Elégedetten hátradőlt a széken, és nyújtózkodott egyet. Sétálni kellene - gondolta. Tanárként hozzászokott, hogy megállás nélkül a kastély folyosóit járja, és a könyvtárban eltöltött idő után a lábai egyre jobban követelték a mozgást. Felállt, és a bejárati csarnok felé vette az irányt - ki kell használnia az utolsó napot. Holnap érkezik vissza a sok ostoba diák, (akiknek annyi agya van, mint egy lavór langyos víznek) és kénytelen lesz elviselni őket. És még pontokat sem vonhat le tőlük.

Gondolataiba merülve megkerülte a tavat, és a kviddicspálya felé vette az irányt. Hiányozni fognak esténként a bájitalai. Az volt minden reménye, hogy majd csak kitalál valamit, hogy folytathassa a kísérleteit. Feltűnés nélkül. Elgondolkodva lépegetett, amikor azon vette észre magát, hogy valami nagy, szilárd dolognak ütközik.

Miután magához tért első döbbenetéből, felnézett a vadőr vigyorgó arcába.

- Már' asz'ittem elfelejtetted, hol lakom. - Megragadta a bájitaltanár karját, és felrántotta a levegőbe. Piton egy pillanatig úgy érezte magát, mint egy négy éves kisgyerek, akit gond nélkül fel lehet emelni. A karja sajgott, és nagyon szerette volna, ha a talpa a földet éri.

- Kár lett vóna, mer' láttam, hogy szereted az állatokat - folytatta mit sem törődve a vasvilla tekintettel, ami rá szegeződött. - Hogy telt a heted? Mit csiná'sz idekint?

- Egész héten tanultam a könyvtárban és...

- Merlin szent szakállára, de hát az iskola csak holnapután kezdődik!

- Azt én is tudom - felelte ingerülten. - De muszáj volt átlapoznom a tankönyveiket, hogy tudjam, mennyiben volt más, amit a Beauxbatonsban tanultunk. Sokban. - Felsóhajtott. Ez szörnyen úgy hangzott, hogy akár Miss Granger is mondhatta volna. Magában remélte, hogy a többieket is ilyen könnyű lesz átvernie. - De úgy éreztem, hogy muszáj sétálnom egyet. Gondoltam, lemegyek a kviddicspályára, meg vissza.

- Jó - brummogta az óriás. - Majd év közben néha leugorhatnál hozzám egy teára. Tudom, sok dolgotok lesz, de Harry, Ron és Hermione is mindig jönnek. Majd megismered őket. Néha velük jöhetnél.

- Majd néha benézek - ha tehetem minél ritkábban, annál meg végképp ritkábban, ahogy Potterék. Pláne, hogy valóságos méreg az a tea, és a süteménnyel ha fejbedobnának valakit menten szörnyet halna. - De nem hiszem, hogy Miss Grangerék társasága szükséges lenne.

- Jól van. Jó - dörmögte a bajsza alatt, és elindult, hogy meglocsolja az ágyásban a tököket, amik a Hallowe'eni lakomára nőttek.

Piton elgondolkodva megkerülte a kviddicspályát, majd ismét az iskola felé irányította a lépteit. Itt az ideje, hogy visszakérje Albustól a könyveit. És ha kérdezni fog, hát kérdezzen!

Viszonylag jó hangulatban szaladt fel a lépcsőn. Jó érzés volt a kellemes fáradtság a rengeteg olvasás után. Odaért a kőszörnyhöz, és kimondta a jelszót (amiről most már tudta, hogy mit jelent, bár semmi pénzért be nem vallotta volna, hogy korábban esetleg nem tudta).

- Haribo!

Rálépett a mozgó lépcsőre, és megállt az iroda ajtaja előtt. épp azon volt, hogy kopogjon, amikor ideges hangokat hallott bentről.

- Albus! Én megbízom magában, de valami nem stimmel ezzel az új gyerekkel! - tört ki McGalagony.

- És mi a problémája, ha szabad tudnom, Minerva? - Az igazgató hangja nyugodt volt, de Piton érezte a mögötte lévő feszültséget.

- Először is, amikor körbevezettem az iskolában, annak ellenére, hogy beleesett néhány eltűnő lépcsőbe, a nagy részét átugrotta, pedig nem tudhatta volna, hogy hol van a sor közepe! Következő nap pedig, láttam, ahogy berohant a tanári WC-be! A földszinten! Az az ajtó el van rejtve, maga is tudja. Csak az találja meg, aki tudja, hol kell keresni! Aztán pedig, egész nap a könyvtárban ült. Mintha keresne valamit.

- Tényleg furcsa - szólalt meg a vadőr is brummogva. - Tudta, hogy hol keressem az elveszett furkászt. Ma pedig, amikor a kviddicspályára ment, említettem neki Hermionét, és tudta, hogy Granger a neve. Pedig nem mondtam.

- De még azt sem mutattuk meg, hol a kviddicspálya! - szólt közbe Madam Hooch. - Minerva engem kért meg, hogy majd ma este kísérjem le...

- Albus, ez a gyerek olyan adatokat használ, aminek még nem lehetne a birtokában! Szerintem, már járt itt, és Voldemort kémkedni küldte vissza!

- Minerva, maga szerint hagynám itt tanulni, ha így lenne?

- Nem, de én...

- Azt hitte, hogy nem veszem észre? Nem. Észrevettem. Sőt, tudtam. Elárulok maguknak valamit, de meg kell ígérniük, hogy köztünk marad.

Nem fog - gondolta Piton. Minerva és Hooch egy szobában - holnapra az egész iskola a titokról fog beszélni. Dumbledore nagyon könnyen odadobta az életét. Akkor legalább tette volna, amíg nem olvasta végig azt a borzalmas könyvet. Minerva és Leona ugyanis az iskola legnagyobb pletykafészkei. Ha ketten tudnak valamiről, szinte versenyeznek, ki tudja több embernek elmondani. És ezt Albus is tudja.

- Gondolom, még emlékeznek rá, hogy azért jött át az iskolánkba, mert az édesanyja ragaszkodott hozzá, hogy legalább egy évig angol nyelvterületen tanuljon. Nos, ez nem igaz. Azért tölti nálunk az utolsó évét, mert a Beauxbatonsban gondot okoztak neki a különleges képességei.

A tanárok döbbenten hallgattak. És valószínűleg értetlenkedve.

- Még mindig nem értik? Antonius látó.

Trelawney és McGalagony egyidejűleg felhorkantott. Egész más okból. Piton meg kis híján legurult a lépcsőn a meglepetéstől.

- Nézze, Albus, én...

- Minerva! Tudom, mit akar mondani! Hogy akkor miért nem ugrotta át az összes lépcsőt? Azért, mert a látás passzív képesség. Nem tudja befolyásolni, hogy mikor tudjon dolgokat, mikor ne. Ráadásul ez egy fejlettebb formája a képességének.

Piton elhatározta, hogy a pálcáját a párnája alatt fogja tartani. Nem akarta, hogy egy éjszaka Sybill féltékenységből végezzen vele.

- Tanult már idegen nyelvet? Nos, ha sokat olvas a nyelven, olyan szabályokat ért meg, és kezd használni, amit senki nem magyarázott, vagy mondott el. De biztos benne, hogy jól használja, de ha megkérdeznék, honnan tudja, nem tudná megmondani. Nos Antonius is így van ezzel. Tudja, és biztos benne, hogy jó, amit mond, de nem gondol bele, honnan van az információ. És csak akkor jön rá, hogy ezt neki még senki nem mondta, amikor rákérdeznek. Az osztálytársai azt hitték, hogy leselkedik utánuk. Ugyanakkor nekem megígérte, hogy tudatosan fog figyelni arra, hogy ne használja fel az így kapott információkat. Mindent meg fog próbálni, de azt nem várhatjuk, hogy tökéletesen menjen. Azért is van itt egy héttel korábban, hogy a diákjaink azt hihessék, ha ismer egy járatot, tanárt vagy történetet, hogy addig hallotta, amíg itt volt.

Némán hallgattak.

- Albus... maga is tudja, hogy ezt elmondhatta volna.

- Igen, Minerva. De nem akartam, hogy emiatt hátrányos helyzetbe kerüljön. Nem hiszem, hogy ugyanúgy fognak ránézni, ha tudják, hogy lehet, hogy hallotta Filius szilveszteri vicceit, vagy egyik este látta magukat diákként.

Feszült csend. A tanároknak nem tetszett, amit hallottak.

- Rendben, Albus. Ugyanúgy fogjuk kezelni.

- Köszönöm. Ezt el is vártam. És ha megbocsátanak, még rengeteg a dolgom.

Piton hallotta, ahogy legalább tizenöten állnak fel egyszerre, és valaki döngő léptekkel halad az ajtó felé. Nem akarta, hogy ott találják. Gyorsan magára szórta a levitáló bűbájt, és fentről nézte, ahogy sorban távoznak. Hagrid, Bimba, Flitwick, McGalagony... itt volt az egész tanári kar? ... Vector... Hú, a fiatal kis tanárnőnek micsoda dekoltázsa van! Nem mondhatja, hogy nem képzelte el egy párszor, hogy... Megrázta a fejét. Szedd össze magad, Perselus fiam, ennek így nem lesz jó vége!

Megvárta, amíg az utolsó egykori kollégája is elhagyta a forgó lépcsőt, és belépett az igazgató irodájába.

- Ah, Perselus! Már vártam. Remélem élvezte a kis műsort.

- Nagyon szórakoztató volt - felelte gunyorosan. - Remélem, tisztában van vele, hogy nem fognak sokáig tartani a jóslataim? Amint jobban megismerem a diákjaimat, és ők Antoniust, nem fognak csodálkozni, ha tudok valamit. És nem vagyok látó, ezt maga is tudja.

- Igen, igen. De ne aggódjon. Minden héten egyszer vagy kétszer feljön az irodámba, vagy küldök egy levelet, és elmondom, hogy mit jósoljon. Mellesleg sokkal könnyebb lesz barátkoznia, ha azt hiszik, hogy megkaphatják a következő átváltoztatástan dolgozat kérdéseit. És időnként majd valóban leküldök egyet-egyet.

Perselus egy darabig hallgatott, majd megszólalt.

- Eddig nagyon tanulságos volt az este, de tulajdonképpen azért jöttem, mert elolvastam a brit muglik életéről szóló könyvet.

- Oh, ez nagyszerű! Gondolom, nem bánja, ha előbb kérdezek néhány dolgot, csak aztán adom vissza a könyveit?

- Nem, bár nem mondhatom, hogy repdesnék a boldogságtól.

Piton egy óra múlva, miután elmagyarázta a mozi, a mikrosütő, a vízvezetékrendszer, az oktatási intézmények, az édességboltok, a metro működési elvét, fáradtan hátradőlt a székben.

- Akkor már csak azt, hogy...

- ALBUS!!! Az elmúlt három kérdés is mind utolsó kérdés volt, azt hiszem, ennek már meg kellett győznie, hogy tényleg elolvastam!

Az igazgató olyan képet vágott, mint akitől elvették a kedvenc játékát, de beleegyezően bólintott. Kihúzta a fiókját, és előásott belőle egy papírzacskót, majd a kollégája kezébe nyomta.

- Hálásan köszönöm - felelte az egykori bájitaltanár gúnyosan.

- Igazán nincs mit. Mielőtt még megy: Nem kérne egy citromport?

Piton visszatért a hálószobájába, és kissé szomorúan nézett körbe. Ez az utolsó este, hogy itt aludhat, és saját fürdője van. Holnap megérkeznek a diákok, beosztási ceremónia, és ő Terry Boottal, meg a többi ostoba (na jó, hollóhátasok lévén nem annyira ostoba) diákkal aludhat a Hollóhát-toronyban. Szép kilátások. Hogy lesz így magánélete?

Elgondolkodva elfeküdt az ágyán, és kinyitotta a bájitalos könyvet. Érdekes témák voltak benne, és annak ellenére, hogy napok óta égett a vágytól, hogy elolvassa, azon kapta magát, hogy a gondolatai egyre másra elkalandoznak. És Professzor Vector meg a dekoltázsa körül járnak. Végül egy nagy sóhajjal elrakta a könyvet, és a másik titkos szerzeményét vette ki a zacskóból. Jobb, ha valaki másról ábrándozik fél kézzel a takaró alatt, nem egy leendő tanáráról, aki egyszerre idősebb és fiatalabb, mint ő. Elnyúlt az ágyon, és kinyitotta a könyvet. Az azonban a közepén nyílt fel. Valaki nagyon leélezte a könyvet. De arra még véletlenül sem volt kíváncsi, hogy miért volt benne egy üres citromporos zacskó könyvjelzőnek.