És ha mégis? Bárki megcsinálhatta a Százfűlé-főzetet a végzősök közül! Azért észrevétlenül mégis nehéz lett volna… gondolkodnom kell… kinek lett volna esélye a bőrömbe bújni bármikor is? –szövögette tovább gondolatait az okos boszorkány. –Jaj, istenem! Hogy én mindig mindent túlkomplikálok!
- És általában igazad lesz. –súgta mélyről női megérzése.
Gépiesen akasztotta fel kabátját a fogasra, tette le a táskáját és vette le a cipőjét. Fel sem tűnt neki a nagy csönd, csak akkor rezzent össze, mikor a lépcsőn cipődobogást vélt hallani.
- Liz? –kérdezte kicsit ijedten.
- Persze. Hogyhogy ilyen korán jöttél? –tudakolta a nő halk hangon, miközben a lépcső aljára ért.
- Hosszú este volt. Roppant hosszú… -adta meg a rövid magyarázatot Hermione. –Semmi másra nem vágyom, csak egy forró fürdőre és sok-sok alvásra!
- Miért? Mi baj van Edwarddal? Nekem szimpatikus. –szögezte le a Fuller-lány.
- Nincs vele semmi baj. Csak sajnos nemkívánatos személyek is részt vettek a vacsorán.
- Mégis ki? –csillant fel Liz szeme a kíváncsiságtól.
- Anney Broklehurst barátja. –motyogta Hermione inkább magának, mint barátnőjének.
- Ezzel aztán sokat mondtál. Anne Edward rokona, nem? Ennyire megutáltad a barátját? Mit csinált az a szerencsétlen?
- Éppen az a baj, hogy nem utálom. Nem tudom utálni. A fenébe is, újra összezavart! –kelt ki magából Hermione. Ökölbe szorította indulattól remegő kezét, és hátával fáradtan a falnak dőlt. Liz összeráncolta szemöldökét, majd fél perces méregetés után lemondóan sóhajtott.
- Most már végképp nem értelek. –csóválta a fejét a nő. – Ki a fene ez a pasi?
- Draco Malfoy.

***

Liznek nem kellett tovább magyarázkodni. Csodálkozásának hangot adott, méghozzá olyan nagy zajjal, hogy Hermionénak figyelmeztetnie kellett:
- Alisea! Alszik a kicsi!
- Ez nem lehet igaz! –sikkantotta Liz meg sem hallva Hermione intelmét- Edward rokonának szerelme pont a te volt pasid! Ez hihetetlen!
- Liz! Nem akarom, hogy Hailie felébredjen. Pláne most... –figyelmeztette Hermione vészjósló hangon.
- Bocs. –válaszolta Liz, de nem úgy látszott, mintha tényleg sajnálná hangos kitöréseit. Tátott száját Hermione egy sokatmondó pillantása becsukta, de továbbra is hitetlenkedve meredt barátnőjére.
- El kell mesélned! Mi volt? Hogy viselkedett? Anne kiakadt? Mit szólt Edward? –hadarta kíváncsian az információra éhes lány.
- Holnap elmesélem. Ma már nem bírnám. Ne haragudj! –próbálta elejét venni az újabb kérdezősködésnek Hermione. – Szörnyen fáradt vagyok!
- Rendben. –mondta csalódottan Liz. Hangneme azonban egy pillanat alatt megváltozott és szinte félénk lett.
- Jesszusom, milyen sötét van! Utálok ilyenkor hazamenni.
- Tudod mit, Liz? Ma aludj itt. Chris biztos megérti. –vonta le gyorsan a messzemenő következtetéseket Hermione. Érezte, hogy Liz szívesen maradna, és mostani jótettéért a legkevesebbnek érezte, hogy vendégül látja legjobb barátnőjét.
- Köszi! Angyal vagy! –hálálkodott Liz. –Akkor elteszem magamat holnapra. A kedvenc vendégszoba lehet az enyém?
- Az az egyetlen vendégszoba. –mosolyodott el Hermione.
- Akkor szép álmokat! –köszönt el Liz ásítva.
- Neked is jó éj’t! –búcsúzott Hermione a fürdőszoba felé véve az irányt.

***

Hermione ziháltan ébredt. Ahogy homlokán végigcsorgott egy verejtékcsepp, borzongva törölte le azt. Kellemetlen érzése támadt, ahogy a hideg megcsapta arcát.
Kibotorkált a folyosóra egy kis hideg vízért, hogy lehűtse magát. Ahogy azonban a poharat a szájához emelte, rémképek jelentek meg szeme előtt.
A lány álmában újra a Roxfort egyik folyosóján sétált. Egyedül ment, kint pedig természetellenes vak sötét volt. De egyszer csak megvilágosodott a terem, és hajdani roxforti diáktársai jöttek vele szembe. Mindegyikük arcán más érzelem tükröződött. Harry morcos volt, Ron vidám, Parvati álmos, Luna álmodozó… és így tovább. Sorban egymás után jöttek, és amikor Hermione megszólította őket, oda sem fordultak. A lány hiába kiabált nekik, nem vették észre őt.
Hermione az emlék hatására teljesen magába roskadt. Elengedte a kezében lévő poharat, ami hangos csörrenéssel eltörött. A boszorkány halálosan megijedt a nagy zajtól, és lerogyott a padlóra. Szemeit elfutották a könnyek, ami nem először fordult elő vele a héten.
A lány szabad folyást engedett könnyeinek, de nem szipogott. Nem adott ki egy árva hangot sem, csak próbálta helyreállítani zihálását. Félt, hogy esetleg felébresztette a ház békés alvóit.
Lassan, remegő keze segítségével feltápászkodott és elindult egy seprűért, hogy feltakarítsa a szilánkokat.
Mire kész lett, el is feledkezett rémálmáról, és miután megmosta arcát, nyugovóra térhetett végre.

***

- Jó reggelt, álomszuszék! –köszöntötte a konyhában vidáman tevékenykedő Liz a fáradt anyukát.
- Szia Liz! –felelte a nő kábán.
- Kialudtad magad? –kérdezte Liz serénykedés közben. –Mindjárt dél.
- Úristen. –adott hangot csodálkozásának a barna hajú lány.
- Hailie a játszótéren van Fordékkal. Ugye nem baj, hogy elengedtem? –tette fel Liz az inkább „kötői kérdést”.
- Dehogy. –motyogta két ásítás között a fiatal nő.
- Egyébként baglyod érkezett! –zökkentette ki mélázásából a még álmatag Hermionét barátnője.
- És kitől? –kérdezte Hermione félvállról, miközben egy paradicsomos - mozzarellás pirítóssal viaskodott és álmára próbált visszaemlékezni.
- Gondolom a Roxfortból jött. –jegyezte meg Liz gondosan elrejtve izgatottságát.
- Micsoda? –köhögte Hermione, mivel meglepetésében felszippantotta az egyik sajtdarabot. –Mármint… miből gondolod?
- Rajta van az iskola címere. –válaszolta Liz még mindig a megszokott hangnemében.
- Csodás. –mondta Hermione rosszkedvűen. – Kérlek, dobd ki azonnal!
- De hát miért? –kérdezte Liz már őszinte csodálkozással.
- Az előzőt sem olvastam el. Malfoy mondott valamit… azt hiszem, valami osztálytalálkozó lesz, vagy mi. Én pedig be nem teszem a lábamat abba az épületbe többé, az biztos.
- Engem meglep, hogy nem bontottad ki a borítékot, és nem küldtek többet. –töprengett Liz. –Ez nem Dumbledore professzorra vall.
- Tudom. De gondolom sejti, hogy eszem ágában sincs menni. –visszakozott Hermione, már túlságosan is elutasítóan. Barátnője rögtön kiszúrta, hogy nem teljesen biztos cselekedete helyességében, és azt várja, hogy Lizre zúdíthassa az ellenérveket, melyekkel saját magát is meggyőzné. De a boszorkány túlságosan is jól értett a lány lelkivilágához, így titokban lehetőségeit fontolgatta, hogy miképpen győzhetné meg Hermionét a saját igazáról.
- Nézd meg a levelet. –tanácsolta végül a nő. – Modortalanság elégetni úgy, hogy meg sem nézed. Lehet, hogy fontos információ van benne.
- Jó. –motyogta Hermione olyan „durcásan”. Lánya egy-két bolondságát átvette, és ezek közé tartozott ez a hangnem is.
Kelletlenül odaballagott a konyhaasztalhoz és felkapta az említett levelet. Lassan visszament az asztalhoz és leült, kezében forgatva az irományt.
- Ugyan nyisd már ki! –noszogatta Liz. – Gyerünk! Te lennél a bátor griffendéles, akit ismerek?
- Csak volt. –dünnyögte Hermione.
- Még mindig bátor vagy. –jelentette ki Liz. –Neked egy gyenge pontod van: a múlt.
- Nem lehet igaz! Nekem erről is Malfoy jutott eszembe! –sopánkodott magában a lány. – Ki kell vernem a fejemből! Sürgősen!
- Kinyitom. –mondta mintegy védekezésképp.
És valóban, rászánta magát a cselekvésre. Szép lassan kibontotta a borítékot és halkan felolvasta a levelet. Liz arcán egyik pillanatról a másikra rengeteg érzelem suhant át. A megszólítástól elvigyorodott, utána döbbent lett, ezt követte a szomorúság, később egy őszinte mosoly, a végén pedig csillogó szemekkel fürkészte barátnője döntését.

Drága Miss Granger!

Sajnálattal vettem tudomásul, hogy el sem olvastad a meghívót amit a múlt hónapban küldtem szét az összes évfolyamtársadnak.
Nagyon régen láttalak és nagy örömömre szolgált volna, ha megtiszteltél volna legalább egy válasszal a kérdést illetőleg –bár gondolom, hogy mit feleltél volna, és ne hidd, hogy nem értettem volna meg-.
Tudom, milyen érzelmeket táplálsz az iskolával kapcsolatban. Nem volt könnyű életed itt, különösen az utolsó tanévben. Én mindig igyekeztem segíteni Téged és a barátaidat, -akiket ma már nem nevezel annak, pedig hidd el, megbánták tetteiket- akikről remélem, hamarosan újra ezzel a névvel fogod őket illetni.
Még mindig magamat tartom felelősnek a Veled történtekért, hiszen ha egy kicsit több időt fordítok a házak közötti béketeremtésnek, talán a Te életed is másképp alakult volna.
Hallottam az összes megpróbáltatásról, amely Téged –és gyermekedet- ért az évek során, figyelemmel kísértem sorsodat -bár tudom, ezzel nem válthatom meg a bűnömet- és igyekeztem ott segíteni, ahol tudtam. Most viszont mindenképpen szeretnéd találkozni Veled, méghozzá hajdani barátaiddal együtt.
Hiszem, ha nem is fogtok kibékülni, talán tisztázhatnátok az elmúlt eseményeket, illetve azok előzményeit és következményeit. Te is tudod, hogy mindenki lelkiismerete tiszta lehetne, ha bevallaná hibáit, bocsánatot kérhetne, és emelt fővel élhetne tovább.
Remélem megértetted levelem mondanivalóját és megtisztelsz engem a következő hét szombatján a Roxfort Nagytermében. Viseletnek dísztalár ajánlott.

Tisztelettel:
Albus Dumbledore
volt igazgatód

***

- Merlinre! Dumbledore professzor mindig értett a meggyőzéshez! –ez volt Hermione első reakciója.
- Na végre, hogy valaki felnyitotta a szemedet! –ujjongott Liz vigyorogva. – Örülök, hogy helyesen döntöttél!
- Majd megfogalmazom a levelet… mondjuk két hét múlva. Hivatkozom betegségre vagy utazásra, vagy mit tudom én…
- Tessék? –kerekedett el Liz szeme. –Csak nem azt akarod mondani, hogy ezek után nem fogsz elmenni?
- Miért, mit kellene tennem? Menjek oda a sok sikeres auror, gyógyító meg Merlin tudja milyen foglalkozású végzett varázslók és boszorkák közé, mikor az én egyetlen elért sikerem a lányom, akiről senki sem tudhat? –futották el Hermione szemét a könnyek. – Gondolod, hogy odamegyek bájcsevegni a régi barátaimhoz, akik úgy bántak velem, mint a legutolsó szeméttel?! –kiabálta most már magából kikelve.
- Azt gondolom, hogy meg kellene hallgatnod őket. –válaszolt Liz hasonló hangnemben. – Próbáld meg őket is megérteni, mielőtt ítélkezel!
- Talán ők meghallgattak engem, mielőtt elfelejtettek? –váltott a lány drámai hangvételre. – Talán megpróbáltak megérteni?!
- Legyél különb náluk. Tedd végre rendbe az életedet, Hermione! Nem menekülhetsz a múlt elől. –bölcselkedett Liz már halkabban.
- És szerinted ere az a legjobb mód, hogy elmegyek a Roxfortba és elcsevegek Ronékkal? –kérdezte Hermione inkább magától, mint legjobb barátnőjétől.
- Látom végre megértetted. –forgatta meg szemeit a nő. – És most nyugodj meg, mert a lányod mindjárt hazaér. Nem szeretném, ha ilyen állapotban látna.
- Akkor sem tudom, mit csináljak. Na jó, alszom még rá egyet…