Alig, hogy Piton helyet foglalt McGalagony íróasztala mögött, máris kopogtattak az ajtón. Megöli Albust. Méghogy nincs senki?!

- Tessék.

Egy harmadikos lány, Nicole Barett lépett be a terembe, és megszeppenve nézett a házvezetőjére.

- Jó napot, tanárnő - köszönt félénken. - A tanárnő mondta, hogy ma jöjjek...

- Persze, Nicole - felelte Piton, és magában még ezerszer elátkozta Dumbledoret, amiért nem mondta el neki, hogy valakit Minerva várt, és nem szólt, hogy miről kellene beszélnie. - Hol is tartottunk?

A lány elvörösödött és lesütötte a szemét.

- Épp... be tetszett fejezni a magyarázatot, hogy miért menstruálunk - a gondolatra Piton hálát adott az égnek, hogy Minerva nem azokban a napjaiban van - akkor már talán meg is ölte volna Dumbledoret - és azt tetszett ígérni, hogy elmondja... hogyan születnek a kisbabák...

Piton most már tudta, hogy miért nem szólt neki az igazgató. Ha ezt elmondja, biztosan elküldte volna valahova. Vett egy mély levegőt, és a tőle telhető legszenvtelenebb hangon magyarázni kezdte, hogy nem a gólya hozza a kisbabát.

---

Egy háromnegyed óra gyötrelmes kínlódás, öt tekercs telerajzolt pergamen után Piton nagy nehezen megszabadult a volt tanítványától, és fáradtan hátradőlt a székben. Elgondolkodva elővette az üveget, amiben a százfűlé-főzet volt, és egy újabb órányi adagot ivott meg belőle.

Soha de soha többé nem akar felvilágosítást tartani lányoknak.

A dolog nem volt teljesen ismeretlen előtte, mert házvezető tanárként a fiúknak időről időre neki is kellett előadást tartania. De akármilyen éretlenek is, ők mégiscsak hamarabb meglátják a lényeget. És biztos lehet abban, hogy miről beszél. Hogyan adjon egy lánynak tanácsot abban, hogy hogyan tegyen fel egy tampont, vagy mit mondhatna arra, ha megkérdezik, hogy hogyan találhatják meg a hüvelyüket?

Magában azt kívánta, bárcsak valami jó erős lett volna abban az üvegben, hogy ennek az órának az emlékével együtt tudjon élni.

Azonban alig fújhatta ki magát, hamarosan újra kopogtak ajtaján.

- Tessék! - Egy elsős lány lépett be. Néhányszor már látta a klubhelyiségben, de mivel még a tanév kezdete előtt diákká vált ismét, fogalma sem volt, hogy hogy hívják, vagy mit akarhat.

- Üljön le - mondta szenvtelenül a székre mutatva, nem tudva, hogy barátságosabb vagy szigorúbb hangot üssön meg.

- Visszajöttem, tanárnő.

Pitonnak már a nyelve hegyén volt: Ha nem vette volna észre, még megvan mind a két szemem, és tökéletesen látok, de köszönöm a figyelmeztetést. Ugyanakkor nem tartotta volna valószínűnek, hogy McGalagony így beszéljen a diákjaival, így inkább lenyelte.

Jó lenne rájönni, hogy mit akarhat.

- Felteszem, mióta itt járt maga is gondolkodott a történteken, és azon, amit mondtam.

- Igen, tanárnő. És be kellett látnom, igaza van. Esténként megpróbáltam elképzelni, mi történt volna, ha máshogy cselekszem de nem  tudtam. Ezt kellett tennem.

Csend.

Pitonnak még mindig halvány lila fogalma sincs, miről lehet szó.

- Nos, és abban is biztos vagyok, hogy tovább is gondolkodott rajta.

- Nos... sajnálom, de igen. Tudom, hogy azt tetszett mondani, hogy ne gondoljak rá, majd a tanárnő megmondja, mit tegyek, de nem tudtam megállni.

- És mire jutott?

- Hogy... hogy fogalmam sincs. Nem tudom, hogy mondjam el nekik, vagy hogy egyáltalán akarom-e. Abban sem vagyok biztos, hogy benne megbízhatom-e.

- Nos, én csak tanácsokat adhatok, nem mondhatom meg, mit tegyen, és mit ne. Figyelmébe ajánlanám, hogy ez is olyan, mint a leves: ha kevés benne a só, még mindig lehet pótolni, de ha sok, már nem tudja kivenni belőle. Ugye érti?

- Igen.. igen, igaza van, tanárnő, ezért is töprengek annyit.

Piton nagyon remélte, hogy nem mondott nagy hülyeséget, de úgy tűnt, a lány látja értelmét a dolognak. De ezért végez Albusszal.

- Ez érthető. - Egy frászt, fogalmam sincs, miről beszélek! - Minden esetre csak magukon múlik, hogy mikor éri el a bizalma azt a szintet, hogy érdemesnek érzi a titok átadására. Akkor tegye csak meg. És várjon addig, amíg nem csak az agya, de az ösztönei is azt súgják, hogy elmondhatja. És kezdje apróbb dolgokkal, hogy tudja valóban érdemesek-e rá.

- Hogyan tudnám ezt elmondani úgy, hogy egy részét elhallgatom? Ha egy keveset elmondok belőle, már mindet tudni fognak.

- Minden csak azon múlik, hogy hogyan tudja csavarni a szavakat és az igazságot. Valamit sok féle képpen lehet elmondani. Tegye úgy, hogy ne adjon ki az első mondattal mindent.

- És mégis ho...

- Nézze, ezt magának kell kitalálnia. Én nem a problémamegoldó automata vagyok, akinek az irodájába bedobnak egy gondot, és az kidobja a megoldást. Csak ötleteket és tanácsokat adok. Minden esetre még nem érkezett el véleményem szerint az idő. Addig pedig, míg a bizalmat építi a kapcsolatukban, esténként próbálja meg leírni, hogyan mondhatná el nekik.

A lány hálás mosollyal felállt.

- Köszönöm tanárnő, igazán sokat segített.

Piton nem tudta azt mondani, hogy szívesen, inkább csak biccentett, és a lelki szemei előtt megjelenő képekben gyönyörködött, amelyek mindegyikén Dumbledore fizetett azért, amiért neki mindezen keresztül kellett mennie.

Alighogy lenyelte a harmadik órához való levet, az ajtón ismét kopogtak, és Piton lemondóan felsóhajtott. Ha Minerva megtudja, hogy ennyi diák kereste fel... ez lehet, hogy neki egy hónapra való adagja volt, már most.

- Tessék - szólalt meg különösebb lelkesedés nélkül. Ugyanakkor azt hitte, hogy megáll a szívverése, amikor Hermione lépett be a terembe.

- Foglaljon helyet, Miss Granger - mondta nyugodtan, de érezte, hogy izzadni kezd a tenyere. Magában nagyon remélte, hogy a lány nem a véleményét akarja kikérni, hogy melyik pózban lenne a legjobb Ronnal.

- Köszönöm, tanárnő.

Piton nem tudta, mit mondjon vagy kérdezzen.

- Egy teát, Miss Grnager?

- Köszönöm - felelte, és hálásan felvette a poharat, amit Perselus egy pálcapöccintéssel elővarázsolt.

- Sajnálom, hogy ilyesmivel zavarom tanárnő, de nem tudok máshoz fordulni. Anya nem ismeri őket, és Mrs Weasley... nos, ő Ron miatt érintve van...

- Nincs semmi gond, Hermione. Hiszen, ezért vannak ezek az órák... - Piton érezte, hogy muszáj megnyugtatnia valamivel, és a legbensőségesebb, legbarátságosabb dolog, amit Minervából kinézett, hogy a keresztnevén szólítsa a tanítványait.

Hermione elmosolyodott és beszélni kezdett.

- Tetszik tudni, szeptember eleje óta Ronnal járok. Már két hónapja. Igazán szeretem, és nagyon jól érzem magam mellette. Olyan kellemesen nyugodtan. És jó vele csókolózni, és türelmes, nagyon figyelmes... - Piton úgy érezte, mintha egy késsel szabdalnák a bőrét.

- Ezt örömmel hallom, Miss Granger, ellenkező esetben kénytelen lennék egy-két keresetlen szót intézni Mr Weasleyhez.

Hermione felnevetett.

- Igen komolyra fordult a kapcsolatunk. Még... még abba is megegyeztünk, hogy a Hallowe'eni bál után... hogy ha jól sikerül, és jól érezzük magunkat együtt, akkor.. lefekszünk.

Hermione elhallgatott, és elpirult.

- Nem kell emiatt szégyenkeznie, Miss Granger. Ez teljesen természetes kívánság ennyi idős korban, amikor az ember szerelmes. És ismerem annyira, hogy tudjam, nem csinált volna semmi butaságot.

Hermione ismét felbátorodott, de a csézsét forgató kezeire meredve folytatta.

- Még az első roxmortsi hétvége előtt megegyeztünk, úgyhogy Ginnyvel elmentünk valami... különleges fehérneműt venni. Korábban megkértem Ginnyt, hogy Harryn keresztül, ilyen... fiús beszélgetés közben szedje ki Ronból, mi tetszene neki. És... azt mondta, hogy valami... vadító vörös és csipkés...

Hermione a poharára meredt, mintha a legszívesebben belefojtaná magát. Végül ivott egy kortyot, és lángoló arccal folytatta.

- Elmentem Ginnyvel Madam Zwillinger talárpalotájába, és rengeteg darabot végigpróbáltam, mert azt akartam, hogy kényelmes is legyen, és mindegyikben valahogy... furcsán éreztem magam. Mert nem szoktam meg, gondolom azért.

- Aztán... aztán az egyik alkalommal véletlenül a férfiöltözőbe mentem vissza. Azt hittem, jó helyen vagyok, és hogy a függöny előtt Ginny áll. És megkérdeztem tőle, mi a véleménye, mert ő jobban tudja mi kell a fiúknak. De nem Ginny volt az... hanem egy fiú. És... és kihasználta a helyzetet, és benézett. Én persze berántottam a függönyt, de ő teljesen nyugodtan elmondta a véleményét. Hogy neki tetszenek ezek a csipkés holmik, de igazán annak örül, ha az van egy lányom, amit hordani szokott. Mert ez hozzá tartozik, mert ezzel megismeri a jellemét, mert ha egyszer ő veszi le a szeretett lányról, akkor legközelebb, amikor felveszi ő fog az eszébe jutni, és nincs erotikusabb gondolat szerinte, mint a tudat, hogy tudja, mi van a talárja alatt. Hogy a szerelme, amikor reggel felöltözött, őrá gondolt.

Hermione ismét elhallgatott, és körbelötykölte a kevés teát, ami a csészéjében volt.

- Nos, Miss Granger ez valóban kicsit kellemetlen helyzet, de nem hiszem, hogy ezen ne tudta volna túltenni magát.

- Nem... csak elgondolkodtam azon, amit mondott. Ez... egész más megközelítés, mint ahogy Ron hozzáállt. Valahogy ez... érettebb. Felnőttebb. Komolyabb. És akaratlanul is a megbízhatóság érzését kelti. Kénytelen voltam elgondolkodni, hogy Ronnak valóban én kellek -e, Hermione Granger a könyvmoly, vagy csak egy csinos lány, aki épp én vagyok, de az sem lenne baj, ha Lavender vagy Parvati lenne.

- És minél többet gondolkodtam, annél kevésbé voltam biztos a válaszban. Láttam, ahogy Ron élvezte más lányok figyelmét, és észre sem vette a bálon, amikor eltűntem mellőle.  Ezzel egyidejűleg abban sem voltam már biztos, hogy én Ron Weasleyt akarom-e, a vörös hajú kviddicsőrültet, vagy csak kedves, figyelmes fiút, aki akár más is lehetne. És... ami a legjobban zavart, hogy az álmaimban... sosem szerepelt Ron. Csak arc nélküli, nem konkrét fiúk. De minden könyv azt mondja, hogy ez nem baj, a fiúk is álmodoznak másról. A baj az volt, hogy idő közben arca lett, és továbbra sem Ron volt az, hanem a fiú, akivel Madam Zwillingernél találkoztam.

Piton érezte, hogy dübörögni kezd a vér a fülében. Hermione róla ábrándozott? Jobb nem gondolni most erre... majd később elképzeli, mit csinálhatott a takaró alatt rá gondolva... most figyelni kell.

Hermione szerencsére nem vette észre, hogy McGalagony professzor hirtelen elvörösödött.

- Aztán, amikor reggel lett, ismét elfelejtettem, és nagyon jó érzés volt Ronnal kézenfogva sétálni. Helyesnek tűnt megcsókolni. És eltűnt a lelkiismeret-furdalás is. Minden szép volt és jó. Néha össze-összevesztünk, de... melyik szerelmes pár nem veszekszik?

Ez kissé lehűtötte Pitont.

- És akkor eljött a bál. Ron nem valami nagy táncos, de nagyon aranyos volt, gyengéd és figyelmes. És én teljesen ráhangolódtam. És készen voltam rá, hogy lefeküdjünk. De akkor jöttek megint Lavenderék, és Ron nem akart többet táncolni, mert feszélyezte. És inkább velük beszélgetett, amitől pocsékul éreztem magam. Persze utólag tudom, hogy nem szabadott volna annyira erőltetnem. Hiszen az lett volna a lényeg, hog mindketten jól érezzük magunkat. Akkor pedig jött a fiú akivel találkoztam, elvitt táncolni, és... és megcsókolt. Először nagyon meglepődtem, de még mielőtt tudtam volna, hogy mit is csinálok, azon kapta magam, hogy visszacsókolom. Beletúrtam a hajába, és magamhoz húztam, mert egyszerűen... csodálatos volt. Szédítő. Mintha az agyam teljesen elzsibbadt volna, megszűnt körülöttem minden, a térdeim zselévé váltak, alig tudtam állni. Életem legcsodásab csókja volt.

Pitont erre elképesztő elégedettség töltötte el. Szóval nem csak ő élvezte.

- Aztán... aztán levegőt kellett venni, és ő magyarázkodni kezdett. Hogy ne haragudjak, de szép vagyok és okos, hogy nem akarta, mert tudja, hogy Ronnal járok, hogy ösztönös volt, és ez volt élete legjobb csókja, de nem akar minket szétválasztani, hogy ne haragudjak, és hogy mondjam mindenkinek, ha nem akarom, hogy tudjanak róla, hogy csak szimuláltuk, mert... mert ott volt Olívia Mcgalagony tanárnő, és ... - Hermione ismét nagyon vörös lett - és ő nem kívánt még egyszer táncolni vele.

- Beszélni fogok Viával, hogy tartsa távol magát a diákjaimtól - felelte Piton komolyan, és ivott egy korty teát.

- Erre azt mondtam, hogy rendben, és nem tudom, hogy miért, de pofon csaptam. Zavart a magyarázata, mert félig azt sugallta, hogy nem is akarta, hogy sajnálja... de benne volt, hogy szépnek és okosnak talál, hogy ez a csók volt eddig a legjobb... nem igazán tudtam haragudni rá. Ami viszont rosz volt: Tudtam, hogy Ron sosem fog tudni így megcsókolni. Visszamentem hozzá táncolni, és bűntudatom volt, de jó érzés volt az ő karjaiban lenni. Biztonságos, nyugodt, olyan... megszokott. Nem volt benne félelem, vagy idegenszerűség. És megcsókolt. Valahogy... nem volt jó. Hiányzott belőle minden, ami az előzőben benne volt, és valahogy nem is éreztem helyesnek. El is mentem utána lefeküdni. Ron nem érti, mi történt, és csak azt tudom, hogy szeretem, és jó kézenfogva sétálni vele, de nem tudom egyenlőre megcsókolni, és másra sem vagyok kész.

Piton elégedetten hátradőlt a széken. Még nem késett el, és ha most ügyes lesz, hamarosan ő fog kézenfogva sétálni Hermionéval, nem Ron. Sajnálta a fiút, de ezekből a vak is láthatta, hogy ez nem volt igazi szerelem. Majd segít Ronnak találni valaki mást.

- Nos, Hermione, hogyha egy másik fiú komoly csábítást jelentett, akárcsak az ábrándokban is,  úgy értem, egy konkrét fiú, ahogy te is helyesen rámutattál, akkor Ron nem neked való. Lehet, hogy nagyon aranyos és figyelmes, de valószínűnek tartom, hogy csak túlértékeltétek a barátságotokat, vagy ahogy te is rámutattál: ő egy csinos lányt szeretett volna, te egy kedves fiút, és ott voltatok egymásnak egy karnyújtásnyira. Kényelmes megoldás, mert már szeretitek egymást, mint barátok, nem kell sokat fejlődni hozzá, mert ismeritek egymást.

Hermione elgondolkodva hallgatott.

- Ugyanezt jelenti az is, hogy Ron nem merte azt mondani: ne táncoljunk, hanem inkább más lányokkal beszélgetett, és észre sem vette, amikor eltűntél. A szerelem pedig nem játék, Hermione. Sosem szabad mások érzéseivel játszani, vagy becsapni őket. De ami a legfontosabb: sosem szabad a saját érzéseinkkel játszanunk, és sosem szabad becsapnunk önnmagunkat.

Hermione csodálkozva nézett a házvezető tanárára.

- Nem szabadott volna elhinnetek, hogy amit éreztek egymás iránt, szerelem. De még nincs semmi baj, hiszen magatok sem tudtátok. Te viszont már felismerted, hogy valami nincs rendben, hogy valami nem jó, valami hiányzik. Innentől, csak hitegeted magad, ha azt hiszed, ez szerelem. Nem szabad becsapnod magad, mert nem megy örökké. És mire esetleg lesz bátorságod szembenézni az igazsággal, lehet, hogy már késő, és jóvátehetetlen károkat okoztál magadnak, és másoknak. Mindenki téved, Hermione. És bátor, griffendéles dolog felismerni, hogy tévedtünk.

Hermione arcára egy rosszalló kifejezés ült ki, és Piton rájött, hogy óvatosabban kell fogalmaznia.

- Nem akarom azt mondani, hogy menj vissza a toronyba, és szakíts Mr Weasleyvel, és vesd magad a másik fiú nyakába. Nem. De gondolkodj el rajta, hogy tényleg szerelem-e amit érzel, amit én, személy szerint, az elmesélésed alapján nagyon kétlek. És ha nem az, ne játsz tovább a tűzzel: akkor, mondd meg Ronnak, hogy vége. Lehet, hogy akkor rossz lesz neki, és fájni fog, de sokkal kegyetlenebb hitegetni valakit. Végül úgyis rájön az igazságra, és sokkal nagyobb sebet tudsz azzal okozni. Ez persze nem azt jelenti, hogy a másik fiú az igazi, és az szerelem. Egyenlőre talán csak vonzalom. Minden esetre az, hogy ide jöttél, már azt jelenti, hogy te is tudod, hogy Ronnal csak barátok vagytok, csak nem merted magad észrevenni.

Hermione a poharába meredt, és gondolkodott. Piton nem sürgette, túl sok múlt ezen. És azon kívül: túlságosan is szép volt ahhoz, hogy ne akarja tovább nézni. Feltűnés nélkül ivott még egy kortyot a százfűlé főzetből.

- Igaza van, tanárnő. Nem vagyok szerelmes, legalább is most azt hiszem. Kell egy két nap, mire összeszedem magam, és megmondom Ronnak, de igaza van, sokkal kegyetlenebb hitegetni. Most... sok mindenen kell gondolkodnom. De nagyon köszönöm, rengeteget segített.

---

Piton ott állt Dumbledore irodájában a paraván mögött, és arra várt, hogy hamarosan elmúljon a főzet hatása. Ezalatt az idő alatt Dumbloedore az emléket vizsgálta, amit a volt kollégája a Merengőbe töltött, hogy McGalagony is megnézhesse, és tudja majd, mi történt, és  mit mondott a diákjainak.

- Perselus - kérdezte - jól sejtem, hogy maga volt az a fiú Madam Zwillinger üzletében?

Piton arcát elötötte a vér. Örült, hogy Dumbledore nem látja a paravántól, mert szégyenében talán hozzá is vágott volna valamit.

- Igen - felelte mogorván.

- Ne haragudjon, nem volt tapintatos kérdés. De az alapján, amit Miss Granger elmondott, magam sem adhattam volna jobb tanácsot neki. Kétségtelen, hogy Mr Weasleyvel nem egymásnak teremtették őket, és kegyetlenség lenne hagyni, hogy tovább játszanak.  De azok alapján, ahogy a csók után szabadkozott - Pitonnak remegett a keze, és minden önuralmára szüksége volt, hogy rontson rá az igazgatóra - biztos vagyok benne, hogyha Mr Weasley és Miss Granger valóban szerelmesek lennének, azt mondta volna, hogy tartson ki Ron mellett. Büszke vagyok magára.

- Miért mondtam volna mást, mint ami az igazság?

- Drága fiam, ne higgye, hogy nem tudom, hogy odáig van Hermionéért. Egy pillantás is elárulja. Vagy az, hogy a mellényzsebében hordja azóta is a cetlit, amit tőle kapott. De ne törődjön velem: és örülök neki, hogy végre maga is talált valakit.

- Albus - kérdezte Piton. - Mivel akar ezért a tortúráért kárpótolni?

- A kérdésből arra következtetek, hogy magának már van ötlete, Perselus.

- Még nincs, de biztos lehet benne, ha lesz, azt fogja kívánni, bár maga játszotta volna el Minervát.

- Albus? - kérdezte ismét.

- Igen Perselus?

- Amikor azt mondtad, hogy Minerva folyton amiatt rinyá... izé, panaszkodott, hogy nincs senki, aki a fogadóóráira jönne, ugye nem mondtál teljesen igazat.

- Hát... - mondta az igazgató, és először valóban feszengve érezte magát. - A panaszkodás rész igaz volt belőle. De nem szólhatsz semmit, három diák igazán nem sok.

A bájitaltanár épp azon volt, hogy elmondja a véleményét Albus meggyőzési módszereiről, amikor  százfűlé főzet hatása lejárt, és Piton felüvültütt, mert McGalagony alsóneműje szűknek bizonyult az ő alsónadrágjához képest.