Na, anyu, menj már el! –noszogatta Hailie anyukáját. – Szerintem örülnének neked.
- Ugyan! –legyintett Hermione. – Nincs kedvem, sem időm. Mondtam, hogy órám lesz pénteken! Ez, pedig egy egész napos program lenne.
- Egy csomószor kihagytál már órákat, és semmi bajod nem lett. – feleselt Hailie. – Biztos örülnének a barátaid.
- Most hogy magyarázzam meg neki, hogy én nem kellek a régi barátaimnak? –gondolta Hermione keserűen.
- Hailie, majd én eldöntöm, hogy mi a jó nekem. Neked viszont fél órán belül be kellene érned az óvodába.
- Egy pillanat, mami! Csak hozom a táskámat! – szaladt fel Hailie a szobájába.
- Igyekezz! Tudod, hogy sietnem kell! – sürgette Hermione türelmetlenül.
A kislány kelletlenül lejött, Hermione pedig megragadta a kezét, és kihúzta az ajtóm.
- De én nem szeretnék óvodába menni. – ismételte Hailie már sokadszorra az óvoda felé menet. – Én is akarok találkozni Ginnyvel!
- Hányszor mondjam még, hogy délután vele jövünk érted? – forgatta meg Hermione szemeit. – De ha így folytatod, lehet, hogy érted sem jövünk!
- Jól van. – mondta Hailie kicsit sértett hangon. – De alvás után rögtön gyere.
- Megegyeztünk. – bólintott Hermione. Ahogy a színes kis épület elé értek, puszit nyomott kislánya arcára, és rögtön elindult a legközelebbi helyre, ahol biztonságban hoppanálhatott.
Néhány perccel előbb érkezett a King’s Cross pályaudvarra, mint ahogy barátnőjével megbeszélték. A vonatok zajától alig hallotta a hangszórót, amely egy kedves nő hangján megszólalt.
- Southampton-London járat a 8-as vágányról fél órát késik. Ismétlem, a Southamptonból Londonba tartó szerelvény a 8-as vágányra érkezik fél óra késéssel. Megértésüket köszönjük!
- Jaj, Merlinre! Miért vagyok én ilyen szerencsétlen?– bosszankodott Hermione. – Még csak az kellene, hogy összefussak itt valakivel megint.
Leült az egyik kis büfé asztalához. Jó húsz percig kortyolgatta a teáját, és közben a tömeget nézegette. Először egy asszonyt figyelt, aki két civakodó kisgyermeke között próbált rendet teremteni. Mikor azonban a nő a szemébe nézett, inkább másfelé fordult. Látott egy öreg csavargót, aki éppen kéregetett. Két öltönyös mugli kinevette az embert, és utálkozva továbbálltak. Hermione szíve megesett a szegény emberen.
- Ezek nem tudják, mi az, hogy emberség. – mondta halkan, majd miután kifizette a forró italt, odasietett a koldushoz.
- Tessék. – nyújtotta oda utolsó egyfontosát az idegennek. – Fogadja el.
- Nagyon köszönöm, kisasszony. – mondta a csavargó mosolyogva. Fogai szép fehérek voltak koszos arcával ellentétben, és ez Hermionében gyanút keltett, de nem szólt semmit, inkább csak továbbment. Mire megtalálta a 8-as vágányt, a vonatról már javában szálltak le az utasok.
- Hermione! – kiáltott hangosan egy fiatal lány. Hermione rögtön a hang irányába fordult és elmosolyodott, ahogy meglátta régi kedves barátnőjét. Ginny nevetve ugrott a nő nyakába.
- Végre! Annyira vártam már, hogy találkozzunk! – ujjongott a vörös hajú lány. – Gyönyörű vagy, Mione!
- Köszi, Gin. Te is nagyon jól nézel ki. – viszonozta a bókot Hermione őszintén. – A barátnőm, Liz ölni tudna ilyen bőrszínért! Olaszországban télen is süt a nap?
- Nem. – rázta meg a fejét Ginny nevetve. – Evelyn elráncigált szoláriumba. Mugli találmány, gondolom ismered.
- Aha. – helyeselt Hermione. Egy ideig némán baktattak a zajos pályaudvaron, de ahogy kiértek a szabadba, Hermione újra megszólalt:
- Mit mondtál a családodnak, mikor fogsz hazaérni?
- Igazság szerint azt mondtam, hogy nem tudom, mikor érkezik a vonat. Csak azt tudják, hogy ma megyek. –vont vállat Ginny egykedvűen.
- És nem akartak kijönni eléd? – puhatolózott Hermione óvatosan.
- Hát… meggyőztem őket, hogy hagy menjek haza egyedül. – válaszolta Ginny könnyedén.
- Oké. – mondta Hermione egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében. –És most mit csináljunk? Kettőig szabadok vagyunk.
- Olyan régen nem mászkáltam már Londonban! Szerintem nézelődjünk egy kicsit. – ajánlotta Ginny. – Úgyis sok megbeszélnivalónk van.
Hermionénak nem kellett megkérdeznie, hogy a lány mire gondol. Beleegyezően bólintott, majd követte barátnőjét.
A két boszorkány pár óra múlva már Hermione lakásában ült fáradtan és boldogan. A rengeteg nevetéstől már fájt a szájuk. Hermione régen érezte magát ilyen jókedvűnek és kiegyensúlyozottnak.
A múltról egy szó sem esett, és ez némiképp megnyugtatta a fiatal anyukát. A vidám társalgás főleg a fiúról szólt – bár Ginny ehhez a témához jóval többet tudott hozzáfűzni - majd Hailie került szóba. Ginny érdeklődve kérdezősködött a csöppségről, akit már nagyon rég óta szeretett volna megismerni.
Végül valahogy az évfolyam találkozó került szóba.
- Ugye elmész? – kérdezte Ginny kedvesen, mégis határozottan. Hermione kis habozás után kétkedve felelt.
- Dumbledore professzor külön megkért, hogy legyek ott. Muszáj elmennem.
- Muszáj? – szaladt fel gúnyosan Ginny szemöldöke. – Hát persze… De az a lényeg, hogy ott leszel.
- De nem önszántamból. – védekezett Hermione a nem létező vádak ellen. Ginny mindent-tudóan elmosolyodott.
- Hát persze. – ismételte komolynak szánt hangnemben.
- Megyünk Hailieért? – vetette fel Hermione. – Megígértem neki, hogy mire fölébred, mi már repülünk is érte.
- Persze. – bólintott Ginny. – Siessünk! Nagyon kíváncsi vagyok rá. Csak előbb együnk már egy kicsit. Korog a gyomrom.
- Az óvoda felé menet van egy kis üzlet. Ott vehetünk pár falatot. Bocsi, de mostanában nem nagyon főztem. Olyan… szétszórt vagyok. –mondta Hermione bűntudatos hangon.
- Persze. Menjünk. –helyeselt Ginny bujkáló mosollyal.
Nemsokára be is tértek az említett üzletbe, de a pénztárnál Hermionénak kellemetlen érzése támadt.
- Van nálad pénz? –kérdezte kétségbeesett arccal Ginnyt.
- Csak pár galleonom van.
- Elfelejtettem muglipénzt hozni! –suttogta Hermione és zavarában elpirult.
Beletúrt zsebébe, de szerencséjére ott egy egyfontos lapult.
- De hát az utolsó bankjegyemet a koldusnak adtam. –csodálkozott magában, de nem firtatta magában a dolgot, fizetett a talált pénzzel.
- Micsoda mázli! Nagyot égtünk volna, ha pénz nélkül támolygunk be. –nevetett Ginny.
- Ja. –mondta Hermione. Nem igazán volt ereje vitatkozni a lánnyal, így ráhagyta a dolgot. –Meleg helyzet volt.
- Jesszus, már két óra van! Siessünk! Utálok elkésni. –sikkantott Hermione, majd sietősebbre vette lépteit.

***

Hermione nem lepődött meg, hogy Hailie és Ginny milyen jól megértik egymást. A vörös hajú lány mindig szerette a gyerekeket, a barátnője lánya pedig egyenesen elbűvölte.
- Megtanultam leírni a Ginnyt! Mami megmutatta, mielőtt idejöttél. – mesélte büszkén a kislány. – Majd megmutatom, ha szeretnéd.
- Na erre kíváncsi leszek. – mondta Ginny. – Ha elég hamar megtanulsz olvasni, akkor majd elcsórhatod a leveleimet anyukádtól. Majd mindig írok neked is pár sort.
- Külön nekem? De jó! – ujjongott a kicsi. – De mi az, hogy elcsórni?
- Más szóval kifejezve… elkérni. – somolygott a boszorkány. – Hermione, hol jársz? – szólította meg elbambuló barátnőjét.
- Jaj, ne haragudj, csak elkalandoztak a gondolataim. – szabadkozott Hermione. – Mit is mondtatok?
- Ginny írni fog nekem levelet! – mondta Hailie büszkén. – És ha majd megtanulok olvasni, akkor külön fogunk levelezni.
- Hát ezt örömmel hallom. De akkor keres valakit, akinek van türelme téged tanítani. Én mostanában nem vagyok a topon. – jelentette ki Hermione.
- Mit jelent az, hogy nem vagy a topon? – kérdezte a kislány kíváncsian.
- Azt jelenti, hogy nincs mostanában túl jól. – előzte meg a válasszal Hermionét a vörös hajú lány.
- Értem. – raktározta el az új kifejezést agyában a pici.
Miután hazaérkeztek, Hermione fejfájásra hivatkozva elvonult aludni egyet, Ginny pedig készségesen vigyázott a szőke kisleányzóra.
Estig fáradhatatlanul játszottak. Kergetőztek, bújócskáztak, babáztak, és szinte minden varázslójátékot is kipróbáltak. Ginny rengeteg új ötletet adott Hailienek a gyerekjátékokat illetőleg.
Mire eljött a vacsora ideje, Hermione is leballagott hálószobájából, és csatlakozott a kis társasághoz. Ő is beállt a játékba, és mire az óra kilencet ütött, teljesen kifáradt a sok nevetéstől.
- Mami, ugye varrsz nekem egy jelmezt farsangra? Ginny szerint bűbájjal sokkal könnyebb! – kérlelte Hailie anyukáját. Hermione rosszallóan nézett Ginnyre.
- Kösz, Gin, eddig sem volt elég dolgom, most még jelmezért is szaladgálhatok! – csattant fel mérgelődve. Ginny ártatlan „bociszemeket” meresztett barátnőjére, de nem bírta ki, és újra előjött nevetőrohama.
- Nem vagy túl meggyőző. – rázta meg a fejét nevetve. – Tudod mit? Majd én varrok a lányodnak valamit. Egyszer nekem is meg kell tanulni.
- Hát nem ártana háziasodnod, az egyszer biztos. – mosolyodott el megenyhülve Hermione. Az óra hangja azonban észre térítette bágyadt jókedvéből és idegesen szólalt meg újra:
- Gin, mit is mondtál, mikorra kell hazamenned?
- Nem mondtam időpontot. De nagylány vagyok már, el tudom dönteni, hogy mikor megyek haza!
- Gin! – figyelmeztette Hermione a kislány felé bökve fejével. – Légy szíves!
- Tessék? – nevette el magát újra a vörös hajú lány.
- Ha nagylány leszek, én is akkor jöhetek haza, amikor akarok? – tette fel a Hermione által nem nagyon várt kérdést.
- Vág az esze, mint a borotva. – hallotta Hermione nagyapja hangját. Régi szép emlékei közül is ez volt a kedvence. Granger nagypapát még kis korában veszítette el, de mindig emlékezett kellemes hangjára és csípős kis szellemességeire.
- Nem úgy értettem, Hailie. Csak tudod az én anyukám azt mondta nekem, hogy akkor megyek haza, amikor te lefeküdtél aludni. – javította ki magát gyorsan Ginny.
- Hogy hívják az anyukádat? – kérdezte Hailie két ásítás között. Lassan odakúszott Ginnyhez és az ölébe ült. A lány nem ellenkezett, boldogan simogatta meg a csillogó szőke tincseket.
- Mollynak. – válaszolt tömören.
- Én megyek, főzök egy kis teát. – mondta gyorsan Hermione, majd szemét lesütve távozott. Ginnynek rosszul esett barátnője kirohanása, de tudta jól, hogy nem kényszerítheti magyarázkodásra őt a lánya előtt.
- És az apukádat? – szólalt mg a csöppnyi hang bágyadtan.
- Arthur. – mondta nemes egyszerűséggel.
- Vannak testvéreid? - szövögette tovább a társalgást a kislány.
- Hát persze! Képzeld el, hat bátyám van! – mosolyodott el Ginny. – Az egyik rosszabb mint a másik. De nagyon szeretem őket.
- Hogy érted, hogy rosszak? Sokat rosszalkodnak? – tudakolta Hailie félálomban.
- Igen, főleg az ikrek. Sok rossz fát tettek már a tűzre. – bólogatott Ginny egy nagy ásítás közepette.
- Majd egyszer találkozhatok velük? – suttogta Hailie reménykedve.
- Egyszer igen. – nyugtatta meg a csöppséget a boszorkány.
Hermione csak egy fél óra múlva merészkedett be a nappaliba. Mosolyogva vette észre, hogy a nagy játékban kifáradt „gyerkőcöket” elnyomta az álom. Nem volt szíve felébreszteni a két lányt, ezért csendben előtúrt egy meleg pokrócot, és azt terítette az elfáradt boszikra. Egy kis ideig meghatottan figyelte őket, majd ő is nyugovóra tért.

***

Hajnaltájt Hailie álmában mozgolódni kezdett, és felriasztotta Ginnyt. A lány riadtan nézett körbe, először nem is tudta, hogy hol van. Kicsit megnyugodott, mikor meglátta a beszűrődő halvány napsugárban megcsillanó szőke tincseket. Nem mert megmozdulni, hiszen Hailie feje a karján pihent, így viszont eléggé kényelmetlenül érezte magát. Nem volt szíve felébreszteni a kicsit, így nagy nehezen rávette magát az alvásra.
Mikor azonban a nappaliban nyolcat ütött az óra, felpattantak Ginny szemei, és óvatosan kihámozta magát Hailie karjaiból. A mindig éberen alvó kislány azonnal felébredt a mozdulatra, így Ginny kicsit elszégyellte magát.
- Ne haragudj, Hailie, de mennem kell. – mondta szomorúan. – Otthon már így is aggódnak értem.
- Csak a reggelit várd meg! Kérlek! – könyörgött Hailie. – Vagy miért nem küldesz haza egy baglyot?
- Hát… nem is tudom. – tördelte a kezét a fiatal nő. – Ha már itt aludtam, akkor úgyis mindegy… de azért küldök haza egy baglyot. De reggeli után elengedsz, oké?
- Persze. – vágta rá örömtől ittasan Hailie. – De amíg anya alszik, úgysem reggelizhetünk!
- Ravasz a kiscsaj, az biztos. – gondolta Ginny – De miért nem beszél soha az apjáról? Lehet, hogy meg kellene kérdeznem... De az is lehet, hogy ez fájdalmas neki…
- Min gondolkodsz? – tudakolta Hailie kíváncsian. Látta Ginny arcán a vívódást, és el sem tudta képzelni, mi váltotta ezt ki a vidámnak megismert lányból.
- Csak azon, hogy mit írjak haza. – hazudta Ginny a szemét lesütve. Hailie érezte hangjában a bizonytalanságot, de eszébe sem jutott, hogy Ginny nem mond igazat.
- Írd meg anyukádnak, hogy egy barátnődnél aludtál. – vont vállat a kicsi.
- Na jó. Mindjárt jövök! – azzal Ginny a konyha felé vette az irányt.
Hailie csak remélni merte, hogy anyukája nem ébred fel hamar, és játszhatnak még Ginnyvel. Nagyon kedvelte a vicces vörös hajú lányt, akivel különösen jól megértettük egymást.
Nemsokára azonban – hála a nem kis ricsajnak - Hermione is felébredt. Halkan lebotorkált a lépcsőn, majd miután bevette az orvosságot, nekilátott a reggeli készítésének.
Hailie annyira belemerültek a játékba, hogy csak akkor vették észre, hogy a lány ébren van, mikor elkiáltotta magát:
- Gyertek! Kész a reggeli!
- Anyu! Te már fent vagy? – kérdezte Hailie csalódottan.
- Képzeld. – csattant fel Hermione. – Bár látom te nem szívesen reggelizel.
- Jól van, na. Ne kapd fel a vizet, Mione! – csitítgatta barátnőjét Ginny. – Csak azt mondtam, hogy reggeli után megyek haza.
- Ja, értem. – enyhült meg Hermione. – De akkor sem esett jól, hogy így örültél nekem, Hailie!
- Bocsi, mami. – mondta Hailie bűntudatosan.
- Na, gyertek enni. – intett Hermione, majd biztatásul elmosolyodott.

***

Ginny a reggeli után még maradt egy kicsit, de előbb-utóbb el kellett indulnia. Hailie fájó szívvel búcsúzott tőle, Hermione pedig megígértette a lánnyal, hogy levelezni fognak.
- Majd még eljövök, mielőtt hazamennék. – ígérte Ginny. – Feltéve, ha Hermione elmegy a találkozóra. –tette hozzá somolyogva.
- Gin! – torkollta le Hermione –Légy szíves ne csináld ezt!
- Az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó. – bölcselkedett a lány. – Ha nem mész el, csalódtam benned.
- Bűntudatot akarsz bennem ébreszteni? – vonta kérdőre Hermione a lányt.
- Nem. Csak meg akarlak védeni egy újabb hibától. – fordult vissza utoljára Ginny, majd integetett, ameddig el nem tűnt alakja a ködös téli utcában.

***

- Csodás. – morogta Hermione. – Gondolom most te is elvárod, hogy elmenjek.
- Nem kell sokáig maradnod. Elég, ha csak bemész, köszönsz a társaságnak, és hazajössz. – elmélkedett Hailie. – Ginny csak azt mondta, hogy legyél ott. Az idő nem volt kikötve.
- Miből van ez a gyerek? – gondolta Hermione somolyogva. – Nem hiszem, hogy tőlem örökölte.
- Eljössz velem vásárolni? Kellene holnapra valami elfogadható ruha. – vetette fel Hermione.
- Persze! – sikkantott Hailie. Persze eszében sem volt emlékeztetni anyját, hogy az óvoda csütörtökön nincs bezárva.

***

- Hahó! Megjöttem! – kiáltotta Ginny az Odú ajtaja előtt toporogva. Széles mosolyt készített arcára, hogy mentegetőzni tudjon, ha megharagudtak volna rá. Hazafelé még virágot s vett, hátha meghatja ezzel édesanyját.
- Ginewra Weasley! – dörrent rá édesanyja, amint kinyitotta az ajtót. – Van fogalmad róla, milyen nap van?
- Én is örülök neked, anya. – köszönt Ginny erőltetett vidámsággal. Majd mikor észrevette anyja dühét, bűnbánó arcot vágva hozzátette:
- Csütörtök?
- Pontosan! És nem szerda, ahogy azt te méltóztattad említeni a leveledben. –mondta Mrs. Weasley mérgelődve, miközben betessékelte a lányát. –Magyarázattal tartozol. Hol a pokolban voltál?
- Egy barátnőmnél. – válaszolta Ginny nyugodtan. Eközben a Weasley klán nagy része már a lépcsőn ugrándozott. Átadta édesanyjának a gyönyörű virágot, amelynek nem maradt el a hatása: Mrs. Weasley arcvonásai egy pillanatra kisimultak, és elindult vázát keríteni az ajándéknak.
- Ginny! – üdvözölték széles vigyorral bátyjai. Fred, George és Ron annyit változtak, hogy normál körülmények között Gin valószínűleg elsétált volna mellettük. Charlie, Bill és Percy nem változtak annyit, de arcukon így is fel lehetett felezni az idő múlásának nyomait.
- Hogyhogy csak most jöttél, hugi? – kérdezte csodálkozva Fred. – Anya azt mondta, hogy tegnap érkezik a vonatod.
- Közbe jött valami. – sietett a magyarázattal a lány.
- Aha! Pasi lesz a dologban. – csillant fel George szeme. – Na ki vele, Gin! Ki az új áldozat? Csak nem az egyik olasz pasidat hoztad magaddal? – vigyorgott.
- Nem. Egy nagyon kedves barátnőmnél voltam. – vágta ki magát a lány.
- Na persze! – tódította meg Ron.
- Elég legyen, fiúk! – szólt szigorúan Mrs. Weasley hangja. – Menjünk be a nappaliba.
- Szóval kinél voltál, Gin? – faggatózott Ron.
- Áruld már el! – ütötte tovább a vasat George.
- Ne akarjátok tudni! – keltette fel a családtagok kíváncsiságát a lány ügyesen.
- Ne szórakozz, hugi! – mondta Fred.
- Bökd már ki! – bíztatta Ron.
- Hát, ha ennyire érdekel… - csigázta tovább a kedélyeket Ginny.
Fred és George már készen álltak a görcsös nevetésre, Ron kíváncsian meresztgette a szemét, a többi családtag, pedig fejcsóválva fogadta a fiúk gyerekességét.
- Hermionénál voltam. – bökte ki Ginny, örökre elraktározva magában bátyjai döbbent arckifejezését.
Mr. Weasley éppen ekkor botorkált le a lépcsőn és meglepődöttségében elejtette az újságját. Ugyanebben a pillanatban Molly lányos zavarában elejtette a vázát, amibe lánya kókadt virágjait kívánta elhelyezni.
Pár perc döbbent csend ült a Weasley-házra.