Hermione gyönyörű ruhát vásárolt Liz segítségével. Izgatottan várta „lovagját”, aki mint mindig, most is hajszálpontosan a megbeszélt időpontban érkezett.
Edward tátott szájjal bámulta Hermionét –aki természetesen bóknak tudta be a férfi ámulatát –, mikor kilépett az ajtón, a lány pedig kacagva fogadta a férfi kusza szavait, melyek zavart sejtettek. Kicsit feszélyezte ugyan a ruha, de igyekezett derűs maradni.
Hailienek ma nem ígért semmit hazaérkezésére vonatkozólag, hiszen egy elegáns vacsorára is igyekeztek a majd’ három órás színház után. Liz hangot adott azon aggodalmának, hogy Hermione el fogja felejteni bevenni a bájitalt, de a lány ígéretet tett az ellenkezőjéről.
Mindenesetre kellemesen telt az este, amíg odaértek a színházba. Edward rögtön odavezette egy kedves, szimpatikus, fekete hajú, kék szemű lányhoz Hermionét. Anney Broklehurst kedves arcú, törékeny termetű és halk szavú lány volt. Arcán kínos mosoly jelent meg, amint meglátta ismerősét annak kedvesével.
- Szia, Anney! Bemutatom neked Hermionét. –köszönt Edward a kezével idegesen babrázó lányhoz.
- Nagyon örülök! Anne Christine Broklehurst. –mutatkozott be Anney a Granger-lánynak.- De kérlek, szólíts csak Anneynek. –tette hozzá gyorsan.
- Én is nagyon örülök. A nevem Hermione Jane Granger. –nyújtott kezet Hermione. Anney mosolya egy szempillantás alatt megváltozott, és inkább érdeklővé vált tekintete.
- Nem ismerjük egymást valahonnan? –kérdezte töprengve.
- Nem hiszem. –felelte határozottan Hermione. Csak remélni merte, hogy ez a nő nem ismeri múltja sötét titkait. Anney azonban nem töprengett tovább a dolgon, Edwardhoz fordult szinte bocsánatkérő hangon.
- Sajnos a barátom késni fog. Küldött baglyot. –mondta kicsit feszélyezetten. –De mi azért szórakozhatunk. A vacsorára biztos itt lesz…
- Remek. Alig várom, hogy megismerjem. –válaszolta Edward nyugtató hangon. – Akkor szerintem semmi akadálya annak, hogy induljunk.
- Persze. Ne várjunk itt hiába. –bólintott Anney, majd belépett a színház ajtaján. Hermione rosszérzése egy cseppet sem enyhült, de igyekezett ezt vendéglátói elől gondosan eltitkolni.
- Innen már nincs visszaút! –gondolta nyugalmat erőltetve magára.
Ahogy az előadás elkezdődött, kicsit kiegyensúlyozottabbá vált. Az első felvonás végén Júlia utolsó megszólalási fogta meg. Annyira magáénak érezte ezt az idézetet, hogy szinte összefacsarodott tőle a szíve.

„Ó, gyűlölet, te anyja szerelemnek,
Korán láttam meg, s későn ismertem meg.
Milyen csodás, csodás a szerelem:
Halálos ellenségem szeretem.”

Szívében kósza emlékek kavarodtak, és egy ideig némán meredt maga elé a sötétben. Gondolataiból a mellette suttogó Anney zökkentette ki. Pironkodva vette tudomásul, hogy a darab egy nagyszerű részét szalasztotta el.
A virágoskertben játszódó második szín elejét játszották már, s ő igyekezett elnyomni nyugtalan érzéseit és csak a szórakozásra figyelni.
Érezte, hogy valami megmagyarázhatatlan vibrálás volt a levegőben…
A következő jeleneteket már lankadatlan figyelemmel nézte és észre sem vette, hogy időközben újabb néző érkezett, nem kevés ember bánatára. A sok zúgolódás sem keltette fel a mélyen koncentráló lány figyelmét. Teljes szívével átélte a fiatalok gyötrelmeit, s könnyes szemmel konstatálta, hogy mennyire tetszik neki a romantikus darab.
- Az életem nem volt túl romantikus. Lehet, hogy több ilyen filmet kellene néznem. –állapította meg magában szomorúan.
S nemsokára elhangzottak az utolsó mondatok is.

„Mert még regékben sincsen arra szó,
Mit szenvedett Júlia s Rómeó.”

- Ez szent igaz. –gondolta magában Hermione, s ahogy a lámpák kigyúltak, odafordult Anneyhez, hogy megossza a nővel nagyszerű véleményét az előadásról. A szája már beszédre nyílt, de amint meglátta a nő mellett ülő unott képű férfit, torka kiszáradt és nem volt képes kinyögni egy árva szót sem. Dermedten nézte egykori szerelmét, de hallgatott.
Draco sem látszott kevésbé meglepettnek, mikor észrevette barátnője sokat emlegetett ismerősét és annak barátnőjét. A kínos csendet Anney kedves hangja törte meg.
- Hermione, engedd meg, hogy bemutassam neked egy kedves barátomat, Draco Malfoyt.
- Egy kedves barátomat...–visszhangzott a barna hajú lány fejében.
- Örvendek. –nyújtott kezet a férfi szinte zavartalanul.
Hermione felébredt kábulatából, s azonnal megértette a gesztust. Igyekezett gyorsan összeszedni magát. A férfi nem ismeri meg. Méghozzá szándékosan! Feltámadt benne a „harci vágy”, így gyorsan magához tért.
- Hermione Granger. – mondta tekintetét mélyen a szürke szemekbe fúrva. A fiú arcán most csak hűvös udvariasságot vélt felfedezni. Nem tudta, hogy értelmezze ezt, de ekkor eszébe jutott kegyetlen szakításuk, rögtön elkapta a tekintetét.
- Még jó, hogy nem ismerősként üdvözölt! –gondolta meg magát.
- Azt hiszem, mi még nem találkoztunk. Edward Drexhage vagyok, Anney unokabátyja. –nyújtott kezet Draconak Edward, Hermione pedig megkönnyebbülten konstatálta, hogy nem rabja már a szürke szemeknek, melyek tulajdonosa már Edwardot fürkészte.
- Persze, az unokabátyám. A másodunokatestvérem féltestvére, de azért valamilyen szinten rokonok vagyunk. –javította ki rokonát Anney.
- Az összes megmaradt aranyvérű varázsló rokonságban áll egymással. –vágta rá Draco tekintetét újra Hermione tekintetébe fúrva.
- Szerintem induljunk. –szólal meg az említett lány kissé rekedten. Edward egyetértően bólintott, majd elindult kifelé. Hermione hangtalanul követte, közbe hallgatva Anney suttogását a szőke férfihoz.
- Draco, Merlinre, miért vagy ilyen? Igazán nem értem, mi bajod van.
- Ebbe ne szólj bele, kérlek. –mondta Draco szelíden, mégis tiszteletet parancsolóan. Hermione ha akarta volna, se tudta volna nem meghallani a régi hideg, felsőbbséges modort. Megborzongva fogadta burkolózott bele kabátjába, melyet Edward nyújtott át neki a ruhatárból kifelé menet.

***

- És mivel foglalkozol, Hermione? –kérdezte Anney csacsogva, miután leültek mindannyian az asztalhoz.
- Idén fogok végezni az aurorképzőben. –felelte Hermione, lenyelve egyre rosszabbá váló hányingerét.
- Rosszul vagy? –suttogta aggódva Edward. Draco nem tudott nem elfintorodni a gesztuson, de ebben a helyzetben ez senkinek sem szúrt szemet.
- Nem. –tiltakozott a lány bőszen. Ekkor azonban elfogta a felismerés.
-Ó, Merlinre! A darab lőtt meg kellett volna innom a bájitalomat. Bocsánat, egy pillanat. –szabadkozott Hermione, majd felpattant és a mosdóba sietett.
Anney elnézően pillantott utána, Draco pedig kérdőn nézett Edwardra.
- Ne haragudjatok. Tudjátok, Hermione beteg és évek óta innia kell azt a förtelmet. –mondta Edward hangjában némi aggodalommal.
- Ilyen régen ismered? –kérdezte Draco jómodorát félretéve, de még mindig hűvös álarcát viselve. Követte a saját szabályát: Ha ellenségről van szó, a jómodor fabatkát sem ér. Bele sem gondolt, Edward vajon miért lett hirtelen „ellenség” a számára…
- Nem. Igazság szerint néhány hete találkoztunk először. Jobban mondva leszólítottam Hermione lányát. –nevette el magát a férfi. Csöppet sem vette zokon Malfoy stílusát, akit pedig –bár ezt nem lehetett rajta észreveni - roppantul bosszantotta ez.
- Ezt hogy érted? –kérdezte Anney Draco helyett.
- Megkérdeztem, hogy mit válasszak Melindának, hiszen korban csak közelebb áll Hailiehez, mint a többi segítségem. –mondta Edward. –Az volt életem egyik legjobb döntése.
- Hermionénak van gyereke? –kapott észbe Anney, hangot adva Draco megrökönyödésének is.
- Bizony. Egy szőke kis angyal. Egyszerűen imádom. Majdnem olyan csacsogós, mint te vagy, Ann. –válaszolta Edward elbűvölten.
- Kész vagyok, bocsánat. –suttogta zavartan Hermione, aki az utolsó mondatot hallva máris sejtve, hogy miről folyik a szó.
- Ugyan, semmi baj. –legyintett Anney mosolyogva- de Edward mondta, hogy van egy kislányod. Mikor ismerhetem meg? Annyira kíváncsi vagyok rá!
- Öhh… -Hermione úgy érezte, hogy arca hirtelen lángba borult és igyekezett gyors magyarázatot találni a kislány „elrejtésére” - Persze, csak mostanában… szóval… éppen beteg. –fejezte be nagy nehezen a mondatot. Hirtelen zavara nem keltett feltűnést, Anney és Edward még mindig a távozása miatti sajnálkozásnak tudta be.
- Tényleg? –csodálkozott Edward. –Tegnap még semmi baja nem volt.
- Vírusos fertőzés. De már kapott rá bájitalt. –sietett a magyarázattal a felzaklatott lány, gondosan kerülve egykori évfolyamtársának tekintetét.
- Akkor pár napon belül biztos jól lesz. –mondta Anney bíztatóan.
- Remélem. –mosolyodott el kissé megkönnyebbülve a Granger-lány.
- Ó, most jut eszembe! Képzeld Anney, Hermione is Roxfortos volt. Ezek szerint egy iskolába jártak Dracoval.
- Tényleg? –kérdezte Anney elképedve. –Miért nem mondtátok?
- Nem ismertük egymást. –mondta Draco hidegen. Hermione kissé megnyugodott hallva a fiú változatlan hangját. Tehát mégsem fogta fel a lényeget! A lányt végtelenül megnyugtatta ez a gondolat, bár azért belül kínozta a kíváncsiság.
- És ha érdekelné? Meg sem fordult a fejében…?- szövögette a lány édes gondolatait. –Hailie végre megismerhetné az apját… nem, már megint mennyire naiv vagyok… biztos a gyógyszer hatása…
- Hahó! Hermione! –szólongatta kedvesen Edward. –Biztosan jól vagy?
- Persze. –bólintott a sápadt lány.
- Mindjárt jön a Purpington együttes. Ők a kedvenceim! –mondta izgatottan Anne. –Imádok táncolni. Te hogy vagy vele, Hermione?
- Nem vagyok a parkett ördöge. –válaszolta valamivel könnyedebben Hermione. – Nem az én műfajom.
- Hát akkor mi majd megmutatjuk, hogyan kell ezt csinálni. Anney, szabad egy táncra? –kérte fel kedvesen Edward a nőt.
A fekete hajú nő a mellette unottan ülő Dracora pillantott, de a fiú nem úgy nézett ki, mint aki ellenezné a dolgot.
- Veled bármikor, Eddie. –mondta széles mosollyal az arcán. Néhány perc múlva csakugyan megjelent az együttes, Anney és Edward pedig az elsők között léptek a parkettre.
- Gyerünk, Hermione, szedd össze magad! Anney biztos ilyen elmebajos idegbeteg idiótának fog megismerni. Elég volt az értelmetlen gondolatokból! –utasította rendre magát Hermione, miközben szétnézett a bálteremben, gondosan kerülve a szőke fiú tekintetét.
- Eljössz a Roxfortos évfolyam találkozóra? –kérdezte mindenféle bevezetés nélkül Draco, teljesen megdöbbentve Hermionét.
- Nem. –hangzott az egyszerű, gyors és őszinte válasz. Hermione ekkor azonban ismét elkövette azt a hibát, hogy Draco szemébe nézett.
- És szabad tudnom, hogy miért? –kérdezte a szőke fiú átható tekintettel. Hermione eltökélte, hogy nem hagyja magát többé zavarba hozni.
- Mert nincs ott senki, akit látni akarnék. –válaszolta a lány visszafojtott indulatoktól remegő hanggal.
- Oh, tényleg? – emelte fel gúnyos hangját a fiatalember. –Még Weasley sem?
- Még ő sem. –válaszolt Hermione reményei szerint elutasító hanggal.
- Hát ez meglepő. Csodálkoztam rajta, hogy nem mentél utánuk. Csak nem összevesztetek? –tudakolta ártatlan képpel a fiú. Hermione zavara azonban rögtön elmúlt, felizzott benne a mérhetetlen harag.
- Semmi közöd hozzá, hogy mi történt köztünk. –felelte mérgesen. – És még kevésbé fogok elmenni a Roxfortba, ha tudom, hogy te is ott leszel.
Draco nem igazán nézett ki úgy, mintha bántották volna az imént elhangzott szavak.
- Nem érdekel egy cseppet sem az életed, Granger. Csupán nem értem, hogy mi szakíthatta szét azt a nagyszerű szerelmet, ami közted és Weasley között volt? –kérdezte már-már ironikusan.
- Sosem szerettem Ront. –csúszott ki Hermione száján az őszinte vallomás. Szinte rögtön megbánta, amit mondott, de magyarázkodás helyett jobbnak látta hallgatni. A fiú azonban nem hagyta annyiban a dolgot.
- Jajj, Granger, nem is tudom, hogy miért gondoltam, hogy te szerettél bárkit is! Azért remélem, remekül szórakoztál. Én legalábbis jól éreztem magamat… -mondta a férfi kajánul. Hermione úgy érezte, mintha megnyílt volna alatta a föld. Nem szólt egy szót sem, nem akarta tovább folytatni ezt az értelmetlen –és számára roppantul bántó- beszélgetést.
A zene befejeztéig nem esett szó a két fiatal között.
- Látom kellemesen elcsevegtetek. –mondta Edward mosolyogva, miután véget ért a zeneszám. Ahogy azonban meglátta Hermione dühtől szikrázó szemeit, arcáról rögtön lefagyott a mosoly.