- Én csak… iö…

- Nos, ez tökéletesen érthető. Húsz pont a Griffendéltől, és óra után itt marad rendbe rakni az összes padot! Most pedig menjen vissza a saját üstjéhez!

Hermione leszegte a fejét, és gyorsan visszament Harryékhez, de a szeme sarkából még látta, ahogy Malfoy gonosz pillantásokat vált a többi mardekárossal. Biztosra vette, hogy lesz mit levakarni az asztalaikról…

Neville kétségbeesetten próbálta menteni a menthetetlent, míg Piton önelégült mosollyal ácsorgott az üstje felett.

- Már csak három percük van hátra. Akinek sikerült összehoznia valami értékelhetőt – megvetően e remegő fiúra nézett – azok egy kis palackba tegyenek mintát belőle, és felcímkézve tegyék az asztalomra.

Hamarosan mozgás támadt, és a tanári asztalon egyre több üveg sorakozott – különböző színű folyadékokkal. Egyedül Hermione mintája volt a kívánt színű.

- Ha mindenki leadta a mintáját, Miss Granger kivételével, távozhatnak.

Az ajtónál hamarosan torlódás alakult ki, ugyanis a griffendélesek mindent megtettek, hogy minél hamarabb hagyhassák el a termet. Neville olyan gyorsan távozott, amilyen gyorsan futás nélkül lehetett. Harry bíztatóan megszorította Hermione vállát, Ron pedig néhány jókívánságot suttogott, mielőtt ők is csatlakoztak volna az elvonuló diákok tömegéhez. Malfoy az ajtóból visszaintegetett:

- Pá, Granger! Ha szerencséd van, talán estére végzel az asztalainkkal. Ha nem… itt maradsz szombaton is…

Hermione tekintete a mardekárosok padjaira vándorolt, és tudta, lehet, hogy Malfoynak igaza van. Elkeseredetten elrakta a könyveit, feltűrte a talárja ujját, és egy vödörbe meleg vizet öntött, és egy kupaknyit Mrs Showker varázskosz-eltávolítójából, majd a gyökérkefével súrolni kezdte a padokat.

Egy óra múlva azonban még csak az egyikkel végzett, pedig még kilenc állt a teremben, négy ugyanolyan Mardekáros kezelésű, mint az első. Elkeseredetten kicserélte a vizet, és a tanári asztal előtt álló padhoz lépett. Piton minden mozdulatát figyelte, nehogy a pálcájával tűntesse el a ragacsot a padokról.

- Jobban tenné, ha igyekezne, Miss Granger – vetette oda gúnyosan – még a végén kénytelen lesz itt éjszakázni. Nehogy azt higgye…

Piton hirtelen félbehagyta a mondatot, és Hermione pontosan tudta, miért. Neville lehetetlen színű mintája hangosan sziszegni kezdett. A bájitaltanár hihetetlen gyorsasággal felpattant, hogy megfagyassza az üveget, de elkésett. Az oldat hatalmas robbanással szétvetette az üveget, és mindkettejüket beterítette.

Hermione az arca elé kapta a kezét, és érezte, ahogy a bájital átáztatja a ruháját, és a bőre bizseregni kezd tőle. Félve nyitotta ki a szemét, és magára pillantott.

Nem látott semmi szokatlant. Ugyanúgy nézett ki, mint máskor. Csak a környezete változott meg valahogy: az osztályterem eltűnt, és helyette valami furcsa helyen volt, ahol tízméterenként öles faoszlopok álltak ki a földből. Végigfuttatta a tekintetét az egyik oszlopon, és azt hitte, ott a helyszínen elájul.

Az oszlopok egyáltalán nem oszlopok voltak, és nem is tíz méterre voltak egymástól. Amit öles gerendának nézett, az a bájitallabor asztala volt, és a tíz méter sem lehetett több egynél. Riadtan felkiáltott, de a vékony kis hangja nem is visszhangzott a teremben.

Összement! Alig két centi magasan ott állt az iskolatáskája mellett. A pálcája pedig abban volt… most mit csináljon?

Az egyetlen reménye, hogy Piton rájön, hogy mi történt, és visszaváltoztatja. Ha egyáltalán észreveszi, hogy ott van. Hirtelen elhatározással megindult, és megkerülte a tanári asztalt. Azonban csalódnia kellett. Piton aligha volt olyan állapotban, hogy bárkit megmentsen. A bájitaltanár épp megfulladni készült a varázspálcája alatt, ami a tanárral ellentétben nem ment össze.

- Te jóságos ég! Piton professzor!

- Miss Granger, igazán díjaznám, ha segítene megakadályozni, hogy itt fulladjak meg, ahelyett, hogy a száját tátja!

Hermione azonnal odarohant a pálcája alatt rekedt tanárhoz, és teljes erejéből húzni kezdte a hatalmas gerendát. Piton minden tőle telhetőt elkövetett, hogy morzsolja szét közben, és párpercnyi kínlódás után nagy nehezen kimászott.

Hermione már meg sem lepődött azon, hogy elfelejtette megköszönni.

- Kis híján széttörte a bordáimat – dohogta, és azzal volt elfoglalva, hogy a szabad lélegzést élvezze.

- Ezer bocsánat professzor, legközelebb hagyom megfulladni!

Piton döbbenten nézett a lányra. Mielőtt azonban válaszolhatott volna, a lány ijedten folytatta:

- Most mit fogunk csinálni, professzor.

- Megvárjuk, amíg valaki ránk talál Miss Granger.

- Kikkel van a professzor úrnak legközelebb órája?

Pitonba belenyilallt a felismerés. Péntek délután volt, nincs aznap több órája! Holnap pedig szombat… akár két teljes nap is eltelhet anélkül, hogy rájuk találnának.

- A maguk idióta csoportjával, Miss Granger.

- De az csak hétfőn…

- Azt hiszi, én nem tudom? Az az ostoba Longbottom. Nem gondoltam volna, hogy képes békaagyat tenni a főzetbe, amikor nagy betűkkel felírtam a táblára, hogy tilos.

Elkeseredetten felsóhajtott, és leült a pálcájára. Hermione nem tudta mit mondjon.

- Hm, professzor? Nincs esetleg ellenszéruma?

- De igen, Miss Granger.

- Akkor miért nem…?

Mert a szekrényem legfelső polcán van, Miss Granger, amit csak egy bűbájjal lehet kinyitni. De ha maga odaviszi a pálcámat, feloldja a bűbájat, és felmászik a tizenkettedik polcra, akkor nem tartom vissza. Én ugyanis sem erőművész, sem falmászó nem vagyok.

- Akkor most mit csinálunk? Estig egyikőnket sem fognak keresni, és akkor sem biztos, hogy megtalálnak…

Piton úgy tett, mintha meg sem hallaná az érveket.

- Miss Granger, maga komolyan képtelen elhallgatni akár egy percre is?

- … és ha erre téved Mrs Norris…

Piton úgy ugrott fel, mint akit bolha csípett meg.

- Keresnünk kell valakit, aki észrevesz minket és segíthet.

- Akkor csakis egy tanár jöhet szóba…

- Miss Granger, én is tisztában vagyok a tanítványaim többségének korlátozott szellemi képességeivel, de azt hiszem, arra még ők is alkalmasak, hogy elvigyenek minket az igazgatói irodáig.

- Engem igen, de ne várja egy griffendélestől sem, hogy véletlenül nem fog történni magával valami út közben! Vagy ami a hugrabugosokat meg a hollóhátasokat illeti, szerintem ők is megorroltak magára, amikor múlt héten…

- Megértettem!

- Kinek az irodája van a legközelebb?

- Minerváé.

- Hm… professzor, ugye azt is beleszámította, hogy csak olyan útvonalon mehetünk, ahol nincs trükkös ajtó, mert nem érjük fel a helyet, ahol meg kell csiklandozni, és nincs trükkös lépcső, mert mindketten eltűnnénk benne?

A tanár válaszra sem méltatta, és szokásos vonulásával megindult az osztályterem ajtaja felé. Hermione félig futva követte.

- Professzor! Professzor, nem tudna lassítani egy kicsit? – zihálta. A tanár szándékosan úgy tett, mint aki nem hallja. Amikor azonban az ajtóhoz ért, megtorpant. Az utolsónak távozó diák becsukta maga után, és egyikük sem volt olyan helyzetben, hogy egyszerűen lenyomja a kilincset. Dühösen belerúgott, de az meg sem mozdult, Piton viszont ugrált egy kört fél lábon, a nagyujját szorongatva. Hermionének minden akaraterejére szüksége volt, hogy ne nevessen rajta.

Miután a bájitaltanár befejezte a törzsi táncot, Hermione megszólalt.

- Piton professzor? A zsanérok mellett talán átférünk.

- Meglehet.

Mindketten az ajtó széléhez siettek, ahol egy apró rés volt. Piton egy mozdulattal félresöpörte Hermionét az útból, és nagy nehezen kipréselte magát a folyosóra. Hermione azonban továbbra is ott ácsorgott a teremben.

- Miss Granger, megtudhatnám mire vár? Tapsra?

- Mi lesz, ha beszorulok?

- Akkor majd átrángatom, a fülét beteszi a zsebébe, és ha visszaváltoztunk, Madam Pomfrey visszailleszti az eredeti helyre.

Hermione nem találta túlzottan megnyugtatónak, de sokkal jobban félt a bájitaltanárától, mint attól, hogy beszorul (és halálra préselődik, ha valaki kinyitja az ajtót). Először átdugta az egyik kezét a résen, behúzta a hasát, és lassan kezdte áthúzni magát. Hamarosan azonban valóban megszorult, és hiába erőltette, nem tudott megmozdulni.

- Professzor… azt hiszem beszorultam…

A tanár egy elkeseredett sóhajtással megragadta a lány épségben átjutott alkarját, és húzni kezdte. Hermione az üvöltésétől nem hallotta, mit mond Piton.

- Ha nem enne annyi csokoládépudingot, talán nem lenne ekkora a hátsója…

- ÁÁÁ! Professzor, ez fáj!

- Nem számít, Miss Granger. Ketten el tudunk viselni ennyi kis fájdalmat… De szerintem sokkal könnyebben menne, ha behúzná a fenekét, és lábujjhegyre állna.

Hermionénak sem volt jobb ötlete, így követte az utasításokat. Hamarosan megjelent Hermione feje a másik oldalon, csakhogy a haja egy kiálló szálkában megakadt.

- ÁÁÁ! Professzor, a hajam!

- Nyugalom, Miss Granger, nem lesz semmi baja attól, hogy egy kicsit jobban összekócolódik. Senki nem fogja látni a különbséget.

- Beakadt!

- Nos akkor eldöntheti, mit szeretne. Megtartani azt a kócot, vagy kimászni.

- Professzor! Nem hagyom, hogy kitépje a hajamat!

- Én sem akartam kitépni, nem mintha nagy kár lenne érte. De a zsebemben van egy ezüsttőr, ami bájital-hozzávalók aprításához használatos. Ha egy percig nyugton marad, le tudom vágni a haját…

- Hozzá ne nyúljon!

- Hát, akkor viszlát, Miss Granger – mondta, és elindult a folyosón.

- Ne! Várjon! Ne hagyjon itt!

- Miért, mit gondolt, hogy itt fogok ácsorogni, míg Mrs Norris megkíván vacsorára, és addig estimesét mondok magának?

Hermione felsóhajtott.

- Rendben, vágja le a hajamat, de csak annyit, amennyit feltétlen muszáj.

Piton előszedte a tőrt a zsebéből.

- Ne aggódjon, Miss Granger. Akármennyire csábító is a lehetőség, nem fogom elvágni a nyakát, mert maga miatt is annyi évet kapnék, mintha valaki normális emberrel végeztem volna…

Hermione érezte, ahogy a válla fölött nyeszekelni kezd, és hamarosan a haja engedett, és átdugta a fejét. további öt perc múlva sikerült átpréselnie magát a résen, és elkeseredve nézte a levágott fürtöket.

- Borzalmasan festhetek…

- Semmivel sem rosszabb, mint egy átlagos napon. Különben is, nem értem, miért van ezen úgy kiakadva. Nekem kell nézegetnem, nem magának.

Piton látta, hogy a lány mindjárt elsírja magát.

- De ha leül egy percre, akkor körbevágom, hogy mindenhol egyforma hosszú legyen, ha ez megnyugtatja.

Hermione gyanakodva nézett a bájitaltanárra.

- Nézze Miss Granger, ha nem akarja, nem ragaszkodom hozzá, de akkor nem akarom egész úton a nyávogását hallgatni. Remélem világosan beszéltem.

- Köszönöm, professzor, ha megtenné… - mondta.

Piton egy perc múlva végzett vele, és a lány óvatosan megtapogatta a haját. Egy fél centivel lógott a válla fölött a végé.

- Megnézhetném? – kérdezte.

- Nézze Miss Granger, és nem egy fodrász vagyok szabadságon, tükröt nem tartok a zsebemben.

- A tőr pengéjében…

Piton sóhajtott egyet, és odanyújtotta.

Hermione félve pillantott bele, de a lélegzete is elállt attól, amit látott. Most, hogy megszabadultak a nehéz súlytól, a fürtjei elegáns, göndör csigákba ugrottak össze, nyoma sem volt a félig kiegyenesedett kóctömegnek.

Piton félreértette a hallgatását.

- Mondtam, hogy nem vagyok hobbyfodrász, és sajnálom, ha nem tetszik, mert jobbat nem tudok. Majd visszanő.

- Professzor, ez… ez csodálatos… Nagyon köszönöm – mondta Hermione.

Piton meglepődött. Annyira, hogy semmi gúnyos nem jutott az eszébe.

- Nincs mit, Miss Granger.

- Máskor is hajlandó megigazítani?

- Nem.

- Miért? – kérdezte, miután elindultak.

- Mert nem akarok a Griffendél-torony sajátbejáratú fodrásza lenni. Ahogy magát ismerem, úgysem fogja titokban tartani, azt meg végképp nem akarom, hogy Miss Patil és Brown lerohanjanak.

Hermione halkan kuncogott, és elégedetten a hajába túrt. A szeme előtt megjelent a kép, ahogy az iskola női diákjai hajvágásért állnak sorba a bájitaltanterem előtt.

- Hát jó. Akkor csak McGalagony professzornak mondom el. Lehet, hogy neki is jól állna.

Piton egy pillanatra megtorpant, de megkönnyebbülten látta, hogy Hermione csak mosolyog, és nem gondolta komolyan. Amióta tanár, egyetlen diákja sem mert tréfálkozni vele. Mi ütött ebbe a lányba?

Hamarosan azonban mindkettejük jó kedve elillant, amikor odaértek a lépcsőhöz.