Draco hanyagul lépett be a Kúria kapuján. Lassan, elegáns léptekkel közeledett az ajtó felé. Még alig bukkant fel a hajnal elő sugara, de ő már egészen friss volt. Szemei nem árulkodtak fáradtságról. Megszokta a kevés alvást.
A ház sötét és csendes volt. Még a szolgálók sem keltek fel, így Draco nyugodtan járkálhatott.
Kisétált a kertbe, mindenkori kedvenc helyére. Amerre ellátott, mindent hó lepett. A kertben a rózsabokrok elfagytak, a madárfészkek elhagyatottak voltak, a fákat kopaszon tépázta a szél. A természet mélyen aludt. A Malfoy-tóhoz sétált, amelyet vastag jégréteg borított.
Elgondolkodva figyelte a gyönyörű tájat. A nap enyhe fénye visszaverődött a fehér hóról, azzal ámítva az embert, hogy drágaköveken sétál. Nem is lehetett volna szebb a Malfoy Kúria, mint ebben a téli időjárásban, mikor ilyen természetellenesen csend veszi körül.
Mégis, mintha Draco szíve ugyanolyan kietlen, hideg és üres lett volna, akár csak a táj. A csípős hideg átjárta egész testét, de ő nem kereste a meleget. Csak némán ült, és a közelmúlt eseményein, fordulatain gondolkodott.

***

Draco türelmét vesztve topogott a fülkében. A kupé ajtaját nézte, mintha csak várna valakit. Dühös volt a lányra, akit várt, de mikor végül megérkezett, a kíváncsiság kerekedett felül benne.
- Mégis miért játszol velem? –kérdezte villámló szemekkel. –Nyögd már ki, hogy miért húzod az idegeimet?
- Itt bárki meghallhatja. –válaszolta Pansy hangjában érezhető feszültséggel. –Értsd meg, hogy nem kockáztathatunk! Úgy viselkedsz, mint egy gyenge kezdő! Mi ütött beléd?
- Akkor miért kellett mondani, hogy „tartozom egy vallomással”? Olyan furcsa volt a hangod… látom direkt csináltad. Eszméletlen, hogy tudod ilyen hitelesen előadni magadat. Pedig
- Hát persze, hogy csak játszottam veled! –kiáltott fel Pansy nevetve. Draco úgy nézett a nőre, mintha meg akarná ölni a szemeivel, de hamarosan értelmet nyertek a boszorkány szavai, mert a kupé ajtóban Crack jelent meg.
- Bejöhetek? Mostroék egyedüllétre vágynak. –vigyorgott kajánul a férfi.
- Persze. –bólintott Pansy, aki szintén nem rejtette véka alá vigyorát. –Dracoval éppen azon törtük a fejünket, hogy mit csináljunk este.
- Úgy érted, a beszámoló után? –vigyorodott el Crack. –Nekem van pár ötletem… Ehetnénk valahol…
- Milyen eredeti ötlet. Ki sem néztem volna belőled, Crack. –mondta Draco gúnyosan.
- Vajon a büfés boszorkány vajon most is velünk utazik? –elmélkedett Crack. Draco megforgatta szemeit, mire Pansy csak bután felvihogott.
- Menj, nézd meg. –utasította még mindig nevetve. Crack sután elvigyorodott, majd kinézett. Végül döntött és lassú léptekkel elindult a mozdony elejére.
Ahogy a buta férfi hallótávolságon kívülre ért, Pansy fojtott hangon megszólalt.
- Már fáj a szám a sok bájvigyortól. –bosszankodott. –Remélem nem tolja ide a képét egyhamar!
Draco egyetértően bólintott. Pár perc múlva Pansy megint megszólalt:
- Szerintem az se kizárt, hogy a Nagyúr küldte ránk. Mindent hallhat. Egy zárt vonaton a legkönnyebb hallgatózni. –magyarázta gyorsan. –Majd ha nálam leszünk, elmondom, amiről beszéltem, ígérem…
Draco gúnyosan felhorkantott. Még hogy a Nagyúr kémeket küldjön Lucius Malfoy fiára! Tény, hogy Voldemort mostanában elővigyázatos, de az egyik legmegbízhatóbb emberére besúgókat küldeni öngyilkosság volna. Pansy… az más tészta. Ő egyszerű halálfaló. Draco kénytelen volt belátni, hogy a lánynak nem árt az óvatosság.
- Rendben. –egyezett bele nyugodt hangon. –De ne aggódj! Ennek a gorillának annyi esze sincs, mint amennyi látszik! Nem fog észrevenni semmit.
- Legyen úgy. –nyugtázta Pansy.
Nemsokára Crack is megérkezett, majd szomorú hangon panaszolta, hogy a büfés boszorkány valószínűleg „szabadságra ment”, hiszen a visszafelé úton sem tűnt fel. Pansy türtőztette magát, és megértően bólogatott, de Draco gúnyos és lenéző pillantásait nem úszhatta meg a férfi.
Az út végére Bulstrode és Monstro is csatlakozott a fényes társasághoz. Együtt indultak el a „beszámolóra”…

***

- Tényleg nem gyanít semmit. –értett egyet Pansy a szőke férfivel. –Hogy tudsz ilyen jól hazudni?
- Van gyakorlatom. –válaszolta Draco mosolyogva.
- Te még ezt is bóknak veszed? –csóválta a fejét a lány. –Félelmetes vagy.
- Szerintem hagyjuk a tulajdonságaimat. Inkább azt tárgyaljuk meg végre, hogy mi a fenét akartál nekem bevallani? –váltott témát Draco. Nagyon unta már a lány titkolózását.
- Rendben van. –sóhajtott Pansy. –Az a baj, hogy veled ellentétben nekem van lelkiismeretem. Régóta nyomaszt már egy régebben elkövetett hibám, és el akarom neked mondani. Az az igazság, hogy nem tudom, lesz-e még alkalmam bevallani…
- Ezt hogy érted? –szakította félbe Draco.
- A Nagyúr gyanakszik rám. Neked sem lett volna szabad idejönnöd, mert még téged is megvádolnia. Ha elbuknék, mondd azt, hogy csak néhány órára voltál itt… azt hiszem, el fogja hinni, hogy csak egy éjszakára voltál fent nálam. –vázolta fel a problémát Pansy.
- Miért gyanakodna? –értetlenkedett Draco.
- Nem tudom. Csak érzem. –felelte Pansy idegesen. –Szerintem valaki észrevett.
Draco gondterhelten felsóhajtott.
- Képzelődsz. –legyintett. –De most már a lényeget mondd! Mit akarsz bevallani?
Pansy felállt a fotelből, és idegesen járkálni kezdett. Draco már éppen szóra akarta bírni, mikor végre megszólalt.
- Tudom, hogy dühös leszel, de muszáj volt megtennem. Kénytelen voltam megszakítani a kapcsolatot közted és Granger között. Én voltam az, aki Ronnal csókolózott. Megkértem rá, hogy felejtsük el, és ő úgy tűnik, azóta sem emlegette a dolgot a barátainak. Grangernek biztosan lett volna hozzám egy-két keresetlen szava… - Hogy… mondtad? –kérdezte Draco nyugalmat erőltetve magára. –Te voltál az?!
- Százfűlé főzet segítségével. –bólintott a lány. Még mindig körbe-körbesétált, fejét konokul lehajtva. Nem szerette, ha Draco dühös volt rá. Utálta.
- És ezt most minek mondtad el nekem? –kérdezte Draco néhány perc múlva. Szemei szinte szikrát hánytak a dühtől, de visszafogta magát. Hallani akarta az egész történetet.
- Megvolt rá az okom. –felelte Pansy szűkszavúan. –Mint mondtam, a lelkiismeretem nem engedte, hogy elhallgassam előled. De tudod, hogy nem mondhatod el senkinek. Veszélybe sodornád magadat is, meg Grangert is.
- Mióta izgat téged, hogy mi bántja Hermionét? –kérdezte a fiú rideg hűvösséggel. Belül azonban majd szétvetette a kétségbeesett düh. Milyen ostoba volt!
- Azt akarom, hogy ne essen bajod. –vágta ki magát Pansy. – Segítened kell megbuktatni a Nagyurat. Ha én meghalok, nagyon kevesen lesztek.
- Miért nem mondtad el már az elején? –tudakolta Draco, miközben az ablakhoz lépett, hogy a friss hideg levegő lehűtse égő arcát.
- Utánamentél volna. –jelentette ki Pansy. – Így is kis híja volt, hogy ki nem derült minden.
- Te a Gyengélkedőn is hallgatóztál? –döbbent meg Draco. – Ezt nem hiszem el!
- Aggódtam érted. –védekezett Pansy.
- És ez feljogosít arra, hogy tökre tegyél életeket? –kérdezte keményen az ifjú varázsló.
- Miért? Mi bajod volt az életeddel? A Nagyúr mindent megengedett neked. –felelte Pansy.
- Nem rólam van szó. –ellenkezett Draco hevesen. –De Hermione élete elég rosszul alakult. Weasley meg is ölhette volna!
- Mit gondolsz, megfordult valaha a fejemben, hogy Weasley ennyire kiborul? –mondta Pansy halkan. - Szerinted én örültem neki, hogy majdnem meghalt?
- El tudom képzelni. –mondta Draco gúnyosan. Pansy remegni kezdett a szomorúságtól.
- Még mindig szereti…
- Bocsáss meg, Draco! –kérlelte Pansy. –Ne így váljunk el! Nem hiszem, hogy találkozunk még…
- Hagyd abba ezt a süket dumát! –torkollta le Draco. -Ne próbálj mentegetőzni!
- Kérlek, ne beszélj így... –kérte Pansy szinte könyörgően. Draco türelmetlenül felpattant, és kiviharzott.
- Holnap tízkor a találkán! Ne késs!

***

Alig ült fél órája a padon, mikor halk, méltóságteljes léptek zaját vélte hallani. Érzékei nem csaltak, mert mikor hátrapillantott, édesanyja körvonalait fedezte fel.
A középkorú, szőke asszonyt még sosem látta olyan szépnek, mint most, halvány mosolyával, ahogy intett, hogy menjen be. Megrázta a fejét, jelezve, hogy nem kíván még bemenni. Édesanyja kérdő tekintete ellen visszafordult. Nem volt kedve társaságban lenni, még ha mindig szeretett édesanyja hívta is.
- Gyere be, Draco. –hallotta maga mögül a lágy hangot. Még mindig nem fordult meg, mintegy tiltakozásul az anyai kérés ellen. Narcissa nem tehetett mást, még közelebb ment fiához, ezzel alaposan tönkretéve finom papucsát.
- Meg fogsz fázni. –figyelmeztette a nő. Draco kelletlenül felnézett a szürke szemekbe, és nagy nehezen megszólalt:
- Nem fázom. Kicsit még maradni akarok. Nemsokára felmegyek aludni. Utána délután tárgyalásom lesz, kénytelen vagyok bemenni.
- Enned kell. –mondta Narcissa ellentmondást nem tűrően. –Mielőtt elmész, mindenképpen gyere be enni, és üzenj valamelyik lánnyal értem. Beszélgetni szeretnék veled.
- Rendben. –bólintott lassan a fiú. A nő gondterhelt arccal indult visszafelé. Nyugtalanította Draco rossz kedve, hiszen apja halála óta nem volt ilyen szomorú. Komoly volt, de nem ilyen… boldogtalan. Lázasan gondolkodott a lehetséges problémákon, de csak egyetlen lehetséges ok jutott eszébe: talán nő van a dologban!

Draco nemsokára követte anyja tanácsát, és bement a házba. Felcsörtetett a lépcsőn, majd megengedte a zuhanyt. Gyors mozdulattal megszabadult ruháitól, és beállt a zuhanyrózsa alá.
Hosszan engedte magára a forró vizet, és próbálta kiverni fejéből a zavaró gondolatokat. Mire készen lett, egészen elálmosodott, úgyhogy ahogy volt, törülközőben esett be az ágyba. Nem volt ritka, hogy ilyen helyzetben nyomta el az álom.
Délben furcsa álomból ébredt. Libabőrösen, verejtékben fürödve tért magához. Felült az ágyon, és szőke tincseibe túrt. Próbált visszagondolni álmára, de csak az érzelmekre emlékezett. Bizonytalanság, düh, keserűség…
Megrázta a fejét, mintha ezzel ki tudna verni minden zavaró gondolatot fejéből, és kezdte összerakni fejében a mai nap „tervét”. Mire elkészült az öltözködéssel, nagyjából össze is állt fejében a napja. Ez volt számára olyan sivár. A szürke hétköznapok nagyon idegesítették…
Az ablakhoz sétált, utoljára gyönyörködni akart még a nagy kertben. Kitárta az ablakot, és beszívta a tiszta, hűs levegőt.
Kissé elmerengett, így észre sem vette, hogy a patyolatfehér égen egy kis fekete pont rajzolódik ki a szeme láttára. Csak akkor kapott észbe, amikor a jelenség már nem adott okot találgatásra: egy szürke bagoly repült az égen.
Malfoy ismerte már a baglyot: Anney tőle kapta a születésnapjára. Hirtelen elgondolkodott, mi lehet az, amit nem ér rá a Minisztériumban megbeszélniük. Hiszen alig fél óra múlva találkoztak volna! Nyugtalanította az üzenet kiléte, a bagoly sebessége most hihetetlenül lassúnak tűnt a szemében.
Végül az állat aztán elegánsan körözött egyet a férfi körül, úgy szállt le a vállára.
Draco másodpercek alatt széttépte és elolvasta az irományt.

Drága Draco!

Ne haragudj, hogy Téged zaklatlak ezzel, de tudod, hogy milyen fontos tárgyalásra készültünk délután Emmeline Brewton asszonnyal. Sajnos most nincs módom eljönni, remélem, megértesz.
Megkérlek, tedd meg nekem, hogy elnézést kérsz a nevemben, és lemondod a találkozót. Küldtem volna neki levelet, de nem vagyok olyan állapotban, hogy ezzel foglalkozzak. Egészen remeg a kezem.
Éjjel Hermione (tudod, az a kedves lány, Edward barátnője) rosszul lett. Eddie eléggé kiborult, ezért megígértem neki, hogy bejövök hozzájuk, de most kiderült, hogy nagyobb a baj, mint sejtettem.
Megismertem Hermione kislányát, Hailiet, és egyszerűen rosszul vagyok a gondolattól, hogy szegénykém árván marad. Sajnos még ezt sem lehet kizárni! A gyógyító szerint Hermione későn került be, és sajnos nagyon súlyos állapotban van.
Chris (Hermione legjobb barátnőjének a férje) szerint azonban csak azért beszéltek olyan kritikusan Hermionéról, mert az Abszol úton történt baleset következtében tele van az intézet hajnal óta.
Ha lesz kis időd, igazán benézhetnél, mert a tegnap éjjeli „találkozódról” szeretnék tudni mindent.

Csókollak,
Anney

- A fenébe! –káromkodott Draco, majd lecsapta a levelet a hóba.
Idegesen felpattant, és gyors léptekkel a házban termett. Azonnal indulni akart, hogy minél előbb érjen a Szent Mungóba. Természetesen nem azért, mert Hermionéről akart tudni. Dehogy. Anneyt akarta letolni, amiért felborította a napirendjét.
Isteni illatok csapták meg az orrát, ahogyan a konyhába lépett, de ezek valahogy most nem tudták jó kedvre deríteni. Narcissa éppen egy felszolgáló lányt oktatott, így Draconak nem kellett kerestetnie senkivel az asszonyt.
Mrs. Malfoy azonnal észrevette fián az idegességet, és ahogy tekintete lejjebb vándorolt, szeme szinte azonnal megakadt a levélen.
- Kitől jött? –kérdezte szelíden. Draco mérgesen kihúzott egy széket, és lecsapta a papírt az asztalra.
- Anney írt. Nem jön be dolgozni. Az unokatestvére barátnőjét a Szent Mungóban ápolják, ezért most kénytelen ott ülni és vigasztalni a rokonát. –felelte Draco indulatosan.
- És mi a baj? Talán ismered a nőt, akit kezelnek? –kíváncsiskodott Narcissa.
- Nem… vagyis igen. De nem ez a baj. Hanem hogy ugrott a megbeszélésem Emmelin Brewtonnal! És fontos lett volna, hogy Anney is ott legyen. Kénytelen leszek lemondani… –fakadt ki Draco.
- Tegnap nem azt mondtad, hogy legszívesebben be sem mennél, mert nincs kedved győzködni azt a nőt? Ha jól emlékszem, Anneynek tettél volna egy szívességet. –értetlenkedett Narcissa.
- Így van. –bólintott Draco. –De ha egyszer szívességet kér, legalább jöjjön el!
- Draco, nekem ne hazudj. Mondd el, mi bánt. –kérte Narcissa még mindig nyugodt hangon. –Bennem megbízhatsz…
- Mennem kell. Benézek a Mungóba, és beszélek Anney fejével. –bizonygatta Draco.
- De előbb eszel. Megígérted, Draco! –mondta Narcissa, azzal egy pálcasuhintással csilingelésre bírta a csengőt. Rögtön megjelent két szolgáló.
- Hozzatok két terítéket! –utasította kedves, mégis tekintélyt parancsoló hangon a ház asszonya. A szolgálók máris sarkon fordultak, és elsiettek.
- Figyelj, anya, most mennem kell, de sietek vissza, ígérem! Vacsorára itthon leszek. –jelentette ki Draco.
- Te, és az ígéreteid! –Narcissa hangja gúnyosan csengett. –Na jó, ilyen feldúltan nem is akarok veled beszélgetni. De vacsoráról el ne késs! A Minisztériumba pedig feltétlenül nézz be!
- Rendben! Szép napot, anya! –búcsúzott Draco, magában hozzátéve: -Mintha egy óvodáshoz beszélne. Istenem, mikor hagyja már abba ezt az anyáskodást! Nem volt elég neki lassan… 5 éve?
Ennyi idő telt el ugyanis Draco apának halála óta. A zsarnok férfi béklyóban tartotta fiát, csakúgy, mint feleségét. Az asszony csak azóta volt nyugodt, kedves, és kiegyensúlyozott, mióta özvegy lett.
Draco borzadva gondolt apja szörnyű halálára. A Nagyúr oldalán harcolt egy csatában, amikor egy auror eltalálta, halálos sebet ejtve rajta. Lucius Malfoy hosszú órákig tartó haláltusája alatt gondolta végig az életét. Apja utolsó szavai, melyek azóta is tőrként mardosták szívét, térítették végleg a helyes útra.
- Figyelj rám, Draco, jól figyelj! Muszáj végighallgatnod! Fogytán az időm, de muszáj utoljára a fejedbe vernem: meg kell bosszulnod engem! A halálom csak uszítson a sárvérűek és félvérek elleni harc folytatására. Látni akartam, ahogy először gyilkolsz, látni akartam, ahogy hatalmat és dicsőséget szerzel, de sajnos ez már nem lehetséges. Valamelyik utolsó söpredék eltalált… de neked tovább kell folytatnod az én életemet! A Sötét Nagyúr oldalán a helyed. Én pedig mindig figyelni foglak. Büszke akarok rád lenni, fiam! Ne okozz nekem ismét csalódást!
Ez volt az, amit Draco annyira bánt. Hogy mindig meg akart felelni az apjának. Ezért lett a Roxfort kviddiccsapatában fogó… ezért akart mindenáron a Mardekár házba kerülni… ezért vett el majdnem egy aranyvérű nőt… és ezért lépett be halálfalónak... és ezért nem vallotta be soha Hermionénak, hogy szereti…
Ekkor azonban megfogadta, hogy többet nem fog az apja emlékének élni.
Viszont ez az elhatározás nem volt könnyen véghez vihető. Voldemort soha nem engedte volna, hogy büntetlenül kiléphessen a halálfalók közül. Így kénytelen volt megbékélni a helyzettel, és a maga módján kezdett el segítséget nyújtani a másik oldalnak. Megkereste Albus Dumbledoret, aki eleinte egészséges bizalmatlansággal fogadta az akkor még végzős fiú felajánlását. Draco nem is számított másra, de az igazgató egy-két úgynevezett „helyzetjelentés” után fokozatosan beavatta a bizalmába. Addig ég nem jutott el, hogy kisebb csatákban részt vegyen, de Draco pontosan tudta, hogy lehet elkerülni bizonyos kellemetlen dolgokat. Tervei megvalósultak, minek következtében a Sötét Nagyúr is bizalmába fogadta őt, és megengedte, hogy „kém” legyen, ahogy egykori házvezető tanára, Perselus Piton.
Így most kettős életet élhet, távol az apja kívánságától. És azóta végtelenül elégedett volt magával. Sikerült neki, amit a Malfoy család tagjai közül még senkinek előtte: szembeszegült a szülői akarattal, és saját eszméinek követője lett, anélkül, hogy az életét kockáztatta volna.
Időközben megérkezett a Minisztériumba. Most még az eddigieknél is jobban bosszantotta a sok várakozás, de kénytelen volt szó nélkül kivárni az ellenőrzést.
- Jó reggelt, Mr. Malfoy!
Draco hűvösen biccentett mindenkinek, aki köszöntötte. Óráknak tűnő perekig tartott, mire elérte Emmeline Brewton irodáját.
- Áh, jó napot, Draco! Még nem is vártam magát ilyen korán! Ms Broklehurst nem jött magával? –tudakolta Miss Brewton egy iratszekrény mögül, miközben egy iratszekrényben kutatott.
- Üdvözlöm, Emmelin. Azért jöttem, hogy lemondjam a mai tanácskozást. Sajnos Ms Broklehurst nem tudott jönni, mert a Szent Mungóban ápolják az egyik ismerősét, és kénytelen volt bent maradni. –darálta Draco cseppet sem könnyed hangsúllyal. Miss Brewton csodálkozva meredt a férfire irdatlan méretű fekete szemüvege mögül.
- Ó, igazán sajnálom. –biggyesztette le a száját, bár Draco nem vélt felfedezni egy csepp sajnálatot sem vékony hangjában. –Na akkor be kell szerveznem helyette valakit. A feladatok csak tornyosulnak… Merlinre, nem mondta a kisasszony, hogy mikor jön vissza?!
- Nem. –rázta meg a fejét a szőke férfi. –De most megyek utána. Küldök egy baglyot, ha beszéltem vele.
- Köszönöm. –bólintott a nő, majd visszatemetkezett imádott papírjai közé, Draco pedig ettől kezdve teljesen gondolataiba merült. Gépiesen igyekezett a kijárat felé. Miután kilépett az utcára, gyorsan keresett egy biztonságos helyet, ahonnan szabadon hoppanálhatott. Rövid időn belül meg is találta, amit keresett, és a lehető legóvatosabban az ispotály közelébe érkezett. Az intézményben azonnal a segítségére siettek, és a megfelelő irányba terelték. Amikor azonban a folyosó elejére ért, megtorpant. Az eddigi emeletek zaja után csodálkozva állapította meg, hogy itt hihetetlen csönd uralkodik. Csak egy-egy szipogást hallott. Megfordult, hiszen biztosra vette, hogy eltévedt.
Ekkor azonban Anney utána szólt:
- Draco, ide gyere! Itt vagyunk!