Kviddics
Anna 2007.07.05. 15:27
Piton az éjszaka közepén arra ébredt, hogy valami nincs rendben. Potosabban: hogy valami veszettül kényelmetlen. Mármint azon kívül, hogy valami göndör kóc az orrát csiklandoza. Az agya tompán kereste a probléma forrását, és alassan eléggé felébredt, hogy rájöjjön: zsibbadt a jobb keze. Megpróbálta megmozdítani az ujjait, de súlyos nehézségekbe ütközött.
Konkrétan: Hermione éjszaka addig forgolódott, míg maga alá nem gyűrete Piton kezét. És a lepedőt.
A tanár ingerülten rátott egyet a kezén. Aztán még egyet. Harmadikra sikerült kicibálnia a végtagját Hermione alól, és sziszegve, fájdalmas képpel mozgatni kezdete, hogy elmúljon a zsibbadás.
Hermione egészen eddig a pontig úgy aludt, mint akit fejbe vertek. De azért érdekes lett volna, ha arra sem ébred meg, hogy valaki karkörzéshez rángatja a kezét. Álmosan kinyitotta a szemeit, és a mellette mozgó férfira pislogott.
- Ugye, ha egyszer lekerül rólunk a bilincs – kérdezte álmosan – kapok külön ágyat? Elképesztő milyen sokat mocorogsz…
Piton azt hitte, menten szétrobban az agya. Egész eddig, minden este, amikor lefeküdt, szinte ugyanúgy ébredt fel. Még SOSEM gyűrte össze a lepedőjét. Még akkor sem, amikor negyven fokos lázzal feküdt a sárkányhimlőjével.
- Befejezted? – kérdezte Hermione álmosan. Piton ujjaiból lasanként elmúlt a zsibbadás, és visszafeküdt (miután kihajította a gombócba gyűrt lepedőt az ágyból). Azonban alig tudott elmerülni legszebb álmában (Harrytől és Nevilletől végleg megszabadult) amikor hirtelen huzat csapta meg. Dühösen feült, és egyáltalán nem csodálkozott, amikor azt látta, hogy Hermione takarója félig a földön hever, és jobb híján, az övét húzta magára. Keresztben. Dühösen visszarángatta magára a takaróját. De, Hermioine vacogni kezdett. Minden nagy férfi bukását a jó szíve okozta. Pitonét is. A pálcája után nyúlt, és begyűjtötte a földön lévő takarót, hogy betakarja remegő menyaszonyát. Hermione pont akkor nyitotta ki a szemét, amikor végig akarta teríteni rajta.
- Perselus! – fújtatot dühösen. – Veled nem lehet egy ágyban aludni! – kirántotta a kezéből a paplant, és betakarózott. – Ha nem mocorognál egész éjjel, akkor egy takaró is elég lenne, és nem kellene az enyémet elvenned! – azzal visszahajtotta a fejét a párnájára, és az oldalára fordult. Pitonnnak háttal. Ami azt jelentette, hogy a bájialtanár megviselt keze ismét a lány alá került.
- HERMIONE! – üvöltötte kétségbeesetten.
- Mi bajod már megint? Perselus, komolyan, roszabb vagy mint egy sajtkukac.
- SZÁLLJ LE A KEZEMRŐL!
- Oh!
Hermione megilltődve vette észre, hogy mennyire maga alátemette a tanárt.
- Sajnálom Perselus.
Piton egy lemondó sóhajjal hátradőlt, és komolyan fontolóra vette, hogy következő este nyugtatót ad a lánynak. Vagy kiköti, mindegy. Ilyen szép gondolatokon merengve nagy nehezen álomba szenderült. Hajnalig már csak egyetlen egyszer ébredt fel: amikor Hermione teljes erejéből oldalba rúgta. Egy pillanatig biztosra vette, hogy két bordája is eltörött.
Másnap reggel a megviselt idegzetű bájitaltanár arra ébred, hogy amikor Hermione feltápászkodott, és a bordáin talált megtámaszkodni.
- ÁÁÁHH! Hermioine, nem igaz, hogy nem bírtad volna ki még egy óráig…. egész éjszaka alig aludtam valamit miattad…
Hermione megvetően szusszantott.
- Mintha én gyűrtem volna alád a lepedőt… mindegy. Muszáj időben felkelni, mert ma lesz a kviddicsévad nyitómeccse, és nem akarok elkésni! És egy darabig eltart, míg mind a ketten felöltözünk.
Piton egy sóhajjal magadta magát, és kimászott az ágyból.
- Felteszem először a fürdőbe akarsz menni…
Hermione bólintott, és pár perc múlva már a kirakott tubusok és krémek között ácsorgott a fürdőszobában. Az öltözködés továbbra is komoly akadályokba ütközött, de a tegnap este kidolgozott módszerüknek közönhetően viszonylag könnyen boldogultak.
Hermione önelégült képpel vonult be a Nagytetembe – sikerült rábeszélnie Pitont egy arckrémre – aki viszont magában megfogadta, hogy az egész tubust le fogja nyomni a lány a torkán.
Perselus automatikusan megindult a tanári asztal felé, Hermione vizont visszahúzta a láncnál fogva.
- Mi a probléma, Mis Granger? – kérdezte türelmetlenül.
- A mai délelőt az enyém – jelentett ki egyszerűen. – Azt csinálunk, amit én szeretnék, és a Griffendéles asztalhoz akarok ülni…
- Miss Granger – kezdte komolyan – nem gondlhatja, hogy én, mint a Mardekár házvezető tanára – itt lesöpört egy porszemet a meccs tiszteletére kiválasztott zöld talárjáról – a Griffendélesek közé fogok ülni?
- De nagyon is gondolom, Professzor. Mellesleg: miért nem jutott eszébe a meccs, amikor én kértem a szombat délelőttöt? Még időben szólok, hogy a griffendéles lelátókon fogunk ülni…
Pitonnal fordult egyet a világ. Az ostoba, nagyképű, önntelt, fellengzős Griffndélesek között. Katasztrófa. Sőt mi több: kész vereség.
- De azt ne várja – felelte sötéten – hogy szurkolni azoknak az idiótáknak fogok…
Hermionemegértően megszorította a vállát, és magával húzta a Griffendél asztalához. Az ikolaelső hamar kiszúrt egy üres helyet Harry és Ron mellett, és hamarosan helyet foglalt.
- Sziasztok! – mondta izgatottan. – Laposra veritek a Mardekárt!
- Helló Hermione, Jó reggelt professzor – köszönt Harry tartózkodóan.
- Piton professzorral megegyeztünk – válaszolt Harry fel nem tett kérdésére a lány. – Ma délelőtt oda megyünk, ahova én mondom, délután hova a profeszor. Holnap fordítva.
- Aha – felete óvatosan Ron, és mindent megtett, hogy el ne röhögje magát a képre, ahogy a piros talártenger közepén ott fog ücsörögni a Mardekár vezető tanára. Tíz kilóméterről ki lehet majd szúrni.
Hermione vidáman kortyolgatta a teáját, és Harryvel épp elmélyült volna az átváltoztatástan esszé megbeszélésében, amikor Piton megköszörülte a torkát.
Neville, aki legnagyobb szerencsétlenségére Perselus máisk oldalán ült, az ijedtségtől félrenyelve kis híján megfulladt.
- Mr Longbottom, bármennyire kellemetlennek is találom a társaságát, kénytelen vagyok megnyugtatni, hogy eddig még egyetlen asztaltársammal sem végeztem, bármennyire is csábító volt a lehetőség. Még akkor sem, ha Griffendélesek voltak. – Neville köhögve motyogott valamit, és hamarosan felállt az asztaltól. Piton ismét megköszörülte a torkát, és Hermionéhez fordult.
- Miss Granger, tisztában vagyok vele, hogy Mr Potternek és Weasleynek minden segítségre szükségük van, hogy képesek legyenek a legegyszerűbb esszét összehozni, de felhívnám rá a szíves figyelmét, hogy azon felül, hogy teljesen felesleges a fáradozása, én is éhes vagyok.
A lány idő közben teljesen megfeledkezett asztaltársáról, és ijedtében akkorát ugrott, hogy a kezében lévő csészéből az összes forró tea Harry ölébe borult, aki felüvöltött, majd Hermione gyors hőhűtő bűbája után könnyező szemekekkel elvonult Madam Pomfreyhoz, majd átöltözni.
- Te jóságos ég – sutogta a lány ilyedten – Ginny meg fog ölni, ha ezt megtudja.
Piton alig tudott elnyomni egy elégedett mosolyt. Ha ez a Mardekár esélyeit javítja – akkor még ez a lehetelen éjszaka is megérte. Mielőtt aonban folytatta volna a reggelijét, gondosan eltávolította az utolsó kancsó forró teát is Hermione közeléből.
Hamarosan megindult a beszélgető, vidáman nevetgélő tömeg a stadion felé, és Hermione türelmetlenün dobolt (a szabad kezével ) az aszalon, amikor Piton újabb zsemlét vajazott magának.
- Perselus, le fogjuk késni a meccset!
- Nem fogjuk. Mellesleg: szerinted ha többiekkel fogunk elvonulni, hány öngyilkos-jelölt Griffendéles lesz, aki le akar ülni melléd, tekintve, hogy hozzád vagyok láncolva?
Hermione az ajkába harapott. Szerette volna kimondani, hogy Dennisnek mindig is nagyon bejött a professzor, de inkább nem szólt semmit, csak nézte, ahogy Perselus sonkát rak a szenvicsére és enni kezd.
- Ha viszont már majdnem teli a lelátó, szeretném látni, hogy bármelyik Griffendéles el mer menni, ha leültem mellé.
- Igen - sóhajtott a lány, és biztos volt benne, hogy azok, akik mellet szívesen helyet foglalni gondoskodni fognak róla, hogy ne legyen melletük.
Piton kényelmesen befejezte a reggelijét, és amikor megindultak a stadion felé, már hallatszott az új kommentátor, Colin hangja:
- Üdvözlök mindenkit az 1997-es szezonnyitó mérkőzésen! A Mardekár csapata a Griffenélesek fantaszitkus játékosaival méri össze szánalmas képeségeit…
A fiú mondatának végét elnyomta a zöld tömeg fujjolása, de Mcgalagony professzor szükségét érezte, hogy magához ragadja a megafont.
- Creevy, ha nem tud pártatlanul kommentálni, jobb lesz, ha most átadja a megafont Zambininek!
Amikor a lelátók aljára éltek, Hermione fájó szívvel látta, hogy a barátai mind egy kupacban ülnek, és nincs köztük egy üres hely sem. Pláne nem kettő.
- És a mardekár repülő gorillái: Crack, Monstro, Malfoy, Nott, Peaks, Grondold és Dolohov. A Griffendél ragyogó színeiben: Weasley, Mrs Potter, Vain, Finnigan, Raven, Potter… miért ül Harry ilyen furcsán? Na mindegy… és Robinson.
- Elkéstünk – jelentett ki Hermione elkeseredett dühvel.
- De még csak most kezdődik a meccs…
- Maga is nagyon jól tudja mire gondolam! A barátaim mellett egy hely sincs üresen!
- Ez ne legyen probléma… hova akarsz ülni?
- Dean és Neville mellé.
- Miss Patil és Miss Brawn mögé?
- Madam Hooch kiengedi a labdákat… remélem a gurkó meglékeli a mardekárosokat… CSAK VICCELTEM, tarnánő!
- Igen és Hagrid elé.
- Körübelül, ahol most az ifjabb Creevy és Hastford ülnek?
- Igen – sóhajtotta csalódottan, és kezdett beletörődni, hogy a földről fogják nézni a meccset.
Piton azonban megindult felfele a sokrok között, és maga után húzta Hermionét. Hamarosan elérte azt a sort, amiről az iskolaelső beszélt, és befurakodott a már ot ülők közé. A diákok próbálták olyan kicsire öszehúzni magukat, amennyire csak lehetett – és magukban a legválogatotabb átkokat kívánták az elkésőknek.
- A csapatkapitányok kezet fognak… remélem Harry nem kap el semmi ocsmányságot Malfoytól… Ne! tanárnő! Adja vissza…
Madam Hooch belefújt a sípjába, és a tizennégy játékos a levegőbe emelkedett.
- Creevy! Hastford! – dörrent Piton hangja a sor közepén.
A fiúk értetlenül néztek fel a bájitaltanárra, aki eltakarta előttük a kilátást.
- Felállni! – a fiúk nem tudták mire vélni a kívánágot, de nem mertek elenkezni. Lavender és Parvati sötét pillantásokat válltottak, de nem szóltak egy szót sem.
- Menjenek ki a sor végére, és üljenek a lépcsőre – folytatta. A két gyerek magában morogva elvonult, Piton pedig színpadias mozdulattal a székekre mutatott.
- A kvaff annál a nagy marha Mardekárosnál van, mi is a neve? Ja igen, Guldman… de Finnigan szerel, és a karikaák felé tart… az őrző helyezkedik… erősen dobd, és az is átmegy a karikán!!! CSAK VICCELTEM!
- Parancsoljon, Miss Granger, foglaljon helyet.
Hermione nem tudott mit mondani, és nem mert tiltakozni, hanem leült a fiúk megürült helyére.
- OHÓ! – brummogott fel hagrid hangja mögöttük. – Hermione! Professzor! Már azt hittem, nem jönnek ki megnézni a meccset…
- És bedobaja! 10-0 a Griffendél javára, és náluk a kvaff!
A piros tábor elégedetten, örömmel sikogatni, tapsolni, füttyögni kezdett – mindenki, kivéve egy zöld pöttyöt a tenger kezepén.
Piton a meccs alakulása alatt nem szólt semmit – csak a Mardekár góljalit tapsolta meg méltóságteljesen. A közvetlenül mellette ülő diákok lasan kezdtek feloldódni,és nem törődni a tanáral.
- Weasley kezéből kiverik a kvaffot, de a Griffendél terelője máris ott van… Hé! mintha Harry meglátott volna valamit!
Nem valamit, hanem valakit. Egész konkrétan Pitont, ahogy ott ült a piros tenger közepén, és kis híján leszédült a seprűjéről. Megrázta a fejét. És. Akkor. Megpillantotta. A föld felett pár centivel ott lebegett a cikesz.
Előredőlt a seprűjén, és teljes gázra kapcsolt – amikor más csak pár méter választotta el, akkor vette észre, hogy tőle jobbra Malfoy ugyanezt teszi… és jelentős előnye van.
Utosó kétségbeesésében nem tudta, mit csináljon.
- Hé! Malfoy! - kiálltott fel. – Piton nem fogj látni, ha elkapod a cikeszt, mert épp Hermionével csókolózik!
Draco egy pillanat alatt, gondolkodás nélkül felkpta a fejét, és a lelátókra nézett, ahol mindenki feszülten figyelte a lenti események alakulását – és senki nem csókolózott. Harry ujjai eközben a kis labdára fonódtak, Malfoy pedig teljes sebeséggel felkenődött a legközelebb oszlopra.
A zöld tábor – Pitont is beleértve - egy emberkeént felszisszent, amikor Madam Hoooch sípja a meccs végét jelezte. A hollóhátas és hugrabugos diákok megtapsolták Harry mutatványát, de a Griffendélesek kitörő örömükben valósággal elnyomták a hangját. Hagrid boldogságában hátba veregette Hermionét és Pitont, akik lefejelték az előttük ülők hátát. Lavander és Parvati lelkendezve ugráltak, Dean Hermione nyakába vetette magát, Neville pedig elvétette és a közel sem túl vidám bájitaltanár karjaiban landolt.
- Potter elkapta a cikeszt! Malfoy pedig átment freskóba! 210 –30 a Griffendél javára! – harsogta Colin megállás nélkül a megafonjába.
A piros taláros nézők betódultak a pályára, (Hermione is, Pitont magával rángatva) és a vállukon vittén a játékosokat a kastélyba. Hermione ott ugrált, és integetett az út mentén – Piton pedig savanyú képpel nézte az elvonuló diákokat.
- Gyere Perselus, menjünk már! – noszogatta az iskolaelső, miután a tömeg nagy része elvonult.
- Hova, ha szabadna tudnom?
- Hát a klubbhelyiségbe! Egészen biztosan megy már a buli…
- Mis Granger, ezt nem kívánhatja tőlem…
- Dehogynam! Még csak fél tizenegy, még van másfél órám!
- Miss Granger, már azzal is kellő képpen kellemetlen helyzetbe hozott, hogy a Griffendélesekkel kellett együtt étkeznem. Tisztában vagyok azzal, hogy miben állapodtunk meg, és hogy engyenlőek vagyunk ebben a kapcsolatban. De gondolja, hogy sokat fog javítani rajta, ha tönkreteszi a tekintélyemet? És nem gondolja, hogy a többiek sem kimondottan fognak örülni a táraságomnak?
Hermione egy pillanatra elgondolkodott, és be kellett látnia, hogy Pitonnak igaza van.
- Rendben professzor, akkor mit csináljunk?
- Van egy félig befejezett kísérletem a pincében, amit nem ártana folytatnom. De ha ragaszkodsz a másfél órádhoz, mehetünk a könyvtárba tanulni is…
- Nem – felete gyorsan – folytassuk a kísérletet… de akkor este visszakapom a másfél órát?
- Most legszívesebben azt mondanám, hogy azt már tegnap este elhasználtad, amikor zuhanyoztál, de igen, visszakapod.
- Ah, Perselus, Hermione! – szólalt meg mögöttük Dumbledore. Élveztétek a meccset?
- Nagyon – felelték egyszerre egész más hangsúllyal.
- Hm. Perselus, ma reggel valahogy olyan más a hajad… történt vele valami?
- Miss Gran... – Dumledore sötét pillantásokat vetett a tanárra – Hermione rávett, hogy mossam meg egy speciális samponnal…
- Kitűnő, igazán kitűnő… nos, további kellemes napot.
|