Kvintesszencia - G-Portál

Egyik este, visszatérve a stadionból a kastélyba, Harry Lilyvel találkozott a folyosón. A kislány el akart illanni, de az apja elkapta.

- Beszélni akarok veled.

- Miről? – kérdezte Lily. – Ha meg akarsz szidni a múltkoriak miatt, akkor ne fáradj. Olyan lelkiismeret-furdalásom van, hogy az magában elég büntetés.

Kis mosoly jelent meg Potter professzor arcán – Nem akarlak leszidni. Nem is akarlak megbüntetni. Csak azt akartam mondani neked, hogy nem haragszom rád, bármit is mondtál. Csak szomorú vagyok, hogy így érzel. Szeretlek, Lily. És sajnálom, hogy nem hagytalak eljönni az esküvőre.

- Nem, minden rendben van, Harry! Megértelek – hajtotta le a fejét a gyerek, és a cipője orrát kezdte tanulmányozni. - Az én érdekemben tetted… nem akartad, hogy a többiek ujjal mutogassanak rám, hogy kivételeznek velem, csak mert a nagy Potter professzor lánya vagyok. – Enyhe kis mosollyal felnézett. – Megbocsátasz nekem?

- Csak akkor, ha te is megbocsátasz nekem – mondta az apja.

- Hát persze! – vonta meg a vállát Lily.

- Akkor gyere – ölelte meg Harry. Amikor elengedte, könnyeket látott csillogni a lánya szemében.

- Mi a baj, édesem?

- Semmi… és minden – szipogott a lány – annyira szégyellem magam, Harry. Nem tudom, mi ütött belém a múltkor…

- Felejtsd el, rendben? Én már el is felejtettem. Tessék – adott neki egy zsebkendőt – nem akarom, hogy szomorú legyél, amikor mindenki más vidám.

- Ó… a tornára gondolsz?

- Igen. Te nem örülsz neki?

- Nem tudom. Kellene?

- Nos, reméltem, hogy indulsz a Szépség és Szerelem Királynője címért…

Erre már elmosolyodott a legidősebb Potter gyerek. – Először be akartam nevezni, aztán… már nem volt kedvem hozzá. De most lehet, hogy mégis meggondolom magam.

- Jó kislány – mondta az apja. - Azt hiszem nagyon csinos királynő lennél, Lily.
- Kösz, Harry – hallatszott egy orrfújás kíséretében. – De… nagyon bántana, ha nem nyernék?

- Ó te kis buta - rázta a fejét Harry – Ha nem is sikerült elnyerned a Királynő címet, te akkor is mindig az én kis hercegnőm maradsz.

- Köszönöm, Harry – állt lábujjhegyre Lily és megcsókolta apja arcát. – Most tényleg érzem, hogy van apám.

- Akkor akár hívhatnál is annak, nem? – mondta a férfi kérlelő tekintettel. Olyan aranyos volt, hogy a kislány alig tudta visszatartani kitörni készülő nevetését. Egyetlen iskolatárásának sem volt ilyen fiatal apja, mint neki.

- Megpróbálom, apa. De nem lesz könnyű. Annyira hozzászoktam hozzá, hogy Harrynek hívjalak.

- Egyszerűen nem hiszem el, hogy már május 1. van! – sóhajtott Daniel, és visszahajtotta a takarót, hogy felöltözzön. Abu a kezébe adta a zokniját. – Kösz, Abu. Ó, olyan izgatott vagyok! Hogy is lesz ez az egész? Dumbledore annak idején nem ment bele a részletekbe, ugye?

- Nem hiszem – ásított Norbert, kedvence, Ivo nevű fekete hollója tollait simogatva. – Csak annyit tudunk, hogy hét napig fog tartani, feltehetően minden napra jut egy évfolyam.

- Akkor… valószínűleg az elsősökkel kezdik, ugye?

- Ez nyilvánvaló okostojás, nem? – szólt közbe Jerry Travers. – Apropó Potter, hogy jutott egyáltalán eszedbe, hogy indulj? Úgy értem… szeptemberben még tisztességes szikrákat sem tudtál varázsolni és most elég felkészültnek érzed magad egy varázslópárbajhoz? Nem félsz tőle, hogy felsülsz?

- Nem – vonta meg a vállát Dan, míg Abu dühös pillantásokat vetett Jerry felé. – Rengeteget tanultam szeptember óta, és ezt be is fogom bizonyítani!

- Már alig várom – terült szét egy széles vigyor Donald Rookwood rókaképén. Úgy látszott, biztosra veszi Daniel csúfos vereségét.

- Tényleg, túl magabiztosnak tűnsz, Potter – tette hozzá Iago Rosier.- Mi ez a nagy önbizalom? Csak, mert sikerült egy egeret dohányszelencévé változtatnod? Attól még nem vagy nagy varázsló, tudod!

- Soha nem mondtam, hogy nagy varázsló vagyok! – csattant fel Dan. – Jössz, Norbert? Éhen halok!

Úton a nagyterem felé számos baráttal találkoztak, akik éppoly izgatottnak tűntek, mint ők. A Weasley ikrek boldogan tervezgették, hogy megnyerik a Királynő címet, David Dursley varázsigéket motyogott, valószínűleg a párbajra gyakorolta őket. Kevin Weasley nem hagyta ki az alkalmat, hogy hasonló megjegyzéseket tegyen unokatestvérének, mint a hálótársai, de Dan nem bánta. Ma meg fogja mutatni annak az öntelt alaknak, hogy igazi varázsló. Sok varázsigét tanult az utóbbi pár hónapban, még olyanokat is, melyek nem szerepeltek az első évesek tankönyvében, és Norbert ugyanúgy tett. Egy csomó időt töltöttek el a könyvtárban, különböző lefegyverző és gátló varázsigék után kutatva, melyekre a párbaj során valószínűleg szükségük lesz. Daniel olyan gyakran szökött le Griffendél kamrájába is, amilyen gyakran csak tudott, de vigyázott rá, nehogy felkeltse barátai gyanakvását.

Egyre jobbnak és jobbnak érezte magát a képzelésben és alig várta, hogy kipróbálja hatalmát az ellenfelein. Lehet, hogy nem ez nem volt tőle kimondottan korrekt dolog, de a fenébe is, elvégre mardekáros volt! Amikor lelkiismeret-furdalása támadt, amiért kihasználja az előnyét, mindig meggyőzte magát, hogy a Teszlek Süvegnek valószínűleg megvolt az oka, amiért a Mardekárba tette őt és egy mardekárostól nem várható el, hogy túl becsületes legyen.

Másrészt apja egyetértett vele, hogy képzeljen, és Dumbledore egyetlen szóval sem mondta neki, hogy ne vegyen részt a tornán, ami csak annyit jelenthetett, hogy az igazgató nem bánta volna, ha a győzelem érdekében használja képzelői tehetségét. Annak érdekében, hogy ne keltse fel mások gyanakvását, Dan megpróbálta, hogyan tudna képzelni dolgokat, miközben normál varázsló módon kimondja a varázsigét. Természetesen tudta, hogy nem lenne képes a varázslat végrehajtására képzelő tehetsége nélkül, mivel alig rendelkezett ’normális’ varázserővel.

Varázsképességének körülbelül kilencven százaléka képzelői tehetségéből fakadt, és ha képzeletével át tudott alakítani egy egeret, akkor az végeredményben éppolyan jó volt, mint ha szokásos varázslattal érte volna el ugyanazt. Azzal, hogy képzelő erejét normál varázslatnak tünteti fel, nem árt senkinek. Ó igen, ez valószínűleg csalás, de amíg a Kevin Weasleyhez hasonló szemétládák azzal piszkálják, hogy béna alak, addig meg kell mutatnia nekik, hogy mekkorát tévednek.

A nagyterem ajtajában találkozott az apjával, aki feltartott hüvelykujját mutatta felé. Ez bátorságot öntött belé, és eszébe juttatta utolsó beszélgetésüket. Harry akkor azt mondta, használja ki az adottságait. És pont ez volt az, amit Daniel tenni szándékozott. Hálás pillantást küldött apja felé, aztán a Mardekár asztalához masírozott, ahol Gilda Lockhartot már egy könyv tanulmányozásába merülve találta.

- Még mindig a kvízre tanulsz, Gil? – kérdezte Norbert, lehuppanva a lány mellett lévő székre.

- Nem. Apa azt mondta, hogy agyonhajszoltam magam annak a sok komplikált könyvnek az olvasásával és pihennem kellene, ezért a változatosság kedvéért olvassak… valami könnyebbet. Most megpróbálok pihenni.

- Hehe, miért hangzik ez nekem a te szádból pont olyan furcsán, mintha Hermione néni mondaná? - mosolygott Daniel.

- Milyen anyagot választottál a kikapcsolódásra?

Lockhart kisasszony megmutatta a kezében lévő könyv borítóját: ’1001 mágikus hajviselet’ írta Gilderoy Lockhart. – Apa legújabb könyve, még nem is került a boltokba, de én kaptam előre egy példányt. Még dedikálta is nekem. Biztos vagyok benne, hogy nagy sikere lesz.

- Semmi kétség. Ki ismerne több frizurát, mint Gilderoy Lockhart? – vigyorgott Malfoy.

- Most gúnyolódsz velem, ugye? – vonta össze a szemöldökét Gilda.

- Dehogy – nevetett a fiú – az apádon gúnyolódok.

- Ó… akkor jó - vetett egy vigyorgó oldalpillantást Gilda az apjára, aki lila talárban és szokásosan göndör fürtökkel Harry Potter mellett ült a tanári asztalnál.

- Vajon hol lehet Piton? – tűnődött Dan. A bájitalok mestere ugyanis nem volt a nagyteremben.

- Nem tudom. És nem is érdekel – vont vállat Norbert, miközben egy csomó lekvárt kent a pirítósára.

- Beryl itt van – mutatott a gondnokra Gilda. – Akkor nem lehetnek együtt.

- Már rég nem láttam őket együtt – jegyezte meg Daniel. – És ez nagyon furcsa, mert ősszel elválaszthatatlanok voltak. Valamiért összeveszhettek. Kíváncsi lennék, hogy Piton tud-e egyáltalán a babáról.

- Halvány fogalmam sincs róla. De… nem is biztos, hogy Beryl terhes, nemde? – kérdezte a lány. – Úgy értem, csak egyszer láttuk, hogy rosszul van, és az lehetett valami más miatt is… egy gyomorrontás például.

- Ha az gyomorrontás volt, megeszem Abut – mondta az ifjú Potter.

- És hónapokig szőrt köpködnél – nevetett a barátja. – Tényleg, képzeld csak el, Dan!

- Inkább nem – fintorodott el Daniel. Még valóra válik, tette hozzá gondolatban.

Albus Dumbledore elkésett a reggelitől, mivel főnixével foglalkozott. Szegény Fawkes ugyanis megfázott.

- No, no megfázni májusban? – simogatta Albus Fawkes fejét és egy sálat kötött a madár hosszú nyaka köré. – Tessék, de most már mennem kell. Légy jó fiú!

Épp ki akart lépni az ajtón, mikor az kinyílt, és Perselus Piton lépett be rajta.

- Ó, jó reggel Perselus! Te is olyan izgatott vagy, mint én? – kérdezte az igazgató boldog mosollyal.

- Az izgatott nem a legjobb szó rá, Albus! – mordult Piton. – Beszélnem kell veled!

- Jaj, Perselus, megijesztesz. Mit jelent ez a tekintet?

- Valami baj van, Albus. Méghozzá nagy baj.

- Már megint a gondnokkal? – nézett talányosan az igazgató a bájitalok mesterére.

- Nem. Azzal a nővel már semmi dolgom – dohogott a professzor.

- Azzal a nővel? Akkor hát tudod?

- Igen, tudom, és magyarázatot is kérnék tőled, ha jelenleg ez lenne a legfontosabb. De nem az.

- Persze, hogy nem az, most a legfontosabb a lovagi torna – bólintott Albus.

- Nekem nem.

- Ó, természetesen, hogy is feltételezhettem, hogy egy kicsit is örülnél egy ilyen eseménynek! – intett az igazgató jókedvűen. – Szégyellnem kellene magam a puszta feltételezésért is, Perselus.

- Te azt hiszed, hogy ez most nagyon jópofa Albus, pedig nem az! Nézd – ezzel feltűrte a talárja ujját és megmutatta Dumbledore-nak a karján lévő Sötét Jegyet. Az ugyanolyan halvány volt, mint mindig, de a körülötte lévő bőr teljesen ki volt vörösödve. Látszott rajta, hogy komoly fájdalmat okozhat Pitonnak.

- Ó – kapott levegő után Albus. – Ez nem tetszik nekem – óvatosan kinyújtotta az ujját és megérintette a Jegyet.

- Miért, gondolod, hogy nekem tetszik? – szorította össze villogó fogait a professzor. Albus érintése fájhatott neki.

- Mióta ilyen?

- Nem olyan régen. Talán csak két vagy három napja. Emlékszel, mit mondtam neked Halloweenkor? Szeptember óta tompán fájt a karom. Aztán, Halloween után a fájdalom enyhült egy kicsit. Csak most kezdett égni ismét, és rosszabb, mint valaha. Gondolod, hogy… neki van valami köze hozzá?

- Nem tudom, Perselus – rázta a fejét az öreg varázsló és lerogyott a karosszékébe. Minden öröme és izgatottsága, amit a torna miatt érzett, egyszerre elszállt. – Tényleg nem tudom. Nem térhetett vissza, ezt te is jól tudod. Másrészt… Tatyana Fjodorovna miatt nem fájdulhatott meg a karod…

- Ki miatt?

- Ö… hosszú történet. Veled nincs kapcsolatban, te soha nem is ismerted őt.

- De egyáltalán ki ő?

- Hogy ki ő? Inkább ki volt ő – mondta Albus.

- Egyetlen szót sem értek – válaszolt Piton.

- Én sem Perselus. Én sem. Azt hiszem, le kellene mennünk. Utasításokat kell adnom a résztvevőknek a tornára vonatkozólag. Gyere, és próbálj elfelejtkezni a karodról egy időre. Mosolyogj, a Roxfort ma 1000 éves – mondta az igazgató szokatlanul komor hangon.

Amikor Dumbledore belépett a nagyterembe, mindenki elcsendesedett. Még a légy zümmögését is hallani lehetett.

- Nos – mosolygott az igazgató – eljött hát a nagy nap. Kiváló iskolánk ma ünnepli ezredik születésnapját. A tanári kar úgy vélte, hogy mint mindenkinek, akinek születésnapja van, a Roxfortnak is jár egy torta. – Háromszor tapsolt, mire egy tucat házimanó jelent meg az ajtóban, egy óriás négyemeletes tortát cipelve. Alsó szintjét piros, az afölöttit kék, a harmadikat sárga és a legfelsőt zöld cukormáz borította. A torta tején négy állatfigura foglalt helyet: egy oroszlán, egy borz, egy sas és egy kígyó. Az alsó három szinten körben soha le nem csepegő, el nem fogyó viaszból készített gyertyák égtek. Pontosan ezer darab. A házimanók énekeltek: Boldog szülinapot, boldog szülinapot, boldog szülinapot Roxfort, boldog szülinapot!

Abban a pillanatban, hogy a dal véget ért a négy állatfigura közül tűzijáték röppent a magasba, és visszapattanva a mennyezetről betöltötte a termet, anélkül hogy a diákokban vagy a tortában kárt tett volna.

- Hé, a mardekárosoké a legkisebb rész! – vihogott lelkesen tapsolva Kevin Weasley. – És a Griffendélé a legnagyobb!

- De a Mardekár van a tetején – biggyesztette le az ajkát Viviane.

- Engem nem érdekelnek a színek, csodásan néz ki! – mondta Lily. - Alig várom, hogy megkóstolhassam!

- Gondolod, hogy meg is ehetjük? – kérdezte Lancelot.

- Természetesen, különben miért sütötték volna? – mondta Valentine. – Ha minden ház a saját szintjét kapja, akkor a mardekárosok minden szeletért meg fognak verekedni!

Dumbledore felemelte a kezét, hogy csendre intse a diákokat, akiknek többsége vágyakozva bámulta a tortát.

- Természetesen megkóstolhatjátok ezt a szépséget a mai vacsora után – mondta Albus – De addig még egy egész, izgalmakkal teli nap áll előttünk! Hadd mondjam el nektek a részleteket! A torna 10 órakor kezdődik Cornelius Caramel beszédével – a termen nemtetszés moraja futott végig. – Ööö, próbáljátok nyugodtan végigülni, rendben? – vigyorgott az igazgató a diákokra. – Nos, a torna a kviddics stadionban kerül megrendezésre. Az építészvarázslók tértágító bűbájt bocsátottak a lelátókra, úgyhogy ne aggódjatok, minden diáknak és vendégnek jut hely. A professzorok és jómagam úgy határoztunk, hogy lehetőséget adunk az első éveseknek arra, hogy tanuljanak valamit idősebb társaiktól, ezért ma a hetedévesek versenyére kerül sor. Holnap a hatodévesek következnek és így tovább.

Hangos moraj futott végig a termen. A diákok többsége csalódott volt: az első évesek azt várták, hogy a torna első napján sorra kerülnek, és gyorsan átesnek a megmérettetésen, a hetedévesek pedig azt hitték, hogy még lesz hat napjuk a gyakorlásra. Nos, Dumbledore keresztülhúzta a számításukat.

- Ó, ezt nem hiszem el! Még hat nap! Túl akartam lenni rajta ma! – sóhajtott Daniel bosszúsan méregetve a tortán égő ezer gyertyát.

- Én a magam részéről örülök neki. Egy darabig nem kell idegeskedni, és nyugodtan végig nézhetjük, ahogy mások leégnek – jegyezte meg Norbert.

- Szeretem hamar letudni az ilyen dolgokat – morogta Dan.

- Azt mondtad, nem izgat a dolog, akkor meg mit jelent ez a ’tudjuk-le-hamar-a-dolgokat’? - kérdezte Gilda az ’1001 mágikus hajviselet’ –re támasztva állát.

- Semmit – vont vállat Dan.

- Hadd folytassam - szólalt meg ismét Dumbledore. – Pontosan 141 hetedéves diákunk van. Közülük 68 fiú és 73 lány. Legnagyobb örömömre 32 fiú döntött úgy, hogy indul a bajnoki címért, és 25 lány verseng a Szépség és Szerelem Királynője koronájáért. Nos, hogy is fog ez lezajlani? Kezdjük a lányok versenyével. Rögtön a reggeli után kérem a 25 hölgyet, hogy maradjon a nagyteremben. Nekik egy ötven kérdésből álló kérdőívet kell kitölteniük, amire harminc percük lesz, és a tíz legjobb eredményt elért hölgy jut tovább a második fordulóba, ami az ebéd után kerül megrendezésre.

- Akkor egy másik kérdőívet kell kitöltenünk, professzor úr? – kérdezte egy hetedikes hollóhátas lány.

- Nem, a második fordulóban egy igazi kvíz műsorban fogtok részt venni. Professzor Weasley kérdéseket fog feltenni nektek, és aki a leghamarabb zöld szikrákat küld fel, megválaszolhatja a kérdést. Feltételezem, mindnyájan ismeritek a mugli kvíz műsorokat, ugye? – A kérdés hallatán sok diák bólogatott. – Remek. És végül a legjobb eredményt elérő három hölgy kerül a harmadik fordulóba, amit napnyugtakor a stadionban tartunk meg. Nem árulhatjuk el előre, hogy ott milyen kérdéseket kapnak a versenyzők, az maradjon meglepetés. És most – küldött egy vidám mosolyt a diákok felé – lássuk a varázslópárbaj részleteit. Sorshúzással kerül megállapításra, hogy ki kivel párbajozik az első fordulóban. A győztesnek újra és újra párbajoznia kell, amíg csupán két résztvevő marad. Annak a párbajnak győztese lesz a mai bajnok, akit a Szépség és Szerelem Királynője majd megkoronáz. Minden világos?

- Nem egészen, professzor úr! – kiáltott egy hetedéves mardekáros fiú (aki Dan tudomása szerint Millicent Bulstrode másod-unokatestvére volt). – Nem ismertette még velünk a szabályokat! Mi megengedett a párbaj alatt és mi nem?

- Nagyon egyszerű, Bulstrode úr – válaszolt Dumbledore. – Nem használhatja az Capitulatus-t. Ha rögtön az elején megszabadítja ellenfelét a pálcájától, semmit nem ér az egész. Nem béníthatja meg a másikat, vagy mondhatja ki rá a Petrificus Totalus-t, mert az egy pillanat alatt véget vetne a párbajnak. Ezeken kívül bármilyen bűbájt, rontást és átkot használhat, természetesen a főbenjáró átkok kivételével. Egyéb kérdés?

Nem volt több kérdés. Minden diák elhagyta a Nagytermet, kivéve a hetedéves női versenyzőket, akik megkapták pergamenjeiket az ötven kérdéssel.

Daniel és két barátja a kviddics stadionba indult. Még csak kilenc óra volt, de korán odamentek, hogy jó helyet kapjanak.

Nemhiába dolgoztak az építészvarázslók napokig a stadionon: csodálatosan nézett ki. Egy korabeli lovagi torna helyszínét idézte. Mindenhol színes zászlók úsztak a levegőben, a lelátók felett. A Hugrabug lelátóján egy húsz férőhelyes ’elit’ páholyt rendeztek be a tanárok és az előkelő vendégek számára. A páholyt egy sátorszerű építmény védte az időjárás viszontagságaitól, az erős napsugaraktól, vagy esetleges esőtől. (Bár a Roxfort időjárás-felelőse, Syvill Trelawney nem jósolt esőt a hétre - néhány ember legnagyobb megelégedésére. Mások azonban, akik sosem hittek Sybill jóslataiban, biztosak voltak benne, hogy ha napos időt jósol, akkor legalábbis hurrikán várható.)

A tornát valószínűleg a Gringotts is támogatta, mivel a bejárat felett egy hatalmas kijelző a varázslóbank szenzációsan kedvező hitelkamatait hirdette.

A stadionban számos, középkori apródnak öltözött varázsló lézengett, de lehetett látni csörgősipkás udvari bolond jelmezbe bújtakat is. Ők, Dumbledore megbízásából varázsló nyalánkságokat árusítottak, úgy, ahogy a muglik a futballmeccseiken pattogatott kukoricát kínálnak. Az árusok az üléssorok közt járkáltak és a nyakukban lógó tálcáról árulták készleteiket: Bogoly Berti-féle minden ízű drazsét, csokibékát és tökös derelyét.

A boszorkányvendégek némelyike a középkorban oly népszerű csúcsos süveget viselt, melynek végéről hosszú fátyol lengedezett. A rajtuk lévő ruha rég kiment a divatból – az egyik roppant módon hasonlított Ron negyedévben viselt dísztalárjára.

Néhány varázsló harsonával és lanttal volt felszerelve. A lantosok, az egykori dalnokokhoz hasonlóan, különböző középkori dalok előadásával szórakoztatták a népet tíz óráig.

Daniel sok ismerős arcot fedezett fel a vendégek közt. Ott volt például Draco Malfoy, Gabrielle Delacourrel az oldalán. Draco savanyú képpel szemlélte a Gringotts óriási hirdetését: arca azt tükrözte, hogy ’nekem is eszembe juthatott volna, és akkor most az én hirdetésemet olvasnák itt!’

Cho Chang is jelen volt. Számos McRice alkalmazott dolgozott most itt, mágikus édességeket árusítva. Madam Rosmerta Sirius-szal jött – valószínűleg számított rá, hogy a roxforti ünnepségek alatt úgysem lesz vendége a Három Seprűben. Legalább jó üzletet kötött Dumbledore-ral, mikor eladott neki kétszáz hordó vajsört.

Daniel integetett az anyjának és testvéreinek. Feltételezte, hogy a kis Leát ebéd után visszaviszik a Potter házba, mivel kisgyerekek nem tudnak végigülni egy egész napot egy helyben. Harry a családja mellett ült a Griffendél lelátóján.

Dan épp meg akarta kérdezni Gildát, hogy miért tanulmányozza még mindig a ’1001 mágikus hajviselet’-et, mikor Lily jelent meg a három barát mellett. – Norbert, beszélhetnék veled… négyszemközt? – kérdezte.

- Ö… elnézést – fordult a fiú Dan és Gilda felé.

- Mit akarhat tőle? – csodálkozott Dan, mikor a nővére és az ifjú Malfoy eltűnt a tömegben.

Nem messze a Potter családtól Ron ült a fiával, Ruperttel. Mély beszélgetésbe merült Gilderoy Lockhart feleségével, akinek Dan nem tudta a nevét. Első látásra elég kedvesnek és egy kissé egzotikusnak találta az asszonyt.

Mrs. Figg, aki magával hozta két macskáját, a főpáholyban beszélgetett Minervával és Aberforthszel.

Lily Potternek, mikor Norberttel elhaladt a Hollóhát lelátója előtt, fogalma sem volt róla, hogy Christopher Wood és David Dursley gyilkos pillantásokkal követi lépteiket.

- Mit nézel annyira? – kérdezte a barátját Yvette.

- Ö, semmi, drágám – válaszolt Chris, noha szemével követte Lilyt, amíg az el nem tűnt a tömegben.

- És te, Dave? – várta a választ Circe Diggory, David barátnője.

- Mi? – rezzent össze az ifjú Dursley - Semmit. Csak arra gondoltam, hogy ez a Malfoy gyerek nem az unokatesómhoz való. Circe, kedves, te vagy a legjobb barátnője, nem beszélnél vele?

- Ó, ne hidd, hogy nem próbáltam – intett ingerülten Diggory kisasszony. – De egyszerűen nem hallgat rám. Azt mondta, hogy az apja is kifejezte nemtetszését a Malfoyyal folytatott kapcsolata miatt, de őt nem érdekli! – közelebb hajolt a barátjához. – Vagy féltékenyé akarja tenni Woodot, vagy tényleg szerelmes ebbe a Norbertbe.

- Hát az nagyon ciki, ha szerelmes belé. Elvégre az a fiú csak egy kölyök – tiltakozott David.

- Nos, nem mindenki olyan férfias, mint egy bizonyos valaki, akit én ismerek – vigyorgott Circe és puszit lehet a fiú arcára, hogy elfeledtesse vele Lilyt és Norbertet.

- Képzelődök, vagy az ott tényleg Piton, abban a sötétzöld talárban? – kérdezte George Weasley Harrytől, miután ő, Fred és Angelina csatlakozott a Griffendél lelátón ülő Potter családhoz.

- Nem, nem képzelődsz – vigyorgott Harry.

- De… mi történt vele? - tátogott Fred – Olyan…

- Szexi – sóhajtott Angelina, sóváran bámulva a bájitalok mesterét, akinek haja szokatlanul tisztának tűnt és fogai csak úgy villogtak a májusi napfényben, noha nem nevetett, hanem csak beszélgetett Draco Malfoy-jal.

- Angie! – Fred és George is levegő után kapott – Csak nem mondod komolyan?

- Ó… valószínűleg a terhesség az oka – mosolygott Harry. - Fogadok, hogy Angelina nem érzi túl jól magát.

- Dehogy, kitűnően vagyok! – válaszolt a kismama. – És Piton tényleg szenzációsan néz ki! Istenem, sosem gondoltam volna, hogy eljön az a nap, mikor ilyeneket mondok róla!

- Akkor mit szólsz, ha meghallod Valentine órarendjének történetét? – vigyorgott Harry.

- Miért? Mi van vele?

- Ö… mondjuk úgy, hogy jelenleg Piton a Roxfort új Casanovája és nem Gilderoy Lockhart.

- Nos, mit akartál megbeszélni velem? – kérdezte Norbert Lilyt, mikor elhagyták a stadiont.

- A kapcsolatunkról szerettem volna beszélni – válaszolt a lány – vagy fejezzük ki úgy: azt akartam megmondani, hogy nincs többé ’kapcsolatunk’.

- Azt hittem, hogy van – mondta a fiú keserű arckifejezéssel.

- Lehet, hogy te tévedtél. Lehet, hogy én tévedtem. – biggyesztette le az ajkát a lány. – Nézd, Norbert rengeteget gondolkodtam azóta, hogy apa elkapott bennünket a csillagászati toronyban.

- Ó, tehát sikerül rábeszélnie téged, hogy a jövőben nem járj velem! – A fiú nagyon lehangoltnak tűnt.

- Nem, nem így van. De a vele folytatott beszélgetés késztetett arra, hogy átgondoljak bizonyos dolgokat… és igaza volt. Nem vagyok beléd szerelmes. Sosem voltam. Én… én nem tudom, mi ütött belém karácsonykor, mikor először megcsókoltál… vagy Bálint napon… nem voltam magamnál. Azt hiszem, ezt vissza kellene adnom neked – emelte ki az ajándék nyakláncot a talárja alól. – Ha szakítunk, akkor azt csináljuk úgy, ahogy kell.

- Nem… nem, kérlek, azt tartsd meg. Mint ahogy Bálint napon mondtam, ez csak egy ajándék, amit egyik barát ad a másiknak. Én… megértem, hogy nem akarsz a barátnőm lenni többé, vagy hogy sosem voltál az, de ezt… tartsd meg. Nem tudnék vele mit kezdeni, ez a bolygók állását szimbolizálja a te születésed pillanatában. – Norbert kinyúlt, és gyengéden megfogta a lány nyakláncot tartó kezét, amitől az ékszer visszacsúszott a talár alá. – Azt akarom, hogy tartsd meg.

- Rendben van – bólintott Lily. - De azért még lehetünk… barátok?

- Természetesen – sóhajtott Norbert – Bár az igazat megvallva nem értem, miért pont a mai napot választottad arra, hogy szakíts velem.

- Mert tudtam, hogy ma Danielt jobban lefoglalja a torna, mint te és én, meg a beszélgetésünk.

- Okos kislány – küldött felé egy szomorú mosolyt a fiú, majd visszafordult a stadion felé.

- Norbert! – kiáltott utána Lily.

- Igen?

- Kedvellek. Tényleg – sétált oda hozzá Lily, mélyen a szemébe nézve. – Nem tudom, miért, de az első pillanattól kezdve éreztem, hogy van köztünk valami, és még mindig érzem ezt a köteléket. Nem tudom, hogy ez micsoda, és honnan ered, de… létezik.

- És ez jó, vagy rossz?

- Nem tudom – rázta a fejét a lány – De rá fogok jönni. Így… kérlek, maradj a barátom, hogy legyen alkalmam kideríteni.

- Rendben – bólintott a fiú – De most menjünk vissza, mert Dan és az apád még megharagszanak ránk.