A tengeri szél ma is eszeveszett sebességgel száguldott Munica városán belül, lehûtve a már természetellenesen meleg hõmérsékletet.
Ahhoz képest, hogy március közepén járt az idõ, a természet nem hagyott sok idõt a tél kiheverésére. Olyan mértékû hõhullám vette kezdetét, hogy Hermione azt hitte, nem fogja elviselni a szüléshez szükséges napokat.
Mert már csak napjai voltak hátra. Nagyon remélte, hogy nem több idõ, hiszen a kilenc hónap már igencsak lejárt, lassan a tizedik felé közeledett.
Gyûlölt bejárni a kórházba, de egyre sûrûsödõ fájdalmai és rosszullétei szinte megkívánták tõle, hogy gyakran látogassa a doktort és rendelõjét. A turistáknak fenntartott jobb állapotban lévõ és felszerelését tekintve is lényegesen fejlettebb kórtermek ellenére félõ volt, hogy nem lesz komplikációmentes a szülése. Többek között furcsa betegsége miatt is, amirõl még Reyes doktor és a környezetében élõ orvosok és nõvérek se hallottak. Hermione gyanította, hogy rosszul tette, hogy mugli orvosokra bízta magát. De nem volt más lehetõsége.
Ahogy a lány kinyitotta az ablakot, a hûvös tengeri levegõ azonnal betört a helyiségbe, jótékonyan lehûtve az amúgy is roppant rosszul lévõ kismamát.
Rossz elõérzete nem hagyta el ezen a napon sem, s mivel általában nem csalta meg eme nõi megérzõ képessége, úgy gondolta, bármire fel kell készülnie. Talán arra is, hogy nem tudja majd felnevelni a kislányát.
Ezerszer végiggondolta már ugyanazt, mégsem volt bátorsága megírni a levelet. Azt a dokumentumot, amely a kulcsot jelenthetné a lányának, ha õ nem éli túl a szülést.
Dumbledorenak vagy akármilyen olyan személynek, akinek nincs mugli postacíme, nem mert levelet küldeni, nem lévén baglya, ami teljesíthette volna a feladatot.
Egyedül Harry címére tudta elküldeni. Volt már példa rá, hogy a Grimmauld térre megérkezett mugli levél, hiszen a postás egyszerûen csak ottfelejtette a 11-es vagy a 13-as ház postaládájában. Különben is Harryben bízott a legjobban, nem tudta elképzelni, hogy régi jóbarátja ne segítene lányán.
- Nem, nem lehet! Haza kell küldenem� -tépelõdött ismét. �De anyám nem fogja hagyni, hogy a kicsikém varázslótanonc legyen� Elküldöm a Grimmauld térre a levelet, de Dumbledorenak címezve! Ez lesz a legjobb megoldás� És értesítem anyát is valahogyan�
Fehér papírt vett elõ, és fekete tollat fogott kezébe. Ajkait beharapta, és �maga sem tudta hányadszorra- elkezdte írni ugyanazt a levelet.

Tisztelt Dumbledore professzor!...

- Au! �szisszent fel Hermione, majd tekintélyes méretû hasára tette a kezét, mintegy önmaga megnyugtatásaképpen is. �Ne mocorogj, édesem! Ha aludni nem hagytad a mamát, legalább most hagy írjak!
- Nincs még egy ilyen bolond, mint én. �gondolta, mire gondterhelt arcán megjelent egy fáradt mosoly. �De a könyv szerint jót tesz a gyereknek, ha beszélek hozzá�
Még vagy háromszor kezdte el újra írni a levelet, de a mocorgás nem maradt abba. Hermione egy idõ után megint feladta.
- Semmi bajom nem lesz! Ha meg igen, akkor majd Mayáék gondját viselik a picinek�
Saját megnyugtatásául bekapcsolta a rádiót. A kis jövevény percenként erõteljesen belerúgott édesanyjába, így Hermione ha akart volna, sem tudott volna rendes levelet írni.
- Mondom, hogy nincs igaza a doktornak! Egy lány nem rugdos ennyit! �gondolta száját fanyar mosolyra húzva.
- Várj kicsim, Maya mindjárt hazaugrik az elõadás szünetében� megígérte�-beszélt pocakjához, ahogy leült. �Újabb téves riasztás, biztos vagyok benne�
Az egyetlen angol nyelvû rádióállomás kicsit recsegett, majd fokozatosan kitisztultak a hangok. Egy pillanatra felhangzott még egy búcsúszó a mûsorvezetõtõl, aztán egy furcsa, de nagyon szép dallam kezdõdött.

Ne nézz rám, ha fárad a mosolyom, ez nem én vagyok.
Társaim, ahogy múlnak az évszakok, már mind elhagyott.

- De hiszen ez olyan, mintha rólam szólna. �hasított a felismerés Hermionéba. Letett minden a kezébõl, s feszülten figyelni kezdett. �Ez roppant különös�

Ha látod azt, hogy a tûz, ami lobogott, már alábbhagyott,
Én segíthetek, ha elfogadod, és te is segíts, ha kérem.

Hermione lassan az ablakhoz sétált, onnan hallgatta a misztikus melódiát. Könnyeivel küszködött ismét, bár ezt csak a terhesség egy bosszantó mellékhatásaként fogta fel.

Senkit sem izgat, rég megszoktuk,
Üres szavak és csak hazugság.
Már az is egy gond, hogy igazat mondj,
A félelem így most lassan zászlót bont.

- Õ is hazudott nekem. Egyedül hagyott� de ez egyedül az én hibám. De nem tehettem mást! Nem mondhattam meg neki az igazat! �gyõzködte magát. -Azóta úgyis halálfaló lett belõle�

S mikor a gyermekünk a világra jön,
Hiába kezdi tiszta szívvel, erõs hittel.

- Merlinre! Ez tényleg rólunk szól� -Hermione úgy érezte, mintha összefacsarodna a szíve. �Miért kínzol, Istenem?

Hidd el végre
Csak hét másodperc az élet,
Távol vagy, hogy ezt értsed,
Én várlak téged

Hermione már nem bírta tovább� fejét két kezébe temette és szinte hang nélkül zokogott. Fájt neki az egyedüllét, a fájdalom, a félelem. Úgy érezte, kettétörik a súly alatt, amely ránehezedik lelkére. Miért kellett elõbb felnõnie?

Hidd el végre,
Csak hét másodperc az élet,
Távol vagy, hogy ezt értsed,
Én várlak téged
Várlak téged...

- Miért voltam olyan gyenge és naiv? Miért kellett szerelembe esnem? Mivel érdemeltem ki ezt a büntetést?

Nem értem, hogy mi kényszerít, hogy megváltozzunk.
Elfordulunk egymástól és bezárkózunk.

- Mi nem változtunk meg� Õ legalábbis nem� ugyanilyen volt, mint most. Csak én láttam másnak� vak voltam.

Jó lenne, ha úgy élhetnénk, ahogy gyermekként hittem,
Fájdalmak és örömök összekötnek minket,
A szeretet mindig segít.

- És milyen jó lenne, ha elhinném, hogy a szeretet mindenen segít� de már nem tudok hinni benne� Megkeseredtem volna?

Ne félj, csak hét másodperc az élet,
Távol vagy, hogy ezt értsed,
Én várlak téged

- Bárcsak annyi lenne az élet� nem kellene tovább szenvednem és gyötrõdnöm. De ki kell tartanom Érte! �csúsztatta kezét ismét hasára, mely most furcsán korgott és morgott. �De hát most ettem nem is olyan rég! Nem lehetek éhes!
Hermione úgy érezte, nem bírja tovább, ezért felállt, és a rádió elé lépett, majd ki akarta kapcsolni.

Hidd el végre,
Csak hét másodperc az élet,
Távol vagy, hogy ezt értsed,
Én várlak téged
Várlak Téged
Várlak Téged�

- Miért várom még mindig hiába?

- Hermione! Drágám, minden rendben? �kiabálta egy temperamentumos nõi hang.
Hermione kikapcsolta a kis készüléket és felhúzott lábakkal lerogyott a falhoz, hogy kisírhassa bánatát. Ráborult lábára �már amennyire a pocakja engedte- és mielõtt válaszolhatott volna az érkezõnek, hangja keserves zokogásba fulladt.
- Válaszolj, aranyom! Csak nem sírsz megint?
- Semmi baj! Menj nyugodtan! Jól vagyok. �mondta Hermione két �roham� között. �Me� menj csak nyugodtan!
- Ahogy akarod! �halkította le kicsit a hangját Maya. - Amint vége, szaladok érted! Tudod, a lányok milyen lassan öltöznek�
- Aha. �szipogott Hermione. �Köszi!
- Semmit nem tesz! Buenas tardes, china!
- Neked is jó napot! �mosolygott könnyes szemmel Hermione az ajtó felé, ahonnan már régen eltûnt a spanyol lány.
- Össze kell szednem magamat� már így is dilisnek néznek� -vélekedett Hermione. �Majd lesz valahogy! Egyszer jobbra kell, hogy forduljon minden� Hogy is tartja a mondás? �A padlóról leesni már nem lehet.�
Lassan, komótosan felállt, majd tett egy lépést a konyhaasztal felé. Ekkor azonban váratlanul égetõ fájdalom hasított a lányba, õ pedig azonnal elesett, ezzel csak növelve gyötrelmeit.
- Aaaaaaa�-nyögte meglepetésében. �Úristenem� A magzatvíz!
Hermione a zsigereiben érezte: ez most nem �téves riasztás�. És ahogy kínjai fokozódtak, a lelkében eddig megbújó félelmek is elõtörtek belõle.
- Meghalok� meghalok� -sikította zokogva. �Segítsen valaki!
Nem is volt ideje ésszerûen végiggondolni, mi történik vele. Maya, az egyetlen, aki segíthetett volna neki, már régen az elõadáson járhatott, a ház többi lakója pedig vagy szintén ugyanott tartózkodott, vagy egyéb üzleteket bonyolította le �mint az a szomszédok-.
A fájdalmak egy idõ után csökkentek, de nem múltak el teljesen. Hermione valamennyire magához tért, és gondolkozni próbált.
- El kellene múlnia� és így is túl sokáig tartott� valami nincs rendben� -zihálta mintegy hangos gondolkozásképp. �Nekem kell lemennem az utcára.
Így hát megpróbált feltápászkodni, de mire sikerült volna terve, ismét a padlón kötött ki egy újabb embert-próbáló fájdalom hatásaképp.
Csak a következõ fájás elmúltával vette észre a vért, amely tócsában gyûlt lába köré.
- Vér! -tudatosult a lányban pár másodperc elmúltával. �A baba veszélyben lehet.. Mennem kell!
Így hát a görcs elmúltával összeszedte magát, és felült. Amennyire gyorsan csak tudott, négykézlábra emelkedett, majd odakúszott az asztalhoz, és arra támaszkodva felállt.
Szerencsére egy szék is volt közvetlenül mellette, mivel a következõ fájdalom ekkor jelentkezett. Hermione lerogyott az ülõalkalmatosságra és fogait összeszorítva igyekezett elnyomnia kínja hangjait. Kevés sikerrel.
Annyira még magánál volt, hogy számon tudja tartani: nemcsak hogy hosszabban kezdõdött az elsõ fájás, mint a többi, de aránytalanul sokat növekedett az idõtartama az egyes görcsöknek. Nem volt tapasztalt ezen a téren, de annyi könyvet elolvasott már, hogy tudta, milyen lehet egy szülés. Vagyis inkább egy tökéletes szülés.
Az övé viszont távolról sem ígérkezett annak.
Mire sikerült annyi erõt gyûjtenie, hogy felálljon, a szünetek szinte elmúltak. Önmagával kellett most már csatát vívnia az életben maradásért. De most nem csupán az õ élete volt a tét. És ez erõt adott neki.