Hermione idegesen nézegette a levelet. Semmi kedve nem volt újra találkozni Dracoval, de be kellett ismernie, hogy nem mondhat nemet.
„ …a régi helyünkön…”
Valahogy nehezére esett olvasni ezt a pár szót… sok édes emlék fűzte Hermionét a Szárnyas Vadkanhoz. A néhány Roxmortsi hétvégén, amikor sikerült találkoznia Dracoval, mindig itt találkoztak. Hermione száján véletlenül csúszott ki a szófordulat: „a mi helyünk”. Most pedig roppantul elcsodálkozott, hogy Draco így emlékszik a szavaira. De talán csak azért tüntette fel így a helyszínt, mert nem akarta, hogy valaki ráakadjon a levélre.
- Ugyan már, miket képzelek! Agyamra ment a sok vásárlás… még hogy kémkedjen valaki egy Malfoy levelei után! –igyekezett Hermione elmulasztani balsejtelmeit. –Komolyan nem vagyok eszemnél!
Valahogy bosszantotta a levél hangneme, de elhatározta, hogy mindenképpen elmegy és beszél a férfivel. Kíváncsi volt, hogy most milyen címen akar találkozni.
Hailienek csak azt említette, hogy egy ismerősével fog összefutni. A kislány Liz tanácsára nem firtatta annyit a rejtélyes idegen kilétét, így Hermionének sem kellett kellemetlenül éreznie magát egy újabb füllentéstől.
Ebéd után még befejezte az utolsó simításokat az ajándékcsomagolásokon, összeírta a tanulnivaló mennyiséget januárra, majd kettő óra körül elkezdett szedelőzködni. Soha nem volt szokása késni, de most megfordult a fejében, hogy egy kicsit keresztbe tesz neki a levélben írtak ellenére. Végül azonban úgy döntött, nem fog gyerekes módszerekkel „bosszút állni” a volt mardekároson.
Nem bírt tovább várni, szeretett volna minél előbb Roxmorts ismerős falai között lenni, ezért egy órával előbb indult. Úgy gondolta, tesz még egy hosszabb sétát a varázslófaluban, mielőtt a minden bizonnyal kimerítő beszélgetést megkezdenék.
Hamar odaért a bűbájos településre, és meglepődve szemlélte a környéket. Elképesztő változásokon ment keresztül az egykor oly hívogató városka. A régi nyüzsgésre emlékezve Hermione meglepődve állapította meg, hogy az utcák teljesen kihaltak, az üzletek elszegényedtek.
Hermione a sajtóból értesült róla, hogy Roxmorts falut nem is olyan rég egy jól megszervezett halálfaló támadás érte, de csak most szembesült ennek következményeivel. Igazán sajnálta, hogy régi kedves helye ilyen szánalomraméltó állapotba került.
Először a Szellemszállás felé vette az irányt, melyről nagyon sok vidám emléke volt.
A kijelölt ösvényen haladt, amit alig lehetett kivenni a nagy hótömegben. Közbe el-elkalandoztak gondolatai.
Képek torlódtak agyába… először harmadikos korukról, mikor Harry hóval megdobálta a rémült Dracot és két társát… mennyit nevettek akkor rajtuk! … aztán változott a kép… Ő és Viktor kéz a kézben sétálnak az úton… és a kép helyét ismét egy új váltotta fel… Ő és Draco a nagy tölgyfának dőlve csókolóznak, miközben a fiú átkarolta, mert ő nagyon fázott…
Egy bagoly kísérteties huhogása térítette magához a kábulatból. A különös állapotát még mindig erős gyógyszerei számlájára írta, mégis valahogy nyugtalanság fogta el.
- Mi lesz, ha a Szárnyas Vadkanban is újra elkezdek… fantáziálgatni ? Le kell szoknom erről az új készítményről… nem tetszik nekem ez az állandó nosztalgiázás. -korholta magát.
Ezután gondolatai egészen más irányba terelődtek. Azon kezdett gondolkodni, hogy hogyan mutassa be Dracot Hailienek. Tudta, hogy kínos szituáció lesz, de valahogyan már kezdte megszokni ezeket a helyzeteket. Az utóbbi hónapban jócskán kijutott neki ezekből. Félelmetes volt végiggondolnia, hogy gyakorlatilag mennyi minden történt vele, mióta megpillantotta Malfoyt azon a december 6.-ai délutánon. Az élete fenekestül felfordult. De most, hogy belegondolt ebbe, annyira nem volt rossz.
- Végül is kibékültem Harryékkel… és szereztem új barátokat is Edwardék személyében. Végre van kikre számítanom. Végleg elfelejthetem az egyedüllétet. –szövögette tovább valamivel kellemesebb gondolatait. Egészen felvidult, és már az időt se érezte olyan komornak, mint azelőtt.
Mindazonáltal ez a csöndes környezet most nagyon jó tett neki. Bágyadtan figyelte a fehér hótakarót, majd hirtelen ötlettel fogta magát, és lehajolt, hogy felvegyen egy kis havat a kezébe. Sokáig tartotta, és ahogy a kis ösvény végére ért, el is olvadt kezében, benedvesítve finom kesztyűjét.
Útközben azon gondolkodott, hogy hogyan adagolja Hailienek a születésének körülményeit. Tisztában volt vele, hogy a kislány nehezen fogja megérteni, de pillanatnyilag csak az érdekelte, hogy hogyan beszélhessen őszintén erről a kényes témáról a kislánnyal. Utálta a hazugságokat, de próbálta úgy képzelni, hogy mese formájában adja elő a dolgot.
- Végül is a mesék is csak hazudnak… ugyan ki a különbség? –gondolta keserűen.
Lassan indulnia kellett, ha nem akart elkésni. Hermione a világért sem akart ellenkezni Draco levelében írt kedves kéréshez ( „Ne késs!” ), hiszen nem akart gyerekesnek mutatkozni a férfi előtt. Amúgy sem volt szokása késni, nevetséges és felesleges dolognak tartotta. A pontosság számára hozzátartozott az illemhez, és ezért mindig kínosan ügyelt rá.
Hamarosan már a kétes kinézetű kocsma előtt találta magát. Akaratlanul is körbenézett, hogy nem figyeli-e valaki, csak úgy lépett be a fogadóba.
Ezen a kocsmán meg se látszott az elmúlt évek viszontagsága, ugyanolyan poros és elhagyatott volt, mint annak idején.
Hermione arcába azonnal vér szökött, ahogy meglátta a vén csapost. Aberforth Dumbledore azon kevesek közé tartozott, akik szinte kezdettől fogva tudtak a két fiatal kapcsolatáról. Hermione csak később jött rá, hogy valószínűleg Dumbledore professzor is tőle tudott rengeteg dologról, köztük a titkos románcról is. Mégsem ítélte el a csapost, hiszen –akaratlanul, akárcsak Pansy- segített neki. Ha Dumbledore professzor annak idején nem áll mellette, rengeteg dolog rosszabbul alakulhatott volna.
- No…? –hallotta ismét az ismerős morgást. Arca kis félmosolyra húzódott.
- Két vajsört kérek. –jelentette ki. Alig hogy kiszaladt a száján, eszébe jutott, hogy neki nem szabad alkoholt innia. Ekkor már azonban a vén csapos elindult a pulthoz, így nem akarta visszavonni a rendelést. Inkább fáradtan lerogyott a székre, és akarata ellenére újra az emlékekről kezdett merengeni.
***

- Szervusz szépségem. –susogott Malfoy Hermione fülébe, aki a kétes eredetű ajtóval szemben ülve várakozott. Szája boldog mosolyra húzódott, amikor meglátta a mardekárost. Hermione ilyet is régen hallott tőle… „szépségem”.
- Mi tartott ennyi ideig?
- Nem sikerült levakarni magamról a libákat. –gonoszkodott feltűnő nemtörődömséggel Draco, bár magában kíváncsi volt szavai hatására. Nem is maradt el.
- Szerintem nem is akartad. –tette hozzá halkan Hermione.
- Mondtál valamit? – tetette süketnek magát a szőkeség. Hermione égtelen dühbe gurult, de próbálta elrejteni érzéseit.
- Ugyan. Nem érdekes. - Legalábbis számodra nem.
- Már megint kezded, Hermione? –forgatta meg szemeit a mardekáros.
- Tudod, mit? Azt hiszem, el is megyek. Semmi szükségem…
- Mégis minek? Weasley és Potter el vannak foglalva. Csak nem akarsz egyedül kószálni, miközben mindenki a párjával van? Ne nevettess már!- legyintett Draco. –Van ennél kellemesebb témánk is…
- Draco! Én… még az is jobb, mint hallgatni, ahogy semmibe veszel…
- Mione, hagyd már ezt! – majd elhallgattatásként megcsókolta a lányt. Hermione nem ellenkezett. Ennek egyszerű volt a magyarázata. Nem tudott.
A fiú karjai béklyóba kötötték, nem tudott szabadulni ajkai börtönéből. A fiú hideg viselkedése ellenére a jól ismert melegség járta át. És mindig boldog volt, akárhányszor meghallotta ezt az édes hangot, amely annyiszor bántotta és alázta meg, mégis ez éltette nap mint nap. Hogy tudta, hamarosan hallhatja, ahogy lágy szerelmi susogás helyett fanyar csipkelődésével ringathatja álomba őt.
- Draco… -Hermione minden erejével próbál ellenkezni, de hiába. Most se sikerült, mint az elmúlt tanévben annyiszor már. Inkább próbált megfeledkezni a szavakról, és helyette átadni magát a teljes nyugalomnak. Mert semmi másra nem vágyott jobban mostanság. A béke elkerülte lelkét, hiszen lelkiismerete folyton gyötörte. Ráadásul Harry és Ron folyton kérdezgették miért olyan sápadt, kialvatlan, és törődésük még nagyobb szívfájdalmat okozott neki.
Gondjai rögtön visszatértek mihelyst egy pillanatra leállították magukat és megszólalt az öreg csapos…

- Hermione?

***

Draco hangja azonnal felébresztette a lányt kábulatából. Pár pillanatig hitetlenkedve bámult a férfire, majd megszólalt:
- Mi… mi olyan volt fontos, hogy ilyen hirtelen megint találkoznunk kellett?
- Tisztázni akartam mindent, ami az elmúlt évben történt. –mondta Draco nyugodtan, bár nem kis önmegtartóztatáshoz volt szüksége ehhez.- Szeretném, ha tiszta lappal indulnánk, főleg Hailie miatt. Mit szólsz?
Hermione nem győzött csodálkozni a férfi hozzáállásán, így értelmesebb válasz nem jött ki a száján. Inkább csak bólintott.
- Nos. Azt hiszem, nem ártana, ha megbeszélnénk végleg a hetedév végén történt eseményeket. Most az én oldalamról is el akarok mondani mindent, nehogy azt hidd, hogy csak a féleszű barátaidnak volt okuk arra, amit tettek.
Hermione visszatartotta magát, hogy rosszallását ne fejezze ki, meghallgatta a férfit anélkül, hogy belekotyogott volna mondanivalójába. Nem szólt közbe, nem tett megjegyzést, nem kérdezett. Egy idő után ez nem is volt olyan megerőltető számára. Valahogy elvarázsolta a férfi jelenléte, mint akkor, régen. Nem úgy, nem olyan mértékben, de arra késztette, hogy megértő hallgatásba burkolózzon. Figyelmesen végighallgatta, és egyre jobban kezdte érteni a férfi akkori viselkedését.
Draco pedig kihasználta a lány hallgatását, és igyekezett nem visszaélni ezzel.
Hermione hol a hitetlenség apróbb jeleit mutatta, hol a megértés sugárzott arcáról, de legtöbbször igyekezett visszafogni magát. Draco pedig nem mesélte tovább, mint amit Hermione eddig is sejthetett.
- És végül elutaztam. A Nagyúr pedig nem gyanakodott tovább. Abban a tudatban volt, hogy én aztán kiépítem a kapcsolatait. Érdekes, hogy néha még ő is tud hibázni. Hiába, mégiscsak ember…
- Én kételkedem ebben. –szólt Hermione először, mióta Draco beszélt. Hangja halk volt, de határozott. Draco szemöldöke a magasba szaladt.
- Gondolod? El sem tudod képzelni, hogy valaha voltak érzelmei?
- De, valaha biztosan voltak. Valami azonban kiirtotta belőle. Szörnyű ez a beteges hatalomvágy. De szerencse, hogy már nincs elég ereje. –Hermione nem minden célzatosság nélkül mondta ezeket a szavakat. Draco érezte ezt, de túlságosan frissnek érezte Hermione bizalmát, hogy elmondjon neki mindent.
- Szerencse. –ismételte a lányt. Hermione nem kérdezett többet.
- Mondd csak, meg akarod ismerni Hailiet? –váltott témát Hermione. Draco ne jött zavarba a kérdést hallva inkább Hermionét fürkészte. A lány tekintete nem mutatott egyebet, mint kíváncsiságot.
- Igen. –felelte egyszerűen. Hermione nem tudta visszafojtani megkönnyebbült sóhaját.
- Akkor azt hiszem, mindent megbeszéltünk. –mondta Hermione, majd lassan felemelkedett a székéről.
- Nem akarsz semmit mondani? –kérdezte Draco összeszűkített szemekkel. –Lesheti az öreg, mikor fogadom meg legközelebb a tanácsát!
Hermione kelletlenül visszaült. Nem akaródzott bevallania, de valahol jól esett hallania Draco részéről a régi eseményeket. De nem tudta, hogy kellene reagálnia.
- Draco –kezdte a boszorkány bizonytalanul.
- Igen?
- Kö… köszönöm, hogy elmondtad. –nyögte ki végül Hermione.
- Ez a legkevesebb, amit megérdemeltél. –felelte Draco.
- Azt hiszem, lehetnénk… -suttogta Hermione kábultan. Draco valamivel közelebb húzódott, hogy hallja a lányt.
- Mik? –segítette ki Draco. Hangján csipetnyi kíváncsiság hallatszott.
- Barátok. –hangsúlyozta Hermione. Draco akaratlanul is kicsit hátrébb húzódott.
- Rendben. –bólintott egy-két fáziskéséssel. Hermione halványan elmosolyodott.
- Már csak Hailie miatt is. –tette hozzá, miután végre megtalálta a hangját.
- Igazad van. –helyeselt Draco. –Szóval, akkor hazakísérjelek?
- Ugyan. Megyek egyedül.
- Ragaszkodom hozzá. Különben is, közben ki kellene találnunk, hol találkozzak a lányommal. –makacskodott Draco.
- Ahogy akarod. –nyugodott bele Hermione. Nem nézett Dracora, inkább ismét végigfutatta szemét ismét a poros fogadón. A kocsmárosra esett a pillantása. A férfi őszen törölgetett egy poharat. Még el sem kezdte kiönteni a régen kért italokat.
- Kíváncsi vagyok, mivel volt elfoglalva. Mert hogy rajtunk kívül más vendég nincs itt, az biztos. De legalább ne lenne ilyen feltűnő. Az ember azt hinné, ennyi év gyakorlat után már belejött a hallgatózásba. -vélekedett magában Hermione.
- Az az érzésem, hogy ma már nem kapunk vajsört. –mondta ehelyett. –Úgyhogy mennünk kellene.
- Miért? Te rendeltél már? –fogott gyanút Draco.
Hermione mosolyogva bólintott. De úgy tűnt, Draco nem élvezi ennyire a helyzetet.
- Egy perc és jövök. Várj meg kint! –utasította a férfi. Hermione egy sóhajtás kíséretében ugyan, de teljesítette a varázsló kérését. Utálta ugyan a lekezelő hangnemet, de meg sem próbálta szóvá tenni eme sérelmét. Régen annyiszor tette teljesen feleslegesen, hogy már nem volt kedve újra kezdeni a kis vitákat.
Körübelül három-négy perc múlva meg is jelent Draco az ajtóban. Hermione kérdő tekintetére csak megrázta a fejét, bujkáló mosollyal oszlatva el a lány minden kételyét
Út közben kitalálták, hogy nem húzzák az időt, már másnap találkoznak újra. Észre sem vették de az úton jőve egyre közelebb és közelebb kerültek egymáshoz…

***

- Na, milyen volt a randi? –tudakolta Liz izgatottan.
- Nem randiztunk. –ellenkezett Hermione mosolyogva, majd hanyagul ledobta a táskáját.
- Bocsánat! Akkor a baráti találkozó... –helyesbített Liz, miközben már a növények mellett a falat locsolta.
- Az sem. –rázta a fejét Hermione. Őszinte akart lenni végre. Nem régen beszélte meg Malfoyjal, hogy „barátok” lesznek, de valahogy nem tetszett neki ez a jelző.
- Hát akkor mondd meg, mégis mi volt? –kérdezte Liz csipetnyi gúnnyal hangjában.
- Nem tudom. Azt hiszem, nem akarok nevet adni neki.
Liz nem mondott semmit, csak nevetve megrázta a fejét. Nagyon is jól ismerte Hermionét, és tudta, hogy ez a nyíltság most jó kedvére utal. És most volt először jókedve, miután Draco Malfoyjal találkozott. Ezt pedig mindenképpen pozitívumként könyvelte el.
Hermione a nap további részét pihenéssel töltötte. Hiába tagadta volna, a baleset hatása még nem múlt el teljesen. Estig forgolódott az ágyában, hol aludt egy keveset. Álmai azonban mindenképpen felkavaróak voltak. Hol jó, hol rossz értelemben.
Este azonban összeszedte magát, és lement a konyhába.
- Hailie! Hailie Jade, hol vagy?!
- A lányod sétálni ment Chrissel. –válaszolt a kislány helyett Liz. –Kialudtad magadat?
- Igen, köszi. De most már szeretnék haza indulni. Hailie cuccai össze vannak pakolva? –tudakolta az álmos és látszólag még mindig kimerült Hermione.
- Igen, ne aggódj e miatt. –nyugtatta meg Liz. -Fél óra múlva jönnek. Addig igyunk egy forró teát. –ajánlotta kedvesen.
- Rendben. –egyezett bele Hermione egy futó mosollyal.
- Szóval mi törtét Dracoval és veled? –tette fel azonnal a számára legfontosabb kérdést pár perc múlva Liz.
- Miért? –csodálkozott Hermione.
- Mert olyan szórakozott voltál, hogy azt hittem, azt se vennéd észre, ha összeesnék helyben! –nevetett Liz.
- Ez nem igaz! –védekezett Hermione elszántan. –Csak… a gyógyszer miatt voltam olyan idióta! Dracoval sem tudtam váltani két értelmes szót sem.
- Tudod, mi a baj, Hermione? –kezdte Liz. –Hogy csak most voltál vele őszinte.
- Ezt hogy érted? –Hermione zavartan babrálni kezdett a teás filterrel, ami kilógott még üres bögréjéből.
- Úgy, hogy ha nem vagy gyógyszer hatása alatt –itt nem tudta megállni, hogy ne nevesse el magát, de pár pillanat múlva folytatta- akkor nem mered kimutatni az érzéseidet.
- Mégis milyen érzéseket? –folytatta a védekezést Hermione. Nem volt ereje Liz előtt is megjátszania magát, ezért taktikát váltott: tagadás helyett inkább kérdezett.
- Szerelmes vagy, Hermione. Nagyon is. És kezdek irigyelni érte.
- Ugyan! –Hermione keserűen felkacagott. Ilyet Liz nagyon régen nem hallott tőle. - Honnan veszed, hogy ez szerelem?
- Mert már akkor is szeretted és elfogadtad, amikor azt hitted, ok nélkül hagyott el. –mondta Liz magabiztosan.
-A szerelem nem ismer árulást, nem ismer csalódást, nem ismer családot, barátokat. A szerelem önző, és elsöprő. A szerelem azt jelenti, hogy bármit megtennél a másikért és teljes szíved az övé. Ez nem csak egy szívkalapálás, egy gyerekes vonzalom, vagy egy házasság szövetsége. Ez teljesen más. Ez olyan kapcsolat, amely nem mindenkivel esik meg. Ez az, amire mindannyian várunk az életben. És lehet, hogy rajongásunk tárgya elárul, megüt, kiabál velünk, de mi akkor is annyira szeretjük, hogy meg tudjuk bocsátani. De ezt csak addig szabad tűrni, ameddig nem használnak ki. És ez sajnos néha megtörténik. Egy azonban biztos: az a szerelem, amiről én beszélek, egy életen át tart.
- Szerinted van olyan, hogy a szerelem egyirányú? –szólalt meg Hermione pár perc múlva. Még Liz szavai hatása alatt állt, hiszen kezdte megérteni a lányt. Tudta, hogy Liz nagy romantika-tudor, de régebben erre fogta volna a dolgot.
- Csak azért mondod, mert biztos valamelyik idióta szerelmes regényben olvastad! –reagált volna régebben. Most azonban kénytelen volt végiggondolni, mi lehet igaz ebből.
- Létezik ilyen is, de azt hiszem, az nem olyan szerelem, amiről most beszélek. Tudod csak akkor szerethetsz valakit, ha ismered. Ha tudod minden titkát, ismered már a szemrebbenéséből, hogy mit szeretne. Az egyirányú szerelem inkább csak plátóian létezik. –magyarázta a lány.
- Hát a mi esetünkben pontosan így van. –Liz örült, hogy Hermione nem tagadja tovább az érzelmeit, de bosszantotta, hogy rögtön ezt gondolja.
- De nálatok nem csak plátói kapcsolat volt. –mutatott rá Liz.
- Attól még egyirányú. Ő nem lehet szerelmes belém. Lehet, hogy szeretett, de ennek semmi köze nem volt a szerelemhez. –győzködte magát Hermione.
- Komolyan ezt gondolod? –kérdezte Liz lágyan.
- Talán ránk nem illik semmi a példáid közül. –vont vállat Hermione. –Azt hiszem, túl különleges ez az eset ahhoz, hogy beskatulyázzuk.
Liz kihasználta Hermione pillanatnyi gyengeségét, és nyíltan rákérdezett a kérdésre, melyre már amúgy is tudta a választ. De a lány szájából akarta hallani.
- Szereted őt, Hermione?
- Igen. De nem akarom megalázni magam előtte többé. Úgysem tudnánk együtt leélni egy életet. Ebben biztos vagyok.

***

A játszótér ismét telítve volt gyerekekkel. Délben, mikor Hailievel kijöttek, szinte egy lélek sem volt itt, de ebédidő után folyamatosan érkeztek a kis lurkók és anyukáik. Külön padokra ültek a nők és „bájcsevegtek” a legújabb sütemény receptről vagy férjük dilemmáiról. Eszükbe sem jutott odamenni Hermionéhez, annál is inkább, mivel a lány éppen egy könyvet bújt.
Hailie is éppen annyira kilógott a sorból, mint az édesanyja. Egyedül játszott már jó ideje, és kezdte unni magát. Az egyetlen jó barátnője, Mary Podmore ezen a napon nem ért rá találkozni vele, így a kislány kénytelen volt társaságát egyedül egy kóbor kutyával megosztani. Hermione szerencsére nem vette észre a különös játszótársat, hiszen éppen a számmisztika rejtelmeit vizsgálta.
Az idő ma kevésbé volt zord, a hó pedig már olvadni kezdett. A hőmérséklet viszont továbbra sem volt túl kegyes, ezért Hailie már fázni kezdett. Hiába ugrált mellette a nagy állat, ő már egyre inkább didergett.
- Mami! –szólította meg Hailie Hermionét. –Nem kellene mennünk már?
- Hmm? –nézett fel Hermione meglepetten.
- Kérdem, nem mehetnénk már? –kérte Hailie kissé zavartan.
- De hiszen még csak… -legyintett Hermione, miközben ránézett mugli órájára. -Te jó Merlin! Hiszen már fél öt van! Nemsokára találkoznunk kell…
- Kivel? –kérdezett rá rögtön Hailie. Édesanyja fura viselkedése szemet szúrt neki, de nem vont le messzemenő következtetéseket. Pedig megtehette volna…
- Öhh… tudod, egy kedves ismerősömmel. –vágta ki magát Hermione. Nem akarta, hogy Hailie ellenkezzen, vagy túlságosan izgalomba jöjjön, ezért úgy döntött, meglepetés lesz az idegen kiléte.
- Ismerem? –találgatott Hailie.
- Találkoztatok már. –pontosított Hermione. Hailie arca kipirult a hirtelen jött izgalomtól.
- Akkor siessünk!
Hazafelé menet Hailie furcsamód nem fecsegett annyit, mint szokott. Hermionénak fel is tűnt ez, de igyekezett nem foglalkozni vele.
A nagyinál elköltött ebéd után útra kelt a két lány, és a feszültség elkerülése végett Hermione ismét belekezdett egy mesébe. Ezúttal saját történetet talált ki, melybe Hailie is folyton belekotyogott. Így érkeztek meg lassan az Abszol útra.
Hermione nem volt túl boldog tőle, hogy ismét itt kényszerültek találkozni, de Draco e tekintetben hajthatatlan volt.
- Fel nem foghatom, miért kellett megint idejönnünk. –dohogott magában Hermione. –Hiszen az egész út tömve van emberekkel!
Már azon volt, hogy rögvest visszafordul, mikor meglátta az ismerős alakot. Felgyülemlett haragját azonnal le akarta vezetni egy jó adag kérdéssel, de torkán akadt a szó, mikor meglátta Hailie boldog arckifejezését.
Draco egyre közelebb jött, nem siettetve lépteit, Hermione és Hailie pedig a tömeg közepén vártak rá. A sok ember ellenére egy pillanatra sem vették le egymásról a szemüket. Draco és Hailie már tudták, ki a másik. Mégsem tudtak úgy tekinteni egymásra, mint családtagokra. Egyelőre.
Hermione alig tudta visszafojtani könnyeit. Nem is értette, hogy miért, de hirtelen teljesen elérzékenyült. De igyekezett visszafogni magát.
- Helló –köszönt Draco határozottan. Igazság szerint nem volt biztos benne, hogy Hailie értesült-e minden lényeges információval vele kapcsolatban, de úgy gondolta, ez előbb-utóbb úgyis kiderül.
- Szia –Hailie hirtelen a kezét Draco felé nyújtotta. Draco meglepődött a gesztuson, de egy futó mosollyal elfogadta.
Hermione egész lénye megremegett, ahogy Draco és Hailie egymásra mosolygott. Igyekezett elnyomni magában fel-feltörő érzelmeit.
- Elég! –utasította magát. –Majd otthon végiggondolom mindezt. Most nem viselkedhetem úgy, mint egy szédült tinilány!
- Örülök, hogy végre idetaláltál. –mondta Hermione megtörve a hangulat varázsát. –De mondd meg, miért kellett pont itt találkoznunk?

- Semmi különös ok nem volt rá. –válaszolt Draco nyugodtan. –Csak nem akartam a mugli világba menni megint.
- Nekem mindegy, hova, de most azonnal menjünk, mert nem szeretem a tömeget. –szögezte le Hermione. Hogy szavainak nyomatékot adjon, lassan el is indult a Foltozott Üst irányába.
- Rendben. Úgyis meg akartalak titeket hívni a Malfoy-kúriába. –vetette fel Draco hanyagul. El is érte a várt hatást: Hermione megállt, szája pedig tátva maradt a csodálkozástól, majd alighogy „észrevette magát”, hitetlenkedő arccal méregette Malfoyt.
- Hova? –szólalt meg először a furcsa kézfogás után Hailie.
- A kastélyomba. –jelentette ki Draco büszkén. -Családi örökség.
- Ooo… az biztosan szép lehet. –nyugtázta Hailie egy kissé zavartan.
- Minden bizonnyal. –indult el megint Hermione. –De azt hiszem, ma már nem lesz időnk ellátogatni oda.
- Miért? –tudakolta Draco cseppnyi gúnnyal hangjában.
- Igen. Miért nem mehetünk, Mami? –kérdezte Hailie szomorú arccal.
- Mert… -Hermione ismét megállt, majd hirtelen meglátta az újonnan nyílt játékboltot.
- Hailie… megtennéd egy percre, hogy megnézed nekem, mennyibe kerül egy talár? –kérte Hermione szenvtelenül.
Hailie éppen ellenkezni próbált, de Hermione egy pillantással elhallgattatta.
- Megyek. –motyogta csalódottan.
- Ezt meg mégis hogy gondoltad, Draco? –kérte számon Hermione az előbbi közjátékot.
- Csak tettem egy ajánlatot. –tettette értetlennek magát a férfi. Hermione kezdeti szentimentális hangulata ekkor tűnt el végleg, és vette át a helyét a harag.
- Ne csinálj úgy, mintha ezer éve ismernéd Hailiet! Mit gondolsz, nem elég, hogy életében először látja az apját? Most még menjen el és ismerje meg az apja családjának múltját, akik évszázadokon át mugligyűlölőek voltak? Odavinnéd a félig mugliszármazású lányodat apád házába?
- A kastély csak és kizárólag anyámé és az enyém. Mégis mit számít, hogy kik laktak ott előtte? Az egyetlen szellem, aki a családunk birtokán kísértett, már rég a Roxfort falai őrzik. Különben is, nem kiselőadást akartam tartani a kislánynak a családomról. Csupán be akartam mutatni anyámnak. –érvelt Draco. Hermione összevont szemöldökkel gondolkodott.
- Narcissa tud mindent?
- Igen. –bólintott Draco. - Kénytelen voltam neki megmondani.
- Értem.
- Nos, akkor van még ellenvetésed?
- Menjetek kicsit később. Talán majd ha jobban megismeritek egymást.
Draco meg sem próbálta nem észrevenni, hogy Hermione mondatai csak rá és Hailiere vonatkoztak.

***

A kimerítő nap után Hailie álmosan dőlt le a kanapéra a nappaliban. Hermione sem volt éppen frissnek nevezhető, de igyekezett hamar összeszedni magát.
Az este már csak az Abszol úton sétáltak, Hermione egyelőre nem szerette volna, ha délután még látogatást tettek volna valahol. Végül abban egyeztek meg, hogy a legközelebbi programot már úgy szervezik meg, hogy valamilyen érdekes helyszínre menjenek.
Hailie régóta el akart már menni a Regent’s Park Állatkertjébe, ezért felvetette, hátha Draco belemegy. Annak ellenére, hogy a férfi eleinte ódzkodott a mugli helyektől, kivételesen gyorsan igent mondott. Hermione nem akarta elrontani a lánya örömét, ezért ő is elfogadta a meghívást, de közben magában megfogadta, hogy ha a következő találkozáskor Draco és Hailie eléggé „megbarátkoznak” egymással, akkor legközelebb már nélküle is jól meglesznek egymással.
Röviddel ezután már búcsút is mondtak egymásnak. Hermione számára ez a kevés vita is kimerítő volt, hazafelé menet pedig beugrottak Podmore-ékhoz is, és a megbeszélt „maximum fél óra” helyett három óráig vendégeskedtek, ez még pluszban levett az enegiájából.
Nagy nehezen rávette Hailiet a fürdésre, majd maga is megmosakodott. Mikor kijött a fürdőszobából, meglepődve vette észre, hogy Hailie még nem alszik.
Odament az ágyához, leült a kicsiny ágy mellé, majd gyengéden kisimított egy tincset lánya hajából.
- Mi a baj, kincsem? Miért nem alszol? –suttogta kedvesen. Hailie mosolyogva nézett vissz rá.
- Csak gondolkodtam.
- Igen? És miről gondolkodtál, drágám?
- Mondd, mami, mi az a kastély?
Hermione alig állta meg, hogy ne nevesse el magát. Ehelyett azonban csak mosolygott.
- Az egy nagy-nagy… „ház”, amely körül általában van egy nagyon zöld terület van. Gazdag máguscsaládok építettek ilyen „házakat” néhány száz évvel ezelőtt is. A Malfoy-kúria az egyik legöregebb ilyen épület.
- Biztos gyönyörű lehet… -ábrándozott Hailie. –Egyszer elviszel, ugye, Mami?
- Majd meglátjuk. –csitította Hermione a kicsit. –Most aludj, holnap is lesz nap!
- Mesélj nekem, Mami! –kérlelte Hailie Hermionét. A boszorkány fáradtan bólintott.
- Na jó, egy rövidet… melyiket mondjam?
- Mindegy. Csak legyen benne kastély.