Ön szerint ébresszük fel valahogyan? Nem túl sok ideje eszméletlen? –hangzott egy minden bizonnyal fiatal férfi hangja bizonytalanul.
- Véleményem szerint még nincs itt az ideje a beavatkozásnak. –válaszolt neki egy öregebb, bölcs embert sejtető basszus. -Különben is, a hölgy állapotában nem sok jól ható gyógyszer megengedett. Egy esetleg két órát még mindenképpen várnunk kell. Addigra magához fog térni az asszonyság… mit is mondott, mi volt a tárcájában? Mrs. Hermione Malfoy.
- Granger. –szólt Hermione bágyadtan.
- Doktor úr, magához tért! –lelkesült fel az orvostanhallgató –mert hogy az volt, ezt még Hermione is felismerte-.
- Vettem észre, Peterson. De kérem, vegye lejjebb a hangját, pláne hogyha egy négy órás álomból ébredt beteggel egy helységben tartózkodik.
- Igenis, értettem, doktor úr. –szégyellte el magát Peterson. –Mit is mondott, kedvesem?
- A nevem Hermione Granger Malfoy. –ismételte kicsit hosszabban Hermione. –Elmondaná nekem valami, hogy mit keresek itt? És hogy mennyi az idő?
- Elájult, asszonyom. Még mindig ünnepnap van, de én ügyeletes vagyok, a segédemnek pedig pótvizsgára kell készülnie… A pontos idő pedig 14 óra.
- Merlin és minden szentekre! –ült fel Hermione villámgyorsan. –Nekem azonnal mennem kell!
- Azt kötve hiszem. –mosolygott szelíden az orvos. –Kérem, mondjon egy telefonszámot, amelyen elérhetem a családtagjait! Egyetlen mobilszámot találtunk bejelentve bizonyos Hailie Jade Granger névre. Ismerős önnek ez a személy?
- Ő a kislányom. –válaszolta Hermione, de mielőtt kioktathatta volna az orvost, hogy neki miért is kell sietnie, megint szédelgés fogta el, úgyhogy inkább visszahanyatlott a párnára.
- Hoztam még egy párnát, hogy kényelmesebben tudjon ülni, asszonyom. –buzgólkodott közben Peterson Hermione körül. –Megyek egy kávéért? Hozok magának is.
- Akkor megyek, értesítem a hozzátartozóit. –fordult az ajtó felé az orvos, majd visszapillantott. -Várjon pár percet. Ha rosszul lenne, csengessen, van a kórházban három nővér, vagy szóljon Petersonnak…
- Azt hiszem, inkább a nővéreket választom. –nézett homlokráncolva a buzgó orvostanonc után.
- Bölcs döntés, asszonyom. –mosolyodott el a doktor. -Bocsásson meg, de én megyek intézkedni, a többi beteg is vár rám.
- Persze, hogyne. Viszontlátásra! –köszönt el Hermione bágyadtan elfeküdve. Kicsit becsukta a szemeit, hogy végig gondolhassa, hogyan folytassa tovább.
- Parancsol még valamit, asszonyom? –tudakolta Peterson előzékenyen, miután Hermione erőt vett magán, és megitta a förtelmes kávét. –Netán mégegyet…?
- Nem, köszönöm. –fintorodott el Hermione a kezét gondosan az arca elé téve. –Azt hiszem, hányingerem lett tőle.
- Jaj, istenem, nem szabadott volna inni, mielőtt a vizsgálat eredménye meg nem jön. –sopánkodott a férfi. –Többet nem ihat!
- Hála az égnek! –gondolta Hermione az égre… jobban mondva a plafonra emelve a tekintetét.
- Akkor viszlát, kisasszony! –intett búcsút az idegesítő férfi. Hermione csak hidegen biccentett neki, aztán felsóhajtott, mikor az illető kiment. Pár perc múlva ismét a doktor lépett be a kórterembe.
- Nos, a megadott számon nem értünk el senkit. –közölte az orvos csalódottan. –De a vizsgálat végét meg kell várnia, mert már előkészítették a termet, és nemsokára két nővérrel kevesebb lesz.
- Micsoda? –kerekedett el Hermione szeme. –Miért kellene engem megvizsgálni?
- Mert a megengedettnél tovább volt eszméletlen. –magyarázta az orvos. –Van valamilyen különleges rendellenesség a szervezetében vagy szokatlan betegsége?
- Nincs. –próbált Hermione higgadt maradni. –De nekem már van időpontom vizsgálatokra. Most a családommal kell lennem! Már biztosan aggódnak! –Hermione szeme könnybe lábadt a gondolatra.
- Nyugodjon meg. –szólt az orvos bíztatóan. - Tíz percet kérek, és ha akarja, utána személyesen telefonálhat. Utána intézkedem, hogy negyed órán belül meglegyen az eredmény, a nővérek különben is sietnek az ünneplésre. Ha semmit nem találunk, tiszta lelkiismerettel elengedhetem. Mit szól hozzá?
- Rendben. -szipogott Hermione kicsit elmosolyodva. –Köszönöm.
- Nincs mit. –legyintett az orvos. –Engem is várnak otthon.
- Értem. –Hermione hirtelen teljesen ostobának érezte magát, amiért majdnem sírva fakadt. Fejét kicsit lehajtotta, hogy a doktor ne vegye észre az arcán égtelenkedő szégyenpírt.
- Kérem, várjon itt, percek kérdése és megkezdhetjük a vizsgálatot. A nővérek mindjárt itt lesznek. –váltott újra hivatalos hangnemre az orvos. Hermione bólintott és egy futó mosollyal távozásra bírta a doktort.
- Biztosan otthon hagyták a telefont és elindultak megkeresni… Merline, ha most velem lenne a baglyom! Hol találjak itt egy megfelelő… megbízható madarat?
Eltelt vagy öt-tíz perc, mire a lány már komolyan kezdett kételkedni a doktor ígéreteiben.
- Már régen telefonáltam volna… de mégis hová? Nem tudok több telefonról Draco körül... Keresnem kell egy madarat… De előbb becsukom az ajtót, vagy az ablakot. Kezdek fázni a huzattól.
Mielőtt azonban a teljes kétségbeesés elemészthette volna Hermionét, a nyitott ajtón berepült valami… vagy valaki ?…
- Merlin, és minden varázslóatyák! –kiáltotta el magát Hermione. –Hogy kerülsz te ide?… -motyogta döbbenten, majd felkelt az ágyról, és közelebb lépett a madárhoz, aki időközben helyet foglalt a Hermionééval szemben lévő ágyon, amelyen éppen egy idős asszony aludt. Nem ébredt fel a Hermione által csapott zajra, ellenben a szomszédos ágyon fekvő felkötözött lábú kamaszfiú oldalra fordult.
- Fawkes? –ismerte fel a madarat Hermione immáron halkan susogva. –Honnan tudtad, hogy segítségre van szükségem?...
- Ki kiabált? –nézett be egy ápolónővér. Hermione gyorsan visszafordult Fawkes helyére, de a madár még mindig várakozóan nézett rá.
- Én… nem tudom. –füllentette Hermione. –Nem hallottam semmit.
- Oh… elnézést. Nemsokára maga jön, csak behoztak egy szülésgyanús nőt, a doktor őt vizsgálja. –majd mielőtt Hermione bármit is felelhetett volna, kisietett. – Mondtam, Sam, hogy a tévé volt! Ne háborgass folyton hülyeségekkel! –hallotta Hermione az asszony hangját.
- Na jó, –gondolta Hermione. –írok pár sort Draconak, hátha át tudja adni Fawkes… elvégre a kardot is el tudta vinni Harryhez!

Kedvesem,
Ne aggódjatok értem, de rosszul lettem az áruházban… most máshova mentem vásárolni, ezért a Jefferson kórházban vagyok, Notting Hillben. Nem tudom a pontos címet… de ha minden jól megy, nemsokára hazamehetek. Kérlek, ne gyertek utánam, várjatok meg otthon! Ha nem érek haza estig, vidd ki a gyerekeket a tűzijátékra. Én jól vagyok.
Szeretlek, Hermione

- Remek. –hajtogatta össze a levelet. –Nincs borítékom, ugye nem baj, Fawkes?
Fawkes válaszul kitépte Hermione kezéből a levélpapírt.
- Jól van, várj egy pillanatot! –mosolyodott el Hermione, majd rákanyarította a gyöngy betűivel –mivel meg kellett, hogy ismerjék a kézírását-:
Draco Malfoy saját kezébe
Fawkes csőrébe vette a küldeményt, és ezzel a mozdulattal ki is repült a nyitott ablakon.
- Áldjon meg az ég! –motyogta a madár után nézve Hermione. Valahogy érezte, hogy Fawkes megtalálja Dracot.
- Engem is megtalált hívás nélkül… Annyira furcsa… -szövögette gondolatait a lány.
- Jöjjön, kisasszony, maga következik. Az ablakot majd én becsukom. –mondta egy most belépő fiatal ápolónő.
- Köszönöm. –kötötte meg a köntösét Hermione, majd elsietett a vizsgáló irányába, azzal a boldog tudattal, hogy senki sem fogja félteni.
Csakhogy valakiről megfeledkezett.

***

- Hol a mennydörgős ménkűbe lehet?! –bosszankodott Liz feldúltan a kávézóban. –Egy kávét és kilenc teát ittam, mióta várok rá… Megfeledkezett rólam, vagy mégis mi történhetett?
- A számla, kisasszony. –nyújtotta a pincér tálcán az említett papírt. –Parancsol még valamit?
- Nem, köszönöm. - Üzennem kell valahogy Narcissának… vagy inkább én megyek a kúriába… csak keresnem kell egy helyet, ahonnan hoppanálhatok. Nem vesztegethetem az időt… valami baja is történhetett. –döntötte el magában.
Azzal fogta magát, és a számlára helyezte a pénzt, majd kilépett a kis kávéházból. Körülnézett, de mivel ebédidő elmúlt, szinte mindenki már a tűzijátékra készülődött. Csak egy-két vásárolgató asszonyt látott, így elindult keresni egy helyet, ahonnan észrevétlenül eltűnhet.
Szerencsére Liz ”útjába akadt” egy sikátor a kis negyedben, így egy pálcamozdulattal a Malfoy-erdőben találhatta magát.
Igazság szerint ez a parknak álcázott erdő soha nem volt elnevezve, de aki tudott róla, csak Malfoy-erdőnek nevezte, lévén, hogy része volt a Malfoy-uradalomnak.
Liz már lélekszakadva rohant. Érezte, hogy valami baj van, nem tudta miért, de rossz érzés kerítette hatalmába.
Az ajtó előtt megtorpant, és kifújta magát. Nem akarta, hogy bolondnak nézzék, ha esetleg semmi baj nincs, így próbálta csillapítani zihálását. Szíve az aggodalomtól gyorsan vert, homloka gyöngyözött, de erőt vett magát, és megragadta az ajtón a kopogtatót.
Ám mielőtt kopoghatott volna, a kilincs kicsúszott a kezéből. Draco nyitott ajtót, de mikor megpillantotta a nőt, elkerekedett szemmel bámult rá.
- Hát te? Mit keresel itt? –tudakolta a férfi cseppet sem udvariasan, miközben Hailie és Narcissa kisiettek az ajtón és aggódva fürkészték Lizt.
- Találkozóm lett volna Hermionéval, de nem jött el. Gondoltam, megkérdezem, hol van. –nézett először Draco, később Hailie, Mary, majd Narcissa szemébe. –Ugye ti tudjátok?
- Kórházban van. –fordult meg Draco, majd legyintett egyet, ennek nyomán egy kattanás jelezte, hogy bezáródott a hatalmas kapu is. –Rosszul lett.
Azzal előhúzott a zsebéből egy levelet, és odaadta Liznek. A lány nem fecsérelte az idejét, az időközben elindult „csapat” mellett baktatva olvasta fel a levelet.
- Merlin, segíts! Ugye most Notting Hillbe megyünk?
- Hát persze! Nem képzeled, hogy hagyom, hogy akár egy ujjal is hozzányúljanak azok a … muglik! –kelt ki magából felháborodottan. – Tudom, hogy mit kért, de tudhatja, hogy nem vagyok egy otthonülő típus, aki megvárja amíg hazahozzák a beteg feleségét.
Draco aggodalmát látva Liz nem szólt semmit. Nem akarta még jobban felidegesíteni az amúgy sem nyugodt férfit, inkább csak odalépett Hailie és a barátnője közé, és bátorítóan megfogta a kezüket.
- Nem lesz semmi baj. –szuggerálta a lányok felé. Mindketten igencsak meg voltak ijedve.
Narcissa egy jelentőségteljes pillantást vetett Lizre. Liz megértette a nő gondolatait.
- Mi persze megmondtuk előre.
Ez a gondolat azonban cseppet sem nyugtatta meg Lizt. Hermione alattomos betegségének már közel két-három éve nem voltak tünetei. És most ez a szeptember óta tartó rosszullét… Liznek valahogy –ismét mugli kifejezéssel élve- valami roppantul „bűzlött”.
Mire a kórházhoz értek, a kislányok már nyugodtabbnak tűntek, Draco viszont annál idegesebbnek látszott. Liz nehezen tudta véka alá rejteni véleményét.
-Miért nem maradtál otthon a gyerekekkel? –kérdezte Narcissától –roppant előrelátóan, nehogy Draco meghallja-. Azonban a férfi válaszolt az anyja helyett.
- Mert én ezt mondtam. –felelte nyersen. Liz csak megforgatta a szemeit, inkább nem szólt semmit. Inkább próbálta legyőzni –különben egyre múló- aggodalmát. Elvégre Hermione maga írta, hogy jól van…
- De mi van, ha csak azért mondta, hogy mindenkit megnyugtasson? –szövögette tovább gondolatait. – Meg kell tudnunk! Draco úgyse nyugszik, amíg nem beszél vele…
Draco arca hasonló gondolatokat tükrözött, de végül elhatározta magát, és megindult az információs pult felé.
- Jó napot kívánok! Miben segíthetek? –kérdezte szívélyesen a nő.
- Üdvözlöm, kisasszony. Meg tudná nekem mondani, hol fekszik a feleségem? –próbált Draco kedvesen beszélni, de hangja leginkább egy fűrésztelepre való lett volna.
- Neve?
- Draco Malfoy. –vágta rá gyorsan.
- Nem az öné. –mosolyodott el elnézően a nő. -A feleségéé!
- Oh… -préselte össze a száját Draco mérgében. - Hermione Malfoy.
- Akkor azt hiszem, ő lesz. –mondta az ápolónő pár másodperc múlva, miután bepötyögött gépébe pár betűt. - Hermione Jane Granger Malfoy a teljes neve, igaz?
- Igen. –legyintett Draco türelmetlenül.
- Még a vizsgálóban van. –tájékoztatta már komolyabb arccal a nő. Nem akarta még jobban felmérgesíteni a sápadt férfit.
- Tudtam, hogy valami baj van! –szorult ökölbe Draco keze, de már szóra sem méltatta az ápolót. –Meg kell keresnünk! –azzal választ sem várva megindult a lépcsőn, elmenve az éppen kinyíló ajtajú lift előtt.
- A harmadik emeleti vizsgálóban van! –szólt utánuk a nő, de csak Liznek és Narcissanak maradt lelki ereje megköszönni.
- Bocsásson meg a fiamnak, ideges. –tette hozzá Narcissa, majd igyekvően a „kis csapat” után eredt. Hailie már igazán kezdett megrémülni, Mary pedig szörnyű zavarban volt. Liz úgy szorította mindkettőjük kezét, hogy az már a kibírhatóság határát súrolta, de senki sem szólt neki. Némán rimánkodva követték a feldúlt férfit.
Hamarosan megtalálták a vizsgálót, ahogyan a nővér „jósolta”: a harmadik emeleten. Mire végigjárták az összes lépcsőt, Narcissa megszólalt.
- Menj előre, Draco, én nem kívánok rohanni a gyerekekkel. Menj csak, nélkülünk hamarabb odaérsz.
Draco azonban inkább csak kisebbre vette a tempót. Nem akart nevetségesnek látszani a muglik előtt, viszont komolyan kezdte foglalkoztatni, hogy vajon mi történt a feleségével. Hermione sosem mutatta a visszaesés jeleit, de elképzelhető volt, hogy most jött ki csak rajra a baj, igaz, a doktor nem egészen így tájékoztatta őket. Így még remélhette, hogy csak az idegesség, vagy a kialvatlanság…. Vagy valami hasonló „csip-csup” dolog okozta a bajt.
Mire felértek, a vizsgáló üresen állt. A gyerekek és a két asszony leültek kint, míg Draco betért a terembe. Itt azonban már csak egy beszélgető orvost és nővért talált.
- Miben segíthetek, fiatalember? -tudakolta a kedves arcú doktor.
- A feleségemet. A neve…
- Csak nem Hermionét? –mosolyodott el az orvos, majd meglátva a férfi arckifejezését, hozzátette: -Már meg ne haragudjon, csak nem sok betegem rokona jön ilyenkor, már mi is készülődünk a tűzijátékra. Ráadásul Mrs. Malfoy pont így írta le a férjét, mint ahogy maga kinéz… mondta, hogy biztos keresni fogják, és valószínűleg aggódni fognak érte. De semmi ok a félelemre. A kisasszonynak semmi baja. Legalábbis… nem beteg, attól ne féljenek.
Draco gyanakodva méregette a doktort.
- Beszélhetnék vele?
- Hogyne. Elengedtem, mert megígérte, hogy vigyázni fog magára… De holnap be kell néznie. –utasította még mindig „bajusza alatt” megbúvó hamis mosollyal az orvos. - Maga se felejtse el emlékeztetni. Lehet, hogy mostanság nem lesz teljesen jó a memóriája…
- Megmondaná, hogy mire céloz?! –csattant fel Draco. Kezdte feldühíteni a vidám orvos, aki szemmel láthatólag nem is foglalkozott az ő felesége állapotával.
- Még hogy baja van, de nem beteg! És hazaengedi, de már holnap jöjjön vissza! Ezután még menjenek ünnepelni is… Na hát ma nem megyünk sehova, azt garantálom!
- Nem mondhatom meg. A felesége megkért rá. Majd ő elmondja magának, ha akarja. –az orvos szemmel láthatólag roppantul élvezte a helyzetet. Draco erős késztetést érzett rá, hogy megragadja az embert a nyakánál, és addig rángassa, amíg szóra nem bírja, de végül csak annyit kérdezett:
- Meg tudja mondani, melyik szobában találom?
- Már pakol, de a III/8-as szoba az övé, ha jól emlékszem…ma már csak az van nyitva a nem fertőző betegek számára.
- Kösz. –morogta az orra alatt Draco, majd egy gyors mozdulattal megfordult és kilépett az ajtón.
- Ja és Mr. Malfoy! –szólt utána a doktor. –Gratulálok!
Na ez már sok volt Draconak, vissza sem szólt az orvosnak. Pillanatok alatt vázolta a helyzetet édesanyjának és a lányoknak, majd együtt elindultak a 8-as szoba felé.
- Jó estét! Kihez jöttek? –kérdezte az ajtón éppen akkor kijövő nővér, amikor a „kis csapat” odaért.
- Hermione Malfoyhoz. –válaszolta Draco gyorsan. –Bemehetünk?
- Kicsi a kórterem, és nem vagyok biztos benne, hogy nem zavarnák a bent lévőket. Kérem, egyszerre csak egy valaki tartózkodjon bent. Pár perc múlva úgyis összepakol Mrs. Malfoy, és akkor haza is mehetnek.
- Köszönjük. –biccentett Draco tartózkodóan, majd gyorsan besietett szerelméhez.
- Hihetetlen, hogy még mindig ennyire bolondul a feleségért. –jegyezte meg Narcissa nem palástolt kis mértékű irigységgel hangjában.
- Az. Hihetetlen. –adott igazat Liz. –Örülök, hogy ilyen jól megvannak.
Narcissa csak bólintott.
Eközben a kórteremben Draco már tűkön ült, hogy megtudja, mi történt feleségével. Hermione még magához képest is sápadtan, meggyötörten próbálta szavakba önteni a vizsgálat eredményét.
- Szóval… a vizsgálat szerint minden rendben van, de kiderített valamit. –kezdte Hermione bizonytalanul.
- Jaj, Hermione ne hozd már rám te is a frászt! –próbált türelmet erőltetni magára Draco. –Mégis mi történt?
- Csak fog történni… -motyogta Hermione gondterhelten. Draco arca most már kezdett elsötétülni, így gyorsan folytatta. –Gyereket várok.
- Hogyan…? Mi… mit mondtál? –adott hangot megdöbbenésének Draco.
- Jól hallottad. –erősítette meg Hermione egyre fátyolosabb hangon. -Kisbabánk lesz.
- De… hiszen te azt mondtad, hogy már nem lehet több gyerekünk. –kezdett magához térni Draco. –Akkor most mi az igazság?
- Nem lehetne több gyerekem, de mégis terhes lettem. –mondta Hermione. – Kész csoda, hogy sikerült. De az még nagyobb csoda lenne, ha túlélnénk… én is és a kicsi is.
- Tessék? –Dracoban a pillanatnyi öröm azonnal újabb aggodalommá változott.
- Amikor Hailie született, azt is alig éltük túl. Tudod biztos a betegségem miatt, vagy én nem is tudom… rettenetes szülés volt, engem is megműtöttek utána. –magyarázta Hermione lassan. -Az orvosom, Dr. Reyes azt mondta, hogy a lányom kedvéért ne vállaljak több gyermeket, mert akár az életembe is kerülhet… Azt nem mondta, hogy nem eshetek teherbe, de én biztosra vettem…-már szinte sírt. –A mugli orvos szerint nem kell, hogy aggódjak, majd megint császármetszést, vagy mit alkalmaznak rajtam, és akkor nem kerülök veszélybe. De én akkor is félek… nem akarlak elveszíteni titeket. De őt sem…- tette a kezét lapos hasára a meghatott nő. Draco váratlanul az ágya mellé lépett, és adott egy puszit a nő szájára.
- Ne aggódj, semmi baj nem lesz. –nyugtatta Hermionét meggyőzően. –Gondoskodni fogok róla.
Hermione valahogy most hinni tudott a férfinak, és annyira megnyugtatta a jelenléte, hogy a félelmei lassan elrepültek, mint nem is olyan régen egy madár az ablakon… leült szorosan a férfi mellé, és megfogta az egyik kezét.
- Tegyél meg nekem valamit. –suttogta Hermione gyengéden a férfi fülébe.
- Attól függ, mit.
- Nem hazudtolod meg magadat. –jegyezte meg Hermione egy futó mosoly kíséretében. Majd mielőtt a férfi reagálhatott volna, gyorsan elrebegte: –Két kérésem is lenne. Az egyik, hogy vigyél ki a lányokkal a Tűzijátékra este.
- Biztos vagy benne, hogy el akarsz menni? –felelte Draco életuntan. -Őszintén szólva nekem semmi kedvem… Főleg ezek után…
- Igen, ki akarok menni. Nem vagyok beteg, hogy folyton feküdjek. –szegte fel Hermione dacosan az állát.
- Mi a második kérdésed? –sóhajtott futólag Draco.
- Legalább figyel rám. –futott át Hermione agyán a kellemes gondolat, majd folytatta: - Csak annyi, hogy keress nekem francia krémest… meg egy kis mustárt.
- Na jó. De csak ma. És nehogy együtt megedd, mert biztos vagyok benne, hogy esemény teljes éjszakánk lenne… Ez a nap nekem pontosan elég volt. Még sok is lesz ezzel a nyavalyás tűzijátékkal…
- Ne nyafogj, Draco Malfoy. –utasította Hermione, majd közelebb húzódott Dracohoz, majd végül átölelte. –Utálom, ha így próbálsz szabadulni a dolgoktól. Elmegyünk, és kész. Hol vannak a lányok? Liz, Narcissa…?
- Kint várnak mindannyian, és szerintem majd’ meghalnak a félelemtől, hogy mi van veled.
- Akkor szóljunk nekik… utána pedig el kell mesélned, hogyan jutottatok el hozzám. Megkaptátok a levelet…?
-… Amiben azt írtad, hogy maradjunk a fenekünkön, és várjunk otthon egész este? –tett úgy Draco, mintha gondolkodna. –Hát, lássuk csak… azt hiszem, igen, megkaptam.
- Ennek ellenére eljöttél. Annyira tudtam, hogy ez lesz… -csóválta a fejét Hermione, majd Draco vállára hajtotta a fejét. – De azért titokban reméltem valahol, hogy itt leszel.
Draco egy mindent-tudó mosollyal válaszolt a nő mondatára, ám Hermione ezt nem láthatta, mivel feje még mindig a férfi vállán nyugodott.
- Menj, hívd be őket. –kérte Dracot, miután sikerült elszakadniuk egymástól. Draco sejtelmesen mosolyogva hívta be a kintieket, és Hermionéval együtt jelentették be a kicsi érkezésének hírét, persze a veszélyeket kivéve. Mindenki nagyon boldog volt, egy kislányt kivéve, akinek erős kétségei támadtak a hírrel kapcsolatban.
- Ez azt jelenti, hogy… nekem testvérem lesz? –kérdezte Hailie zavartan. –De mami azt mondta, hogy nekem nem lehet…
- Hailie! –szólt Hermione kedvesen. –Inkább örülj, hogy ilyen csodás ünnepünk van. Mennyit kérted, hogy lehessen testvéred… és most látod, teljesült a kívánságod. Nagyon szerencsés vagy, tudod? –próbált meggyőzően hatni a kislányra Hermione. -Én imádtam a bátyámat…- tette hozzá sokkal halkabban, így csak Hailie hallhatta.
- Remélem, nekem is olyan testvérem lesz, mint neked volt. –mosolyodott el halványan Hailie.
- Nem azt mondtad, hogy neked nem volt testvéred? –szúrta közbe Narcissa. Hermione körbenézett Liz Dracoval tárgyalta a lehetséges fiú- és lányneveket, Mary pedig vélhetően a mosdóban tartózkodott.
- Meghalt. –suttogta Hermione alig hallhatóan. – Sok éve.
- Oh… sajnálom. –szabadkozott Narcissa.
- Ha veszélyben vagyok, úgy érzem, velem van. –mosolyodott el váratlanul Hermione. – Mindig ő védett meg, amikor nagyon kicsi voltam.
- Értem. –bólintott Narcissa együtt érzően, bár hangja vajmi keveset árult el gondolatairól.
- Remélem, nem néz komplett idiótának. –gondolta Hermione kicsit elpirulva.
- Szerintem indulnunk kellene. –fordult az egész társaság felé Narcissa. – Nehogy a nővér itt találjon minket. Hermione, mindened össze van pakolva?
- Csak kiömlött a táskám az üzletben, és azt kellett átnéznem és elpakolnom. –magyarázta Hermione. –Régen kész vagyok.
- Helyes. –bólintott Narcissa. –Akkor…
- Mehetünk. –fejezte be Draco Narcissa helyett. Nem szerette, ha a nő veszi kezébe az irányítást. –Drágám, ugye nincs más holmid?
- Gondolom, amit a boltban akartam venni, az ott maradt. –felelte Hermione. –Úgyhogy minden rendben. Mary megvan?
- Elmegyek érte. –mondta Hailie. Két perccel később már együtt léptek ki a kórház ajtaján.
Az esti tűzijáték előtti babaégetésről szerencséjükre lemaradtak –lévén, hogy a hölgyek kívánságára hazamentek készülődni, ami Draco bánatára majdnem két óráig tartott-. Az igazi nagy eseményre azonban már negyed órával előbb odaértek. Mivel a mágusok általában ritkán vettek részt ilyen eseményeken, Hermionéék kénytelenek voltak a muglik között elvegyülni, ami csak az idősebb Mrs. Malfoy és Draco számára nem jelentett túlzott örömet. Végül azonban egész jó helyet találtak, ahonnan szabadok bámulhatták a nem mindennapi látványosságot.
A tűzijáték minden gyermek számára óriási örömet jelent, nem volt ezzel másképpen a két kis iskolás lány sem. Azonban ez Hermionénak is csodálatos élményt okozott, hiszen gyermekkora emlékei mindig melegséggel töltötték el szívét, akárhányszor csak eszébe jutott.
Liz gyermeki izgalommal figyelte a kósza fénycsóvákat, és könnyes szemmel konstatálta, hogy őt még ez az esemény is meg tudja hatni. Persze próbált úgy tenni, mint aki csak ásítás miatt könnyezik, de legjobb barátnőjét így sem tudta becsapni.
A színes fényáradat úgy csillogott vissza a tekintetekből, mint ahogyan a fenyő fürdik a víz tükrében. Mintha minden szem fénylene, minden hétköznapi varázs előbújna, és megmutatná magát ezen az éjszakán. A kis társaság együtt élvezte a pillanatot, és a lány, aki elveszett és magányos volt sok-sok éve, ismét biztonságban érezte magát a veszélytől.
- Nem fogok félni, erős leszek. –gondolta eltökélten. – Jövőre már együtt fogjuk számolni a csillagokat a kicsivel, mielőtt ismét lángba borulna.