Heri K�kler tudta, a fut�s nem sz�gyen, de hasznos. Mik�zben l�lekszakadva menek�lt, iz�... tervszer�en visszavonult, speci�lis, vil�gmegment�skor haszn�latos ruh�j�ba belekapott a menetsz�l. A haja a leveg�ben vibr�l� rengeteg elektromoss�gt�l �gnek �llt, a lelk�be f�lelem mart, a sz�ve a tork�ban dobogott, �s igen, az em�szt�se sem volt teljesen rendben.
Amikor az �si k�oszlopok hatalmas robajjal elkezdtek �sszed�lni, Heri K�kler �ri�si lend�lettel �tugrotta Gigawatt Voltm�rvolt k�romkod� kez�t, �s futott, amerre r�vidl�tott. Ludvig, az aranybagoly, er�s karmaiban m�ris hozta ut�na a Szt. Ebonitrudat, amelyet korunk h�se tot�lk�rt szenvedett var�zsp�lc�ja helyett forgatott. De a legjava m�g csak most k�vetkezett!

1. A Pokolb�l

– Szeg�tsz�g! – ki�ltotta Gigawatt Voltm�rvolt fogatlan sz�j�val, amely legut�bbi munkahely�n kopott null�ra, mik�zben õ is v�gletekig amortiz�lta a szint�n rosszul j�r� Climbtown eln�k urat. 

Pontosabban, csak egy kis r�sz�t, de azt viszont teljesen. 

Mindez k�zvetlen�l azut�n t�rt�nt, hogy Voltm�rvoltnak, az �rd�g parancs�ra, helyet kellett cser�lnie a cs�kos sz�j� M�nik�val, aki ennek k�vetkezt�ben szabad lett, mint a mad�r, �s visszat�rhetett a f�ldi pokolba. Ez csak egy kicsit volt jobb, mint idelent, viszont ott m�g mindig t�bb volt a hely, mint itt, az Alvil�gban, ahov� �vezredek �ta t�m�tt sorokban �rkeztek a gonoszkod�, pokolra val� lelkek. 

Az eln�k urat, akinek a ki�lt�sai itt is j�l hallatszottak, �ppen a szomsz�dos helyis�gben oper�lt�k nõv�. Nem gonoszs�gb�l, net�n bossz�b�l, hanem csak abb�l a pedag�giai c�lzatb�l, hogy õ is megismerhesse, milyen is az, amikor az ember – nõ. Mivel minden rosszban van valami j�, Climbtown eln�k hamarosan nagy sikerû, kiss� keserny�s �zû �n�letrajzi ihlet�sû k�tetet jelentetett meg tapasztalatair�l „Sz�v�s volt az �letem”-c�mmel. 

De Voltm�rvoltot nem �rdelkelt�k m�s emberi lelkek szenved�sei. Õt csak a saj�t szenved�sei �rdekelt�k. Kopasz fej�n kid�lledtek az erek, asztr�lis teste v�r�s volt mint a fõtt r�k, szeme kig�vadt, hossz�, vill�s nyelve pedig ernyedten l�gott a mellkas�ra.

– Szeg�tsz�g! – ord�totta megint k�ts�gbeesetten, de senki nem v�laszolt neki. 

Az illet�kes elvt�rs, akihez itt minden hozz�tartozott, �ppen megbesz�l�st folytatott �rd�gi seg�tõivel, akik a napi k�nz�si, bûnhõd�si, vezekl�si terveket �ll�tott�k �ssze egy hossz�ra ny�l� reggeli �rtekezleten. L�that�, hogy nem holmi ad hoc alapon, hanem �rd�gi precizit�ssal megalkotott vezekl�si napirend szerint folyt itt minden k�nz�s. 

– ������ – sikoltozott Voltm�rvolt, mik�zben egy hatalmas nagy �stben rotyogott. Alatta sz�p nagy tûz lobogott, amely megfelelõ hõenergi�val t�pl�lta az �st�t, amelyben Voltm�rvolt vezekelt.

Joule, Kelvin, Fahrenheit �s Celsius a n�gy �rd�gfi�ka szorgalmasan hordt�k a f�t �s a lengyel brikettet, �gy a tûz egyre jobban �gett, Voltm�rvolt pedig egyre jobban ord�tott. 

– Kegyejem! – ki�ltozott Voltm�rvolt, �s ki akart m�szni az �stbõl. 

De itt ilyet nem lehetett tenni! Az egyik biztons�gi õr, n�v szerint Perzelusz egy vasvilla seg�ts�g�vel �gyesen visszanyomkodta Voltm�rvoltot az �stbe, ahol, mint ahogy m�r egyszer �r�mmel jelentett�k, hetek �ta rotyogott. 

– Meghajok! – s�rdog�lta Voltm�rvolt.

Erre a n�gy �rd�gfi�ka �s a biztons�gi õr is felr�h�g�tt.

– Motyt meg mity r�h�gty�k? – k�rdezte fogatlan sz�j�val Voltm�rvolt.

– T�bb� nem halhatsz meg, mert m�r meghalt�l! – hahot�ztak az �rd�gfi�k�k. – Az�rt vagy itt!

– De �n nyem akajok meghajni! – sikoltotta Voltm�rvolt. – �jni akajok �s kegyetjenkednyi!

– M�r k�sõ, haver! – veregette meg a v�ll�t egy korb�ccsal Perzelusz. – Innen nincs visszat�r�s!

– Azonnyal besz�lnyi akajok az �jd�ggej! – k�vetelte Voltm�rvolt. 

– Azt nem lehet! – ingatta a fej�t Perszelusz.

– Mi�rt nyem? – �rdeklõd�tt Voltm�rvolt. 

– Mert az �rd�g nagyon elfoglalt. Minden perce be van osztva. Ha minden vezeklõ ostoba k�r�sei, elhelyez�si probl�m�i miatt folyton felugr�lna fontos teendõi mellõl, akkor itt nem jutn�nk soha egyrõl a kettõre, akadozn�nak a k�nz�sok, a kegyetlenked�sek, a perzsel�sek, forr� �stben rotyogtat�sok, a napi rendszeress�gû lelki terror �s a vas�rnaponk�nti megront�sok. Bel�thatod, hogy mindez akkora felfordul�st okozna a j�l megszervezett helyi mûk�d�sben, hogy ut�na m�r az �rd�g sem ismern� itt ki mag�t, akkora fejetlens�g keletkezne.

Az �rd�gfi�k�k, mik�zben szorgalmasan t�pl�lt�k Voltm�rvolt alatt a t�zet, egyet�rtõen b�logattak. 

– De �ny �zletyi �gybeny akajok veje t�jgyajnyi! – h�r�gte Voltm�rvolt, mert az �stben most m�r olyan meleg volt, hogy �gni kezdett a bõre a v�zben. 

– �zleti �gyben b�rmikor lehet velem t�rgyalni – jelent meg v�ratlanul az �rd�g, akinek a p�nz volt a gyeng�je. Valamikor r�gen, az idõk kezdet�n ez volt az oka, hogy bukott angyal lett belõle. �ll�t�lag akkor telt be vele kapcsolatban a poh�r, amikor fogadott egy k�gy�val, hogy az ember szereti-e az alm�t, vagy sem. Hi�ba az �r haragja, hi�ba a nevelõ c�lzat� elûzet�s, j�t�kszenved�ly�t az�ta sem tudta legyõzni, mint ahogy a k�v�ncsis�g�t sem. 

A n�gy �rd�gfi�ka m�lyen meghajolt, majd miut�n m�g egy nagy adag j�fajta f�t �s lengyel brikettet dobtak a tûzre, elõ�r�sos m�don, sz�pen egyenk�nt kih�tr�ltak a v�rv�r�sre festett fal� helyis�gbõl.

– Perzelusz, te is elmehetsz!

– De fõn�k �r! Agg�dom a biztons�g��rt! – aggodalmaskodott a Perzelusz. – A nyilv�ntart�si lapja �s a kartot�k adatai szerint Gigawatt Voltm�rvolt, am�g �lt �s kegyetlenkedett, a vil�g leggonoszabb fekete m�gusa volt. Mindenkit meg�lt, becsapott, leig�zott �s sz�vets�geseit is elõszeretettel sz�rta h�tba. A legvesz�lyesebb t�meggyilkosok egyike. Kettõz�tt figyelmet ig�nyel �s biztons�gi õr�ket, mert tartani lehet att�l, hogy megsz�kik.

Az �rd�g hahot�zni kezdett. Annyira r�h�g�tt, hogy m�g a fekete k�nnye is kicsordult. 

– Perzelusz! Vedd m�r v�gre �szre, hogy ez itt a Pokol! Itt �n vagyok az Atyaisten. 

Vill�ml�s, majd menyd�rg�s jelezte, hogy ez a kijelent�s az�rt t�lz�s volt.

– Ha m�g egyszer hi�baval� m�don pof�dra veszed a nevemet, sz�mûzlek a Pokolb�l is! – d�rrent az �r hangja. – Ez m�r a m�sodik munkahelyed, de eddig �lland�an csak csal�dnom kellett benned, bukott angyal! Vedd tudom�sul, hogy isteni szeretetemnek �s megbocs�t�somnak is megvan a v�gsõ hat�ra. Ha t�lfesz�ted a h�rt, kir�glak. �s akkor az Isten sem fog neked t�bb� munk�t adni. 

– Bocs, Uram! – sunnyogott az �rd�g, �s rem�nykedett, hogy hazudoz�s�nak most nem lesz s�lyosabb k�vetkezm�nye. – Nem fog elõfordulni t�bbet! 

– Na, az�rt! – d�rrent az �r hangja. – Folytasd a munk�dat! L�gy lelkiismeretes, �s ne feledd, hogy darabb�rben dolgozol. 

– Igenis, Uram!

Az �r hangja elhagyta a helyet, ahol ism�t a f�ny hi�nya, a rem�nytelens�g, a szenved�s �s a f�jdalom lett a jellemzõ hangulat.

– Innen senki nem sz�khet meg, csak akkor lehet t�vozni, ha �n megengedem. Illetve, m�g akkor sem – v�gott bele az �rd�g vill�s fark�val a mondand�j�ba �s Voltm�rvoltba is, mert a meg�talkodott piszokfajzat m�r megint ki akart m�szni az �stbõl, ahol hetek �ta rotyogott. 

A S�t�ts�g Fejedelme, akirõl imm�r kider�lt, hogy csak egy n�hai bukott arkangyal, maga is csak egy egyszerû alkalmazott, aki legfeljebb csak a saj�t, piti kis szem�tdombj��rt felel, �s ha az �r m�sk�nt akarn�, mehetne az utc�ra, Perzelusz fel� fordult:

– Az itt tart�zkod� el�t�lteknek nincsenek jogaik, de m�g test�k sem! Ugyan mit tehetne ellenem ez a nyomoronc l�lek? – mondta undorral, �s k�zben r�f�jt a tûzre, ami ettõl d�h�sen fell�ngolt.

– Ahogy �hajtod, Nagyuram! – hajolt meg a biztons�gi õr, �s t�vozott.

Az �rd�g kettesben maradt Voltm�rvolttal.

– Mif�le �zleti �gyrõl besz�lt�l az elõbb? – k�rdezte k�v�ncsian, mik�zben Voltm�rvoltra szegezte a tekintet�t. Voltm�rvolt sikoltozott, mert a szegez�s m�g f�jdalmasabb volt, mint az �stben val� rotyogtat�s.

L�that�, hogy milyen embertelen, sõt, pokoli k�r�lm�nyek voltak idelent! Aki ide ker�lt, annak nem csak a doh�nyz�ssal, az iv�ssal, a szexszel kellett felhagynia, hanem minden rem�nnyel is!

– Tyak akkoj besz�lyhetyek, ha elojtyod alattyam a ty�zet! – motyogta Voltm�rvolt.

– Azt nem lehet! – utas�totta el az �rd�g a k�r�st. – A h�zirend elõ�rja, hogy a t�zeknek minden k�r�lm�nyek k�z�tt, napi 24 �r�ban �gni�k kell.

– Akkoj legaj�bb teggy tyakaj�kja! – sikoltotta Voltm�rvolt fogatlan sz�j�val.

– Nem b�nom, ebbe belemegyek – egyezett bele az �rd�g. M�g nem tudta, hogy nagy hib�t k�vet el ezzel, de amikor egyszer, j�val k�sõbb r�d�bbent, m�r k�sõ volt. 

– Nem tyugyok fog ny�lk�j besz�nyi! – k�vetelte Voltm�rvolt. – K�jem a fogamaty!

– �gy �rzem, egyre t�bbet akarsz! – morgol�dott az �rd�g.

– Ha nyem adogy, akkoj nyem tyugyok besz�nyi – kapaszkodott ki az �stj�nek sz�l�re Volt­m�r­volt.

Az �rd�g k�rben�zett, mintha att�l tartana, hogy valaki megl�tja, hogy megszegi a k�telezõ munkahelyi elõ�r�sokat. Gyorsan intett egyet a kez�vel, mire Voltm�rvoltnak megint volt foga. �rd�gien �gyes fog�szati beavatkoz�s volt, ha b�rki, f�ldi haland� l�tta volna, biztosan leesik az �lla �s kiesik a foga a d�bbenettõl.

Voltm�rvolt randa pof�j�n �tsuhant valami �r�m-szerû kifejez�s, de ezt nem lehetett biztosan meg�llap�tani, mert a teste nem emberi test volt. Hanem csak a s�t�t �s gonosz lelk�nek kivet�l�se, amely annyira volt anyagi jellegû csup�n, hogy a v�logatott k�nz�sokat �s vezekl�si mûveleteket, valamint a bûnhõd�si elj�r�sokat el lehessen rajta v�gezni. 

– Besz�lj! – utas�totta az �rd�g. – Nincs sok idõm!

– Bizony nincs! – sajn�lkozott Voltm�rvolt, �s l�that� m�don olyan arckifejez�st �lt�tt, mintha tudna valamit ezzel kapcsolatban, de rejtegetni pr�b�ln�.

– L�tom a nonverb�lis kommunik�ci�don, hogy tudsz valamit! – d�rrent r� az �rd�g.

– Nos, igen... – mondta sokat sejtetõ m�don Voltm�rvolt.

– Besz�lj, ha kedves az �leted! – fenyegette meg az �rd�g.

– De h�t m�r meghaltam! – t�rta sz�t �gett kez�t Voltm�rvolt. – Enn�l jobban nem halhatok meg, igaz?

– De a k�nz�said sûrûs�dhetnek, a szenved�seid pedig m�g fokoz�dhatnak! – sziszegte az �rd�g. – Jobban j�rsz, ha besz�lsz. Hogy �rted azt, hogy nincs sok idõm? 

– Tudom, amit tudok – felelte rejt�lyesen Volt­m�r­volt. – Hatalmas erejû fekete m�gus voltam �letemben. Tud�som is hatalmas volt, ez�rt birtokomba jutott az az inform�ci�, amely sz�modra rendk�v�li fontoss�g� lehet. 

– Besz�lj h�t! – intett az �rd�g t�relmetlen�l.

– T�ged, bar�tom, rettentõ m�don �tvertek! – mondta Voltm�rvolt bizalmaskod� hangnemben. 

Az �rd�g ezen igencsak felfortyant, ak�rcsak Volt­m�r­volt vize az elõbb, �s �ppen agyon akarta �tni ezt a szemtelen fekete lelket, amikor Volt­m�r­volt gyorsan folytatta:

– Ne tedd, mert megb�nod!

– Hogy �n? – ord�totta az �rd�g. – Mit k�pzelsz magadr�l, ostoba? Mit k�pzelsz, ki vagy te?

– �gy l�tom, fel kell fednem magamat. �n vagyok a te III/III-as titkos�gyn�k�d a F�ld�n. Feladatom volt, hogy min�l t�bb emberi lelket megrontsak, megk�nozzak �s a Pokolra juttassak. Ez�rt sz�lettem a vil�gra, ez volt a k�ldet�sem, ez�rt tev�kenykedtem szorgalmasan vil�g�letemben. Sokezer gonosz l�lek k�vetett, akik mindannyian ugyanezt csin�lt�k, �s t�ged szolg�ltak, noha esetleg nem is tudt�k. �m hal�lommal ez a munka megsz�nt.

– Term�szetesen tudom, hogy te volt�l a III/III-as titkos�gyn�k�m – mondta t�relmetlen�l az �rd�g. – Sajn�ltam is, hogy kivontak a forgalomb�l. De h�t az �r akarat�ba nem sz�lhatok bele, hiszen �n csak egy bukott angyal vagyok. �r�l�k, hogy van mel�m, �r�l�k, hogy melegben lehetek, noha a hely sz�momra sem �ppen �lmaim netov�bbja. De megalkudtam, mert tudom, ezt a feladatot is el kell valakinek v�geznie. Mivel a lelkem s�t�t, alapterm�szetem pedig gonosz, k�zenfekvõ, hogy a feljebbval�m engem helyezett ebbe a poz�ci�ba.

– De ha �n itt maradok, hamarosan megszûnik az �ll�sod, munkan�lk�li lehet belõled, �s mehetsz isten h�r�vel, �s megl�tod, nem telik bele sok idõ, �s az Isten sem fog veled t�rõdni. A Poklot fel fogj�k sz�molni, mert k�z�pkori hangulat�, idej�tm�lt k�pzõdm�ny lesz, amely nem felel meg a modern kor k�vetelm�nyeinek – ecsetelte Voltm�rvolt teljes bele�l�ssel.

– Nem mondod komolyan?! – d�bbent meg az �rd�g, �s l�tszott, kileli ettõl a lehetõs�gtõl a hideg, ami idelennt, a t�bbsz�z fok melegben nem volt mindennapi l�tv�ny. 

– De bizony, a legkomolyabban mondom! – folytatta Voltm�rvolt. – A vil�g nagyon megv�ltozott. Az emberek m�r nem hisznek a Pokolban. Ha itt maradok, akkor a F�ld�n mindenki el fogja felejteni, hogy l�tezik Pokol. Nem jut senki a Pokolba, �s t�bb� a J�istentõl sem kapsz fejkv�t�t. Akkor pedig bez�rhatod ezt a k�cer�jt, mert m�g t�zelõre sem jut majd l�v�. 

– De h�t a rengeteg szenved�s, a h�bor�k, a remek kis v�rusok, a betegs�gek, a pestis, a lepra, az  Ebola �s az AIDS az�rt m�g mûk�dnek, ugye? – k�rdezte rem�nykedve az �rd�g. – Az�rt nem felejtettek el az emberek szenvedni?

– Ki kell �br�nd�tsalak! – ingatta a fej�t Voltm�rvolt. – A helyzet m�ris nagyon s�lyos. De n�zz�k sorj�ban. A pestis �s a lepra l�nyeg�ben eltûnt a F�ld sz�n�rõl. Az Ebol�t hamarosan megf�kezik, de egy�bk�nt sem tudott vil�gm�reteket �lteni. Az AIDS pedig terjed ugyan, de kor�ntsem olyan �temben, mint ahogy rem�lted. 

– Nem haltak ki emberek milli�rdjai �s nem n�ptelenedtek el miatta kontinensek? – k�rdezte csal�dottan az �rd�g.

– Nem, mind�ssze n�h�ny sz�zmilli� ember t�vozik miatta az �lõk sor�b�l. Lassan terjed �s hamarosan meg fogj�k tal�lni az ellenszer�t.

– Rettenetes! – bosszankodott az �rd�g.

– A h�bor�k, amiket eml�tett�l, l�nyeg�ben abbamaradtak. A k�t vil�gh�bor�t nem k�vette egy mindent eld�ntõ harmadik menet, b�rhogyan is szeretted volna. Az emberek b�k�re t�rekszenek, mert nem akarnak m�r �rtelmetlen�l, milli�sz�mra meghalni, mint mondjuk hatvan �vvel ezelõtt, a M�sodik Vil�gh�bor�ban.

– �rthetetlen! – hitetlenkedett az �rd�g. – Ennyire megv�ltoztak az emberek? 

– Ennyire – b�logatott Voltm�rvolt. – P�ld�ul Eur�p�ban, ahol �vezredekig remek�l ment minden, m�r egy�ltal�n nem akarnak az emberek meghalni. Ellenkezõleg, a r�gi ellens�gek kib�k�ltek �s egy�tt akarnak sok�ig, j�l�tben �s boldogan �lni. 

– Undor�t�! – �klendezett az �rd�g. – Miv� lett a vil�g! Pedig itt voltak a vil�gon a legremekebb vall�sh�bor�k, sõt rekordk�s�rletet is siker�lt be�ll�tanunk a sz�z�ves h�bor�val. Milli�sz�mra hullottak az emberek, �s ma meg azt mondod, hogy b�ke van? Hogyan lehets�ges ez?

– Hogyhogy nem tudsz ezekrõl a dolgokr�l? – k�rdezte Voltm�rvolt csod�lkozva.

– Izol�lva �lek idelent – vallotta be az �rd�g. – Itt nincsenek �js�gok, mert olyan nagy a meleg, hogy azonnal l�ngra kap a pap�r. Sem t�v�, sem r�di�, mert az meg megolvad �s elfolyik. Az Internettel pr�b�lkoztam, de nem v�lt be az sem. A sz�m�t�g�pek is elfolytak. Sajnos csak az ide ker�lõ lelkek szolg�ltatnak n�mi inform�ci�t a fenti vil�gr�l, de a k�nz�sok miatt gyorsan megõr�lnek, �s m�r nem lehet tudni, mi igaz �s mi nem igaz abb�l, amit sikoltoznak az �stben rotyogtat�s k�zben. 

– A napjaid meg vannak sz�ml�lva! – monda megint Voltm�rvolt hat�svad�sz m�don.

– Ne mondd ezt folyton, mert ideges leszek! – morogta fenyegetõen az �rd�g. 

Voltm�rvolt azonban el�gedetten l�tta, hogy hazugs�gainak gy�m�lcse lassank�nt be fog �rni, �s hamarosan m�rgezõ term�seket sz�retelhet a gonoszs�g f�j�r�l. Az �rd�g befoly�solhat� volt, csak megfelelõ m�don kellett neki igaznak tûnõ inform�ci�kat t�lalni. Nem �rtott bizonyos dolgokat felnagy�tani, bizonyos esem�nyeket �s t�nyeket v�gk�pp elhallgatni, m�sokat pedig kiss� cs�sztatni. Az �rd�g l�that�an bekapta a horgot. Voltm�rvolt �rezte, hogy k�zeledik szabadul�s�nak perce.

– Nagy hiba volt, hogy legkiv�l�bb �gyn�keidet, akik pedig igaz�n odaad�an szolg�lt�k �gyedet, kiiktatt�k a vil�gb�l – folytatta Voltm�rvolt. 

– Adolfra, Joszipra, Pol-Potra �s a t�bbiekre gondolsz? – k�rdezte az �rd�g sajn�lkozva.

– R�juk, bizony! – b�logatott Voltm�rvolt. – Manaps�g m�r egyetlen valamire val� Antikrisztus sem tev�kenykedik a f�ld�n. A helyzet annyira elszomor�t�, hogy j�ideje egyetlen Megv�lt�t sem k�ldtek a Mennybõl, hogy ellens�lyozza jelenl�t�ket. Ha a F�ld�n minden �gy marad a tov�bbiakban, akkor az eg�sz bolyg� bele fog veszni a langyos �ll�v�zbõl keletkezõ megb�d�s�d�tt mocs�rba.

– Elmocsarasodik a F�ld? – k�rdezte rem�nykedve az �rd�g. – Akkor remek kis betegs�gek fognak megjelenni, mocs�rl�z, mal�ria sat�bbi.

– Dehogyis! – r�zta a fej�t Voltm�rvolt. – Ez csak amolyan sz�fordulat volt. 

– Milyen k�r, hogy nincs senki, aki m�lt�k�ppen k�pviselhetn� hatalmas hatalmamat odafent a fenti vil�gban! – s�hajtott az Alvil�g ura, �s elgondolkodva piszk�lgatta az orr�t.

– Bizony nagy k�r! – helyeselt nagy h�vvel Volt­m�r­volt. – De h�t nincs is ilyen, se �gen se f�ld�n, aki k�pes lenne megfelelni ennek a hatalmas nagy feladatnak.

– Tudod mi�rt? – hajolt k�zelebb hozz� az �rd�g, amitõl Voltm�rvolt megsz�d�lt, mert ilyen sz�jszaga m�g neki sem volt soha.

– Mi�rt? – h�r�gte.

– Mert az �r m�r megakad�lyozza, hogy ilyen lelkek sz�lessenek – avatta be a nagy titkoba az �rd�g.

– Bizony, �gy van – helyeselt Voltm�rvolt. – �s �n tudom, hogy mi�rt. �s azt is tudom most m�r, hogy mire megy ki a j�t�k.

– Mire? – k�rdezte az �rd�g rosszat sejtve.

– Az eg�sznek az az oka, hogy az Isten szereti az embereket –magyar�zta Voltm�rvolt. – Õket szereti a vil�gon a legjobban. B�rmit k�pes nekik eltûrni. M�g azt is eltûrte, hogy egym�st �rts�k. De most m�r �gy alak�tja a dolgokat, hogy ne �rts�k ki egym�st, b�rhogy is szeretn�nk azt mi ketten. Bezzeg, amikor te elk�vett�l egy-k�t apr� hib�t, r�gt�n bukott angyalt csin�lt belõled. Ez nem igazs�gos dolog szerintem...

– Nagyon �gy van! – helyeselt az �rd�g. 

– De ami a legrosszabb r�d n�zve, hogy t�ged sem szeret. Munk�t �g�rt neked, amit meg is kapt�l, de azt �lnokul elhallgatta elõled, hogy ez a munka nem fog �r�kk� tartani. Ha nem lesznek vezekel�sre �t�lt lelkek, mert az emberek annyira megjavulnak, hogy nem lesz sz�ks�g a tiszt�t�t�zedre sem, akkor bez�rhatod a boltod. �n felismertem, hogy erre megy ki a j�t�k, de te �gy l�tom, vak vagy, bar�tom. Itt �lsz a Pokol torn�c�n, �jt nappall� t�ve hal�lra dolgozod magad valaki�rt, akirõl azt gondolod, hogy szeret t�ged, �s a v�g�n majd ki fog der�lni, hogy az elsõ adand� alkalommal megint lap�tra tesz! – Volt­m�r­volt kem�ny szavai ostork�nt csaptak az �rd�g fekete lelk�be.

– Jaj, ne! – s�padt el a S�t�ts�g Fejedelme, �s r�m�lten n�zett k�rbe. – Most mit tegyek?

– Engedj vissza az �lõk vil�g�ba! – javasolta m�zesm�zos hangon Voltm�rvolt. – Te hatalmas l�ny vagy! M�g arra is k�pes voln�l, hogy teremts, de b�r�s�gi t�rgyal�s n�lk�l, teljesen jogtalanul �s �nk�nyesen elvett�k tõled ezt a k�pess�get. Pedig igaz�n meg�rdemeln�d, hiszen hatalmaddal csak egyvalaki vet�lkedhet. Ha az a valaki, a nev�t nem mondom ki, mert akkor tudom j�l, hogy megjelenik, nem hajland� Antikrisztusokat a f�ldre k�ldeni, akkor k�ldj te a F�ldre gonosz lelkeket. Sõt! Ne veszõdj az amatõr �s piti kis gonoszkod�kkal, hanem k�ldj vissza engem. �n vagyok a leggonoszabb, a legkegyetlenebb, a feladatra legmegfelelõbb. 

– De ez teljess�ggel szab�lyellenes! – vitatkozott az �rd�g, b�r l�tszott rajta, hogy nagyon tetszik neki az �tlet. 

– Ruh�zz fel gonosz hatalommal, add vissza az elkobzott var�zserõmet, �s garant�lom neked, hogy kiford�tom sarkaib�l a vil�got, m�g akkor is, ha nincs egyetlen szil�rd pont sem rajta. H�bor�k, visz�lyok, j�rv�nyok fognak puszt�tani, �s �n hûen szolg�llak, eg�szen addig, am�g le nem j�r az idõm. Mivel hatalmas fekete m�gus vagyok, k�pes lehetek arra, hogy rendk�v�l hossz� ideig �ljek �s k�zben t�ged szolg�ljalak. 

– Tetszik a terved, Volti – ismerte el az �rd�g. – Bizony j�l besz�lt�l az elõbb. Bel�tom, nincs m�s m�d a munkahelyem megtart�s�ra, csakis az, ha visszak�ldelek a F�ldre. Noha szab�lyellenes a dolog, de nem biztos, hogy kider�l. Majd azon leszek, hogy elrendezzem az �gyet. 

– Mikor indulhatok? – k�rdezte Voltm�rvolt izgatott hangon. 

Az �rd�g hatalmas mancsainak egyik�vel egyetlen mozdulattal beny�lt �rte az �stbe, �s kiemelte, mint ahogy a bûv�sz szokta elõh�zni a cilinderbõl a nyulat.

– Hû, ez ilyen forr�! – szisszent fel, amikor r�fr�ccsent egy kev�s a pokoli forr�, speci�lis �sszet�telû vezekl�si folyad�kb�l. K�zben elejtette Voltm�rvoltot, aki hatalmasat esett a kõpadl�ra, �s l�bait sz�tdobva kiter�lt mint egy b�ka.

Az �rd�g h�na al� kapta Voltm�rvoltot, �s kinyitotta az ajt�t. Mik�zben s�t�t folyos�kon siettek kereszt�l, Voltm�rvolt az �rd�g h�na al�l is meg�llap�totta, hogy ebben a labirintusban egyed�l soha nem ismern� ki mag�t. 

Az �rd�g sietett, mert dr�ga volt sz�m�ra az idõ, hiszen nem akarta elvesz�teni a munkahely�t. Bizony�ra õ maga is tiszt�ban volt vele, hogy ilyen elõ�lettel t�nyleg soha nem kaphatna m�shol mel�t.

Hirtelen meg�rkeztek egy hatalmas terembe. Az �rd�g a falhoz t�masztotta a kiss� hullamerevnek tûnõ Voltm�rvoltot, majd az egyik szekr�nyhez l�pett. 

– Ha szerencs�d van, akkor m�g nem �gett�k el a tested – mondta az �rd�g rem�nykedve.

Voltm�rvolt ugyan�gy n�zett, b�logatott �s didergett, mert a k�nkõszag� levegõ hõm�rs�klete itt alig sz�z�tven Celsius fok volt. 

A hûtõh�zban voltak, ahol a holttesteket t�rolt�k egy darabig.

– Hogy az �rd�gbe! – cs�v�lta a fark�t az �rd�g, amikor kih�zogatott egy csom� �res fi�kot, de sehol nem tal�lta, amit keresett.

– Nincs meg? – s�padt el Voltm�rvolt.

– Azok az �gybuzg� �rd�gfi�k�k! Biztosan m�r aznap el�gett�k, amikor meg�rkezt�l, hogy ne foglalja a helyet! A kis pokolfajzatok! – k�romkodott az �rd�g d�h�sen.

– Vissza kell t�rnem! – vicsorgott Voltm�rvolt. – B�rmi �ron is!

– De ha nincs tested, hogyan fogsz visszat�rni? – k�rdezte tan�cstalanul az �rd�g.

– Ha m�sk�nt nem megy, szellemalak form�j�ban! – vicsorgott elsz�ntan Voltm�rvolt, aki l�that�an fanatikusan akarta, hogy Holnemvolt mivolt�b�l ism�telten Megintvolt, net�n �jravolt legyen. – Van egy remek tervem! Vissza kell t�rnem Britanni�ba, de abba a korba, amikor m�g a Kelt�k �s harcos rokonaik, a Balt�k uralkodtak. Van ott egy hatalmas var�zseszk�z. A hagyom�ny �gy tartja, hogy a druid�k alkott�k, amelyet senki nem tud m�r haszn�lni, de �n tudom, hogyan mûk�dik, �s azt is, hogyan haszn�lhatom fel ahhoz, hogy �jra testet �lthessek.

Az �rd�g ezen elgondolkodott, majd v�g�l b�lintott.

– A dolog nem kivitelezhetetlen – jelentette ki az Alvil�g ura, aki j�l tudta, hogy az elm�lt korok egy m�sik idõs�kon �ppen �gy l�teznek, mint ahogy a lehets�ges j�võ sz�mtalan vari�ci�ja is ott kavarog valahol a t�ridõben. A S�t�ts�g Fejedelme kinyitott egy titkos ajt�t, amely egyenesen a F�ldre vezetett. Az ajt�ban volt egy titkos sz�mkombin�ci�. Az �rd�g be�ll�totta rajta a titkos k�dot, a 666-ot, amlyet biztosan soha senki nem tal�lt volna ki, hi�ba is pr�b�lkozott volna v�letlenszerûen. Ut�na be�ll�totta az idõk�dot, m�ghozz� pontosan akkorra, amit Voltm�rvolt mondott neki az elõbb.

– Vigy�zz Volti, mert ebben az asztr�lis alakban csak korl�tozott ideig tudsz fentmaradni! Pontosan negyvenk�t napig. Ha addig nem siker�l �jra testet �ltened, j�v�tehetetlen�l el fogsz eny�szni az ûrben. De az is lehet, hogy visszat�rsz hozz�m, �s megint k�noznom kell t�ged. Persze, ne gondold, hogy �r�mmel teszem, de h�t mit csin�ljak, ez a k�teless�gem.

– Nem fogok soha ide visszaker�lni! – �g�rte Voltm�rvolt.

– Mindenki ezt gondolja – vigyorgott az �rd�g –, azt�n n�zd meg, mennyien vannak itt. Milli�rdnyi szenved�sre �t�lt l�lek. Rengeteg baj van vel�k, hisztisek, k�nyeskedõek �s ostob�k is a legt�bben.

Voltm�rvolt megborzongott.

– Menj Volti �s gonoszkodj, kegyetlenkedj szorgalmasan – intett b�cs�t az �rd�g. 

– Ut�lom, ha Voltinak sz�l�tanak! – sziszegte a bajusza alatt. – De megteszem, ami tõlem telik! – �g�rte Voltm�rvolt, �s bel�pett a val� vil�gba. – Rettenetes bossz�t �llok mindenkin, aki miatt ide jutottam! – fogadkozott vicsorogva. – �s m�sokon is persze. De legfõk�ppen azon a kis mocsok pondr�n, azon a sebhelyes homlok� kis gazfick�n, azon az �tokfajzat Heri K�kleren, aki minden bajomnak legfõbb okoz�ja.