Hamarosan újra otthon voltak, s Wulfric Helennel kopogtattak az ajtójukon. Mindekettő karjában volt egy gyerek, s türelmetlenül várták, hogy ajtót nyissanak nekik. Hamarosan megjelent az ajtóban Percival. Kissé meglepődött.
-Wulfric? Helen? Nem vártunk mára titeket.
-Igen, igen. Reméljük nem zavarunk.
-Nem, dehogy. Úgyis beszélnem kell veled.
-Rendben, akkor...
-Oh, elnézést. Fáradjátok be.
-Ki az?-szólt ki Gina a konyhából.
-Wulfricék!-szólt vissza Percival.
Gina kisétált tartozkodóhelyéről.
-Pont jókor érkeztetek! -mosolygott apjára. Most fejeztem be a főzést.
Wulfric kicsit elhúzta a száját. Ismerte annyira a lányát, hogy tudja, mennyire "jól" főz.
-Á, nem akarunk zavarni.-próbált szabadulni.
-Dehogy zavartok.-mosolygott a lány, s közben átvette Saraht.
-Helen, segítenél megteríteni?-kérdezte.
-Hát persze.-állt fel a nő. Közben egy diszkrét pillantást váltott Wulfrical, aki viszonozta. Percival elkapta a kis közjátékot, s mikor a két nő a konyhaajtó mögött eltűnt meg is kérdezte.
-Mi történt?
-Á, semmi komoly. Majd elmesélem. De te miről akartál beszélni velem?
-Hát...Szeretném megkérni tőled Gina kezét. Azt hiszem ideje van, hogy összeházasodjunk.
-Remek! Azt hittem, már soha nem szánod rá magad. Gina tudja?
-Természetesen nem. Előbb a te véleményedre voltam kíváncsi.
-Nos, nekem kifejezetten tetszik az ötlet.-mosolygott. Talán dupla esküvőt rendezhetnénk.
-Duplát?
-Igen. Azért jöttünk ma, mert szerettük volna bejelenteni, hogy összeházasodunk Helennel.
-Ez esetben sok boldogságot.
-Köszönjük. De azt hiszem, hogy Gina már vár ránk.
A két férfi helyet foglaltak az asztal körül. Percival ebéd közben lázasan nyúlkált a zsebébe, hogy ellenőrizze, megvan-e még a gűrű. Miután Wulfric is fellélegzett, és átadta tányérját a lánynak, Percival elérkezettnek tartotta az időt a cselekvésre. Megvárta, míg a lány elmossa az edényeket, és csatlakozik hozzájuk a nappaliban. Percival egy sokatmondó pillantást váltott Wulfrical, akinek erre fülig ért a szája. Gina lefektette a gyerekeket, s most boldogan álldogált az ajtóban, hallgattva a csacsogó Helent. Percival, mikor meglátta a nőt felállt, és elindult felé. Wulfric köhintett, hogy Helent is hallgatásra késztesse. A férfi megállt lánya előtt, s lassan letérdelt. Látta, hogy Gina meghatottan nézi kollégáját. Percival összegyűjtötte merszét, és megszólalt.
-Gina Black! Megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül?
Gina a meghatódástól hírtelen nem tudott válaszolni, de hamarosan visszanyerte a nyugodtságát.
-Igen!-ugrott a férfi nyakába boldogan.
Wulfric és Helen boldogan mosolyogtak a párra.
-Khm...-köszörűlte meg a torkát pár pillanat múlva Helen.
Erre Wulfric észbekapott, s megszólalt.
-Hát, sok-sok boldogságot kívánunk nektek. De ezzel a mai napnak nincs vége. Szeretnénk hivatalosan bejelenteni, hogy Helen és én is összeházasodunk.
Gina megszeppenve nézett apjára, majd megelégedés látszott a szemében.Gúnyosan elmosolyodott, s egy "én megmondtam" pillantást vetett rá. Aztán odasétált Helenhez, üdvözölte a családban. Végül hírtelen elkomorodott, de észbekapott, s felvette a boldogságtól szárnyaló mosolyát. Nem halogathatta tovább mondanivalóját.
-Ahogy apa mondta, nincs vége a mai napnak.-próbálkozott.
Kissé feszélyezte, hogy hírtelen ő áll a figyelem központjában.
Döntött, és kibökte.
-Gyereket várok.
Percival eltátotta a száját. Wulfric tapsolt örömében, Helen pedig cinkosan mosolygott.
-Egy biztos.- szólalt meg Percival. Ezt a napot soha nem fogjuk elfelejteni.