Kvintesszencia - G-Portál

A nap egyetlen megpróbáltatása a mágiaügyi Miniszter harminchat perces unalmas megnyitó beszédének végighallgatása volt. Daniel elaludt rajta, és csak a tucatnyi harsona hangjára ébredt fel, ami jelezte, hogy Albus Dumbledore megnyitni készül a játékokat.

- Remek, akkor Caramel szónoklatának már vége? – próbálta kidörzsölni a maradék álmosságot is a szeméből Daniel, aki nem akarta elmulasztani a párbajok egyetlen pillanatát sem.

Úgy vélte, hogy valószínűleg ez a torna lesz a legérdekesebb dolog, amit eddigi életében valaha látott.

A selejtező, melyben 18 pár vett részt, három órán keresztül tartott. Mire véget ért, a stadion tele volt nyöszörgő és sérült hetedévesekkel, akiknek vérzett az orra vagy eltört a karja. Dumbledore jó előre felkészülhetett erre, mert a St. Mungó tucatnyi gyógyítója segített Madam Pomfreynek ellátni a sebesülteket.

- Hát ez marha jó volt, ugye? – mondta Norbert, miközben a nagyterem felé tartottak, hogy megebédeljenek, és azt követően megnézzék a hetedéves lányok kvíz-versenyét.

- Hát, inkább marhára… - vont vállat Daniel.

- Én nem vagyok oda a párbajért, engem a kvíz-verseny sokkal jobban érdekel – jegyezte meg Gilda. – Biztos szenzációs lesz, és Weasley professzor remekül ellátja a műsorvezető szerepét.

A stadionban lévő vendégeket a nagyterembe nem engedték be a kvíz idejére, mivel az tele volt diákokkal. A tanári asztal helyét most egy kis színpad foglalta el, melyen félkör alakban tíz kicsi, és velük szemben, középen egy nagyobb pódium helyezkedett el.

Ezúttal egyetlen diákot sem érdekelt különösebben az ebéd – mindenkit a lányok versenyének második fordulója izgatott, különösen azért, mert sok aranyvérű varázsló és boszorkány eddig még sosem látott mugli kvízjátékot.

Ebéd után McGalagony felolvasta a tíz legtöbb pontot elért lány nevét, akik aztán felmentek a színpadra, hogy válaszoljanak Hermione további kérdéseire.

Dan elég jól szórakozott, különösen, mikor a résztvevők rossz válaszokat adtak. A legtöbb pontot két Hollóhátas és egy Griffendéles lány érte el. Ők voltak a napnyugtakor megrendezésre kerülő harmadik forduló résztvevői.

A kvíz után mindenki visszasietett a kviddics stadionba, a varázslópárbaj második fordulójára. Ez a forduló még durvább volt, mint az első – a hetedévesek (különösen a mardekárosok) tényleg sok trükkös átkot ismertek.

- Dumbledore-nak igaza volt. Ezektől tényleg tanulhatunk – mondta Daniel, amint azt figyelte, hogy a gyógyítók levisznek a pályáról egy hugrabugos fiút.

- Én nem is akarom látni, amikor ilyen dolgokat csinálnak, Dan – mondta Lockhart kisasszony. – Különben neked nem is sikerülne ilyen átkokat végrehajtanod…

Daniel legszívesebben közölte volna vele, hogy ’igenis sikerülne’, de visszafogta magát.

A második forduló után a hat legjobb varázsló maradt versenyben – ők majd a lányok versenyének fináléja után mérkőznek meg a bajnoki címért.

A lányok vetélkedőjének utolsó fordulója még érdekesebbnek bizonyult, mint a második. A három lány három kérdést kapott, és aki a legokosabb választ adta, az lett a győztes. Ezek a kérdések nem a Roxfortban szerzett lexikális tudáson alapultak, hanem azt voltak hivatva megvizsgálni, hogy milyen gyors a gondolkodásuk és milyen furfangos válaszokat adnak a ravasz kérdésekre. A nézők nem túl nagy meglepetésére a győztes egy hollóhátas boszorkány lett. A lány egyáltalán nem volt szép, szemüveget viselt, és pattanásai voltak, ami Dant kissé Hisztis Myrtle-re emlékeztette. Mégis ő lett a Szépség és Szerelem Királynője és elnyerte a jogot, hogy megkoronázza a varázslópárbaj győztesét, aki végül is egy szintén pattanásos, nagy fogú griffendéles fiú lett.

- Hát ezek aztán összeillenek – súgta Norbert a barátjának. Dan kuncogott, de Gilda lesújtó pillantást vetett feléjük.

- Csak mert nem néznek ki úgy mint Brad Pitt és Catherine Zeta-Jones, még lehetnek igazán remek emberek.

- Nem úgy néznek ki mint… kicsodák? – vonta össze a szemöldökét Norbert.

- Ne is törődj vele, mugli dolog – intett a lány, aztán figyelmét újra a koronázási ceremóniára fordította: a pattanásos hollóhátas lány valamilyen trónszerűségen ült, a győztes bajnok odasétált hozzá, majd térde esett előtte. A királynő felállt trónjáról és egy arany babérkoszorút tett a fiú fejére. Az ifjú varázsló széles mosolyt küldött felé, amitől összes óriás első foga kilátszott.

- Na ne, ezek egymásba szerettek – húzta fel az orrát nemtetszése jeléül Norbert.

- A szerelem nem a kinézeten múlik, mikor tanulod meg végre? – pörölt vele Gilda.

- De igenis, azon múlik! – vágott vissza Malfoy.

- Hagyd – súgta Dan a lány füléhez hajolva – csak azért ilyen kiállhatatlan, mert Lily szakított vele.

- Hallottam ám! – morogta Norbert. – És nem szakított velem! Köztünk igazából sosem volt semmi!

- Örömmel hallom. Nem szeretném, ha a nővéremnek hamarosan kis Malfoyai születnének.

- Ha-ha - morgott a barátja.

- Fel a fejjel Norb, végre visszamehetünk vacsorázni és megkóstolhatjuk azt a csodás tortát – mondta Gilda.

A torta valóban nagyon finom volt, és – Kevin rémületére – nem a házak színei szerint osztották szét. Ő, a Weasleyk és még egy csomó griffendéles zöld cukormázas szeletet kapott.

- Én nem eszek meg egy Mardekár színű tortát! – dohogott Kevin és ellökte magától a tányért.

- Akkor ne egyél salátát, spenótot, kivit, és zöld almát se! – figyelmeztette Lancelot. – Mindegyiknek mardekáros színe van.

Kevin egy ’fogd-be-a-szád-ha-nem-akarod-hogy-betörjem-az-orrod’ pillantást küldött felé.

- Rendben, rendben, csak azt akartam, hogy tudd – vont vállat Lancelot. – Mondd, ha nem eszed meg a tortádat, az enyém lehet?

Az unokatestvére azonban egy ’ne-is-álmondj-róla’ pillantással maga elé húzta a tányérját.

A következő öt nap hasonlóan telt el, azzal a kivétellel, hogy a vacsorákhoz már nem maradt a Roxfort születésnapi tortájából.

A tanároknak és a felfogadott varázslóknak rengeteg dolguk volt a játékok megszervezésével, mivel a vacsoránál minden este valami új várta a diákokat, például Celestina Warbeck; aztán egy kabarécsoport amelyik a Büszkeség és Balítélet varázslóváltozatát adta elő. A negyedik napon pedig a Wacky Wizard zenekar varázsolt disco hangulatot.

Az ötödik nap különleges volt Dan számára, mivel néhány harmadéves rokona és barátja is benevezett a versenyre.

- El sem hiszem, hogy én lettem a Királynő! – ragyogott a vacsoránál Lily az öccsére. Szemében örömkönnyek csillogtak és Dannek el kellett ismernie, hogy valóban nagyon szép volt a királynői öltözetben, mely hosszú, barackszínű selyemruhából, valamin a fejét ékesítő kicsiny, csillogó kristálykoronából állt.

David Dursley – az aznapi varázslópárbaj győztese és a bajnoki cím tulajdonosa – álmodozó pillantásokat küldött a gyönyörű királynő felé, míg barátnője Circe Diggory vissza nem térítette a valóságba. Yvette Weasley szintén megpróbálta magához térítenie barátját, Christopher Woodot, mivel a fiú egyszerűen nem tudta levenni a szemét Lilyről, amióta az elnyerte a Szépség és Szerelem Királynője címet.

Harry borzasztóan büszke volt a lányára és unokaöccsére Davidre. Alig tudta elhinni, hogy bárki, aki a Dursley családból származik, ennyire tehetséges varázsló lehet.

- Nos, az én kis hercegnőmből királynő lett, mi? - fordult Lilyhez széles mosollyal.

- Ne hívj engem kis hercegnőnek, mások előtt, apa – pirult el a lány.

- Ahogy óhajtja, Felség – hajolt meg játékosan Harry. – Nekem ajándékozná Felséged ezt a táncot?

- Szívesen, jó uram – nevetett Lily és hagyta, hogy Harry a táncparkettre vezesse. Ezen az estén egy osztrák varázslózenekar Strauss keringőket játszott.

- Jó lenne táncolni egyet, nem? – biggyesztette le az ajkát Gilda, a táncolókat nézve.

- Kivel? – kérdezte Norbert és Daniel kórusban.

- Nekem mindegy – vont vállat a lány. - Csak azt gondoltam, hogy legalább egyikőtök van olyan lovagias, és felkér. Na de mindegy, úgyis késő van. Felmegyek, még akarok tanulni egy kicsit holnaputánra.

- Még mindig tanul? Ez nem normális – súgta Norbert a barátjának, miután a lány otthagyta őket.

- Talán. De lehet, hogy neki van igaza. Ha megnyeri a kvízt, akkor volt értelme a sok tanulásnak – vont vállat Daniel. - De remélem, hogy holnap Yvette nem nyeri el a királynő címet.

És Yvette nem nyert. Ráadásul, legnagyobb bosszúságára Christoper Wood talán épp ezért egyre nagyobb csodálattal adózott az előző nap királynői címet elnyert Lily Potternek.

Végül az első évesek számára is eljött a nagy nap.

Daniel nem aludt jól az előtte lévő éjjel, mivel túl izgatott volt. Ez annál is inkább furcsa volt, mert a verseny első napján nem érzett semmilyen idegességet és remek éjszakája volt, noha úgy tudta, hogy aznap fog versenyezni. Izgalmának valószínűleg az lehetett az oka, hogy ezúttal nem az ismeretlennel nézett szembe: most már tudta, mi vár rá, és ez eléggé idegesítő volt. Inkább nézett volna szembe az ismeretlennel, akkor nem kellett volna ennyire nyugtalankodnia. Lehet, hogy jobb lett volna, ha nem látja az a sok durva harcot… Semmi kedve nem volt hozzá, hogy gyógyítók cipeljék le a pályáról. Norbert próbálta nyugtatgatni, mondván, hogy az első évesek általában nem tudnak olyan fejlett átkokat, amivel komoly sérüléseket okozhatnának egymásnak, Daniel mégis aggódott.

- Fel a fejjel Dan! Még van egy órád a kezdésig! – mondta neki Gilda. – Egyél valamit, szükséged lesz az erődre.

Az ifjú Potter azonban csak két kis falat tökös derelyét tudott leerőltetni, de mikor elhagyta a nagytermet, úgy érezte, hogy a derelyék sztepptáncot járnak a gyomrában. Norberttel együtt sok sikert kívánt Gildának az ötven pontos teszthez, majd seprűjét felkapva a pályára indult.

- Miért tűnik úgy, hogy ma nincs olyan szép napunk? – kérdezte Dan a barátját, aki szintén seprűjét markolászta. A stadion ugyanúgy nézett ki, mint az előző napokon, most mégis sokkal félelmetesebbnek tűnt.

Dan megpillantotta az anyját, apját és a testvéreit, akik a Griffendél lelátójáról integettek felé. Kényszeredett mosollyal intett vissza, és megpróbált bátornak látszani. Aztán belépett az öltözők egyikébe.

Legnagyobb megkönnyebbülésére úgy tűnt, hogy Kevin Lancelottal együtt a másik öltözőt választotta. Fél tíz körül Viviane és Valentine jelent meg.

- Nem hiszem, hogy sikeresen oldottuk meg a tesztet, de nem is nagyon bánjuk, ugye? – mondta Viv.

- Egyáltalán nem – rázta a fejét Val. - Anya ugyan biztos csalódott lesz, de mi sosem tekintettük ezt a versengést másnak, mint egy jó játéknak, és nagyon élveztük. Képzeljétek, milyen hülye kérdések voltak: az egyik az volt, hogy pontosan mikor zajlott le a koboldlázadás. Na mit szóltok hozzá, hát ki emlékszik ilyesmire?

- 1612-ben – mondta Norbert.

- Tényleg? Sose gondoltam volna, hogy figyelni szoktál Binns professzor sótlan előadására – mondta Dan. – Mindig úgy tűnt, hogy csak rajzolgatsz a mágiatörténet órák alatt.

- Attól hogy rajzolgatok, még nyitva tartom a fülem – vonta meg a vállát a barátja. – És milyen kérdések voltak még?

- Nos – mondta Valentine – sokra nem emlékszem, de a legrosszabb a feledtető bájital hozzávalóinak felsorolása volt. Kétlem, hogy bárki is pontosan meg tudta adni a választ.

- Nekem azt hiszem sikerült – szólalt meg egy hang az öltöző ajtajából.

- Gil – derült fel Dan arca. – Hogy ment? Hány kérdésre tudtad a választ?

- Negyvenkilencre. De nem vagyok biztos a harminchetedikben sem. Ebédnél úgyis megtudjuk az eredményt. És ti fiúk? Nem vagytok egy kicsit rosszul?

- Nem is olyan kicsit – fintorodott el Dan. – Most hogy említed, hánynom kell.

- Akkor inkább menj ki. – mosolygott Lockhart kisasszony.

- Azt hiszem, vissza tudom tartani - vett egy nagy lélegzetet a fiú.

- Biztos voltam benne. Sok szerencsét – hajolt oda a lány, és egy puszit adott az arcára. Mikor a fiú a haja tövéig elpirult, az ikrek vigyorogni kezdtek.

- Hé, én nem kapok egyet? – biggyesztette le az ajkát Norbert.

- Dehogynem – lépett hozzá Gilda és neki is adott egy puszit az arcára. – Sok szerencsét mindkettőtöknek.

- Igen, sok szerencsét! Próbáljatok meg fent maradni a seprűtökön! Val-nek és nekem át kell mennünk Kevinhez és Lancelothoz is, szerencsét kívánni! – mondta Val, mikor kiléptek az ajtón.

Az öltöző hamarosan megtelt. Számos olyan diák mellett, akit csak látásból ismertek, ott volt három hálótársuk Jarry Travers, Donald Rookwood és Iago Rosier, valamint a hollóhátas John Nash, a hugrabugos Rowan Atkinson és a Griffendéles Nigel Bailey is. Daniel csodálkozott rajta, hogy olyasvalaki, mint Nigel hogy nevezhetett be a tornára: Nigel olyan volt, mint Neville Longbottom – mindig minden bűbájt elrontott. Nos, ő legalább griffendéles volt, és elég bátor ahhoz, hogy megpróbálja, még akkor is, ha bizonyára kudarcot vall. Ezt Daniel nem mondhatta el magáról: amikor még nem volt Képzelő, félve a felsüléstől egyáltalán nem akart részt venni a párbajokban. Csak akkor vette rá a bátorságot, hogy belépjen a versenybe, amikor észrevette, hogy Képzelőként majdnem mindent el tud érni. Korholta is magát, amiért nem volt olyan bátor, mint Nigel Bailey és elhatározta, hogy képzelőerejét a minimumra korlátozza. Amennyire csak lehetséges, becsületesen akart játszani.

Amikor elérkezett a tíz óra, a huszonnégy résztvevő hallotta, amint Dumbledore megnyitja az utolsó napi varázslópárbajt. Hamarosan elkezdték kihívni a diákokat az öltözőből, abban a sorrendben, ahogy a nevüket kisorsolták. Minél kevesebben maradtak az öltözőben, Daniel annál idegesebb lett. Nem láthatta, mi zajlik a pályán, de tisztán hallott mindent. A kommentátor szerint Rowan Atkinsont levitték a gyepről, hogy rendbe hozzák mindkét törött lábát.

- Nem olyan veszélyes, mi? – fordult a barátjához, aki csak a vállát vonta meg. Dan remélte, hogy ha neki is helyre kell rakni valamelyik törött végtagját, Gilderoy Lockhart nem lesz a közelben.

Végre másfél órányi várakozás után Daniel a saját nevét hallotta kiáltani.

Kilépett az öltözőből a vakító napfényre, és a pálya közepére sétált, ahol ellenfele – a griffendéles Tom Paris – várta.

- Párbajozók, hajoljatok meg egymás előtt – hangzott Dumbledore utasítása.

Miközben kissé meghajoltak, az ifjú Potter megpillantotta az apját, aki feltartott hüvelykujját mutatta felé. Ez egy kis bátorságot öntött belé.

- Rajta, Dan! – hangzott egy női hang a Mardekár lelátójáról. Mikor a fiú felnézett, Gilda a szájához érintette kezét és egy csókot dobott felé. Ha más nem is, ez biztosan megadta a végső bátorítást. Felszállt a seprűjére és Tom Paris is így tett.

A két résztvevő a stadion két ellentétes végébe repült, és várta az igazgató jeladását, hogy egymásnak eshessen. Dan még egy pillantást vetett Gilda felé, aki egy zsebkendőt gyűrögetett izgalmában. Igazán ennivalóan nézett ki, olyan aranyos volt… várjunk csak, ezek zöld szikrák voltak!

Dan ’megsarkantyúzta’ Nimbusz 4000-es seprűjét, és kinyújtott kezében a pálcájával kilőtt Paris irányába. Mikor három méternyi távolságba értek egymástól, Dan Reducio-t kiáltott, és pálcájával a másik diák seprűjére mutatott, de várakozásai ellenére ellenfele seprűje nem lett kisebb. Paris a gumiláb rontást küldte Danre, akinek a lábai annyira rángatódzni kezdtek, hogy a seprűje kicsusszant alóla. A földön találta magát és biztos volt benne, hogy valamit rosszul csinált. Nos, ha nem tudja elvégezni a bűbájt a szokásos módon, akkor képzelnie kell. Mikor Tom egy kis kanyart tett a seprűjével, és kárörvendő vigyorral lenézett a fűben elterült ellenfélre, Dan kinyújtotta pálcáját és elismételte a varázsigét, de ezúttal Képzelő erejét is használta. Parisnak nem volt többé oka a vigyorgásra, mert a seprűje az eredetinek a tizedére zsugorodott, és ő is a fűben kötött ki. A kicsiny seprű tovaszáguldott. Most, hogy mindketten a földön feküdtek, ismét egyenlők voltak.

- Nem rossz, Potter! – mondta Paris. – De mit szólsz ehhez? – mutatott pálcájával Dan talárja felé, és ’Piroinitio!’-t kiáltott.

Dan a sietségben észre sem vette, hogy ösztönösen, a képzelőerejével oltotta el a tüzet, anélkül hogy kimondta volna az eloltására szolgáló varázsigét – és ugyanakkor ’Bazitea’-t kiáltott Paris seprűjére. Az, miközben hátulról a gyanútlan Tom felé közeledett, visszanyerte eredeti méretét és nyelével úgy fenéken billentette tulajdonosát, hogy az pár méteres repülés után elterült a földön.

- Na mi van, semmi mást nem tudsz használni, csak méretváltoztató bűbájokat, Potter? - ugratta Tom, és pár másodperc múlva ’Rictusempra’-t kiáltott.

Dan, a nevetéstől kétrét görnyedve, vonagló kézzel felemelte pálcáját, és elképzelte, amint Parist eltalálja a Zagyváló Átok. Két nevetés közt még a varázsigét is sikerült kinyögnie, de tudta, hogy a képzelőereje volt az, ami megtette a hatását Tomra.

Ennek ellenére a bűbáj jól működött, mert Tom megállt, és a pálcájára nézett. – Mi ez? – ráncolta a homlokát, és félre dobta a pálcát.– És mit keresek én itt? – összezavarodva nézett körbe. – Mi ez itt, valami futballmeccs? Útálom a futballt, haza akarok mennyi az anyukámhoz! Hol van az anyukám? Van egyáltalán nekem anyukám?

- Ö… azt hiszem, valahol arra megtalálod – mutatott Dan a Griffendél lelátója felé, és roppant mulatságosnak találta, hogy Tom elindult a mutatott irányába, hogy megkeresse az anyját.

- A mérkőzésnek vége, a győztes Daniel Potter – jelentette be a kommentátor. – A következő pár Lancelot Weasley és Norbert-Devilsmoor Malfoy.

Ebédnél Gilda nagyon izgatottnak tűnt.

- Nyugodj meg, Gil, biztos vagyok benne, hogy sikeresen oldottad meg a tesztet, és bekerültél a második fordulóba – mondta neki Dan két korty narancslé között.

- Ti ketten könnyen beszéltek, tudjátok, hogy sikeresen vettétek az első akadályt, de én még nem lehetek benne biztos!

- Fel a fejjel! – veregette meg Dan a lány kezét. – Minden rendben lesz. Tudom!

Gilda hálás pillantást küldött felé. - Tudod, Dan, nagyon tetszett a zagyváló átok. A srác szenzációs volt, mikor a mamáját kereste!

- Ja, pláne, mikor az anyja felállt a helyéről a lelátón és odakiáltotta neki, hogy „Itt vagyok kisfiam! Gyere anyucihoz!” – tódította Norbert.

Dan beleprüszkölt a tányérjába – Örülök, hogy tetszett. Te is nagy voltál. Szegény Lance, remélem, Madam Pomfreynek sikerült összefoltoznia. És szegény Percy bácsi! Olyan fehér volt, mint a fal! Tudod, hogy még sosem láttam őt elveszíteni a méltóságát? Megérdemelte, hogy egy kicsit megszégyenüljön. Ő és Lance túlságosan egyformák! Beképzeltek és túl magabiztosak.

Dumbledore piros szikrákat küldött a levegőbe, hogy elcsendesítse a diákokat, McGalagony professzor pedig elkezdte felolvasni a második forduló résztvevőinek nevét: Liu Chang, Dorothea Crockford, Julie Dumbledore, Eliza Eliot, Lanivia Flint, Morena Gaillardo, Gilda Lockhart, April May, Nellie Oleson, Viviane Weasley.

- Hé, bekerültél, Gil! – veregette meg Dan a lány vállát – És Viv is!

- És Liu is – jegyezte meg Norbert szárazon.

- Liu? – intette Dan – Kit érdekel Liu? Én Gilnek szurkolok!

- Kösz – mosolygott a lány és felállt, hogy csatlakozzon a többiekhez a színpadon.

Hermione megigazította fekete ruháját (mely érdekes módon Anne Robinsonéra hasonlított, de mindenki tudta, hogy Hermione sosem lenne olyan undok a versenyzőkkel, mint Anne).

- Nos, ismeritek a játék menetét: 20 kérdés, mindegyikre 10 másodperc, és próbáljátok a lehető legtöbbet megválaszolni – mondta a játék háziasszonya bátorító mosollyal a tíz ijedt játékosnak. – Kérlek, próbáljátok ki, jól működik-e a pálcátok és sikerül-e zöld szikrákat fellőnötök. Köszönöm. És most, kezdődjék a verseny! Ki volt a Roxfort igazgatója Albus Dumbledore előtt?

Julie Dumbledore lőtte fel az első szikrákat: - Armando Dippet.

- Helyes – mondta Hermione. – Ki írta a Kirándulások kísértetekkel c. könyvet?

- Gilderoy Lockhart! – ragyogott Gilda, és az egész nagyterem nevetésben tört ki.

- Helyes. Mi a neve a Jupiter legnagyobb holdjának?

- Ganymedes! – kiáltotta Liu Chang, mire Gilda elfintorodott. Liu mindig jó volt csillagászatból.

- Helyes. Mikor használtak a varázslók és boszorkányok először seprűt?

- Időszámítás szerint 962-ben – válaszolt újra Liu.

- Pontosan – mosolygott Hermione a lányra. – Milyen mágikus lénynek arany színű a kicsinye?

- Az unikornisnak! – ezúttal Vivian adott helyes választ. Elvégre ki tudhatná jobban… ő és a testvére szeptember óta rendszeresen látogatta Angyalt.

- Helyes. Melyik hegység a legmagasabb a világon?

- A Mount Everest – válaszolt Morena Gaillardo

- Helyes. Melyik a legnépszerűbb varázslózenekar?

- A MAJOM! – kiáltotta Gilda lelkesen, aki nagy M.A.J.O.M. támogató volt és rajongott a zenekarért is. Még egy MAJOM kitűzőt is őrzött az iskolatáskájában.

- Pontosan. Ki volt Merlin legnagyobb ellenlábasa?

- Mim.

- Helyes, Crockford kisasszony. Mit talált fel a mugli Alfréd Nobel?

April May felküldte ugyan a zöld szikrákat, de úgy tűnt, megbánta. – Ö… elektromosságot?

- Nem, a dinamitot találta fel. Ki írta a ’Mágiatörténet’ c. könyvet?

- Miranda Goshawk!

- Nem, Dumbledore kisasszony, Bathilda Bagshot volt az. Én is mindig összetévesztettem őket – mosolygott Hermione. - Milyen varázslénynek van oroszlán teste, de…

- Szfinx!

- Nem, nem Lockhart kisasszony, még nem fejeztem be – mondta Weasley professzor. – Habár a válasz helyes. Milyen származású Joseph Wronsky?

- Lengyel – válaszolt Lavinia Flint.

- Helyes (Lavinia megfordult és hátrasimította hosszú, barna haját – néhány diáknak le kellett küzdeni vigyorgását) - Minek a rövidítése a kvazár?

- Ez könnyű. Ez a csillagszerű rádióforrás rövidítése – mondta Liu, lekicsinylő mosolyt küldve Gilda felé.

- Helyes. Miről volt nevezetes Szagos Sam?

- Arról, hogy sosem fürdött - szólalt meg az eddig hallgatag mugli származású Eliza Eliot.

- Pontosan. Milyen hatása van a ’Leperex’ varázsigének?

- Ö… vízlepergetővé teszi a tárgyakat. – mondta halkan April May.

- Helyes. Kinek az ötlete volt a Roxfort megalapítása?

- Hugrabug Helga – mondta Eliza.

- Pontosan. Mikor épült a Hogwarts Express?

- 1867-ben.

- Helyes, Eliot kisasszony. Mióta működik az ’Ollivander’s az Abszolúton?

- Időszámítás szerint 382 óta – mondta Nellie Oleson.

- Nem, időszámítás előtt 382 óta – rázta a fejét Hermione. – Milyen varázsigétől nő meg valakinek a foga? – valahogy rossz érzése volt a kérdés feltevésénél, de mit tehetett? Ha ez volt leírva a papírra, fel kellett olvasnia.

A tíz másodperc lejárt. – Senki? ’Densaugeo’. És az utolsó kérdés: hol kezdenétek kutatni egy bezoár után?

Ismét csend.

- Senki? – Weasley professzor láthatóan jól szórakozott, miközben a lányokra nézett. – Nos, azt hiszem, bele kellene néznetek a Varázslatos Főzetek c. könyvbe, vagy meg kellene kérdeznetek Piton professzort. Biztos vagyok benne, hogy ő pontos leírást ad nektek róla. Röviden csak annyit, hogy egy kecske gyomrában található.

A tanári asztalnál Aberforth Dumbledore valamiért kuncogni kezdett, mire bátyja, Albus megrovó pillantást küldött felé.

- Nos – jelentette be Weasley professzor – az eredmény a következő: A legtöbb jó választ Chang kisasszony, Eliot kisasszony és Lockhart kisasszony adta. Gratulálok a hölgyeknek, akikkel találkozunk a harmadik fordulóban.

- Ugye, megmondtam, hogy minden rendben lesz! – mondta Dan vidáman, mikor Gilda visszasétált a Mardekár asztalához.

- Szenzációs voltál! – tette hozzá elismerően Norbert.

- Kösz – vigyorgott a lány. Lavinia Flint valahogy nem nézett ki olyan boldognak, mint Gilda mikor helyet foglalt Norbert mellett.

Daniel lopva Liu Changre nézett, akin látszott, hogy nagyon el van telve magától. A lány elkapta a pillantását, és azonnal elfordította a tekintetét. Valószínűleg megsértődött a múltkor, mikor Dan visszautasította a meghívását a partira. Dan nem bánta, hogy Liu haragszik rá. Nagyon remélte, hogy a lányok versenyének győztese Gilda lesz, és ha nem ő, akkor az Eliot lány. Bárki, csak ne Liu…

Visszaútjukon a stadionba, Dan, Norbert és Gilda találkoztak a Potter családdal.

- Nagyon büszke vagyok rád fiam! – nézett ragyogó arccal Harry Danielre. - És ti is nagyon jók voltatok. – fordult Gildához és Norberthez.

- Köszönöm, Potter professzor – vigyorgott az ifjú Malfoy.

- Dan, tényleg büszkék vagyunk rád – szólalt meg Rose. – Megtanultad tőlünk, hogy lehet valakit nevetségessé tenni!

- Most menj, és csinálj bohócot a következő ellenfeledből is! – tette hozzá Robert.

A szülők dorgáló pillantást küldtek az ikrek felé, aztán Gilda kíséretében mindannyian felmásztak a helyükre.

- Jó neki… - sóhajtott Daniel a Lockhart lány után nézve- – Ő most nyugodtan malmozhat, és nézheti, hogy hagyjuk magunkat kinyiffantani.

- Hát akkor ne hagyd magad kinyiffantani. Ilyen egyszerű – vont vállat Norbert és barátjával együtt belépett a jobb oldali öltözőbe. Most már csak tizenketten voltak versenyben. A második forduló hat győztese indulhat majd a harmadik fordulóban.

- Tudod, nem értem, hogy lesz ez az egész – dobta le magát Dan egy padra. – A harmadik fordulóban hatan lesznek, igaz? Azaz három pár. Akkor abból lesz három győztes. Hogy lehet három embert összepároztatni a végső párbajra?

- Majd meglátjuk. Mit izgulsz ezen már most? Egyelőre még meg kell érni, hogy lássuk azt a három résztvevőt, és nem lehetünk biztosak benne, hogy meg is érjük.

- Ne legyél olyan pesszimista, Norb – mondta Dan.

- Próbálom… de valahogy olyan érzésem van, nem kerülök be a harmadik fordulóba.

- Nekem is – sóhajtott az ifjú Potter. – De nem számít. Legalább az elsőn túljutottunk, és az is valami. Te jobb vagy, mint Lancelot, én pedig jobb vagyok, mint Paris.

- …és Kevinnél is jobb vagy – mondta a barátja.

- Tényleg… mi van, ha vele is párbajoznom kell?

- Akkor csinálj belőle csótánycsokrot.

- Na ne! Pipa vagyok rá, de igazából nem akarok ártani neki. Úgy értem… mégiscsak a rokonom.

- Akkor nem volt lelkiismeret-furdalásod, amikor a Griffendél ellen játszottunk.

- Mert az más volt. A kviddics nem olyan veszélyes, mint egy lovagi torna. Ott csak egy gurkó találhat el, vagy leeshetsz a seprűdről, de itt egy csomó más dolog is történhet veled.

- Nahát, ki itt a pesszimista? – vigyorgott Norbert és ő is leült. – Lazíts, Potty! Remekül fogsz párbajozni!

- Remélem. Csak ne Kevinnel, ne Kevinnel… - motyogta Dan.

Hamarosan négy további diák érkezett az öltözőbe, és mind a hatan türelmetlenül várták, hogy elkezdődjön a második forduló.

Végre hangos harsonaszó hallatszott és Dumbledore bejelentette a második forduló kezdetét.

Ezúttal Norbert neve hangzott el előbb. Dan feltartott hüvelykujjával kívánt neki szerencsét, mikor Norbert kilépett az öltözőből, hogy szembenézzen ellenfelével, a hollóhátas John Nash-sel.

A versenyzőknek tulajdonképpen nem volt megengedve, hogy kikukucskáljanak az öltözőből a küzdőtérre, de Daniel nem tudott ellenállni a kísértésnek: látni akarta barátja párbaját.

El kellett ismernie, hogy Norbert remekül küzdött, de Nash szintén jó volt. Párbajuk majdnem tíz percig tartott, és Dan legnagyobb megrökönyödésére Norbert vereségével végződött. Szomorúan figyelte, ahogy barátja, kissé remegő lábakkal felmászik a lelátóra és leül Gilda mellé.

Daniel egy pillanatra irigységet érzett. Norbert már túl volt rajta. Nem nyert ugyan, de bátran harcolt és nem volt több gondja. Ugyan már, szedd össze magad Potter! – pörölt magával. Örülnöd kellene, hogy még versenyezhetsz és lehetőséged van a győzelemre! De Dan mégsem tudott örülni. Talán egy kicsit jobban érezte volna magát, ha tudja, hogy leendő ellenfele nem Kevin lesz…

A kommentátor hangja bejelentette a következő párost: Iago Rosiert és egy Jones nevű hungrabugos fiút. Dan visszarogyott a padra, mivel egy cseppet sem érdekelte a párbaj. Malmozni kezdett az ujjaival, várva a következő páros megnevezését.

- John Williams és Kevin Weasley!

Húúú! Az ifjú Potter megkönnyebbülten felsóhajtott. Nem került össze az unokatestvérével. Ebben a fordulóban legalábbis nem. Kevin teljesítményét azonban látni akarta. Nem látta a fiú párbaját az első fordulóban, de tudni akarta, mire képes Kevin, így ismét kilesett a küzdőtérre. Hűha, nem rossz… határozottan nem rossz… au, ez biztos fájt… mutasd meg neki Kevin! Hoppá! Csak nem gondoltam komolyan? - rázta a fejét Dan. Hajrá, Williams!

Annak ellenére, hogy Daniel magában unokatestvére ellen szurkolt, Kevin győzött.

- Nigel Bailey és Daniel Potter!

Dan felpattant, és hirtelen tele volt energiával. Bailey könnyű prédának ígérkezett. A fiú kész balfácán. De akkor meg hogy sikerült bekerülnie a második fordulóba? Nos, valószínűleg egy másik balfácánnal párosították össze – csak ez lehet az oka.

A két fiú meghajolt egymás felé, aztán felszállt seprűjére és a pálya két ellenkező végébe repült.

Dumbledore intett a pálcájával és zöld szikrákat küldött fel a levegőbe.

Az ifjú Potter gyakorlatilag kilőtt a másik fiú irányába, akinek seprűje közel sem tűnt olyan gyorsnak, mint az övé – talán, mert nem Nimbusz volt, vagy mert a lovasának nem volt olyan nagy gyakorlata a repülésben. Nos, végül is ez Nigel problémája, és Dan nem zavartatta magát miatta. Mikor lőtávolba értek, Dan nyisszantó bűbájt alkalmazott ellenfele seprűjének gallyain. Még jó, hogy az ikrek seprűje eltört a kviddics meccsen, különben sosem jutott volna eszébe, hogy ezt a trükköt kipróbálja Nigelnél

A griffendéles fiú elvesztette uralmát kormányozhatatlanná vált seprűje felett. A földbe ütközött vele, és egy jó párat bukfencezett.

Dan lovagiasan megvárta, amíg ellenfele felül, aztán azzal a szándékkal irányította rá a pálcáját, hogy mágikus álmot bocsásson Nigelre. A varázsige azonban nem működött.

A fenébe, ez túl komplikált bűbáj ahhoz, hogy képzelés nélkül el tudjam végezni! – dohogott magában, miközben alig tudta kikerülni seprűjével a Carbunculus átkot. Hűha, ezt épphogy megúsztam! No akkor nézzünk egy… Boldog vigyor terült szét Dan arcán, és erősen olyan dologra koncentrált, mely megakadályozza ellenfelét, hogy átkokat és bűbájokat mondjon ki rá: a dadogó átokra.

- Loco…m…ort…moto…rtis… - senki sem értette, hogy Nigel mit akar mondani, de mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy a párbaj véget ért: az egyik résztvevő nem tudta kimondani a varázsigéket, így a Finite Incantatem-et sem, tehát nem tudta folytatni a versenyt.

Dan széles vigyorral repült le a pályáról a lelátó felé, ahol a családja és két barátja ült.

- Remekül csináltad, fiam – mosolygott rá az apja.

- Ez nagyon könnyű volt, apa. Nem is értem, hogy Bailey hogy kerülhetett be a második körbe…

- Könnyen. Az ellenfele nem tudta leküzdeni tériszonyát és repülés közben rosszul lett a seprűjén, így Nigelt kiáltották ki győztesnek – mondta Gilda. – De jó neked Dan, hogy benne vagy a harmadik fordulóban!

- Te is benne vagy a harmadik fordulóban – emlékeztette a fiú.

- Igen, de az enyém hamarosan kezdődik, és megint remegek, mint a nyárfalevél – sóhajtott a lány.

- Ne remegj – ölelte át Daniel a lány vállát. - Remek leszel. És ha nem is nyersz, én akkor is téged foglak királynőnek tekinteni.

Harry és Ginny jelentőségteljes pillantást váltott, látván, hogy a fiuk Gilderoy lányának kezét fogja.

Maga Lockhart professzor nem vette észre, hogy Harry fia milyen lelkesen öleli Gildát – őt a tükre foglalta le. Míg a stadionban mindenki az utolsó két pár harcát nézte, ő ősz hajszálak után kutatott, hogy kitépje azokat. Észre sem vette, hogy körülötte mindenki kuncog, és ujjal mutogat felé. Néhány alkalommal ugyan felnézett, de dühös tekintete olyankor Perselus Pitont figyelte, akinek a foga vakítóan ragyogott a májusi napsütésben.