Miután kettesben maradtak, Dumbledore félhold szemüvegének lencséje fölött szomorúan nézett Hermionére.

– Semmit sem ettél.

– Nem vagyok éhes, professzor úr. Mit fognak velem csinálni? Miért mondta McGalagony professzor, hogy legyen kíméletes velem?

– Megmondtam, hogy semmit sem csinálunk veled, amihez ne járulnál hozzá. McGalagony professzor pedig túlzottan aggódik. Annyira, hogy fel sem fogja, milyen erős is vagy valójában.

– Erős?

– Igen, erős. Ezt bizonyítja a sikeres zsupszkulcs-transzformáció, amit félbetört pálcával végeztetek el. De inkább arról beszéljünk, amit majd most kell elvégezned. Lehet, hogy már magadtól is kitaláltad, de mióta Voldemort újra testet öltött, Piton professzor kémkedik nekem. Színleg visszatért a halálfalók közé, és az utóbbi hónapokban nagyon sok hasznos információt szállított a Főnix Rendjének Voldemortról. Voldemort pedig meg van róla győződve, hogy Piton professzor a Rendről és szerény személyemről szállít neki hasznos információkat, de valójában megtéveszti őt csak látszólag értékes féligazságokkal. Viszont most úgy tűnik, Lucius Malfoy mindenre rájött. Még nem tudom, hogy ez hogyan történhetett, és hogy hogyan hozzuk helyre, erről majd holnap beszélek Piton professzorral. Úgysem tehetnénk pillanatnyilag semmit, és a te ügyed most úgyis fontosabb. – Néhány pillanatig tartó hallgatás után így folytatta: – Hermione, hallottál vagy olvastál már valaha is olyasmiről, hogy egy varázsló nemi erőszakot követett volna el?

Hermione homlokát ráncolva belekortyolt a töklevébe. Gondolkozott, aztán megrázta a fejét.

– Nem. Ez furcsa. A mugli újságokban gyakran olvasni, hogy ilyesmi történik, és a könyvekben, a filmekben, kitalált történetekben is előfordul. De itt soha, eddig fel sem tűnt. Ennyire tabu? Ennyire titkolják?

– Valóban tabu, de nem abban az értelemben, hogy titkolják, hanem, hogy nem teszik meg. A varázsvilágban nagyon hosszú ideje nincs nemi erőszak, már csak ezért is szörnyű, amit Malfoy tett. Erre még Voldemort fénykorában sem volt példa. De persze, nem volt mindig így. Az egész évszázadokkal korábban kezdődött. Kevés feljegyzés van a történtekről, a pontos idejét sem tudjuk. Kevesen ismerik a Keserűség Átkának történetét, de a következményei mindmáig élnek.

Dumbledore csendesen mesélni kezdett.

***

– Élt egyszer négy Nővér, négy boszorkány egy gyönyörű szép, pompás kastélyban, a szüleiktől örökölt hatalmas gazdagságban. Fiatalok, szépek és boldogok voltak. Mígnem egyszer egy közelükben lakó földesúr, egy varázsló megirigyelte a vagyonukat, és elhatározta, hogy megszerzi magának. Megkérte hát a legidősebb nővér kezét. Ő azonban átlátott a férfin, és tudta, hogy csak a kapzsiság vezérli, ezért kosarat adott neki. A földesúr megdühödött, és eszeveszett haragjában varázslócimboráiból hadsereget szervezett, hogy megtámadja a Nővéreket. Három legjobb barátjának felajánlotta a fiatalabb nővéreket, és a vagyonból is osztozkodást ígért. Lerohanták a kastélyt, de kifosztani nem tudták, mert a kincseskamrát erős bűbájok védték, de brutálisan megerőszakolták a Nővéreket, remélve, hogy így házasságra kényszeríthetik őket. Abban az időben úgy vélték, az erőszak révén egy nő elveszíti a becsületét, amit csak az elkövetővel kötött házasság állíthat helyre.

A Nővérek azonban ebben is lázadónak bizonyultak, és ismét kikosarazták a férfiakat. Megtehették, függetlenek voltak, nem tartoztak senkinek sem számadással. Megerősítették a kastély védelmét, és készültek a visszavágásra. Tervüket azonban fel kellett függeszteni, mert meg kellett várni, míg a legidősebb nővér felgyógyul. Ugyanis időközben kiderült, hogy teherbe esett, majd egy bájital révén megszabadult a gonosz földesúr gyerekétől. Sajnos azt nem tudhatták, hogy egy kém férkőzött az otthonukba egy pók alakot ölteni tudó animágus képében, aki a földesúr szolgája volt. Ekkor az összeesküvők minden képzeletet felülmúló árulást követtek el. A magzatelhajtást ürügyül felhasználva megvádolták boszorkánysággal a Nővéreket a mugli egyházi hatóságnál. A mugli törvények ugyanis úgy rendelkeztek, hogy boszorkányság esetén a feljelentő megkapta az elítélt vagyonának jelentős részét. Ez példátlan árulás volt, addig a pillanatig a varázslótársadalom mindig összefogott a boszorkányüldöző muglik ellen.   

A Nővéreknek varázslatok segítségével sikerült ugyan kijátszani az üldözőiket, de kénytelenek voltak ezután kastélyukat örökre elrejteni a kíváncsi mugliszemek elöl, és ők is a világtól elzárkózva élték le életüket. Rövid idő után beteljesítették bosszújukat. Megalkották, és a mágusvilágra bocsátották a bűbájt, amellyel megtorolták minden sérelmüket. Először az erőszakos kérőt és a társait érte utol a Négyágú Csillag Átka. Mellkasukon megjelent egy négyágú csillagot formázó, bíborszínű bélyeg. Ez ájulással, és rendkívül nagy fájdalommal járt. Ettől a pillanattól fogva keserűség rágta a szívüket, ezért használják a Keserűség Átka elnevezést is. Soha többé nem voltak képesek sem sírni, sem nevetni, még csak mosolyogni se. És természetesen nem voltak képesek a nemi aktusra sem. De a legnagyobb büntetés az volt, hogy éjszakánként iszonyatos rémálmok gyötörték őket. Éjszakáról éjszakára egyre borzalmasabb rémálmok. Ezeket nem győzhették le sem bájitalokkal, sem bűbájokkal, végül már aludni sem mertek. A kialvatlanságtól egyre rosszabb állapotba kerültek, fokozatosan elvesztették varázserejüket, lassan a józan eszüket is. Végül pedig – mivel abban az időben a muglik a zavart elméjűeket a boszorkányokkal egy kalap alá vették –, ironikus módon, néhányukat – köztük ezt a bizonyos földesurat – a saját őrületük juttatott a muglik máglyájára, már akkor, mikor nem volt varázsképességük.

A Nővérek úgy dolgozták ki a bűbájt, hogy azóta minden varázsló, aki erőszakot tesz egy nőn, elszenvedi ezt a büntetést. Most Piton professzort érte utol a Négy Nővér Bosszúja.

***

Hermione hallgatott egy kis ideig, majd miután meggyőződött róla, hogy Dumbledore azt várja, hogy ő szólaljon meg először, megkérdezte:

– Miért nem Malfoy? Hiszen ő a valódi bűnös. Szegény Piton professzor csak eszköz volt.

– Szegény Piton professzor? Sajnálod őt, Hermione?

– Nem. Illetve… ööö… azt hiszem, igen, de ezt kérem szépen, ne mondja meg neki… ha lehet.

– Természetesen nem fogom. Sajnos a Négy Nővér nem gondolt arra a bizarr lehetőségre, hogy egy varázsló egy másikat Imperiusszal nemi erőszakra kényszerít, így az átok nem tud különbséget tenni.

– És Malfoy ezt direkt csinálta? Előre tudta, hogy Piton professzor így fog szenvedni?

– Biztosan.

– Azt mondta, kevesen ismerik ezt a történetet. Hogyhogy Malfoy mégis?

– Ő ősi, nemesi családból származik, és erre, sajnos, túlontúl büszke is. Valószínű, hogy ebből fakadóan érdeklik az ilyen régi történetek, főleg, ha ilyen rémesek.

– De ha a varázslók többsége nem tud erről, hogy lehet, hogy hosszú ideje nem követtek el erőszakot? Úgy értem, honnan tudják, hogy ilyen szörnyen megkeserülik?

– Okos kérdés. Ez egy sok évszázados, hosszú folyamat volt. Először kellett egy kis idő, nyilván, míg a Nővérek elterjesztették, hogy megalkották a bűbájt. Aztán néhány eset után bizonyságot is nyert a Keserűség Átkának a léte. Kezdetben a férfiak természetesen nem törődtek bele, megpróbálkoztak mindennel, hogy kijátsszák az átkot, és elkerüljék a büntetést, de a Nővérek alapos munkát végeztek, ezért a varázslók kénytelenek voltak a fiaikat már úgy nevelni, hogy azok megtanulják: a saját érdekük, hogy ne tegyék erőszakkal magukévá a nőket. Ekkor még részletesen el is mesélték nekik a Négy Nővér történetét. Később aztán a tabu egyre erősödött, de az egymást követő generációk már egyre kevesebb információt kaptak az okokról. A mai mágusok nagy része nemcsak a történetet nem ismeri, de a nemi erőszakról is csak annyit tud, hogy valami muglidolog. Mivel soha nem hallották, hogy egy varázsló nemi erőszakot követett volna el, eszükbe sem jut megtenni. De a történet azért nem mondható titkosnak, néhány régi könyvben, mint ez itt előttem, megtalálható.

– És miért csak a varázslókat sújtja az átok? A mugli férfiakat miért nem?

– Mert a Nővérek így alkották meg. Vagy nem gondoltak rá, vagy nem volt annyi varázserejük, hogy rájuk is kiterjesszék. De az a varázsló is megkapja a bélyeget, aki mugli nőt erőszakol meg.

– És Piton professzorral most mi lesz? Beleőrül a rémálmokba, mikor igazából Malfoy a bűnös?

– Ha megtörjük az átkot, akkor nem.

– Meg lehet törni? Nem értem, akkor hogy lehet, hogy mégis megszűnt a nemi erőszak a varázsvilágban?

– Az a becsületes, hogy ha valaki kidolgoz egy átkot, kidolgozza az ellenszerét is. Márpedig a Nővérek becsületesek voltak, de nem ostobák, így az átok megtörése majdnem lehetetlen. A források hiányosak ugyan, de valószínűleg soha nem került rá sor. Most viszont van esélyünk. Mégpedig egyrészt azért, mert Piton professzor Imperius alatt tette, amit tett; másrészt az erőszak áldozata jelen esetben egy rendkívül bátor, átlagon felüli intelligenciával rendelkező, jószívű, ifjú boszorkány.

Hermione zavarba jött a dicsérettől, eldadogott néhány köszönő szót, de nem igazán értette, hogy mi köze mindehhez az ő jószívűségének vagy bátorságának.

– Az átok csak úgy szűnhet meg, Hermione, ha megbocsátasz Piton professzornak – magyarázta meg Dumbledore.

– Piton professzornak? De hisz Malfoy tehet mindenről.

– Igen. De mivel a bélyeget Piton professzor kapta meg, neki kell megbocsátanod. Megbocsátáson érts azt, hogy nem érzel iránta gyűlöletet, haragot, vagy bosszúvágyat.

– De hát nem is érzek, Malfoy az, akit gyűlölök. Ha csak ennyin múlik, Piton professzor máris megszabadult az átoktól.

– Sajnos, nem csak ennyin múlik. Nem elég kijelentened, hogy megbocsátasz neki, ennek egy Szertartás keretében jelét is kell adnod. Tudnod kell, hogy én nem akarlak rábeszélni. A megbocsátást nem lehet kikényszeríteni, manipulációval kizsarolni, lekenyerezéssel, vagy bárhogy máshogy megvásárolni; részedről teljesen önkéntesnek, és szívből jövőnek kell lennie. És nem csak megbocsátásról van szó, hanem bizalomról is: meg kell ajándékoznod a bizalmaddal Piton professzort.

– Már Malfoy pincéjében is rábíztam magam. Nem rögtön az igaz, de a végén már megbíztam benne.

– Tudom. És nemcsak te bíztál meg benne, hanem ő is benned. Nem tudtatok volna tört-pálcás varázslással zsupszkulcsot készíteni, he nem bíztok meg egymásban. Ez egy nagyon nehéz varázslat, elismerésre méltó teljesítmény mindkettőtök részéről, hogy sikerült. Ezért is merem remélni, hogy a Szertartás is sikeres lesz.

– Miből áll a Szertartás professzor úr?

– Abból, hogy Piton professzor kifejezi irántad a tette miatti megbánását és jóvátételi szándékát, te pedig kifejezed iránta a megbocsátásodat és a bizalmadat. Természetesen mindkettőtök érzéseinek őszintének kell lennie. Az előbb említetted, hogy szeretnél megfürödni, igaz?

– Igaz, professzor úr.

– Nos, a Szertartás lényege pontosan ez: csak éppen Piton professzor fürdetne meg téged. 

***

Hermione nyugodtan fogadta a bejelentést. Nem számított ugyan arra, hogy Dumbledore konkrétan ezt fogja mondani, de így már világossá vált McGalagony és Piton reakciója, és az igazgató bizalomról szóló szavai. De igazságtalannak érezte az egész helyzetet. Azok után, amin átment, most vagy kiteszi magát egy rettentően kínos szituációnak, vagy, ha nemet mond, az ő lelkén szárad, ha Piton professzor eszét veszti a rémálmoktól. Miért Piton? Miért nem Malfoy? Őt nem sajnálná. De Piton? Piton nem őrülhet meg! Ő a Rend tagja, és Dumbledore-nak szüksége van rá. Különben is, szenvedett már eleget ő is, és elszorult a szíve, mert eszébe jutott, hogy Malfoy ötször egymás után mondta ki rá a Cruciatust. És milyen bátran tűrte!

És igazi diadal lenne, ha bebizonyítaná Pitonnak, hogy igenis képes végigcsinálni a Szertartást.

Átfutott az agyán néhány emlék, mikor a bájitaltanár gorombán megalázta őt, vagy igazságtalanul pontot vont le a Griffendéltől, de most még emiatt sem érzett dühöt. Olyan semmiségnek tűnt mindez. És különben is Piton jó tanár. Meg tudta őr tanítani zsupszkulcsot készíteni; még Dumbledore is célozott rá, hogy ez nem egyszerű dolog. RBF-év van, nem veszíthetik el a tanárukat a vizsgák előtt. Még csak az hiányzik, hogy a minisztérium küldjön valami Umbridge-féle idiótát Piton helyett.

És mikor beléptek az igazgatói irodába, szinte kedves volt hozzá, ő már úgy átfagyott, hogy mozdulni sem tudott, a professzor takargatta be őt, még arra is volt gondja, hogy a vajsörös üvegéből kihúzza a dugót.

De el sem tudta képzelni a Szertartást. Piton megfürdeti őt, de hogyan? Kádban? Zuhany alatt? Vetkőzzön le előtte? De hát olyan iszonyú, ahogy kinéz: szakadt a harisnyája, tépett a melltartója, és ott a harapott seb a mellén, ami még mindig sajog, és iszonyú rondán nézhet ki. És vérzett is. Biztos rászáradt a vér a combjára. Az egyetlen dolog, ami rendben volt, hogy szerencsére, épp előző nap szőrtelenítette a lábát. Az eszével tudta, hogy ezek miatt nem kell szégyellnie magát Piton előtt, hiszen – ha akaratán kívül is – ő okozott mindent. De akkor is! Meg ott van még a melle! Ha nem lenne rajt harapásnyom, a formája miatt akkor sem lenne szép. A mellei nem szép kerekek, hanem csúcsosan, hegyesen merednek előre. Vajon Piton kinevetné ezért? Igaz, most nem tud nevetni. De később? Belehalna a szégyenbe, ha esetleg valamikor célzásokat tenne rá. De talán nem csinálna ilyet. Szeret gúnyolódni, az igaz, de tudnia kell, hogy van egy határ. Mások előtt meg biztos hallgatni fog, hiszen úgy tűnt, ő se szeretné, ha bárki is tudomást szerezne a történtekről

Piton is biztos kínosan érezné magát. Látszott, hogy nincs elragadtatva az ötlettől, hogy törjék meg az átkot, holott az ő érdeke. Dumbledore-nak szinte úgy kellett ráparancsolnia, hogy tegye meg az előkészületeket, De milyen előkészületeket? És minek a beszerzését vállalta el McGalagony? Vagy az igazgató csak azért küldte el őket, hogy kettesben beszélhessen vele? De hát ők tudták miről van szó. Vagy van még valami a fürdetésen kívül?

Miközben gondolkozott, ujjai Csámpás bundáját cirógatták. Nem nézett Dumbledore-ra, és egyre kellemetlenebbnek érezte a csendet. Valamit mondania kellene. De mit? Nyilván bele kell egyeznie. Az igazgató megmondta, hogy nem akarja rábeszélni, de egyértelmű, hogy mit vár tőle. Viszont nem várna el tőle semmi olyasmit, amire ne lenne képes. És még annyi minden nem világos. Rengeteg kérdése volt, nem is tudta, melyikkel kezdje, de végül kibökte:

– És ha megfürdet, utána mi történik? Egyszerűen elpárolog róla a bélyeg?

– Sajnos, nem. Egyetlen egy alkalommal Piton professzornak mindenképpen el kell szenvednie a rémálmokat. A Szertartás után egy ágyban kell aludnotok.

– Mi??

– Nem kell félned ettől. Neked is tudnod kell, hogy Piton professzor akkor sem élne vissza a helyzettel, ha az átok miatt nem volna képtelen rá. Ez továbbra is csak arról szól, hogy megbíztok egymásban, és a Szertartás megnyugtatja a lelketeket annyira, hogy képesek lesztek elaludni. Ennek spontán kell történnie, álomitalt vagy bűbájt nem használhattok. Aztán, ha a professzort kínozni kezdik a rémálmok, felébredtek majd mindketten. Ekkor megcsókolod a mellkasán a Négyágú Csillagot, és ha újra el tudtok aludni, akkor reggelre csakugyan elpárolog a bélyeg.

– És mit csinál most Piton professzor? Mi az, amit elő kell készítenie?

– A Szertartás elég bonyolult, sokféle anyagot és kelléket igényel. Az a szerencse, hogy Piton professzor bájitaltanár, és jól felszerelt tárolószekrénnyel rendelkezik. Gyógynövények kivonatát kell adnia a fürdővizedhez, kenőcsöket, balzsamokat kever ki, mert a sérüléseidet is el kell látnia – pálcát a Szertartás során nem használhat – és a hajadat is meg fogja mosni.

Hermione felnyögött. Piton a saját haját is képtelen tisztán tartani, vajon mit művel majd az övével?  

– De hát a legtöbb kenőcs elkészítéséhez napokra van szükség.

– Általában igen. De a Nővérek nem adtak meg precíz recepteket a kenőcsők elkészítéséhez, hanem csak felsorolták a nélkülözhetetlen alapanyagokat, így Piton professzornak van egy kis szabadsága az elkészítés módját illetően. Azonkívül nem szükséges, hogy bármi, amit elkészít, hosszan eltartható legyen, csak egy napig kell hatásosnak lenniük. Piton professzornak gazdag készlete van őrleményekből, sűrítményekből, kivonatokból, tinktúrákból, amelyekből gyorsan össze tudja állítani, ami kell, és az előkészületekhez használhat pálcát. Ebben a könyvben minden pontosan le van írva, ez alapján készítettem neki egy feljegyzést, hogy dolgozni tudjon, míg felvázolom neked a helyzetet. Így még időt is megtakarítottunk.

– Hát annyira biztos benne, igazgató úr, hogy rászánom magam a Szertartásra?

– Teljesen nem lehetek biztos benne, de szerintem jó esély van rá. És ha nem, hát nem, legfeljebb Piton professzor feleslegesen pepecselt egy kicsit, de ha valóban nemet mondasz, nem ez lesz a legfőbb problémája.

– Nekem úgy tűnt, ő sem szorgalmazza, hogy elvégezzük a Szertartást

– Hatalmas viharok dúlnak most benne, Hermione. Piton professzor nem arról híres, hogy könnyen megbocsát, és ezt másokról sem feltételezi. De önmagának sem tud igazán megbocsátani, hiába tudja, hogy nem tehet semmiről. Már érződik az átok hatása is. Kezdi őt felemészteni a keserűség. Ezért kelt ki magából, hogy mikor szóba került, hogy megvert téged. Nem nekem, vagy neked bizonygatta, hogy Imperius alatt állt, hanem önmagának.  És már megbocsáss, de úgy nézel ki, mint a szemrehányás élő szobra. Van bátorságod tükörbe nézni?

Hermione bólintott, Dumbledore pedig elővarázsolt egy közepes méretű, míves kidolgozású, nyeles kézitükröt. A lány felszisszent, amint meglátta magát. Lilás-kékes-vöröses véraláfutásos arca másfélszeresére dagadt, a szeme egész kicsinek tűnt.

– Ez tényleg rémes, pedig már nem is fáj olyan nagyon.

– Piton professzornak viszont nagyon fáj, ha rád kell néznie, mert ilyenkor szembesül azzal, amit tett. És még jobban fog fájni neki a Szertartás lebonyolítása. Azért akart mindent meg nem történtté tenni az emlékeid törlésével, hogy enyhítse e szembesülés fájdalmát. Pedig elsősorban az ő érdeke, hogy feloldjuk az átkot, még akkor is, ha ennek a módját épp úgy büntetésnek érzi, mint magát a rémálmokat.

– És miért sietett úgy el McGalagony professzor?

– Másra is szükségetek lesz, nemcsak olyasmire, ami megtalálható Piton professzor készletében: különleges törülközőkre, mosdószivacsokra, fésűkre. Ezeket próbálja most beszerezni McGalagony professzor.

– És hol tudjuk lebonyolítani a Szertartást?

– Talán Piton professzor privát fürdőszobája lesz a legmegfelelőbb.

Eltartott egy ideig, míg Hermione megemésztette a választ. Már ötödik éve járt a Roxfortba, de még soha nem gondolkodott el azon, hogy hol szoktak fürödni a tanárok.

– Következtethetek a kérdéseidből arra, hogy engedélyezed Piton professzornak, hogy végrehajtsa a Szertartást?

Hermione vett egy nagy levegőt és komolyan bólintott:

– Igen, igazgató úr.

– Biztos vagy ebben? Biztos, hogy őszintén, tiszta szívből megbocsátottál neki? Mert nem elég, ha az eszeddel tudod, hogy a valódi bűnös Malfoy.

– Teljesen biztos vagyok benne, igazgató úr.

Dumbledore elmosolyodott.

– Ragyogó boszorkány lesz belőled, Hermione. A Roxfort és a Griffendél-ház büszke lehet rád. Csak, kérlek, egyél valamit végre. Nem lenne jó, ha a Szertartás közben összeesnél akár az éhségtől, akár az álmosságtól. Ezért is kértem, hogy ne idd ki teljesen a második vajsöröd.

Hermione végre ebben is szót fogadott. Amilyen finoman csak képes volt rá, letuszkolta az öléből Csámpást maga mellé a kanapéra, és elvett egy sonkás szendvicset az asztalon lévő tálcáról. Tökleves serlegét –, amelyet korábban a kanapé karfájára állított –, most újra teletöltötte a kancsóból, és nagyokat kortyolt a szendvicshez, amelyről a sonka felét Csámpás rögtön elkunyerálta. Csak amikor az első falatot lenyelte, akkor tudatosodott benne, hogy valójában milyen rettenetesen éhes; de csak most jött el az idő, hogy nem émelygett az étel gondolatára. Miközben evett, Dumbledore tovább beszélt.

– Még meg kell várnunk, visszajöjjön Piton professzor, azután lépésről lépésre megbeszéljük, hogy mi a teendő. Elég bonyolult és hosszadalmas a Szertartás, és Piton professzornak mindent meg kell jegyeznie, mert akkor már nem használhatja a könyvet. Neked tulajdonképpen semmit sem kell csinálnod, csak engedni, hogy a tanár úr tegye, amit kell; de azért jó, ha előre tudod, hogy pontosan mi fog történni.

– Azt mondta, meg kell majd csókolnom a csillagot. De mi van, ha nem ébredek meg napkelte előtt?

– Emiatt ne aggódj! Piton professzor forgolódni és kiabálni fog a rémálmok miatt. Egy ágyban alszol majd vele, kizárt, hogy ne ébredj fel. És ha felébredtél, akár fel is rázhatod őt, a lényeg, hogy ő is ébren legyen, mikor megcsókolod, de utána aludjatok el mindketten.

– Nehéz parancsszóra elaludni – jegyezte meg Hermione, miközben egy húsos pitét osztott meg Csámpással.

– Valóban nem könnyű, egy ilyen komoly átok feloldása sosem az.

– De ugye, ha feloldjuk az átkot, az csak Piton professzorra vonatkozik? Úgy értem, hogy azok a varázslók, akik ezután esetleg nőket erőszakolnak meg, attól még bűnhődni fognak, ugye?

– Igen. Magát az átkot megszűntetni nem lehet, csak Piton professzort szabadítod meg tőle.

– És nem lehet áthárítani valahogy Lucius Malfoyra?

– Érdekes felvetés, de nem hiszem, hogy érdemes megpróbálkozni vele. De ne félj, Malfoy előbb-utóbb elnyeri majd méltó büntetését, most próbáld meg őt kiverni a fejedből.    

***

Néhány hangos koppantás után McGalagony lépett be az ajtón.

– Mit sikerült intéznie, kedves Minerva?

– Mindent megszereztem. Két koffert is telepakoltam a holmikkal, minden lent van Pitonnál. Hamarosan kész lesz mindazzal, amivel kész lehet. Granger kisasszony tud már mindent.

– Igen.

McGalagony leült Hermione mellé a kanapéra, lágyan a vállára tette a kezét, és remegő hangon megkérdezte:

– Hogy döntöttél, gyermekem.

– Megtörjük az átkot, tanárnő.

– Ettől féltem – sóhajtott McGalagony. – Nem vállalsz túl sokat?

– Nem, tanárnő, képes leszek rá

– Ebben nem kételkedem. De Piton professzor egy goromba pokróc, ha nem szólok neki külön, még a kandallót sem gyújtja be a hálószobájában, fagyoskodhatott volna egész éjjel. – dohogott.

– Nyugodjon meg, Minerva. Biztos vagyok benne, hogy jelen esetben Perselus képes lesz felülemelkedni önmagán. Egyébként jó, hogy szóba hozta a fűtést. Hermione, ennek az egésznek a lényege az, hogy Piton professzor jóvátegye a tettét. Az a dolga, hogy a szolgálatodra legyen, hogy kényeztessen téged. Ha rosszul érzed magad a Szertartás alatt, nem fog megtörni az átok. Tehát, ha olyasmi adódik, hogy túl meleg a víz, vagy túl hideg, vagy bármi kellemetlen, amin változtatni lehet, azonnal szólj Piton professzornak. Ne félj attól, hogy dühös, lesz, ez az ő érdeke is. Amúgy a Nővérek utasítása az, hogy a lehető legkevesebbet beszéljetek a Szertartás alatt.

Ismét kopogást hallottak, Piton jött vissza. Kimerültnek látszott.

– Előkészített mindent, Perselus?

– Igen, igazgató úr.

– Énrám azt hiszem, már nincs szükség – állt fel McGalagony. – Úgyhogy, ha nem bánják, nyugovóra térek.

– Menjen csak, Minerva, jó éjszakát. Hálásak vagyunk a segítségéért – biccentett Dumbledore.

Mielőtt azonban kilépett volna az ajtón, McGalagony visszafordult.

– A tört-pálcás zsupszkulcskészítésért, Granger kisasszony, ötven pont a Griffendélnek. Gondolom, Piton professzor erről elfeledkezett. Jó éjszakát! – és választ sem várva kivonult a szobából.

– Maga miért nem megy aludni, Granger?

– Granger kisasszony hozzájárult a Szertartás lebonyolításához, Perselus.

– Az nem lehet.

– Pedig ez a helyzet.

– De hát hogy érte ezt el? Konfúziós átokkal?

– Tudja jól, hogy az nem érne semmit. A Nővérek szabad beleegyezést írtak elő.

– De hát Granger fél tőlem! Reszket, ha hozzányúlok.

– Az még Malfoynál volt, tanár úr. Nem fogok reszketni. – Hermione mostanra már befejezte az étkezést, és ismét az ölében doromboló Csámpást simogatta. Piton jobb oldalról mellé lépett, ráült a kanapé karfájára, és ráparancsolt a lányra:

– Nyújtsa ki a karját!

Hermione nem szólt semmit, csak konok arckifejezéssel meredt Pitonra. Lassan kinyújtotta a karját, ugyanúgy, ahogy korábban a pincében. Piton két tenyere közé fogta Hermione kezét, egy pár pillanatig az arcát fürkészte, majd a kezére nézett.

– Lehet, hogy öreg szemeim megcsalnak már, de én úgy látom, Granger kisasszony keze egy cseppet sem remeg – kedélyeskedett Dumbledore.

– Valóban nem. – Piton óvatosan leengedte Hermione kezét, pillantása közben a kanapén heverő kézitükörre tévedt. Ijedten kapta fel.

– Ezt hogy engedhette, igazgató úr? Hogy engedhette neki, hogy megnézze az arcát?

– Ami azt illeti, épp én javasoltam – felelte Dumbledore.

Piton Hermionére nézett. A lány állta a tekintetét, nem szólt egy szót sem. A professzor kinyújtotta a kezét, és hosszú ujjai hegyévei cirógatni kezdte az arcán lévő zúzódásokat. Olyan gyengéden tette ezt, hogy szinte nem is ért a bőréhez, csak az arcán lévő finom pihéket érintette.

– Néhány gyors bűbájjal fél perc alatt begyógyíthatnánk az összes sérülését, és a fájdalmai is elmúlnának. De ha a Szertartást választja, akkor a Négy Boszorkány ósdi kenőcseivel csak reggelre jön rendbe – mondta rekedten.

– Nem számít, tanár úr. Ha eddig kibírtam, kibírom már reggelig.

– Tudnia kell, hogy nem voltam tisztában vele, hogy mekkora erővel ütök.

– Tudom. – Hermione lehajtotta a fejét. Piton hirtelen felpattant, és a mellkasát dörzsölve az ablakhoz sietett. A parkot megvilágító fáklyák fényét nézve arra gondolt, hogy ekkora fájdalmat nem lehet elviselni.

– Kérem, Perselus, válaszoljon őszintén. Teljes szívéből sajnálja, ami történt?

– Igen.

– Akkor nincs min gondolkodnia. Szedje össze magát! Még át kell néznünk a Szertartás részleteit. Talán úgy lesz a legjobb, ha odaül Granger kisasszony mellé a kanapéra. Én felolvasom önöknek, hogy mit ír a könyv, ha szükséges, akkor magyarázok is, mert elég régies a nyelvezete. És ne zavartassák magukat, könyörgöm, egyenek, még szükségük lesz az erejükre, és eddig egyikük sem evett valami túl sokat.

Piton lassan visszasétált a kanapéhoz és leült Hermione mellé. Megfáradt, szomorú szemekkel nézett rá.

– Végleges a döntése?

– Végleges, tanár úr.

– Akkor vágjunk bele – sóhajtott Piton.

Dumbledore elfoglalta korábbi helyét a karosszékben, a hatalmas, régi könyvet pedig pálcája segítségével maga előtt lebegtette.

– Lássuk csak! Először is, Perselus, a következő szavakkal bocsánatot kell kérnie: „Drága úrnőm, esedezem bocsánatodért, és könyörgöm, fogadd el szolgálatomat jóvátételként borzalmas tettemért. Fogadj engemet bizodalmadba, és engedd meg, hogy lemossam drága, szent testedről a gyalázatot, amellyel illettem. Kegyeskedj megajándékozni engem egy új élettel, és szabadítsd meg szívemet a Keserűség Átkától.” A válasz pedig – nézett Dumbledore Hermionére – „Megbocsátok néked ….” Ejnye, itt kihagytak egy részt. Áh megvan! Itt a férfi nevét kell mondanod. Tehát: „Megbocsátok néked, Perselus, minden gaztettedért, amelyet személyem ellen elkövettél. Testemet, lelkemet a legnagyobb bizodalommal kezeidbe helyezem. Szívem leghőbb kívánsága, hogy szíved szabaduljon meg a Keserűség Átkától, és élj boldogan.” Meg tudták jegyezni?

– De – én – nem – szólíthatom – Piton – professzort – a keresztnevén! – Hermione egyenként préselte ki magából a szavakat.

– Mi lesz később, ha már az elején akadékoskodik, Granger? Ha meggondolta magát, most szóljon! Azt hiszi, hogy én olyan szívesen szólítom „drága úrnőmnek”?

– Én… nem… én csak…

– Mint már említettem, ez egy régi szöveg, és elismerem, hogy a mai fülnek ostobán hangzik, de akkor is ezt kell mondaniuk. Egyetlen alkalommal van csak erre szükség.

Dumbledore még elismételte néhányszor a szövegeket, majd meggyőződött arról, hogy mindketten szó szerint megtanulták. Azután a Szertartás részletezésébe fogott. Hermione nem szólalt meg többet, hisz neki nem volt semmi tennivalója, még levetkőztetnie is Pitonnak kellett. A professzor azonban néha közbekérdezett, mert a Nővérek nem voltak minden részletet illetően egyértelműek. Ilyenkor megegyeztek, hogy Piton azt teszi, amit logikusnak gondol.

Hermione soha nem tartozott azok közé a lányok közé, akik órákat töltenek a fürdőszobában, sajnálta volna rá az időt; ezért most megrökönyödve hallgatta, hogy mi vár rá a Szertartáson.

A bocsánatkérést követően Piton megcsókolja a kezét és a homlokát, majd levetkőzteti, és szappanos vízbe mártott különféle szivacsokkal ledörzsöli a testét. Ezután a karjaiba veszi, és beemeli a fürdőkádba, majd megmossa a haját, krémeket, kenőcsöket, olajokat ken a bőrére, ráad egy hálóinget, megfésüli, végül ismét a karjaiba véve ágyba fekteti. Hermione arra gondolt, jó, ha mindezzel másnap estére végeznek.

Mivel a beszélgetés alatt Dumbledore többször kínálta őket, ismét elfogyasztottak néhány szendvicset és süteményt. Piton ingerülten figyelte, hogy Granger minden húsos falatot megoszt a macskájával, de mivel az igazgatót láthatóan ez egy cseppet sem zavarta, ő sem szólt. Nem akart többet gorombáskodni vele. Még mindig alig hitte el, hogy van lehetőség az átok megtörésére. Mióta csak Malfoy kimondta rá az Imperiust, tudta, hogy elveszett. Egyetlen reménye az volt, hogy amíg ép eszénél van, megpróbál valamilyen újfajta álomitalt kikísérletezni, amellyel kiküszöbölheti, vagy akárcsak enyhítheti majd a rémálmokat; bár azt is tudta, hogy a sikerre igencsak kevés esélye van.

Mint minden jól képzett varázsló, ő is tisztában volt vele, hogy hogyan kell feloldani a Négyágú Csillag Átkát; de eszébe sem jutott, hogy erről bármit is elmond Grangernek, hanem végig arra készült, hogy kitörli az emlékeit. Hogy Granger tiltakozott ez ellen, azt még megértette, de azt már nem, hogy az igazgató miért nem engedélyezte. Csapásként érte, hogy így keresztülhúzták a terveit. De Dumbledore-nak megint csak igaza lett, sikerült rávennie Grangert, hogy segítsen az átok megtörésében.  Képtelen volt felfogni a lány indítékait, de hálás volt neki. Úgyhogy már csak hálából is szó nélkül elviselte, hogy a szeme láttára eteti kézből a macskát. Amikor pedig ivott, Granger serlegét is teletöltötte, hogy neki ne kelljen fél kézzel bajlódnia.

Kimerültsége ellenére minden szellemi erejét összeszedte, és pontosan eszébe vésett mindent, amit Dumbledore a Szertartásról mondott. Tudta, hogy nem hibázhat. Dumbledore sokat áldozott rá értékes idejéből, nem bírna másnap eléállni, ha nem tűnik el a bélyeg. És Granger? Vajon hogy reagálna, ha kiderülne, hogy feleslegesen vállalta a Szertartás bonyodalmait?

Miután alaposan átrágták magukat a Szertartás részletein, Dumbledore megkérdezte:

– Megértettek mindent?

– Igen, professzor úr.

– Perselus, magát holnap délelőtt várom. Most menjenek!

Dumbledore a helyére tette a könyvet. Hermione gyengéden letuszkolta Csámpást a földre, és óvatosan felállt. Piton már hamarabb felpattant, zavartan a lányra nézett, és a tőle telhető legudvariasabb hangon megkérdezte:

– Granger kisasszony, mit szándékozik tenni a macskával?

– Oh… semmit,… nem tudom, tanár úr.

Eddig valóban nem jutott eszébe ez a probléma. Piton kérdéséből azonban jogosan következtetett arra, hogy a professzor nem látná szívesen Csámpást a szobájában.

– Ne aggódjanak, Csámpás ugyanúgy tér vissza a Griffendél-toronyba, ahogy idejött – intett a pálcájával Dumbledore.

Csámpás rögtön az ajtóhoz ugrott, és idegesen kaparászni kezdett. Piton gyorsan ajtót nyitott a macskának. Nem is csukta be azután sem, hogy Csámpás elszaladt, hanem magához intette Hermionét. Az ajtóból még visszafordultak, hogy jó éjszakát kívánjanak Dumbledore professzornak.

– Sok sikert! – búcsúzott tőlük aggódó tekintettel az igazgató.

***

Miután becsukódott az ajtó, Dumbledore öreges mozdulatokkal elővette a merengőjét. Pálcáját a halántékához emelve kiemelte fejéből az imént elhangzott beszélgetések emlékét. Ha nem teszi, megszakadt volna a szíve.