17b.- A végsö harc
LilyEvans 2005.12.29. 15:37
.- Öhm… ne nyisd ki a szemed!- tanácsolta. -Miért?- kérdezte miközben kinyitotta. Aztán egy hatalmas sikítás.- Aaaaaaaaaaaaa…...!!!! -Én, szóltam. Nyugi… nem lehet mélyebb… mondjuk 50 méternél… -Tériszonyom van!!!!- fakadt ki kétségbeesetten. -Na és? Nekem is. Egyébként régen azt mondtad szeretnél repülni. -Repülni igen, de nem lefelé hanem felfelé! És lehetőleg úgy, hogy ki vagyok biztosítva. -Ezek szerint élvezted a bungeejumping –ot? -Ne nevettesd ki magad! Azt te se bírtad. -Na igen… nem gondoltam volna, hogy fél órán át hagyják… még most is el fog a hányinger ha belegondolok. -Engem is. Azt a borzalmat nem lehet elfelejteni! Egyébként szép zöld volt a fejed!- nevetni nem mert, de egy vigyort akkor is eleresztett. -Mert azt hiszed a tiéd szebb volt? -Ki tudja… minden esetre! Te legalább hozzászoktál a repüléshez. -A repüléshez lehet, de a zuhanáshoz nem.- a lány hitetlenkedve nézett rá, miközben nyílegyenesen lógtak lefelé és ő Harry nyakát karolta át. Harry pedig két kézzel a faágat fogta. A lány nézését látva inkább hozzátette.- Öhm… kevésbé. -Itt fogunk malmozni egész nap? -Nem… csak addig amíg bírom tartani magunkat. Ami feltételezhetően nem tart sokáig, mert csúszik a kezem. És az eső ami most eleredt, csak hozzásegít. -Akkor tanácsolnék valamit. -Csak nyugodtan. -Próbáljunk meg odamászni a törzshöz! -Egész jó ötlet.- Harry csimpaszkodva elindult.- Asszem izomlázam van. -Clarissa most kapott helyet a feketelistámon! -Nem lennék a helyében. -Ja… bocsi, csak második lehet. -Miért? Úgy mellékesen ki van az első helyen? -Ez kérdéses? -Ja… hát persze hogy én. -Ahogy mondod. -A szeretetlistádon pedig… öhm… Voldi van az első helyen. -Ha- ha- ha. Cinikus vagy. Mondták már? -Nem, ezek szerint ez egy eddig ismeretlen képességem. -És azt, hogy arrogáns? -Megtennél egy szívességet? -Persze. Mit? Fogjam be?- vigyorgott a lány. -Nem… de ez se rossz ötlet. Én arra gondoltam, hogy lépj be az „Utáljuk Pottert együtt!!!! Piton klub”-ba. -Túlságosan foglalt a naptáram. Nem érek rá. Meg kell akadályoznom egy szadista gyilkost. -Ez ismerős terv. Csatlakozhatok? -Nyugodtan. Mellesleg biztos adtál okot Pitonnak. -Az hogy létezem… elég oknak számít? -Aha. -Akkor meg van.- épphogy odaértek a törzshöz és le tudtak mászni óvatosan a fa tövébe. Természetesen kapaszkodniuk kellett. -Nem fáj a kezed? -Miért? -Mert vérzik. -Aha… van benne valami. Most, hogy így mondod…- szerencséjükre oldalt sűrűn álltak a fák, így tudtak haladni azzal, ha mindig belekapaszkodtak az előttük levő fába. A fiú vezetésével haladtak. Amit Harry nem tudott, hogy közben a mókus csatlakozott hozzájuk. Liana vállán utazott. Csak mikor hátrafordult, hogy egy nagyobb emelkedőre segítsen feljutni a lánynak, akkor vette észre. -Mogyi, bemutatom a csúnya, gonosz Harry bácsit. Harry, bemutatom a kis édibédi és cuki Mogyit. - mintha a mókus röhögött volna Harry arckifejezése láttán, olyan hangot adott ki.- Ne nézz így rám! Ő mondta, hogy ez a neve! -Milyen fantáziadús neveket találnak ki a mókusok.- ezen a mókus már nem „nevetett”. Szinte duzzogva meredt a fiúra. Aki elkönyvelte a találatot. -Liana?- kérdezte amikor tovább haladtak. -Mondd! -Én a Piton klubbot tényleg a figyelmedbe ajánlom. -De nincs kedvem. Olyan faragatlan. Szembe jön velem és én hiába köszönök neki, ő még csak vissza se köszön. Tényleg egy pokróc. -Elhiszed, hogy nekem nem az a legnagyobb bajom vele, hogy nem köszön nekem? Szívrohamot kapnék, ha Piton visszaköszönne. -Miért? Lehet, hogy barátságos és kedves valójában.- Harry megtorpant és a lány szemébe nézett. Pár percig állhattak így, aztán ki tört belőlük a nevetés. -Ja, cukros bácsi, mi? -De most komolyan! Lehet, hogy tényleg normális… valamilyen módon. -Legfeljebb abnormális. -Csoda, ha ilyen, ha például te is ilyen vagy vele?- csattant fel, de már elindultak. -Nézd, nem én teszek meg minden, hogy megutáljanak! Az a Reggeli Próféta dolga. Mindenesetre Piton komolyan mindent meg tesz azért, hogy a diákok utálják! Szerintem még a Mardekárosok is félnek tőle! Mellesleg ő kezdte az egészet. -Mivel? -Már az első órán porig alázott és meg tudtam volna fojtani egy kanál vízben. A legtöbb pontot miattam veszítette a Griffendél. -Na meg Piton miatt. -Ö… hát… attól függ milyen esetekre gondolsz… -Semmilyenre! Ne kezdd el mesélni! Semmi esetre se! -Köszi a megkímélést. -Szivi! Persze ha gondolod csak nyugodtan. -Mardosni fog a kíváncsiság, mert semmi kedvem a bajba kerüléseimről beszélni. -Akkor majd kinyitom a Reggeli Prófétát és elolvasom az önéletrajzod!- Harry szembe fordult vele, mire az kacsintott. 15 percen belül csendben maradtak és Harrynél kéznél volt a pálca. Közel értek a halálfalókhoz. Látták őket. De ekkor egy lépésnél, Harry alatt beszakadt a föld és egy járatba esett, ahol továbbcsúszott. Valami csatornacső lehetett valaha, amíg be nem temette a föld. -Aaa!!! Ohaaaaaaaa!!!- fulladozó hang, de mégis kiabálós. -Harry!!!- Liana le volt maradva. Már rohant volna a lukhoz, de félre léphetett és megbotlott. Mivel már nem kapaszkodott semmibe, lefelé kellet volna csúsznia. És ez így is történt, csak hogy nem úgy lefelé csúszott, hanem egy ösvényen. Rövid úton kiért egy kisebb, puszta részre, ahol megállt. De valaki lábai előtt. Lassan felnézett. Egy hosszú fekete talár, csuklyával és két izzó vörös szemárral. -Csövi!- Voldemort gonoszul elmosolyodott.- Tudja, ha néhány rózsaszín masnit tenne a hajába… vagy a csuklyájára, egészen csinos lehetne. Döglenének a pasik maga után. De persze ha a lányokra utazik, a kéket vagy a zöldet ajánlom figyelmébe. A pirosat semmiképp, jó lehet, az menne a szeme színéhez.- Voldemort felemelte pálcáját. -Még szükségem van rád. Egyenlőre. Stupor!- az átok Liana felé repült, aki behunyta szemét, de a nyaklánc, ami egyszer már segített neki Voldemort ellen, most is a segítségére sietett. Kiemelkedett blúza alól és fényesebb volt mint valaha. Ugyanakkor egyenesen, váratlanul és gyorsan verte vissza a varázst, ami eltalálta Voldemortot. Az elájulva kiterült. -Szóljon, hogy emlékeztessek valakit, hogy itt fekszik. Attól félek, hogy elfelejtem és akkor nem jön senki megölni magát. Mindegy. Azért még elköszönök mielőtt felébredne. De persze nem muszáj sietnie. Csőváz!- csóválta a fejét. Majd megfogta a nyakláncot.- Kössz, Harry!- majd a nyakláncot visszarejtette blúza alá és körülnézett, majd egy kivezető ösvényt talált. Egyenesen a temetőbe jutott. Közben Harry kirepült a csőből, a felszínre jutva. Egyenesen egy halálfalóra, aki persze elvesztette eszméletét. -Bocsi, hogy félbeszakítottam a gyűlést… de ne fáradjatok… azt hiszem már megyek is… igen, ez lesz a legjobb…- de már a halálfalók bekerítették és egy gyűrűbe zárták középre. Ugyanakkor furcsa dolog történt. Mielőtt bárki bármit csinálhatott volna, a halálfalók sorra kidőltek, míg végül egy sem maradt állva. Viszont Harry még mindig ott állt. Aztán megpillantotta Voldemortot egy pisztollyal vagy valami olyasmivel a kezében. Harry sejtette ki lehet ez. Miközben közeledett, sokféle emberré változott. -Nicsak… nicsak… kit látnak szemeim?- mosolygott, de Harry szava elakadt. -Hát… kössz…, de… -Mit de? Csak nincs valami bajod velem… vagy meglepődtél? -De te meghaltál!!!!- fakadt ki.- Erre biztosan emlékszem, hiszen… -Igen, átszúrt a kardod. Pontosan. Egyébként te talán nem? -Az egészen más! -Én halhatatlan vagyok! Vagy talán nem említettem? -Kimehetett a fejedből…-motyogta maga elé Harry. -Nem azért fogsz meghalni, mert megöltél, hanem azért… -Mert nem engedtem, hogy el vidd! -De nem csak ezért, hanem mert elvetted őt tőlem! -Érdekes, hogy mindenki magáénak mondja és azt állítja, hogy el vettem tőle. De szerintem ő nem egy tárgy amit az ember magáénak mondhat. Még csak azt se mondhatom, hogy megnyertem magamnak, mert nem egy díj, hanem egy érző ember. Nem tudom, hogy nálatok mi a szokás, de itt a Földön az embereknek nincs joguk semmire sem kényszeríteni a másikat és nincs egy ember sem, aki egy másik ember tulajdona lenne, mert mindenki a saját maga ura! -Most már tudom, hogy mit eszik rajtad. Ugyanakkor ez kitanulható. -Gusztustalan vagy. -Meglehet, de ha megöllek és a helyedbe lépek, nem fog semmit sem észrevenni. -Komolyan azt hiszed, hogy ilyen vak lenne?!- nevetett Harry, de inkább csak keserűségében. Aztán szemei szikrákat szórtak.- Nem, ezt még te sem hiheted. Az első percben kiszúrna, hogy te nem én vagyok.- közölte a tényeket. -Az emberek ilyenre nem képesek! Ezt jól tudom, mert tanulmányoztalak titeket. Még rendes szaglásotok sincs. Nem beszélve egyesek látásáról. Amúgy nem zöld szemed volt? -De és még most is az van.- válaszolta Harry, áltermészetességgel. -A te szemed kék, jobb ha tudod. -Ejnye, ejnye… milyen szomorú is a dolog, ha kiderül, hogy az ember színvak… -Tényleg kék! -Nem, mert zöld. Az én szemem zöld volt mindig is és még most is az. -De ez kék!!!! Néztél már tükörbe?!- és oda tartott Harrynek egy tükröt, amit a semmiből rántott ki. Harry megszemlélte a szemét a tükörben, de persze a kontaktlencse miatt az kék volt. Ettől függetlenül a szeme igazság szerint még mindig zöld volt. Tehát, ha azt mondja zöld, ettől még mindig nem hazudik.- Na ugye, hogy kék! -Kócos a hajam.- megigazította.- Egyébként igazán nem értelek.- mondta szinte unottan és mindennapi hangnemben Harry, mert látta, hogy az már nagyon ideges és szinte a haját tépi.- Hidd már el nekem, hogy még most is zöld. -Akkor befestetted!- csattant fel.- Hogy én erre nem gondoltam! -Nem festettem be.- válaszolta nyugodtan. -De igen! Ha! Most lebuktál! Nem tudsz átverni! Hallottam róla, hogy a nem normális emberek ezt csinálják. -Egy, befesteni nem a szemet, hanem a szemhéjat szokták, kettő, csak a nők csinálják, legalábbis többségben…, három: ugyan miért és minek csinálnám? Mellesleg Liana is festi a szemét. De ezt sem kell szó szerint érteni. -És hova lett a pápaszemed?- egyre undokabb lett.- Talán ennek köze van hozzá, igaz? Tudtam! Rátapintottam a lényegre!- Harry ugyanolyan higgadt maradt, mert most már aztán tényleg nem akarta elszúrni amit elkezdett. -Nem tudom miből gondoltad ezt, mikor még semmit sem mondtam. Látásjavulásról még nem hallottál? Látom rajtad, hogy nem. Pedig nem ritka. Szóval csak egy darabig kellett hordanom. Ennyi a lényeg. -De én tudom, hogy kék a szemed!!!- fakadt ki kétségbeesve. -Persze, persze… elhiszem. Tudod mit? Inkább csináljunk egy látáspróbát! Hogy mennyire tudod megkülönböztetni a színeket, az mindjárt kiderül. -Benne vagyok. -Tehát. Az milyen színű?- kérdezte egy fa lombjára mutatva. -Zöld. -Tudtam! -Eltaláltam? Meg mondtam… -Nem, nem találtad el, mert az narancssárga. -Narancssárga?! -Narancssárga.- bólintott Harry.- és milyen a törzse? -Barna. -Úgy érted kék. -Igen. Tehát a fa lombja narancssárga kék törzzsel. -Én se mondhattam volna szebben. És ez milyen színű?- kérdezte Harry egy fekete keresztre mutatva. -Ó, ennek nem ugrok be! Nálunk is ez a gyász színe! Ez fekete!- Harry megfeszülve folytatta, mert már alig bírta ki nevetés nélkül. -Hatalmas tévedés! -Miért? -Mert nálunk a gyász színe a…- vörösödött. -A mi? És miért vörösödsz? -Bocsánat, élénken él bennem az emlék… szóval a gyász színe a rózsaszín…- közben elővett egy zsebkendőt és úgy törölte meg szemét, hogy közben egész arcát a zsebkendőbe temette. Tényleg könnyezett, de nem attól hanem a nevetéstől. -A rózsaszín? -Igen…- zokogó hangot hallatott, pedig csak fuldoklott. Aztán elvette arcától. Látni lehetett, hogy tényleg sírt és, hogy tiszta vörös volt a feje. Ugyanakkor mintha szemfesték is folyt volna le arcáról. -Te fested a szemed!- döbbent le.- Ráadásul rózsaszínnel! -Mi van?- lepődött meg Harry, de tényleg. Ekkor ismét előkerült az a tükör. -Nézd csak meg!- és nekiállt röhögni, amiért Harry elvette tőle a tükröt és megnézte magát. -Te jóságos ég…- nézte ledöbbenten magát.- Kisminkeltek, mint egy hullát!!!!- fakadt ki, aztán nekiállt letörölni. Szerencséje volt és sikerült leszednie. Az idegen ránézett. -Még mindig nem jött le!- mondta nevetve. Harry ellenőrizte. -De igen is lejött.- mondta méltatlankodva. -Még a fejed is rózsaszín!- ezen végképp elkezdett röhögni. -Aha… mindig is ilyen volt… tudod, folyton gyászolok…- a hajára érthette, mert hogy fekete… -De én úgy tudtam, hogy fekete a hajad! -Egyszer az is volt… hangsúlyozom, hogy egyszer. Pont akkor mikor… találkoztunk. -Tehát a folyók zöldek. De mitől? A tiszta víz kék. -Ez igaz. A tiszta víz kék. -Akkor meg mitől? -A narancssárga hínároktól. -A narancssárga hínároktól lett zöld a kék víz? -Igen. De a kék víz sem volt kék mindig. Valójában ugyanis citromsárga volt, csak nagyon rikított számukra, éppen ezért kék ételfestéket öntöttek bele. Így lett kék. -Értem. -Vádolsz még azzal, hogy hazudtam? -Nem. De ha itt tartunk…, akkor a szőke milyen színű valójában? -Szerencséd van, hogy olvastam egyszer egy ilyen könyvet! Ez az egy amire emlékszem belőle. -Tehát? -Amit te szőkének látsz, az ciklámen színű. -Váó! Szóval Lianának ciklámen színű haja van? De az nem megy a zöld farmerjához amit viselni szokott!- kész. Harry eddig bírta. Most teljesen kikészült. Kegyetlenül kitört belőle a nevetés. Most meg mi van? -Semmi …csak… olyan... Hülyék… vagyunk… mi… emberek… hogy ilyen színekben… jelenünk meg!- Az idegen nézte, ahogyan már a földön fetrengett. -Meg tudlak érteni. De térjünk vissza az eredeti témára. -Rendben.- ezután az idegen felsegítette. Harry lenyugodott és a szemébe nézett. Addig minden rendben is volt, amíg meg nem látta saját magát az idegen szemében. -Szóval ott tartottunk, hogy tanulmá…- de Harryre rátört a röhögő görcs és neki újra abba kellett hagynia a szövegét. -Hát ez kész… teljesen kikészült…- és várta míg elmúlt a roham. Akkor a fiú feltápászkodott. -Bocsánat… hol is tartottunk? -Ott, hogy… miért nézed az eget? -Erre a témára nem emlékszem. -Mert ezt azon kívül, most kérdeztem! -Ja… értem. Csak azért, mert annyira érdekes tud lenni… és olyan… -Színtelen ugye?- Harry összeszedte minden erejét és bólintott. Pedig odafent már fényesen ragyogtak a csillagok. A szerencséjük csak az volt, hogy a temető fáklyákkal volt kivilágítva.- Tehát a tanulmányaimból tudom, hogy lehetetlen! -Ahogy gondolod.- hagyta rá a fiú. -Mellesleg tőlem mindent megkapna.- közben felvette Harry mostani alakját. Ugyanúgy nézett ki, de mintha gonoszabb lett volna. Pedig Dran nem volt gonosz! -Azt csak hiszed…- mondta fogcsikorgatva. -Gondolom ezúttal elengeded… -Rosszul gondolod, mert én önfejű leszek és nem teszem! -Rendben, de ez bölcs döntés. Így legalább bosszút állhatok. -A bosszú sosem kifizetődő!- mosolygott Harry. -Tudod is te!- legyintett miközben egy kardot húzott elő a semmiből. -De én még mindig nem… -Ejnye, ejnye… ennyi idő alatt igazán megtanulhattad volna! A múltkori alkalommal még elnéztem neked, de most. -Mintha a múltkor nem ugyanezt csináltuk volna, mi? -Ó, akkor egyszerű dolgod volt! -Egyszerű?! Majdnem félbevágtál! Nem is egyszer!- hüledezett, de hiába. Mert előtte pedig megjelent Griffendél Godrik kardja.- Ez már megint, hogy került hozzád? -A te segítségedre jött, de ezt már a múltkor is mondtam. -Na persze… persze… egyesek itt teljesen hülyének néznek! Pedig csak félig vagyok az… -Készülj Potter! Most meghalsz! -Ezt már sokat hallottam…- sóhajtott Harry. -Akkor iszonyú nagy mákod lehet. -Miért is? -Amilyen béna vagy, szerintem bárki le tudna győzni. -Meglehet, Darn.- hagyta rá. -Még senki sem szólított a nevemen!
|