A hó sohasem látott mennyiségben hullott az előző éjszakán. A mugli hírek már katasztrófáról szóltak, hiszen a hatalmas természeti erő elzárta a legtöbb angol várost a külvilágtól. Hermionet boldogság töltötte el, ha arra gondolt, milyen jó döntést hozott tegnap, hogy édesanyja unszolása ellenére nem tett eleget Draco invitálásának, és nem ment el vele vidékre karácsonyozni. Igazság szerint szívesen tartott volna a férfivel, de semmi kedve nem volt itthon hagyni Hailiet és a munkáját. A Minisztériumban úgyis akadt ilyenkor tennivaló bőven, mert a legtöbben megérdemelt szabadságukat töltötték ez idő alatt.
Hermione feladata ma csupán az volt, hogy bemenjen a Minisztériumba és nézzen át egy-két fontosabb dokumentumot, valamint hogy ellenőrizze, hogy minden rendben megy-e.
Meglepő módon nem sok gond adódott, így Hermione már ebédidőre végzett a munkájával. A jelentések mindegyike rendben volt, így hát a muglikkal foglalkozó kollegái irigy pillantásaitól kísérve, boldog szívvel indult el ebédelni.
Az utak egy része már el volt takarítva, így nagyobb akadályok nélkül eljuthatott a kis étterembe, ahol minden nap elfogyasztotta sietős ebédjét. Úgy gondolta, mivel Hailie mindig ebédel az óvodában, fölösleges lenne hazamennie ételt készíteni neki.
Mivel felettébb jó kedve volt, most valami igazán különleges ételt akart megkóstolni. Miközben ebédjét majszolgatta, azon morfondírozott, hogy mit készíthetne vacsorára Draconak és Hailienek. A férfi megígérte, hogy a ma estét ismét velük fogja tölteni, de hangjában volt némi elfojtott izgalom, amiből Hermione világosan tudta, hogy valami különleges fog történni. Arra tippelt, hogy megint valami meglepetést talál ki a férfi, mint tavaly karácsonykor.
Draco nem véletlenül tett ki magáért ilyen alkalmakkor, elvégre Hermionéval való kapcsolatának ez az ünnep egyben az évfordulója is volt. Sok évvel ezelőtt ekkor találtak egymásra ismét, és ezt még ha akarta volna, sem volna tudta elfelejteni egyikőjük sem. Hermione az ünnepek előtti időszakban nemcsak azon törhette a fejét, hogy mégis mit vegyen vagy készítsen Draconak, folyton gondolkodhatott rajta, mit eszelt ki megint kedvese meglepetés gyanánt.
- Azért én nem vágyom több váratlan párizsi utazásra. –gondolta magában Hermione. –Nem ilyenekre kellene elvernie a pénzét…
Végül arra jutott, hogy Draco kedvencét, „Ördög csirkét” fog készíteni. Mivel azonban Hailie számára ez az étel túl csípős lett volna, kénytelen volt neki külön főzni valamit.
- Hmm… majd megkérdezem most, hogy mit szeretne. –döntötte el magában. Így hát az üzletek kikerülésével egyenesen az óvoda mellett lévő kis zsákutcába hoppanált.
- Nem látott meg senki. –vonta le a következtetést, miután körbenézett. Sietősen elindult be, az épületbe, hiszen Hailie nemsokára lefeküdt volna aludni, a nő pedig nem akarta váratlanul hazavinni úgy, hogy fel kell ébreszteni.
Ezen aggodalma azonban hamar elszállt, hiszen ahogy belépett az óvodába, egy feliratot pillantott meg.

A mai napon a gyermekfelügyeletet nem tudjuk vállalni, a hirtelen jött közlekedési gondok miatt. Legközelebb várhatóan hétfőn nyit ki az óvoda. Szíves elnézésüket kérjük!
Vezetőség

- Ezt nem hiszem el! –öntötte el a méreg Hermionét. –Liz miért nem volt képes szólni nekem?! Csodálatos… na, mindegy, elmegyek érte hozzájuk…
A következő meglepetés Lizék háza előtt érte. Nem elég, hogy nem nyitották ki a kaput, de ráadásul Hermione egyre jobban átfagyott. Nem akart valami újabb betegséget összeszedni, de elképzelni sem tudta, mi történt barátnőjével és kislányával.
Mikor azonban harmadszorra csengetett, a postaláda váratlanul kinyílt, és egy boríték feküdt benne. Hermione biztosra vette, hogy ez nem neki szól, de a kíváncsiság felülkerekett benne, és elolvasta az elejét. Az ő neve állt rajta.

Drága Hermione!

Ne haragudj, de Hailievel találtunk egy remek programot mára, azért nem értesítettünk téged, nehogy feleslegesen aggódj. Menj haza, vacsorázzatok Dracoval, én majd reggel viszem Hailiet. Tudod, péntek van, tehát Chris is velünk lesz, úgyhogy eszedbe ne jusson aggódni!
Jó szórakozást estére!!!
Szurkolok!

Liz

- Mi ez a nagy izgalom? –sóhajtotta Hermione megkönnyebbülten. – Olyan, mintha valami készülődne ellenem… jaj, istenem, add, hogy ne Draco keze legyen a dologban! Ma sehova sem akarok menni…
Miután végzett a bevásárlással és a főzéssel, elégedetten dőlt hátra a karosszékben. Még csak öt óra lévén, bőven volt ideje aludni egyet, hiszen Draco általában csak este hét körül érkezett. Egy kis pihenés reményében lehunyta szemeit, majd nem sokkal később meglátogatta a hűs álom.
Álmában semmi mást nem látott, csak legkedvesebb növényét, egy cseresznyefát. Még otthon a családi birtokon eldöntötte, hogy ez lesz a kedvence, gyönyörű virágos ágát mindig levágta neki a bátyja, ő a kezébe vette, illatát élvezte, valamikor pedig kicsiny virágait csattal a hajába tette, és úgy képzelte, hogy ő a legszebb menyasszony a világon.
Nem sokkal később kopogtatás ébresztette a lányt. A hang rögtön kiverte az álmot a szeméből, gyorsan a tükör elé állt, ellenőrizte minden vonását, majd ajtót nyitott. Ám nem a remélt személy állt az ajtóban, csak egy muglinak tűnő hétköznapi, fiatal fiú.
- Jó estét, kisasszony. A Ronaldson és Jenning’s Varázslóküldemények és ajándékoktól jöttem.– rebegte zavartan a futár a gyönyörű nő láttán. – Csomagot hoztam egy bizonyos… Hermia… vagyis, elnézést, Hermione Granger számára.
- Én vagyok az. –mondta Hermione meglepetten.
- Akkor ott írja alá nekem, kérem. –mutatott egy pergamenre a didergő fiú.
Hermione sietve aláfirkantotta az irományt
- Tessék. –adta vissza izgatottan a fiúnak. Gyermeki kíváncsisággal várta, hogy mi lesz idén az ajándék, amivel kedvese meglepi. A futár azonban hátat fordított, és összehúzva kabátját az utcára sietett. Mire Hermione felocsúdott, egy hatalmas csokor sárga rózsát pillantott meg a fiú kezében. Tudta, mit jelentett ez…
- A sárga rózsa az örök szerelem jele. –motoszkált fejében Liz magyarázata. – Ha egy férfitól sárga rózsát kapsz, az felér egy szerelmi vallomással. Feltéve, ha az illető tudja, hogy a virág mit jelképez…
Megilletődve nyitotta ki az ajtót a futárnak, aki gyorsan betrappolt a szobába a sáros cipőjével, és letette a virágot a nappali asztalára.
- A levélt nem mertem eddig beletenni, nehogy elázzon. –mondta mintegy magyarázatképpen, miután elővett egy kis borítékot, és belehelyezte.
- Köszönöm. –motyogta a meghatottságtól még halk hangú Hermione.
- Akkor viszont látásra, ma’am. –intett az idegen, majd kilépett az ajtón a kinti ítéletidőbe.
Pár pillanatig némán meredt a papírra, majd agyát kezdték ellepni a gondolatok.
- Fantasztikus… most takaríthatok ezután az eszelős után. –csapott a homlokára Hermione, mintegy felébresztve magát az álmodozásból. Legszívesebben kibontotta volna rögtön az írást, de meggyőzte magát, hogy előbb a takarítás, aztán a pihenés.
Arcát a várakozás öröme pirosra csípte, szíve hevesen dobogott, de minden apró helyreigazítást elvégzett a szobán, mielőtt az asztal előtt lévő székek valamelyikére ült volna. Végül csak elkészült minden dolgával, megetette a nemrégen kapott új baglyát, Parist, és helyet foglalt az egyik ülőalkalmatosságon.
Remegő kézzel bontotta fel az írást. Mintha érezte volna, micsoda nagy horderejű dologról van szó, visszafojtott lélegzettel olvasta a rövid szöveget.
„Húzd elő a pálcádat, és mond ki a teljes nevedet a virágra irányítva, így elolvashatod a neked szánt üzenetet.” –olvasta Hermione hangosan.
- Ó, Draco Malfoy! Te aztán értesz hozzá, hogy hogyan ingereld az embert! –gondolta mosolyogva. De eleget tett az utasításnak, elővette pálcáját és kimondta a „varázsigét”.
- Hermione Jane Granger!
A lány meglepetésére nem ugratták, a virágok közül tényleg előbukkant egy kis boríték. Most már fegyelmezettebben bontotta fel, igyekezett úrrá lenni természetellenes izgatottságán. Miután azonban a sorokat elolvasta, szó szerint nem kapott levegőt egy pár pillanatra.

Hermione Jane Granger!
Hozzám jössz feleségül, mielőtt a cseresznyefa virágai legközelebb elhervadnak?

- Ez nem lehet igaz! –kiáltott fel hangosan Hermione. Hirtelen világossá vált előtte minden. A kedvenc fájáról csak egy valaki tudott… aki elvitte Hailiet is a közelből…
- Milyen jó néha, ha az embernek ilyen pletykás és minden-lében-kanál barátnői vannak! –gondolta a torkában lévő gombóccal „küzdve”. –Biztos, hogy ezt is ő fogalmazta! A nyakamat teszem rá!
Gyorsan előkapta az egyik füzetet, ami éppen kéznél volt, és kitépett belőle egy lapot. Az első kezébe akadó tollal ügyetlenül firkantotta rá a papírra:

Ha megkérsz…

Ennél többre nem volt szüksége. Tudta, hogy Draco ebből mindent tudni fog, hogyha elolvassa ezt. Megcímezve hozzákötözte baglya lábához a pergamen cetlit. Amint Paris kirepült az ablakon, úgy érezte, hogy a szíve kiugrik a helyéről.
Meglepetésére a bagoly két perc múlva visszatért. Mikor azonban látta, hogy a levél már nincs a lábán, mosolyogva az ajtóhoz lépett, és kitárta. Nem csalódott. A szeretett férfi ott állt egy szál vörös rózsával a kezében, és szemében vággyal és szenvedéllyel végigmérte a nőt. Mintha nem is a lány kedvében járna egész nap, hanem egy átlagos vacsorára jött volna.
- Bejöhetek? –kérdezte megvillanó szemmel.
- Igen. –mondta Hermione. És ezzel választ is adott Draco kérdésére. A férfi szintén mocskos lábbal belépett a lakásba, és párduc-gyorsasággal megcsókolta Hermionét. A lány alig győzte viszonozni a vad csókokat, melyekkel szerelme beborította őt.
Az ajtó becsukódott mögöttük, kint pedig eleredt az eső, elfújva a gyertyákat, melyek az ablakban álltak. A szél bukfencet vetett a házak felett, és sebesen cikázott ide-oda, megtépve egy-két fát, eltérítve egy-két boldogtalant a helyes útról, hullámokat csapva a messze lévő tengeren.
A változékony hold ismét tanúja lehetett szerelmeknek, melyeknek lángjai éppen annyi ideig égtek, mint ahogy ő maga változik. Irigykedve nézte hát, hogy egy ritka érzelem birtokosai ezen az éjjelen pecsételik meg szerelmüket, örökre és megmásíthatatlanul.