Piton aznap éjjel igencsak vacakul aludt. Álmában Olivia McGalagony kergette körbe-körbe a folyosón, a feje fölött fagyöngycsokrot tartva. Amikor reggel Ron üvöltésére felriadt (Neville alvajáró volt, és az éjszakai túráról visszaérve rossz ágyat választott) kivételesen egyáltalán nem neheztelt érte.

A reggelinél unottan piszkálgatta a rántottáját, és észre sem vette, amikor Harryék mellette vitatkoztak.

- Szerintem most már szólnunk kellene valakinek. Mondjuk McGalagonynak. Hermione teljesen kifordult magából, és hosszú időkre eltűnik. Biztos nincs az Imperio alatt, de nekünk nem hajlandó elmondani, mi baja. Lehet hogy McGalagonynak elmondaná, elvégre, ő a házvezetőnk, és még kedveli is. Meg nő is.

- Igen. Mondjuk én Dumbledorra gondoltam, de az igazgató mostanában nagyon elfoglalt, és abban is igazad van, ha Hermionének valami szívügyi problémája van...

- Nem akarok kémkedni utána, de aggaszt. Nem akarom, hogy baja essen. Most sincs sehol, a könyvtárban meg már három hete nem járt! Egész héten alig láttam!

- Te azért még mindig többet voltál vele - vetette oda Harry - legközelebb zárjátok magatokra az ajtót, ha csókolózni akartok... kis híján kiégettétek a szemet!

Piton éppen közbe akart szólni, amikor Dumbledore professzor felállt.

- Egy kis figyelmet kérnék! Köszönöm. Sajnálattal kell bejelentenem, hogy Sötét Varázslatok Kivédése tanárunk mindössze három heti tanítás után távozni kényszerült iskolánkból. - Halk kuncogás a griffendélesek asztala felől. - Úgy érezte, hogy inkább más területen kívánja kamatoztatni képességeit. Ugyanakkor örömmel bejelenthetem, hogy utóda nem más, mint Olivia McGalagony, Minerva McGalagony professzor nővére!

Az idős tanárnő felállt, a diákok pedig udvariasan megtapsolták. Részben örültek annak, hogy megszabadultak eddigi tehetetlen tanáruktól, ugyanakkor a másik McGalagonyt ismerve, hatalmas házi-feladat hegyekre lehetett számítani...

Az idős boszorkányon kék-piros skótkockás sál és sötétkék talár volt, az ősz haját a talárjával egyező színű hajgumival fogta össze a tarkóján lófarokba. Húgától eltérően kampós, hosszú orra volt, ami mellett még Dumbledore professzor is elbújhatott volna. A fején ugyanolyan színű hegyes varázslósüveg ült, mint amilyen talár volt rajta.

- Kíváncsi lennék, - szólalt meg Ron váratlanul - hogy a melltartója is ugyanolyan színű-e, mint a talárja. Nézzétek! A cipője is ugyanaz az árnyalat!

- Biztos vagy benne, - kérdezte Harry - hogy tudni akarod?

Pitonnak eszébe jutott az előző esti kalandja a tanárnővel, és biztos volt benne, hogy ő nem szerette volna tudni.

- Nem, Weasley - mondta nagyon komolyan, míg végigmérte a tanárnőt - az skótkockás.

Ron prüszkölve felnevetett, de nem tudta eldönteni, hogy a mellette ülő gyerek csak ugratja, vagy komolyan gondolta.

Míg Piton a tanárnőt méregette egy pillanatra találkozott a tekintetük. És Olivia McGalagony ... kacsintott.

Ettől Piton kishíján befordult az asztal alá. Gyorsan másfelé terelte a tekintetét, és megakadt a pillantása az asztal másik végén ülő Trelawney professzoron, aki kellő képpen feszültnek tűnt. Először fogalma sem volt, mi baja lehet, de aztán rájött: a Nagyterem mennyezetére függesztette a tekintetét. Szép, napsütéses napnak ígérkezett, sehol egy felhő. Az Oliviával történt idegborzoló találkozása hatására teljesen elfelejtette kettejük fogadását.

Ugyanis azzal volt elfoglalva, hogy hogyan szerezhetne privát mosdót. Visszamehetne a pincébe, persze, de Laury Folstone sikítva rohanna Dumbledorehoz, ha meglátná. És egyenlőre elég, hogy öszebalhézott az előző tanárral, Trelawneyval, és Folstonenal pedig éreztette, hogy sehol sincs hozzá képest a tantárgya területén. Persze megfogadta Dumbledore tanácsát, és egyáltalán nem tette közszemlére a képességeit. Biztos volt benne, hogy Hermione kivételével a teremből senki nem látta a különbséget az ő főzete és Harry szánalmas löttye között.

Lassan feltápászkodott a helyéről, és megindult kifelé - gyógynövénytanra. Még a bejárati csarnokban sem volt, amikor Parvati utolérte. Piton magában áldotta az eget, hogy legalább Lavander talált valaki mást, akinek a nyakán lóghat, ugyanakkor Parvati nagyon eltökélt volt. Mindig sikerült kihúzni az új griffendélesből a Piton-énjét.

- Olyan szép ma az idő...

- Mintha nem ezt mondtam volna tegnap.

- Mindig is tudtam, hogy te igazi látó vagy! Trelawney professzor is nagy tudású boszorkány, de ha még nála is jobban tudod, neked elképesztő képességeid lehetnek.

- Nem rosszak... - felelte mogorván.

- Mond el nekem, hogy ha rám gondolsz, mit látsz?

Piton gúnyosan elmosolyodott.

- Biztos tudni akarod?

- Hát... hát persze - válaszolta bizonytalanul.

- Azt, amikor másodikos korodban a pálcáddal leégetted a szempilláidat, ahogy göndöríteni próbáltad őket. Aztán küldtél egy valentin-napi kártyát Gilderoy Lockhartnak, ami még roszabb. Harmadikban hangyasavat töltöttél az üstbe, amikor köröm-növelő főzetet készítettél, és felrobbant az egész. Negyedikben toporzékolva cirkuszoltál a tanári ajtaja előtt, hogy beszélhess Flitwick professzorral, hogy megkaphasd  a négyest. - Parvati holtsápadtra váltott, de Piton eltökélte, hogy befejezi, amit elkezdett, és végleg gondoskodik róla, hogy békén hagyják. Hát igen... egykori tanári ismeretei és a sokéves gyakorlat igen jól jött. - Az RBF vizsgádra két számmal kisebb talárt vettél fel, annak reményében, hogy ha férfi vizsgáztatóhoz kerülsz, nem a válaszaiddal lesz elfoglalva. Hatodikban az egyik bálon túl sokat ittál, és két lábon körbeugráltad a Nagytermet, míg az iskola indulóját énekelted.

- Te... Te vagy a legérzéketlenebb, legantiszociálisabb, legbunkóbb tahó ebben az iskolában!  - vágta oda könnyekkel küszködve. - Nem tudom, miért mindig tőled kérnek a fiúk tanácsot, ha gondjuk van a barátnőjükkel! Annyi kedvesség nincs benned, mint az óriáspolipban! Nem is tudom, miért akartam járni veled, azt sem érdemled meg, hogy egy lány szóbaálljon veled! Nem tudom, hogy mire vágsz fel annyira, amikor úgy nézel ki, mint akinek bemostak egyet! Vedd tudomásul, arra sem vagy érdemes, hogy rád nézzenek! És ne csodálkozz majd rajta, ha mindenki kerülni fog, mint egy leprást, és százhúsz évesen egyedül nyomorogva fogsz meghalni a könyveid között, ahol csak napok múlva találnak meg, ha megtalálnak! - Azzal sarkon fordult, és al akart vonulni, de Piton megragadta a karját.

- Miss Patil - kezdte nagyon komolyan, higgadtan, a lány szemébe nézve. - Egy kapcsolathoz mindig ketten kellenek. Ketten. Érti? Én hiába ismerem ki magamat a nők között, ha nekik fogalmuk sincs aról, mit szeretne egy fiú, mi tetszik neki, mit vár el. Ugye érti? És fogadja meg a tanácsomat: egy férfi mindig csak azt a nőt értékeli, akit úgy kellett meghódítani, nem pedig azt, aki az ölébe esett. - Azzal elengedte a lány karját, és magára hagyta kavargó gondolataival.

- Öregem - szólalt meg mellette Seamus - te nem vagy teljesen normális. Egy csaj odáig van érted , nem is akármelyik, hanem a legcsinosabb az évfolyamból, te meg egyszerűen dobod?

- Miért Seamus, ha neked Pansy a lábad elé ájulna, te akarnál járni vele?

- De az...

- Mardekáros? Gondolod, hogy az élet házakra van felosztva? Hidd el nekem, nincs. És egyáltalán nem csúnya, ezt el kell ismerned.

A szőke hajú fiú elgondolkodva nézett maga elé.

- Igazad van. Akkor adj egy-két tippet, hogyan kellene Parvatit meghódítanom!

---

Piton óvatosan szedegette le a megvörösödött leveleket a Fidéliai Fikuszról. Ez a növény egy különleges gyógyanyagot termel, amit a levelében raktároz, és onnan lehet felismerni, hogy megérett a szedésre, hogy a levél megvörösödik. Ugyanakkor nagyon kell vigyázni, hogy a zöldbe bele ne vágjanak, mert az halálos méreg, és a vörösből se hagyjanak fenn semmit, mert a növény elrohad. Nevillel dolgozott együtt az egyik cserépen. Ez volt az egyetlen óra, amikor hajlandó volt Nevillel dolgozni. Nem tudta megérteni, hogy lehetett a fiú ennyire tehetségtelen a bájitaltanban, ha így ért a növényekhez.

A gondolatai azonban messze jártak az üvegháztól. Még látta, hogy Seamus egy zsebkendőt nyújt Parvatinak, aki megtörli a szemeit, és gyengén rámosolyog a fiúra. Bár a lány nem tudhatta, rég begyógyult sebeket szakított fel a bájitaltanár lelkében. Sosem fogja elfelejteni, mennyire szerelmes volt Floranceba. Bármit megtett volna érte... akár üvegszilánkokon kúszott volna. A büszke aranyvérű mardekáros azonban észre sem vette. Amikor azonban találkoztak Roxmortsban, meghívta egy kávéra a Három Seprűbe. Madam Paddyfoot kávézóját nem is merte javasolni, és mellesleg... az ő ízlésének sem felelt meg.

- Veled? - kérdezte dölyfösen. - Arra sem vagy érdemes, hogy rád nézzek! Úgy nézel ki, mint akinek bemostak egyet! Ha választhatnék egy troll között és közted, akkor sem mennék veled!

Az sem javított sokat a hangulatán, hogy alig három méterre tőle Hermione és Ron egy másik növényen dolgoztak. Pontosabban: Hermione dologozott rajta, Ron pedig azon, hogy feltűnés nélkül simogathassa a lány hátsóját a pad takarásában.

Most azonban Parvati szavai is visszhangoztak a fejében:

- És ne csodálkozz majd rajta, ha mindenki kerülni fog, mint egy leprást, és százhúsz évesen egyedül nyomorogva fogsz meghalni a könyveid között, ahol csak napok múlva találnak meg, ha megtalálnak!

Már túltette rajta magát... már nem is akart családot. Egy kém volt, Halálfaló, sötét múlttal, veszélyes jelennel és bizonytalan jövővel, de most újra kezdhette... és nem tudta, hogy mit akarjon. Lehet hogy Florencenak igaza volt?

Megrázta a fejét. Még egy pár hét, elkészül az ellenszérum, és viszatérhet a megszokott életébe - és megszabadul a hormonjaitól, amik valósággal kikészítik.

---

Este az egyik könyvébe mélyedve baktatott felfele a lépcsőn Trelawney irodája felé. Semmiféle vihar nem volt, sehol egy kicsavart fa, csak egy futó zápor. Meg kellett beszélnie a "jóssal", hogy két nap múlva, a következő órájukra már nem fog bemenni.

Amikor belépett a terembe, azt látta, hogy Sybill már összecsomagolt, és lezárni készült az utazóládáját.

- Tanárnő? - kérdezte meglepetten. - Hová megy?

- El - felelte halotti suttogással. - Úgy tűnik, ebben az iskolában van egy igazi látó - mártír sóhaj - és az én szolgálataimra már nincs szükség.

Pitonnak földbe gyökerezett a lába. Ha hagyja elmenni a tanárnőt, Dumbledore elevenen meg fogja nyúzni. Az idióta Trelawneynak fogalma sem volt a jóslatokról, amiket csinált, és a veszélyről, ami odakinnt várt rá.

- Nem tanárnő! Maradnia kell! - próbálkozott kétségbeesetten, de hirtelen semmilyen érv nem jutott eszébe. - A diákoknak szükségük van magára! Maga tudja őket tanítani, én nem. Én csak... látok, de a tanítás nemes művészetéhez nem értek. És különben is, csak diák vagyok. Mindenki tévedhet néha - erre a tanárnő nagyon sértettnek tűnt - még én is szoktam! Sokkal fontosabb, hogy megszeretteti a tanítványaival a tantárgyát!- Piha! Miket nem hazudok! Eddig sokkal többen vannak, akik látni sem akarnak, ostoba liba.

- Azt hiszed, hogy olyan ostoba vagyok, hogy nem tudom, miket mondanak a hátam mögött? - kérdezte a könnyeivel küszködve. - Ostoba vén banya! Tehetségtelen csaló!

- Nem... tanárnő nem kell komolyan venni, elvégre, minden tanárt szidnak, ha sok házifeladatot kapnak, vagy dolgozatot kell írni... - Ja persze, de őket nem hívja senki csalónak, és a te esetedben kivételesen még igazuk is van.

- De őket elismerik! Őket tisztelik! - Trelawney hisztérikusan zokogni kezdett. - Nekem itt semmi keresnivalóm!

- És itthagyná Parvatit és Lavandert, akik felnéznek magára? Akiknek maga a példaképe? Akiket maga tanított meg olvasni a jelekben? - Akik maga miatt viselkednek úgy mint két megkergült idióta?

A tanárnő könnyáztatta szemekkel nézett fel rá.

- Higgye el, ez sokkal fonosabb, mint hogy milyen lesz az időjárás holnap! - Persze, gondolta magában, de azért az sem ártana, ha egyáltalán valamicskét értene a dologhoz.

Trelawney fáradtan a ládájára roskadt, és Piton szó nélkül a kezébe nyomott egy zsebkendőt.

- Tessék. Az igazán fontos az, hogy jól tanít, hogy megszeretteti másokkal a tantárgyát. Gondoljon Lavanderre és Parvatira! Ha jönnek még más ilyen diákok, nem lenne érdemes a kedvükért itt maradni? Az igazi képessége a tanításban van, és ezt nem szabad elpazarolni! - Piton magában átkozta a sorsát, hogy ennek az ostoba csaló némbernek kell könyörögnie, hogy ittmaradjon, amikor annak örült volna a legjobban, ha nem kell többé elviselnie a misztikus suttogását.

- Most mit csináljak? - kérdezte kétségbeesetten, és előre hátra kezdett dülöngélni a ládája tetején. - Teljesen elvesztettem a tekintélyemet! Hogy álljak ki így eléjük?

- Nem, dehogy, nem vesztette el a tekintélyét! De ha úgy is érzi, könnyen visszaszerezheti! - Ha! Soha az életben, mivel nem is volt soha!

- Hogyan?

- Hát... Először is, ne próbáljon misztikusan suttogni. Higgye el, sokat fog segíteni! Aztán oltsa el a tüzet, az a füst nem egészséges egész nap. A lámpákkal, gyöngyökkel, kendőkkel hagyjon fel.- Legalább nem idegesít majd halálra vele, de ez után sem lesz egy nagy élmény

- Tehát akkor mégsem tudtam tanítani! - zokogta kétségbeesetten. - Azt kéred, hogy ne úgy tegyek, mint eddig! Hogy változtassak meg mindent!

Piton felsóhajtott.

- Miért, tanárnő, ha Roxfort romba dőlne, de a diákok jönnének, hogy órát akarnak, akkor nem tudna tartani, mert nincs tűz, nincsenek lámpák és puffok, kendők és gyöngyök? Nem, ugyanolyan jó órát tartana. Csakhogy ezek azok a dolgok amik miatt sokan csalónak nevezik. A jóslástan így is a legködösebb tudomány, és a diákok jobban szeretik a kézzel fogható dolgokat.

- Lehet... Hogy .. Megpróbálom... - szipogta.

- Ha egy kicsit vidámabban állna hozzá, az is sokat segítene.

- Gondolod, hogy még sikerülni fog?

Piton nem tudott mire gondolni, megfogta a boszorkány tenyerét, és maga elé húzta, mintha abból jósolna.

- Most kemény idők várnak magára, de ha kitart, akkor megbecsülés fogja körülvenni, és megmentheti valaki életét.

A tanárnő dacosan felemelte a fejét.

- Igazad van... Maradok!

----

Piton elgondolkodva caplatott végig a folyosón. Ezt jobb lesz, ha nem árulja el senkinek, mert még meg találnák lincselni érte. Ugyanakkor egyre sürgetőbben szüksége van egy fürdőre, különben mehet a közös mosdóba, 200 másik tanítványával. Szüksége van egy...

Hát persze! A Szükség szobája! Rendelni fog magának egy fürdőt, sőt, egy bájital labort is! Hogy ez eddig nem jutott az eszébe! Itt esténként nyugodtan kísérletezhet, anélkül, hogy lebukna! Már három hete nem főzött egy tisztességes bájitalt sem. Mivel kezdje? Most már nincs olyan sok ideje. Inkább csak egy gyógyító-folyadékkal, az háborúban mindig jól jön.

Megállt a hetedik emeleti folyosó közepén a balettozó trollokkal szemben.

Adj nekem egy helyet, ahol senki nem talál rám, és nyugodtan főzhetek bájitalokat. Egy termet, ahol minden megvan a bájitalfőzéshez, de senki nem találhat rám. Csak adj egy titkos bájital-labort.

A harmadik kör után hallotta a kis pukkanó hangot, és egy hatalmas tölgyfa ajtó megjelent a falban. Mohó kíváncsisággal feltépte, és belépett a legnagyobb és legjobban felszerelt laborba, amit valaha látott. A falak mellett hozzávalós polcok tömege, réz, ón, ezüst, üveg, acél és öntöttvas üstök minden méretben, könyvek...

Lelkesen ledobta a táskáját a sarokba, majd az asztalhoz lépett. Levette a polcokról a hozzávalókat, felállította az üstöt, és elkezdte felvágni a maniókagyökeret. Tíz perc múlva már vidáman fortyogott az élénklila főzet. Épp csendesen forró, kavarást nem igénylő fázisba lépett, amikor valami szörnyű bűz csapta meg az orrát. Keveredett benne az égett gumi és a háromhetes zoknikupac semmivel össze nem téveszthető aromája. Az üstje felé pillantott, de mindent rendben talált. A terem végében álló polcok mögül azonban szitkozódás hallatszott.

- A francba! Már megint! Sosem fogom megérteni, miért nem stimmel!

Piton ijedten megugrott a váratlan hangra. A polcok mögül Hermine lépett elő, a tűz melegétől vörös arccal, és hátrakötött hajjal. Amint megpillantotta Pitont, megdermedt.

- Te... mit keresel itt?

- Csak ... gondoltam összeütök egy Mufratti-féle gyógyító főzetet - felelte habozva. - Háború van... bármikor hasznos lehet. És te? Ezek szerint ide tűntél el esténként?

- Igen - felelte és elvörösödött. - Megfogadtam a tanácsodat, és azt kértem a Szobától, hogy adjon szituációkat, ahol a leleménnyességemet feljeszthetem. Ál-halálfaló-támadásokat, ha jobban tetszik. És ... igazad volt, nagyon sokat számítanak az ötletek. Rengeteget tanultam. Nézd!

A táskájára bökött a pálcájával, ami vöröses színnel vibrálni kezdett.

- Ez az első saját bűbájom - jelentette ki büszkén. - Mindig majd beszakadt a hátam az enyém alatt, és ez most pillekönnyű, csak hetente egyszer kell megbűvölni. És nem lebeg, hanem automatikusan követ, ha a hátadra veszed, nem olyan, mintha húznád magad után a levegőben.

Piton elismerően nézte Hermione munkáját.

- Zseniális! Sosem gondoltam volna erre magamtól!

- Ugye... nem mondod el Ronéknak?

- Mit, hogy megbűvölted a táskád?

- Nem... te is tudod, hogy mire gondoltam! 

- Miért akarod titokban tartani?

- Csak... mert úgysem értenék meg. Mert... beszéltem velük, és megkérdeztem, mit szólnának hozzá, ha ki kellene találniuk egy bűbájt. - Sóhajtott. -  Ugye nem mondod el nekik?

- Nem. Ez maradjon nyugodtan a te titkod. Különben is, Potter és Weasley még éretlenek. Nekik nem mondanám, hogy ne üljenek a könyvtáran, de hat ökörrel sem lehetne oda vontatni őket.

- Köszi! - mondta lelkesen Hermione és egy örömteli mosollyal a nyakába ugrott. Piton érezte, hogy a lány mellei a mellkasának nyomódnak, de egy pillanat múlva már Hermione megint az asztalnál állt. Piton magában hálát adott az égnek, hogy a kitörés nem tartott hosszabb ideig - tizenéves hormonjai és egyes tesrészei ugyannis mármárig kifejezték érdeklődésüket.

- Te... ezt meg tudod főzni magadtól? - kérdezte Hermione váratlanul, és Piton kénytelen volt viszatérni a Szükség szobájába a tengerpartról, ahol Hermione éppen kiemelkedett a vízből, és megindult feléje a partra...

- Igen - felelte feszengve.

- Akkor biztos vagyok benne, hogy nekem is tudnál segíteni - mondta elgondolkodva. - Gondolom ismered a Tapasz-ragasz bájitalt?

A bájitaltanár bólintott. Hogy a csodába ne? Mindenesetre hetedikes tananyag. Azon pedig már nem is csodálkozott, hogy Hermione ismeri, annak ellenére, hogy még nem vették. De azon igen, hogy magától nem tudja elkészíteni. Egyáltalán nem bonyolult.

- Szóval, én kísérleteket végeztem. - Kisimította a hajat a homlokából. - A bájital igen jó, de csak kis sebekre használható. Arra gondoltam, hogy hasznos lenne, ha módosítanánk rajta, hogy komolyabb sérüléseket is lehessen vele kezelni.

Piton elgondolkodott. Zseniális ötlet. A bájital előnye, hogy nem lehet túladagolni, nem igényel szakképzett gyógyítót a felírása, ha sebet nem szabad bezárni, akkor egyszerűen hatástalan marad. És könnyű használni, gyors, biztonságos.

Elgondolkodva maga elé húzott egy lapot, és a hosszú ujjával végigsimított az ajkain. Gondolkodott.

- Azt hiszem, rá fogok jönni, de ehhez több kísérlet is kell. Elsőnek, azt hiszem, összeírom a potenciális összetevőket, amik segíthetnek. Addig mondd el, te mire jutottál?

----

Este, amikor Piton bemászott a portrélyukon magában elégedetten mosolygott. Hermione nem is sejtette, hogy a bájitalmesterek mennyire régóta próbálkoztak azzal, amibe ő is belevágott. Nélküle nem fog menni semmire. Egyébként pedig ő is ezen a projecten akart dolgozni.

A Szükség szobája pedig minden képzeletet felülmúló fürdőt adott neki. Bemászott az ágyába, és elégedetten hátradőlt. A Trelawneyval való beszélgetést kihagyta volna, de ezt leszámítva... nem is volt olyan rossz nap.

A kutatásoknak is megvan a maga szépsége... Pláne, ha ilyen aszisztensekkel dolgozhat. Behunyta a szemeit, és megjelent előtte a kép, ahogy Hermione bikiniben kiemelkedik a tengerből. Az egyik keze ösztönösen a takaró alá csúszott, és magában hálát dott az égnek, hogy a szobatársai már mind aludtak.