Eltelt egy hét, s most mehetek megbámulni a versenyt. Azért kíváncsi vagyok, mennyi eséllyel indulnak a kilencedikesek. Őszintén, szerintem nullával. És tökéletesen meg vagyok győzödve, hogy Walters lesz a győztes. Evans azóta nem mutatott semmi érdekeset, mióta idejött. Vajon csak blöffölt, mikor azt mondta, hogy mindent tud? A fenébe. Most jut eszembe, hogy nem is ellenőriztem. Ez nem vall rád, öregem! Most már csak az hiányzik, hogy magammal beszélgessek. Igaz, hogy az igazgatón kívűl senkivel nem állok szóba, de azért ez már túlzás.

Úgy látom, kész a verseny színtere. Leülök a nézők soraiba. Én vagyok az egyedüli tanár, aki itt ül. Szar ügy, meg kell mondanom. Na végre, kezdődik. Már ki is osztottak egy halom lapot.

Már teszik is fel az első kérdést. A tanulók írnak. Emelik lapot. Látom, máris két kilencedikessel kevesebben vannak. Azok lekullognak. Azt sem értem, hogy miért próbálkoztak. Esélyük sincs. Második kérdés.

Egy tizenegyedikes, meg egy végzős lép le. Kezd egyre érdekesebb lenni. Harmadik: egy kilencedikes, egy tizenkettedikes és egy tizedikes. Egyre kevesebben vannak. Negyedik: kiesik még egy kilencedikes, és az utolsó tizedikes. Szoros a verseny. Ötödik: az utolsó tizenegyedikes is távozik. Még van két kilencedikes, és három tizenkettedikes. Egyik persze Walters. Az a fiú egyre jobb. Nem hat rá a stressz. Elismerésem. Hatodik: kiesik a két tizenkettedikes. Furcsa, hogy ilyen jók a kilencedikesek. Mindkettő lány. Érdekes megfigyelés. Hetedik: Úristen! Walters elrontja. Csak nem megyek egy kilencedikessel? Hogy történhetett ez? Nyolcadik. Most dől el a sorsom. Ééééés...tessék...hát nem vagyok én jó tanár? Mindketten jól válaszolnak. Csak tudnám, hogy. Kilencedik. Ez érdekes kérdés. Engem is elgondolkoztat. Igen. Megvan a végső állás. Mindketten kiestek. Mi ez a zaj? A hátam mögött valakik veszekszenek. Nocsak...Walters.

-Mi van, Walters? Nehéz elfogadni, hogy a kicsik legyőztek?

-Ezért nem jelentkeztél? Így akartál közéjük kerülni? Ezért nem aktíváltál az utobbi időben az órákon? Úgy gondoltad, ha butának teszed magad, a többiek megszeretnek? Arra nem gondoltál, hogy azok esetleg csak féltékenyek rád?

-Mégis miért lennének féltékenyek? Azért, mert nincs családom, azért, mert ronda vagyok, vagy azért, mert az egész maffia engem keres? Igazából nem is tudom, hogy mit akarok. Így legalább nem tudják meg, hogy engem életben hagytak. Senkit nem érdelek. Talán jobb is így. Még élek, és ez a fő.

-Nem ez a fő, és ezt te is tudod. Igen, nekem nem lehet fogalmam róla, hogy te min mész keresztűl. De csak azért, mert nem vagyok a helyedben. Mégis valahogy átérzem. Felfogtam, hogy mennyire szenvedsz, ezért akartalak ide bevenni közénk. Úgy gondoltam, itt végre boldok lehetsz. Azt akarom, hogy elmenj arra a találkozásra Edwarddal. Nem fogsz ellenkezni. Most már tudom, hogy mi szerez neked örömöt. Edward, kísérje el Evanst a szobájába.

-Idefigyeljen! Mi lenne, ha nem siratná magát? Talán nem tűnt fel, de vannak fontosabb dolgok is. Amint látja, nekem sincsenek barátaim, nincsenek szüleim, nincsenek szeretőim. A diákok utálnak, a kollégák megvetnek. Egyedül ez igazgató hallgat meg néha. Mégsem kapok sírógörcsöt, ha valaki azt mondja nekem, hogy el kellene mennem egy találkozóra. Szedje össze magát.

-Evans! Kezeltesse magát! De előtte tanulja meg, hogy nem beszélhet így velem. Holnap büntetőmunkára jelentkezik nálam pontosan nyolc órakor.

Mégis mit képzel ez a hülye kis liba? Csak így visszapofázik...De majd megmutatom én neki, hogy ki itt az úr. Holnap gatyába rázom. Nem akarok egy bőgőmasinát arra az útra magam mellé.

Bemegyek a másik szobába, hogy áthozzam a dolgokat. Hamar felkapom az asztalról a dobozt, s kissé nehézkesen cipelem magammal. Lesz egy kis dolga Evansnak ezzel. De legalább rájön pár dologra. Meglesem mit csinál. Leült az íróasztalom előtti székbe, s most elmerülve bámulja a szobám.

-Ha siet, még ma befejezheti. Ebben a dobozban régi feljegyzések vannak. Az igazgató úr szíveskedett átadni. A maga dolga az lesz, hogy átírja őket tiszta lapra.

Már kap is a toll után, s veszi az első oldalt. Látom, hogy kissé meglepődik. Nem érdekel. Ha ezt akarta, megkapta. Én közben meg kijavítom a dolgozatokat. Na mindjárt be is fejezte az elsőt. Kíváncsi vagyok a reakciójára a következőnél. Direkt oda raktam. Már veszi is kézbe. Ahogy körmöl, egyre sápadtabb. Nem örül neki. És még nincs vége. Akarattal válaszottam ki ezt az évfolyamot. Abban a dobozban az iratoknak a fele roppant érdekes. A legtöbb ember azért kapott büntetést, mert bántalmazott egy fiút. Körülbelül minden második büntetőlap megemlít engem.

-Térjen vissza a munkájához, ha nem akar holnap is ezekkel vesződni.

Nehezen áll fel a székből. Azt hiszem, most lesz oka bőgni. Ez a pár óra minden esetre ráébreszti a valóságra.

Igen, azt hiszem azóta is megvan a mellkasomon a heg. És azóta változtam ilyenné, amilyen most vagyok. Persze, azelőtt sem voltam egy kis kedvenc, vagy olyan valaki, akinek barátai lennének. De az az eset tényleg egy új életre terelt. Az a nap volt az utolsó, hogy megbíztam valakiben. Eljátszotta, s védekezésképpen elszigeteltem magam. Ma sem tenném másképp. Evelin volt az egyetlen ember, akit szerettem. Richards különben is gyűlölt. Kihasználta erejét, s bebizonyította, hogy gyenge kis senki vagyok. Talán igaza volt.

Eltelt a hét, és holnap indulunk. Kellemes lesz végre távol lenni pár napig ezektől a kölyköktől. Evans azóta sem aktívált, de a kötelező munkákat tökéletesen elvégezte. Semmi jelét nem mutatta, hogy hatott volna rá a büntetés. Hocsak azt nem, hogy azóta minden órán úgy bámul rám, mintha nem látnám. Idegesít a lesajnáló tekintete. Remélem az utazás alatt eltekint majd ettől. Közben azon gondolkodom, mit kéne vinni. Hosszú lesz az egy hét. Kosztümöt muszáj becsomagolnom. Egy pizsama is jól jön. És még két rend ruha. Tökéletes. Készen is vagyok.

Na indulhatunk. Evans úgy jön, mintha a kivégzőosztag elé vezetném. Pedig biztos vagyok benne, hogy alig várja a dolgok kezdetét. Azt hiszem, nemsokára ki fogom ismerni. Nem is olyan nehéz, elvégre magamat már ismerem. Azért remélem ez a hét kissé visszahozza az életbe. Meg azt is, hogy legalább ott talál magának valakit, akivel szórakozhat. Nem akarom, hogy végig rajtam csüngjön.

Kikapom a kezéből. Nem tudom, mit hozott magával, de a súlyáról ítélve azt hiszem mindent. Talán az összes cuccát. Egész úton nem szólt egy szót sem.

Három óra múlva kezdődik a lakoma. Megyek, s rendbehozom magam. Ez a kis fürdő most a megváltás. Mindent megad, amire szükségem van. Már nem vagyok fáradt, s nem izgulok. Azért már rég nem éreztem ilyen jól magam. Van egy teljes hetem. És a legjobb, hogy híres emberek között. Magamra terítek egy törlőt. Csak annyira, hogy visszamenjek a szobába felöltözni. Az a legjobb, hogy saját fürdőm van. Így legalább nem zavar senki. Azt hiszem a kosztümöt fogom felvenni.

Azt hiszem kihasználom a helyzetet. Aranyos, hogy kipirult. Persze azt sem hagyom figyelem nélkül, mikor köhögésnek próbálja álcázni, hogy félrenyelt. Nyugodtan folytatom a törülközést. Közben megfigyelem, hogy egészen kicsinosította magát. Mintha eltűnt volna róla az iskolai külseje. A ruhája nem elnyűtt, az arca is mintha kissé mást is mutatna, mint a szokásos búskomorságot.

Ez a kis eset ráébresztett, hogy elég hosszú ideje nem volt semmiféle kapcsolatom. Jó lenne már végre egy kis görbe estét tartani. Talán lesznek itt nők is.

Végül is az első benyomás sokat számít.
Evans már biztos vár. Amíg én elkészültem, ő is kitett magáért. Bordó estélyi, kiemeli alakját. Nem láttat, inkább sejtet. Kellemesen, nem kihívóan van kifestve. A haja pár kis loknija a vállára esik. Remek látvány.

-Nem, nem. Ő a legtehetségesebb tanítványom. Biztosan nem fog zavarni, ugyanis van amit legalább annyira tud, ha nem joban, mint én.

-Mégis mit?-lepődök meg. Nem sokszor köszönnek meg az emberek nekem bármit is.

-Nem, dehogy. Csak még nem hallottam, hogy bárkit is megdícsért volna. Főleg más jelenlétében.

Utálom a könnyűvérű nőket, de most már muszáj lesz könnyítenem magamon. Evans kissé felháborodottan nézegeti. Úgy látom, neki sem tetszik különösképpen a nő viselkedése. Invitálás nélkül leül mellém.

Evans cseppet sem fogadja udvariasan a nő keznyújtását. Hidegen megrázza, látszólag zavarja.

Amíg a színpadon hosszú szónoklás folyik, eldiskurálok a nőkkel. Jól szórakozok. Jane állandóan félreérthetetlen mozdulatokat, és megjegyzéseket tesz. Biztos vagyok, hogy holnap reggel rekordgyorsasággal távozik a szobámból. Evans egyre feldúltabb. Csak nem féltékeny?

Valósággal vonszólni kezd. Ahogy becsukodik az ajtó, máris rámtámad. Gyors, és érzelemmentes aktus. Egyedül arra jó, hogy megszabaduljak a vágytól. Nemsokára már csak pihegünk. Tisztázza, hogy nem akar hosszabb kapcsolatot. Megkönnyebbíti a dolgom. Én sem akarok. Faggatni kezd Evansról, de már csak a neve hallatán is a szégyen kerülget. Lezárom a témát. Nem érdekel, miért kérdezte azokat a dolgokat. Aludni akarok, s kirázni őt a fejemből.

Észre sem vettem, hogy meztelen vagyok. Most rajtam a sor a szégyenkezésben. Szerencsére a sötétség takarja az arcom. De úgy látom, őt ez egy cseppet sem zavarja.

Talán még soha nem szégyeltem magam ennyire. Ezalatt a pár óra alatt sok mindent elrontottam. A kaland nem volt a legjobb ötlet. Amiatt van minden. Ha legalább egy picit nem csak magammal törődök....

Felugrok az ágyból, s rekordgyorsasággal felöltözöm. Már nem zavar, hogy Evans bent van. Úgyis késő. Ha nem hallottam volna, milyen szemrehányóan beszélt az előbb velem, azt hittem volna, jól szórakozik rajtam, amint féllábon ugrálva próbálom felrángatni a zoknimat. Valami a lábam alá került, s persze megcsúszom. Az ágyon landolok. Evans már nem bírja visszatartani szórakozását, s hangosan röhögni kezd. Összerándul a gyomrom. Soha nem hallottam még valakit ilyen jóízűen kacagni. Önkéntelenül is elmosolyodok. Más esetben talán már leordítottam volna a fejét azért, mert engem röhög ki. Most viszont más a helyzet.

-Köszönöm a lehetőséget. Nem gondoltam volna, hogy egyszer még boldog leszek.