- Mondom, hogy férfi! Nézd milyen csámpásan megy!

- De ki van lakkozva a körme!

- Nem jelent semmit, tudod milyenek ezek a mai fiatalok!

- Szerintem akkor is nő! Eszméletlenül ronda szegény.

- Fogadjunk, hogy meg tudom mondani biztosra!

- Ugyan…

- Van egy csalhatatlan módszer!

- Te jó ég! Csak nem akarod megmogyorózni?

- Hogy akarnám! Hiszen nő! Nézd meg, most is a tükörben bámulja magát!

- Igazad lehet…

Pitonnak nagy szerencséjére rá került a sor, (de talán az idős hölgyeknek még nagyobb szerencséje volt)

- Mit adhatok?

- Egy doboz timpont kérnék.

- Hogy micsodát? – Piton ismét a lap fölé hajolt. A fenébe is Bumfolt macskakaparásával.

- Bocsánat, tampint.

Az eladó türelmesen kivette a cetlit Piton kezéből, és elolvasta a legfelső sort.

- Parancsoljon – tett egy doboz tampont az asztalra. – Még valamit?

- Köszönöm, mást ne…

- Mondtam én, hogy férfi!

Mindezek után Perselusnak volt alkalma beszerezni egy csomag Wc-papírt, titokban zsebre vágott egy tubus fogpasztát is, tekintve, hogy Colin a maradékot elhasználta, vett még két kiló káposztát, egy listán nem szereplő, Ledér hölgyek című magazint, két pár neccharisnyát, és egy háromcolos fémrudat, amit a hóna alá csapva megindult hazafele. És elkövette azt a hibát, hogy a piacon vágott át.

- Szép hölgy! Venni rövidujjú télikabát! Adni olcsó, jó kínai kabát!

- Itt a friss hal! Vegyen halat, jó asszony! Legalább lesz valami, amivel meglepheti a férjét!

- Hé, aranyoskám! Na figyejjé ide aranyoskám, milyen ajánlatom van neked! Igazi aranygyűrű, nem érdekel?

Piton elképesztően megkönnyebbült, amikor visszaért a Villába. Nem törődve semmivel, az előszobában lehajította a földre a csomagokat (annak ellenére, hogy minden csupa föld volt Dumbledore és Colin virágátültetésének köszönhetően)

Amikor belépett a nappaliba, azt látta, hogy Tonks, Colin, Dumbledore ott állnak Mordon körül, és a sérüléseit Próbálják ellátni, Hermione pedig gézlapokat vágott fel a kötözéshez. A padlót mindenfelé vércseppek tarkították.

- Mi történt? – kérdezte döbbenten.

- A piacon keresztül jöttem haza, és összetűzésbe kerültem néhány árussal.

Hermione alig tudta visszafojtani a nevetését.

- Kicsi erőszakosan akarta eladni – tette hozzá. – Alastor pedig sosem a türelméről volt híres…

- És?

- Túlerőben voltak – jelentette mi Mordon, miközben a szemére tapasztotta a jegelést.

- De mi ez a rengeteg vér a padlón? – kérdezte értetlenkedve.

- Mos, megpróbáltam gézt vágni a kötözéshez – jelentette be Tonks, és felemelte az egyik kezét, amint z ujjai vastagon be voltak bugyolálva. – Jó, hogy már nem kell sokáig maradnunk. Colin és Albus kicsit túlzásba vitte a trágyázást, azt hiszem.

Piton is úgy vélte, és inkább az ablakhoz masírozott, és kitárta.

- Lassan hat óra – szólalt meg váratlanul Hermione, és puszit nyomott a mellette ácsorgó exbájitaltanár arcára. – Szerintetek ma este milyen játékot talál ki Bumfolt?

- És a „verjük laposra a Mágikus Sportok Főosztályvezetőjét”-re szavazok. Jé, az véletlenül Bumfolt – szólalt meg sötéten Mordon, és felszisszent, amikor Hermione felragasztotta az utolsó ragtapaszt.

- Szerintem „ki tud leggyorsabban összecsomagolni?” játék kellene. A győztes elsőnek mehet ki a friss levegőre – vette közbe Piton.

- Én ki a gyilkost szeretnék játszani! – szólalt meg merengve Dumbledore.

- Én leszek a gyilkos, ha Bumfolt bármilyen hülye ötlettel előáll még – jelentette ki Colin, és sötét pillantásokat vetett Mardekárzöld körmeire.

Hiába várták azonban, hogy a főosztályvezető szemtelenül vidám hangja megszólaljon a hangosbemondóban. Lassan eljött fél hét, majd hét is elmúlt, a szoba kiszellőzött – a virágokat kirakták az ablakpárkányra, és véletlenül néhány arra járó muglit beterítettek vele, amikor az ablakot becsukták – de még mindig senki nem irányította be őket a játszó-szobába. Amit egyedül talán Albus bánt.

Mordon hanyatt fekve, hortyogva aludt a kanapén, Colin azzal szórakozott, hogy az alvó exauror kabátját szálakra fejtette, Tonks és Dumbledore a konyhában marakodtak az utolsó üveg lekváron, Piton és Hermione pedig elmerülten csókolóztak.

Amikor fél nyolc is elmúlt, mindannyian gyanakodni kezdtek – kivéve Mordont, mert ő még mindig a lóbőrt húzta, és senki nem merte felébreszteni. Nyolc óra körül az öreg exauror is felébredt, és szerzett egy üres sörösüveget, hogy azzal köszöntse majd Bumfoltot, ha nyílik az ajtó.

Kilenc óra tájban megmozdult a könyvespolc, és Cornelius Caramel sétált be rajta, gondterhelt arccal. – Csak az mentette meg attól, hogy a lesben álló Mordon leüsse, hogy lehajolt megkötni a cipőjét – és  Rémszemnek volt ideje kapcsolni, hogy nem őt kell leütnie.

A mágiaügyi miniszter komoran körbepillantotta a teremben, és megköszörülte a torkát.

- Jó estét kívánok mindenkinek. Nos… ugye ez a játék utolsó estéje. Megkérek mindenkit, hogy szedje össze a ruháit, személyes tárgyait, és gyülekezzenek itt.

Legnagyobb meglepetésére mindenki felpattant, kezükben szorongatva a bőröndjeiket.

- Oh… már összecsomagoltak. Értem. Nos, ezzel a zsupszkulccsal visszamegyünk a Mágiaügyi minisztériumba…

- Egy pillanat – vágott közbe Piton. – Mikor derül ki, hogy ki a győztes, Hogy kikapja a kétezer galleont?

A miniszter kényelmetlenül feszengi kezdett.

- Az a helyzet… hogy… Ludo Bumfolt eltűnt, a játék nyereményével együtt. Valószínűleg ebből fizette ki a koboldokat, akiknek még mindig elég sokkal tartozott. Az aurorok nagy erőkkel keresik, de még nem akadtak a nyomára.