Az asztal alatt észrevétlenül lerúgta a cipőjét.

Aztán a térdét óvatosan hozzákoccantotta Ron térdéhez, aki semmi jelét nem adta meglepődésének. Megismételte. Semmi. Erre leheletfinoman a bokájára tette a lábfejét, és simogatni kezdte vele. Az asztalnál ülők közömbös félálomban néztek ki a fejükből, senki nem vett észre semmit. Ron is úgy tett, mintha semmi nem történt volna, csak a lábát tolta közelebb Hermionéhez, és alig feltűnően szétnyitotta a lábait. Az arckifejezéséből lehetetlen lett volna rájönni, mi kezdődött az asztal alatt.

Erre Hermione felbátorodott, és egyre erőteljesebben masszírozta Ron lábát, lassan haladva felfelé. apró kis körökkel, egy kis spirálon haladt felfelé, majd amikor elérte a térdét, gyengéden végigcirógatta egész hosszában a vádilláját, majd kis körökkel a térde belső felét simogatta. Érezte, ahogy Ron lába meg-megrándul az érintésre, és amikor elindult felfele a belső combján, határozottan remegni kezdett. Hermione szeretett volna mosolyogni magában, de csak üveges tekintettel meredt a semmibe, az asztal alatti eseményekre koncentrálva. Szerette sokáig ingerelni a fiút, mielőtt a lényegibb részekre tért volna. Ron azonban általában türelmetlen volt… most azonban nincs választása… A gondolatra szeretett volna elvigyorodni, miközben nagyon lassan haladt a vele szemben ülő lágyéka felé. Nagyon lassan… Ron feltűnés nélkül még lejjebb csúszott a széken – most már olyan közel ültek a keskeny asztal alatt, hogy ha összecsukták volna a lábaikat, Ron két térde közé szorult volna a térde. Vagy sokkal inkább már a két combja alsó része közé.

Az új átváltoztatástan-tanár lába megállíthatatlanul közeledett… és semmi nem utalt arra, hogy Ron meg akarta volna állítani... már szó szerint remegett. És akkor elérte. Húúú. nem gondolta volna, hogy a legikesebb Weasley fiú ennyire izgalmasnak találja a publikus játékot. Egyserűen hatalmas volt, már régen látta ennyire felizgatottnak.

Lassan végigsimogatta a lábujjaival a meredező tag egyik oldalát. Minden elismerése Roné, még csak nem is vett élesen levegőt. Ezt a színészt… hamarosan azonban Ron még közelebb tolta magát, és egy kicsit oldalra húzódott, hogy Hermione lába a másik oldalát is ingerelje. Hamarosan azonban a lány megunta, és szemből, ütemesen elkezdte dörzsölni. Föl, le, föl, le, föl…

Érezte a lába alatt, hogy Ron mozdulatlanná merevedik. Ekkor a lábujjaival a fiú golyói felett kezdett körözni kimért, jól ismert tempóban.

Úgy tűnt azonban, ez Ronnak már sok volt. Az oldalán lógó kezével gyengéden megragadta Hermione bokáját, aki először nagyon meglepődött, de nem szólt semmit. Azonban nem engedte el. Letette a sarkát a saját székére, a combja mellé, hogy minden egyes kis mozdulatot érezhessen, és gyengéden elkezdte cirógatni a lány lábát.

Hermione azt hitte, ott menten rászakad az ég. El sem tudta képzelni, hol olvasta ezt a technikát Ron, de abban biztos volt, hogy ezt még kettesben is gyakorolni fogják. Minden lelki erejére szüksége volt, hogy ne árulja el magát. Végtelenül pontosan kiszámított mozdulatokkal haladt felfelé a lábán, és ösztönösen ráérzett, hogy mindig csak egy hajszálnyival adjon kevesebbet, mint amit Hermione szeretett volna. A hosszú ujjak már majdnem elérték a térdét. Majdnem. Hermione egyre frusztráltabb lett, ahogy egyre jobban felizgatták a kis simítások, a váratlan irányváltások, a változó ritmus, és az, hogy mindig csak kicsivel szeretett volna többet.

Idejét sem tudta, mikor jött ilyen izgalomba utoljára. Érezte, ahogy a szeméremajkai lüktetni kezdenek, és megtelnek vérrel, a vaginája pedig felforrósodva lüketett párat, édes-feszült izgalommal. Hermione azonnal tudta, hogy pár pillanaton belül el fogja áztatni a fehérneműjét. Most rajta volt a sor, hogy lejjebb csússzon a széken. Ron azonban óvatos volt, és nem hagyta, hogy Hermione hirtelen közelebb kerüljön az áhított célhoz, és ugyanúgy folytatta a simogatást. Már két centivel a térde felett járt.

Hermione szeretett volna sikítani, és Ron nyakába vetni magát – de ez egyelőre szóba sem jöhetett. Csendben ült a helyén, és ajkát harapdálta, nehogy elárulja magát. Csak most tudta igazán értékelni Ron üveges tekintetét… micsoda önuralom, ő már majd megveszett a forró lüktetéstől, és legszívesebben elkezdte volna masszírozni a saját szeméremdombját. Pedig Ron keze még alig járt a combja felénél. Tényleg nem tudta, hol tanult meg a barátja így simogatni, mintha a gondolatait olvasta volna, de ott és akkor ez nem érdekelte. Csak az, hogy abba ne hagyja.

Még lejjebb csúszott a széken, és érezte, hogy a térde nekiütközik Ron székének, a fiú két lába között. Hermione becsukta a szemét, átadva magát az izgalmas új érzésnek… hát azt sem gondolta volna, hogy ő ennyire szórakoztatónak találja majd az értekezletet…

Még látta, ahogy Bimba az asztalra bukva elalszik, és Vector professzor is laposakat pislogott. Senkinek nem fog feltűnni…

Ron keze időközben elérte a combja tetejét, és a tangája szélét. Épp csak a kinyújtott kezének ujja hegyével. Hermione azt hitte, ott fog megőrülni. Hiába fészkelődött, próbált lejjebb csúszni, Ron széke már annyira közel volt, hogy már csak pár millimétert nyert. És Ron kinyújtotta a kezét, és simogatni kezdte a darab szatén anyagon keresztül – épp csak az ujja hegyével érte el. És nagyon tudta, hova kell nyúlnia.

Hermione érezte a kis motozás a csiklója felett, ami izgatásra túl sok is volt, ingerlése azonban kevés. Úgy szerette volna megragadni a kezét, közel húzni, de nem lehetett. Lassan átemelte a lábát Roné felett, és a másik oldalán tette le, hogy Ron egyik térde a két lába között legyen. A fiú nem tudta elsőre mit akar, így mozdulatlanná vált, majd megpróbálta visszahúzni a kezét.

Oh, arról ne is álmodj! – gondolta Hermione, és megragadta a csuklóját, hogy ne tudja elhúzni.

Összezárta a lábait, és a két combja között ott volt Ron lába. A fiú térde egész a székéhez nyomva. Hermione óvatos, apró mozdulatokkal elkezdte hozzádörzsölni magát. A kviddicstanár igen gyorsan vette a lapot, és maga kezdte mozgatni a térdét – sokkal kevésbé volt feltűnő, mintha Hermione mozgott volna.

A lány érezte, hogy az arcába szökik a vér, és egyre melegebb lesz a teremben. Nagyon meleg. És nagyon jó volt, minden nagyon jó…Ron térde tökéletes ütemben dörzsölődött hozzá, és érezte, hogy egyre forróbb és nedvesebb lesz… biztosra vette, hogy a fiú nadrágján is marad egy folt, de nem érdekelte.

És akkor megérezte. Azt az apró rándulást a hüvelye mélyén, ami mindig egy elsöprő orgazmus kezdete volt. Minden erejére szüksége volt, hogy ne kezdjen fújtatni, vagy ne szorítsa össze a hüvelyizmait. Ha sikerül… ha sikerül, akkor Ron megajándékozza a legjobb fajta orgazmussal, amit eddig át tudott élni – csak valahogy Ronnak eddig nem sikerült előcsalnia soha. Már az sem érdekelte volna, ha észreveszik, annyira régen volt ilyen elsöprő élményben része. Igen, ez az lesz. Érezte, ahogy a hüvelye legmélyén édes bizsergő feszültséggel összehúzódnak az izmok, és lassan, mintha egy zipzár lenne, az érzés halad felfelé, vagy inkább kifelé, fokozatosan húzva össze egyre feljebb és feljebb is az izmokat. Teljes erejéből megmarkolta a széket. Szó szerint csillagokat látott, ahogy a gyönyör terjedt, terjedt…nem fogja kibírni csendben… Az agya tompán zsibbadt, és minden erejével az orgazmust megelőző feszültséggel teli gyönyörre koncentrált.. ez volt a legcsodálatosabb része…

És az érzés elérte a hüvelybemenetet. Az izmai görcsösen rángatózni kezdtek, ütemesen lüktetve, erőteljesen…

Hermione nem tudta megállni. Halkan felsikkantott.

A hangra mindenki felkapta a fejét az asztalnál. Bimba felemelte az arcát, amin rajta volt a karórájának lenyomata, Flitwick felnézett a Bűbájszemléből, McGalagony elhallgatott, Piton úgy tett, mintha nem hallotta volna, Ron pedig sápadtan, aggódva nézett rá.

- Hermione, jól érzed magad?

Wow, Ron, soha jobban ez fantasztikus volt…

- Olyan piros vagy… nem kérsz egy kis vizet? – azzal felállt, megtöltött egy poharat az asztalon álló kancsóból…

Hermione arcából egy pillanat alatt lefutott a vér. Ron felállt, de hát a térde, a térde ott van a…

A szája elé kapta a kezét, és a pillantása a Ron mellett ülő bájitaltanárra esett, aki mélyen a pad alá csúszva ült. Amikor a tekintetük találkozott, Piton szája sarka megrándult. épp csak annyira, amennyire egy mosolyt tőle el lehetett várni.

Hermione azonnal felült a széken, és visszahúzódott, amennyire tudott, riadtan pislogva Ron és Piton között. Az üzenet egyértelmű volt.

Remegő kézzel megragadta a poharat, és lassan ivott pár kortyot, hogy időt nyerjen és magához térjen.

Piton volt az.

Perselus Piton, a volt bájitaltanár, a jelenlegi Sötét Varázslatok kivédése tanár simogatta, és ő juttatta fel a csúcsra… anélkül, hogy látta volna, mit csinál, vagy egyáltalán levetkőztek volna…

Piton fáradtan, lemondóan sóhajtott, és visszahúzódott. Hermione lábai még mindig remegtek, és biztos volt benne, hogy nem tudna felállni…

- Nos biztos vagyok benne, hogy mindannyian egyetértenek abban, hogy itt elértük a csúcsot – folytatta Minerva.

De még milyet…Wow…

- Ezek után szeretném, ha összehangolnák a tanmeneteket, hogy hasonló incidensek ne fordulhassanak elő.

Sinistra professzor, az egyetlen, aki végig ébren volt, nem tiltakozott. Hermione ebből arra következtetett, hogy az igazgató kivételesen egy épkézláb ötlettel állt elő.

- Azt hiszem, mindnyájunknak még sokat kell tanulnia…

Hát, igen, Ron, azt hiszem, lenne mit pótolnod…

- … és a legjobb, ha ebben egymást segítjük…

Hermione tekintete Pitonra vándorolt. A bájitaltanár lehorgasztotta a fejét, és végtelen megbántottság látszott rajta. Talán jogos… elvégre, ő kezdete az egészet…Húúú, de micsoda élmény volt…

- … ennek fényében pedig párosával kell elvégezniük a feladataikat. Az új jelszó a kooperáció! Szóval akkor… Victoria és Filius, Sybill és P… - McGalagony tekintete Pitonra siklott, aki gyilkos pillantásokat vetett rá. -  és Pomona, Perselus és Hermione. Ron és Sinistra…

Na puff. Piton sértetten nézett vissza rá.

- Ennyi. Azt hiszem, sok megbeszélni valótok van. Köszönöm a figyelmet, Sinistra.

A tanárok lassan ébredezve pislogva kiléptek a folyosóra, és ki-ki megindult az irodája felé. Piton és Hermione együtt indultak el egy üres folyosón.

Némán haladtak egymás mellett a folyosón.

- Perselus… én sajnálom…

- Sajnálod?

- Nem… nem úgy értettem… a fenébe is, ez volt az elmúlt három hónap legjobb orgazmusa…én csak… nem akartalak megbántani… csak nagyon megijedtem, amikor rájöttem, hogy nem Ron volt az…

- Ez érthető – húzta el a bájitaltanár a száját. - Elvégre miért is akarná bárki, hogy egy zsíros hajú denevér, aki az apja lehetne, hozzáérjen? Tudja mit, Miss Granger? Ha tudja, inkább felejtse el az egészet, és legközelebb, ha játszani támad kedve, gondolja át nem gyalogol-e keresztül valakin…

Hermione megtorpant.

- Perselus én nagyon… átgyalogolni? Perselus ez azt jelenti hogy…?

- Mit, Miss Granger?

- Én számítok… én …te…

Piton türelmetlenül felvonta az egyik szemöldökét.

- Én tetszem neked?

- Gratulálok, Miss Granger. Két és fél év után észrevette. Most mehet, és betegre nevetheti magát, vagy elújságolhatja a barátainak, akik elcsámcsoghatnak rajta, hogy milyen beteges és perverz vagyok. Van fogalma róla, min menten át ma délután, amikor láttam, hogy mit tudok adni magának? Ha számomra még létezhet ilyen, a mennyekben jártam. És el tudja képzelni mit jelentett, amikor rájöttem, hogy a kitüntetett figyelem másnak szólt? Ah, felejtse el, remélem, most boldog…

Azzal sarkon fordult és megpróbált elvonulni, Hermione azonban megragadta a kezét.

- Perselus várj…

- Mire? Van még valami amivel…

- Miért nem mondtad soha?

- Oh, ezer bocsánat Miss Granger, hogy nem ereszkedtem térdre Potter legjobb barátja előtt, aki láthatóan Weasley figyelmét élvezte és..

- Perselus, elég! Csak… azt hiszem, azért jártam Ronnal… mert azt hittem, hogy többet érzek mint szimpla barátságot. De tévedtem. És amikor rájöttem, azt hittem már késő… Azt hittem, hogy a varázsló, akiről ötödikes korom óta olyan álmaim vannak, hogy magam is belepirulok, ki nem állhat…

- De sajnálom… - felelte gúnyosan.

- Hát nem érted? Te vagy az! Azért… azért nem próbáltam soha közel kerülni… mert azt hittem gyűlölsz… mert azt hittem szeretem Ront…azt hittem, hogy ez csak egy gyerekkori rajongás, ami elmúlik, de 25 évesen még mindig arra ébredek, hogy csöpögök a nedvességtől, és veled álmodtam…de azt hittem, ez csak… álom marad…

- Mit akar tőlem, Miss Granger?

- Én csak…azt hiszem…egy kialakuló kapcsolatot? Adsz nekünk egy esélyt, Perselus?

- És Weasley?

- Még ma szakítok vele…

- És mit fogsz neki mondani?

- Az igazat. Hogy nem illünk össze, hogy túlértékeltem a barátságunkat… és hogy téged szeretlek.

- Igen, erre Weasley azt fogja hinni, hogy bájitalt adtam neked, vagy megőrültél, mindenki ezzel fog zaklatni és…

- Perselus, én nem szégyellem, hogy téged szeretlek! Büszkén mennék végig veled az Abszol úton, kézen fogva! Csak azért titkoltam, mert nem hittem, hogy van esélyem, és nem akartam, hogy ... hogy…belém rúgj, ahogy diákként sokszor megtetted….

Piton úgy nézett ki, mint aki nekisétált egy kőfalnak.

- Igazad van…én sajnálom, Hermione…Akkor… adsz nekünk egy esélyt?

- Hát persze, Perselus – mondta mosolyogva, és egy puszit nyomott az arcára. – Mi lenne, ha előröl kezdenénk?

- Egy kávé mellett?

- Az irodámban?