Hermione még mindig a kandalló elõtt kuporgott. Remegõ kézzel belenyúlt bal zsebébe és egy kis borítékot húzott elõ. Nézegette a borítékot, és nem tudta eldönteni, hogy a tûzbe dobja, vagy juttassa el a címzettnek. Már régen megírta a levelet, bár addig soha nem jutott el, hogy kézbesítse is. Hirtelen megindította kezét a tûz felé, ám félúton visszakapta.

- Nem - gondolta magában. - Ennek a levélnek mindenféleképpen el kell jutnia a címzetthez.

Felállt a kandalló elõl és a szobája felé indul. A levelet letette az asztalára és erõtlenül végig dõlt az ágyán. A rengeteg sírás legyengítette, és rögtön elnyomta az álom.

*

Hermione egy kis keskeny ösvényen futott. Az ösvény végén nagy fény és füst látszódott. Valami égett. Egyre rémültebben futott a fényforrás felé, hiszen sejtette, hogy az õ házuk áll lángokban. Meglátta az égõ házat, és még hallotta szülei jajveszékelését. Körülnéz, ki segíthetne. Nem messze a háztól ott álldogált Ron.

- Mit állsz ott Ron! Kérlek, segíts, a szüleim benn égnek! - kiabált magából kikelve a lány.

Ám Ron mint ha meg sem hallotta volna. Hermione közelebb futott.

- Ron nem hallod! Segítened kell!

Hermione meglepõdötten vette észre, hogy Ron nevet. Nevet az õ szerencsétlenségén.

- Nem ez nem lehet, ezt õ nem tette volna! Õ nem ölte volna meg a szüleimet! Hiszen a barátom! A barátom vagy Ron!

Ron már csak kacagott. Egyre hidegebben és gonoszabban.

- De miért?! A Barátom vagy....

*

Hermione nyöszörögve és izzadtan ébredt. Egyre csak hajtogatta: Te a barátom vagy, miért, te a barátom vagy…
Teljesen kiszáradt a torka, forgott vele a világ. Hát hova meneküljön az emlékei elõl, ha már az álmában sem lehet nyugodtan. Ránézett az órára, az fél hármat mutatott. Felkelt az ágyából és kiment a konyhába tölteni magának egy pohár vizet. A keze remegett az idegességtõl. Egyenetlenül vette a levegõt. Gyorsan megitta a vizet és visszament a szobájába. Leült az ágy szélére, és pillantása megakadt azon a sárga borítékon.

- Talán, ha oda adnám neki a levelet, akkor talán könnyebben fel tudnám dolgozni az elvesztését.

Bizonytalanul a levél után nyúlt. Újra át kellett olvasnia. Szeme sokszor átfutotta már a reményvesztett sorokat.

"Kedves (barátom?) Ron!
Nem tudom, hogyan tehetted ezt velünk, a barátaiddal, szüleiddel? Hogy voltál képes a szemünkbe hazudni! A legutolsó találkozásunkkor még bizonygattad nekem, mennyire szeretsz! Tudom, ezt nem tudtam viszonozni, de barátként mindig is szerettelek és segítettelek téged. Harrynek mindig is te voltál a legjobb barátja és én, csak ott lézengtem mellettetek egy kis okoskodó sárvérû lányként. Emlékszem, amikor elsõben megmentettél engem a Troll-tól, a varázsló sakktáblánál feláldoztad magadat értünk! Az Odúban eltöltött sok-sok vidám napok még mindig a legkedvesebb emlékeim közé tartoznak. Nem változhattál ennyit! Nem felejthetted el, azt a sok együtt töltött percet, a csínyeket, a sok tilos esti útjainkat Hagridhoz, a kalandjainkat, amit átéltünk. Egyszerûen nem felejthetted el azt a szeretetet, ami összetartott minket éveken át. Mert én egyszerûen NEM TUDOM elfelejteni, hogy a legjobb barátunk voltál! Én téged nem tudlak ellenségként elfogadni, ezzel a levéllel búcsúzom a régi Rontól. Mostantól a számomra csak egy halott, akit gyászolok, a szüleimmel együtt és csak a jóra fogok emlékezni.
Ég veled! Hiányozni fogsz…"

Könnyes szemmel visszarakta a levelet. Már sokadszorra búcsút vett Rontól és a szíve mélyén egy kis virágos sírba temette. És ma már másodszorra álomba sírta magát.

Reggel legnagyobb csodálkozására, frissen és kipihenten ébredt. Ránézett az órára, és még csak hat óra volt. Gonoszul elmosolyodott…

- Ma végre enyém lehet elsõnek a fürdõ!

Kipattant az ágyából, és egyenesen a fürdõszoba felé vette az irányt. Megeresztette a zuhanyt, és percekig csak folyatta magára a meleg vizet…

*

Draco álmosan nézett az órájára. Hat óra múlt 10 perccel. Lassan feltápászkodott az ágyból és komótosan elindult a fürdõszoba irányába. Automatikusan nyitotta az ajtót, amikor is meghallotta, hogy valaki már zuhanyozik odabent. Reflexszerûen visszazárta az ajtót, és magában mérgelõdött hogy az a lüke Granger miért nem bírja bekulcsolni.

- Hmm, Granger zuhanyozik… Ezt meg kell néznem! - Majd ravaszul mosolyogva újra kinyitotta az ajtót.

A zuhanyzónak a fülkéje mögött csak sejteni lehetett a Hermione karcsú alakját. A lány pont ekkor zárta el a csapot, és Draconak háttal lépett ki a fülkébõl. Hermione szórakozottan dudorászott valamit. Malfoy végig mérte õt. Gyönyörû szép bõre volt és tökéletes alakja. Draco szemei elidõztek gömbölyded fenekén. Szórakoztatónak találta a helyzetet, hogy Hermione nem is sejti, hogy figyelik. Óvatosan visszazárta az ajtót, mielõtt még lebukna.
Mosolyogva lépett be a konyhába. Leült egy székre és ráérõsen elkezdte olvasgatni a reggeli Prófétát.

Hermione percekkel késõbb felfrissülten jött ki a fürdõszobából.

- Jó reggelt Granger! - köszönt derûsen Malfoy. - Hogy aludtál?
- Rémesen! - mosolygott Hermione. - Köszönöm kérdésed!

Draco kihasználva az alkalmat, elment fürdeni. A biztonság kedvéért õ bezárta az ajtót. Ekkor hasított bele Hermionébe a felismerés, õ nem zárta be az ajtót. Az meg már magában furcsa volt, hogy Malfoy nem a fürdõszobába ment elõször, hanem a konyhába. És feltûnõen jó kedve volt.

- Hát ez nem lehet igaz! Ez meglesett? Ennyire csak nem mocsok… De! Õ pontosan ennyire mocsok! Hogy lehettem ennyire szerencsétlen, hogy elfelejtettem bezárni? Na most már mindegy! Legyen ez a legnagyobb öröme! Meg különben is már ezer másik nõt látott meztelenül.

Hermione hallotta, hogy Draco kinyitotta a fürdõszoba ajtót. Hirtelen eszébe jutott valami és a fiúnak kikiáltott.

- Ha szeretnél reggelire gofrit enni, akkor hozd ki az asztalomról a receptes könyvet!

Hermione még hallotta, amint Draco befordul a szobájába, majd az asztalán kezdett el keresgélni, miközben valami olyat motyogott, hogy: nem vagyok a csicskája, ha annyira kell neki, akkor miért nem õ megy érte. Hermionénak akkor jutott eszébe, hogy az asztalán van a levél és riadtan szaladt Draco után. Draco ahogyan keresgélte az asztalán a receptes könyvet, felemelte a borítékot, közben folyamatosan motyogott.

- Hogy a fenébe nézhet ki egy receptes könyv? Ennyi könyv közül, hogy a francba találjam meg? - mérgelõdött.

Amint Hermione belépett a szobába, meglátta, hogy Malfoy a levelét fogja és azon nyomban letámadta.

- Hogy mersz a cuccaim között turkálni? - ordibált rá hirtelen Dracora.
- Megõrültél? Te küldtél be a receptes könyvedért!
- De ez nem jogosít fel arra, hogy a dolgaim között turkálj! - próbálta volna kitépni Malfoy kezébõl, ám az csak magasan lebegtette, hogy Hermione ne érhesse el.
- Miért olyan fontos ez? Csak nem Weasleynek írtál szerelmes levelet? - mosolyodott el komiszul.
- Malfoy, most túl messzire mentél, tegnap már azt hittem megváltoztál, de te még mindig csak az a pökhendi Draco Malfoy vagy, aki mindig is voltál!

Draco még mindig csak mosolygott és azt figyelte milyen édes Hermione, amikor mérges. Már Hermione szavaira egyáltalán nem is figyelt. Ám õ megállás nélkül szidta és folyamatosan ugrált, hogy elérhesse a még mindig zászlóként lebegtetett levelet.
Hirtelen Draco magához ölelte és szenvedélyesen megcsókolta. Hermione döbbenten nézett a fiúra.

- Ezt most miért csináltad?
- Azért hogy lenyugtassalak. - mosolygott rá, és újra megcsókolta.