A következőkben nem sok szó esett Draco és volt kedvese között, csak Edward és Anney beszélgettek. Hamarosan megjelent a pincér is.
- Milyen aperitifet hozhatok? –kérdezte az alkalmazott udvariasan.
- Én nem ihatok alkoholt. –szögezte le Hermione gyorsan.
- Akkor én sem kérek. –sietett a válasszal Edward.
- Én sem kérek, köszönöm. –utasította el Anney is az italt szolidalításból újdonsült barátnője felé.
- Én egy dupla Lángnyelv Whisky-t kérek! –mondta Draco némi gondolkodás után.
Anney megkísérelt egy rosszalló oldalpillantást, de Draco kitartóan bámulta az étlapot. Hermione szintén így tett, csakhogy ne kelljen a gyűlölt férfira néznie, Edward pedig elmélyülten figyelte a két fiatal viselkedését, és próbált okot találni a köztük lévő feszültségre. Anneyt egészen elvarázsolta a gyönyörű zene, így neki nem tűnt fel a szokatlan vibrálás a levegőben.
A pincér lassan megjelent az itallal, majd zsebéből előkapott egy pergament és jegyzetelni kezdte az asztal számát.
- Előételnek hozhatom a ma esti ajánlatot? –kérdezte gépiesen.
- Mit ajánl? –kérdezte a szőke férfi, még mindig hátradőlve a széken, az étlapot vizsgálgatva.
- A mai menü: előétel fogas terrin, snidlinges burgonya csatnival, gombapástétom friss salátával és érlelt hátszín mazsolás karottával. –hadarta a férfi.
- Leves? –tudakolta Draco lekicsinylő modorral.
- Mai specialitásunk a Csalános zsázsaleves, főételnek, pedig Füstölt lazac charpacciot ajánlok hozzá, majd Borjú blaquettet. –felelte a pincér készségesen.
- Van halféle? –folytatta a volt mardekáros.
- Természetesen. A halak kedvelőinek harcsa derekat citrommártással és hercegnő burgonyával, majd füstölt, marinált vagy posírozott halat tudok javasolni, zöldségtállal. Esetleg köretnek hozzá gyümölcs nyársat, fetasajttal.
- Értem. És a sertés főételek? –kérdezte Draco szinte dühösen. Imádta felidegesíteni az alkalmazottakat, de ez a pincér különösen készséges volt, ami nem tetszett a férfinak.
- Disznóhúsból a legtöbbek által kedvelt főétel a sertés kotlett rizzsel és grillezett zöldségekkel. –sorolta a pincér fáradhatatlanul.
- Vadhús?
- Szarvasragu illatos gombával és rozmaringos rizzsel. –mondta a pincér hangjában már enyhén erőltetett türelemmel.
- És a… -kezdte volna Draco a desszertekre vonatkozó kérdését, de Anney megelőzte.
- Két percet türelmet kérünk! –mondta bocsánatkérő tekintettel a pincérnek.
- Kérem. –sietett el a bosszús alkalmazott.
Hermione meg volt róla győződve, hogy Draco az ő idegesítése céljából kérdezte ki a sok idegen nevű étel nevét. Szörnyen zavarba hozta, hogy fogalma sem volt róla, mi az a „borjú blanquette” vagy „marinált hal”. Zavarát elrejtve inkább egy ismerős ételnév után kutatott az étlapban, és nem tette szóvá eme fogyatékosságát.
- Ugyan mit finomkodsz ezekkel? Azért vannak, hogy kiszolgáljanak. –kérdezte Draco már-már sértődött hangnemet ütve.
- Minek mondatod fel vele az étlapot? –mondta Anney már kissé dorgáló hangnemet megütve.
- Nem tud olvasni. –gondolta Hermione, de magában tartotta humorosságát, csendben megmosolyogta a „viccet”.
Draco nem vett észre semmit Hermione jókedvén, de Edward alig láthatóan biccentett a boszorkánynak.
- Van, aki sosem nő fel. – jegyezte meg Anney már megenyhülve, mosolyogva. - Draco mindig felmondatja az egész étlapot, de aztán mindig úgy választ, amit ajánlanak neki. –magyarázta fejcsóválva. –Én mindig előre sajnálom a személyzetet, ha valahova vacsorázni megyünk.
- Az alkalmazottaknak ez a dolguk. –közölte Draco nyugodtan. –Én csak tanácsot kértem. Talán baj?
- Dehogy. –mondta Anney egy lemondó sóhajjal, majd Hermione felé fordulva megforgatta a szemeit. A barna hajú lány nehezen ugyan, de ismét elfojtotta mosolyát.
- Akkor ki mit kér? –kérdezte Edward most már sürgetően. Roppant hosszúnak ígérkezett ez a vacsora…
***

Hermione egy idő után már nem is reagált Draco kétértelmű megjegyzésire. Már túlestek az első öt fogáson –amely mellesleg Hermione szerint kint La Mangában az egész színháztársulatot jóllakatta volna- és kezdtek leperegni róla a szúrós megjegyzések.
Nemsokára persze Anneynek is szemet szúrt a két fiatal közötti ellentét, de ő nem érezte vészesnek a bajt. Desszert utánra tervezte a cselekvést –mely szerint „kibékíti” a vélt ellenségeket –, amely hamarosan el is jött.
Az utolsó fogás végeztével azonban Hermione már őszintén remélte, hogy véget érhet a „kellemes” este. Minden porcikája ágyba kívánkozott, hogy kisírhassa, vagy kipihenhesse magát végre. Ingatag lelki állapota már gyanút keltett Edwardban, ezért óvatosan tett egy próbálkozást a vacsora befejezésére.
- Anney, azt hiszem, nekünk mennünk kellene. –kezdte tapintatosan a búcsúzást. – Azt hiszem, hosszú volt ez az este.
- Csak nem képzeled, hogy itt hagytok minket, Edward? –mondta Anney tettetett sértődéssel. – A zene végét muszáj megvárnotok. Kérlek, maradjatok még!
Edward kérdőn Hermionéra pillantott. A lány egy kicsi bólintással jelezte, hogy enged még a marasztalásnak.
Nem sokkal később Anney felállt és kinyújtóztatta karját.
- A tagjaim teljesen elgémberedtek. Ki jön táncolni? –kérdezte reménykedően Dracora nézve. –Draco, ugye felkérsz engem?
- Ma már fáradt vagyok. –ellenkezett Draco ásítást mímelve. –Majd legközelebb táncolunk.
- Draco! Az előadást is megígérted! –fakadt ki Anney. –És egy kis testmozgás neked sem árt!
- Most nincs kedvem. –szögezte le Draco makacsul. Anney belefáradt a győzködésbe és Edward felé fordult.
- Te ugye nem hagysz cserben, Ed? –tudakolta reménykedve.
Edward ismét Hermionéra pillantott. A lány elmosolyodott Anney buzgóságán és intett, hogy menjenek csak. Anney hálásan nézett rá, míg Edward aggódó pillantásokat vetett Hermione és Draco irányába. Valamiért nem akaródzott neki egyedül hagyni a két fiatalt. Nem tetszett neki Draco magatartása, de észrevette, mennyire nagy hatást tett Hermionéra. Engedett azonban a kérésnek és táncolni kezdett Anneyvel.
Pont egy hosszú, lassú szám következett, és Hermione igyekezett nem a vele szemben ülő fiúval foglalkozni.
Annyi kérdés kavargott a fejében, amit mindig meg akart kérdezni a fiútól, de sosem merte feltenni. Mikor még egyedül volt, sokat gondolkodott rajta, hogyan viselkedne, ha még egyszer újrakezdhetné a dolgot.
Hogy mi lett volna, ha a Gyengélkedőn elmagyarázta volna a fiúnak, hogy mi történt… de valahogy képtelen volt megbízni Dracoban, főleg a mostani viselkedése miatt. Örült, hogy a fiú nem kezdeményez beszélgetést, de magában megfogalmazta a neki szánt kérdéseket.
Legelőször is az érdekelte a lányt, hogy a férfi beállt-e halálfalónak. Eddig biztos volt benne, hogy a fiú folytatta családja szokását, de most erősen megingott hitében, hiszen nem tudta elképzelni Anneyről, hogy egy gyilkossal „járjon”. Nem volt biztos a két fiatal közötti kapcsolat mélységéről, de valamiért teljesen megbízott Anney megérzésében. És a lány különös gyengédséggel viseltetett a Malfoy-fiú iránt, így a lány nem tudta elképzelni, hogy Voldemort oldalán harcoljon. Bár a Sötét Nagyúr régóta nem mutatkozott, Hermione biztos volt benne, hogy nem halt meg. És ha a gonosz varázsló nem is élne, az eszmény akkor sem felejtődhetett el követői körében. Az egykori feketemágusok és halálfalók csendben meghúzódtak, de nem lehetett tudni, ki adta a fejét hasonló foglalkozásra a hatalom reményében.
Végül is Anney megtagadta az aranyvérű családja eszméit, vagy nem? Pontosan úgy, ahogy Edward. De Hermione Dracoról valahogy nem tudott hasonlóan vélekedni. Eddig azonban nem tette szóvá, hogy zavarná az ő nem tiszta vére…
- Min merengsz, Granger? –kérdezte unottan Draco kizökkentve a lányt gondolatmenetéből. Hermione először nem is akart válaszolni a kérdésre, de végül győzött az etikett. Nem akart gorombán viselkedni a férfivel, inkább „példát mutatva” neki kedvesen válaszolt.
- Csak tetszik a zene. –vont vállat könnyedén.
- Hmm… -Draco közben megkapta a harmadik –egyébként dupla- Lángnyelv whiskyjét és ráérősen kortyolta az erős italt. Hermionénak egyre rosszabb érzése lett a férfi hideg hallgatásától.
- Mondd csak, mit ettél Weasleyn? –kérdezte teketóriázás nélkül a fiú. Hermione majd’ lesett a székről, annyira megrökönyödött a váratlan kérdésről. Zavarát fuldokló köhögéssel álcázta, mely közben kigondolta –a nem éppen frappáns- választ. Mire rendezni tudta arcvonásait, hirtelen jött „köhögő rohama” is elmúlt.
- Ron a barátom volt. –préselte ki magából, továbbra is nyugodt álarca mögül.
Magában azonban fortyogott a dühtől.
- Mégis hogy képzeli…? Hogy jön ahhoz, hogy számon kérjen?! (ez itt furi ez a sok hogy) –füstölgött magában. –Legszívesebben úgy megleckéztetném, hogy… hogy végre magába szálljon kicsit!
- Persze, a barátod. –nyugtázta Draco flegmán. – Azért kíváncsi lennék rá, mit jelent neked a „barátság”.
- Miért érdekel ez téged? –kérdezte csípősnek szánt hangsúllyal a Granger-lány. - Gondolom eddig nem igazán izgatott, mi van velem. Remélem jól szórakoztál az államokban, amíg én…
- … megszültem a gyerekedet. –fejezte volna be szemrehányó mondatát, de még idejében elharapta a mondatot. Lesütötte a szemét, és inkább félig üres desszertestálját kezdte vizsgálgatni.
- Amíg te mi? Mit csináltál? –kérdezte Draco nagy önfegyelemmel szinte érdektelenül. –Repesve várom a válaszodat, Granger.
Hermione szerencséjére ekkor befejeződött a zene és az Anne-Edward páros elindult az asztaluk felé.
Hermione szándékosan nem válaszolt semmit, inkább belemerült szakmai vitájába Anneyvel a tündérmancák irtását szabályozó legújabb rendeletről.
Egy idő után Draco megunta az üldögélést, és elszánta magát a cselekvésre.
- Tudod mit Anney? Megjött a kedvem a tánchoz. -mondta a férfi lopva Hermionéra pillantva. A lány arca nem tükrözött semmilyen érzelmet, így a fiú tekintete nem időzött sokáig rajta.
- Felkérhetem a hölgyet? –tette fel a már igen-igen áhított kérdést Anneynek a fiú udvariasan.
- Persze. –mondta Anney boldogan. Pár másodperc múlva már a parketten találta magát barátjával együtt.
- Ugye Hermione nem fog tudni a mi kis szervezkedésünkről? –kérdezte Draco kíméletlenül visszahúzva Anneyt a valóság talajára.
- Dehogy. Hisz megegyeztünk, hogy titkos lesz. –mondta Anney. – De nem úgy néz ki, mint aki be akar minket árulni a …
- Szerintem sem. De nem lehetünk elég óvatosak. –intette óvatosságra Draco a felelőtlen barátnőjét.
- Befogom a számat. –ígérte Anney. – De most ne foglalkozzunk ilyen csacsiságokkal!
- Csacsiságokkal?
- Nem fogok senkit sem veszélybe sodorni. De nem értem, miért terhelsz most ezzel. Szórakozni akarok! Kikapcsolni! De úgy látom, te képtelen vagy erre!
- Kém vagyok. Ilyen az életem. –válaszolta Draco utoljára megpörgetve kolléganőjét, majd elengedte a nő kezét.
A következő percekben már nem esett közöttük egetlen szó sem, átadták magukat a zene élvezetének.
Eközben Edward és Hermione sem vesztegették az időt
- Szabad egy táncra? –kérdezte pár perccel Dracoék távozása után Edward. A lány egy bólintással válaszolt, miközben kábán azon törte a fejét, mit mondjon a be nem fejezett mondatról Dracónak.
Hermione észre sem vette, olyan gyorsan eltelt a pár perces szám, amelyet még kettő hasonló dallam követett. Nem figyelt fel Edward finom közeledésére sem, egyre csak a másik szőke férfi járt az eszében. Akkor ocsúdott fel, mikor Edward a helyéhez kísérte és a vendéglátóik is megérkeztek az asztalhoz. Alig észrevehetően megázta a fejét, megszabadulva gondolataitól. Úgy döntött, egyszerűen nem mond semmit Draconak.
Az említett férfit ellenben még mindig nagyon zavarta a megválaszolatlan kérdés, így felpattant és a mindenki csodálkozására felkérte Hermionét táncolni.
- Jössz? –kérdezte nemes egyszerűséggel, „fapofát” erőltetve magára. A lány először fel sem fogta a szavak értelmét, de ahogy tudatosultak benne volt szerelme szavai, döbbenten kapta fel a fejét. Annyira meglepődött, hogy egy hangot sem volt képes kinyögni, csak felállt a helyéről és követte a férfit a táncparkettre.
A lány akárhogyan is akarta tagadni, teljesen beleremegett, ahogy az ismerős karok átölelték derekát. Elnézett a zenekar irányába, csakhogy ne találkozzon tekintete a régi kedvesével. Félt, hogy tekintete elárulná pillanatnyi érzelmeit.
- Szóval mit csináltál te, amíg én éltem a világomat Amerikában? –folytatta zavartalanul a nemrég megkezdett beszélgetést a férfi.
- Semmi közöd hozzá. –válaszolta Hermione reményei szerint elutasító hangon.
- Nem kapcsolták fel a fűtést? –morfondírozott magában, még mindig az éttermet pásztázva.
- A hangsúlyod eléggé vádló volt, megtudhatnám, hogy miért? –kérdezte Draco kimérten.
- Képzelődsz. –válaszolt a lány hasonló stílusban. – Ne érdekeljen, hogy mi történt velem. Regényt lehetne írni róla…
- Valóban? –kérdezte Draco már-már cinikusan. – Hát, ez roppant megható.
- Látom semmit sem változtál. Még mindig egy érzéketlen tuskó vagy. –szaladt ki Hermione száján a túlzottan őszinte bírálat.
- Te sem sokat. Csak a szád lett nagyobb. –állapította meg Draco gúnyos mosollyal. – És látom utánpótlásban sincs hiány. Ugye szegény Edwardot nem csalod meg? Nem hiszem, hogy bírná az érzékeny lelke…
Itt betelt a pohár. Hermione egyszerűen fogta magát, és otthagyta az érzéketlen férfit. Könnyeit nyeldesve sietett az asztalhoz, amely most üresen állt. Felkapta a táskáját és elviharzott. Maga sem tudta hová, de érezte: menekülnie kell.
Nem érdekelte, hogy vendéglátói mit fognak szólni. Nem érdekelte, hogy Edward mit fog gondolni. Egy ismerős gondolat keringett a fejében: minél távolabb lenni Dracotól. Nem is tudta, hogy hova megy, de minden pillanatban kicsit jobban érezte magát, ahogy távolodott az étteremtől..
Elsétált a legközelebbi hoppanáló-állomás felé és közben újra magyarázatokon törte a fejét, ezúttal Edward számára. Tudta, hogy igazán neveletlen dolog volt búcsú nélkül eljönnie.
Aztán akaratlanul újra Draco szavai jutottak eszébe.
- Hogy lehet ennyire biztos abban, hogy megcsaltam? Talán látott minket? De hát az nem lehet… Még csak meg sem csókoltam soha Ront. Nem értem… Vagy talán?...