-Nem…
-Szerintem már megölték… Hiába is keresnéd, ha egyszer -hangja elcsuklott- meghalt…
-Nem… nem… nem!!!- sírva fakadva berohant a házba és magára zárta az ajtót. Ang meg sem mozdult. Nem ment utána. Nem tehetett mást. Ha Harryre vadásztak, egyszerűen biztos, hogy … nem tehetett mást, nem áltathatta a lányt, hogy biztosan nem fogják megölni! De az ő arcáról is legördült egy könnycsepp. Azt követte még egy és még egy… Clarissa odarohant.
-Mi történt? Mi volt ez Ang?- a lány a szemébe nézett és úgy mondta ki a szörnyű igazságot.
-Harryt elrabolták… és ha minden igaz… akkor már nem… mert egy hallatszott és… és már nem…- Clarissa elhűlve meredt előre, de közben Ang is sírva fakadt és rádőlt a nőre. Az hagyta magát.
-Az lehetetlen. Mindenféle védte a házat is és…- még nem volt képes felfogni.- És mi van Lianával?! Ilyenkor nem szabad egyedül hagyni!- Ang abbahagyta és ránézett.
-Bocsánat… de igen. Nagyon is hagyni kell.- közben bentről csörömpölés hallatszott és mindenféle hangos puffanást. Mindent ami a közelében volt összetört.- Clarissa, ha abbahagyta a tör zúzást, teljes depresszióba fog esni. Segítened kell rajta…
-De én nem tudok. Egyetlen ember tudna rajta segíteni…
-De éppen ez az, hogy z az Egyetlen, szőrén szálán eltűnt és valószínűleg már halott!- fakadt ki.
-Jól van…- mondta összeszorult torokkal.- Azonnal menj be a házba a hátsó ajtón keresztül, én pedig megyek és… bejelentem…
-Rendben…- Ang kicsit szédülve bement a házba a hátsó ajtón át. Az egész lakás romokban hevert, és Liana sem volt sehol. Legalábbis lent nem. Ang fel ment az emeletre. Bement a vendégszobába, ahol Harry aludt volna, ha az a volna ott nem lett volna… a lány ott ült összekuporodva a sarokban, a fiú ágyán. Egyenesen a semmibe meredt. Ang észrevett a földön egy újságot a Reggeli Próféta ma reggeli száma volt az. Felvette és kiment a szobából.
A saját szobájában olvasta. Benne volt minden amit Liana és ő mondtak szóról- szóra… ahogyan veszekedtek és Harry félbeszakította, hogy a lány ne váljon árulóvá… az hogy Harry hogyan reagált arra mikor eszébe jutott minden, még azt is leírták, hogy az elején több mint fél órán keresztül állt a zuhany alatt, ruhában és meredt a semmibe, de közben minden részlet eszébe jutott… hogy mi történt a délután… hogy milyen álomba zuhant, még az is, hogy találkozott keresztapjával… vagyis ő maga is meghalt, de ezt senki se vette komolyan, hisz ez csak egy álom lehetett… de a döntő bizonyíték ott volt a naplóban… az egész napjukat újra leírták. Valamennyire együtt lehetett érezni Harryvel, de úgy igazság szerint még mindig ellene voltak… hála Vitrolnak. Még nyitva volt az újság, mikor ő álomba merült. Csak Liana nem tudott aludni. Ott volt előtte a fiú naplója, de ő képtelen volt elolvasni. Aztán rávette magát és elkezdte. Elolvasta, amit hónapokkal ezelőtt írt, aztán leírta a csatát azzal az idegennel, hogy ő csak véletlenül került ki győztesen és milyen borzalmas volt ölni… aztán, hogy megkérte Liana kezét… itt, be volt ragasztva egy kép, amit a Prófétából vágott ki és ezt a jelenet ábrázolta. Ezután hosszú szünet következett és Liana talált egy bejegyzést a mai napra. Bevezetésképpen Harry először azt írta le, hogy a napokban találkozott Siriusszal és beszélt is vele. Aztán jött az a szöveg, amin gondolkodott egész idő alatt. És végül Liana elért a krikszkrakszokhoz. Látszik, hogy brutálisan lett félbeszakítva, mert a következő oldalra ráömlött a tinta. Ez egy cseppet sem nyugtatta meg a lányt. Most lelkiismeret furdalása lett, de igazából nem tudta miért is. Így ült ott, egész éjjelen keresztül, miközben a két képet nézte és gondolkodott. Látszólag gondolkodott, de amúgy ha valaki a szemébe nézett volna, láthatta volna, hogy tekintete teljesen üres.

*********

Másnap reggel, minden varázsló tudott a történtekről, hála a Reggeli Prófétának, ami azért a változatosság kedvéért egészen ügyesen leközölte az egész napját, plusz az elmaradhatatlan képek, amin még határtalanul boldogok. De a címoldalra az került, hogy Harry Pottert elrabolták és hogy Liana mély depresszióba zuhant. Dumbledore most tért vissza a Főhadiszállásra, ahol is ez a hír fogadta. Egészen eddig teljesen elszigetelten volt a hírforrásoktól, mert elment beszélni az óriásokkal, Hagrid segítségével persze. Természetesen sikertelenül. Közben még össze is csapott néhány halálfalóval. Mondanom sem kell kik jártak rosszabbul. Caramel teljesen tehetetlen volt az ügyben, mikor Dumbledore bement hozzá. Nagyon dühös volt, mert megbízta Caramelt, hogy amíg ő távol van az, az aurorok egy részével őriztesse Harryt. Persze Caramel arra hivatkozott, hogy a Minisztériumban nagyobb szükség volt rájuk. Ez persze hazugság volt. Dumbledore nem tudta megérteni, hogy Caramel hogyan lehetett ennyire önfejű. Amikor elterjedt a hír, hogy mi történt Harry Potterrel, az emberek számon kérték a Mágiaügyi Miniszteren, amit csak lehetett, de az egyre sem tudott választ adni. Követelték, hogy váltsák le. Ez megtörtént. Mindenki Dumbledore- t akarta az új miniszternek, aki tekintettel a körülményekre el is vállalta. Nem volt más választása, ha elakarta hitetni az emberekkel, hogy nagy baj van! Elment a helyszínre. Ott már sok varázsló állt, mindegyik valamilyen nyomot akart keresni amin elindulhattak volna, de se Liana se Ang nem akarta beengedni őket. Ang nagy nehezen tudta csak visszatartani a próbálkozó varázslókat. Egy bűbájt tett a házra, amit egyikük sem tudott feltörni. Dumbledore a Dursley családot látogatta meg. Megtudta, hogy Harry miért nem otthon volt. Aztán átment a szomszédba, ahová ésszel akart bemenni, a hátsó ajtón keresztül. Ang nem engedte be őt sem, de ki jött hozzá, hogy leteremtse.
-Miss. Soffie beszélnünk kell!- mondta nyugodtan, de szigorúan.
-Kellene, mi?! Miért nem volt itt mikor ez történt?! Miért nem akadályozta meg, mi?!- fakadt ki Ang.
-Kérem hadd vizsgálják meg a helyszínt hátha találnak valamit. Én magam pedig szeretnék beszélni Lara Elizabeth Megan kisasszonnyal.
-Vele nem lehet beszélni! Senki sem beszélhet vele! Még én sem…
-Miért?- az igazgató furcsállta.
-Mert depresszióba esett. Egyetlen másodperc választotta el attól, hogy segíthessen. De így semmit sem látott, mert eltűnt. Azzal aki elrabolta. Mert se maga se senki nem volt itt! A varázslók mind szánalmasak! Hetekig kibeszélik és mellette állnak, aztán hirtelen ellene fordulnak! Most miért vannak itt ennyien, haljam?! Csak egyetlen levelet kellett volna küldeniük a nyavalyás riporternek, hogy hagyja abba a pletykálkodást! De nem! Mert mind szívesen olvasgatták, igaz?! Ezt várták nem de?! Hát most meg kapták! Márpedig én ide nem engedek be ilyen embereket! Egyszerűen undorítóak!- ezzel bement és bezárta maga mögött az ajtót. Az aurorok segélykérően Dumbledore- ra néztek, az pedig ugyan úgy állt és türelmesen várt. Majd kinyílt az ajtó és Ang intett neki, hogy menjen be.
-Köszönöm!- mondta, miközben belépett. A lány felvezette Lianához, aki ugyanolyan mereven ült és most már végleg depresszióba esett. Nem látott és nem hallott többet senkit… hiába volt kitűnő látása és hallása még most is. Ang intett neki, hogy ő most el megy, de Dumbledore maradhat és próbálkozhat. Ezzel el is ment. Az igazgató pedig odasétált a lányhoz. Liana olyan volt mintha csak a teste lett volna ott, de a lelke már nem abban hanem egészen máshol lett volna. Teljesen üveges tekintettel meredt és görcsösen kapaszkodott lábaiba. Vagy valami nagytrauma érhette vagy nincs meg a lelke…
-Lara Elizabeth Megan kisasszony?- semmi válasz. Még a szempillája se rezdült.- Gondolom megrázta önt ami tegnap éjszaka történt Harryvel, de… amíg nem találjuk meg, addig semmi sincs veszve. – és így próbálkozott még sok ideig. Volt mikor azt is mondta, hogy megtalálták Harryt. De egynek sem volt semmi értelme. A lány ugyanolyan mozdulatlan és majdnem halott volt. Csak lélegzett és vert a szíve, de amúgy semmi hajlandóságot nem mutatott az életre. Dumbledore felállt és elhagyta a szobát... illetve csak hagyta volna, de egy apró fényecske szállt be az ablakon át. Az igazgató azt figyelte, hogy az mi csinál. Körberepülte a szobát, míg végül, megállapodott egy helyen, Liana előtt. Dumbledore nem csinált semmit. Közben Ang is befutott. Ő már tudta mit jelent ez. A kis fény megtelepedett a lány szívében, mire az hirtelen egy nagy levegőt vett, pislogott egyet és végül elájulva elaludt. Ang rögtön odarohant hozzá.
-Túl ravasz ahhoz, hogy én túljárjak az eszén mindenféle bűbájjal és varázslattal.
-Mi történt az imént?
-Egy ember nem képes rá, hogy körbejárja a Földet, minden egyes apró pontján, de test nélkül, maga a lélek bármire képes. És most éppen ezt láthattuk. A lelkét, amint visszatér a testébe. Ezt mi nem tudjuk mindannyian megcsinálni, csak maga az igazi uralkodónk az űrnőnk, vagy királynőnk. Erre pedig bevallom őszintén, én nem számítottam. Nem is gondoltam, hogy képes erre is!
-A jelek szerint ő már…
-Igen. Ő már tudja hol van Harry és milyen állapotban. De ekkora út még a lelkét is megviseli az embernek. Nem csodálkoznék, ha napokig fel se ébredne. De megpróbálom felkelteni.- leült mellé egy papírral és ceruzával. Gondolta, hogy beszélni nem fog tudni. Felébredt, hirtelen, egy hatalmas levegővétellel.
-……....!
-Írd le vagy rajzolj!- Liana fénysebességgel írt, mert érezte, hogy mindjárt elájul, végleg. És tényleg… épphogy befejezte… elaludt. De olya hirtelen, hogy egyszerűen lehetetlennek tűnik. Ang elvette a papírt.
-D- Af. = kereszt, kaszás, ?, óra… huh… nem találta el az időpontot. Nagyon keveset mutat... és egy görbe vonal… villámnak semmiképpen sem nevezhető… egy paca aminek egy részét bekarikázták… és egy hegy… nem… 2 hegy és ezek között van a görbe vonal… arra egy nyíl mutat.
-Megkaphatnám?
-Csak tessék!- odaadta az igazgatónak, aki megköszönte és távozott. Lent magához hívta Kingsleyt, Mordont, Tonksot, Mr. Weasleyt és Lupint.
-Hogy van a kislány?
-Most már túl fogja élni. Jeleket írt, hogy megtalálhassuk Harryt.
-De honnan tudhatná egy kislány? Szerintem ne bízzunk meg benne. Nekem a kezdetektől fogva gyanús volt.- recsegte Mordon.
-Jelen pillanatban csak ő szolgál nekünk valami nyommal.
-Megnézhetném, Dumbledore?- kérdezte Lupin prof. Mire Dumbledore átnyújtotta neki, bár ő maga még nem vetett rá egy pillantást sem.
-Ez lényegében egy térkép. Harry Dél- Afrikában van, a partvonalhoz közel, ahol 2 hagy között van egy hatalmas repedés, ott van benne. A halálán van, már nagyon kevés ideje maradt.- Tonks elismerően nézett Remusra, az igazgató biccentett, hogy megköszönte, azt nem akarta mondani, hogy ezt valószínűleg ő is tudta volna. A Mágiaügyi Miniszter beszélt az ott álló aurorokkal, akik szétszéledtek és a Rend tagjai, már akik ott voltak, hopponáltak, Afrika déli részére. Egy egész álló nap keresték, mire végre megtalálták Harryt, egy szakadékban. De úgy látszott, hogy elkéstek. Egyébként tele volt sebekkel, bal keze eléggé rendellenes pózban állt, tiszta piszok volt és rengeteg helyen vérzett. Mondjuk az már alvadt vér volt. Mr. Weasley ért oda elsőnek. Ő szólt a többieknek és ő nézte meg, hogy él- e még.
-Alig lélegzik és a szíve is leállni készül.
-Nem fogja kibírni az utat, Dumbledore.- közölte a tényeket Kingsley.
-De zsupszkulccsal még igen. -Az igazgató megfogott egy alkalmas követ, majd átalakította. Közben Lupin és Mr. Weasley felemelték Harryt.- Egyenesen a Szent Mungóba fog kerülni. Megtennék, hogy elkísérik?- A két férfi bólintott. Mikor szóltak nekik, megérintették a kulcsot, Harry kezét is rátették, majd csak forogtak és forogtak, míg a Szent Mungóban nem találták magukat. Mikor megjelentek ott minden elcsendesedett. Mindenki figyelt. Tudták, hogy kit hoztak, mert Harry feje lelógott és látszott a villám alakú heg. Talpra kész gyógyítók jöttek segíteni. Tonks, közben elmondta a Weasley családnak és Hermionénak, hogy mi történt. Ugyanis Hermione Ronéknál töltötte a nyarat. Amit Harry nem tudott, mert ezt találták ki a legjobb megoldásként, hogy Hermione családját, megtámadták és megölték, míg az már a Főhadiszálláson volt. Az egész Weasley család a Grimmauld téri házban lakott a nyáron. Persze rögtön mentek, hátha megtudnak valami többet Harry állapotáról. Mikor odaértek, még nem lehetett bemenni hozzá. Ők minden tőlük telhetőt megtettek. Azt mondták, hogy amíg megfigyelés alatt tartják, addig nem mehetnek be hozzá. A fiatalok megnyugtatására, akiket ezután leküldtek édességet venni, azt mondák, hogy ez csak óvintézkedés és várhatóan jobban lesz majd. De mikor ők megnyugodva és viccelődve lementek, Mr. És Mrs. Weasley, Lupin és Tonks ránéztek. Ő pedig közölte a tényt:
-Mi tényleg minden tőlünk telhetőt megtettünk, de olyan sérüléseket szenvedett, több helyen megmarta egy kígyó, de egy elég veszélyes faj lehetett, mert a mérge nagyon különleges. Beadtuk neki az ellenmérget, de nem csak kígyómarást szenvedett. Mire a méreg eltűnik a szervezetéből, ő már órák óta halott lesz. Nagyon sajnáljuk! Nem lenne szabad elmondanom, de őszinte leszek magukkal. Akármit is csinálnának, neki így is csak órái vannak hátra. Ha néhány órával ezelőtt hozták volna be… csoda, hogy ennyit kibírt. Ha gondolják, bemehetnek hozzá, de nincs eszméleténél… ugyanakkor nem is érez semmi fájdalmat, csak egyszerűen pihen. Egy olyan álmot álmodik, amelyből szerintem senkinek sincs joga felébreszteni. Jobb úgy meghalni, hogyha az ember nem érez semmit.. főleg nem az iránta érzett sajnálatot… de, fogadják őszinte részvétem!- a javasasszony ezzel elment. Nagyon fiatal volt, talán ez volt őszinteségének oka. Mrs. Weasley a férjéhez fordult.
-Elmondjuk a gyerekeknek? Én azt javaslom, hogy ne!
-Molly, ők már nem olyan kis gyerekek.- kezdett bele Lupin.- Harry a barátjuk volt. Joguk van mellette tölteni az utolsó óráit és joguk van ezt mind megtudni. De akinek leginkább joga lenne megtudni, teljes depresszióba esett.
-Egyetértek.- mondta a férje. Tonks meg se tudott szólalni. Láthatóan a könnyeivel küzdött mint az asszonyság. Lupin lement a gyerekekhez, hogy elmondjon nekik mindent. Fred és George éppen arról beszélgettek, hogy ha Harry felébred, akkor elmondják neki mit művelt Ron a Főhadiszálláson. Ron ugyanis verseket írt Angnek, csak egyiket sem volt mersze elküldeni a lánynak. Pedig alapvetően értett a rímekhez. Fred éppen ezt paródiázta, mikor Lupin odalépett mögé és szót kért.
-Egy szomorú hírt kell közölnöm veletek. Nem akarom Mollyt kényszeríteni rá. Mikor az imént azt mondták nektek, hogy Harry jobban lesz, az nem volt igaz. Csak azért mondták, mert nem tudták, hogy nektek elmondhatják- e. De volt egy őszinte gyógyító, aki nekünk mégis csak elmondta. Az igazság az, hogy Harry haldoklik. Azt mondták, hogy belehet menni hozzá, de lehetőleg már ne ébresszétek fel. Mi úgy gondoltuk, hogy ezt jogotok van megtudni.- a fiúk furcsa siralmas képet vágtak. Hermione és Ginny elkezdtek sírni. Borzalmas érzés volt ott ülniük a büfénél, mikor az előbb vidáman mókáztak, hogy majd ez lesz meg az lesz, de közben semmi sem lesz. Egy perc alatt minden szertefoszlott és összetört. Közben, fent, Senki sem nézett be Harryhez és senki sem ment be hozzá. Pedig ha tudták volna, bent mi történik… mindegy. Rögtön elindultak a kórteremhez. Odaértek és szinte követelték, hogy hadd mehessenek be, mire Mrs. Weasley engedett. Bementek. Most valahogy borzalmas volt Harryt látni, de nem sokáig nézhették így, mert a vak is láthatta, hogy nem lélegzik. Vagyis túl későn érkeztek. Harry Potter, a világ utolsó esélye, meghalt! Voldemort átveheti a hatalmat és vége mindennek, ami jó volt valaha.

***************

Dumbledore is teljesen el volt keseredve, de még mindig tartotta magát ahhoz, hogyha összefognak, akkor még van esélyük. Ezt ő maga sem hitte. A temetés, rá két napra volt. Nem akarták reklámozni, de valahogyan kiszivárgott. Na nem a Reggeli Próféta által. Az le se mert közölni most egy cikket sem. Hiszen lényegében ők is, sőt! Ők voltak a hibásak, amiért megírták, hogy Harry nincs otthon egy csomószor, vagyis Voldemortnak kiindulási pont, hisz nincs a vérköteléke. Vitrol látszólag nem tevékenykedett. De a temetésre még ő is elment. Saját valójában, nem pedig mint rovar. Lianáról senki sem gondolt semmit. Egyedül róla írtak a különféle újságok, amik csak most jelentek meg mint első szám. Elvileg senki sem tudta semmilyen módon felébreszteni mély álmából. Kezdetét vette a temetés. Nagyon sokan, rengetegen eljöttek Little Whingingbe. Dursleyék is ott voltak. Talán soha nem is kívánták a halálát. Bármennyire is gyűlölték, még is ők nevelték és éltek vele együtt 17 éven keresztül. Ennek akármennyire nem akarták, nyoma maradt. Persze mikor meglátták ezt a társaságot, inkább meggondolták volna még egyszer. Clarissa is ott volt. De megjelent a Roxfort összes tanára, még Piton is. Bár hozzáteszem, nem hullatott könnyeket, d nem is volt boldog. Na de most tényleg elkezdődött. Már a koporsót engedték volna le, illetve emelték volna egyáltalán, mikor is valaki jelezte, hogy Liana közeledik futva. Megakarták adni az esélyt neki, hogy kettesben lehessen vele, utoljára, ezért elbújtak a fák mögé. Voltak akik álcázták magukat… voltak akik láthatatlanná tevő köpenyt használtak. Mint Ronék is, Harryét. És Liana tényleg futva érkezett, de volt nála valami, amire senki sem számított. Egy pálca. A pálca. Harry pálcája… De mögötte ott loholt Ang is.
-Nem akadályozhatod meg!
-De igen!
-De nem teheted! Te nem! Nem vagy királynő! Csak az teheti meg!
-Akkor az leszek!- futás közben feltette a koronáját.- amint feltette, teljesen megváltozott. Sportos öltözetéből egy elegáns frizura, és Lizbeth hőn szeretett ruhája lett, a hozzá illő cipővel. Ebben nehezebb volt futni.
-Akkor meg mire vársz?! Siess!
-Sietek! Nem látszik?! Hé…- Ang gyorsabban kezdett futni nála és karonfogva húzta magával futás közben.- Jaj! Ha így folytatod ki fog bicsaklani a bokám! És azt nem igazán akarom!
-Akkor is siess!
-Cseréljünk cipőt, és majd kíváncsi leszek te hogy futnál ebben a borzalomban!- végre odaértek. Liana kinyújtotta kezét és a koporsóra mutatott arról lerepült a fedél. Ang már rég ott várta, mire ő maga is ott állt a koporsó mellett.
-Nincs túl jó bőrben.- jegyezte meg Ang.
-Ha most hallotta volna amit mondtál… mellesleg kíváncsi lennék, hogy te hogy néznél ki, ha hiányozna a lelked… miközben a testedet úgy kezelik mint egy hullát.
-Egyszerűen briliáns vagy! Elvetted a lelkét, hogy ha valaki meg akarná ölni netán abban a kórházban vagy ők minek nevezik, akkor igazából ne halljon meg?
-Aha. Meg azért is, mert így minden seb be tudott gyógyulni és a méreg is hatástalanítva lett, vagyis nem állt fent a veszély, hogy gyógyulás közben egyszer csak elpatkol a beteg. De ne használd azt a szót, hogy elvettem. Én csak magamhoz hívtam. Ha jött, hát jött. Arról igazán nem tehetek.- a fiú kezébe adta a pálcáját.
-Veszélyt érzek, siess!
-Előtte van egy kis dolgom.- Kinyújtotta jobb kezét, és amerre emberi lényt érzékelt, mind érzékelhetetlenné és láthatatlanná tette egy ügyes kis varázslattal. Aztán szívéből Elő jött egy kis fénygömb, és egyenesen Harryben landolt. Aztán erősen kezdett koncentrálni, miközben két kezét, a fiú felé tartotta, mint az álmos dolognál. Most is motyogott valamit, mire megjelent egy kék kör, Liana és Harry körül. Ang arrébb húzódott. Aztán Harryből egyszer csak egy hatalmas kék fény tört ki, de akkora erővel, hogy a fény még Lianát is odavágta egy fának. A lány az eszméletét vesztette. Most lehetetlennek és furcsának fog hangzani amit mondani fogok, de nem véletlenül hangsúlyoztam annyit, hogy csak az igazi leszármazott, a királynő képes arra, hogy visszahozzon embereket a halálból. Mert visszahozta és Harry egy nagyot nyújtózkodva ült fel. Máris úgy festett ahogyan régen mikor még nem halt meg… szóval nem emlékeztethetett senkit semmi olyasmire, hogy ez az ember egy perce még halott volt. Nem ugyanúgy nézett ki, mint akkor azon az estén. Még a ruhája is ugyanaz volt, csak tisztán és nem elszakadva. Angre valaki egy kábító átkot lőtt, így kiterült a földön. És egy zöld fényű átok repült Liana felé, hogy eltalálhassa a lányt. Ez sikerült is neki. Többé nem fog felébredni az eszméletéből. Harry ebből a szemszögből nem látott az égvilágon semmit ezekből. Ami a legrosszabb volt az egészben, hogy még több hívatlan vendég érkezett. Megérkeztek a halálfalók, Voldemorttal az élükön. Hopponálva érkeztek. Harry kikászálódott a koporsóból, de rossz irányba ment, így kapásból a gödörbe esett. Csak az egyre távolodó hangja hallatszott. De ez lassan elhalt. A furcsa, hogy semmi földet érésre utaló hangot nem hallottak. Voldemort arcán gúnyos félmosoly jelent meg. Bellatrix pedig fagyosan felnevetett. Aztán perceken belül megjelent Harry. A szerencséje csak az volt, hogy aki ásta a gödröt, megpróbált kijutni és mivel esős időben tette, így a bemélyedések megmaradtak. Ő pedig fél úton belekapaszkodott egy gyökérbe. Aztán csak feljutott a felszínre. Amikor a pereméhez ért könnyebben ki tudott mászni. Voldemort jelet adott Bellatrixnak, hogy mikor közelíthet a fiú felé. Elégé röhejes volt, mikor a tiszta földes ruháját, aminek alapszíne sötétkék, nekiállt leporolni. Maga Voldemort pedig csak hátul állt.
-Örömmel látom, hogy nem haltál meg.- mondta Bellatrix fagyos hangon, gonosz fél mosollyal arcán. Volt kitől tanulnia.
-Én?! Meghalni?!- majd halkan megjegyezte- Ez legalább értelmet ad annak, hogy mit keresek itt, illetve miért egy koporsóban ébredtem…
-Úgy bizony. Meghaltál. Hogy élsz, csak a kis barátnődnek köszönheted. Persze hiába köszönnéd meg neki. Többé úgy sem hallja.- Harryben fellángolt a gyűlölet és az, hogy bosszút akar állni! Meg akarja ölni Bellatrix Lestranget.- Most pedig párbajozni fogunk, de nincs főbenjáró átok, Potter. Fair játékot fogunk játszani… legalábbis egy ideig.
-És nincs meghajlás.
-Én is így gondoltam.- mondta, s ezzel el is kezdték a párbajt. Bellatrix lőtt ki először átkot, de Harry félreugrott. És milyen jól tette… nem hinném hogy sokáig kitartott volna, ha az Adava Kedavra rögtön eltalálja. A következő amit Bellatrix kilőtt, a Cruciatus átok volt. Harry itt vétett, mert mást figyelt, ennek következtében eltalálta az átok. Amíg az elején meg volt a lélekjelenléte, kihasználta és közben ordította:
-Adava Kedavra!- Bellatrixet eltalálta, a nő pedig holtan esett össze. Harry néhány másodpercig a földön feküdt. Sikerült megbosszulta Siriust! De akkor vajon miért nem boldog? Talán keresztapja pont ezt akarta elmondani? Nem érdekli! Ő akkor is boldog lesz, mert megszabadult egy halálfalótól. Nem volt más választása, ezt Sirius is elismerheti. Összeszedte gondolatait és felkelt. Voldemortra nézett. Az szinte nevetett! Pedig mos ölte meg a leghűségesebb halálfalóját! De amit Harry nem tudott, hogy Lestrange mostanában nagyon szerencsétlen volt és az áldozatok sorra csusszantak ki a markából, ráadásul rá, Harryre vadászott, holott őt maga Voldemort akarja megölni. Ez pedig azt bizonyítja, hogy Voldemort tudta, hogy ő fog kikerülni győztesen!
-Főbenjáró átokról nem volt szó, Harry.- és tényleg majdnem nevetve mondta.
-Majd legközelebb odafigyelek.- válaszolta Harry. Állta Voldemort tekintetét, bár már nagyon nehezére esett. Sebhelyébe mint villám úgy hasított a fájdalom. Pedig már rég nem fájt neki ennyire. Jó meglehet, hogy attól még fájt, de akkor is! Ez most sokkal rosszabb volt!- Mellesleg túl fairnek találtam. Gondoltam beszállok. Persze az eszembe se jutott, hogy az ellenfél kidől. De majd legközelebb erre is odafigyelek. Közben Ang megpróbálta felébreszteni Lianát, aki persze már nem fog. De mintha a megfáradt lány csak erre a pillanatra várt volna. Balkezét Liana szívére tette és ezt motyogta:
-Életem a tiédért!- ebben a pillanatban Liana felriadt, ő pedig holtan esett össze. Talán több száz éve erre a pillanatra várt. Hát most pihenhet. Azt hiszem mindenki egyet ért azzal, hogy megérdemli. Kiérdemelte a szabadságot, mert ahova most került nincs megkülönböztetés senki iránt. Ráadásul ott van a családja, a valaha voltszerelme és a lánya is. Liana hullatott néhány könnyet, de gondosan ügyelt rá, hogy véletlenül se Angre essen. Nem akarta megkockáztatni, hogy feltámadjon. Ezután megköszönte nekik, majd nézte, ahogyan az elpárolog. Mikor semmi sem maradt a lányból, felállt. Miközben ez történt, Harryvel más történt. Kiderült, hogy az összes halálfalóval egyedül kellene megküzdenie. Voldemort pedig egy időre felszívódott. Harry tanácstalanul állt, a félgyűrűben. Végül is arra jutott, hogy először is lefegyverzi őket.
-Capitulatus!- sikerült neki. Na és most mit csináljon ennyivel? Csak nem ölheti meg mindet! Ennyi értelmetlen gyilkolásba már ő is belehalna! Úgy döntött, hogy sorban fogja őket úgymond elintézni. Elkezdett hát futni. Amikor az egyik sírkő mögött állt, átgondolta a helyzetet. Egy időre eltűnt a halálfalók szeme elől. A sírkő mögött megpillantotta Lianát, egy nagy deszkával a kezében. A sírkő mögött leskelődött és nézte jönnek- e a másik irányból. Harry felvidult.
-Liana?- a lány megfordult és ő is felvidult.
-Harry! De örülök, hogy látlak! Mindjárt le is bukhatsz!- Harry leguggolt, Liana pedig leütötte a fiú mögött álló halálfalót. Egészen mélyről indította deszkalapot, így még nézni is fájdalmas volt.. Arra nem számított, hogy ez fog történni, éppen ezért a váratlan támadástól elterült.
-Ez fájt!- mondta Harry, miközben felállt.
-Örülj neki, hogy szóltam neked!
-Stupor!- mondta Harry, mire a Liana mögötti halálfaló elkábult és összeesett.
-Nem gondolod, hogy veszélyes a fülem mellett lövögetni az átkokat?!
-Rendben.- adta be a derekát.- Legközelebb szólok neked, megvárom míg lebuksz.
-Így mindjárt jobb!
-És megvárom, hogy megöljön a kivont pálcájával.
-Ezt nem muszáj megvárnod.
-De én meg akarom.
-Akkor csak nyugodtan.- vont vállat a lány, miközben átváltoztatta a cipőjét sportcipővé.- Gyere erre!
-De arról jönnek.- mondta természetes hangon.
-Akkor a másik erre?
-Arról is.- folytatta.
-Akkor előre?
-Hát hátra nem igen menne.
-De ez nagyon meredeken és hosszan lejtős ráadásul csúszik a fű. Ki az a hülye aki mossa a füvet?! Még fel is van súrolva.
-Unatkozó vécés néni?- kérdezte a fiú. Persze csak viccnek szánta.
-Elhagyott a humorod.
-Miért? Volt?
-Most hogy így mondod… eléggé fogós kérdés!
-Tudom.
-Akkor jó.- lenéztek a lejtőre. Onnan libasorban közeledtek a halálfalók, méghozzá lassan és csendben. A két fiatal egymásra nézett.
-Ez fájni fog.- mondta a lány.
-Nekik vagy nekünk?
-Is- is.- behunyta szemét és egy perc alatt sportosan nézett ki. Egészen a sírkőig hátráltak. Megfogták egymás kezét. Tehát, Harry a jobb kezével Liana balkezét. Erősen fogták egymást, aztán…
-Egy…- kezdte lassan Liana. A tériszonnyal nem tudott megbékélni. Viszont a halálfalók vészesen közeledtek.
-Kettő, három!- mondta Harry, mire nekifutottak. A lejtőn már nem tudtak futni, tehát csúsztak. De még mindig fogták egymás kezét. Nem nyílegyenesen álltak, de lényegében álltak, csak nagyon közel dőlve a földhöz. Harry élvezte, de Liana nem annyira. Ő végigsikította. Nagyon kezdtek gyorsulni, s a halálfalók nem tudtak már menekülni. A két fiatal becsukta a szemét, hogy ne keljen látnia. Ugyanis kegyetlenül letarolták kezükkel az összest. Nehezebb lett volna, ha nem egymás mögött haladtak volna. Aztán kinyitották szemüket és hátranéztek. A halálfalók nagy kupacban feküdtek egymáson. Liana nem bírta levenni onnan a tekintetét. A fiú viszont előre nézett és az utolsó pillanatban magához rántotta a lányt, így az nem ütközött neki egy vastag fának. Ennek következtében viszont ő elvesztette egyensúlyát, elcsúszott és innentől kezdve ülve csúszott tovább. Tehát a szitu a következő. Harry a földön csúszik, miközben Liana nem csúszik sehová, mert a fiú ölében kötött ki és így haladtak lefelé. Kormányozni persze lehetetlen volt, de azért az átkokkal sikerült eltűntetniük néhány fát, ugyanis a puszta lejtő egy elázott erdőbe vezetett. Ott pedig volt néhány fa.
-Vigyázz ott egy mókus!
-Menj már arrébb!!!- az állat kicsi volt és nem figyelt.- Invito mókus!- más nem jutott eszébe. Az állat pont az utolsó percben Harry kezében landolt. Ő, pedig átpasszolta a lánynak.
-Szia kicsikém! Hát téged jól elraboltak…- megrovó pillantást vetett a fiúra.
-Nem állt szándékomban elütni. De legközelebb, ha gondolod, megteszem! Persze nekem is van lelkiismeretem.
-Ott egy borz!
-Na ne… ezt nem fogom túlélni!
-Lécci!
-Invito borz!- és az állat épp jókor Harry kezébe repült, aki a legrövidebb úton Liana ölébe passzolta. A két állat halál nyugodt volt a lánynál. Nem is tudom miért.- Már csak az hiányzik, hogy egy…
-Farkas?! Elfogjuk ütni! Nem bírom nézni! Csinálj már valamit!!!!- mondta kétségbeesetten.
-Mégis mit?! Öhm… -az állat vicsorgott a feléje közeledőkre.
-Éhesnek látszik és nem tágít!
-Vingardium leviosa!- és az állat felrepült, majd mivel ők tovább haladtak, Harry hátrafele nézve, óvatosan leeresztette az állatot, aki nem volt rest követni őket. Persze az ő mancsai is megcsúsztak és szinte fej, fej mellett csúsztak.
-Ez jó ötlet volt, de nem tudtad volna távolabbra letenni?!
-Még arról is én tehetek, ha ez a dög utánunk jött?!
-Őszintén?
-Őszintén!
-Igen! Á… jó kis farkas!- az állat odakapott Lianához.
-Bocsi, hogy meg teszem, de ma nincs kedvem ez farkas étrendjén szerepelni! Stupor!- az állat összeesett.- Vingardium leviosa!- az állat újra repült, de most Harry egy kisseb kőre helyezte, hogy ne csússzon tovább.
-Legalább állatkínzó nem vagy.
-Nem arról vagyok híres!
-Akkor miről?
-És tényleg veled hozott össze a sors?!
-Ja vagy úgy… bocsi, már kapcsoltam.
-Akkor még nincs minden veszve.
-De szemét vagy! Mikor szívattalak meg így?
-Időrendben soroljam?
-Nem bírsz leállni?
-Húzd le a fejed!- megtette. Majdnem lecsapta egy ág.- Mondd, hogy rosszul látom azt a hatalmas sziklát, ami után feltehetőleg egy nagyon- nagy mélyedés van…
-Nem… az tényleg ott van, jól látod.
-Mondtam, hogy ne mondd!
-Akkor nem mondom! Egyébként azt szakadéknak vagy bányatónak hívják!
-Most kekeckedsz velem?! Vagy csak megnyugtatásképpen közölted a szakadékot vagy a bányatavat?
-Nekem mindegy. Válassz te! De vigyázz! Lehet, hogy igaz mind a három!
-Na jó, ezt hagyjuk abba.
-Egyetértek.
-Végre valamiben…
-Már megbocsáss, de mit is mondtál az előbb?
-Én?
-Hát nem is én!
-Mondtam volna valamit?
-Na azért.
-Persze lehet, hogy kezdek szenilis lenni. Elvégre, tőlem minden kitelik.
-Szerinted ha odaérünk, ki fog nagyobbat szívni? Te, a mókus, a borz vagy én?
-Természetes, hogy én! Nem is értem, hogy kérdezhettél ilyet!
-Ha már itt tartunk. Mi a fene történt nem rég?
-Nekem minden régnek tűnik… bocsi…
-Akkor a legrégibb!
-A zöld fényre gondolsz és az ördögi kacajra?
-Nem! Akkor a legújabb!
-Arról fogalmam sincs. Ja, de! Éppen csúszunk lefelé.
-Ne akard, hogy öngyilkos legyek.
-Mondtam egy szóval is, hogy akarom?
-Nem.
-Akkor ne gyanúsítgass, légy szíves!
-De én nem leszek szíves!
-Pedig dicséretes lenne.

-Egyébként tudod mit hagytál már megint nálam?
-Várj, kitalálom. A könyvemet.
-Talált és mindjárt süllyedsz.
-Úgy igazság szerint ellendrukker vagy?
-Nem én csak a tényeket közlöm.
-Mert hogy nekem nem lehet szerencsém?
-Tudom, hogy fáj az igazság, de nem.
-Imperio!- közben pálcáját a mókusra emelte. A lány csak tágra nyílt szemekkel meredt, mikor a mókus kiugrott az öléből, magabiztosan elkezdett felfelé haladni a lejtőn, majd felmászott egy szép fára. Itt a fiú leeresztette a pálcáját, az állat pedig hálás lehetett érte, mert másképpen nem tudta volna megmenteni. Egy ekkora zuhanást nem élt volna túl, csak úgy mint a borz sem.- Imperio!- az is ugyanezt csinálta, így az is megmenekült, igaz ő nem egy fára, hanem egy biztonságosabb részre az erdőben. Aztán a fiú ismét leeresztette a pálcáját, majd a lányra nézett.
-Gyűlölöm mikor így nézel, de ha megmered próbálni, én esküszöm, hogy apró cafatokra foglak szaggatni!- természetesen menekült volna, de nem akarta egyedül hagyni a fiút. Az elmosolyodott és eltette pálcáját, aztán csak ennyit mondott.
-Kapaszkodj!- Liana megtette (közben becsukta a szemét), Harry pedig belekapaszkodott egy nagyon vastag és erős faágba, ami csak azért lógott le, mert beszorult a szikla alá a vége. De mikor Harry megfogta, és valamennyire felhúzódzkodott rajta, mintha kilőtték volna őket. Az ág azonnal kiakadt és a hatalmas mélyedés, ami lényegében egy bányató volt, szóval pontosan a mélyedés fölé vitte őket.- Öhm… ne