Lássuk, mit csinál Hádesz. Adok neki reggelit. Aranyos. Na, akkor készülök, s indulunk. Ez a kutya, azt hiszem be van tanítva egy színten. Furcsa, hogy még nem pisilt be. Kibírt egy egész éjszakát.

Felkapom a könyvet.

-Gyere!-vetem oda, s megfogok egy csomag kekszet, hogy legyen mivel csalogassam. Odajön, s jutalmazom.

-Ügyes vagy.

Felrakom rá a pórázt, s mehetünk. Lassan haladunk. Nem fogom rángatni. Hadd szokja a helyzetet. Végre, itt vagyunk. Jó lenne, ha nem találkoznák senkivel.

Szerencsém van. Az udvar üres. Néhányan lézengenek a folyosón. Elengedem Hádeszt. Itt biztonságos. És remélem, követni fog.

-Gyere!

Össze-vissza szagolgat mindent. Elindulok, s néhány pillanat múlva szalad is utánam.

-Gyere.- indulok a könyvtár fele.

Hát, szuper... A folyosó végén befordul Michael. Pont ő... Visszanézek. Hádesz eltűnt....Gyönyörű. Most mit csináljak? Végig kell keresnem az egész épületben. Indulok is. Folyosókon sehol. Benézek a termekbe.

-Hádesz!

Semmi

-Hádesz!

Ez a terem is üres.

-Kiskutyám! Oh, elnézést.

Sikeresen rárontottam pár fiatalra. Tovább...

-Hádesz!

Ez hiányzott...

-Mi van?-hallom a méltatlankodást.

-Bocs. Nem láttad a kutyámat? Husky, és Hádesznek hívják.

Remek...Miért nem vettem észre, hogy Michael szobájába lépek be?

-Szóval Hádesz. Ott van.

Rámutat az ágyára. Odamegyek, s lehajolok.

-Hádesz! Azonnal gyere ki onnan. Mennünk kell.

Még egy pisszenés sincs.

-Gyere már ide!

Hasra fekszem, s matatok az ágy alatt. Na végre...

-Rossz vagy.-mondom. Na gyere.

Rákötöm a pórázt, s már indulok is. Jobb, ha csak otthagyom azt a könyvet. Nem viszem be Hádeszt. Leteszem az ajtó elé, s már húzok is. Útközben megint elmegyek Michael mellett. Úgy látom, a könyvtárba igyekszik. Most már végleg kicsúszott minden a kezem közül. Hádesz elé sétál, így kénytelen megállni.

-Gyere, Hádesz.- vetem oda, s próbálom elhúzni.

-Igazán betaníthatnád.-motyogja Michael.

-Azon vagyok.

Na végre! Hozzám szólt! És még csak le sem szídott.

-Viszlát.-köszönök el.

Nem szól semmit. Valószínűleg úgy érzi, elszólta magát. Na húzok, mert még elrontok mindent.

Végre itthon... Meg kell jutalmaznom Hádeszt.

-Gyere!

Odajön. Szuper. Haladtunk...Egy keksz. Megeszi, s inni megy. Játszanom kéne vele. Odagurítok egy labdát. Lökdösi egy ideig, majd megunja.

-Na, gyere!

Felkapom, s besétálok a nappaliba. Lehuppanok a kanapéra, az ölömbe teszem, s tévézek egy ideig.

Meguntam. Kiviszem, megsétáltatni. Már megint eltelt egy nap.  Vacsorázni kellene. Rendelek egy pizzát. Fél óra múlva itt lesz. Szuper. Addig még játszok picit Hádesszel.

Már hozzák is? Gyors a futár...

-Rögtön jövök!-kiabálom ki.

Magamra kapok egy sötét köpenyt. Már csak azért is, mert fehérneműben nem illik kiállni az ajtóba. Habár úgyis áttetsző, szóval... Nyitom az ajtót.

-Mennyivel tartozom?-mondom,ahogy kitárul az ajtó.

Hoppá...Hát ez meg mit keres itt? Bambán álldogál az ajtóban.

-Nos? Mi lesz? A pizzát hoztad, nem? –húzom tovább a húrt.

Nagyon jól tudom, hogy nem a pizzát hozta. De hát a játék...

-Mit bambulsz?

Végigbámul rajtam. Na, azt hiszem ma lesz egy kis akció.

-Élsz még?

Közben megérkezik a pizzafutár. Kifizetem, s már indulnék is befelé. Még mindig ott álldogál. Valamit csinálni kellene.

-Michael a neved, ugye?-kérdem.

Hírtelen eszmél fel. Valamin nagyon elgondolkozhatott.

-Igen.

-Bejössz?

-Hát...jó.

-Szűkszavú vagy.

-Aha.

Betologatom a házba, a nappaliba.

-Ülj le. Kérsz pizzát?

-Nem, kösz.

-Nem haragszol meg, ha én eszek, ugye?

-Egyél.

-Szóval? Mit akarsz?-kérdem, miután a második szeletet is lenyelem. Nyitja a száját, s be is csukja.

-Igen? Honnan tudtad, hogy itt lakom?

-Telefonkönyvből.

-Szóval te hívtál a múltkor? Amikor Nemesis vette fel a telefont?

-Aha.

-Jó. Akkor....Mi a gond? Talán a könyvtárosnő küldött?

-Nem.

-Elmondod? Mert még meg kell etetnem Hádeszt, és le akarok feküdni.

Hallgat. Na, ez nehéz eset. Támadjam le én?

-Kimegyek Hádeszhez, mert nem akarom, hogy cirkuszt rendezzen. Addig gondold meg mit akarsz.

Kilejtek a szobából. Odalököm a kaját Hádesznek, s közben jócskán elgondolkozok. Na most kéne valami ötlet... Nem húzhatom az időt tovább. Vissza kell mennem. Csak tudnám, mi hozza ki belőle a férfit. Besétálok a szobába. Az ablaknál álldogál. Megfordul, ahogy belépek.

-Szóval?-kérdem megint, s közelebb megyek. Persze nem annyira, hogy feltűnő legyen. Úgy kell látszódjon, hogy ő teszi meg az első lépéseket.

-Bocsi az öltözetemért. Nem vártam vendéget.-próbálkozok.

Remélem ezzel  kimozdítom a nyugalmából.

-Semmi gond.

-Szóval?- kérdem megint.

Fene a nehéz felfogását!!!

-Megkínálhatlak valamivel?

-Nem, köszi. 

-Akkor ülj le. Lazulj már, és bökd ki. Ennyire rossz hírt hoztál?

Valamit mondanom kellett. Ha öt percen belül nem csinál semmit, akkor majd én. A mai éjszaka csakis egyféleképpen végződhet.

A kanapé előtt állok, ha le akar ülni, el kell mennie mellettem.

Végre megmozdult. Miközben elsétál, gondoskodom arról, hogy egy színten végigsimítson rajtam. Kissé megremeg. Azt hiszem, sinen vagyok.

Nem hallottam, hogy leült volna. Megfordulok, és szembe találom magam vele. Nem is olyan szőrnyű, ugye, kedves? Na fel az értetlenkedő arcot...úgy...és most várok. A mai nap folyamán meg fogom rontani ezt a pasit. Ha jól sejtem, nem lesz túl hosszú az éjszaka. De majd én betanítom. Még mindig csak bámul.

Meddig kell ezt játszani? Én vagyok a hibás. Már rég megkaphattam volna, ha nem hallgatok Nemesisre. Remélem mutat majd valamit, mert ha nem, egy percet sem töltök többet vele. Mi a nyavajára vár? Kérvényre? Kezdem elveszteni a türelmem.

-Sokáig hallgatsz még?-kérdem. Mert ha...-nem tudom befejezni, mert az ujját a szám elé teszi, s jelzi, hogy hallgassak. Aztán lassan elveszi, s én máris folytatom.

-Mit kell hallanom? Késő van. Mi lenne ilyenkor olyan fontos?- méltatlankodok.

Kérdő tekintettel nézek rá. Most? Mi következik? Ez már tényleg kínos. Ha valaki látna, azt gondolná, hülye vagyok. Gyerünk már!...csinálj valamit.

Semmi. Még mindig semmi. Akkor el kell mozdulnom innen. Kényelmetlen a helyzet. Na, ez nem tudom, hogy sikerült. A lényeg, hogy most teljes egészében végigbámulhatom. Feltűnés nélkül. Úgy látom, túlságosan el van foglalva a saját gondolataival. Vajon min töri az eszét? Minden esetre ez titok marad egyelőre. Ahogy az is, hogy mit takarnak a ruhái. A fenébe is...Ilyenkor sajnálom, hogy nincs telepatikus képességem. Na jó...itt az idő.

-Áruld már el, mit akarsz, vagy távozz.- sóhajtom. Remélem nem a második variánst válassza.

Feláll a kanapéról, ahova öt perce ült le. Hát remek. Ezt elszúrtam. Miért olyan nehéz ez a férfi? Ki kell kísérnem. Közben elindult az ajtó felé. Már az előszobában álldogál. Odamegyek hozzá.

-Hát, igazán kellemes társaság vagy. –mondom neki, s elmegyek mellette, hogy ajtót nyissak. Kartávolságba érek hozzá, erre lekap, s magához ránt. Na ennyire közel sose kerültem hozzá...Gyönyörű  szépek a szemei. Szürkék, és beszédesek. Lássuk csak, mit olvasok ki belőlük...

Kíváncsiság., kis csodálozás, vágy...

Meg ne mozduljak...csak még pár másodpercig, amíg rájön, neki kell megtennie. A fenébe! Minek is áltatom magam? Ez már abszolúte nem játék. El sem tudtam képzelni, hogy ennyire tudok uralkodni magamon. Nehéz, de sikerülni fog. Sikerülnie kell...Egy pillanatra végigfut rajtam a hideg...vagy fél, vagy túlságosan ért ehhez. Becsukom a szemem...minden pórusomban az ő illata kering...Csókolj már meg! Nem bírom tovább...Gyere már! Valósággal szikrázik a levegő...És végre...Lassan megint elindul. Félénken és óvatosan. Ez nem nevezhető igazi csóknak...És már el is húzódik. Ennyi? Ennyire lenne képes? Rám bámul. Most mit várna? Az elismerést? Na jó...Az első lépés megvolt, nem? Akkor hát azt hiszem, szabad a pálya. Most az én sorom. Odalépek hozzá, s én veszem fel az ostromló szerepét. Követelőzően találok rá az ajkaira. Egy ideig nem viszonozza. Csodálkozást érzek benne? Mindegy. Most már biztos hogy az enyém. És....végre. Viszonozza. Hú...az előbb nagyon melléfogtam...Valósággal reszketnek a lábaim. Ha nem tartana, már régen a földön feküdnék. Ezennel vége a küldetésemnek. Átvette a hatalmat. És megáll. Felnyitom a szemem. Miért hagyta abba? Utánakapok, reflexszerűen. Elfordítja a fejét. Mi van? Mi történt? Odanyulok, hogy visszafordítsam. A szemeibe nézek...Ha igaz, amit látok, hogy tudott megállni? Megragadom a kezét, s a nappali felé húzom. Nehezen megy. Nem kéretteti magát, de akkor is. Én vagyok a hibás. Még szerencse, hogy nincsenek lépcsők. Nem bírnák felmenni. Visszatérve hozzá. Megint nálam a szerva? Akkor folytassuk. Pedig így csak magamat keverem bajba. De már késő. Rámtör a felismerés. Szerelmes lennék?  Életemben előszőr? Szuper! Csak nehogy most szúrjak el valamit. Már csak egy rövid csók, és továbblépek. A nyakát kényeztetem. Megremeg. Hatással vagyok rá...Lejebb haladok...Kigombolom az ingét, s megszabadítom tőle. Az öve következik, majd a nadrágja. Végignézek az eredményen...Azt hiszem, ennél tökéletesebb már nem is lehetne. Nincs sok időm bámulni, megint ő kezdeményez. Nem sok dolog van rajtam, lenge az öltözetem. Lassan mindketten meztelenül álldogálunk a nappali közepén. Ő kényeztet. Szőrnyen jól csinálja. Azt hiszem, semmit nem kell tanítanom neki. És ezek után már senki nem mondhatja nekem róla, hogy nem volt nővel. Túlságosan tudja, mi a jó. Rátalál az erogén zónáimra. Sikeresen kicsal belőlem néhány kéjes sóhajt. Tévedtem, mikor azt gondoltam, hogy ennél már jobban nem lehetek felizgatva. Ha így folytatja, elélvezek, még mielőtt rendesen lefeküdnék vele. Azt hiszem ezt ő is megérezte, mert lassít a tempón. Már a földön fekszem, s megint megcsókol. Közben kezeivel ide-oda cikázik. A fenébe is...Azt akarom, hogy most rögtön magáévá tegyen. Pár hírtelen mozdulat, csak hogy felgyorsítsam az eseményeket. Azt akarom, hogy tudja, már rég készen állok erre. Belenéz a szemembe. Türelem...-olvasom ki belőle. Méghogy türelem. Hogy lehetnék türelmes? Direkt kikerül. Ha nem tesz valamit, most rögtön, magam végzek. Még mindig kerülget...még mindig...nem bírom tovább. Elindul a kezem, de ő megállít. Sejti, mire készültem. A fejem fölé helyezi, s lefog. Gúnyosan elmosolyodik. Biztosan tetszik neki, hogy mit hozott ki belőlem. Szabad kezével végigsimít rajtam. Érzem, hogy elengedi a kezeimet, s a másikkal is felfedezőútra indul. Nem mozdulok...Talán most...Végigsimít a combom belső felén. Azt hiszem, egyetlen érintésétől is el fogok élvezni... még pár centi....és visszfordul. Élvezi, hogy kínoz. Látom, hogy élvezi... Visszaindul, most kissé közelebb ér...el. Megint vissza. Már készülök arra, hogy ugyanazt teszi...

Az eszem rögtön felmondja a szolgálatot...Ez felkészületlenül ért...Testem párszor összerándul, majd néhány hangos sikítással elélvezek. Hát ez csodálatos volt. Lihegek egy darabig. Most jut eszembe csak, hogy ő még mindig kielégítetlenül fekszik mellettem. Ha ő megkínzott, akkor majd én is ugyanezt teszem.

Megcsókolom, de még mielőtt viszonozná tovább haladok. Nyakánál több időt töltök el. Azt hiszem ez az egyik legérzékenyebb pontja. Egyre gyorsabban lélegzik...Most majd én is olyan gonosz leszek, mint ő. Lejebb haladok. Mellkasát csókolom. A kezem valamivel lennebb tevékenykedik. Már kapkodja a levegőt...Nem fogom  engedni, hogy magához nyúljon. Csak annyira érintem meg a combját, hogy a finom kis pihék érzékeljék. Megrezdül. Felnézek, s látom a könyörgő arckifejezését. Ő sem bírja már sokáig. Megint megcsókolom, s közben semmi mást nem érintek rajta. A vágy még mindig csak nő. Hírtelen nyúlok férfiasságához, s neki felpattannak a szemei. Elhomályosül a tekintete, és egy elnyújtott sóhaj jelzi, hogy ő is elélvezett. Magához húz, s lázasan csókol. Közben újra simogatni kezd, s ennek hatására készen állok egy újebb körre. Most már tényleg azt akarom, hogy az enyém legyen. Úgy látom ő sem áll másképp ezzel. Harcra készen fekszik, s újra kezelésbe vesz. Most viszont én is viszonzom. Pár másodperc után kérdően néz a szemeimbe. Intem, hogy minden rendben. És...újra felsikoltok a gyönyörtől. Nem áll meg...előbb lassan, majd egyre gyorsabban... Megint közeledik a csúcs felé. Ugyanúgy, ahogy én is. Szemei újra  elhomályosulnak, és micsoda időzítés... Egyszerre élvezünk el. Hálás csókokkal borít el, majd elterül mellettem. Még néhány percig simogat, majd mindketten elalszunk.

Arra ébredek, hogy az arcomat cirógatja. Kinyitom a szemem, s erre lágyan megcsókol. Viszonzom. Nem kell beszélnie, értem mit akar. Végigsimít a hátamon. Nekem csak ennyi kell. Minden apró kis érintése lázba hoz. Most már csak egy nyugodt, nem követelőző aktus következik. Igazán csodálatos  még így is. És azt hiszem, bármi, amit vele próbálok ki, az lesz. Istenem...Most érzem csak igazán, hogy élek... Odakint kezd pirkadni. Újra elalszom.

Már hasamra süt a nap, mire magamhoz térek. Végignézek magamon. Meztelen vagyok. Egy kis nyüszítést hallok a konyhából. A fenébe is... Hádeszről teljesen megfeledkeztem. Felkapom magamra a földön heverő köpenyt. Kimegyek a konyhába. Hádesz boldogan falatozik. Az asztalon egy könyv. Michael sehol. Megint visszahozta azt a könyvet. Ugyanaz. Jó lenne, ha most már végre kiolvasnám. Kinyitom, s kiesik belőle egy papír. Szétbontogatom. Ebből kiesik egy kártya. Könyvtári bérlet a nevemen. Lássuk a levelet.

1etlenM!

Használd a kártyát belátásod szerint! A könyvet NE hozd megint vissza. Hidd el, tudom, mit csinálok.

                                                Csókol 1000X

                                                Michael

U.I.: Hádeszt elláttam.

Hát nem valami bőbeszédű. De mi az, hogy használjam belátás szerint? Hm...Akkor úgy látom be, hogy ma fogom használni. Már csak a kíváncsiság miatt is. Felnyársalom Hádeszt, s beadom a szomszédba, hogy ügyeljenek rá. Szerencsére van gyerek, úgyhogy nem okoz problémát. Felkapom egyik legszexisebb fekete szerelésem, s máris indulhatok. Kissé elbambulok...Az éjszaka hatása. Na, megérkeztem. Felsétálok a könyvtárig. Most jut eszembe, hogy az egész épület üres volt. Mire készülsz, Michael? Összerándul a gyomrom. Ilyesmi még nem történt velem, ha férfival kellett találkoznom. Most már biztos, hogy szeretem. Na de miért is? Fogalmam sincs. Minek a hatására szerettem belé? Egyszerűen csak megtörtént. De akkor használjam ki minden szempontból. Manipulálnám? Eddig úgy gondoltam...De a tegnapi után, az az érzésem, hogy végig az orromnál fogva vezetett. Nem játszhattam annyira jól, hogy magam is elhiggyem...Közben megérkeztem a könyvtárhoz. Benyitok. Sehol senki. Akkor hát, ez  van. Ha már itt vagyok, használjuk ki. Körülsétálok a polcok között. Tényleg üres a helység. Leülök, s belemélyedek egy könyvbe. Talán már egy órája is olvashatok, mikor Michael áll meg előttem. Mosolyog...Micsoda változás...egészen megszépül az arca tőle. Leül mellém, s még mindig néz.

-Azt hittem, nem tartod helyesnek, hogy nálad maradjon a bérlet.-szólal meg.

Szóval innen fúj a szél...Akkor játszunk.

-Honnan tudsz róla? A könyvtárosnő elárulta, mi volt a levélben?

-Valahogy úgy.

A kis hazug...

-Pedig megkértem, hogy ne tegye.

-Tévedsz. Arra kérted, hogy ne szóljon nekem arról, hogy a te javaslatodra tűntettek ki.

-Na és akkor ezt honnan tudod?

-Sejtettem.

-Aha. Hogyhogy beszélgetsz velem? Tegnap nem voltál valami bőbeszédű.

-Viszont voltam valami más.

Sikeresen elpirulok. Fenébe!

-Hol van mindenki?

-Miért?

-Furcsa, hogy üres az egész épület.

-Kötelező gyűlés a bentlakás vezetőinek, a lakók pedig lassan hazautazgatnak.

-Hát jó.

-Gondoltam, hogy nem tudsz ellenállni a könyvtárnak. –mondja, miután én visszatérek a könyvhöz.

Arra gondolok, hogy egyáltalán nem a könyvtárnak nem tudok ellenállni. De meg sem szólalok. Úgy teszek, mintha olvasnék. Pedig igazán nem is érdekelnek azok a lapok. Kíváncsi vagyok, mit akar. Közelebb húzódik.

-Mit olvasol?

Megfordítom a könyvet, s mutatom a címet.

                        -A szem? Nem olvastam még. Milyen?

                        -Igazán érdekes.

                        -Ki írta?

                        -Stephen King.

                        -Furcsa...

                        -Mi?

                        -Hogy ez a könyv elkerülte a figyelmemet. Kingnek minden itteni könyvét olvastam. Igazán jó író.

                        -Az. Szerintem is.

                        -Tulajdonképpen mit keresel itt?-kérdezi hírtelen.

                        Leteszem a könyvet. Ez a kérdés...Most mit mondjak?

                        -Hogy érted?

-Ahogy hallod. Nem hiszem, hogy Sylviát jöttél meglátogatni.

-Miért?

-Ahhoz túl kevés időt töltöttetek együtt, és túl sok időt töltöttél a könyvek társaságában. Valamint az is közrejátszik, hogy csupán egy hét után kaptál egy házat, s három nap alatt berendezted, és még kutyát is vettél. Szóval?

Hát ez van...Mégsem játszottam túlságosan jól. De ha tudja, akkor mit keres még mindig itt? Miért faggat? Vagy csak sejt valamit? És tőlem akarja megtudni? Na jó...akkor itt az ideje bevallani az igazat. Végül is semmi szőrnyű nincs benne, nem? Most mit mosolyog? Mi vicceset lát rajtam?

-Szóval?

-Szóval mi?

-Ki, vagy mi volt az oka, hogy itt töltöttél egy hetet?

-Őszintén?

-Igen.

-Te.

-Köszönöm. Ennyit akartam hallani.

Hát ez meg mi volt? Furcsa észjárás. Na de térjünk át kellemesebb dolgokra . Vajon meddig tart az a gyűlés? Hangosan felnevet. Még mindig nem értem, mi olyan vicces.

Viszont vonzó. Ha biztos lennék benne, hogy nem jön vissza a könyvtárosnő, helyben leteperném. Feláll, s elsétál a kijárat felé. Kár. Nagy kár. De azért, kis idő múlva meglátogathatnám a szobájában. Miért is ne? Akár most is mehetnék...Elindulok az ajtó irányába. Félúton találkozok vele. Mégis visszajött? Furcsa. Most ennek nem örülök. Közelebb jön, s megcsókol. Ez izgis lesz. De azért figyelnem kell az ajtóra is, nehogy rajtakapjanak. Elkapja a fejét.

-Ne aggódj. Nem tör ránk senki. Bezártam az ajtót. Állítólagos ebédszünetem van. Mondtam, hogy tudom, mit csinálok. Bízz bennem!

Bízok én, hogyne bíznák. És ez igazán perverznek számít. Tudtam, hogy szereti a könyvtárat, de hát ennyire? Na, nem mintha az előbb nem támadtam volna le én is majdnem.

Megint nevet. Majd megtudom én, hogy mi olyan vicces. Legalább többszőr rá tudom majd venni, hogy nem legyen olyan komor. Felkap, s hátravisz a legtávolabbi asztalhoz. Ebből aztán lesz ám valami...Ráültet, s megint megcsókol. Közben benyúl a pólom alá, s a melltartommal babrál. Sikerült kikapcsolnia. Óvatosan lehúzza rólam. Fogalmam sincs, hogy sikerült ez ilyen elegánsan, s a póló még mindig rajtam van. De legalább nem kell lecibálnom a nadrágomat. Még csak harisnyát sem húztam a szoknya alá. Most már értem, hogy mi ez a dolog. Nem akarja, hogy veszély esetén sokáig kelljen kapkodnunk a ruháinkkal. Odakapok a nadrágjához, hogy lehúzzam róla. Az egyik kezét kikapja a pólom alól, s ellöki az enyémet. Úgy látom, az tetszik neki, ha teljes egészében uralhat. És őszintén megmondva...engem sem zavar. Belenevet a számba. Méltatlankodva becsukom a szemem.

-Elmondanád, mi olyan vicces?-kérdezem kissé nehézkesen, mert kezei roppant érzékeny ponton tapogatoznak. Remélem nem akarja megismételni a tegnapi eseményeket. Azt akarom, hogy itt és most, ebben a pillanatban legyen az enyém megint. Vajon tud a gondolataimban olvasni? Most meg miért állt meg? Gyerünk már...most akarom! A fenébe is...ennél jobb már nem is lehetne. Csak ha még egy kicsit jobbra...Igen! Megint sikerült neki. Michael, te egy isten vagy! A feleséged akarok lenni...Most azonnal! Vagy ha nem is ez, akkor még egy kört. Az is majdnem ugyanolyan jó.

Most miért bámul rám olyan meglepetten? Ja, hát persze...rajta a sor.

-Ülj le arra a székre.- mondom neki, s közben odalökdösöm. Maradj itt. Meg ne mozdulj.

Inti, hogy jó. Odamegyek a könyvtárosnő asztalához. Felkapom a ragasztószalagot, s már megyek is vissza. Na lássam csak, most mi lesz. Odaragasztom a kezeit a székhez. Mégcsak nem is védekezik. Vajon tudja, hogy ez jár a fejemben? Fú...ha látna valaki... Most aztán ő is elégedett lesz. Remélem. Lehúzom végre a sliccét, s gyorsan kiszabadítom. Nem lehetett valami kényelmes. Szépen leülök az ölébe és kényszerítem hogy végignézze. Én másodszorra is elélvezek, úgy látom még így, lekötözve sem hagy cserbe. Pár perc múlva ő is követ. Ezzel viszont sikerül elérnie, hogy harmadszorra is az orgazmus szélén álljak. Néhány mozdulat, és vége. Nem állok fel, mivel még nem tudnák. Lihegek egy darabig, s közben arra gondolok, hogy micsoda páros vagyunk mi ketten...

Bárki megirigyelhetne minket. Ki kellene engednem. Igazán kényelmetlen lehet megkötözve üldögélni egy székben. De valahogy nem sajnálom. Megmozdulok, de visszahúz. Szóval már kiszabadult. Ezért még számolunk. Megcsókol, majd inti, hogy ideje lenne menni.

Összeszedem a dolgokat a földről, s felkapkodom magamra. Az ajtóban álldogál, s vár. Teljesen megváltozott ezalatt a két nap alatt. Csakis a javára. És mindez nekem köszönhető...

Gyerünk...mondd ki hangosan Nora...mondd ki! Nem megy...Mondd ki, hogy szeretlek. Mondd már ki! Szeretlek. Szeretlek, Michael, érted?

-Én is.-szólal meg.

-Mit te is?-rökönyödök meg.

-Én is szeretlek.

-De...mi...

-Nem értem, hogy mit akarsz mondani.

Akkor olvasd ki a gondolataimból. Érted, nem? Hallod, amit gondolok? Ha igen, vezess a szobádba.

Ezzel megfogja a kezem, s kinyitja az ajtót.