Kvintesszencia - G-Portál

- Hogy fogalmazzam? - fordult Daniel a legjobb barátjához a Mardekár klubhelyiségében. - Kedves Liu, Drága Lium, vagy csak simán csak Liu?

- Egyszerûen írd hogy: 'Imádott Egzotikus Démonom' - fortyant fel Gilda.

- Nem rossz ötlet, de... hány x-el kell írni az egzotikus-t? - töprengett Dan, pennája végét rágva. – A csudába, képtelen vagyok összehozni egy nyavalyás szerelmes levelet!

- Akkor ne írj! Vegyél neki valami elképesztõen drága vagy irtó aranyos dolgot, például egy a nyakán rózsaszín szalaggal átkötött patkányt! - vont vállat Gilda. - De most hagyjál békén, tanulnom kell.

- A bájitaltan vizsgára? Addig még van három nap! Elég idõd lesz még rá. - Dan megrázta fejét. - Gyerünk, Gilda, ne légy olyan, mint Hermione néni, Bálint nap van, ereszd el magad!

- Sajnos nem tehetem, mert Piton sem fog visszavenni a tempóból, és ha nem tanulok, akkor rossz jegyet kapok.

- Azt hiszem, nem az a te bajod, hogy elrontod a dolgozatot, hanem hogy még egy kártyát se kaptál – jegyezte meg mindentudóan Norbert.

- Miért, te talán igen? – vágott vissza Gilda.

- Tulajdonképpen igen. A Malfoy-kisugárzás hat ám a csajokra!

- Én csak azt remélem, hogy Lilyre nem volt hatással - nézett fel Dan a levelébõl.

- Nem - rázta meg a fejét Norbert, s felállt. - Csak most jutott eszembe, hogy van egy ajándékom, amit még oda kell adnom. Megyek is!

Gilda csak vállat vont, és tovább magolta az Elmeélesítõ bájital hozzávalóit, míg Daniel idegesen összegyûrte a pergamenjét, és belevágta a kandalló tüzébe.

- Az utóbbi harminc percben ez volt a negyedik, amit a tûzbe dobtál. Mostanra már tízoldalnyi anyagot is megtanulhattál volna ahelyett, hogy Chang csinos hátsó felérõl áradozol - mondta a lány.

- Nem a fenekérõl írtam! - csattant fel Daniel. - Éppen a lábairól írtam... olyan tökéletesen formásak, és...

- Ó, Daniel! - kacagott hangosan Gilda. - Egyáltalán semmit sem tudsz a lányokról!

- Miért vagy ebben olyan biztos?

- Mert egy lány se örül, hogyha ódát írnak a formás lábához, mert a lányok tudják, mire gondolnak a fiúk...

- Mire? - pislogott Daniel.

- ... arra, ami a két lába között van! Komolyan, Daniel, sokat kell még tanulnod.

- Oké, akkor taníts meg - kérlelte a fiú. - De gyorsan, mert egy órán belül el kell küldenem, ha még naplemente elõtt választ akarok kapni rá!

- Nos... - Gilda letette könyvét az asztalra. - Elõször is: mondd a lánynak, hogy gyönyörû szemei vannak. Hogy olyan a szeme, mint egy óriási tó, amelyben el tudnál merülni... Aztán dicsérd a kezét.

- És mi legyen az ajkaival?

- Az majd késõbb jön - azt is lehet obszcénul értelmezni.

- Miért? A csók miatt?

- Tudod, nem a csók az egyetlen dolog, amit egy nõ a szájával csinálni tud... - válaszolt a lány.

- Hát még mit? - kíváncsiskodott Dan.

- Azt hiszem jobb, ha errõl most nem beszélek. Idõvel úgyis megtudod...

- Ó, ugyan má', Gilda, ötletek kellenek a levélhez!

- Nem. Menj, és kérdezd meg édesapádtól. Biztos vagyok benne, hogy õ majd tud tanácsokat adni.

- Apa éppen anyánál van látogatóban. Kérlek, Gilda, segíts, te vagy az egyetlen reményem...

Gildát majdnem meghatotta az a kiskutya-tekintet, amit Dan produkált. De csak majdnem. Ha Daniel nem ahhoz kérte volna a segítségét, hogy felszedjen egy lányt, akkor segített volna neki.

- Bocs, de tanulnom kell - azzal feltápászkodott a székébõl. A hálótermébe menet visszapislogott egy könnycseppet. Mit nem adott volna, ha Dan neki írna szerelmes levelet, nem pedig Liu Changnek!

- Szia, Lily.

- Hello, Norbert.

- Boldog Bálint napot.

- Neked is.

- Van egy kis ajándékom a számodra.

- Komolyan? - kérdezte meglepetten Lily. Eddig azt figyelte, ahogy Chris Wood egy üveg piros szalaggal átkötött parfümöt ad Yvette Weasley-nek, mire Yvette természetesen Christopher nyakába vetette magát. Már percek óta nyalják-falják egymást, mintha össze lennének ragasztva.

- Én mondom neked: az a srác egy fajankó! - mondta Norbert, látván, mit figyel Lily. - Te annál jobbat érdemelsz. Ha nem veszi észre, milyen csodálatos lány vagy, akkor nem érdemel meg téged.

- Igazán így gondolod? - a lány elfordította tekintetét a párról.

- Igen. Hé, ne vágj már ilyen szomorú arcot... Tessék, itt az ajándékod – Ezzel átadott neki egy sötétkék bársonydobozkát. A lány észre sem vette a meglepett kifejezést Christopher Wood arcán, amikor átvette Malfoy-tól az ékszeres dobozt.

- Hûha - lehelte Lily, mikor meglátta, mi rejtõzik a dobozban: egy csodálatos nyaklánc, melyen négy kis gömböcske függ. - Ez... ez csodaszép! Nem fogadhatok el ilyen drága...

- Ne törõdj az árával, ez egy barát ajándéka egy barátnak - mosolygott Norbert. - Dantõl hallottam, hogy 1998. május 20-án születtél, és végeztem egy kis asztronómiai kutatást. Megtudtam, hogy a Merkúr, a Mars, a Vénusz és a Szaturnusz a születésed idején egy vonalban volt, mintha az ekliptikán állnának. Az ajándékom a bolygók állását szimbolizálja a születésedkor: maga a nyaklánc az ekliptika és a négy gömböcske a négy bolygó. Látod, az a legkisebb a Merkúr, a piros a Mars, a sárga a Vénusz és a legnagyobb a gyûrûkkel a Szaturnusz. Szerencsét hoz, ha viseled.

- Norbert... Én nem is tudom... Nem is tudom, hogy köszönjem meg - suttogta Lily, mikor Norbert feltette a nyakára (Christopher Wood most már úgy tátogott, mint egy hal).

- Alig ismersz, és mégis ilyen értékes ajándékot adsz nekem...

- Nos, Bálint nap van, úgyhogy éppenséggel tudok egy módot, amivel megköszönhetnéd... - vigyorgott a fiú.

Lily gyors oldalpillantást vetett Chrisre, aki már abbahagyta a smárolást Yvette-vel, és õket figyelte. Lily habozás nélkül megragadta az ifjú Malfoy fejét, magához húzta és szenvedélyesen megcsókolta. Miután eleresztette, vetett egy oldalpillantást Woodra, és elégtétel töltötte el a fiú idióta ábrázata láttán. Yvette csak haragosan meredt rájuk.

- Nos, ez aztán csók volt a javából… még akkor is, ha csak azért csináltad, hogy féltékennyé tedd Woodot - mosolygott Norbert.

Lily lebiggyesztette az ajkát: szörnyen zavarban volt. Ez volt Titania egyik javaslata: tegye féltékennyé Chris Woodot. – Bocsáss meg, Norbert. Ez nagy gorombaság volt tõlem. Te ajándékot adtál nekem, és én ezt használtam fel, hogy egy másik fiút féltékennyé tegyek. Bocsáss meg, kérlek!

- Bocsánatkérés elfogadva. Ne adjunk neki még több okot a féltékenységre? - vigyorgott a fiú, és magához húzva Lilyt, hosszan megcsókolta...

- Hé, Dave, mi a baj? - kérdezte Viviane egy alaktól, aki egy elhagyott folyosón a földön ült és a padlót bámulta. Egy csokor hervadó (és szemmel láthatóan szándékosan tönkretett) virág hevert mellette a földön.

David Dursley lassan felemelte fejét. Az ikrek meghökkentek, a fiú szomorú ábrázata láttán.

- Mi történt? - térdelt le mellé Viviane.

- Lily - lehelte a fiú.

- Mi van vele?

- Akartam adni neki egy Bálint napi csokrot, de akkor megláttam... megláttam õt... Norbert Malfoyjal csókolódzni!

- Nem mondod komolyan! - kapott levegõ után Viv. - Mitõl eshetne bele egy olyan lány, mint Lily egy ilyen srácba? Úgy értem, õ mégis csak egy Malfoy! És ráadásul évekkel fiatalabb nála!

- Neki mondd, ne nekem! - morogta Dave.

- Dave? Öö.. te... te szereted Lilyt... mármint úgy? - kérdezte finoman Val. A fiú vállat vont.

- Nem számít, hogy szeretem-e vagy sem, õ mást szeret... vagy másokat... Malfoyt és Woodot. És talán nekem nem is szabad szeretnem õt, legalábbis nem úgy... Tudod, még ha távolról is, de rokonok vagyunk, és...

- Jobban tenné, ha téged szeretne, és nem egy ilyen mocskos mardekárost! - csattant fel Viviane. – De komolyan. A vérfertõzés nem olyan gáz, végül is a családban marad... - tette hozzá kacsintva. - De hogy egy Potter rokonságban kerüljön egy Malfoyjal... ki hallott már ilyet! Én neked drukkolok, Dave!

- Kösz - a fiú halványan elmosolyodott. - De nem hiszem, hogy lenne esélyem. Ha Lily visszautasítja Malfoyt, akkor még mindig ott van Christopher Wood. Nos, c'est la vie. Jobban teszem, ha más után nézek... Tényleg, Val, milyen érzés, hogy ezt a napot rólad nevezték el? Ööö… mármint, hogy téged errõl a napról neveztek el?

A lány vállat vont. - Kicsit furcsa, de anya ötlete volt ez a név. Tudod, húsz évvel ezelõtt Bálint napon jött rá, hogy terhes.

- Aha. Mindig is érdekelt, miért kaptad ezt a különös nevet - mosolygott Dave, és megmarkolva az összegyûrt csokrot, felállt. Rámutatott varázspálcájával a csokorra, s az úgy feléledt, mintha csak mágikus esõ öntözte volna. - Nektek adnám a csokrot, de csak egy van, belõletek pedig kettõ... - kezdett bele Dave, amikor megjelent a sarkon Circe Diggory, Lily legjobb barátnõje. – Nem bánjátok...?

- Dehogy - vigyorogtak az ikrek, és hátrébb húzódtak.

- Szia, Circe - üdvözölte a fiú a Griffendél hajtóját.

- Ó, hello, David. Boldog Bálint napot!

- Neked is! Öö... – Mivel nem tudta, hogy fejezze be a mondatot, egyszerûen a lány kezébe nyomta a csokrot.

- Nekem? – A lány szeme elkerekedett, és egy széles mosoly tûnt föl csinos arcán. Davidnek be kellett ismernie: igazán helyes lány ez a Circe. Biztosan családi vonás: úgy hallotta, Cedric is jóképû volt.

- Azt hiszem jobb, ha megyünk - suttogta Valentine a testvérének, és magukra hagyták az ’ifjú párt'.

- Egész nap téged kerestelek! - kapta el Neville Bert Bradleyt, aki a bûbájtan tanterem felõl tûnt fel a folyosón. - Napok óta szeretnék beszélni veled... Hogy vagy?

- Jól, köszönöm - vont vállat Bert. - Na és a húgom és a bájos kis unokahúgocskám?

- Mary-Sue és Alice jól vannak - mondta Neville. - Most rólad akarok beszélni.

- Nincs semmi megbeszélnivaló velem kapcsolatban, Nev - válaszolt a gondnok.

- Szerintem pedig van. Nézd, tudom, hogy kicsit sokkolt ez a dolog Pitonnal meg minden, de...

- Felejtsük el, oké? - csattant fel Bert. - El akarom felejteni az egészet! Egyáltalán nem akarok többé gondolni rá!

- Hé - Longbottom elkapta és maga felé fordította. - Ez nem úgy van. Azt mondtad, szereted õt. Mi van, ha õ is szeret téged?

- Hah, még hogy viszontszeret? Ne légy nevetséges – vetette oda Bradley. - Hogyan is szerethetne, amikor azt hiszi rólam, hogy én... Perselus nem meleg, Nev! És még ha az is lenne, akkor sem szeretne. Élete végéig Lily Evansot fogja szeretni! Elmondta nekem, milyen szerelmes volt belé... Engem sosem fog szeretni. Az óta az éjszaka óta egyfolytában kerül engem. Ha a folyosókon összefutunk, köszönés nélkül, elfordított tekintettel megy el mellettem... mintha ott se lennék!

- Ó, te szegény, te tényleg szereted azt az idiótát - csóválta meg a fejét Longbottom. – Ha a tudomására hozhatnánk egy-két dolgot...

- De nem tehetjük, Nev! - szakította félbe a gondnok ingerülten. - Megegyeztem Dumbledore-ral, hogy titokban tartom, amíg itt vagyok, különben kénytelen elbocsátani... És tudod, hogy itt kell maradnom, amíg Philippe-et el nem kapja a rendõrség, és nem csukják le megint! Nem vagyok biztonságban, amíg õ szabadlábon van!

- Tudom - sóhajtott Neville. - Az az átkozott! Nem lett volna szabad beleszeretned.

- Még csak tizennyolc voltam, Neville. Szinte gyerek. Nem tudhattam, hogy bûnözõ lesz belõle.

- Bárcsak segíthetnék rajtad valahogy... - mondta a professzor. - De talán... talán ezzel felvidíthatlak! - azzal kivett egy kicsiny, lila dobozkát a táskájából. - Ma van a szülinapod, nem igaz? Nem felejtettük ám el Mary-Sue-val!

Halvány mosoly jelent meg Bert arcán, s megölelte sógorát. - Köszönöm. Ez nagyon meghatott.

- Örülök, hogy végre mosolyogni látlak - mondta Longbottom professzor, mikor szétváltak, de mosolya lehervadt az arcáról, látva, hogy már Bert sem mosolyog. Épp ellenkezõleg: Bert úgy festett, mint aki kísértetett látott.

Neville balra fordult, és Piton professzort pillantotta meg, amint sötét pillantásokat vet rá.

- Mennem kell - mondta a gondnok rekedten, és elsietett.

- Lám, lám, lám, Bálint napi ajándékot adunk a gondnoknak? - a Bájitalok Mestere felvonta a szemöldökét. - Talán figyelmeztetnem kellene a feleségét, hogy tartsa magán a szemét... nyilvánvalóan már csak a saját neme iránt érdeklõdik, Longbottom. Nem mintha nagyon meglepne... már diákként is látszott magán.

A repüléstanár kihúzta magát, és lekicsinylõ pillantást vetett egykori tanárára. - Tudja, Piton... ha nem ismerném jobban, azt gondolnám, hogy féltékeny! – mondta, azzal sarkon fordult, és magára hagyta a megdöbbent bájitaltan tanárt.