Daniel megkönnyebbült mosollyal vette le a süveget. McGalagony professzor meg volt rökönyödve, Piton viszont különösképpen elégedettnek tűnt. Albus Dumbledore szeme vidáman csillogott, és a tekintete azt sugározta: ’tudom én, miért történtek így a dolgok’.

Gilda Lockhart sugárzott a boldogságtól.

- El sem merem hinni, Dan! – mondta lelkesen, miután eléggé messze kerültek az igazgatói irodától. – Teljesen biztos voltam benne, hogy a Griffendélbe kerülsz!

- Hát, pedig nem oda kerültem, mint látod. A süveg szerint jól elleszek a Mardekárban – válaszolt Dan, átkarolva a lány vállát. – Egyébként tényleg jól érzem magam itt. És ki tudja? Az én rémes hármasiker tesóim is roxfortos diákok lesznek szeptembertől, és őket ismerve lehet, hogy ők is a Mardekárban kötnek ki.

- Tudod… igazán örülök neki, hogy nem mentél el – suttogta Gilda.

- Pontosan mennyire is örülsz? – mosolygott a fiú.

- Ennyire – viszonozta Gilda a mosolyt és az ajkát Danére tapasztotta. Percekig csókolóztak, amikor Gilderoy Lockhart hangját hallva végül szétrebbentek.

- De komolyan, Perselus, nem értelek! – szólt Gilderoy valahol a közelben. – Miért titkolod el? Nem lehetsz annyira önző, hogy ne engedd, hogy másoknak is olyan csillogó legyen a fogsora, mint neked! – a tornatanár hangja egyre erősebb lett, tehát valószínűleg közeledett.

- Gyere! – súgta Gilda Dannek, és lerohantak a lépcsőn, hogy minél messzebb legyenek a lány apjától. Egyikük sem gondolta, hogy Gilderoy szívesen látná a lányát a folyosón csókolózni egy fiúval.

Nem is figyelték, meddig szaladnak, és csak akkor álltak meg, amikor már mindketten kimerültek. Nevetve, Daniel a falhoz nyomta Gildát, hogy megint megcsókolja.

- Hééé, még megfulladok a végén! – lökte vissza Gilda.

- Miért vagy úgy oda? Hát nem gyönyörű halál az, ha az embert halálra csókolják?

- Jaj, de lökött vagy – kacagott Gilda, amikor hirtelen megint megszólalt Lockhart professzor hangja:

- Szörnyen önző alak vagy, Perselus Piton! Nem is érdekel, tartsd csak meg a nyavalyás titkodat!

- Hát ezektől nem tud megszabadulni az ember? – morgott Dan, és lenyomta a kilincset az ajtón, amelynek Gilda támaszkodott. Az ajtó azonban nem nyílt. – Alohomora!

Az ajtó végre engedelmesen feltárult, és a két gyerek belépett, majd csendesen becsukták maguk mögött. – Legalább egy hasznos dolgot megtanultam Norberttől – jegyezte meg Dan, de Gilda nem is figyelt oda rá: figyelmét egy hatalmas tükör kötötte le, amely a sarokban állt.

- Ó, már megint Edevis? Nem is figyeltem oda, hogy milyen terembe jövünk be – mondta Dan.

- Edevis? – kérdezte Gilda.

- Szívedé, fordítva olvasva. Ha ez elé a tükör elé állsz, szíved legnagyobb vágyát fogod látni benne.

A lány gondolkodás nélkül a tükör elé állt és belenézett. Egy ideig szótlanul bámulta, majd megfordult. – Ez a tükör meghibásodott.

- Ezt meg hogy érted?

- Semmi különöset nem mutat… csak engem.

- Állj csak odébb, hadd nézzek én is bele! – szólt Dan, és Gilda arrébb állt, hogy a fiúnak legyen helye. – Azt hiszem, igazad van. Tényleg meghibásodott. Csak engem mutat… pont úgy, ahogy vagyok.

A lány körülnézett. – Az az a híres Roxforti Nyilvántartó Könyv?

- Az – bólintott a fiú. – De tudod mit? Engem nem érdekelnek tükrök meg könyvek, amikor egyedül vagyok veled egy üres teremben…

- És mégis, mit forgatsz a fejedben? – kérdezte ártatlan pillantással Gilda.

Dan egy szó nélkül magához húzta őt, és megcsókolta. Egyiküknek sem volt a leghalványabb fogalma sem arról, hogy mit jelentett a tükör ’meghibásodása’: azt, hogy boldogok voltak. Azt, hogy ennél már nem is lehettek volna boldogabbak.