A kislány persze nem felelt. Hailie már régen az állatkert másik végében tartózkodott, és fogalma sem volt, hogy juthatna vissza a szüleihez. Elfogta a bűntudat, amiért ismét elkóborolt. Eszébe jutott, hogy mit ígért nem is olyan régen a Mikulásnak.
- Én azt kérem tőled, hogy többé ne szökj meg anyukád tudta nélkül. Biztosan nagyon aggódik. -emlékezett vissza az öreg szavaira. És arra is élénken élt benne, hogy mit felelt erre.
- Megpróbálom. –válaszolta akkor. Hát igen, tudta, hogy nem lesz könnyű teljesíteni a kérést, de most elfogta egy kicsit a bűntudat e miatt.
- Végül is nem szöktem meg… csak megnéztem egy-két állatkát. –nyugtatgatta magát. Azonban a félelem egyre jobban átjárta lelkét. Tudta, hogy igyekeznie kell, de ötlete sem volt, hogy egyedül hogyan találhatna vissza a játszótérhez.
Ekkor meglátott egy házaspárt, akik gyermekeikkel együtt vidáman nevetgéltek. A kisfiú éppen azt kérte édesapjától, hogy hagy menjenek a játszótérre. Hailie magában fohászkodott, hogy az apuka igent mondjon. Nem lett volna mersze odamenni a házaspárhoz, hiszen egyrészt nem ismerte őket, és félt, hogy esetleg rossz irányt adnának neki, vagy szándékosan félrevezetnék. Másrészt Hermione többször figyelmeztette, hogy idegenekkel ne álljon szóba. Még akkor sem, ha szimpatikusak, vagy jó embereknek tűnnek. Inkább fülelt, hátha elcsíp valamit a párbeszédből.
- Jól van, na. Menjünk, Margie! De srácok, most csak fél órát játszhattok, mert egy óra múlva bezár a bazár.
Hailie egészen megkönnyebbült. Nem teljesen értette a férfi minden szavát, de azt tudni vélte, hogy a játszótérre igyekeznek, mert a kisfiú szélesen elvigyorodott. Lassan elindult a kis család mögött, akik teljesen az ellenkező irány felé fordultak, és egy másik útvonalon folytatták a sétájukat.
Hailie azonban inkább kockáztatott és a család után eredt, hiszen már teljesen átfagyott, és nem akarta megijeszteni szüleit. Ekkor még nem tudta, hogy terve csődöt mondott, ugyanis a két fiatal már a kétségbeesés határán volt.
Hermione meg volt győződve róla, hogy mindenre elszánt halálfalók rabolták el gyermekét, Draco viszont teljes képtelenségnek tartotta a feltételezést, és végső soron mugli gyerekrablókra hivatkozott. Hermione viszont ettől jött zavarba, és hamarosan ismét éles vita bontakozott ki kettőjük között. Aki azonban fültanúja volt a pár között dúló ellentétnek, elkerekedett szemmel figyelte őket. Draco egy idő után észrevette, hogy egyre többen zavartan pislognak feléjük, ezért abbahagyta érvei felsorakoztatását, és kezével intett, hogy Hermione is hallgasson el.
Nem kellett sok idő, a nő is magához tért, és idegesen húzta magával Dracót a kíváncsi tekintetek elől. A bejárat felé vették az útját, de Draco megállította.
- Figyelj, Hermione, szerintem várjuk meg Hailiet itt. –próbálta kezébe venni a helyzet irányítását. – Az a legvalószínűbb, hogy semmi baja sem esett. Gyerekkoromban én is szoktam csatangolni, mégsem esett soha semmi bajom.
- De… istenem! Hiszen alig négy éves! Azt sem tudja, mi az, hogy térkép! –fakadt ki Hermione.
- Most csinált először ilyet? –faggatózott Draco.
- Hát, ami azt illeti, nem igazán. –vallotta be Hermione. – De Mikulás óta nem nagyon mászkált, mikor együtt voltunk.
- Értem. –bólintott Draco. – Figyelj, van egy ötletem. Várjunk itt zárásig, és ha nem kerül elő a kicsi, akkor bevonjuk a muglikat is a keresésbe. Mit szólsz?
- Rendben. –hüppögte Hermione, de nehezére esett visszafognia magát. Ha a saját barátairól, vagy gyermekéről volt szó, sosem tudott ésszerűen gondolkodni. Bezzeg, amikor másoknak kellett tanácsot osztania! Hirtelen felrémlett benne a sok régi emlék, mikor ugyanilyen hideg fejjel osztogatta a tanácsokat. És most mégis milyen nevetségesen viselkedett… szerette volna meg nem történtté tenni a dolgot, de mivel erre most nem volt lehetőség, inkább csöndben maradt. Örült, hogy Draco nem gúnyolta ki. Jelen állapotában biztos nem tudta volna ezt ép ésszel elviselni.
És ekkor hirtelen, mint aki nem is tudja, mit cselekszik, odabújt Dracohoz, és fejét a férfi mellkasára helyezte. Olyan megnyugtató volt hallani a szíve dobbanását... mint régen…
Dracot villámként érte a nő érintése, de nem húzódott el, inkább csak próbálta fegyelmezni magát. Nem akarta, hogy a régi emlékek megszállják a lelkét. Túlságosan sokáig tartott, mire a régi dolgokat elfelejtette. Nem akarta magát újabb bajba keverni…
- Mondd, hogy elő fog kerülni. –szólt Hermione vékony hangon. Könnyei hangtalanul folytak le sápadt arcán, de próbálta kontrolálni magát, hogy beszédjén ne hallatsszon gyengesége.
- Elő fog kerülni. –suttogta Draco. Szemével már szüntelenül a parkot fürkészte, mintha csak azt várná, hogy a kislány előbújjon az egyik fa mögül.
Aztán hirtelen meglátott egy kis szőke fejet. A lánynak nagyjából hasonló hosszúságú volt a haja, mint Hailienek, de csak hátulról figyelhette meg. Hirtelen felpattant, ami annyira meglepte Hermionét, hogy szinte elszédült.
Draco megindult a pöttöm gyermek felé, Hermione pár másodperc alatt felocsúdott, és követte. Mire azonban a kislány mellé értek volna, az megfordult, és értetlenül bámult rájuk. Nem Hailie volt az.
Draco megtorpant, és értetlenül nézte a kisgyereket. Ruhája színe persze nem ugyanolyan volt, mint amit Hailie viselt, de ez csak most tudatosult a férfiban. Csalódottan fordult Hermione felé, akinek szemei ismét könnybe lábadtak.
- Te maradj itt. –mondta Draco. –Én pedig körbenézek a parkban. Legkésőbb háromnegyed óra múlva itt va…
- Na azt már nem! –fortyant fel Hermione kis erőt kölcsönözve hangjának. Ismét előtört belőle büszkébbik énje. – Én nem fogok itt állni, és várakozni, hátha előbújik a kisasszony. Vagy együtt megyünk, vagy megvárjuk itt!
- De… -Draco látva Hermione elszánt tekintetét, inkább nem fejezte be a mondatot. Egyre jobban dühítette a nő kiszámíthatatlan viselkedése, és a folytonos veszekedésekre most igazán nem volt szüksége.
Most már azonban Hermione teljes mértékben a gondolkodásra összpontosított, rá sem nézett Dracora. A férfi is az esetleges lehetőségeken gondolkodott, mikor hirtelen felbukkant egy népes család, amely mögött feltűnt Hailie.
Először Hermione szúrta ki a kicsit, és hatalmas sóhaja arra késztette Dracót, hogy ő is figyeljen abba az irányba. Hailie elkezdett futni feléjük. Draco azonban közelebb volt, így az ő karjaiba érkezett meg.
Hermione nem sokkal mögöttük állt és elgondolkodva figyelte a párost. Egy másodpercre ismét fellobbant benne a féltékenység lángja, de ez lassan el is múlt, ahogy a kislány ráemelte a tekintetét. Hailie egy szempillantás Hermione előtt termett.
- Olyan rossz volt, mami!
Hailie szinte elveszett a hatalmas anyai ölelésben, amiben részesült. Hermione olyan erővel szorította, mintha már el sem akarná engedni. Mikor azonban eleresztette a lányt, rögtön előtört belőle a düh, és kérdések özönét zúdította a gyermekre.
- Mégis hol az ördögben voltál, Hailie Jade?
- Jaj, anyu! –kiáltott fel Hailie. –Annyira rossz volt! Elmentem megnézni, hogy merre vannak a majmok, és annyira kíváncsi voltam az ormányosokra, hogy őket is…
- Szóval megint elkóboroltál. –vonta le a következtetést Hermione hangjában nem kis felháborodással.
- Ühüm. – felelte Hailie. – De kérlek, ne haragudj…atok!
- Gyakran csinál ilyeneket? –fordult Draco Hermionéhoz.
- Hát… meglehetősen. –hangsúlyozta Hermione. –Mikuláskor megígérte, hogy befejezi a folytonos kóborlást. És már megint nem tudta betartani!
- Sajnálom, mami! –védekezett Hailie kissé megszeppenve.
- Na jó, ezt majd később megbeszéljük. –enyhült meg egy kicsit Hermione. –De azt hiszem, most indulnunk kellene.
- Menjünk. –helyeselte Draco, majd a kis „család” elindult hazafelé.
Az úton nem sok szó esett köztük, Hailie bűntudatos csendbe burkolózott, Draco azon gondolkozott, hogy mégis hogyan kellett volna reagálnia egyrészt Hermione viselkedésére, másrészt Hailie tettére. Világosan látta, hogy legközelebb neki is keményebb kézzel kell bánnia a gyermekkel. Hermionéval kapcsolatban azonban összezavarodott. Ám néha befurakodott egy-egy kép az agyába… Ahogy egyre közelebb voltak egymáshoz… Aztán ahogy a lány hátrahúzódik…
Eddig egyszer sem jutott eszébe, hogy esetleg újra kezdhetnék a kapcsolatukat, hiszen nem tartotta reálisnak, hogy annyi év után még szerethetnék egymást. A másik akadály a halálfalósága volt, melynek tudata valahol belül mardosta lelkét. Tudta, hogy Hermione biztosan szörnyen megbántódna, ha megtudná az igazat.
Eddig életében nem sok tettét bánta meg, a sajnálkozás nem szerepelt a szótárában. Ekkor azonban felvetődött benne, hogy talán jobb lett volna mégis nyíltan a másik oldalra állnia. Ahogy azonban felidézte magában a fehér mágusokhoz tartozó neveket, meggyőzte magát, hogy ismét remek döntést hozott. Potterék sohasem fogadták volna be, így viszont mindenképpen több haszna volt a tevékenységének.
Most azonban valahol belül tudatosult benne, hogy akárhogy is akarta tagadni, valami még mindig van közte és gyermeke anyja között. A kérdés csak az, hogy ez a valami csupán a közös gyermeken alapuló „szövetség”, vagy valami egészen más…
Hermione még mindig nyugtatgatta magát, hiszen roppantul felzaklatta Hailie eltűnése. Próbálta helyretenni az érzelmeit, de minduntalan eszébe jutott Draco közeledése. Annyira összezavarta az a régi érzés… de ellent tudott állni. A baj csak az volt, hogy nem tudta, hogy később is képes lesz-e.
Aztán elgondolkozva nézett Dracora és Hailiere. Annyira hasonlítottak egymásra, hogy ez szinte már zavarba ejtő volt. És -mint most kiderült- nagyon jól meg is értik egymást. Hermione azonban még mindig nem tudott teljesen bízni Dracoban. Régi félelmei közé tartozott, hogy a férfi elveszi tőle Hailiet, ez még most is szinte fojtogatta. Nem is merte volna bevallani, még Hailienek sem, hogy ez is megfordult a fejében, mikor a kislány délután eltűnése utolsó szakaszában Draco elhitette vele, hogy az a kislány Hailie. Mire kiértek a Parkból, sikerült teljesen elnyomnia magában ezt a képtelen érzést.
- Nem megyünk még el valahova? –indítványozta Draco. –Nem vagytok éhesek?
- Hát, ami azt illeti, van otthon ennivaló. –sietett a kitéréssel Hermione.
- Menjünk, mami, légyszi! –lelkesült fel Hailie. –Nagyon jó lenne! Régen voltunk már étteremben.
Hermione nem válaszolt, csak könyörgően nézett Hailiere, aki azonban ezt már nem vette észre, csak Dracot fürkészte.
- Rendben. Akkor menjünk valami mugli helyre… ismertek valami jó éttermet?
- A Sárga Rózsába menjünk. –vágta rá Hailie.
- Na ne! –ellenkezett Hermione. –Oda én aztán be nem teszem a lábam!
- Ugyan, mami! Hétköznap van. –kacsintott rá Hailie.
- Miért nem akarsz odamenni? –kérdezte Draco gyanakodva.
- Tudod… -Hermione kissé elpirult. –E… Egyszerűen nem szerettem a főztjüket. Ez minden.
- Értem. -Persze.
- Akkor jó lesz? –csillant fel Hailie szeme.
- Rendben. –adta be a derekát sóhajtva Hermione.
- És ez az étterem hol van? –kérdezte Draco hidegen Hermionétól.
- A Berkeley Streeten. –érkezett a kurta válasz.
Jó fél óra utazás után oda is értek az étterembe. Draco felettébb furcsának találta a mugli utazóeszközöket, de meglepő módon egy-két csípős megjegyzésen kívül nem pocskondiázta őket. Ezt Hermionét ismét meglepte, de nem tett szóvá, hiszen nem akarta, hogy Hailie érezze a köztük lévő ellentétet –amely már közel sem volt olyan erős, mint eddig, mégsem múlhatott el teljesen-.
Ahogy beléptek, Hermione végigfuttatta szemét az alkalmazottakon, majd benézett a pult mögé is. Természetesen ez nem kerülte el Draco figyelmét, de igyekezte nem felidegesíteni magát a dolgon.
Csak négy-, illetve hatfős asztalok sorakoztak az étteremben, így viszont Hailienek kénytelen volt választania, hogy ki mellé ül.
- Mi lenne, ha ti ketten egymás mellé ülnétek, én pedig…
- Nem, Hailie. Nyugodtan ülj Draco mellé. –rázta meg a fejét Hermione. Draco szótlanul várta a végkifejletet.
- Most melléd ülök, mami. –vont vállat Hailie. Draco pedig bólintott, majd helyet foglaltak. Egyáltalán nem úgy festett, mint akit zavart a dolog.
- Miért kell mindennek ilyen borzasztó bonyolultnak lennie? –sopánkodott magában Hermione. –Olyan fáradt vagyok, hogy itt helyben el tudnék aludni. És azt lesem, hogy ki mellé ül Hailie… komolyan nevetséges vagyok.
Most azonban Hermione kissé úgymond elégtételt vehetett, hiszen Draco volt zavarban az ételek nevét illetően. Mulatságos volt elmagyarázni neki, hogy mi micsoda. Hermione azonban igyekezett, hogy ne mutatkozzon túlságosan önelégültnek, mert egyrészt ez Dracoban mindig is taszította, és így példát akart statuálni neki, másrészt nem akarta, hogy Hailie ezt lássa példának tőle.
Mikor túlestek a rendelésen, Hailie kicsit elment nézelődni. Hermione felháborodva tiltotta, de Draco közbeszólt:
- Ha tiltod, akkor csak még jobban akar majd menni. –vélekedett.
- Mióta értesz te annyira a gyerekneveléshez? –kérdezte Hermione mérgesen. Utálta, ha a férfi beleszól abba, hogy mit enged meg Hailienek, és mit nem.
Mielőtt Draco visszavághatott volna, Hailie a két fiatal „közé állt”.
- Nem megyek ki az étteremből. –ígérte.
- Na jó, –enyhült meg kissé Hermione –de figyelni foglak, kisasszony.
Mikor Hailie elindult, hogy szétnézzen a teremben, Hermione rögtön megbánta elhamarkodott döntését. Semmi kedve nem volt kettesben maradni Dracoval, még ha egy étteremben is vannak.
Meglepő módon azonban Draco nem kezdeményezett beszélgetést, ami kissé megnyugtatta Hermionét. Semmi kedve nem volt vitatkozni, inkább az asztalra könyökölt, és két keze közé fogta fejét, majd lehunyta szemeit. A nap eseményei kicsit felzaklatták, vagy talán még volt benne valami a régi betegségből… mindenesetre roppantul fáradtnak érezte magát. Semmi vágya nem volt, csak egy pihe-puha ágy, és némi alvás.
Draco azonban egy idő után megunta a nézelődést, és Hermionéra függesztette tekintetét.
- Álmos vagy? –kérdezte félszegen. Hermione nem nézett fel, csak bólintott.
- Miért nem akartál idejönni?
Erre már kénytelen volt felemelni a fejét. Szemeit fáradtan összeráncolta, és úgy válaszolt.
- Semmi közöd hozzá.
- Ahogy akarod. –vont vállat Draco, és elfordult.
Hermione kissé rosszul érezte magát.
- Kicsit bunkó voltam... én, aki pedig utálja az ilyen buta embereket! De végül is, nem akkora titok… miért kéne pont Draco elől elhallgatnom? Úgyse fogja érdekelni…
- Ismerem az üzletvezetőt. –válaszolt kurtán, reményei szerint könnyedén. –De többet nem szeretnék vele találkozni, az is biztos.
- Vagy úgy. –mosolygott Draco, olyan mindent-tudóan. Hermionét belül valami megmagyarázhatatlan düh fogta el.
- És hol van Anney? Nem hiányol ilyenkor? –tudakolta negédesen.
- Nem. –mondta Draco tömören.
- Olyan furcsa a hangja…
De Hermione rögtön igyekezett kiverni a fejéből ezt a lehetetlen gondolatot.
Nemsokára kihozták a levest, mire Hailie hirtelen elkerült. Megrendelték a főételt, majd hamarosan az is megérkezett. Hermione és Draco között nem esett több szó, csak a legszükségesebb dolgokat beszélték meg. Végül abban maradtak, hogy Draco bármikor meglátogathatja Hailiet, és minden második hétvégét vele tölthet a Malfoy-kúriában. Draco megígérte, hogy biztosítja a védelmet Hailienek, így Hermione kénytelen volt belemenni az egyezségbe.
Miután befejezték a vacsorát, Hermione már türelmetlenül várta a hazaindulást. Hailie azonban még ragaszkodott a desszerthez, és mivel pont többet várni kellett az elkészítésre, a kislány újra „felfedezőútra indult”.
Hermione felkelt, hogy elkísérje Hailiet, de ekkor hirtelen megint olyan nehéznek érezte a fejét, és inkább visszaült.
- Mi a baj? Olyan sápadt vagy. –jegyezte meg Draco.
- Nem tettem fel elég pirosítót reggel. –válaszolt Hermione nem éppen barátságosan.
- Szoktál te valaha is pirosítani magadat? Mert nekem nem tűnt fel. –„kedveskedett” Draco.
Két perc sem telt bele, elmúlt Hermione fejfájása, és úgy döntött, igyekszik inkább barátságosabban közeledni.
- És mi van a családoddal? –vetette fel hirtelen a témát, mivel nem volt jobb ötlete a férfi „kibékítésére”.
- Apám jó ideje halott, anyám pedig a kúriában él. –hangzott a jellemzően tömör felelet.
- Értem. –nyugtázta Hermione. – És elmondtad már neki…?
- Persze. Nagyon kíváncsi Hailiere. –felelte Draco kimérten.
- Oh. –Hermione meglehetősen meglepődött. Nem nézte ki a volt mardekárosból, hogy máris bevallotta az édesanyjának a történteket. Ekkor azonban eldöntötte, hogy mindenképpen kedvesebb lesz, mivel egy csepp bűntudata támadt a durva visszaszólás miatt.
- Mi a helyzet a karácsonnyal? Tervezel valamit? –tudakolta Hermione érdeklődve.
- Sajnos holnap segítenem kell a kúria kidíszítésében. –mondta Draco szemforgatva. - Anyám mániája, hogy hagyjuk meg a régi szokást, és aggassuk fel mindenfélével az épületet. Ráadásul minden egyes ablakba fáklyát kell raknunk! A házimanók persze ilyenkor nem jók semmire. Tavaly, mikor karácsonyra hazautaztam, nekem kellett szinte az összes égőt felbűvölni az ablakba!
- A manókkal végeztetnéd a munkát?! –nyögött fel Hermione felháborodottan. – Csak nem azt akarod mondani, hogy még mindig dolgoztatod szegényeket?
- Már miért ne? –vonta fel Draco kérdőn szemöldökét.
- Talán azért, mert ők is érző lények, akik rendes fizetést és ruhát érdemelnek. Fel nem foghatom, hogy miért tartod őket még mindig a kúriában. –rázta meg a fejét rosszallan a nő. -Csak annyi lenne a dolgod, hogy egy ruhadarabot adsz nekik. Mi ebben olyan nehéz?
- Talán az, hogy minimum összetörném a szívüket. – felelte Draco gondolkozás nélkül. –Amikor apám utoljára elbocsátott egy házimanót, a társai hetekig alig mertek megszólalni.
- Ez csak azért van, mert nem tudják, hogy mi a jó nekik. –vetette közbe Hermione.
- Mert te aztán tudod, igaz? –gúnyolódott Draco. Hermione arcába szökött a vér, de nem volt ereje ismét érvelni a varázslónak.
A feje újra megsajdult, így abbahagyta a fiúval való beszélgetést. A fájdalom egész tudatát uralta, ezért inkább valami jó bájitalon gondolkozott. Utálta a mugli pirulákat, és ezek általában nem is voltak olyan gyorsak és hatásosak, mint a mágusvilág készítményei. Végül is úgy döntött, többet már nem igazán veszthet, így megkérdezte a férfit.
- Draco, nem tudsz valami fejfájás elleni bájitalt? Nagyon fáj a fejem…
Draco fel sem nézett, csak lenézően válaszolt.
- Nálam ez nem jön be. Felesleges tettetned magadat.
- Méghogy én?!- fortyant fel Hermione éktelen haraggal. - Csakhogy tudd, Draco Malfoy, az, hogy kérek tőled valamit, nem jogosít fel arra, hogy sértegess engem! Egy „Nem tudok.” is tökéletesen megfelelt volna! Mit gondolsz, szórakozásból megjátszom magamat? –csattant fel Hermione felháborodva. –Ideje lenne megtudnod, hogy nem te vagy a világ közepe!
Draco most már felnézett a barna szemeke, melyet most hangtalanul szórták rá átkait. Annyiszor látott már efféle női praktikákat, hogy azt hitte, Hermione úgy akarja kibékíteni, hogy megsajnáltatja magát vele. Magában azonban belátta, hogy tévedett. De Hermione előtt a világ összes galleonjáért nem tette volna.
- Ahhoz képest, hogy fáj a fejed, így is jó hangosan tudsz beszélni. –válaszolta gúnyosan, majd mikor meglátta a lemondó tekintetet, hozzátette: - Bemegyek a Foltozott Üstbe. Várjatok meg Hailievel!
Hermione megforgatta a szemeit, kezét az arcába temette, és válaszra sem méltatta a varázslót. Draco felkapta mugli kabátját, és elindult keresni egy biztonságos helyet, ahonnan hoppanálhat.
Igazság szerint nem sok emberért tette volna meg, hogy a varázslóvilágban mugli öltözékben mutatkozik, de mivel ki akarta engesztelni a lányt, végül is kész volt bizonyos áldozatokra.
Hermione azonban nem volt biztos benne, hogy Draco miért ment el, de valahogy ez most nem is érdekelte. A fejfájás minden más gondolatot kikergetett a fejéből. Csak arra bírt gondolni, hogy egyre erősödő kínjainak mikor lesz vége.
- Valamit motyogott a nővér, hogy esetleg felléphet nálam fejfájás… de azt nem mondta, hogy ilyen… Az ördögbe is, ez borzasztó rossz!
- Mi a baj, mami? Draco hol van? –tudakolta egy vékonyka hang, ami csak lassan jutott el Hermione tudatáig. Hunyorogva ránézett a kislányra, és valamiért a legvalószínűtlenebb válasz szaladt ki a száján.
- Gyógyszert hoz nekem, mert szörnyen fáj a fejem.

***

- Draco?
Hermione látása kissé homályos volt, nem tudta kivenni a férfi fejét. Az alak bólintott, és kezébe adott egy serleget. Hermione megitta a benne lévő italt, majd letette a poharat az asztalra. Ahogy a pohár odakoppant az asztalhoz, mintha ezerszeresen hallotta volna viszont a hangot. Úgy érezte, mintha valaki baltával hasogatná a fejét.
Aztán szép lassan oszladozni kezdett a köd, és ő újra magához tért. Draco kétkedve nézett rá, Hailie félősen, a körülötte ülők pedig zavartan vagy aggódva.
Mikor már teljesen rendben érezte magát, kicsit megrázta fejét, majd lassan, a széknek támaszkodva feltápászkodott.
- Mami, még nem kéne… -kezdte Hailie, de Hermione finoman leintette.
- Ne aggódj, kincsem. Semmi bajom. –majd Dracohoz fordult. – Köszönöm.
- Nem tesz semmit. –mondta Draco. –Fizetek, aztán induljunk.
Hermione kissé kába volt, fáradtan bólintott, majd a pincér felsegítette kabátját, és az ajtónak fejével az ajtónak dőlve várta, hogy Hailie és Draco elkészüljenek.
A szőke varázsló látta, hogy Hermione még nincs teljesen tökéletes állapotban, így miután kiértek, finoman belékarolt a lányba. Hermione –talán a kábasága okozta, talán valami egészen más- pedig nem ellenkezett. Hailie csendesen mendegélt mellettük, igyekezett nem megzavarni szüleit. Szívét örömmel töltötte el a lehetőség, hogy esetleg a két fiatalt újra gyengéd szálak fűzzék egymáshoz.
Mire hazaérte, a hó kis pelyhekben ismét elkezdett szállingózni. Hermione belenyúlt a táskájába, és a kulcsa után kutatva próbált észhez térni.
Draco azonban egy elegáns pálcamozdulattal kinyitotta az ajtót, mire Hailie azonnal bement, és gyorsan felszaladt az emeletre, mert a padlás ablakából pont láthatta szüleit.
- Ez meg mi volt? –nézett utána Hermione.
- Biztos fáradt. –vont vállat Draco mosolyogva.
Egy percig tanácstalanul álltak kint, majd Hermione törte meg a csendet.
- Én csak… mé… mégegyszer meg akartam köszönni, hogy olyan gyorsan segítettél. Legközelebb magammal viszem a fiolámat is. –motyogta Hermione zavartan.
- Rendben. –mondta Draco, majd hirtelen valamivel közelebb lépve a lányhoz. Hermione megfordult, de így veszélyesen közel került Dracohoz.
- A… azt hiszem…
Ekkor azonban Draco hirtelen még előrébb lépett, így az arcuk már csak milliméterekre volt egymástól. Közelebb húzódott, és hirtelen –csak úgy, minden előzmény nélkül- megcsókolta Hermionét.
A lány először semmit nem fogott föl az egészből. Annyira váratlanul érte a dolog, hogy egy pillanatra teljesen ledermedt. Hirtelen észérvei bizonyultak erősebbnek, mert egy másodpercnek tűnő pillanatig nem viszonozta a gesztust. Aztán, mintha eddig rejtett érzései törtek volna elő belőle, átölelte Dracot, és hevesen viszonozta a csókot.
Úgy érezték, mintha megállt volna körülöttük az idő. Ebben a csókban minden benne volt: az egymástól távol töltött idők öröme, fájdalma, keserűsége, sóvárgása. Megszűnt körülöttük a hely, az idő fogalma.
Az idő, mintha megirigyelte volna szenvedélyüket, erre még hidegebb lett, a hó pedig nagyobb pelyhekben kezdett hullani a szerelmesekre.
Aztán, ahogy kezdeti heves fellobbanásuk alábbhagyott, úgy kezdett lassulni nyelveik játéka is. Draco lesöpörte Hermione hajáról a havat, majd kicsit beljebb tolta, ahol már megvédte őket a ház teteje.
Aztán Hermione kába fejébe kezdtek visszaáramlani a gondolatok.
Mit csinálsz?! Meg vagy veszve? Malfoyjal csókolózol, aki eddig magadra hagyott.
De valahogy nem tudott úrrá lenni magán.
Emlékezz a vacsorára! Gúnyolódott! Megalázott!
Hirtelen kissé hátrébb húzta a fejét, megszakítva ezzel a bűvös erőt, amely összetartotta őket.
- Draco…
- Csss… -Draco újra a lány ajkai után kapott, akinek nem volt ereje ismét ellenkezni.
Hailie! Hailie láthat titeket! Hailie…
Ez a gondolat végre magához térítette, és most tudatosan elfordította a fejét. Draco nem értette a hirtelen beállt változás okát.
- Miért…
- Nem lett volna szabad. Te is tudod. –suttogta Hermione kipirult arccal. –Hailie láthat minket fentről.
- Micsoda? –Draco hitetlenkedve nézett fel a ház tetejére.
- Kérlek, ne csináld ezt többé. –motyogta Hermione, akinek nehezére esett visszatartania könnyei folyamát. – Nem akarok megint ugyanabba a hibába esni.
- Értem. –Draco hangja ismét keményebbé vált. – Akkor majd… találkozunk. Holnap küldök egy baglyot.
- Persze. –helyeselt Hermione, majd befordult, az ajtó felé, esélyt sem adva maguknak az újabb „elcsábuláshoz”.
Dracot hamarosan elnyelte az éjszaka sötétje, a lány pedig összetörten rogyott a nappaliban lévő kanapéra. Pár percig csenden volt, hangtalanul sírt, izmait megfeszítve fojtotta magába indulatait, majd amint megbizonyosodott róla, hogy Hailie fent már az igazak álmát alussza, vulkánszerűen tört elő belőle a keserves zokogás. Könnyei megállíthatatlanul folytak le arcán, gondolatai pedig villámként cikáztak.
- Csak a gyógyszer miatt volt… kába voltam… és bolond… megint…