Végre, itt a reggel! Hála az istennek. Elég szőrnyű volt ez az éjszaka. A mellett, hogy az utolsó előtti esélyes barátnőm is kikosarazott, az a két tökfilkó még belém is kötött. Ilyen az én szerencsém. Az egyedüli, ami tíz percnél többet bír ki a közelemben, az a könyv. Szép kis társ, nem mondom. De még mindig okosabb, mint az a sok fruska együttvéve, aki próbálkozott. Igaz, hogy most már bánom, hogy nem fogadtam el bár egyet közülük. De egyszerűen idegesítenek azok a libák. Mást sem akarnak, mint lefeküdni velem. Hát teszek én rájuk! Addig, míg nem próbálnak el felnőtt módjára viselkedni, tőlem ne várjanak el többet. Mi is állt a mai programomban? Reggeli, könyvtár, séta, ebéd, séta, könyvtár, vacsora. S mindeközben megkörnyékezni az utolsó esélyest is. Furcsa, hogy azok, akiknek kellek, nem kellenek nekem, és akik nekem kellenek, nem vonzódnak hozzám. Viszont nem leszek hajlandó egész életemet azzal tölteni, hogy mondjuk Candynek a szexuális vágyait kielégítsem. Léteznek ám annál fontosabb dolgok is. És az utolsó, aki szerintem egy alacsonyabb szinten, de mégis fontosnak tartja a kultúráltságot, az Sylvia. Viszont, ha nem sikerül becserkésznem, fogalmam sincs mi legyen. Mondjuk olvastam már egy-két dolgot, de hát az nem a valóság. Inkább megyek reggelizni. Rögtön kilyukad a belem. Hát, mit ne mondjak...nem valami bőséges kaja...De legalább nem hízok el. Most gyorsan, fel a könyvtárba. Hm...egész jó kis hely ez. Igazán jó gyűjtemény van a legjobb könyvekből. Lassan már mindegyiket kiolvastam. Mi következik most? Na, majd a könyvtárosnő kisegít. Ő legalább bír engem. Nem mintha egy nálam 20 évvel idősebb nő lenne a zsánerem. De ő az egyedüli, aki örül, ha felbukkanok. Talán a könyvek iránti kíváncsiságom lenne ebben? Biztosan...Viszont egyelőre nem keresek magamnak állást. Pedig igazán jól jönne egy kis pénz... De akkor ki is költözhetnék, viszont akkor nem lenne több bejáratom ide...Ördögi csapda. Végül is, meggondolni való. Ha egy hét múlva sem történik semmi, munka után nézek. Ki kéne lépnem a világba. Akkor nem csak ezek a hülye libák lennének körülöttem, s talán találnék valakit. Elég rég rájöttem, hogy nem sok ilyen ember van, mint én...Talán épp ez az. Fogalmuk sincs, milyen is vagyok én és nem is akarják megtudni. Esetleg ha pár napot képesek lennének úgy eltölteni, ahogy én, egy részem rájuk ragadna. Már megint elfilozófáltam az időt...

Túl nagy itt a csend. Inkább sétálok egyet. Úgyis benne volt a programomban.

Séta letudva. Az udvar üres, senki nem köt belém...Szuper. Délütán itt fogok olvasni. Tényleg jó lenne kihasználni az időt.

Gyorsan felszaladok, bekapok néhány falatot, magamhoz veszem Verne Tizenöt éves kapitányát, s indulok is. Az udvar még mindig üres. Hát ez mennyei. Megkeresem a legfélreesőbb padot. Na lássuk csak...Furcsa...az előbb mintha valaki megbámult volna. De mikor lejöttem, senkit nem láttam...

(Ki kéne deríteni mit olvas)

Mi a fene? Már hangokat is hallok? Kezdek bedilizni. Vissza a könyvre... Hát ez meg ki? Muszáj úgy állnia, hogy ne lássam a naptól az arcát? Pont a szemembe süt. Az öltözetéből ítélve csakis egy újabb liba lehet.

-Mi van, kis ribanc? Talán nem voltam elég érthető, mikor azt mondtam: nem kérek belőletek?

Arrébb mozdul...Hát ezt ellőttem. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen? Sylvia áll előttem. Idejön, én meg beszólok neki...A fenébe is.

Kikapja a kezemből a könyvemet. Mit akarhat? Bosszút? Most meg visszaadja. Hát ez röhejes. Ha tudnám, mi volt ezzel a célja...Elmegy. Elszalasztottam az utolsó esélyemet is. Jövő héttől dolgozni fogok.

(Felizgatott)

Már megint képzelődök. Méghogy én felizgattam. Ha-ha. Viszont mást nem látok. Csak ő mondhatta. Ellenkező esetben bajom lenne. Felsétálok a kantinhoz. Valamivel el kell vonnom a figyelmemet Sylviáról.

(Azt hiszem pár napon belül megint ki leszek elégítve)

Még jó, hogy van egy üveg piám. Ez már beteges. Inkább kihagyom a kajálást.

(Végre, reggel van)

-Tudod, ezt hívják úgy, mikor kint világosság jön a sötétség után. –magyarázom. Érdekes, hogy még így félálmomban is vissza tudok mondani valakinek...De ha hallottam a hangját, az azt jelenti, hogy itt van.

Felugrok az ágyból. A szoba üres. Hát ez igen. Azt hiszem, pszichológushoz kell fordulnom. Lesétálok az udvarra. De kár...nem valami üres. Leülök a szokásos helyemre.

(Mindenki engem bámul)

Nem, ezt nem hallottam. Meg fogok őrülni. Remélem nem valaki szívat...

(Meg akarom szerezni Michaelt)

Micsoda? Hülye vagyok....Viszont Sylvia sétál errefelé. Egy ismeretlen nővel. Nem hallhattam őt...Túl messzi van.

Egyre közelebb jönnek. Valamiről jól eldumálnak. Mintha észre sem vennének...

-És tudod mit? Szerintem a legjobb a Tizenöt éves kapitány.-hallom az új csajt.

-Furcsa. Épp a tegnap láttam egyik fiúnál ezt a könyvet.

Jól hallottam? Épp most célzott rám?

-Nem csoda. Az egy remekmű. Normális, hogy olvassák. Habár igazán nem a srác érdekel. Mesélj magadról.-hallom még, aztán eltűnnek.

Most mit tegyek? A kis Sylvia tényleg el akar csábítani? És ehhez még egy ismeretlen nőt is felhasznál?

(Ha jól látom, a kedvenc színe a fekete. Jó lesz megjegyezni. Ezentúl én is csak azt fogok hordani.)

Jé...nekem tényleg a fekete a kedvenc színem. De azért kíváncsi vagyok, hogy rajta hogy állna. Eddig mindig csak színes és rikító ruhákat viselt. Felmegyek a szobámba. Már csak erre a gondolatra is az a pár újság jut eszembe, amit a szobámban hagytam. Még jó, hogy a piásüveget kidobtam.

És én hülye! Nem zártam be az ajtómat. Sietnem kell, még mielőtt valaki látogatást tenne ott. Tökéletes...minden a helyén. Senki nem volt benn.

(Holnap elintézem a bérletet)

Fogalmam sincs milyen bérleről beszélnek itt nekem. Alszok inkább egyet.

Még egy nap. Kihagyom a reggelit. Egyre kevesebbet eszek.

Könyvtárba megyek. Ez a legjobb megoldás. Még szerencse, hogy alig lézengenek itt páran. El lehet bújni. Most jut eszembe, hogy nem csináltam meg a mindennapos fekvőtámaszaimat. Gyorsan bebújok két magas polc közé, s egyhuzamba elvégzek 20 darabot. Megfogom az első könyvet, ami a kezem ügyébe kerül, s leülök az asztalhoz. Nocsak...Megjelenik az új csaj is. Nem áll neki rosszúl ez a fekete cucc. Látom, tényleg ismeri Sylviát. Ő sem veti meg a könyveket.

(Jobb, ha rá sem nézek. Olyan kell lennem, mint ő.)

Hát ez nem igaz. Mi is történik valójában? Ránézek a lányra. Nem úgy tűnik, mintha ő mondta volna, de más nincs itt. Kezdem elveszíteni a józaneszem. Vajon Sylvia miatt? Ma még nem is láttam. Megyek, s körülnézek. Hmm...furcsa. Tegnap azt mondta, hogy feketét fog hordani. Most mégis virító zöldben álldogál. Kissé elhagyatott szegény. Az a barátnője pedig valahol fenn üldögél a könyvtárban. Rögtön sötétedik. Enni kéne valamit.

(Egész nap ott üldögéltem)

Ezt már végképp nem értem. Mi folyik itt? Azt akarja, hogy én menjek oda hozzá?

(Belefeledkeztem ebbe a könyvbe)

Ezen nincs mit tovább gondolkodnom. Valaki biztosan hülyül velem. Alvás!

Ma később keltem fel...pntosan öt perc negyvennégy másodperccel. Mi lehet ennek az oka? Mindegy... Húsz fekvőtámasz...Pár falat kaja...Indulás. Nocsak... a drága helyemen ott üldögél az új csaj. Tetőtől talpig feketében. És olvas. Mit bámulom úgy? Igaz, hogy nem ronda...de Sylvia...Mindegy. Leülök, s olvasok. Miért nem szóltam rá? Már rég rá kellett volna üvöltenem. Tessék...elmegy? Ez van. Talán a hírek, amik rólam terjengenek. Mégis visszaül. Most meggondolta magát, vagy mi?

(Máris közelebb kerültem hozzá)

Feláll, s végleg elhúzza a csíkot. Nem érdekel...

Lehetséges volna, hogy? Nem...hülyeség...Ilyesmi nem létezik.

Utána bámulok. Hm...fekete szoknya, fekete felső...ő az? Nem Sylia? Még séta közben is olvas. Nekimegy egy sácnak. Még én is hallom, hogy miről folyik a duma köztük.

-Mi van, kislány? Nem tudsz ellenállni nekem?

-Talán, ha néznél néha tükörbe, szembetalálnád magad egy igazi kislánnyal.

Ezzel odébbáll. Hát ez fantasztikus volt....Frappáns válasz, tökéletes időzítés.

(Felmegyek a könyvtárba)

Nocsak...azt hiszem, kihasználom új adottságomat. Én is fölmegyek. Igazam volt! Tényleg hallom pár gondolatát...szuper. Ott álldogál a sorok között. Elkezd ugrálni valami könyv után. Közelebb megyek, hogy lássam, mi az.

(Ugrálhatok itt napestig)

Hát, azt hiszem, hogy éppenséggel segíthetnék...Késöbb. Leveszek egy könyvet, s úgy teszek, mintha olvasnák.

Micsoda szórakozás...Aranyos, ahogy itt ugrál...meg sem fordulna a fejében, hogy segítséget kérjen...

(Hogy akadna meg valami a torkán)

Na, ez durva volt. Elmegy. Itt az idő. Lekapom a könyvet a polcról, s elsietek vele. Útközben kiválasztok találomra még néhányat, s leülök egy asztalhoz.

(Na, ez disznóság volt tőle)

Az biztos, hogy nem szép dolog...De nem fog túljárni az eszemen. Azt hiszem, ezentúl egy lépéssel mindig előtte állhatok.

(Szuper. Most mi legyen? Nem fordulhatok vissza. Furcsa lenne.)

Szórakoztató, ahogy próbálgatja a játékait. A könyvét direkt félretettem, hogy lássa. Oda is ül az asztalhoz. Van ám benne kurázsi. Elkezd olvasni.

(Láttam azt a könyvet, amelyik nekem kellett. Ott van az asztalon.)

De még mennyire, hogy ott van...És bármennyire gondolod, hogy legyőzhetsz, úgyis én nyerek. Fél szemmel néha odanéz, aztán visszafordul a könyvéhez. Üldögél még egy darabig, s közben valamin gondolkodik. Feláll, s elmegy.

(Ez tényleg nehéz eset)

Remélem, rám gondolt. Vajon miért akar ennyire elcsábítani? Jó lenne tudni, hogy mi a célja. Már csak azért is, mert igazán érdekes ember. Talán jobban megközelíti az esetemet, mint Sylvia. Tényleg egy ugyanolyan stílusu emberre lenne szükségem, mint amilyen én vagyok? Jó ötlet ez? Apám....micsoda napok ezek...Máris vége még egynek. Nem hiszem el.

Újra reggel, újra a szokásos program.

(Sétálok egyet)

Szuper. Akkor megyek a padomhoz, hátha ott kíván sétálgatni. Már üldögélek egy ideje, mikor megjelenik az udvaron. Felém néz, majd elindul a másik irányba. Ez is a tervében lenne? A sportpálya? Miért menne oda? Az a hely nem vonz. Mi az érdekes abban, hogy pár ember egy labdát rugdos össze-vissza, s ha elrontanak valamit hangosan szitkozódnak? Mindegy. Megnézem, mit csinál. Szép lassan sétálok utána. Fogadni mernék, hogy nem is lát. Annál jobb. Felmenjek hozzá? Túl késő. Odament mellé valaki. Kár. Valamiről beszélgetnek. Miért érzem, hogy féltékeny vagyok? Feláll...éés. A srác megcsókolja. Hát ennyi. Vagy mégsem? Felpofozta. Ilyet sem látni sokszor. Remek. Lesétál a lelátóról. Még csak el sem mozdulok. Minek mozdulnék? Valamivel jutalmaznom kell a kis akcióját.

(Szóval mégis hatással vagyok rá)

Na, ezen nevetnem kéne. De még mennyire, hogy hatással vagy rám. Viszont fogadni mernék, hogy én mégnagyobbal vagyok rád. Másképpen mi a fenéért viselkednél úgy, mint én? Elmegy az épület felé. Biztos ebédelni. Nekem nincs kedvem menni. Vissza a padhoz. Ebben a percben rohan el az a srác mellettem. Úgy teszek, mintha nem venném észre. Fenébe...idejön. El kéne intéznem valahogy.

-Mit kerestél a pályán, Miki?- kérdi gúnyosan.

-Miki a jó édes...

-Meg ne próbáld befejezni.

-Na és miért?

-Mert akkor ezt mindenki megtudja.

-Mit?

-Arra, amire öt perce rájöttem.

Mire? Hogy tetszik az a csaj? Nem újdonság...

-Láttalak a pályán, miután Nora elrohant.-folytatja.

-Nora?

-Ne tedd a hülyét. Az a csaj, amelyik felpofozott.

-Aha. És?

-Az a pof...vagyis amikor lesmároltam...semmi extra. És beugrott. Ha-ha. Most már értem, hogy miért vagy olyan. Egy csónakban evezünk.

Mi a fene baja van?

-Elárulod, vagy hagysz futni?

Előrelendül, s lesmárol. A faszba! Hát ez undorító. Megőrült a világ..Ellököm.

-Mi a jóistent csinálsz? Normális vagy?

-Nem...vagyis..még nem tudom, hogy a melegség normálisnak számít-e.

Te jó....ez kínos. Fel a könyvtárba. Még mielőtt követne. Hát ez már tényleg....szar helyzet. Méghogy én, meleg. Nevetnem kéne. De sajnos épp most nyomta le a torkomon  a nyelvét egy srác. Azt hiszem fogmosásra szorulok. Na kész is. Most jöhet a könyvtár. Nora épp most ül le. Aranyos neve van. Egy dolog, amit még megtudtam róla. Odamenjek?

(Tudtam, hogy nem tud ellenállni)

Ja, persze...mégsem jó ötlet odamenni. Ott áll a könyvtárosnő, s hív. Mit akarhat? Odamegyek.

-Helló, Michael.

-Jó napot.

-Remek, hogy jöttél. Meg akartalak kérni, hogy ma te zárj. Nekem el kell mennem.Benned megbízom.

-Köszönöm.

-Akkor vállalod?

-Igen.

-Jó. Én megyek is.

-Viszlát.

-Szervusz.

Ordítani lenne kedvem...Micsoda időzítés...

(Micsoda szerencse! Ma hozzám fog szólni)

Úgy gondolod? Meglátjuk, meddig lehet húzni a húrokat.

(Zárórakor úgyis idejön.)

Miért mennék? Csak nem gondolja, hogy tényleg bezárok? Egy ilyen esélyt nem hagyhatok ki. Leülök, és olvasok. Még jó, hogy van elég lélekjelenlétem...na meg ez a kis adottságom. Nélküle igazán nem sikerülne mindez.

(Biztos ki akarja használni a könyvtárosnő távollétét)

Kezd megismerni...vagy csak ő is ezt tenné a helyemben? Feláll, s bemegy a polcok közé. Itt lenne az idő csinálni valamit. Vagy inkább ne, mert már jön is vissza.

(Véletlenül egy másik asztalhoz ülök le)

Hát persze...egy hozzám közelebbire. Furcsa, hogy ilyen sokat hallok. Múltkor alig fordult elő egy-kettő egy nap alatt. Mi lehet a titka ennek?

(Rögtön elalszom)

Nem a te stílusod végigolvasni az éjszakát, ugye? Nem baj...Ha én kellek neked, majd megszokod. Kilesek a könyvem mögül. Laposakat pislog. Milyen makacs....Nem hinné el, hogy a terve úgysem sikerül ma...Megint feláll. Picit tántorogva indul el. Nem megy messzire, az első polc mögött tűnik el. Aztán jön is vissza. Leül az asztalhoz, s megpróbálja nyitva tartani a szemeit.

(Ha elalszom, majd felkelt)

Az már attól függ, mi jót látnék benne. Még néhány percig olvas, aztán lecsukodik a szeme. Erre vártam. Akkor most mi is legyen? Nem kéne itt hagyni, viszont nem leszek hajlandó a szobájába vinni. De ha itt marad, megfázik éjjel. Hozok egy takarót. Elsétálok a bejáratig. Kulcsra zárom magam mögött, nehogy valaki betévedjen, míg nem vagyok ott. Szobámból felkapok egy takarót, s indulok is vissza. Ajtót nyitom, belépek, s odasétálok. Kihasználjam, hogy alszik? Nem tehetem. De hát...a fenébe is...

Takard be, s tűnj innen. Nem tudok megmozdulni. Felsóhajt. Mit álmodhat? Ebből elég. Kifele a könyvtárból. Elindulok. Az ajtónál viszont meg kell állnom. Kulcsra zárom, s visszamegyek. Fogalmam sincs, miért... Leülök vele szemben, s bámulom. A fenébe...nem takartam még be. Megint felállok, s odaviszem a takarót. Ráterítem. Milyen szerencsétlen vagyok...Direkt próbálom kikerülni, hogy megérintsem erre pont akkor mozdul meg, mikor pár centire áll töle a kezem. Valóságos áramütésként ér. Megint sóhajt egyet. Na, ezt már nem bírom. Kényszerítem magam, hogy visszamenjek a szobámba. Még szerencse, hogy aludt. Ma nem lesz szükségem azokra az újságokra.

Megint későn keltem fel. Többet nem ismétlem meg a tegnapit. Vagy mégis? Már megint a tegnapi fantáziámnál tartok, s készülnék magamhoz nyúlni.

(Holnap visszamegyek a lakásomba)

Micsoda? A fenébe...Most mit csináljak? Nem engedhetem el. Most jut eszembe...a könyvtárban van a takaróm. Vissza kell szereznem, még mielőtt valaki megtalálná. Indulok is. Összetűrögetem. Ha már itt vagyok, elviszek néhány könyvet. Ezek megfelelnek. Indulás vissza. Lassan haladok. Nem kellett volna ennyi könyvet elhoznom. Csak ne menjek neki valakinek. Még jó, hogy nekimegyek. Nem is lennék én...Murphy törvénye. Hát ez szuper. A francba. Szedhetem össze a dolgokat. Csak ne legyen bajuk.

-Nem látsz a szemedtől?

Fenébe.Francba. Fenébe....pont vele kellett összeütköznöm? Mindegy. Megvan mindegyik könyv? Nem. Ott az utolsó. Az övé alatt. Odakapok. Micsoda időzítés. Neki is most kellett észrevennie az övét. Kár, hogy nem hallom, most mit gondol. Viszont ő is elkapta  a kezét, mikor az enyémhez ért. Elég ebből. El kell tűnnöm innen.

(Hát most már tényleg vége)

Szar ügy, de ez van. Most mihez kezdjek? Én vagyok a hibás. Tudtam, hogy mit akar, s mégsem csináltam semmit.

(Elszúrtam az egész hetet)

Ahogy én is. Vacsorázok, s lefekszem. A gond csak az, hogy nem igazán tudok aludni. Megint elővesz a fantáziám. Legalább ez megmaradt. Későn alszok el. És ahogy illik, későn is kelek fel. Na és persze a szokásos kedvetlenség sem maradhat el. Ma elmegy. Nagy kár. Beszélnem kell vele. Most azonnal. Kilépek az ajtón. Hoppá....hát ez meg mi? Felveszem. Egy levél. Kinyitom. “Tisztelt könyvtárosnő”-kezdődik. Hát ez biztosan nem nekem szól. Megyek, s odaadom neki. Véletlenül a végére fut a szemem. Nora? Na, ezt elolvasom.

“Köszönöm a szíves segítséget!”

Miben segített a könyvtárosnő neked?

“Remek volt abban a könyvtárban ücsörögni nap mint nap”

Nekem mondod?

“Ezentúl is megtenném szívesen”

Akkor tedd meg.

“Nagyon jó kis gyűjteményük van”

Erre én is rájöttem.

“Sajnos ma hajnalban haza megyek”

Hány óra? Elkéstem. A fenébe is.

“Sylvia talált nekem egy házat, úgyhogy elhagyom a bentlakást.”

Talált házat?Ilyen hamar? Ne viccelj. Mindegy. A fő, hogy a városban van.

“Igaz, hogy nem költözök túl messzire, de úgy érzem, nem lenne helyes, ha megtartanám a bérletet”

De....tartsd meg....akkor lenne miért visszagyere néha...

“Visszaadom hát”

Aha...itt van a borítékban.

“S egyúttal szeretném megkérni, hogy azt a társamat, akiről beszélt, tüntesse ki valamivel”

Vajon kiről beszél?

“Remekül végezte a dolgát azon a napon, amikor ráhagyta a kulcsokat”

Azon a napon? Az a tegnap volt...Beszélgettek rólam?

“Kérem, ne említse neki, hogy én ösztönöztem önt erre”

Miért? A fenébe is....Mindent elrontottam. Van egy ilyen jó kis adottságom, s e mellett sem tudom megszerezni. Kész röhej. Megyek, s elásom magam. Ma nem lesz semmi könyvtár. Ma csak önsajnálat lesz. Meg alvás.

Hát ez remek. Jó, hogy mikor nem kell, fel tudok kelni idejében.

Lemegyek az udvarra. Hajnali öt óra. Jó csípős a levegő. De nem baj. Legalább az, hogy az arcom mindjárt lefagy, eltereli a gondolataimat Noráról. Már négy órája sajnálkozok. Vissza kéne mennem. Sylvia valakivel beszélget. Vajon mégsem ment volna el? Hülyeség. Azért kíváncsi vagyok. Odahajolok az ajtajához.

-Sajnálom.

Kivel dumálhat? Biztosan telefonál, mert nem hallom a választ.

-Hát, hogy nem jött össze.

Nekem sem jött össze.

-Persze.

Jó lenne tudni, kivel beszél.

-Mondjuk hétvégén. Szombat. Este hat.

Biztos a pasijával...Kár...Most már nála sincs esélyem.

-Oké. Bocsi, de le kell tennem. Várnak.

Ki várja? Na húzzak innen, mielőtt rájön, hogy kihallgattam. Holnap munka után nézek. Muszáj lesz ezek után valamivel lefoglalnom magam. Mi lenne a legjobb? Mihez értek a legjobban? A könyvekhez. Mihez kezdjek ezzel? Legyek könyvtáros? Nem rossz ötlet. Bemegyek a városiba. Hátha van ott egy kis szabad hely a számomra. Minimális bérrel.

Hát ez csodálatos! Megvan az állás. Holnap kezdek!

(Azt hiszem, elmegyek a könyvtárba.)

Tessék? Akkor rohanok én is. Hátha megint összefutok vele. Fel a bentlakásba, első hely a könyvtár. Üres. Csak a könyvtárosnő van itt.

-Michael! Épp rád gondoltam. Van ám egy szuper hírem számodra.

-Igen? Micsoda?-kérdem, miközben az ajtót figyelem.

-Arra gondoltam, hogy miután olyan jól elvégezted a munkád, és a könyveket is szereted, hát megjutalmazlak.

Micsoda? Ez magától jutott eszében, vagy elolvasta a levelet? Nem...nem olvashatta el. Nálam van. Itt, a zsebemben.

-Nem örülsz?

-Dehogynem. De mi az?

-Gondoltam, dolgozhatnál itt egyelőre, mint egy segéd.

Szuper. Két helyen fogok egyszerre dolgozni.

-Remek. De csak délutánonként érek rá.

-Megfelel.

-Mikor kezdek?

-Holnap.

-Köszönöm.

Úgy látom, ezentúl beleölöm magam a munkába. Még álldogálok ott egy darabig. Nem jön. Meggondolta volna magát?

(Úgy látom, senkit nem érdekelek)

Tévedés. Itt várok rád. Hol maradsz? Gyere már. Túl késő.

Már biztos nem jön. A francba! Már megint magamnak csinálok rosszat. Inkább lefekszem, mert holnap korán indulok dolgozni.

Dolgozni megyek! Zene a füleimnek.

Szuper ez a munkahely. Itt üldögélhetek millió könyv között. És még fizetnek is érte. A nagy részét a melónak elvégeztem. Kíváncsi vagyok, hányan tagjai ennek a könyvtárnak. Hú....sokan. Lássuk, ki az utolsó, aki könyvet vett ki. Jans Whilett. Ki az első? Angelina Browns. Ki az első, aki bérletet csináltatott? Angelica Browns. Az utolsó? Nora C. Prinkett. Nora? Na, lássam az adatlapját. Telefonszám...lakcím...és kép....Ő az! Áldom a szerencsémet! Ezek szerint ebbe a könyvtárba jött a tegnap...Ide a telefonszámát.

Tárcsázom is.

-Halló! Prinkett lakás?

-Igen.

-Norával szeretnék beszélni.

Hallom, hogy az illető bekiált Norának.

-Nora, téged keresnek.

-Valahogy gondoltam. Ki az?

-Nem mondta.

-Jövök.

Ő az.....még mindig nem hiszem el. Akkor a címe is megvan. Lecsapom a kagylót. Következő lépés? Most jut csak eszembe...az a könyv, amit a múltkor annyira akart, még mindig nálam van. Öt perc múlva lejár a mukaidő...Szuper. Rohanok is a bentlakásba.

(Azt hiszem, sikerült bűntudatot ébresztenem benne)

Bennem? Már rég.

(Jó, hogy ilyen fiatal a főnök. Egész kényelmes így.)

Megáll a kezem, miközben próbálom becsomagolni a könyvet. Nem...ezt meg sem hallottam....Elrohanok a megtudott cím felé.

(Mondjuk...Hádesz)

Ennek semmi értelme. Lerakom a csomagot, s máris rohanok vissza. Még dolgoznom kell.

(Mekkora idióta vagyok)

Néha én is...Vajon mit szól a könyvhöz?

(Szegény kicsi, igazán szokatlan lehet neki. Remélem nem fogja végigsírni a napot.)

Ezt sem hallottam...Nem, nem hallottam.

(Hádesz addig megismerkedhet az új hellyel)

Ki az az idióta, aki ilyen nevet ad egy gyereknek?

(Úgy látom, el kell zárnom a párnáktól, meg a függönyöktől)

Igen...a kicsik veszélyesek néha.

(Tanítgatnom kell)

Még szép...

(Könyvtári könyv...Ez csakis Michael lehetett)

Megkapta...Remélem örül neki. Hát ez igazán nem fárasztó munka. Szuper. Eltelt ez a nap is. Holnap megint a könyvtárba megyek.

De jó...most jut eszembe, hogy ma nincs nyitva a könyvtár. Igazán figyelhetnék egy picit...Na, akkor vissza a bentlakásba. Remek...fel a szobámba...Még van úgy három órám az ebédig. Furcsa....az előbb, mintha Nora fordult volna be a folyosó végén. Á....csak képzelődök. Nyitom a szobám ajtaját. Erre berohan egy kiskutya. Hát ez meg mit keres itt? Elbújuk az ágyam alatt...Huskynak néz ki....Vajon megtarthatnám? Leülök egy székre, erre valaki rám töri az ajtót.

-Hádesz!

Nora?

-Mi van?-mondom az első dolgot, ami eszembe jut.

-Bocs. Nem láttad a kutyámat? Husky, és Hádesznek hívják.

Szóval Hádesz a kutyája? Őszintén megkönnyebbülök.

-Úgy hívják? Ott van.-mutatok az ágyamra.

Odasétál, s lehajol. Kellemes rálátás a hátsó felére...

-Hádesz! Gyere ki onnan. Mennünk kell.-mondja.

Ki ne gyere....-gondolom. Maradj még egy picit ott...helyes.

-Gyere már ide!

Vajon felfogta egyáltalán, hogy itt vagyok, vagy direkt nekem szánja a kis bemutatót? Hasra fekszik....Hú...ez aztán nem semmi. Kihúzza az ágy alól a kutyát.

-Rossz vagy. Na gyere.

Kivonul a szobámból. Még csak nem is köszönt. Megnézem, hova megy. Eltűnik a könyvtár felé vezető folyosón. Néhány perc, és jön is vissza. Én is megyek a könyvtárba. Kíváncsi vagyok, mit akart ott. A kiskutya elegánsan besétál elém... Kénytelen vagyok fékezni, ha nem akarok hanyattvágodni.

-Gyere, Hádesz.-húzigálja.

-Igazán betaníthatnád. –mondom hangosan, s közben arra gondolok, hogy az a kutya ennél okosabb nem is lehetne.

-Azon vagyok.-válaszol. Viszlát.

(Nem szól semmit. Valószínűleg úgy érzi, elszólta magát)

Miért érezném úgy? Mert mondtam neki két szót? Na, most meg elrohan. Irány a könyvtár. Nocsak...az ajtó előtt a könyv. A könyv, amit adtam neki. Miért hozta vissza? Odamegyek a lakásához, s most rögtön visszaadom. Mindjárt indulok. Ez már nem tréfa.