– Potter professzor, válthatnánk néhány szót?

– Természetesen, Piton professzor – válaszolta készségesen Harry.

***

Harry már harmadik éve tanította a sötét varázslatok kivédését a Roxfortban. Bár annak idején megtiszteltetésnek tekintette McGalagony ajánlatát, csak azután mondott igent, hogy az igazgatónő biztosította: ezt az állást akkor sem bízná Pitonra, ha nem lenne más jelölt.

– Higgye el, én is nagyon sajnálom Perselust. Ha az igazgatói posztra vágyna ilyen elszántan, örömmel mondanék le a javára, csak hogy boldoggá tegyem. De itt a diákok érdekéről van szó! Piton egyszerűen alkalmatlan arra, hogy ezt a tantárgyat tanítsa, neki meg kell elégednie a bájitaltannal, és azzal, hogy kineveztem helyettesemnek. Ezt a lelke mélyén ő is tudja. A történtek után… Úgyhogy fogadja csak el bátran az ajánlatomat, fiam, bízom az intelligenciájában, hogy megbirkózik majd a kínos szituációkkal – mondta akkoriban McGalagony.

Voldemort halála után megtört a tantárgyat sújtó átok, és nem kellett attól félni, hogy nem lesz megfelelő jelentkező az állásra, McGalagony azonban csak olyan embert volt hajlandó alkalmazni, akiben száz százalékig megbízott.  Egy ideig Alastor Mordon tanította a sötét varázslatok kivédését, akinek az igazgatónő minden nyáron szabályosan könyörögni volt kénytelen, hogy vállalja el a következő évet is. Akkor kereste meg Harryt, mikor Mordon végleg nyugdíjba vonult.

Harry, miután legyőzte Voldemortot és letette a RAVASZ-szintű vizsgáit, eredeti tervének megfelelően elvégezte az aurorképzőt, és aurorként helyezkedett el. De hiába lépkedett rekordgyorsasággal előre a ranglétrán, nem volt elégedett. Kedvenc szavajárása ez volt: „Tizenévesen az életemet kockáztattam a sötét erőkkel vívott harc során, és örülhettem, hogy nem csapnak ki érte az iskolából, most meg egy rakás galleonért lógatom a lábam.” Igaza volt, hiszen miután Voldemort végleg eltűnt a színről, a halálfalók maradékával gyerekjáték volt leszámolni. Szórványosan feltűnt ugyan egy-két varázsló vagy boszorkány, aki fekete mágiával próbálkozott, de ők nem jelentettek kihívást az aurorok számára. Sokszor megfordult a fejében, hogy elmegy Afrikába, vagy a Karib-térségbe fekete mágusokra vadászni, de egyrészt nem beszélt idegen nyelveket, másrészt gondolnia kellett a feleségére, akit nem tudott volna magával vinni, viszont itthon hagyni sem akart. A legfőbb ok, éppen ő volt, hogy Harry elfogadta a tanári állást a Roxfortban, hiszen Luna is ott tanított számmisztikát, mióta Vector professzor nyugdíjba ment.

Most, harmincévesen, Lovegood professzorként Luna már nem viselt olyan extrém „ékszereket”, mint kamasz korában, de még mindig különcnek számított, és még mindig meg tudta lepni Harryt és a kollégáit a megjegyzéseivel. Így Harrynek, legalább a magánélete nem volt unalmas, és úgy gondolta, bőven megéri feladni a semmit érő aurori munkát, még akkor is, ha a tanári pályán sem várják kalandok, hogy visszatérhessen a hőn szeretett falak közé, és több időt tölthessen a feleségével. Luna furcsaságai ellenére nagyon jól megértették egymást, és Harry úgy vélte, sosem lehet neki elég hálás azért, hogy elfeledtette vele a Ginny halála miatt érzett kínzó bűntudatot és mélységes fájdalmat.

***

A tanári szoba elé érve Harry udvariasan előreengedte idősebb kollégáját, egykori tanárát. Bent senki sem tartózkodott, így nyugodtan beszélhettek.

– Miben segíthetek, professzor úr?

– Az egyik harmadévesemről lenne szó, Miss Kellyről.

***

Harry mindig kínosan ügyelt arra, hogy Pitonnal szemben pontosan betartson minden udvariassági szabályt. Már nem esett nehezére professzor úrnak, vagy Piton professzornak szólítania, mint egykor. És nem azért tett így, mert hízelegni akart neki, hanem mert úgy gondolta, ha ezzel egy cseppnyi örömet tud szerezni a professzornak, akkor ennyit igazán megtehet. Életének legnehezebb feladata volt, hogy feldolgozza Pitonnal kapcsolatos érzéseit. Sok minden kavargott benne. Az állandó szekírozások, Piton borzalmas gyerekkora, a James Potterrel és a Sirius Blackkel való régi összeütközések, a halálfaló-múlt, az életveszélyes kémtevékenység, a Megszeghetetlen Eskü, Dumbledore töretlen bizalma, és a borzalom, amit mindenki árulásnak hitt. Aztán később, mikor kiderült a teljes igazság, Piton iszonyatos öngyilkossági kísérletéről Potterék halála után, és a szörnyű megállapodásról Dumbledore és Piton között, Harry már hálával gondolt vissza az igazgatóra, amiért őt annak idején megkímélte a teljes igazságtól, és végtelenül szánta Pitont, amiért ő mindent tudott, s amiért neki kellett megoldani a lehetetlen helyzetet. Persze, gondosan ügyelt, hogy ezt a szánalmat eltitkolja a professzor elől, hiszen, ha kimutatja, azzal csak megsérti és feldühíti az erre hajlamos igazgatóhelyettest.

A baleset, amely Dumbledore hibáján kívül a gyűrű-horcrux megsemmisítési kísérleténél bekövetkezett, iszonyatos következménnyel járt. Bár a kő megrepedt, Voldemort ocsmány lelkének darabja épen maradt, és beköltözött Dumbledore testébe. A bölcs, öreg professzor tudta, hogy meg kell halnia, mielőtt Voldemort erre rájön, és egyetlen ember volt, aki végrehajthatta a feladatot: Perselus Piton. Harry szíve belesajdult, ha arra gondolt, min mehetett át a professzor, és férfiasan bevallotta önmagának, hogy bármit is tettek vele Dursleyék, Voldemort, a halálfalók, vagy maga Piton, a professzor az, aki kettejük közül többet szenvedett.

Azon kívül amióta tanár volt, Harry arra is rájött, hogy bizony ez nem könnyű mesterség. Lehetetlen mindig igazságosnak lenni a diákokkal; nehéz azt eldönteni, hogy mikor, hány pontot jogos kiosztani, vagy levonni; vagy éppenséggel megítélni, hogy mikor hazudnak arról, hogy miért nem készítették el a házi feladatot. A lelke mélyén tehát már megbocsátott Pitonnak, ezért szelíd belenyugvással fogadott minden gúnyos mosolyt, és szarkasztikus megjegyzést, amelyben Piton részesítette őt attól fogva, hogy kollégák lettek. Később, mikor az igazgatóhelyettes látta, hogy nem tudja Harryt kizökkenteni a nyugalmából, és nem reagál semmilyen provokációra, felhagyott a szándékos kötekedéssel, és minimálisra csökkentette a vele való kommunikációt. Ha mégis beszélgetni kényszerültek, kimérten viszonozta Harry udvariasságát, de ha véletlenül alkalma adódott a gúnyolódásra, azt azért habozás nélkül kihasználta.

Harryt nyomasztotta az az eset is, amelyre Luna és Piton között került sor. Ő akkor még aurorként dolgozott, így nem volt jelen, de Hermione elmesélt neki mindent.

Nem derült ki, hogy szándékosan, vagy figyelmetlenségből, de Piton egyszer Mrs. Potternek szólította Lunát, akit ez nagyon érzékenyen érintett, mert ő mindig, minden alkalommal kihangsúlyozta, hogy nem vette fel a férje nevét. Válaszul húszperces kiselőadást tartott, amelyben kifejtette, hogy ő miért is nem Mrs. Potter, miért inkább Ms. Lovegood, vagy Lovegood professzor. Külön kihangsúlyozta az alliteráló nevek előnyeit, és hangot adott megbántottságának, amiért Piton ezektől megfosztaná, miközben ő maga élvezi a jótékony hatást. Az egészben a legkínosabb az volt, hogy mindez egy tanévkezdő megbeszélésen történt, és jelen volt néhány minisztériumi tisztviselő is, így Piton nem tehette azt, amit legszívesebben tett volna: hogy elrobog a helyszínről. Így tehát Piton professzor, és Lovegood professzor között elég rideg volt a viszony; annak viszont Harry nagyon örült, hogy a bájitaltanárnak legalább Granger professzorral sikerült szívélyes kollegiális kapcsolatot kialakítania.

***

–Brenda Kelly? – Harrynek szüksége volt néhány másodpercre, mire beugrott neki, melyik tanítványáról van szó.

– Igen. Tudja, Miss Kelly mugli születésű. Az édesanyja egy hónapja meghalt, az apja pedig ki akarja venni az iskolából.

– De hát miért?

– Az a mugli sosem értett egyet azzal, hogy a lánya boszorkány legyen, csak Mrs. Kellynek köszönhettük, hogy Miss Kelly beléphetett a mi világunkba. Neki az lenne a legjobb, ha itt is maradhatna, de a karácsonyi szünet után az apja már nem akarja visszaengedni.

Piton elhallgatott néhány pillanatra, majd így folytatta:

– Tudom, hogy Miss Kelly elég gyenge eredményeket produkál sötét varázslatok kivédéséből.

– Ez így van, professzor úr. Miss Kellynek láthatólag a minimumkövetelmények teljesítése is komoly erőfeszítésébe kerül, de én úgy látom, nagyon igyekszik.

– És hajlandó lenne segíteni, hogy Miss Kelly közöttünk maradhasson?

– Természetesen, Piton professzor. De nem tudom, mit is tehetnék pont én. Beszéljek talán a lány apjával?

Harry próbálta leplezni afeletti csodálkozását, hogy Piton ennyi figyelmet szentel egy mugli születésű diáklánynak, és kíváncsian várta, mi sül ki a szokatlan beszélgetésből.

– A meghallgatásra gondoltam.

– Milyen meghallgatásra?

– Hogyan, kolléga? Ön nem ismeri az ilyenkor szokásos eljárást? – Piton szemében felszikrázott a fény, mint évekkel ezelőtt bármikor, ha valamilyen felkészületlenségen kapta Harryt.

– Sajnálom, de nem. Tudja, én még nagyon tapasztalatlan tanár vagyok. Kérem, megtenné, hogy szán rám egy kis időt, és tájékoztat?

Piton gyanakodva nézett Harryre. Vajon gúnyolódik? Kitelik tőle, hogy puszta szemtelenségből ilyen tisztelettudó. De csak őszinte kíváncsiságot látott a szemében.

– Hogyne – felelte aztán. – Ilyen meghallgatásokra persze elég ritkán kerül sor. Azt ön is nyilván tudja, hogy senki sem kényszeríti a máguscsaládokat, hogy hozzánk járassák a csemetéiket, és bármikor megtehetik, hogy kiveszik őket az iskolából. A mugli családoknál egy kicsit más a helyzet. Azzal nem foglalkozunk, ha tizenegy éves korukban nem íratják be őket, de ha később gondolják meg magukat, már bonyolultabb a helyzet. Gondoljon csak bele: egy félig képzett kiskorú a muglik között, aki már betekintést nyert a mi világunkba, és akit már nem tarthatunk sakkban azzal, hogy kicsapjuk, ha iskolán kívül varázsol. Ezért az ilyen esetekben, a minisztérium bizottsági meghallgatást tart. Kifaggatják a kiskorút és a tanárait is. Eldöntik, hogy a gyerek melyik világban állná meg jobban a helyét. Figyelembe veszik a korát, a tehetségét, az iskolai eredményeit, a családi körülményeit, az érzelmi kötődéseit, stb. Andrew Kelly nem éppen a legjobb apa, már említettem, hogy Brenda Kellynek jobb lenne, ha diplomás boszorkányként élhetné le az életét. Egyetlen tárgyból sem mutat kiemelkedő tehetséget, de sötét varázslatok kivédéséből a leggyengébb. Ezért sokat nyomna a latban, ha éppen ön nyilatkozna úgy a meghallgatáson, hogy Miss Kelly a lehető legjobb színben tűnjön fel.

– Természetesen, számíthat rám, professzor úr. Elmondaná, mi történik a minisztérium döntése után?

– Nos, Potter professzor, ha úgy döntenek, hogy a kiskorú boszorkány, illetve varázsló maradhat, akkor soha többé nem találkozhat a szüleivel. Ez így kegyetlenül hangzik, de hát mindennek ára van az életben, ezt ön éppen olyan jól tudja, mint én. Egyébként mindig a diákon múlik, vállalja-e. Miss Kelly esetében, mint már említettem, ez nem jelent áldozatot. A minisztérium amneziátorai kivonulnak a szülőkhöz, szomszédokhoz, rokonsághoz, és elvégeznek néhány emlékmódosítást. Ezután úgy fogják tudni, hogy évek óta eltűnt személyként keresi a rendőrség a gyereket. Természetesen a rendőrség nyilvántartásában is meglesznek a megfelelő akták. A kiskorú roxfortos költségeit alapítványi pénzből fedezzük, a nyári szünetet meg barátoknál töltheti. Ha úgy döntenek, hogy vissza kell mennie a muglikhoz, elveszik a pálcáját, és rajta végeznek el néhány óvatos emléktörlést. Sajnos, nem lehet mindent kitörölni úgy, hogy ne sérüljön jóvátehetetlenül a memóriája, így aztán a továbbiakban csak reménykedhetünk, hogy talán nem fecseg majd sokat, és nem csinál nagy felfordulást. A varázsképesség meg általában megfelelő képzés hiányában elsorvad.

– Köszönöm az alapos kioktatást, Piton professzor. Mindent meg fogok tenni, hogy Miss Kelly lediplomázhasson – mosolygott Harry, miközben felállni készült, de Piton egy kézmozdulattal visszatartotta:

– Lenne még valami.

– Hallgatom.

– Miss Kelly számmisztikát is tanul. Megtenné, hogy kipuhatolja Lovegood professzor véleményét?

– Luna miatt, kérem, ne aggódjon! Ő mindig teljes mellszélességgel kiáll a diákok mellett. Még büntetőfeladatot se rótt ki soha senkire. De természetesen beszélni fogok vele.

Piton láthatólag megdöbbent, hogy van olyan kollégája, aki nem tekinti a nevelés elkerülhetetlen eszközének a büntetőmunka kiszabását. Harry jobbnak látta nem megemlíteni, hogy Luna még csak pontot sem von le soha egyik háztól sem. Talán ennek volt köszönhető, hogy a számmisztika órák népszerűsége az utóbbi időkben hihetetlenül megnőtt a diákok körében. Piton felállt.

– Nagyon köszönöm az együttműködését, Potter professzor. Így Granger professzorral együtt már négyen leszünk, akik támogatjuk Miss Kellyt.

***

Hermione még a RAVASZ-vizsgák letétele előtt elsajátította az animágiát, és petymeggé változni képes boszorkányként jegyeztette be magát a Mágiaügyi Minisztériumban. Harryvel együtt iratkozott be az aurorképzőbe, és egy esti tanfolyamon megszerezte rúnaismeretből a nagymesteri fokozatot. Megfejtette azoknak a hatezer éves új-zélandi rúnáknak a rejtélyét, amelyeket a leghíresebb rúnakutatók már négy évtizede eredménytelenül tanulmányoztak. Ezért a teljesítményéért megkapta a Bűbáj-rend ezüst fokozatát, és a rúnákat hivatalosan is Granger-rúnáknak nevezték el. Szabadidejében megírta első könyvét Harry Potter diákévei címmel, amely rögtön kötelező olvasmány lett a roxfortos diákok számára. Biztos, ami biztos alapon úgy gondolta, hasznos lehet, ha a mugli világban is meg tudja állni a helyét, ezért megtanult autót vezetni és elvégzett egy számítógép-kezelői tanfolyamot. Harryvel ellentétben előre tudta, hogy felesleges időpocsékolás aurorként elhelyezkedni, ezért az oklevél megszerzése után rögtön beiratkozott a medimágusképzőbe. Míg oda járt, esti tanfolyamon megtanult franciául és spanyolul, és megírta második könyvét A muglik között címmel, amelyben közérthető nyelven hasznos tanácsokat ad egyszerű boszorkányok és varázslók számára, hogy hogyan öltözködjenek, viselkedjenek és beszéljenek muglikörnyezetben. Amióta csak letette a RAVASZ-okat, minden évben új törvényjavaslatot nyújtott be a Mágiaügyi Minisztériumhoz a házimanók felszabadításáról, és legalább negyedévente hasonló témájú olvasói levelekkel bombázta a Reggeli Prófétát.

Miután elvégezte a medimágusképzőt, elhelyezkedett a Szent Mungóban. Néhány évig gyógyított, miközben szabadidejében bájitaltani kutatásokat végzett, és feltalált tizenöt új gyógyitalt, amelyeknek receptjét és hatásmechanizmusát harmadik könyvében írta meg. A könyv előszavában, meleg szavakkal nyilvánított köszönetet egykori tanárának, Piton professzornak, akinek el is küldött bagolypostával egy díszkötéses tiszteletpéldányt, amelyre a címzett egy udvarias köszönőlevéllel reagált. Titokban egy mugli szabadegyetemen hallgatott előadásokat csillagászatról, alkotmányjogról, absztrakt festészetről, atomfizikáról, és természetesen a wicca vallásról. Feltalált egy új átváltoztató-bűbájt, melynek segítségével gombaspórákat változtatott át emberi idegsejtekké, és kidolgozott egy eljárást, hogy ezeket a mágikus idegsejteket hasznosítani lehessen a gyógyításban. Munkájáért arany fokozatú Merlin-díjat kapott. A díjátadás előtt egy nappal jelent meg a negyedik könyve, A jövendőmondás haszontalansága és veszélyei.

Ezután ajánlotta fel neki McGalagony az átváltoztatástan katedráját és a Griffendél házvezetői posztot. Hermione addigra már bevallotta magának, hogy nem érez igazi elhivatottságot a gyógyítói munka iránt, és csak azért ment medimágusképzőbe, mert azt tartották a legnehezebb iskolának. Így hát szívesen elvállalta az állást, megtiszteltetésnek érezte, hogy ugyanazt a posztot töltheti be, amelyet egykor örök példaképe, Minerva McGalagony professzor. Ráadásul így rendelkezésére állt a Roxfort teljes könyvtára, amely komoly segítséget nyújtott legújabb átváltoztatástani kutatásaihoz, melynek témája az az érdekes jelenség volt, hogy néhány tibeti animágus többfajta állattá is át tudott változni. És tanárként, persze, több ideje is jutott a kutatásokra. Ugyanabban az évben kezdett el tanítani, mint Luna

A Roxfortban minden évben külön szakkört indított a muglikörnyezetből érkező elsőéveseknek, hogy beavassa őket a mágusvilágba: megtanította őket a helyes pennatartásra, a Hop-por használatára; ismertette velük a varázslók pénzrendszerét, a Mágiaügyi Minisztérium főbb feladatait, a könyvtárhasználat szabályait; és ellátta őket sok apró, de hasznos információval, amelyek nem fértek bele a különböző tantárgyak kereteibe. Reformtervezetet dolgozott ki a házirendre vonatkozóan, amelyet először igencsak bölcs módon Piton igazgatóhelyettessel láttamoztatott, mielőtt benyújtotta volna az igazgatónőhöz, aki alapos áttanulmányozás után jóvá is hagyta. Hermione újabban azon fáradozott, hogy módot keressen a kvibli gyermekek szervezett oktatására, és hetente kétszer egy mugli főiskola esti tagozatán tanult zeneszerzést. Mióta tanított, további három könyve jelent meg, és már évek óta kiadót keresett a Szabadságot a házimanóknak! című háromszáz oldalas esszéjének, ezenkívül rendszeresen publikált a Transzformációs Szemlében.

Menetrendszerűen, minden egyes születésnapján megkérte a kezét Ron Weasley, és Hermione minden egyes alkalommal azt válaszolta, hogy néhány dolgot még feltétlenül meg kell tanulnia, mielőtt családot alapít. Ron a Gringottsban dolgozott és a legtöbb hétvégén találkozott Hermionével Roxmortsban vagy Londonban.

***

Vacsora közben Harry elgondolkozott, hogy Piton milyen ügyesen tett többször is célzást arra, hogy Brenda Kellynek elég rossz sora lenne az apja mellett. Nyilván fel akarta benne éleszteni a Dursleyékkel kapcsolatos emlékeket, hogy nagyobb együttérzést csikarjon ki belőle a lány iránt. Ez felesleges volt, mert Harry így is, úgy is teljesítette volna Piton kérését, feltéve, ha a lány valóban maradni akar, de Brenda indokai különösebben nem érdekelték.

Később, ígéretéhez híven behívta Lunát a saját szobájába.

Amikor Harry a Roxfortba jött az igazgatónő automatikusan egy kibővített közös lakrészt akart kijelölni a fiatal házaspárnak, de Luna tiltakozott. Dühösen fejtette ki McGalagonynak, hogy csak azért, mert a férje is itt dolgozik, még megilleti ugyanaz az élettér, mint addig. Majd arra hivatkozott, hogy Harry sötét varázslatokkal kapcsolatos jegyzetei megzavarhatják a számok által keltett finom rezonanciát. Így hát két egymással szomszédos lakrészt kaptak. Ha Luna együtt akarta tölteni az éjszakát Harryvel, egyszerűen átsétált hozzá, a férj azonban soha nem léphetett a felesége szobájába.

Miután Harry elmesélte neki Brenda Kelly problémáját, Luna elgondolkodott:

– Ez a Kelly biztos Imperius-átok befolyása alatt áll!

– De ki átkozta volna meg? Valószínűleg csak egy korlátolt mugli, mint Vernon bácsikám.

– Mindenesetre én nem fogom hagyni, hogy egy tanítványomat csak úgy elhurcolják a muglik közé. Meglásd, olyat mondok majd a minisztérium tisztviselőinek, hogy térden állva könyörögnek majd Brendának, hogy maradjon itt! Különben meg, mit képzel magáról az a mugli, hogy csak úgy megtiltja neki, hogy boszorkánynak tanuljon?!

– Végül is ő az apja.

– Miért vagy te ebben olyan biztos?

– Már miért ne lennék benne biztos?

– Ugyan, szívem – mosolygott Luna, és lábujjhegyre állva megcsókolta Harry ajkait –, csak az anya biztos, az apa sohasem.

– Imádlak – suttogta Harry és viszonozta a csókot. Még átfutott az agyán, hogy rá kell majd vennie Lunát, hogy a hivatalos meghallgatáson, ne emlegesse se az Imperius-átkot, se az apaság kérdését, aztán száműzte gondolataiból Pitont, Brendát, a meghallgatást és már csak a kedvesével foglalkozott.