Ez a december 22.-ei nap most is ugyanolyan erőtlen volt, mint általában, télen, kis hősnőnk számára azonban szebb volt eddig bármelyiknél. Annyit álmodozott már arról, ami ezen a napon teljesedni látszott, hogy azt el sem lehet mondani. Egy négyéves gyermekhez képest már voltak álmai. És ezekhez tarozott az is, hogy egyszer egész családjával lehessen. Edevis tükrében -amit Hailie még sosem láthatott- minden bizonnyal ezt látta volna. Ráadásul régen vágyott a Regent’s Parkba is. Érthető hát, hogy egész lényében izgatottan és boldogan ugrott ki kis ágyacskájából, és rohant édesanyjáért.
Hermione még az igazak álmát aludta, hiszen az éjjel egy részét igen kényelmetlen pózban Hailie mellett fekve töltötte –mint már olyan sokszor mesélés után-. A kislány azonban most nem tudott nem önző lenni, és mintegy véletlenül berohant a kis szobába és elkiáltotta magát:
- Hahó, Mami! Gyere, hasunkra süt a nap! Mindjárt itt a 11 óra!
- Micsodaaa? –ült fel Hermione kimeresztett szemekkel. –Nehogy nekem elkéssünk…
- Ugye? Sietni kell! –helyeselt Hailie nagy bőszen. Hermione megdörzsölte a szemeit, ásított két nagyot, majd az órára vetette pillantását.
- Hailie Jade! Hiszen még csak fél nyolc van! Mi az ördögért kellett ilyenkor felébresztened? –nyögött fel fáradtan Hermione.
- Mami! Grace néni szerint az ördög csúnya szó! –szólt rá a kislány Hermionéra.
A boszorkánynak ismét nagy önuralmat kellett gyakorolnia, nehogy elkezdje magyarázni lányának, hogy nem mindenki tanácsát fogadja meg. Túlságosan fiatalnak tartotta még lányát, hogy ilyen dolgokat próbáljon megértetni vele.
- Persze. –bólintott. – Mi van, ha Draco mond neki majd valamit, amit aztán később nem felejt el! Mondjuk a nagyanyjáról… Draco ki nem állhatja a muglikat! És Narcissa Malfoy…? Nem szabad elengednem őket egyedül… Merlinre, ez eddig eszembe sem jutott…
- Szerintem menjünk most. A játszótéren hátha van már valaki. –nézett reménykedve Hermione szemébe a kislány.
- Feküdj vissza még egy kicsit. –dőlt vissza az ágyra Hermione. – Persze nagyon várja már, hogy találkozzunk Dracoval… Merlinre! Draco, Draco, Draco! Elég volt! Másra sem gondolok, csak rá egész nap! Ez nem állapot! Ki kell vernem a fejemből… megmondom neki, hogy ne találkozzunk naponta. Tönkretesz ez a sok stressz…
- Anyuci! Most miért nem jössz? –szólalt meg Hailie sírós hangon. Hermione erőt vett magán, és felült.
- Nemsokára megyünk, kicsim. De most még szörnyen fáradt vagyok. Hagy pihenjek egy kicsit. Ígérem, odaérünk tizenegyre a parkhoz. -
- De én most szeretnék! – kérlelte Hailie. Semmi kedve nem volt visszamenni az ágyára, és izgatottsága nem engedte, hogy belenyugodjon az anyai döntésbe.
- Hailie! –Hermione régen ütközött ilyen heves ellenállásba, és most ez különösen rosszul érintette. –Megmondtam! Nincs vita! Kérlek szépen, hagyj engem végre aludni!
Hailie sértődötten kivonult a szobából, de izgatott lelke nem hagyta nyugodni. Mintha egy pillanatra felébredt volna benne a Malfoy-vér, különös ötlete támadt. Ha Hermione aludni akar a találkára menet helyett, akkor neki ezt meg kell akadályoznia. Így hát ravasz, mindentudó kis mosolyával eldöntötte: márpedig azért sem hagyja magát! Ma nem! Cseppet sem halkan bebotorkált a fürdőszobába, és nem kis zajt csapva megnyitotta a fürdővizet.
- Hailie Jade Granger! –hallotta a kislány a vészjósló hangot. – Azonnal indulás aludni, vagy nem megyünk sehová!
- De Mama! Nem tegnap mondtad, hogy mossak hajat? …
- Nem szoktam meg tőled ilyen aljas húzásokat, de nehogy azt hidd, hogy ezzel mész bármire is! –kiabált Hermione magából kikelve.
Hailie nem szólt egy szót sem, csak duzzogva bevonult kis szobájába. Lekuporodott az ágyára és azon törte a fejét, hogy vajon édesanyja el tud-e majd aludni ilyen kitörés után. Nem jutott eszébe más módszer, hogy ébren tartsa a nőt, így kénytelen volt beletörődni a döntésbe.
Miközben az ágyon elfeküdt, halkan pityeregni kezdett. Nem szerette, ha édesanyja kiabál vele. Eddig nem sokszor fordult elő, hogy okkal bírálta volna Hailie viselkedését. És a kislány valahol lelke legeslegmélyén érezte, hogy Hermionénak igaza volt, de ezt még magának sem ismerte be.
Valamikor ezidőtájt el is aludt, és csak Hermione ébresztgetésére kapta fel ismét a fejét.
- Hahó, álomszuszék! Hasadra süt a nap!
- Mami! Ne ilyen hangosan! –tapasztotta kezét a fülére Hailie.
- Látom nem tetszik, hogy ugyanazt játszom el veled, amit te csináltál reggel. –felelte diadalittasan Hermione. Hailie szomorúan nézett a nőre, akinek a szíve kisé meglágyult erre. –Na jó, azt hiszem, eláshatjuk a csatabárdot. De legközelebb ne merj így viselkedni velem, rendben?
- Ühüm. –bólintott a kislány. –De miért akarsz ásni, Mami?
- Úgy értem, kibékülhetünk. –Hermione nem tudta megállni, hogy ne nevesse el magát Hailie is mosolygott.
- Öltözz, kicsim! –húzta magához Hermione a kislányt, adott neki egy gyors puszit, majd a szekrénye felé terelte. Mikor a kislány némi hajlandóságot mutatott affelé, hogy kiválassza a ruháját, Hermione is elkezdett készülődni.
Fél óra múlva Hermione a zuhany alól kijőve már a hajkefét keresve nyitott be a kislány szobájába. Meglepődve konstatálta, hogy Hailie még csak a földön ülve veszi számba öltözékeit.
- Mit csinálsz, Hailie? –csodálkozott Hermione. –Mindjárt tíz óra van, és te pakolászod a ruháidat? Egyáltalán miért terítetted ki őket a földre?
- Nem tudom, hogy mibe’ menjek. –mondta a kislány szomorúan.
- Teljesen mindegy. –vágta rá Hermione, és felvett a földről egy éppen a kezébe akadt meleg pulóvert, és egy nadrágot. –Ezt vedd fel egy pólóval, és kész!
- Deeee… biztos szép leszek? –gondolkodott a kicsi.
- Hogy érted? –kérdezte Hermione zavartan.
- Szeretnék szépen kinézni. –mondta Hailie zavartan széthajtogatva a ruhákat. –hol van a rózsa pólóm?
- A rózsaszínű? –javította ki automatikusan Hermione. – Azt mondtad, hogy azt nem szereted. A nagyinál van.
- De most azt szeretném felvenni! –nyafogta a kislány. –Légyszi, hozzuk el!
- Arra már nincs idő. –rázta a fejét Hermione. –Viszont szerintem a kék sokkal jobban illik a szemed színéhez.
Azzal gyorsan kiszúrt egy világoskék virágos pólót, és a kislány kezébe nyomta.
- Mit szólsz?
- Hát… -Hermione direkt olyan pólót választott, amilyet Hailie szeretett, így végül is beadta a derekát a lány. –Azt hiszem, ezt veszem fel.
- Helyes. –nyugtázta Hermione. –De aztán igyekezz! Még reggeliznünk kell, és mindjárt negyed tizenegy van!
Így hát összeszedte magát a kislány, és kisebb-nagyobb csetlések és botlások árán végül felöltözött, és megette rengeteg unszolás hatására elfogyasztotta a reggelijét. Olyan gyorsan kész lett, hogy maga is meglepődött rajta. Hermione mosolyogva tűrte a kislány szeszélyeit. Nem tette szóvá a változásokat, nem akart vitázni megint a kislánnyal.
Hamarosan eljött a megbeszélt időpont, azaz a tizenegy óra, ami a park közelében megálló metrón találta a két lányt. A szerelvényre szokatlanul sokat kellett várni, ami most éppen elég rosszul jött a két boszorkánynak.
Szerencsére azonban hamarosan megérkeztek a bejárathoz. Draco szokatlanul öltözött. Hermione még mindig nehezen szokta meg rajta a mugli ruhákat. Nem álltak rosszul a férfinek, de akkor is abszurdnak tűntek rajta.
- Végre, hogy itt vagytok. –fogadta őket Draco roppant „szívélyesen”. Hailie nem vette észre az enyhe élt Draco hangjában, Hermione viszont egy pillanatra az égre emelte a tekintetét.
- Istenem, add, hogy elviseljem!
Nem sok szót váltottak, megindultak rögtön befelé a legegzotikusabb állatketrecek felé. Hailie érdeklődve bámulta meg az összes ketrecben –és ketrecen kívüli- állatot.
- Látom leszoktál a pontosságról. –súgta Draco Hermione fülébe egy óvatlan pillanatban. –Sokat változtál.
Hermione mélyet sóhajtott.
- Te is megváltoztál. –válaszolta kurtán.
Egymás mellett állva nézték, Hailie hogyan teremt szemkontaktust az összes állattal. Minden egyes ketrec előtt meg kellett állniuk, és minden egyes állatot meg kellett szemlélniük. Hermione már az első két óra után elfáradt, de nem akarta elrontani lánya kedvét, úgyhogy csak magában szitkozódott. Különben sem akarta, hogy Draco kigúnyolja. Inkább csendben tűrte az unalmat.
Draco azonban látszólag egyáltalán nem unta a kirándulást. Hailie folyton kérdezgette, először csak az állatok nevét, majd fokozatosan el kellett mondania mindent, ami a ketrecek elé kihelyezett táblákon szerepelt. Egyik-másik tény még őt is meglepte, és mivel világ életében érdekelték az állatok, nagyon élvezte az együttlétet.
Hermionénak a rágcsálók körül lett csak igazán rossz kedve. Minden ilyen kis állatka undorral töltötte el. Szeretett volna minél távolabb kerülni a fenevadaktól.
- Azt hiszem, én kint megvárlak titeket. –mondta Hermione visszafojtott undorral hangjában. – A szemben lévő padon fogok ülni.
Hailie bólintott egyet, majd újra Dracohoz fordult, hogy kérdezzen.
- És a güzüegér miért kapta ezt a nevet?
Hermione kiment, hogy elfoglalja helyét kedvenc kis padján. Kissé dühös volt, mert kissé bántotta, hogy Hailie mennyire „átpártolt” Dracohoz. Nem akarta bevallani magának, de valahol bántotta, hogy milyen jól elvannak együtt. Talán a féltékenység ördöge bújt meg szívében, mindenesetre roppantul fújtatott pár percig, legszívesebben belerúgott volna valamibe.
Aztán haragja egyre inkább lecsillapodott. Ahogy végiggondolta az eseményeket, rájött, hogy nincs oka haragudni senkire. Hailie pusztán apai szeretetre vágyott, és most, hogy megkapta, nem tudott betelni vele.
Draco pedig sose figyelt rá igazán, így nem is várhatta el tőle, hogy most így tegyen. Mégis, kissé mellőzöttnek érezte magát.
Aztán eszébe jutott, hogy mennyire aggódott érte mindenki, mikor bekerült az ispotályba, és ez végre szeretettel töltötte el szívét. Mire a harag utolsó hullámai is eltűntek zavart lelkéből, Hailiék is kijöttek a kiállításról.
- Hova menjünk most? –érdeklődött Draco Hailietől. A kislány ránézett a kis térképre, ami náluk volt, majd a kígyó szimbólumra bökött a kezével.
- Nézzük meg a kígyókat! –döntötte el máris. Draco mindenttudó mosolyt küldött Hermione felé, aki egy láthatóan „durcás” arccal válaszolt, majd elfordult. Draco szemöldöke megrándult, majd a kislányhoz fordult.
- Menj, játssz egyet a mászókán, amíg beszélek anyuval. –intett a játszótér felé. –Nekem van egy kis megbeszélnivalóm Hermionéval.
- Oké. –mondta Hailie erőltetett komolysággal. Ahogy azonban elfordult Dracotól, cinkosan elvigyorodott.
Draco lassan odasétált Hermionéhoz. A lány nem nézett rá, ebben a percben sokkal érdekesebbnek találta a kis strucc-kifutót, mint Dracot.
- Leülhetek? –kérdezte a volt mardekáros. Hermionénak nem volt kedve felelni.
- Most miért jön ide? Semmi kedvem nincs vele beszélni…
Mivel a lány nem válaszolt, Draco egyszerűen leült. Ő is egy irányba nézett Hermionéval, de őt nem kötötte le annyira az állat, mint –látszólag- Hermionét.
- Most mi a baj? –kérdezte Draco, rá sem nézve Hermionéra. A lány sem nézett a szürke szemekbe.
- Semmi.
- Merlinre! A női észjárás! - forgatta meg szemeit a szőke férfi.
- Miért vagy ilyen? Most az a baj, hogy Hailievel beszélgetünk? Vagy jobban szeretnéd, ha állnánk egymás mellett, mint két kuka, és egész nap csak bámulnánk az unalmas állatokat?
- Úgy vettem észre, hogy nem találod unalmasnak az állatokat. –mondta Hermione csípősen. – Hogyhogy ennyire érdekelnek az ilyen földhözragadt dolgok, mint a muglik világa? Eddig csak megvetéssel voltál képes beszélni mindenféle muglikkal kapcsolatos dologról.
- Nem te mondtad nekem pár perccel ezelőtt, hogy megváltoztam? –tette fel a kérdést Draco.
Hermione a kezébe temette az arcát.
- Miért van az, hogy mindig mindenre van egy csípős válasza?
- Csak nem igazán esett jól, hogy oda se figyeltek rám. –csúszott ki Hermione száján az őszinte vallomás.
- Nagyon untad. –állapította meg Draco. –Hidd el, én sem szeretem a mugli állatokat. De Hailienek tetszenek.
Hermione hitetlenkedve fordult a mágus felé. Ez valóban ő lenne? Sosem tudta megfejteni a férfit, és mostanában csak még jobban összezavarta.
- Úgy érted, te csak tetteted, hogy élvezed a dolgot? –ráncolta össze Hermione a szemeit.
- Nem. Élveztem, hogy mesélhettem neki. –húzódott mosolyra a férfi szája.
Pár percig újra csend támadt közöttük. Hermione most elnézett a fölöttük lévő fára, és így a szeme sarkából a férfit is figyelhette. Draco Hailiet nézte, de érezte, hogy a nő figyeli.
Végül Draco megunta a „nézelődést”, és újra beszélgetést kezdeményezett.
- Mesélj Hailieről! Tudni akarok mindent, ami vele kapcsolatos.
Hermione tekintete ismét találkozott a férfiéval. Ismét sóhajtott egyet, majd belefogott a mesélésbe.
Hailie eközben megunta a játszótér kínálta lehetőségeket, de mivel látta, hogy szülei milyen „meghitten” beszélgetnek, elindult felfedezni a közelben lévő állatokat. A sok strucc, kacsa, gyöngytyúk és páva eleinte lenyűgözte, most azonban már valami izgalmasabbra vágyott. Nem messze, a következő saroknál furcsa hangokra lett figyelmes, ezért megkereste azok forrását.
A hatalmas állatok teljesen elképesztették a kicsit. A szürke, nagy ormányú állatot is látta már, még mikor Hermione kivitte a mangai állatkertbe, de ezek a példányok sokkal szebbek voltak. Az ottani bébi elefántokhoz képest itt kifejlett, izmos állatokat láthatott, majd mikor továbbállt, tevéket és zsiráfokat is megcsodálhatott. Észre sem vette, hogy idővel egyre messzebbre kerül szüleitől.
Hermione és Draco azonban semmit sem vettek észre a kicsi kirándulásából, hiszen éppen Hailie második évéről beszélgettek. Hermione szüntelenül mesélt kislányáról, és roppant büszke volt, valahányszor Draco megdicsérte a kicsit. Hermione az anyák lelkesedésével beszélt a gyerekről, néha még el is túlzott dolgokat, csak hogy éreztesse Dracoval, mennyire különleges gyermekkel áldotta meg őket a sors.
Draco pedig lankadatlan kíváncsisággal viseltetett gyermeke iránt, és teljesen elfeledkezett már mindenről. A közös beszélgetés valahogy meghittebbé tette köztük a hangulatot, és észre sem vették, hogy idővel egyre közelebb húzódnak egymáshoz.
A hideg szinte tapintható volt, Hermione akárhányszor kifújta a levegőt, úgy festett, mint aki füstöt püfög ki. A hó eleinte kis pelyhekben szórta be a tájat, de hamarosan már jó nagy „adagban” jöttek az égből.
Időközben Hailie észrevette, hogy nem ismerős számára a táj, de nem esett kétségbe. Megindult a helyesnek tűnő úton, hátha elér célja felé, mielőtt még észrevennék, hogy eltűnt. Erre azonban elég kevés esélye volt.
A két felnőtt már teljesen elmerült a vitában, miszerint kinek melyik rokonára hasonlít jobban a kislány, mikor Hermione már elgémberedettnek érezte tagjait, és felállt. Draco követte őt, majd együtt leporolták egymásról a havat.
Hermione leverdeste Draco válláról a hideg pelyheket, de így arca is közelebb került a férfi felé. Ahogy befejezte a műveletet, rögtön felnézett a varázsló szemeibe. Arcuk olyan közel volt egymáshoz, hogy érezték a másik forró leheletét. Egy pillanatra megállt körülöttük az idő, Draco pedig még közelebb akart húzódni a lányhoz. Hermione azonban az utolsó pillanatban elhúzódott tőle.
- Keressük meg Hailiet, és menjünk haza. –mondta lehajtott fejjel. Draco hirtelen megmagyarázhatatlan düh fogta el, így inkább nem mondott semmit, csak elindult a játszótér felé. Hermione pár másodperc múlva követte.
Draco először fel sem fogta, hogy mit csinál, csak idegesen nézett körbe. Hermionét viszont azonnal rossz érzés fogta el, és szüntelenül kereste gyermeke szőke fürtjeit a tömegben.
- Hailie! Hailie!!! Hol vagy?