Piton lassan kinyitotta a szemét. Egy ágyban feküdt, még mindig tagadhatatlanul a Malfoy kúriában. Tehát nem halt meg. Lucius nagyon akarhat tőle valamit, ha még mindig nem adta fel. És nem hagyta, hogy feldobja a talpát. Idő közben a kezeit elbontották, és feltámasztották a párnákra, hogy a köhögése csillapodjon.

Remélhetőleg nem lesz semmi baja – csak gyorsan le kell lépnie innen, és Madam Pomfrey majd rendbe hozza.

Mert ha jelentkeznek az alhasi görcsök, amit már annyi embernél látott… neki menthetetlenül vége.

Egy órája talán, ha ébren feküdt, mikor kinyílt az ajtó, és az idősebbik Malfoy sétált be rajta.

- Nos, Allyway, megkérte a fiam annak a muglinak a kezét?

- Igen – próbálta hörögni.

- Biztos vagy benne?

- Maga szerint agyonkínoztatnám magam, ha nem lennék az?

Lucius elgondolkodva sétált a szobában. Piton szinte látta, hogyan dolgoznak a fogaskerekei. Vagy hisz neki – akkor Draco bajban lesz. És miért ne hinne, amikor annyi mindent hitelesen elmondott? Ha meg nem… akkor a továbbiakban sem lesz hasznára. Pedig akármit akar is tudni, nagyon akarja. Egy Malfoy észjárását ismerve, inkább ezt is elhiszi, hogy akármit, amire kíváncsi, elhihesse. Ez a hirtelen „kedvesség” is a pszichológiájuk része… hamis biztonságérzetbe ringatni… vagy inkább: megzsarolni. Látod, ezt is kaphatod, ha jó leszel, de ha nem, visszatérünk a másik módszerhez.

Nagyon szüksége lehet arra az információra…

Nagyon szüksége lehet egy látóra, Antoniusra…

Perselus hirtelen összerándult, erős, alhasi görcsöket színlelve. A térdeit felhúzta a mellkasához, és összegömbölyödött. Tudta, hogy régi és ócska trükk, de Lucius teljesen össze van zavarodva, ez lesz most a legkisebb gondja. Amikor az ő drágalátos, aranyvérű fiacskája egy mugliba szerelemes…

- Azért ennyire nem könnyű átverni, Allyway – fordult felé hirtelen. Már két órával ezelőtt megkaptad a hasi vérzés elleni szérumot…

Opp. Ez baj. Lucius most nem mer majd hinni… ami még nagyobb baj…

- Hát nem elképesztő, hogy mennyire ostobák tudnak lenni a griffendélesek? Még hazudni sem tudnak… - lenéző, gúnyos mosollyal méregette Perselust. – Még sosem láttam ilye szánalmas alakítást, mint ez a hasgörcs-színlelés.

Perselus egy pillanatra megkönnyebbült. Akkor ez azt jelenti, hogy Malfoy minden szavát el fogja hinni. Elvégre, elég jó színész… és a görcsöt is csak azért nem vette be, mert már beadták neki az ellenszérumot, de a büszkeségétől nem lát rendesen ez a hólyag.

Perselus fészkalódni kezdett, és érezte, hogy valami kegyetlenül nyomja az oldalát.

- Szóval, Allyway, térjünk vissza a beszélgetésünkhöz, ami félbe maradt, amikor kiütötted magad – kezdet, és leült az ágya mellé egy székre, mintha beteglátogatóban lenne.

- Mit látsz még?

- Az a baj… hogy túl sok mindent – nézett őszintének tűnő szemekkel a férfira. – Nem tudom nagyon elkülöníteni a részleteket…

- Akkor szedd össze magad!

- Igen… csak kellene valami, amibe belekapaszkodhatok! Valami, amit kereshetek közte! Mit kellene látnom?

Látszott Luciuson, hogy fontolóra veszi a dolgot. Elgondolkodva pörgette a pálcáját az ujjai között.

- Rendben. Keresd a Sötét Nagyurat…

- Ez nem elég – vetette közbe. – Nagyon sokszor volt itt .. Nem tudom az alakokat és eseményeket tisztán kivenni… a régiek összefolynak..

- Nem baj… nekem az kell, amikor múlt héten volt itt… az nem túl régi ugye? – kérdezte fenyegetően.

- Nem… - Perselus becsukta a szemét, mintha koncentrálna. Nagy bajban volt. Fogalma sem volt, hogy mi történhetett múlt héten. Vagy hogy Lucius csak tesztelni akarja-e.

- Nem volt itt valaki vele, aki ritkábban jár ide? – kérdezte. – Sokkal könnyebb lenne látnom, ha kevesebből kellene kiszűrni… nagy a lárma itt, és a sikolyok sok beszélgetést elnyomnak…

- Féregfark, Avery, Fenrir, Amicus… - hű, Malfoy vagy nagyon hülye, vagy nagyon kétségbeesett, vagy nagyon meg fogja őt szívatni…

- Igen, látom! Látom őket….- Mivel Lucius nem kiabált rögtön, hogy hazug kis szemét, nem is voltak itt…lehet… hogy tényleg nagyon tudni akar valamit…vagy előbb végigjátszatja vele.. mindegy, minden pillanat szép, amíg él…

- És?

- Valaki a földön fekszik a Sötét Nagyúr előtt… - ez átlagos és hihetően hangzik…

- Igen… igen… - motyogta magában izgatottan Lucius, észre sem véve, hogy Perselus minden szót hall…- Avery büntetése..

- Valamit elrontott…

- Igen… észrevették, és nem tudta elrejteni…

- Vajon mi a nyavalyát –gondolta Piton – Valaki előrelép, és letérdel…

- Igen, ez lesz az, amikor Amicus átveszi a diadémot, hogy elvigye…TOVÁBB, TOVÁBB!

- Valamit odaad neki a Sötét Nagyúr, de nem látom mit… be van csomagolva – mindig minden be van csomagolva, amit odaad.

Pitonban kezdett felsejleni a gyanú, hogy Lucius valamiből kimaradt, és azt akarja tudni, ki történt addig… na jó, lássuk…

- Még mindig nagyon mérges… és nem csak Averyre…

Malfoy nagyot nyelt, tudatva Pitonnal, hogy jó nyomon jár.

- Umm… ha jól látom, mintha… mintha maga lenne az…

- Gyorsabban! Tovább! Tudni akarom, mi történt!

- Büntetés…

Malfoy felugrott, és két kézzel megragadta Pitont a nyakánál. Olyan közel hajolt, hogy az arcuk alig volt pár centire egymástól.

- Ne merd elmesélni, hogy mi mindent tettem meg! – Sziszegte .- Épp elég volt egyszer! Ugorj oda a történetben, amikor megparancsolja Averynek hogy vigye a diadémot és rejtse el a halottak fennsíkján…

Valami miatt innen Lucius nem tudhatta, mi történik. Hm. Tipp? Stupor? Ájulás?

- Azt látom, hogy maga elveszíti az eszméletét…

Lucius mohó szemekkel nézte Pitont. Szóval ez lesz az… Voldemort ismét előadta a „te nem tudhatod, hogy mit mondtam rólad a többieknek a hátad mögött, főleg rólad, és az ilyen halálfalók felét holtan találják meg” – című jelentet. Nos, nem csoda, hogy Malfoy egy kicsit ideges…És nincs egy olyan ostoba halálfaló sem, aki képes lenne kiadni az információt a kegyvesztettnek. Hát akkor… csak rajta…Lássuk, milyen hasonló történeteket ismerünk még?

- A Sötét Nagyúr átlép maga fölött… megvetően, és a többekre néz. Ők leszegik a fejüket, hogy bármikor a földre vethessék magukat. Azt mondja: Itt az ideje… hogy valaki más lépjen Lucius helyébe. Méltatlan volt a bizalmamra. Fenrir! Azt akarom, hogy figyeld Lucius minden mozdulatát… tudni akarok mindenről, amit csinál… tudni akarom, hogy mire készül, ha azt hiszi, nem figyelem…Amicus te meg menj, és tanítsd meg azt a két semmirekellőt, akit halálfalónak csúfolnak, párbajozni… lehet, hogy hamarosan szükség lesz valakire, aki Lucius helyére lép…Nem kapok levegőt…

- Mi történt a Nagyúrral? Miért nem kap levegőt?

- ÉN ne kapok!

Lucius, mintha megégette volna a kezét, elengedte Perselus nyakát.

- Mindjárt visszajövök – vicsorogta – és kiviharzott a teremből.

Piton pontosan tudta, hogy hova megy. Erősítést hoz a kivégzéshez. Vagy inkább: szórakoztató táraságot.

Felült, és kiült az ágy szélére, azon töprengve, hogy hogyan menekülhetne meg egy ilyen délutáni bulitól. Valami még mindig nyomta az oldalát. Elkezdte kiforgatni a zsebeit – hátha mégis nála maradt a pálcája. De nem volt ilyen szerencséje.

Egy halom üres bájitalfiola – ezzel elvághatná Lucius torkát, ha annak a hólyagnak nem lenne pálcája… zsebkendők… és egy piros csomag.

Hirtelen eszébe jutott. Már réges-rég elfeledkezett róla, mintha csak egy rossz álom lenne, amikor Albus Mikulást rendezett az iskolában, és az oszlopok tetejére piros kis csomagokat tett. Akkor találta fel Hermione kedvéért a pattogó cipőket is. És a hecc kedvéért egyet maga is zsebre vágott, de azóta sem nézte meg, mi van benne. Mi tagadás, ezt a talárt azóta most vette fel először, mert mióta Neville egyik alakalommal leöntötte Valérián-kivonattal – nos, mondjuk úgy, látott már szebb napokat is, és most már csak végszükség esetére tartja. Na lássuk, hátha van benne egy kőkemény csoki-mikulás, amivel leütheti Luciust…

Kibontotta a zacskót. Igen, volt benne csoki-mikulás, de sem fogyasztásra, sem leütésre nem volt alkalmas. Inkább csak morzsának. Volt benne egy minden zárnyitó és minden csomóoldó bicska – hasznos darab. Albus tényleg kitett magáért. Talált egy halom Weasley-féle trükköt – telefület, álomport, rókázó rágcsát, WC- zsupszkulcsot, ami a leírás szerint csak egy hétköznapi tárgynak látszik, és annyi a titka, hogy útba kell tenni. És a gyanútlan szerencsétlent, aki megfogja, a legközelebbi WC-be fogja zsuppolni, de úgy, hogy az egyik lába beleérjen.

Lássuk!

Perselus feltépte a zacskót, és megragadta a giccses kis szobrot. Azonnal megérezte a rántást a köldöke mögött, és egy pillanat múlva a Malfoy kúria márványfürdőjében találta magát. A zuppanásra és csobbanásra azonban léptek hangzottak fel a folyosón, és Perselusnak csak annyi ideje volt, hogy megragadja a legközelebbi tárgyat (ami történetesen egy WC-pumpa volt) mielőtt Lucius Malfoy feltépte volna a fürdő ajtaját.

Perselus egy határozott mozdulattal belenyomta a pumpát a férfi arcába, aki megtántorodott a meglepetés miatt, és a fejét beverte az ajtókeretbe.

Piton kihasználva a lehetőséget megragadta a férfi haját, és izomból még egyszer odakente az ajtóhoz. Lucius, mint egy zsák, a földre roskadt. A bájitaltanár egy pillanat alatt berántotta a fürdőbe, és bevágta az ajtót, majd Lucius pálcája után nézett. Épp a zsebeiben kotorászott, amikor az ajtó másik felén ismét léptek hangzottak fel.

- Hé! Lucius, odabenn vagy?

Piton megragadta Malfoy pálcáját, és a csapra bökött vele. A kilövellő vízsugár a kagyló helyett a WC-be csurgott, azt a látszatot keltve, hogy valaki rendeltetésszerűen használja az illemhelyet.

- Ja, jól van, csak igyekezz, mert szeretnénk kezdeni! Már alig várom, hogy megnyúzzam azt a kis francia griffendélest… - az ajtó mögül fémes kaparás hallatszott, mint amikor két fémet csúsztatnak egymáson.

Piton nem töprengett sokáig. Kitekintett a kulcslyukon, és meggyőződött róla, hogy Barnaby valóban egyedül van ott kinn. Feltépte az ajtót, azonmód elkábította  a vigyorgó halálfalót egy Stuporral, és berántotta.

Tovább kutatott Malfoy zsebében, és legnagyobb megelégedésére, hamarosan megtalálta a saját pálcáját. Erős késztetést érzett, hogy Luciusét kettétörje, és a darabjait felnyomja az orrába.

Egy pálcapöccentéssel összekötözte Malfoyt a másikkal, és egy üres WC-papír gurigát vett a kezébe. Luciusnak igaza volt, amikor Dracora panaszkodott, hogy nem tesz maga után új tekercset.

- Portus! – bökött a gurigára. A papírdarab kékesen felizzott, de egy pillanat múlva semmi jelét nem adta annak, hogy valaha több lett volna, mint egy WC-papír guriga. Egy laza mozdulattal a két halálfaló ölébe ejtette, és elégedetten figyelte, ahogy egy villanással elszáguldanak Azkaban felé. Az őrök örülni fognak, Barnabyt is legalább fél éve hiába üldözik…

Ezután választott magának egy szimpatikus, aranyozott szappantartót, amiből zsupszkulcsot készített magának, és egy fél perc múlva már Roxfort kapujában találta magát.

Kimerülten leroskadt a földre, és percekig csak csendben zihált, arra számítva, hogy mindjárt megjelennek körülötte a halálfalók, vagy aurorok. De csend volt, és nyugalom. Az ég sötétkék volt, de szélén már egy sávban narancs fénnyel jelezte közeledtét a hajnal. Olyan messziről a Tiltott rengeteg fái is egy csendes, békés erdőnek látszottak. Kimerülten feltápászkodott, és remegő lábakkal megindult befelé a kastélyba.

Ismerős volt már a forgatókönyv: Halálfaló-gyűlés, gyengélkedő, iskola, most Lucius, gyengélkedő, iskola… és még McGalagonynak kell írnia egy esszét hétfőre… ha egy kicsit rájátszik a dologra, talán megússza…

Felvonszolta magát az iskolába, végig a folyosón, míg el nem érte a gyengélkedőt. Lassan kinyitotta az ajtót. Arra számított, hogy Madam Pomfreyt a megszokott irodájában találja majd. Ehelyett, még, vagy lehet, hogy inkább már, égett a villany, és a gyengélkedő közepén Madam Pomfrey és McGalagony aggódva beszélgettek. Az egyik ágyon ez barna hajú kisfiú aludt – ha jól tippelt, egy hugrabugos.

- Nagyon köszönöm, Poppy, nem tudom, hogy juthatott eszébe ilyesmit kipróbálni, még jó hogy ott volt…Szent ég, maga mit keres itt. Allyway? Mi történt magával? Hol….

Madam Pomfrey azonban rövidre zárta a szófolyamot.

- Minerva, menjen, keresse meg Dumbledoret, és szóljon neki! Antoniusnak első sorban orvosi ellátásra van szüksége!

McGalagony bólintott, és megindult kifele. Amikor azonban Piton mellett haladt volna el, megtorpant, és remegve átölelte.

- Antonius, ha tudná, hogy aggódtam magáért! – olyan hirtelen engedte el, mintha megégette volna a kezét, majd kiviharzott.

Piton csak pislogott, és ezért érte készületlenül, amikor Madam Pomfrey a legközelebbi ágyba tuszkolta. Mire magához tért, már a harmadik féle orvosságot nyelette le vele. Amitől hirtelen olyan Deja-vu érzése támadt. Mint régen, amikor halálfaló volt...

Hamarosan berobogott Dumbledore, egyedül.

- Poppy, megtenné, hogy magunkra hagy minket?

A matróna – mint mindig, ha magára kellett hagyni a betegeit – sértetten távozott.

- Perselus – el kell mondanod mi történt! Szombat este Mr Weasley és Potter azzal kerestek fel, hogy sehol nem találnak, és a Tekergők Térképén sem voltál rajta, hiába kerestelek…

- Elraboltak. Nem tudom, hogy ki volt az. Csak azt, hogy a könyvtárba mentem, és hátulról elkábítottak. Amikor meg felébredtem, Malfoy pinceszobájában találtam magam, összekötött kézzel.

- És mit akart tőled?

Piton elhúzta a szája szélét, mintha nevetségesnek tartaná, ami következik.

- Hogy jósoljak neki. Utána meg, mint minden fogollyal: megkínozni, megölni.

- És hogyan sikerült…

Ebben a pillanatban azonban kivágódott az ajtó, és Hermione szerteszét álló sörénnyel berobogott a terembe – egy ijedt Harryvel és Ronnal a nyomában.

- Nem mehetnek be az igazgató…

- Félre az útból… Oh, jó estét, igazgató úr…

Dumbledore azonban, úgy tűnt, egyáltalán nincs megbotránkozva azon, hogy ennyire látni akarták a barátjukat.

- Jó estét, Miss Granger, Harry, Mr Weasley…

- Mi csak… izé… - habogott Harry.

- McGalagony Professzor szólt, hogy Antonius megjött, és látni akartuk… meg tudni, hogy jól van-e.

Piton elégedetten hátradőlt a párnán, és elémosolyodott.

- Madam Pomfreynak hála, most már egész jól. Akarjátok ti is hallani…

- Igen!

Piton egy gyors pillantást vetett Dumbledore-ra, ami azt jelentette hogy lesz olyan részlet is, amiről csak neked számolok be – és belekezdett a történetbe.

Hálás közönség voltak. Hermione a megfelelő részeken elsápadt, és a szája elé kapta a kezét, Ron és Harry viszont harciasan, harsogó nevetéssel díjazták a Malfoyjal való verekedés részleteit.

- És komolyan WC-pumpát nyomtál az arcába?

- Miért csak egyszer vágtad oda a fejét?

- Úgy kell annak a hüly… izé – pillantott Dumbledore-ra – hólyagnak!

- Hah, ez nagyon jó! WC-papír gurigából csináltál zsupszkulcsot?

- Azt hiszem – szólalt meg végül Dumledore – küldök egy baglyot Azkabanba, hogy tudják, minek köszönhetik a két foglyot. Harry, Ron, Hermione – megkérlek benneteket, hogy menjetek vissza a klubhelyiségbe, és senkinek ne számoljatok be a történtekről. Mondjátok, hogy Antonius még nincs eszméleténél. Holnapra kitalálok egy történetet, amit majd elmondhattok, miután kielemeztük Antonius-szal az emlékeit. Tudni akarom, ki jutott be Roxfortba, és hogyan.

A griffendélesek bólintottak, és elindulta vissza a hálótermükbe. Rövidesen az igazgató is távozott, miután megkínálta Pitont egy citromporral .Madam Pomfrey abban a pillanatban megjelent az ágya mellett, és rázogatni kezdte Piton párnáját.

- Te meg legközelebb jobban vigyázz magadra. Életemben nem láttam még Minervát ennyire aggódni. Tudod, úgy néz az összes griffendélesre, mintha a saját gyerekei lennének - átkozottul izgult érted. Különösen sokat foglalkozik veled, mióta Albus elárulta neki, hogy azért nem írnak soha a szüleid, mert megölték őket…. Azt hiszem, azóta úgy érzi, kötelessége egy pótmamát szereznie neked…

És bár Pitonnak egy életre elege volt Dumbledore ötleteiből… valahogy életében először nem tudott haragudni rá.