Hódítási módszerek I/1.
tundy 2007.07.19. 09:15
Jórészt ez egy kis történetecske két emberkéről. Az első részben megtudunk mindent egyik, a másikban pedig a másik szemszögéből. A végén lesz egy kis...mondjuk 16-os karika, mert nem a legexplicitebb, de...akit zavar, kérem ne olvassa. Többet nem árulok el.
A kis hülye! Méghogy ő szakít velem… na de pont most? Igazán várhatott volna még néhány órácskát. Most kereshetek valaki mást. Szerencséjére nem merte a szemembe mondani. Habár elég ronda dolog valakivel egy levélben szakítani. Viszont, még mielőtt beindulna a lavina, nekem kell találnom valakit. Körbe kéne néznem a városban, mert ha a sulisok megtudják rajtam fognak lógni. Talán Nemesis segíthetne. Igazán jó szeme van az ilyesmihez. Jobb, ha őt hívom, mint Sylviát. Az a csaj most, szerintem még az ágyban heverészik. Biztos mozgalmas éjszakája volt.
Ez még nem fordult velem elő. Nagyobb hiányérzetem már nem is lehetne. Hogy a fenébe nem vettem észre a tegnap? Ja…a nyavajába. Ha nem iszok annyit, talán megkapom az adagomat. A válás úgyis elkerülhetetlen lett volna. Na de miért emésztem magam? Nem is volt akkora szám az ágyban. Már az idejét sem tudom, mikor élveztem egy jó nagyot. De jó…Most majd kaphatok egy valóságos vadállatot. Tomi túl szelíd volt. Na de az a telefon…
-Halló! Nemesis? Itt Nora. Kérlek, találkozzunk fél óra múlva a Chicago előtt. Legyél ott!
Hát ez kellemes beszélgetés volt. És most irány a klub. Van egy negyed órám a megbeszélt időpontig. Addig nézegethetem a férfiakat. Foglalok egy asztalt. Nézd csak. Az a srác egész helyes. Kár hogy van barátnője. Hát ez meg miért hív?
-Halló?
-Nora?
-Igen.
-Hol vagy?
-Benn.
-Oké. Pillanat és ott vagyok.
-Kösz.
Lerakom a telefont. Na, úgy látom, nem voltam túl durva vele. Ilyen egy igazi barátnő.
-Szia.
-Helló, Nem.
-Na, mi az ábra?
-Várj. Rendelek valami erőset.
Megvan. Talán így nem nem fáj majd annyira a fejem...érdekes...Másnaposság ellen igyál! Ezt megjegyzem. Na de térjünk vissza.
-Segítened kell. Idenézz.
Odaadom a levelet. Unottan olvassa végig. Mi a fene? Ennyire nem érdekli?
-Mit szólsz?
-Semmit. Várható volt.
-Hogy mondhatsz ilyet?
-Az utobbi időben elég furcsán viselkedsz. Ne haragudj, de szerintem nem lenne jó haragodban bepasizni. Szedd picit össze magad. Hol a régi Nora? Mióta lettél ilyen...színtelen? Tomival olyan jók voltatok együtt...Csakis a te hibád, hogy elhagyott.
-Már csak ez hiányzott.
-Bocsi. Nem akartalak megsérteni. De igazán visszatérhetnél a régi, kedves önmagadhoz.
-De most élvezni akarom az életem.
-Ebben nem állítalak meg. De éppen ideje lenne, hogy kapj magadnak egyetlen személyt ehhez. Igazán nem kell mindenkivel lefeküdnöd.
-Akkor segíts. Ezért hívtalak. Neked jó szemed van ehez. Muszáj kapnom valakit.
-Rendben, de csak ha nem fogod már első nap az ágyadba vinni. Tudod, vannak hosszútávú kapcsolatok is. És azok a férfiak, akik erre törekednek, nem hiszem, hogy szeretik a könnyűvérű nőket. Általában azt szeretnék, hogy ők vegyenek le a lábadról. Még ha te is teszed meg a lényegesebb lépéseket, úgy kell intézned, hogy ne sejtsék. Tudod, Jason még mindig abban a hitben van, hogy ő szerzett meg magának. És soha nem fogom megmondani neki az igazat. Márcsak a férfibüszkeség miatt sem.
-Kösz a tanácsokat. Akkor segítesz?
-Jó. De nem maradhatok túl sokat. Ma dolgozok. Éjjeles vagyok. És tegnap óta nem aludtam.
-Jó neked.
-Nézd, mit szólsz ahhoz? Már régóta téged bámul.
-Az? Nem tetszik.
-Jó. És ő?
-Az öltözete alapján szerintem meleg.
-Nehéz eset vagy.
Még maradunk pár órácskát. Furcsa, hogy nem tud valami jót is mutatni. Pedig régebben igazán jó ízlése volt. Már elvesztette volna? Remélem, mert nem szeretném, hogy én legyek a hibás. Habár igaza is van. Tényleg hülyén viselkedtem. Túl sokat vártam el Tomitól. De hát ez van. Végül is nem kéne...nem csak azt kéne néznem, hogy mennyire tud kielégíteni. Na jó. Kezdek hülyeségekre gondolni. De hát azok az álmok... Tisztára, mintha még tini lennék. Mi a fenéért nem kapok valakit, aki tetszene? Na most meg hova készül Nem?
-Nem? Már mész is?
-Muszáj. Ma még dolgoznom kell. Hétvégén viszont kiruccanhatnánk. Lesz egy jó kis koncert.
-Az jó lenne.
-Maradsz még?
-Nem. Sétálok egyet a városban. És azt hiszem felmegyek Sylviához a bentlakásba.
-Rendben.
Honnan jött ez az ötletem? Na mindegy. Most már muszáj lesz felmennem.
Fogom magam, s felsétálok. Nocsak...Tényleg itt van. És ha jól látom, egyedül. Mindenki dolgozik, tanul, vagy szórakozik, ő meg itt csücsül magányosan. De majd így könnyebben kirángathatom pasizni.
-Helló Sylvia. Hogy vagy?
-Hát te mit keresel itt?
-Baj van.
-Mi az?
-Pasi nélkül maradtam. Kisegítesz?
-Hogy én?
-Igen.
-Hogy segíthetnék én neked?
-Elmondhatnád, hogy van-e valaki a közelben, akinek éppen nincs barátnője.
-Azt hiszem, rajtam kívül senki sincs most itt a bentlakásban. Habár...Jobban mondva, senki aki számítana...De mindegy. Végül is az nem a te eseted lenne. Különben meg szerintem soha nem is volt nővel.
-Érdekes. Kiről beszélsz? Csak nem homokos?
-Nem hiszem.
-Akkor?
-Nem tud bánni az emberekkel.
-Ennyi?
-Azt hiszem. Nézd csak! Róla beszélek.
A hátam mögé mutat, szóval meg kel fordulnom. Mit ne mondjak...nem egy szépségisten, de voltam már rondábbal is. Úgy látom, leül egy padra, s olvas. Nocsak. Még kúlturált is. Azért még meg kéne róla tudnom egyet s mást.
-Nos, Sylvia, más hiányában...mesélj róla.
-Nem sokat tudok.
-Ennyire zárkózott?
-Az nem kifejezés. Azt hiszem nincsenek egyáltalán barátai. A legtöbben átnéznek rajta, vagy gúnyolják. Persze ő nem reagál. Általában tanul, vagy olvas.
-Igen, ezt látom.
-Mást mit mondhatnék róla?
-Mindent, amit tudsz.
-Legtöbbszőr, ha valaki közeledik hozzá, gorombán visszautasítja. Soha nem jár szórakozóhelyekre. Ennyit tudok.
-Nem valami sok.
-Hát nem. Amint mondtam, nem társaságkedvelő. Úgyhogy...
-Szerinted lenne...
-Esélyed? Nem. Mindig visszautasítja a lányokat. Sokan próbálkoztak már.
-Hát...azért megpróbálhatnám.
-Ahogy gondolod. De én figyelmeztettelek. Túl nagy falat az a pasi, még neked is.
-Nekem? Ne viccelj! Tudod, hogy eddig mindenki, akire szemet vetettem előbb vagy utóbb nálam kötött ki.
-Igen, de ahogy mondtam, ő más.
-Csak meg kell kapnom a gyenge pontját.
Na ez már kezd az idegeimre menni. Sylvia annyit tud sopánkodni...Különben pedig mi történhetne? Egy visszautasítás még nem a világ. S ha ma nem megy, visszajövök holnap. Megmutatom én, hogy őt is el tudom csábítani. Na de mivel kezdjem? Nemesis azt mondta, hogy neki kell adnom a lehetőséget, hogy becserkésszen. Viszont túlságosan bele van mélyedve a könyvébe. Ki kéne deríteni, mit olvas.
-Te, Sylvia. Tennél nekem egy szivességet?
-Persze.
-Arról lenne szó, hogy odamész, s megpróbálsz beszélni vele. Ne említs engem. Valahogyan tudd meg, mit olvas.
-Hát...
-Ne aggódj, ha tényleg durva, akkor úgyis csak az én fülem fogja hallani, amit mond, mivel üres az udvar.
-Jól van. De lógsz egyel.
-Aha.
Már oda is sétál. Hú, az a srác nem semmi. Sylvia megállt előtte, s ő fel sem emeli a fejét. Kár, hogy nem hallom, mit beszélnek. Sylvia odakap, s kiveszi a kezéből a könyvet. Aztán visszaadja. Igazán lehetett volna diszkrétebb is...A srác mérgesen elhúzza a csíkot. Szerencsém van, nem látott meg. Sylvia jön is vissza.
-Na? Sikerült? Mi volt?
-Miután jól lekurvázott, mert hozzá mertem szólni, elvettem a könyvét. Tudod mit olvas? Nem fogod elhinni.
-Na mit?
-Akkora szerencséd van velem...
-Mondd már!
Felizgatott. Mi a fene olyan érdekes, hogy így reagál?
-Egyszer odaadtam neked a könyvet, hogy olvasd el. Még valamikor kilencedikben. Verne: Tizenöt éves kapitány.
-Még jó, hogy volt egy barátnőm, aki kiolvastatta velem.
-Na ugye, hogy ez is jól fogott. Most mihez akarsz kezdeni?
-Arra gondoltam, hogy holnaptól kezdve úgy állíthatnál be, mint egy rég nem látott rokonodat. Adhatnál egy icipici férőhelyet a szobádban, mondjuk egy hétre.
-Ez ennyire fontos? Mióta csinálsz ilyen őrültségeket? Egy férfiért, ráadásul?
-Nemesis mondta, hogy esélyt kell adni, hogy ők hódítsanak meg. Ezt fogom tenni.
-Biztos?
-Aha. Segítesz, ugye?
-Jó. De csak egy hét.
-Rendben. Akkor hazamegyek, s becsomagolok pár cuccot.
-Oké. De ezért te is bemutatsz egy jó csávónak.
-Meglesz.
Már rohanok is haza. Azt hiszem, pár napon belül megint ki leszek elégítve. Eléggé eltelt az idő. Jaj, alíg várom már a holnapot. Nora támadásba lendül...
Végre reggel van! Már indulok is. Adná az ég, hogy minden jól menjen. Sylvia a kapuban vár.
-Helló, Sylvia. De rég nem láttalak.-játszom a meglepettet.
-Szia, Nora. Hogy vagy?
-Remekül. Körbevezetsz?
-Persze.
Jó ez a színjáték. Szerencsére lézengenek néhányan idekinn, s mindenki engem bámul. Van alibim, s tanum. Még jó, hogy tegnapig egyszer sem jöttem fel ide. Most meg lennék szorulva, ha valaki felismerne. Néhány srác odajön hozzám. Azt hiszem, ha meg akarom szerezni Michaelt, olyanná kell válnom, mint ő. Első lépés, minden férfit ellökni magamtól. Második, elzárkozni a világtól. Harmadik, néhány összetűzés Michaellel. Pár megjegyzés a jelenlétében, s máris a kezeimben lesz.
-Helló, szépség!-hallom a sóvárgó férfiakat.
Oda sem nézek. Tűrtöztetnem kell magam.
-Szóval, Sylvia, mesélj, milyen mostanában az életed? –mondom úgy, hogy néhányan hallják.
Csak érnénk már Michael közelébe... Sylvia jól játszik. Nem hiába készül színésznőnek. És...Michael ott ül egy padon, mint mindig.
Figyelmeztetem Sylviát, hogy arra akarok menni. Máris hozzákezdek a megbeszélt szövegnek, nehogy úgy tűnjön a srácnak, mintha pont az ő elszédítésére játszanám magam.
-És képzeld, most belebolondultam Verne könyveibe. Hát az mesterien ír.
Rögtön odaérünk mellé. Folytatom.
-És tudod mit? Szerintem a legjobb a Tizenöt éves kapitány.
-Furcsa.-kontrázik Sylvia, mikor már a srác előtt is elhaladunk. Épp a tegnap láttam egyik fiúnál azt a könyvet.
-Nem csoda. Az egy remekmű. Normális, hogy olvassák. Habár igazán nem a srác érdekel. Mesélj magadról.
Michael hallótávolságon kívűl, s mi felsétálunk a szobába.
-Mit gondolsz, Sylvia, hatással volt rá ez a kis duma?
-Mintha egy pillanatra ránk nézett volna, de semmi több.
-Akkor nincs mese, tovább kell játszani. Menj, őrködj. Én körülnézek a szobájában. Melyik az övé?
Mutatja, hogy melyik, s már rohanok is. Ez aztán a munka! Ilyesmit még nem csináltam. Úgy kell tennem, hogy semmi nyom ne maradjon utánam. Csak épp körülnézek. Néhány poszter, gondolom a kedvenc együtteséről. Pár pornó. Nocsak...nem is olyan szent. Nem átlagos fiúszoba. Kevés cucc van, a legtöbb a könyv. A szekrényben nem túl sok ruha. Végignézek a könyveken. Klasszikusok. Arra néhány újságra tekintve semmi nem mutatja, hogy lenne valamiféle kapcsolata. Furcsa...mégcsak óvszer sincs. Hát ez valóságos remeteként él itt. Ha jól látom, a kedvenc színe a fekete. Jó lesz megjegyezni. Ezentúl én is csak sötét ruhákat veszek fel magamra. Sylvia jelez, hogy jön. Gyorsan visszarohanok a szobánkba. Ezt megúsztam.
-Nora, ugye tudod, hogy nagyon bátor vagy? Eddig senki nem ment be a szobájába. Mi van ott?
-Semmi extra. A srác tényleg olyan, amilyennek leírtad. Vannak sötét ruháid?
-Persze.
-Az jó. Majd kölcsön adsz párat, ha az enyémek kimerülnek?
-Szívesen.
-Köszi. Rendes vagy.
Felkapok magamra egy fekete térdig érő szoknyát, meg egy ugyanilyen színű topot.
-Na, hogy nézek ki?
-Szuperül.
-Remélem is. Akkor térjünk át fontosabb dolgokra. Mesélj pár dolgot az olyan klasszikusokról, mint például Illiász, Odüsszeia. Mondjuk a Háború és békét, Az állatfarmot, vagy a Büszkeség és balítéletet ismerem. És tudsz valamit a Nightwish együttesről?
Hosszú dumák. Szerencse, hogy Sylviának nem kell Michael, mert a tudásával nagyobb esélye lenne megszerezni, mint nekem. Előszőr életemben, szükségem lesz egy könyvtári bérletre. Eddig, amiket elolvastam, azt mind kölcsönkértem a haverektől. Jó, szeretem az irodalmat, de nem sok fontosságot tulajdonítottam neki. Az eddigi pasikhoz nem volt rá szükség. Most viszont össze kell szednem minden tudásom. Holnap elintézem a bérletet.
Hát, akkor indulok is a könyvtárba. Ha szerencsém van, ő is ott lesz.
-Jó napot.-köszönök a nőnek.
-Jó napot.
-Szeretnék egy bérletet. Új vagyok még errefele.
-Hát persze. Jöjjön utánam. Hozott magával fényképet?
-Igen.
-Remek. Nem sokan tudják, hogy hogyan is néz ki egy könyvtári bérlet. A legtöbben mindig elrohannak beszerezni a dolgokat. De úgy látom, a kisasszonynak nem lessz ilyen próblémája. Gondolom a szabályokat is ismeri.
-Hogyne. Halkan beszélgetni, semmi olyat behozni, ami kárt tehet a könyvekben. Semmi nem szabad kivinni engedély nélkül. A bérlet mindig nálam kell legyen, és a könyveket tisztán kell tartanom. Ha kivennék egyet, időben vissza kell adonom, ellenkező esetben büntetést fizetek. Azt hiszem ennyi.
-Nagyon jó. Minden fontosat elmondott. Azt hiszem, egyetlen társad van, aki ennyire kedveli a könyveket. Jelenleg is itt bújkál valahol, a sorok között. Tessék, itt a bérlet.
-Köszönöm. Körülnézhetek?
-Hát persze. Ha segítségre lenne szüksége, csak szóljon.
-Köszönöm.
Hát ez tök egyszerű volt. Körbejárom a termet. Leemelek pár fontosabb könyvet, s az asztalok felé veszem az irányt. Michael is itt üldögél. Jobb, ha rá sem nézek. Olyan kell lennem, mint ő. Nem tűröm az embereket. Nekifogok az olvasáshoz. Néhányszor érzem magamon a srác pillantását. Nem nézek fel. Aztán úgy két óra múlva felkel, s elmegy. Én még maradok. Hátha felfigyel valaki rám, s elterjed a hír rólam, hogy egész nap itt üldögéltem.
Már sötétedik. És itt is van a könyvtárosnő.
-Nora! Ugye szólíthatlak így?
-Persze.
-Figyelj, öt percen belül zárok. Ha megtennéd...
-Jaj! Így eltelt az idő? Észre sem vettem.
-Lejöhetsz holnap is.
-Remek. Kivehetnék pár könyvet?
-Normális.
-Akkor ezek lennének.
-Mind az öt?
-Igen, ha lehet.
-Jó. Most az egyszer kivételt teszek.
-Köszönöm.
-Nincs mit. De most már siess.
-Viszlát.
-Viszlát, kedveském.
Az elején egész unalmas volt, de azt hiszem végül nem is annyira rossz. Tényleg belefeledkeztem ebbe a könyvbe. Ha nem lennék hatással Michaelra, legalább annyi hasznom lesz, hogy kellemesen éreztem magam. Na ez a nap is eltelt. Már csak öt maradt hátra.
Harmadik nap. Ma fogom a könyveimet, s kimegyek az udvarra. Ő is ott szokott olvasni.
Nézd csak! Üres a szokásos padja....Leülök. Pár perc múlva megáll előttem valaki. Gondolom ő az, nem nézek fel. Mélyen belemerülök a könyvbe. Leül mellém s ő is olvas. Máris közelebb kerültem hozzá. Szuper. Itt az idő odébbálni. Végül is nekem nem szabadna férfiak társaságában lennem. Arrébb sétálok, s járás közben olvasgatok. Hoppá. Belebotlottam valakibe.
-Mi van, kislány?-hallom. Nem tudsz ellenállni nekem?
Valamivel vissza kell vágnom. Mert neki is ez a szokása.
-Talán ha néznél néha tükörbe, szembetalálnád magad egy igazi kislánnyal.
Biztos vagyok benne, hogy Michael is hallotta. Azt hiszem, ideje beszereznem pár óvszert. Egyre jobban közeledek a cél felé.
Gondolok egyet, s megint felmegyek a könyvtárba. Körbesétálok párszor. Érdekes, hogy ő is feljött. Úgy tesz, mintha nem látna. Helyes. Akkor én is úgy teszek. Túljárok én az eszén! A múltkor láttam egy könyvet, ami igazán érdekelt. Most kihasználom az esélyt. A gond az, vagyis nekem nem lesz gond, szóval az, hogy kissé magasan van. Úgyhogy ugrálhatok, s nyújtozkodhatok egy ideig. Remélem észreveszi, s odaadja nekem. És már kezdem is. Egy adag nyújtozkodás, s máris a földön pár értékes könyv. Halkan szitkozódok. A francba. Úgysem fogja levenni. Ugrálhatok itt napestig.
Nocsak...Most itt álldogál a sor végénél, s úgy tesz, mintha olvasna. Remélem, jól szórakozik. Hogy akadna meg valami a torkán. Nem leszek hülye. Nem megyek oda hozzá, hogy megkérjem, vegye le nekem. Inkább keresek egy széket.
Na jó, indulok Megvan. Vissza....odasétálok a polchoz. Leteszem a széket, s mászok is fölfele. Ééééés...A könyv sehol. A fenébe is! Hát ez disznóság volt tőle. Vagy átlátott rajtam, vagy egy óriási hülye. Akkor keresek valami mást, s vissza az asztalokhoz.
Nocsak! Ott üldögél. Szuper. Most mi legyen? Nem fordulhatok vissza, furcsa lenne. Úgy fogok tenni, mintha nem érdekelne. Leülök én is, óvatosan leteszem a könyveket, s leveszem egyiket a kupacról. Beleolvasok. Közben láttam azt a könyvet, amelyik nekem kellett. Ott van az asztalon. Kicsit félretéve a többitől. Fél szemmel azt bámulom. Le kéne tennem erről. Még mielőtt észreveszi. Vissza a könyhöz. Bla-bla-bla. Most nem köt le. Azt hiszem, inkább kiveszem őket. Habár van ám még a szobámban néhány. Majd, ha azokat kiolvastam visszajövök ezekért is. Inkább visszamegyek a szobámba.
Szar dolog, hogy nem értem még el semmit. Most mi jöjjön? Ez tényleg nehéz eset. És már csak négy nap. Mi lenne a legjobb megoldás? Féltékennyé nem lehet tenni. Nem segít. Nem szól hozzám. Menjek csak úgy neki “véletlenül”? Túl merész lenne. De más nem történhet, mint hogy leordítja a fejem. Megéri? Naná. Indulás. Vajon még mindig a könyvtárban üldögél? Mindegy. Majd ha meglátom, végrehajtom rajta. Nem fogom keresni. Majd holnap.
Hol kezdjem ma? Megint könyvtár? Azt inkább délután. Sétálok egyet. Az udvar nagyjából üres. Csak néhányan lézengenek. Szuper. A srác a szokásos helyén. Most nem megyek oda. Másik irány....Sportpálya. Na csüccs. Páran fociznak. Ez kellemes hely. Még érkeznek néhányan. Viszont kezdek unatkozni. Azt hiszem, nem volt a legjobb ötlet ez az egész. Leül mellém egy srác. Bámul maga elé.
-Jó a meccs, mi?- kérdezi hírtelen.
-Nagyon.-vetem oda, s már indulnék is.
Erre felugrik, s lesmárol. Na ez aztán szép...lenne, ha nem pont most történne. Zsupsz. Egy pofon, s már megyek is. Ha-ha. Ezt kellett volna látnia.
Alig sétálok le a lelátóról, elmegyek mellette. Szóval mégis hatással vagyok rá...Mintha gúnyos mosoly lenne az arcán. Haladok...
Visszatér belém az élet. Elmegyek ebédelni, s utána a könyvtárba. Kezdek megbolondulni. De hát már csak három és fél nap. Na lássuk csak, visszarakta-e azt a könyvet? Nem! Kár. Akkor nézzünk valami mást. Ez megfelelő. Megkeresem a bejárathoz legközelebb álló asztalt. Már lép is be. Tudtam, hogy nem tud ellenállni. Odamegy a könyvtárosnőhőz. Még jó hogy csend van. Hallom, mit mondanak, észrevétlenül. Szuper.
-Helló, Michael.
-Jó napot.
-Remek, hogy jöttél. Meg akartalak kérni, hogy ma te zárj. Nekem el kell mennem. Benned megbízom.
-Köszönöm.
-Akkor vállalod?
-Igen.
-Jó. Én megyek is.
-Viszlát.
-Szervusz.
Micsoda szerencse! Ma hozzám fog szólni. Addig nem megyek el. Majd úgy teszek, mintha valami szuper érdekeset olvasnák. Zárórakor úgyis idejön.
Fenét! Eltelt. Helyette ő is ott üldögél az egyik asztalnál. Biztos ki akarja használni a könyvtárosnő távollétét. Megint melléfogok. De azért keresek még valami olvasnivalót, s véletlenül egy másik asztalhoz ülök le. Közelebb hozzá.
Ez nem igaz! Mindjárt éjfél. Én meg rögtön elalszok. Szőrnyen jó ez a könyv. Nem aludhatom el a végét. De nagy a csend, és rögtön lecsukodnak a szemeim. Még egy séta a polcok között. Vissza az asztalhoz. Semmit nem értem el ezzel. Viszont a szobába nem megyek vissza. Ha elalszom, majd felkölt.
Úristen! Mennyi az idő? Nyavaja! Már csak egy nap. És én itt üldögélek a könyvtárban, betakarva az asztalnál. Ha-ha! Betakart! Helyes. Nem bírom tovább. Holnap visszamegyek a lakásomba. Ma meg kell ejtenem az ütközéses dolgot. Mondjuk vissza kellene hoznom a könyveket, és akkor. Megyek is utánuk. Megvannak. Most már csak egy kis szerencse kellene. Négy könyv egymáson, az ötödiket most fejezem be az úton. Félszemmel nézelődök, hogy merre lehet. A könyvtár felől jön valaki. Gondolom ő, jól megrakva könyvekkel. Szuper. Így majd magát is okolhatja. Ügyesen nekiszlalomozok. Minden a földön köt ki.
-Nem látsz a szemedtől?- szólok oda félszájjal, s úgy teszek, mintha nem láttam volna, hogy ő az.
Semmi érdekesebb reakció. Idegesen kapkodja a könyveit. Akkor hát ez volt. Lehajolok összeszedni az enyémeimet. Fantasztikus. Egyszerre nyultunk a könyveinkhez, s tekintve, hogy azok egymáson vannak véletlenül összeér a kezünk. Aranyos. Pont mint a régi filmekben. Rámnéz, veszi a könyvét, s eltűnik. Hát most már tényleg vége. Mást kell keresnem. Pedig már igazán élveztem. Na mindegy. Továbblépek.
Leadtam a könyveket, s megyek becsomagolni. Holnap beszélek egy picit Sylviával. Mindjárt egy hete hozzá sem szóltam. A szoba üres, dolgaim szana-szét. Kezdjük a pakolászást. Na jó, azt hiszem inkább bedobálok mindent a csomagba, s aztán otthon elrendezem. Igazán nincs kedvem tűrögetni, meg vállfákra rakosgatni. Elszúrtam egy egész hetet.
Van is egy jó ötletem. Sylvián kívűl még senki nem tudja, hogy elmegyek. Akkor már hajnalban húzok innen. Írok két levelet, s lefekszek.
Kedves Sylvia!
Ne haragudj ezért az elfecsérelt hétért! Igazad volt, azt hiszem. Bocs, ha rosszúl bántam veled. Ne aggódj, nem felejtettem el azt a pasis ügyet. Elrendezek egy találkát. Hajnalban mentem el. Nem akartalak felkölteni. A címemet tudod. Ha bármi van, ott keress. Köszönök mindent.
Nora
Jó, és most a másik. Ez érdekesebb lesz.
Tisztelt könyvtárosnő!
Köszönöm a szíves segítségét! Remek volt abban a könyvtárban ücsörögni nap mint nap. Ezentúl is megtenném szívesen. Nagyon jó kis gyűjteményük van.
Sajnos ma hajnalban haza megyek. Sylvia talált nekem egy házat, úgyhogy elhagyom a bentlakást. Igaz, hogy nem költözök messzire, de úgy érzem, nem lenne helyes, ha megtartanám a bérletet. Visszaadom hát, s egyuttal szeretném megkérni, hogy azt a társamat, akiről beszélt, tüntesse ki valamivel. Remekül végezte a dolgát azon a napon, amikor ráhagyta a kulcsokat. Kérem, ne említse neki, hogy én ösztönöztem önt erre.
Nora
Vége a szórakozásnak. Mehetek haza. Nagy kár. De mihez kezdjek most magammal? Mindegy. Nos, azt hiszem szépen, csendben mehetnék is. Egyik levél ide, másik levél véletlenül Michael ajtaja elé. Úgy. Küldetés befejezve.
Lássuk csak, mit csinálhatok a házzal. Mondjuk egy kis rend nem ártana.
Összeszedem a sötétebb dolgokat, s felcserélem a színesekkel. Csupán pár napig. Ha nem lesz rá reakció, megy szépen minden vissza a régi kerékvágásba.
Jócskán elfáradtam. Holnap felhívom Sylviát.
-Halló? Sylvia? Itt Nora. Hogy vagy?
-Szia. Jól. És te?
-Hát...lehetne rosszabb is.
-Sajnálom.
-Mit?
-Hát hogy nem jött össze.
-Ez van. De az a dolog marad, ugye?
-Persze.
-Mikor lenne jó?
-Mondjuk hétvégén. Szombat. Este hat.
-Remek. Majd felhívlak még az ügyben.
-Oké. Bocsi, de el kell mennem. Várnak.
-Persze. Szia.
-Szia.
Na ez tényleg szar ügy. Semmi reakció. Ha ért volna valamit az a levél, Sylvia most szólt volna. Dehát úgy látszik, semmi. Azt hiszem, elmegyek a városi könyvtárba. Furcsa dolog, de megszerettem. Felhívom majd Nemesist is. Jaj, szegény...teljesen kiment az eszemből. Elmaradt a koncertezésünk.
Szép kis hely. Jobban fel van szerelve, mint a másik. Azt hiszem van egy új szabadidős szórakozóhelyem. Bérletet gyorsan, s ma nem is maradok többet. Na úgy na. Hátra van még Nemesis.
-Szia, Nem! Rég nem láttalak.
-Nora? Hol voltál a hétvégén?
-Sylviánál. Nem fogod elhinni. Mesélnem kell. Van időd?
-Ma nincs. Holnap délelőtt jó?
-Persze. Figyelj csak...Nem tudod a számát Robertnek?
-Dehogynem.
-Leadod?
-Le. 974328
-Köszi.
-Nincs mit.
-Akkor holnap reggel.
-Jó. Pá!
-Szia.
Ez is elintézve. Na, amíg hazamegyek még az a randi és kész.
-Halló? Robert?
-Igen.
-Nora vagyok.
-Szia.
-Figyelj, gyors leszek. Van programod szombaton hattól?
-Nincs
-Akkor lesz. Menj a Crash-be. Egy barátnőmmel lesz randid.
-Kivel?
-Sylvia. Ismered?
-Látásból.
-Oké. Legyél ott.
-Rendben.
Szuper. Ezzel is megvagyok. Na még egy beszélgetés, és végeztem.
-Sylvia?
-Igen?
-Megint én vagyok.
-Jó. Siess, mert dolgom van.
-A randi szombaton hatkor a Crashben, Roberttel lesz.
-Oké. Kösz.
-Nincs mit. Szia.
A fenébe is...Lesz mit fizetnem a telefonért. Na de most aludni fogok.
Posta? Semmi. Remek. Üzenetrögzítő? Üres. Úgy látom, senkit nem érdekelek. Holnap viszont Nem megmondja a véleményét. Hátha lesz még egy-két ötlete.
-Helló, Nem!
-Szia, Nora. Mi történt a házzal?
-Csak pár javítás.
-Hát...Nem néz ki rosszúl, de kissé furcsák ezek a sötét színek.
-Megszokod, mert most már így marad.
-Mirefel?
-Rögtön mondom.
Pár percig sorolom a történteket. Fura, hogy nem szól közbe egy cseppet sem. Máskor már rengeteg kérdést intézett volna hozzám. Befejeztem, s most várom a reakciót.
-Készítsek egy kávét?
-Igen, köszi.
-Addig gondold át, hogy mit lehetne még kitalálni.
-Oké.
Kiandalgok a konyhába. Csodálatos. Ha neki sem lesz ötlete, akkor annyi. Valahol csereg egy telefon. Azt hiszem, az itthoni.
-Nem! Felvennéd, kérlek?
-Persze.
Készítek egy adag tejszínhabot.
-Nora, téged keresnek.
-Valahogy gondoltam. Ki az?
-Nem mondta.
-Jövök.
Kisétálok, s felkapom a kagylót.
-Halló?
Senki.
-Igen?
Csend.
-Azt hiszem letette. Lány volt vagy fiú?
-Azt hiszem fiú.
-Biztos Robert. Intéztem neki egy randit Sylviával.
-Lehet. Hol marad a kávé?
-Hozom.
Besétálok vele, s leteszem a kisasztalra. Kí
|