Hermione szemei felpattantak, amikor meghallotta, hogy a tanár egy helyben toporog, úgy próbál felmelegedni.

- Professzor? – kockáztatta meg.

- Tessék, Miss Granger.

Meg fog fázni.

- Ezzel tisztában vagyok, csakhogy nincs több köpenyem.

Hermione nyelt egyet.

- Miért nem ül ide mellém? Ha… ha összehúzzuk magunkat, ketten is elférünk alatta.

- Miss Granger, nem hiszem, hogy ez helyénvaló lenne. Maga a tanítványom.

- Igen, de…

- DE?

Hermione nem tudta, mivel győzhetné meg.

- Fázom.

- Én is, Miss Granger, és a köpenyemet már odaadtam.

Hermione elvesztette a türelmét.

- A csodába is! Csak az hiányzik nekem, hogy még meg is fázzam! Lehet, hogy nem én vagyok a világ szépe, és szívesebben aludna Pamela Andersonnal, de egy éjszakát akkor is ki fog bírni egy tudálékos, minden lében kanál griffendélessel! Ne aggódjon, nem mondom el senkinek, hogy idáig süllyedt.

Piton csodálkozva nézett a lányra. Nem értette a heves reakcióját.

Szótalanul hagyta, hogy Hermione odaüljön mellé, és kettejükre terítse a köpenyét. A lány felhúzta a térdét, és összegömbölyödött, hogy minél kevésbé kelljen Pitonhoz érnie. Az állát a térdére tette, és úgy meredt maga elé.

- Ki az a Pamela Anderson? – kérdezte végül.

- Egy szőke mugli színésznő. A fiúk körében roppant népszerű a hatalmas, szilikonmellei miatt.

Piton érezte, hogy kezd lecsúszni a hátán a köpenye, ezért utána kapott, és visszahúzta, Hermionét pedig magához ölelte.

- Miss Granger, legyen egy kicsit több önbecsülése – mondta halkan. – Szerintem maga igazán szép nővé érett. Ne törődjön vele, hogy a többi lány, vagy az idióta évfolyamtársai mit mondanak. Nem attól lesz szép valaki, hogy két kiló festéket ken magára, vagy olyan ruhát vesz fel, amiből mindene kilátszik. Nem is attól, hogy ötkilós görögdinnye melleket csináltat magának.

Hermione csodálkozva nézett fel a tanárra, és találkozott a tekintetük. Biztos volt benne, hogy el tudna veszni azokban a fekete szemekben.

- Gondolja?

- Tudom – felelte.

Hermione elengedte a térdét, és közelebb fészkelődött Pitonhoz, miközben úgy tett, mintha a köpenyt igazgatná.

Odakinn megeredt az eső. A cseppek hangos kopogással verték a folyosó bordás ablakait, Hermione pedig csendben hallgatta az esőt, és a mellette fekvő férfi szabályos légzését. Piton sem tudott aludni. Azt hitte, a lány a karjaiban már rég alszik. Nem mozdult. Nem akarta felébreszteni. Hermione mocorgott. Zsibbadt a nyaka, nem találta, hova tegye a fejét. Végül Piton vállgödrébe fúrta, és hallgatta az esőt, a bájitaltanár légzését, és a szívverését. Azt hitte, már alszik. Becsukta a szemeit, és hamarosan mély álomba merült.

Piton érezte, ahogy a lány egészen hozzá bújt. Egy keserű gondolat odabenn azt mondta, ez csak a hideg miatt van. Alszik. Nem tudja, mit csinál. Ha lenne más, rád se nézne. Láttad azt is, hogy pillantott Weasley után. Nem mozdult. Idejét sem tudta már, mikor aludt mellette valaki. Vagy… mikor akarta valaki megérinteni, és nem azért, hogy behúzzon egyet, vagy gyomorba rúgja. Hirtelen nagyon, nagyon szerette volna, ha még sok reggel ébredhetne Hermione mellett. A lány fordult egyet álmában és felóhajtott, az egyik kezét pedig Piton mellkasára tette.

---

Másnap reggel a bájitaltanár ébredt fel elsőnek. Nem tudta, mi baja lehet, de őrületesen zsibbadt a karja. Kinyitotta a szemét. Először nem akarta megérteni, mi történhetett, majd lassan eszébe jutottak az előző napi események. Mellette, szorosan hozzásimulva, ott feküdt Miss Granger. Az ő karját használta párnának, ami legalább magyarázat volt a zsibbadásra. Nem akarta felkelteni, de a karja egyre erőteljesebben követelte, hogy tegye szabaddá a véráramot. Hermione kinyitotta a szemét, és rámosolygott.

- Jó reggelt, Professzor.

- Jó reggelt, Miss Granger. Jól aludt?

- Igen közönöm – felelte ásítva.

- Megkérhetném, hogy a fejét vegye le a karomról? Igazán nem zavarna, csak rettenetesen zsibbad.

Hermione szégyenkezve felpattant, és elhúzódott a tanártól, aki sziszegve mozgatni kezdte elgémberedett tagjait. Hermione csalódottan nézett rá. Piton hiányolta a teste melegét maga mellől.

- Indulnunk kellene, Miss Granger. Már kilenc óra, ha sietünk délután kettőre Minerva irodájában lehetünk.

Hermione csalódottan nézett maga elé- Meg akar szabadulni tőlem - gondolta.

Piton megérezhette a gondolatait, ugyanis kinyújtotta felé a jobb kezét.

- Velem tart, Miss Granger?

A lány sugárzó arccal megfogta a kezét, és követte a folyosóra, a friss levegőre. A padlón hatalmas, fölszáradt vértócsa emlékeztetett az előző napi küzdelemre.

- Éhes vagyok, Professzor – jelentette ki.

- Én is, Miss Granger, de nem vagyok hobbycukrász vagy pék, nem szolgálhatok semmivel.

- Van nálam egy zacskó mini piskótatekercs, ha kér – vetette fel.

Piton nyelt egyet. Nem volt oda az édességért, de éhes volt.

- Igen… köszönöm...

Hermione elengedte a tanár kezét, kotorászott a zsebében, és előhúzott egy zacskót. Öt mini kis tekercs volt benne. Pont olyan, amit pár nappal azelőtt Dumbledore fejéhez vágott. Hermione leült a páncél alacsony kis talapzatára, és Piton felé nyújtotta a zacskót.

- Köszönöm – vett ki egyet, és leült a lány mellé- Az előző esti vihar is otthagyta a nyomát a padlón. Az ablak, ami mellett a páncél állt, nem szigetelt tökéletesen, és hatalmas pocsolyák voltak körülötte. Piton végzett az első tekerccsel, és elgondolkodva a zacskóba nyúlt egy másodikért, miközben a napfény csillogásában gyönyörködött.

- Már csak egy van, Professzor – jelentette ki, és kettétörte az utolsót. Piton elvette tőle az egyik darabot, és még mindig korgó gyomorral, de legalább borzalmasan édes szájízzel felállt.

- Legalább az eső gondoskodott arról, hogy legyen mit innunk.

Odamentek az egyik tiszta tócsához, és a tenyerükből ittak. Csak akkor ébredtek rá, milyen szomjasak.

- Mehetünk? – kérdezte Hermione, és ő nyújtotta a kezét Pitonnak.

- Igen – felelte a tanár, és megfogta az apró kezet.

Hamarosan megérkeztek a rejtett ajtóhoz, ami egy faliszőnyeg mögött húzódott meg. Piton félrehúzta a sarkát, és átléptek az átjárón, ami a már emlegetett spirálhoz vezetett. Szaporán szedték a lábaikat az emelkedőn, de nem beszéltek. Hermione elszántan kapaszkodott a tanár kezébe. Az ujjak bátorítóan fonódtak az övé köré, és azt kívánta, bárcsak sose kellene visszaváltozniuk. Két óra múlva felértek az emelkedő tetejére, és már csak egyetlen folyosó választotta el őket az igazgatóhelyettes irodájától. Megálltak, hogy kifújják magukat.

- Miss Granger – kezdte Piton – mielőtt tovább indulunk, beszélnünk kell. – elengedte a lány kezét.

Hermionének összeszorult a torka. Szóval… szóval ennyi volt?

- Lehet, hogy őrültnek fog tartani - magyarázott a tanár a saját cipőjének. – Sőt, biztos. Kérem, ne mondja el senkinek, ami történt, Nagyon sajnálom, nem lett volna szabad.

- Komolyan sajnálja? – kérdezte a könnyeivel küszködve.

- Igen. Ostoba voltam. Nem szabadott volna. Köztünk… úgysem lehet semmi. És… jobb lett volna, ha nem is tudom meg, milyen lehetett volna együtt. Sokkal nehezebb lesz újra… újra egyedül.

- Miért, professzor? Nem kellene elmondanunk senkinek.

A tanár felnézett rá.

- Miért, Miss Granger? Mert öreg vagyok. Mert a tanára vagyok. Mert maga csinos, fiatal, és jobbat érdemel, mert minek kellenék én magának?

Hermione nem tudta mit mondjon. Odalépett a tanárhoz, a nyaka köré fonta a kezeit. Piton felnézett rá, Hermione pedig szó nélkül megcsókolta. Az ajkai közé fogta az ajkait, felváltva, majd a nyelvével simogatta őket, Piton lecsukta a szemeit, de nem reagált. Hermione hozzásimult, és bebocsátást követelt a tanár szájába. Lassan szétváltak Piton ajkai, és Hermione nyelve felfedezőútra indult. Ekkor Perselusban is felébredt a férfi, magához ölelte a lány, és szenvedélyesen csókolózni kezdtek. Percek múlva, amikor elfogyott a levegőjük, Hermione zihálva elszakadt tőle, de nem húzódott vissza. Piton is kipirult, és kapkodva vette a levegőt.

- Azért, mert szeretem – felelte.

Piton gyöngédem megsimította a fejét, és a mellkasára húzta.

- Most mi lesz, Perselus? Nem akarlak elengedni.

- Én sem. Majd titokban tartjuk, amíg… amíg levizsgázol.

Hermione a vállgödrébe fúrta a fejét, és még jobban magához szorította.

- Ígérj meg nekem valami, Perselus.

- Mit?

- Hogy mindig őszinte leszel hozzám. Hogy mit érzel irántam. Hogy nem fogsz ok nélkül elküldeni, vagy, mert azt hiszed, jobbat érdemlek, vagy akármi más. Csak akkor, ha már nem szeretsz. Ígérd meg.

Piton megfogta a kezét, felhúzta a mellkasára, és megszorította.

- Ígérem.

Hermione megnyugodott, és becsukta a szemeit. Némán álltak néhány percig, majd a tanár megszólalt.

Azt hiszem, indulnunk kellene, Hermione.

Kézenfogva végiggyalogoltak a folyosón McGalagony professzor irodájáig.

Megálltak az ajtó előtt, ahonnan hangok szűrődtek ki.

- És Piton büntetőmunkát…

- Piton Professzor, Potter – javította ki McGalagony.

-… büntetőmunkát adott neki. Azt mondta, hogy az asztalokat kell lesikálnia, ezért a Mardekárosok direkt mindennel összekenték. Láttuk. Ezért nem aggódtunk, hogy soká jön.

Hermione és Piton az ajtózsanérok melletti réshez mentek, és egymás után bepréselték magukat a szobába. Minerva ajtaja jobb állapotban volt, Hermionénak nem akadt bele a haja semmibe, és viszonylag könnyebben áterőltették magukat. A dolgozószobában az íróasztala mögött McGalagony professzor ült, az asztal előtt két széken pedig Ron és Harry.

- És nem is aggódtunk este sem. Piton… professzor gyakran tartott ott embereket sokáig. De ma reggel sem volt a klubhelyiségben. Megkértük Ginnyt, hogy nézze meg a szobájában, de nem járt ott. Az ágya érintetlen. Lementünk a nagyterembe, hátha ott van, majd a könyvtárba, de nem volt sehol. Jártunk Hagridnál is, majd elővettük a Tekergők Térképét, de azon sem volt rajta. Eltűnt, akárcsak Piton professzor.

Hermione és Piton ugrálva kiabáltak szőnyegen, de meg sem hallották őket. Minerva a két fiúra figyelt, így nem vette észre őket.

- Először azt hittük, a professzor elrabolta Hermionét, úgyhogy lementünk bájitallaborba, de a földön ott találtuk a professzor pálcáját is. Biztosan őt is elhurcolták, mert ő sosem hagyná el a pálcáját. Roxfortban biztos nincsenek, a térképen rajta lennének.

Hermione nem tudta, hogyan hívhatná fel magukra a figyelmet. Odaszalad Harry bokájához, és felmászott a fiú cipőjére, majd ugrálni kezdett, de a kis túlélő nem vett észre semmit.

McGalagony gondterhelten nézett a fiúkra.

- Ez komoly gond, Potter. Igazán hamarabb is jöhettek volna. Mi tartott ilyen sokáig?

Harry és Ron feszengett a székükön. Hermione még feljebb mászott, és elérte Harry bokáját.

- Este… kicsit későn feküdtünk le, és csak fél tízkor keltünk fel – szabadkoztak.

Hermione teljes erejéből belekarmolt Harry lábába. Semmi. Belekapaszkodott az egyik szőrszálba, és minden erejét összeszedve kirántotta, majd elgurult a földre.

- Szih – szisszent fel Harry, és lenyúlt a lábához. – Valami megcsípett. .- megdörzsölte a lábát, de a tekintete nem hagyta el McGalagonyt. Hermione egy újabb, majd egy újabb szőrt tépett ki a lábából. Harry megelégelte, és lehajolt körülnézni. Nem akart hinni a szemének.

- Hermione?

- Potter, mi történt?

Harry a tenyerébe vette Hermionét, és felemelkedett (közben a fejét bevágta az asztalba.)

- Tanárnő, azt hiszem megtaláltam Hermionét.

A lány lesétált a tenyeréről, és mosolyogva felnézett McGalagonyra.

- Miss Granger, mi történt?

- Neville főzete felrobbant – kiabálta, hogy meghallják. – Rám, és Piton professzorra fröccsent, és összementünk. A professzor ott van az ajtónál valahol. McGalagony biccentett, Ron pedig felállt, hogy begyűjtse az említett tanárt.

- Óvatosan! Visította Hermione.

Hamarosan Perselus is csatlakozott hozzájuk.

- Van egy üveg ellenszérum a termemben – magyarázta McGalagonynak. Vigyen vissza minket valaki, és megmutatom, hogy hol. Akkor be tudják adni nekünk, és véget ér ez a cirkusz.

McGalagony a kezét az asztal mellé tette, hogy a tenyere egy síkban legyen az asztallappal, és Pitonék könnyen rásétálhassanak. Óvatosan és lassan elvitte őket a pincébe- Az út, ami nekik másfél napig tartott, alig vett tíz percet igénybe. Letette őket az asztalra.

- Nos Perselus, melyik szekrényben?

- A jobb oldaliban. Koppintson rá a pálcájával, és mondja, hogy magister impius.

McGalagony úgy tett, és hamarosan leemelhette a polcról a kék fiolát, hogy egy-egy cseppet cseppentsen a fejükre. Hamarosan a bájitaltanár és az iskolaleső ott álltak a tanári asztalon.

- Köszönöm, Minerva – mondta Piton őszintén, miközben lemásztak földre.

- Perselus, maga megsebesült! – rémült meg az igazgatóhelyettes. Fel kell mennie a gyengélkedőre! Miss Granger, mi történt a hájával?

- Beakadt, tanárnő, és Piton professzor kénytelen volt levágni. Professzor? Ne felejtsen el belerúgni Mrs Norrisba.

- Köszönöm, Miss Granger, nem felejtek. Ami pedig a padokat illeti, hétfő délután várom, hogy befejezze a munkát. Viszlát, Miss Granger! – mondta, és elviharzott a gyengélkedőre. Hermione szíve össze-vissza kalapált. Ugye ez azt jelenti, amit ő is gondol? Hogy találkozni akar vele?

Hermione pedig visszament a Griffendél klubhelyiségébe.

- Hermione! Mesélj! Halálra aggódtuk… valahogy olyan furcsa vagy!

- Igen – értett egyet Ron is – valami furcsa.

- A hajam… - próbált segíteni.

- Igen… valami más rajta.

- Piton levágta…

- És akkor Harrynek és Ronnak is elmeséltem, hogy mi történt. Na, most már ideje aludni.

- De ugye nem kellett levakarnod a padokat?

- Á, dehogy! Egész este a tűzhely előtt hevertünk, és pattogatott kucoricát ettünk, meg beszélgettünk.

- És? Sikerült titokban tartanotok?

- Igen. Dumbledore professzor persze rájött, de úgy tett, mintha semmit nem vett volna észre belőle.

- Mama, ugye holnap is elmeséled, amikor a papával összezsugorodtatok?

- Hát persze, Penny. Jó éjszakát, Poppy.

- Jó éjt mami!

Vége